Bácsi a buszon–Egy forró nyári történet…

2015 június 17 10:33 de.10 hozzászólás

Meleg volt, pedig bőrdzsekit viselt. Az öreg bácsi már legalább negyed órája várt a buszra. Arca izzadt. Valami neurotikus baja lehetett. Nem tudtam hogy csak azért van ez nála, mert öreg, vagy esetleg tényleg beteg. Mert legalább nyolcvan éves arc volt ez. Ahhoz képest elég jól tartotta magát. Nem is nézett ki annyinak pedig biztos körülbelül annyi volt.

Aztán a busz befordult nagy robajjal az utcára ahol a buszmegálló csupán pár méterrel volt odébb s felszálltak az emberek, köztük én is. Olyan helyre ültem, ahol láttam az öreget. Mintha rosszul lett volna. Talán pánikbeteg? De nem, biztos nem! Valami mégis gyanús lett a szememben. A többi ember rá se hederített. De az öreg kezdte észrevenni, hogy figyelem. Nem akartam fatuskó lenni, de megszántam. Nem sokan ültünk a helyi járaton. Amikor megállóhoz értünk, egy öregasszony melléje ült, de ő fogta magát s egy másik székre ült zavartan. Így már nem láttam az arcát. A többi utasnak feltűnt, hogy egy öreg bácsi miért menekül egy hasonló korú, csak éppen ellentétes nemű ember elől.

Aztán hamarosan a városba értünk. Az emberek nyüzsögtek a központi megállónál. Én épp egyik novellámat vittem be a szerkesztőségbe, de az öreget eléggé ravasz módon követni kezdtem. Azt hiszem a templom felé tartott.

Man On Bench / Uma Krishnamoorthy

Man On Bench / Uma Krishnamoorthy

És akkor hátrafordult.

-Te követsz engem? – kérdezte

Zavarba jöttem. Nem illett, bevallom. Végül azt mondtam:

-Csak szimpatikusnak tűnt nekem és..

– És elkezdtél követni. – fejezte be a mondatomat.

– Én csak azt hittem rosszul van.

Az öreg köhögött egyet, majd intett a kezével:

-Gyere, üljünk le egy padra!

– Nem tudtam visszautasítani.

Leültünk a városközpontban egy padra, aztán elkezdett magáról mesélni.

-Tudod zsidó vagyok, s nyolcvan éves.

Erre meglepődtem.

-De miért izzadt a homloka úgy, mikor a buszra vártunk?

Lehorgasztotta a fejét, aztán folytatta felemelt fővel:

-Kilenc évesen Auschwitzban voltam.

Most már mindent értettem. Vagy legalábbis úgy hittem.

-Azóta néha ideges panaszok jönnek rám.

– Nagyon sajnálom!

– Az mi az ami a kezedben tartasz?

– Ez? – kérdeztem majdnem nevetve.

– Igen az! – mutatott rá.

– A novellámat viszem be a szerkesztőségbe!

– Ja, te egy író vagy?

– Azt hiszem.

Megsimogatta a fejem.

-Nem csoda akkor hogy odafigyeltél rám.

– Miért?

– Hát a szociális érzékenység!

– Ja, aha.

– Na, én meg megyek a zsinagógába. Már várnak rám.

– Igen, én rám is.

– Minden jót, aztán vigyázz magadra!

– Ön is, és sokat lazítson!

Erre mosolygott, majd igyekeztem a szerkesztőségbe, hiszen amúgy is késésben voltam, de a szerkesztő úrnak eszem ágában sem volt bevallanom az igazat, miért is késtem.

Dinók Zoltán

10 hozzászólás

  • Ezt a remekművet Groó Diánának kellene megfilmesíteni.
    Csak a mű elejét nem értem, miért nem lehet egy melegen bőrdzseki?

  • 1:28
    Azért Groót zavarni fogja, hogy „Dinók” empátiája a domináns elem, – s az egészet átíratja !

  • 🙂 🙂

  • itt valami santit!!
    az aki kilenc evesen kerult Auschwitz-ba az egyenesen a gazkamraba kerult!!
    16 ev alatt senki sem uszta meg!!
    -(en 16 evesen erkeztem oda 44 Aprilisa vegen)

  • Georgina Bojana

    „Kedves” Charlie!
    Tablettát kellene lakmároznod ekkora bunkóságra.
    Ez már orvosért kiált!
    Nagyon fájhat.
    Kezeltesd!
    :O
    G.B.

  • GB, ne aggódj, charlienak vannak homeopátiás módszerei. Amikor pl. fáj a feje, belerúg az ágy lábába, és máris elfelejti a fejfájását 😀

  • Kedves Barlev Úr!
    Megértem, hogy sokkoló tragédiában volt része fiatalon, de hogy „16 év alatt senki sem úszta meg”, ez „a világ legjobban dokumentált történelmi eseménye” kapcsán, szerencsére hamis. Rengeteg gyermek még meg is születhetett, csak egy bába háromezer szülést segített. http://www.nlcafe.hu/ezvan/20150422/baba-csecsemo-szuletes-auschwitz/
    Mi értelme volt ennek, ha csak a munkaképeseket hagyták életben a nácik?

  • ILLE
    István, nem akarom tovább élezni a légkört, de azért maga (egy órán belül) két klasszissal jobbat kirázott volna a kisujjából…!

  • 1. Én sem értem a történetet. Nem értem, mi köze Auschwitznak a bácsi izzadásához és a bőrkabáthoz. Sematikus írásnak érzem, se füle, se farka. Könnyen előhúzható téma, konkrét tartalom nélkül. Ráadásul mindig Auschwitz. Volt más tábor is, pl. Dachau.

    2. Az idős emberek már fázékonyak, melegben is öltöznek. Persze a meleget is nehezen bírják.

    3. barlev: Olvasmányaim szerint volt néhány kivétel (de nem tudom hivatkozni őket, ezek csak részletek emlékeimből). A gépezet biztos nem volt tökéletes. Plusz azt hiszem, itt vehetjük Auschwitzot összefoglaló szónak, ami bármely tábort helyettesítheti, vagy akár az egész népirtást.

  • Che: hízelgő ez egy ellenoldalitól, köszönöm. Sajnos, most kicsit elapadt az írói vénám, nem tesz neki jót a politizálás 🙂