Flóra, csináljunk gyereket! Harrach Péter bemászik az ágyadba.

2015 június 25 1:20 de.15 hozzászólás

Az ősz bárd előkapta a régi lemezt: fogyik a magyar! S mit tesz ilyenkor egy kereszténydemokrata? Társadalmi munkát sürget, mintegy összefogást.

Nem mondhatnánk, hogy ne lenne kreatív a KDNP alelnöke. Most, hogy az összes kormánypárti nagyszájú valami jó kis bevándorlózással, terroristázással bíbelődik, Harrach előkapta a régi lemezt: fogyik a magyar!

És délelőtt összetrombitált ezért egy sajtótájékoztatót, ahol elmondta, hogy 2014 első négy hónapjával összevetve idén három százalékkal nőtt a születésszám, és közel hét százalékkal többen kötöttek házasságot, ilyet szólt: „Az utóbbi másfél év adatai kedvező tendenciát mutatnak.”

Ez a nullával egyenlő – nagyjából ez volt Harrach mondanivalójának a lényege, noha ugyanezzel a szöveggel akár egy KDNP-sikersztorit is előadhatott volna. De nem, hiszen ő mégiscsak egy lelkiismeretes ember. Szerinte ugyanis „a demográfiai helyzetet nem lehet pártpolitikai témává tenni, az nem lehet politikai alku kérdése, abban társadalmi megegyezésre van szükség”.

Mégis hogyan? Egyezzünk meg a szomszédunkkal, a közös képviselővel, a postással meg a körzeti megbízottal, oszt’ csináljunk gyereket? Vagy hogyan képzeli ezt a társadalmi megegyezést Harrach? Meg mi az, hogy a demográfiai helyzetet nem lehet pártpolitikai témává tenni? Ki tette azzá? És ki alkudozott a főnökkel például az abortusz kérdésében? Ugye nem a KDNP? Á, dehogy!

A KSH szerint Londonban él 300 ezer magyar (második legnagyobb magyar város), Ausztriában 350 ezer (ottani adat).
Namármost: A népességfogyásnak két fontos összetevője van, a gyermekszületések alacsony, illetve a halálozások magas száma. Mivel a mai fiatalokat nehezen lehet rávenni a családalapításra, meg kéne próbálni az időseket lebeszélni arról, hogy meghaljanak.

narancs.hu

15 hozzászólás

  • sharapova2008

    Harrach ostobaságát jól példázza,hogy azt sem tudja,hogy a természetes szaporodás másik lényeges komponense a halálozások száma… Mert akkor az embertelen hazai egészségügyi rendszerrel is foglalkoznia kéne: nem teszi,az ál-ker4eszténynek a lelke rajta!

  • Fenyvesi Glória

    A cikkíró, aki gúnyosan írja le:” Fogyik a magyar”
    az nyilván nem magyar-szívű…
    Nem azt szeretné, hogy minél több magyar gyerek szülessen…

  • Fenyvesi Glória: képzelje el, hogy átültetett szívű. Mondjuk, egy arabé a szíve.
    Ha meg úgy gondolja, hogy Harrach kapacitálása szimpatikus, hát fogadja az ágyába.

  • „Az új keresztek és szentképecskék nem sokat érnek önmagukban, hiszen az emberek elvesztették a hit szellemét. A templom leple alatt annyi kétszínűség és hatalomvágy rejtőzik. Már csakis pénzért és dicsőségért imádkoznak.” Ennyit a KDNP-ről.

  • Mindig mondom :
    Lassan időszerű lesz a régi szép feudális hagyomány újjá élesztése : Az ” Első Éjszaka Joga „.

    Kívánom Fenyvesi nemzetetes asszonynak , hogy leány-unokáit majd ilyen Harrach-félék avassák fel a tulajdon nászéjszakájukon , miközben a magyarszívű ifjú férj odakinnt tördeli a kezeit.

  • Kitta

    Ezt írod: „A templom leple alatt annyi kétszínűség és hatalomvágy rejtőzik. Már csakis pénzért és dicsőségért imádkoznak.””

    Azt tudod, hogy Harrach és Semjén is akkor szerezte teológiai végzettségét, amikor még senki nem látta előre a rendszerváltást? Abban az időben sem hatalommal, de főleg pénzzel nem járt ez a pálya (hivatás).

  • Sajnos, Magyaroszágon az abortusz erőre kapott a szociálizmus alatt, nem csak azért mert sok visszatartó oka volt a fiataloknak a gyereknélküli élethez. Lakás hiány volt az első oka, aztán a megélhetési gond,a házaspár mindkét tagja rászorult a kenyérkeresetre stb. Nem tudom, manapság mi az anyagi helyzete a fiataloknak, lakásról nem is beszélve.
    Mikor én fiatal voltam, saját lakás elképzelhetetlen volt az embereknek. Nőknek dolgozni kellett, hogy két fizetés elég legyen az élethez.
    Ma már utazni lehet külföldre is, ez sokkal csábitóbb egyeseknek, mint a gyereknevelés.
    Hozzájárul még az is, hogy az egyházak elvesztették a lakosságnál a befolyásolásukat is.Ma már nincs vallásos ember otthon is kevés, akár nyugaton.
    Egyik oka, hogy elhagytam hazámat, hogy férjhezmenjek udvarlomhoz. Négy gyerek mellett, soha nem volt lakásgondom külföldön.
    Igaz, míg a negyedik nem jött mellettük, dolgoznom is kellett.
    Az otthoniaknak mindig közel van a „nagymama”, akit én is idehozattam, hogy vigyázzon a kicsikre.
    A konkluziom az,(hiszen, idekint sem akarnak gyereket a nők), az emberek őnzők lettek.
    Nem nem látnak a jövőbe, milyen egyedűl lesznek időskorukban!

  • Nem tudom,hogy a Figyelő honnan veszi képtelen állításait?
    1. Az 1970-es évek végén Magyarországon évente 70-90 ezer állami lakás épült,vagyis HAZUGSÁG,HOGY A FIATALOKNAK A SAJÁT LAKÁS ELKÉPZELHETETLEN VOLT… Az Orbán-kormány hány állami lakást épített évente,talán néhány százat?
    2. Napjainkban gyakran még két fizetésből sem lehet megélni… Létminimum? Minimálbér? Közmunka? Gyalázatos a helyzet!
    3. Kár,hogy a hozzászólónak,mivel szerencséjére külföldö él, fogalma sincs a hazai megélhetési gondokról!

  • sharapova2008: Figyelő a „punktum” kategóriába tartozik. A dolgok úgy vannak, ahogy ő látja, és punktum!

  • sharapova2008

    2015 június 25
    10:26 de.
    Írtam én évről?
    Az 50 -es évekrre gondoltam.A 70.es évek végén, már Montrealban 4 gyerekem volt.

  • A fizetési megélhetés máma otthon.

    Természetes, hogy nem mindenki tud utazni vagy házat vennni két fizetésből sem. Itt is ez a helyzet sokszor.

    Az emberek igényei, kicsit megváltoztak az évek alatt.

  • Figyelőkém maga nem tud semmit sem VOLT hazájáról tehát ha megkérhetném…

  • Figyelő!

    Maga oly határtalanul alul tájékozott,rosszul informált hogy alkalmatlan minden érdemi cáfolatra valamennyi hozzászólása!
    Amennyiben az 50-es években „kapott erőre az abortusz” (ez milyen kifejezés?) az azt jelentené, hogy ma kevesen vannak a 60-65 éves korosztályt képviselők közül – de ha jól értem a cikk nem erről a katasztrofális helyzetről szól!?

    Gyengébbek kedvéért, amikor azt mondjuk : fogy a magyar, az azt jelenti, hogy kevés gyermek születik már egy ideje,(azaz nem lesz kire építeni a jövőt ) és ez még köszönő viszonyban sincs mondjuk az 50 évek abortuszaival !
    Mert,felteszem, nem a mai 60-as korosztályra akar építeni a jelenlegi és úgy általában a mindenkori állam ?

    Hogy ostoba következtetéseit miből és honnan merítette az majdnem mindegy, hogy mindenfajta tárgyi (szociológia, társadalomtudomány stb ) valamint a tények mélyebb ismerete nélkül milyen alapon alkot véleményt azt nem igen tudom de nagy valószínűséggel a szokásos sztereotípiái működtek : leült otthon a konyhaasztalnál és kigondolta, hogy miután maga az 50’es években „menekült” el innen,akkor az ’50-es években minden rossz volt, tehát biztosan abortuszok tömkelege akadályozta az ország felvirágoztatását, plusz nem volt lakás, stb !

    Van annyira ostoba és következetlen, hogy eddigi politikai menekült státuszát egy jól irányzott kanyarral megváltoztassa – mert az eddigi ÁVÓS üldöztetés helyett (kiskorúként !) már a vőlegénnyel való frigy volt a „menekülésének oka” !Kissé zűrös múlttal rendelkezik !

    Ejnye ejnye ez a csúf emlékezet, hát nem megtréfálta Önt (is) mint sokan másokat !

    De – mert valódi ismeretei már nincsenek,sőt nem is voltak az Óhazáról – onnan kezdve, hogy ’56- ban elhúzott, hát leragadt annál az 50 éveknél amelyet maga ismert ( vagy ismerni vélt a tini agyával ) és abból „dolgozik”!

    Csak, hogy tudja : az ’50-es években valóban sok volt az abortusz – mégpedig a tiltott abortusz, miután a legális nem volt engedélyezve – innentől aztán majdnem mindegy is hogy számszerűleg több volt vagy kevesebb mint más évtizedekben, a tiltás a lényeg !

    Talán hallott egy bizonyos Ratkó Annáról aki népjóléti, majd eü. miniszterként abortusz tilalmat és gyermektelenségi adót rendelt el, – mely megint csak a „szaporodjon a magyar” elvén alapult, és épp emiatt ugrásszerűen megnövekedett az ebben az időben történt születések száma ! ( volt egy elhíresült szlogen is, ami úgy szólt, hogy ….lánynak dicsőség,asszonynak kötelesség… – már mint a szülés!Ezt sem hallotta?)
    Az abortusz tehát tilos volt – Ratkó Anna 1949-1953-ig töltötte be a posztját – és a nők, családok életét megkeserítő tiltást és rendelkezést csak 1956 – ban oldották fel !
    (épp abban az évben amikor Ön az AVÓ elől menekülve, valójában vőlegénye kedvéért (?) külföldre szökött)

    Tehát az ’50 es években nem hogy kevés, hanem épp ellenkezőleg rengeteg gyerek született, épp a tiltás és az adó hatására: talán hallotta már a kifejezést, hogy Ratkó korszak – Ratkó gyerekek ?!
    Ezzel a jelzővel illették /illetik ugyanis az e korban születetteket !

    Hogy a mai kevés születésszámot hogyan sikerült összefüggésbe hozni az ötvenes évek egyéb társadalmi helyzetével, gondjaival, melyet – ismétlem – Ön még csak nem is igen ismerhetett, hiszen 18 évesen elhagyta az országot, azt nem tudom, de ne legyen mindenben olyan biztos !
    Ön Kanadában a befogadása utáni években mosogatónőként vagy takarítónőként biztos nem az elhagyott haza mélyebb tanulmányozásával töltötte idejét – internet nem lévén az újságok vagy egy két rádióadó hírfoszlányára alapozva – nehezen is követhette volna a hazai történéseket !

    Tehát: ha valamikor, akkor épp a szocializmusban épültek állami bérlakások tömegével, az ország minden pontján felütötték fejüket az úgynevezett lakótelepek, melyek egyre biztosan jók voltak : rengeteg embernek nyújtottak biztonságot és fedelet ! Ha néha hazajön a kéthetes vakációjára Hévízre a valagát áztatni, láthatja még torzóikat, sőt egyik másik megújulva felújítva néz vissza Önre !
    Bizony-bizony, ezeket nem a rendszerváltás utáni időkben építették hanem még jóval előtte, a maga által szocializmusnak nevezett időkben !

    A nőknek dolgozni pedig mindig és mindenkor ajánlott volt – a különbség, hogy ma muszáj is lenne, feltéve ha lenne mit !
    Mert hogy munka, becsületes fizetés az nincs !
    A XX. század második felének társadalma alapvetően a két keresőre épült( lakás, hitelek, gyereknevelés, taníttatás) mindez ma is, sőt hatvan évvel ezelőtt is nehezen volt képzelhető egy keresetből – már ha az átlag emberekre gondolunk, és nem az „ofsorlovagokra” vagy egyéb aktuális kedvezményezettekre !

    Ám míg az Ön által nehezményezett szocializmusban ha nehezen is – ahogy ön fogalmazott „igények nélkül” – de meglehetett élni a papa által hazahozott biztos keresetből, ha jól beosztották, kis szobakonyhás lakásokban vagy az öregekkel közösen lakott valamikor apránként megépített saját házakban – addig mára ez teljességgel lehetetlen !

    A rendszerváltás utáni kormányoknak – és ebben az Orbán k. élen jár – legkisebb gondja is nagyobb mint a fiatalok lakáshoz juttatása, azaz a bárlakás építés – kivéve, ha az valamelyik csókosának jó üzletnek bizonyul – ellenben a stadionok, sportlétesítmények, olimpia tervek virágoznak !

    Kedves Figyelő – kicsit figyeljen jobban, és vegye észre a begyepesedett kanadai jólétében, hogy ebben az országban négymillióan a létminimum alatt élnek, ebből kb másfél millióan mélyszegénységben ! Gyerekek százezrei éheznek – és itt mégis a legfontosabb a jólét propaganda! Rákosi elvtárs – pajtás ehhez képest egy humánus lélekbúvár volt mélységes empátiával !

    Csak gondolkodjon el, ha akkor Önnel egyetemben nők ezrei döntenek úgy, hogy itt hagyják a hazájukat, és mennek mondjuk Kanadába, vagy bárhova, ahol nem gond a lakás, a megélhetés,és négy gyereket fel lehet nevelni egy keresetből, akkor mára kiürült volna az ország mert a sok „hazaffy” külföldről osztaná az észt – mint például Ön is !
    Ön elmenekült a gondok elől, aztán visszafelé mutogat a primitív „konklúzióival” – gratulálok !

  • Besancon

    Ezt írod Figyelőnek: „Maga oly határtalanul alul tájékozott,rosszul informált hogy alkalmatlan minden érdemi cáfolatra valamennyi hozzászólása!”

    Ha ilyen túlzón, udvariatlanul, sőt valótlanul fogalmazol, azt éred el, hogy normális emberek téged nem fognak komolyan venni.

  • Kedves Jani !

    A normális embereket bízza rám – a többi az Ön dolga !
    Nem gondolnám, hogy nekem Ön felé bármi féle magyarázkodni valóm lenne, kivált annak ismeretében, hogy sem a rovat, sem a valós szándékom nem erre irányult !
    Én pl Figyelőnek érdemben válaszoltam ( bár tény feleslegesen, mert a felét sem érti – de hát ez van )Ön ellenben az általam megfogalmazott tényeket egyetlen sorral sem cáfolta !
    Nem kéne feleslegesen védeni a védhetetlent majd ha az általam leírt állításokat illetően is van mondanivalója beszélhetünk !
    Nem aggódom, hogy komolyan vehető leszek e ha Figyelőnek felhívom a figyelmét egy két pontatlanságára, csúsztatására, vagy mindjárt az ismerethiányból fakadó tudatlanságára !
    Legfeljebb Ön mint értelmes ember nem vesz engem komolyan – na bite !
    „Zágson” – ahogy a magyar mondaná !