Czunyiné: Ostobán, de boldog mosollyal

2015 június 27 7:59 de.12 hozzászólás

Czunyiné Bertalan Juditról alighanem fogunk még hallani. Elvégre oktatásügyi főhülyének lenni nagy kihívás, és a címet sok-sok munkával, nyilatkozattal kell megtartani. Még csak a hét hülyéje címet érdemelte ki a Magyar Narancstól, de Hoffmann Rózsa példája mutatja: van hova fejlődni.

A címet különben azzal érdemelte ki, hogy elárulta a személyes boldogságának titkát. Igen-igen! Ezzel el lehet érni a kívánt címet. Azt fejtegette ugyanis, hogy ő azért olyan nagyon boldog, mert sík hülye a természettudományokhoz. S mondotta ezt olyan példát felhozva, miszerint egy savat és lúgot sem bírna ép ésszel, és előre kiszámítottan összeönteni. Amiből az például egyenesen következik, hogy simán éhen pusztulna, ha neki előre eltervezetten kellene a saját emésztését végrehajtani. Természetesen tudom, hogy ezzel százezrek lennének így. Ellenben közoktatási államtitkár csak egy van. Szerencsére. Mert képzeljük el, hogy véletlen maghasadás hatására osztódásba kezdene, mint az amőba. Rémes lenne. Bár lehet, hogy már fogalmazzák az ellennyilatkozatot, hogy mindez nem igaz. A világ attól sokkal boldogabb lenne. A nyilatkozat végén pedig ott fityegne a kérdés: mi a franc az amőba?

Elvégre a közoktatás felelősének a kémián kívül nyilvánvalóan a biológiával sem kell foglalkoznia. De lehet, hogy olvasott a vérhasról, és akkor talán az amőbák egyikéről is van valami halvány fogalma. Talán még mikroszkópot is fogott a kezébe. Igaz ugyan, hogy esetleg csak diótörésre használta, de még attól is lehet nagyon boldog. A boldogság záloga nyilvánvalóan nem is az, ha valaki az oxálecetsav képletével ébred, és a Szent-Györgyi–Krebs-ciklus reakcióegyenleteivel alszik. De azért, ha már a tanításukért is felelős, büszkének sem kell okvetlenül lenni arra, ha lövése nincs a reáltudományokról Czunyiné Bertalan Juditnak. Aki különben talán pont ilyesmi miatt menekülhetett annak idején a sajtó kérdései elől. Biztos arra gondolt, hogy valami galád riporter még megkérdezi a hidrogén égésének egyenletét, és akkor neki kimarja a tüdejét az a sok dihidrogén-monoxid. Amiről tudjuk, hogy nagy mennyiségben belélegezve halálos szövődményeket okozhat. Czunyiné talán már tervezi is azt a törvényt, amivel be kellene tiltani a használatát.

A kartársnő megnyilatkozásai mögött különben nyilván komoly szakértői testület állhat. Önerőből ilyen hülyének lenni ugyanis túl nagy kihívás lehet. Meg azért is vélelmezhető a szakértő gárda, mert ekkora felkészültséggel aligha ítélhette meg a tankönyvek tartalmát. Már akkor, ha a képek megtekintésén túlterjeszkedő elvárásokkal élnénk. Ám annak idején atombiztosra kijelentette, hogy a tankönyvek nagyon jók, csak a hecckampány rossz. Amit a média folytat. A tankönyvekről. Ő maga ugyanis érinthetetlen. Az, aki már 2012-ben, a családon belüli erőszak kapcsán is jelentetett a vezérnek, igen értékes lehet a párton belül. Az akkori elhíresült történések nyomán kifejtett feltétlen hűség aligha feledhető. A Párt valószínűleg azért a teljesítményért, és az időközben kifejtett igen kielégítő tevékenysége nyomán emelte jelenlegi pozíciójába.

Azért, ha már ilyen bután-boldog, érdemes tudni róla, hogy a természettudományokhoz tényleg nem sok köze volt az életben. Életrajza szerint egykoron történelem szakon végzett, és családjogi szakjogász. Ez idáig rendben van. Nem is lehet mindenki vegyész. Kell néhány történész is. De kellene egy külön államtitkár is a balneológiától zsíroldásig vezető szellemi kihívások kezelésére is. Hátha van egy hűséges tapsoló a természettudományokról szóló könyvespolc előtt életében egyszer elsétált pártkatonák között.

12 hozzászólás

  • Igazgatóválasztás volt budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban, amin két jelölt indult:
    a jelenlegi igazgatónő, Kissné Prim Beáta, akit egyöntetűen támogattak a tanárok és a szülők, az iskolai bírálaton is maximális pontszámot kapta,
    illetve a gimnázium volt tanára, Manolovitsné Erdőközi Orsolya, akit a tanári kar elutasított, szakmailag sem találták megfelelőnek.

    Ezzel vége is lehetne a történetnek, de nincsen. Mert a köznevelési államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit elutasította a támogatott igazgatót, és Manolovistnét ültetné az igazgatói székbe.

    Az ok: Czunyiné és Manolovitsné jóban vannak.

  • Érdekes hogy manapság a ” potentátoknak ” vagy áldott-békeidőkbeli kifejezéssel élve a ” Fontos Tényezőknek ” milyen sok nevük van.
    De még NINTS vége. JHÖNNEK az elő és utó nevek továbbá a titulusok.
    ( Már ma is eképp beszélnek egyesek , magukközött : ” Kedves Dunántúli Főkapitány uram , árulja már el hogy szolgál a méltóságos asszony egésssége ? )

  • Geyza: fontos a pedigré, a von und zu, a de genere és az alsó-felső.
    A két tacskóm közül az egyiket Lépcsőházy Kóficz Stefánnak hívták, a másikat meg Patakparthy Fülig Dzsiminek. Állandóan kikérte magának, hogy ő nem AZ A Dzsimi.

  • sebestyén eszter

    @István,
    > az ok: elég sok minden eszembe jutott volna, ez nem. 😀

  • Nekem is volt kutyám – illetve annak a kutyának én voltam a gazdája.
    Fajtiszta – Alföldről származott – fekete (szuka) puli volt, kunkori farkincáját a farára csapta, ember, állat nem állt békében: örökké terelve voltak.
    Anyja: Vadlánybarlangi Morgó, apja: Belzebub Cserfes. Az Ő neve Zsuzsika volt.
    16 évet élt, boldogságban, jólétben.
    Bocsánat az Off-ért. Nekem már mindenről valami más jut eszembe.

  • Ügyeletes hülyének is kell lennie valakinek. Úgy látszik van az a pénz, amiért még jelentkező is van rá.

  • Ille István
    2015 június 27
    8:29 de.

    Olyannyira elutasította a tanári kar Manolovitsné Erdőközi Orsolyát, hogy év közben távozott az iskolából, cserben hagyva érettségire készülő diákjait.
    Nem mellesleg a barátság a két nő között elég régi, miután egy évfolyamon koptatták a padot a felsőoktatásban. Ezek szerint ennyi is elég az iskola igazgatásához, a rátermettség, az alkalmasság, az elismertség, az elfogadottság az smafu, fasorban sincs, nem fontos feltételek egy ilyen „csipp – csupp” állás esetében.

  • sebestyén eszter

    Czunyiné Erdőközi Judit Orsolya

  • Én magáztam a kutyámat :
    Mannfréd kérem..ha lenne oly szíves tegye le a papucsumat és húzzon innét kifele…

  • Na, ez a cikk meg mire volt jó?

  • S.E.
    9:08
    Ez most egy érdekes információ ! Erdőközi Orsolya időközben a Czunyi felesége lett ?

  • Figyelő !

    Na meg is lepne, ha épp Ön értené, ott a távoli Kanadában, hogy egy hazai budapesti kerület gimnáziumában miért probléma, ha egy kormánypárti „aktivista” mindenki feje felett belenyúlva a dolgokba kinevez egy Fidesz potentátot,- mellesleg nulla támogatottsággal !

    Az eddigi igazgatónő személye ellen semmi kifogás, remek jó anyagot nyújtott be, szakmailag topon van, mind a diákok, mind a testület együtt dolgoznak,na pláne eredményesen! eredményesen !
    Épp itt van tehát az idő, hogy szétrobbantsa egy avatatlan primitív kéz pusztán azon az alapon, hogy az alkalmatlan jelölt valamikori osztálytársa volt…..
    Így megy ez Fideszül…. !