Találkozás

2015 július 22 6:19 de.31 hozzászólás

Volt már ilyen, ha nem is olyan jelentőségű,  mint Stanley és Livingstone, nem is kellett olyan messzire menni, nomeg, voltaképpen el  se vesztem.

Történt ugyanis, hogy jelzé a telefonom: kapás van!  Mondám, vagyok. Erre egy vidám hang kérdi, hogy tudom-e, ő kicsoda? Majdnem azt válaszoltam, hogy tudja a rosseb, de győzött a neveltetésem, és közöltem, hogy fingom sincs. Hát, ő gyuri10, Izraelből. Nobozmeg. Csak remélni tudtam, nem onnan hív, mert rámegy a rómingra a gatyám is, de egy huszas szám volt.

Miután volt kettőnk közt egy privát affér, aminek következtében én nyilas lettem, ő meg cionista bibsi – az okot most ne firtassuk, vegyük olybá, hogy meglehetősen vaskos félreértés volt – meglehetősen meglepődtem, hát még, hogy Gyuri találkozni akar velem. Rendben, hétfőn szabad vagyok, hol, mikor? 10 óra, Lotz-terem. Még szerencse, hogy Gyuri Izraelből felvilágosított, hogy hol is van, mert én az ingatlant még Párizsi Áruház néven ismertem, Lotz terem nélkül.

Mivel nem volt hajlandó a kezében vörös szegfűt lóbálni, így a felismeréshez közölte, hogy ő egy rendkívül csúnya ember. Így azután hétfőn 10 óra körül minden Quasimodot megnéztem az Andrássyn, hátha.

Két perccel 10 előtt messziről vigyorogva közeledik egy jó megjelenésű,  jól karban tartott, disztingvált öregúr, ősz hajú – bezzeg, neki van még haja-, karján – ahogy régen mondani szokták – egy bájos delnővel. Na, mondom magamnak, ő a gyuri10. Nyertem.  Mosoly, ölelés(!), kicsit érzelemdús üdvözlő szavak, hátnak lappogatása. Mit mondjak, nagyon jól esett. Kérdem Gyurit: hát a meglepetés vendég? Mosolyogva mondja: a hölgy az ő Doremije. Mosoly,  szintúgy ölelés Zsuzsától – te jó ég, és én ezekkel az emberekkel voltam bunkó (jóvanna, mint mondottam volt, elbeszéltünk egymás mellett).

Zsuzsa asszonyról később kiderült, hogy ő már máskor is játszott villámhárítótól kezdve ütközőbakig mindent Gyuri életében, és hát, a lényeg, hogy ő is – ahogy az én Doremi-m – Gyuri életének jobbik fele.

lotz.

Ennyit a formaságokról. Egy rövid két órát töltöttünk el hármasban a Llotz-teremben, ami maga a polgári elegancia. A fene se gondolta volna, de egy könyváruház nem sok táján a világnak rendelkezik ilyen exkluzív miliővel. Arról nem is beszélve, hogy körülöttünk szinte kizárólag külföldiek kávéztak. Na ja. Könyvet a magyar csak végszükség esetén vesz, mert hát, az árak…voltak annak idején a szocreálban a filléres regények, a puhafedelű kiadványok, a ponyvaregények (nem a tartalmuk okán hívták őket így, hanem, mert egy földre tett ponyváról árulták), de most…csupa külcsín, min. négyezerért. Ráadásul legtöbbje elférne harmadannyi oldalon, de hát, a betűnagyság, a sortávolság, a tördelés igencsak tupíroz.

Vissza Gyurihoz. Méghogy csúnya…nem hízelgés, de arca, szemüvege mögött okosan csillogó szeme minden, csak nem csúnya. Rendben, nem róla mintázná Michelangelo Dávidot – habár lehet, hogy ifjú korában ő is fürtöske volt -, de sugárzik róla az intelligencia. Ami egyéb tulajdonságait illeti, ez alatt a két óra alatt kiderült, hogy igencsak művelt, és feltétel nélkül cionista. Neki a világ Izraellel kezdődik, és ott is ér véget. Ő ugyanis nem alijázott, őt oda menekítették, gyermekként. Cionista, a  legjobb értelemben véve. Mondjuk, ez a kmh-s kommentjein is átsüt, de mentségére legyen mondva, bőven akad mögötte tárgyi tudás. Ez alatt a két óra alatt többet tudtam meg Izraelről, magáról a zsidóságról, a zsidó létről, mint korábban összesen.

Ott volt a Jom Kippur-i háborúban, méghozzá a ramatkal közelében. Jelenleg se elhanyagolható személyiség Izraelben (érdekes, Izrael az az ország, ahol, ha valaki tesz érte – mármint, az országért – azt nem felejtik el)

Sajnos, csak két óra jutott nekem Gyuriból, pedig napokat töltöttem volna vele önként, és dalolva. Sebaj, majd pótoljuk. Ráadásul szemöldje se rándult, amikor hajnali 10 órakor egy rozé nagyfröccsöt rendeltem magamnak a kontójára.

Amikor elbúcsúztunk, megvallom, egy csöppet párás volt a szemem. Hiába, no, a magam fajta pasasok, ahogy öregszenek, egyre érzelgősebbek lesznek.

Nekem a Casablanca befejező mondata ugrott  be: „the beginning of a beautiful friendship”

31 hozzászólás

  • Szép volt ez is.
    Hányszor és hányszor ugrottam előítéleteknek, míg végül midegyikről kiderült, tévedtem.
    Emberek vagyunk mind, csak más hangszeren – ha ezt megtaláljuk, kiderül, egyetlen ellenségünk sincs, csupán nem beszélgettünk még egymással.
    Szép volt.

  • Ille es Gyuri!
    Orulok, hogy kibekultetek.
    Istvan, mar regota sejtem, hogy minden
    liberalizmusod,emberseged es erdeklodesed dacara,
    nem erted a kulonbseget az izraeli es a galuti
    zsidok kozott, bar nem mondtunk- es soha nem
    fogunk-lemondani egymasrol.
    Gondolom, Gyuri-ezt nalam jobban-elmagyarazta
    neked.
    Ismeretlenul is udvozlom Gyurit es Zsuzsit,jo
    nyaralast kivanok mind harmatoknak,
    A kibekules oromere, fogadd szivesen-Jehoram Gaon-nak
    Jeruzsalem szulottenek dalat.
    Feny es Jeruzsalem

  • Bacsek Lászlóné

    Tisztelt Ille István!
    Élvezettel olvasom a cikkeit. Ez a mostani nevetésre késztetett, mert olyan kedves és eredeti.
    Megjegyzem, azért olvasom az Önök írásait, mert Kanadában élő rokonom a másik magyar újságot olvassa, ami eltér a valóság ábrázolásától.
    Minden jót, egészséget kívánok mindannyiuknak, hogy a jövőben is hasonló jó írásokat tudjak olvasni.
    Üdvözlettel. Bné.

  • Bné: köszönjük!

  • Nekem nincsenek előítéleteim.
    Csak egy kis kockás füzetem van , amibe mindenkiről felírom a véleményemet , még az előtt hogy véleményt formálnék róluk.

  • Örülök, hogy kibékültek!
    Nekem Gyuri10 mindig nagyon szimpatikus volt és igen hiányzik innen.
    Intelligenciája az ami megfogott, mint mindig.
    (Ritkán találkozik az ember ilyennel)

  • Figyelő: nem vesztünk össze, csak elbeszéltünk egymás mellett.

  • Úgy láttam, hogy kivolt tiltva innen.

  • Figyelő: nem volt kitiltva, csak átmenetileg – holmi agybajra hivatkozva, ugyanis Magyarországra látogatott – szüneteltette a jelenlétét.

  • Judith Kopacsi

    Jaj de jó, hogy sikerült találkoznotok! És milyen jó, hogy két rendes ember egymásra talált!

  • Az egész világ jobb lett attól, hogy Gyuri kinyújtotta István irányába a kezét és Ӧn, István, azt elfogadta. Szép, civilizált.

  • Judith: bevállalom, azzal a kis kiigazítással, hogy én vagyok a szép, ő az okos 🙂

  • Ági Vezér: ne essen túlzásba, a világ ettől nem lett jobb, de két ember kapcsolata mindenképp. Egy valamit nem szabad elfelejteni: egy szakadékot két kis ugrással nem lehet áthidalni. Ráadásul köztünk a szakadék csak látszólagos volt.

  • Sajnálom önt, István. Minden soromat kritizálja. Továbbra is állítom, hogy szép és civilizált esemény volt. Ha nem hiszi, hogy a világ jobb lett, ajánlom olvassa el a Chaos Theory-t. Természetesen, az Ön szépsége magáért beszél.

  • Agi Vezér: jaj, de jó nekem, sajnál! Pedig én csak a túlzó fokra hívtam fel a figyelmét. Amúgy valóban szép és civilizált esemény volt, bár sehol nem láttam a sajtó képviselőit. Változatlanul állítom, hogy a világ nem az a fajta szerveződés, ami ettől jobbá lett volna.
    A szépségemről: ha szabad javasolnom, ne próbáljon véleményt alkotni, kevés hozzá az esztétikai érzéke 😀

  • Ille István, igaza van – mindenben. Elnézést, hogy van saját véleményem, amiben nem egyezünk. Ezen sokat fogok gondolkodni, de biztosan az én véleményem lesz rossz, amennyire egy magán vélemény rossz lehet. Nem szabad független innuendo nélküli véleményt formálni, mert ha az valakinek nem tetszik, akkor már nem is jó a meglátás. Úgy tûnik, a demokrácia és független gondolkodás kialakításának és hangoztatásának elnyomásával kéne harcolni, nem pedig kioktatni azt, akivel nem egyezünk. Az lenne szép és civilizált.

  • Agi Vezer: egyetlen kitételt kifogásoltam – a világ nem lesz jobb két ember találkozásától…a többi csak a lányos érzékenysége 🙂
    Az egész független egy rész véleményétől.

  • Hát én is örülök, nem kicsit, nagyon. Gyuri10 ellátogat egy általa nemegyszer hangoztatott fasiszta diktatúrába, ahol reményeim szerint nagyot csalódik. Kiderül majd sehol egy fasiszta, nem kell a bőröndöket bepakolva tartani, nem verik a kipásokat az Andrássy úton stb. Kérnék tőle egy őszinte beszámolót, mit tapasztalt személyesen. És ha kiegyezne, megbékélne a magyar társadalommal hátralevő éveire, az lenne a legszebb.

  • charlie: látom, a feltisztulása csak átmeneti volt. Ráadásul hazudik (örül? Maga?), és továbbra is pimasz.

  • Csárli:
    Nem verik , csak agyon…najóóóhóóó

    Pillanatnyilag az ismerőseim 70 százaléka Jobbikos.Fröcskölődnek folyton. Persze biztosan ez is csak valami félreértés lehet részemről.
    A csúcs az volt , amikor egy barom azt fejtegette nekem , hogy -idézem- :
    NEGYVENEZER ZSIDÓ KATONA ÁLL TALPIG VASBAN Mórahalomnál , (vagy valami hasonló, felejthető nevű falunál) és már csak a parancsot várják! Ez három éve volt.

  • Géza, ezt a remek arányszámot még én sem tudnám produkálni, pedig higgye el törekszem rá. Mi a titka, mesélje már el. Ezek az ismerősök már alapból jobbikosok voltak, vagy csak azután lettek azok, hogy magát megismerték?
    A sztorit én Táborfalváról ismerem.

  • Csárli:
    Ironizálunk ? Ironizálunk ??

  • István,
    mai,találkozásunkat kiegészítő telefon beszélgetésünk alkalmából röviden reagálok a cikkedre.Nagyon örülök a találkozásnak.Mint gondoltam egy rendkívüli emberrel kerülhettem közelebbi barátságba. Humorod,éleslátásod és EMBERSÉGED számomra lenyűgöző.Mint már magánúton megírtam egy csónakban evezünk.A víz tetején néha sz@r is úszik.Én a lapátommal belecsaptam.Ettől lett büdös a kettőnk közötti levegő és ezt szellőztettük ki.Mindenesetre igyekezni kell mindkettőnknek,hogy valami harmadik ne maszatolhassa barátságunkat.
    מריס -nak köszönöm a kedves beírást és azt ,hogy Jehorám Gaonnal megint hazahoztál!
    charlie-nek csak annyit,hogy szeretem nézni a háborús filmeket, ahol a németeket sz@rrá verik.Ezen kívül nekem filmen megvan szálasi és baky akasztása is.Amikor rossz a hangulatom megnézem és máris vidámabb vagyok.

  • Gyuri10: megtisztelsz a véleményeddel! Tán még el is pirulnék, ha nem lenne ettől a rohadt melegtől amúgy is gutaütött kinézetem 🙂 Nem gondolom, hogy igyekeznünk kellene, úgy vélem, bár találkozásunk rövid volt, de erős barátságot kovácsolt össze.

  • Geyza: NEGYVENEZER ZSIDÓ KATONA ÁLL TALPIG VASBAN Mórahalomnál… ?????

    Ej, végre valami jó hír, 🙂

    OK, ez offtopic, de miccsinájjak, ez jutott erről a benyögésről eszembe… tudok meredekebbet is, éspedig: Az az Izrael megy a Zsidók „megvették a Dunát”, meg a vizeket, és mostan építenek TITOKBAN elvezető csöveket mindehhez.

    És igen, ezt komoly pofával mondotta egy mélymagyar, míg el nem magyaráztam neki, hogy ez több okból is kivitelezhetetlen, és eleve, honnan az infó?

    Gyuri10, ezt meg neked küldöm, remélem, ez is tetszeni fog:

    https://www.youtube.com/watch?v=zAH_KB3qnkg

    Leírod röviden, mit csináltál a 73- as háborúban? Melyik alakulatnál voltál, ki volt a dandár- és a hadosztályparancsnok? Esetleg ismerted „Tiger” Meir századost (asszem a hetes PCdandárnál volt), vagy Zvinka Greengoldot?

  • Gyuri10
    Megnyugtató, hogy adrenalin szintjét a mai magyar társadalom igazi, valós helyzete már nem volt képes megemelni idelátogatása alkalmából és bevallottan ezért nyúl a háborús filmekhez egyfajta ajzószerként. Én szebb öregkort képzelek magamnak, minthogy rögzült mosollyal nézegessem a fotelből egy végtelen lejátszásra, állított, megfilmesített, bosszúért lihegő szadizmust, de hát nem vagyunk egyformák.
    További vidám napokat, Gyuri10.
    (gondolom a beszámoló elmarad)

  • Csárli az ironizálásod valami undorító.

  • Geyza: csak az eszét játssza. Jó benyomást akar kelteni párttársainál. Valahogy a mogyoródi Jobbik-elnökkel se jön össze a kvaterkázás, minek során jóízűen anekdotázna szánalmas egyéniségem felett.
    Amúgy dehogy ironizál. Az irónia feltételez némi humorérzéket.

  • Inquizitor,
    a 101-es kilométerkőnél teljesítettem atomhajtású tengeralattjáró kapitányaként szolgálatot.Na eddig a baromkodásból!Azt hiszem a KMH szerkesztői és beírói közül ez a téma a charlie féléken kívül,senkit nem érdekel.Arról nem beszélve,hogy az Illével „találkozás”-hoz nem ikertéma.Beírásod pozitív részét köszönöm!Gy.

  • charlie,
    látom szöveg értelmezési problémái gondot okoznak.Az én adrenalin készletem alkalmas élvezkedni minden irányba.Feltétlen élveztem és élvezem az Andrássy út,Rákóczi út stb. számtalan üzletének bemeszelt kirakatát.Egyúttal sajnáltam a különböző ünnepekkor a Blahán kilométeres sorokban álló egy tál ételre várókat.Nem sajnálkozok a kb. 500.000 kivándorló és a majd előbb-utóbb ugyanannyi muszlim bevándorló miatt. Bizony nem vagyunk egyformák. Hála a Teremtőnek.Maga élvezkedjen az auschwitzi képekben.Engem pedig ítéljen el,mert csorgó nyállal élvezem gyilkos példaképeinek felrántását és félelemtől összesz@rt pofájukat.
    Bizony maga tipikus házhoz rendelője a „balsors tépésnek”,amit jobbikos barátai már javában útnak indítottak.Azt,hogy szebb öregkora lesz,mint az enyém 100%-os biztonsággal állítom,hogy még álomnak is el van túlozva.(Ille szavaival élve:Barokkos túlzás)

  • Illepityu:
    A kitiltott Dakócának volt valami hasonlóan tenyérbemászó pofátlan stílusa.
    (Abból gondolom hogy ke lett tiltva , mert visszamenőlegesen eltűntek az egyik topicból a förmedvényei , ‘gyanakkor a tisztességes emberek rájuk adott válaszai meg ottmaradtak.)