A várakozásokkal ellentétben szombaton nem dobta le a nemzeti szalaggal átkötött atombombát Orbán Viktor a végelgyengülésben szenvedő Európára, sőt, egy kicsit meg is simogatta őszülő halántékát. Leegyszerűsítő, kioktató stílusa azonban továbbra is irritáló minden olyan magyar polgár számára, akik úgy gondolják, hogy a kontinensünket és hazánkat érintő problémák megoldását nem hülyegyerekeknek szóló konzultációkkal kell elkezdeni. Ettől függetlenül mindenki csalódott: a fideszesek azért mert főnökük nem hozakodott elő semmi újjal, az ellentábor pedig azért, mert a miniszterelnök továbbra is csak ismételgeti rémisztő rögeszméit.

Szinte már meg sem ütközünk azon a nyíltan uszító és rasszista kijelentésen, mely szerint a feketék ide jönnek Európába, és megerőszakolják az asszonyainkat. Ha ezt egy jobbikos politikus mondja, csak köhintünk egyet, de amikor a magyar miniszterelnök állítja, akkor sikítanunk kéne. Mi pedig megvonjuk a vállunkat, esetleg morgunk valamit arról, hogy ez azért finoman szólva is egy igen elfogult vélekedés, és nyújtsa fel a kezét az, aki a fekete és fehér férfiak közötti különbséget ebben a tényezőben ragadná meg, de sajnos teljesen beleillik Orbán Viktor politikusi karakterébe egy ilyen elképesztő kijelentés. Lényegében a dél-afrikai apartheid ideológiai alapjaira tért vissza Európa közepén, ahol feketéket legfeljebb az egyetemek környékén látunk, és ők is súlyos pénzeket fizetnek azért, hogy orvosnak tanulhassanak nálunk.

Ha ez a tusványosi mondat ilyen gáz, miért mondjuk, hogy Orbán Viktor puhul? Mert már olyan kemény, hogy nincs hová keményednie. Ráadásul nem csesztette keményen az Európai Uniót, nem ölelte képletesen magához Vlagyimir Putyint, nem lebegtette meg, hogy diplomáciai kapcsolatokat létesítünk Észak-Koreával, nem akarta lerohanni Kárpátalját, és a magyar ellenzéket sem akarta beledózerolni a Dunába, bár lényegében az erőszakoskodó feketék és robbantgató muszlimok hazai bérenceiként tüntette fel őket. Ja, és kijelentette, hogy azért nem szeretik a magyarokat, mert magyarok. Gratulálunk!

Orbán Viktor a tusnádfürdői pulpituson ülve egy múltban ragadt, paranoiával küszködő kocsmafilozófushoz hasonlított, aki pillanatok alatt képes előrántani minden megoldhatatlannak tűnő, összetett kérdésre egy-egy kézzelfogható választ.

Orbán nagy mestere annak, hogy olyan szintre süllyessze a politikai kommunikációt, ami egy taktaharkányi kocsmában sem ütné meg a szintet. Ahogy összefüggéseket talál a munkanélküliség, az agresszió terjedése, a terrorizmus és a menekültek megjelenése között, az egy kisvárosi önképzőköri előadás színvonalát sem éri el. Ha olyan egyszerű lenne a világ menete, ahogy ő gondolja (vagy, ahogy el akarja hitetni velünk), akkor a nagyhatalmak már rég találtak volna megoldásokat korunk égető problémáira. A gond éppen az, hogy ezek olyan végtelenül összetett kérdések, hogy nincs rájuk csak jó és csak rossz válasz.

Ha a pengés kerítés megoldás lenne a bevándorlás kihívására, már mindenki megtette volna ebben az ügyben az első lépéseket. Attól azonban, hogy 175 kilométert kimetszünk abból a több ezer kilométeres határszakaszból, mely az Unió és más országok között húzódik, még nem ér véget az öldöklés Irakban, Szíriába, Afganisztánban, nem laknak jól az emberek Szudánban és Bangladesben. Orbán uszítása más népek, kultúrák és vallások ellen azért végtelenül hamis és cinikus, mert éppen a lényegről tereli el a figyelmet. A történelem épp azt bizonyítja, hogy minden mindennel összefügg, és ha például éhínség söpör végig Észak-Afrikán, akkor bizony az ránk is hatással lesz.

Orbán mindenkit ellenségnek tekint, akik ki merik mondani, hogy a globális világ részei vagyunk, és ilyen értelemben bolygónk minden egyes rezdülése következményekkel jár a mi országunkra nézve is. Nem tehetünk úgy, mint a tatárjárás előtt, amikor Juliánusz barát intelmeit figyelmen kívül hagyva csak legyintettek a magyar nemesek, hiszen a tatár hordák akkor még messze jártak a határainktól. A globális világ viszont azt jelenti, hogy minden felgyorsult, így minden társadalmi, ökológiai és gazdasági folyamat pillanatok alatt begyűrűzik hozzánk is. Aki ezt letagadja, olcsó és hazug magyarázatokkal áltatja a népét, az ideig, óráig elnyerheti a tömegek támogatását, de az országát sebezhetővé teszi.

a vidám fiúk

Nincs terrorizmus, munkanélküliség, bűnözés, ha nincsenek bevándorlók, ha Európa megmarad az európaiaké, akkor minden rendben lesz. Most érthetjük meg igazán, hogy Orbán miért nem hajlandó vitázni politikai ellenfeleivel, miért nem ad interjút ellenségesnek vélt médiumoknak. Mert ők visszakérdeznének: Miért, Németország már nem a németeké? Mi lesz Magyarországgal, ha a magyarok elmennek, és nem jönnek helyettük mások? Hol lenne hazánk, ha egy évezred alatt nem fogadtuk volna be a kunok, a besenyők, svábok, rácok, örmények, zsidók, romák tömegeit? Mindenki fogalmazza meg az ízlésének megfelelő választ, de ismerjük be, hogy ezek a valódi kérdések, melyekre Orbán Viktor soha nem volt hajlandó válaszokat adni. A történelem kényszerekről szól, és nem vágyálmokról.

A magyar miniszterelnök akkor hazudott a legnagyobbat, amikor azt mondta, hogy a mai kihívásokra olyan egyszerű válaszok vannak, melyeket mindenki megérthet. Egyetlen nyelv van, melyen ilyen egyszerű válaszokat lehet adni, az erő nyelve. Attól, hogy koherensnek tűnő, jól hangzó válaszokat lehet megfogalmazni ezen a nyelven, még nem biztos, hogy igazat mondunk, és jót teszünk ezzel magunknak és másoknak. Keménykedéssel ugyanis csak annyit érünk el, hogy magunk előtt rugdossuk a problémát, de nem nyúlunk le érte, mert irtózunk tőle. Mert, ahogy egy dakota közmondás szól: „Aki nem húzza fel a büdös mokaszint, annak mezítláb kell átvágnia a forró sivatagon.”

Trombitás Alfréd/SZEGEDI KATTINTÓS