ISTEN ÉLTESSE az örökifjú BODOR PÁL (DIURNUS)-t
85. születésnapján!

2015_04_23-án készült fotó, Erdélyi Laloék 60. házassági évfordulóján.

ALKALMI RIGMUSOK EGY VÁRADI IRODALMI ESTEN (1979.dec.12-én)

Egyre kevesebb az ismerős arc.
Elfáradok.
Nem ismerem már Váradot.

Kedves váradiak, itt állok, másként nem tehetek,
s hogy tehetnék-e vagy sem:
látszólag egyremegy—
ilyenek lettünk:
a történelemben
ideig-óráig
tehetetlenek,
itt állok a forró és hideg
teremben,
és ti érzitek,
hogy milyen ritkán válthatunk szót–alig
töltik be a szavak a termet
faltól-falig,
pedig nem siketek ezek a falak:
hallanak,
de még milyen jól hallanak–
nem a termekben van a hiba, s az is
igaz, hogy nem a hallásotok hamis,
hanem a vers kevés,
ma már a vers kevés, ha tett
helyett
cselekedjük a verseket…

Egyre kevesebb az ismerős arc.Elfáradok.
Mert nem ismerem már Váradot
Rám köszön tán atyaian és híven Imre,
talán ráakadok hajdani híveimre,
és rám emeli koronáját hancúrózó
kamasz lányok között Szent László,
rám mosolyog egy kunszemű leányzó,
vizek alól fölkacarászó,
föld alatt is csiklandozott,
telhetetlen és átkozott
gyönyörű, sosem-temetett: új halott–
Nem ismerem már Váradot.
*
Ma hajnalban az állomáson
köd ringatott egy sötét paláston,
Janus volt az, és meglehet,
hogy ő is csak akkor érkezett.
Vagy bevárt még egy vonatot,
és csöndesen elutazott.
Vagy azért állt a füstös zajban,
mert kijött elénk láthatatlan,
s a bolyongó költői fenség
kendőként lobogtatta versét–
mert búcsúzik, de nem halott,
mert búcsúzik, de sohasem
hagyja el többé Váradot.
*
Vitéz János,Hunyadiak
sarjait te tanítottad,
könyveid közt megkövetlek,
csillagdád te belém rejted,
nézel messze, szép Firenze
figyelt így a leveledre–
ahogy várja ma is Várad
reneszánsz episztoládat.
*
Oláhus Miklós, európai vlach,
köszöntelek Várad falai alatt:
te érted jól,hogy megmaradni csak
magunk iránti hűségben szabad,

Oláhusom, te érted jól, gyalog
járom be én is egész Váradot,
a tegnapit s a magasabb mait:
keresem ma is tiszta szavaid

S már több az ismerős arc.
S a terv bent fölragyog:
fölépítem magamban
újra Váradot.

(Bodor Pál)