Csatlakozva az előttem szólóhoz

2015 július 31 3:59 de.61 hozzászólás

“A munkakeresők a regisztráció után bővebb tájékoztatót kaptak a Magyar Honvédség embereitől a határzárnál végzendő munkájukról. Az eligazítás után a munkavállaláshoz szükséges egészségügyi vizsgálaton estek át.

Az egyik behívott férfi a lapnak azt mesélte, először a regisztrációs pulthoz ment, ahol egy adatlapot kapott. Azt mondta, bár nem egészséges, ezt a munkát elvállalná.

Munkájukra napi 8 órában számítanak, busz viszi őket ki a határhoz, ahonnan a munka végén vissza is szállítják őket. Naponta kétszer kapnak enni, cölöpverésre, területrendezésre, fahordásra alkalmaznák őket. Munkájukra november közepéig számítanak. Korábban a kormány részéről elhangzott: november 30-ig állnia kell a kerítésnek.” (délmagyar.hu)

Azért ez nem semmi: bár nem egészséges, elvállalná. Miért is? Hát a fenyegetettség okán.

Már az, hogy a munkájukra november közepéig számítanak, az is ordas hazugság, de hát Orbanisztán kormányzata már csak így működik. Orbán ugyanis ELRENDELTE, hogy aug 31-ig ÁLLNIA KELL a kerítésnek, kerül, amibe kerül – meg, ha beledöglenek is.

Nomármost: berendelték az embereket 22.800 forintért, rabszolgamunkára. Mivel nem szól a fáma extra fizetésről,  gondolom, annyit kapnak, mint a foglalkoztatást helyettesítő támogatás (cáfoljon meg, aki más számot ismer). Egy hónapig robotolnak ennyiért, kemény fizikai munkával. Az, hogy mire “alkalmazzák” őket, barokkos túlzás. HASZNÁLJÁK, kérem, használják ezeket a kiszolgáltatott embereket. Persze, az után be lehet megint ülni a kemencesutba, és várni a pénzespostást – hacsak csöppet nem rokkant meg az amúgy gyenge egészségnek örvendő delikvens a robottól.

Van egy másik kérdésem is: ha az egyik fideszes seggfej szerint 47.000 forintból meg lehet élni, akkor 22.800-ból, mégis, mit lehet csinálni? Állítólag Európában vagyunk, az Unióban, ahol azért a munkanélküli segély összege elégséges a szerény megélhetéshez (itt utána lehet olvasni ), de ez az alamizsna még a tisztes éhenhaláshoz is kevés!

Ja, és az Orbán által sokat köpködött Brüsszel állásfoglalása:

„Miközben a német közvélemény és politika arról tanakodik, miként tudja kivédeni a vélt kelet-európai migrációs hullámot, az Európai Bizottság úgy véli, hogy Berlin félelmei eltúlzottak. Sőt Brüsszel szerint a Németországban élő, oda kivándorló valamennyi EU-polgárnak – akkor is, ha munkanélküli, és nem is keres munkát – biztosítani kell azt a szociális ellátást, amelyre egy német állampolgár is jogosult. Ez alapjáraton minimum 391 eurót (117 000 forintot) jelent, plusz lakhatási és egyéb támogatásokat.” Nobozmeg, Orbán! Te meg kirendelsz rabszolgákat, éhbérért?

A BioTech számítása szerint egy 40 éves, 82 kg átlagsúlyú (mondjuk, ezt azért a jelen munkanélküliek esetében kicsit felül bírálnám, habár ez a súly az egészségtelen töltelékételek bevitele okán előállhat), napi 8 órában nehéz fizikai munkát végző férfinek 3260 kalóriára van szüksége, középnehéz fizikai munka esetén 1956-ra. Nicsak, 8 órányi nyugodt séta is 1600 kalóriát kíván. Gondolom, Orbán nem sétál annyit. Node, az irodai munka sem kíván többet 1600 kalóriánál. A franc se tudja, mitől szedte fel a drága Nemzetvezető Testvér azt a gusztustalan potrohát  🙂 Tán csak nem a nagy semmittevéstől, alibizéstől? Mert a kormányzás, az hétszentség, hogy nem terheli meg!

1920-ban a KuK hadseregében normál esetben a hadi élelemadag 120 gramm fehérjét, 50 gramm zsírt és 500 gramm szénhidrátot tartalmazott (3200 kalória). Nehezebb igénybevétel esetén élelmi pótlék kiutalását is engedélyezték. Visszaemlékezve a MN Lenti zajdai kaszárnyája konyhájára, kíváncsi lennék, a jelenlegi rabszolga ellátmány mennyi kalóriát is tartalmaz?

Csak halkan mondom: se Auschwitzban, se a Gulágon a nehéz fizikai munkát végzők élelmezése nem tartalmazott 1100 kalóriánál többet…

61 hozzászólás

  • Kell ide egy Eunus vagy Spartacus…

  • Kicsit megint besegítek, akinek a cikk végi auschwitz-es felütés nem elég paralel, annak itt egy mai hír, a határon elfogott illegálisok kezeire filctollal számokat ír a rendvédelem.

  • charlie: linkeled? ha igen, köszönöm.

  • charlie: arc, kiskomám , arc! Javaslom, arra figyeljen! Ez a besegítek-duma nagyon ótvaros!

  • Georgina Bojana

    ISTVÁN!
    Az indulattól alig találtam meg a billentyűket (( :O ))
    GULÁG, de írhattam volna MÁLENKIJ ROBOT-ot is. Vérlázító, ami itt, ebben az országban van. Micsoda fensőbbséges hatalomnak képzeli magát döbrögi, no meg a talpnyalói és követői?! Emberek teljes megalázása, bedarálása?

    Ha munka, akkor fizessék meg becsülettel. Ez még az éhbérnél is kevesebb, ez rabszolga munka és -bér is.

    Az amúgy is lelkileg meggyötört emberek semmibe vevése.
    A cikkben olvastam, hogy napi 2x étkezés. No és mit adnak enni? Répalevest, répafőzeléket, sok sok vízzel?! Tábori kaja, de milyen?!
    Nem sokat, de tápláló ételt sem várhatok attól a rezsimtől, aki betiltaná az ételosztást úgy ünnepek táján, mert sokan várnak arra az egy tál meleg ételre. (( 🙁 ))

    Szavakat nem találok, mert ez már minden épeszű §-on, rendelkezésen is túl van.
    Olyan jó volna ízeset, hangosan káromkodni, olyan jó kocsis modorban. A nem létező kalapomat a földre dobnám, minden rosszat „beledobálnék” és meg is laposra taposnám, a bennem felgyülemlő indulattól/indulatból.
    *
    Valamit tenni kellene, s az emberek tömege hallgat, birkaként. Bégetni sincs kedve, de lassan már ereje sem. Mennek a vágóhídra, ahol döbrögiék emelik a bárdot – ránk.
    (( :O ))
    G.B.

  • A zajdai kaszárnya ellátmányára nem lehetett panasz!! Ha a most említett leendő rabszolgák csak olyan napi kétszeri étkezést kapnak majd, és „védő” italt,- akkor az a 22 eFt már legalább megháromszorozódik. A betegeket, rokkantakat, ludtalpasokat eleve kiszűri az előzetes orvosi vizsgálat, ők örömmel felvehetik , munkamentesen , a 22.800 Ft -ot. (De más volt régen az erkölcs, amikor a munka tényleg becsület dolga volt, s nem a „hol a munka hadd kerüljem” felfogás dívott.”

  • Én is azt hittem, gusztustalan szarkazmus, de sajnos igaz (-nak tűnik): „Alkoholos filccel valaki sorszámot írt több szíriai menekült kezére is, mire Budapestre, a Keleti pályaudvarhoz értek.”
    http://nol.hu/mozaik/megszamozzak-a-menekulteket-1554801

  • Göllner András

    Magyarország jobban teljesít mint Guantanamo…

  • Néha-néha már már olyan érzésem van hogy Kurucinfót olvasom.
    Annyi itt a be be szólogatás.

  • Georgina Bojana

    Kedves Geyza!
    Azon csodálkozom, hogy Te csodálkozol.
    Nyitott bicskával a zsebemben, írom a hozzászólásaimat, az ilyen mocsadék hírekre. Sajnos, amelyek igazak – ma, 2015. július 31-én és itt, Európa közepén – Magyarországon.
    Mondom, én, haladunk – lefele, lefele, Korea nyomdokaiba.
    Döbrögi mindent elkövet, hogy behabzsoljon, letaroljon, elnyomjon, megalázzon és… a többit úgyis tudják tisztelt Olvasóink, a kommentelőinkről nem is szólva…
    (( :O ))
    G.B.

  • A sok mindenféle szövegezés helyett, olvasni is kéne a világról.
    Anglia és Franciaország már készre csinált a keritéseket, van ugyan olyan bevándorló, aki alatta furt lyukat és bement.
    A szíriai és iraki menekült bizony menekül, mert háború van országukban.
    A baj csak az, hogy ők MÁS fajta emberek, mint az európai.

  • Orbán pedig egy guantanamero… Húzzon vissza a falujába uralkodni!

  • G.B, én csak kalkuláltam, mármint, kalóriában. A tábori kaja az én időmben nem is volt olyan rossz, csak éppen soha nem laktunk jól vele. De nem is az volt a feladata. Friss kenyeret minden nap hozott a pék, a két év alatt csak akkor ettem – Nagykanizsán – amikor konyhaügyeletes voltam, mivel a doktrína úgy szólt, hogy gyomorlövés esetén sokkal nagyobb kárt okoz a lövedék, ha friss kenyér van a bendőben. Ezért harmadnapos kenyeret kaptunk csak.
    Ha most a hadsereg élelmezési normája szerint látják el őket, akkor az kielégítő. Csak kérdés, ki élelmezi őket? Mert hát, az önkormányzattól kerültek kirendelésre…

  • Che: elárulná, honnan van a tapasztalata Zajdáról? Mert én 1965-66-ban szolgáltam ott. És maga? Volt konyhaszolgálaton? Mert én voltam. Na, meséljen, okostörp!
    Lúdtalpasokat kiszűri az orvosi vizsgálat? Rokkantakat behívnak munkaszolgálatra? Ember, maga észnél van?

  • Audry: lássuk be, logikus eljárás. Valahogy mégiscsak nyilván kell tartani őket.
    A vagon nincs lezárva, nem célfuvar – köztes megálló nélkül – legalább valami módon nyilván kell tartani: flip on, flip off.
    Semmi köze charlei áthallásához ( a jó fiúnak az egész cikkből csak ennyi jött le 🙁 )
    Fordítsuk meg: ha eléd áll 50-100 kínai, te mennyit tudsz belőle megkülönböztetni? Európainak minden kínai egyforma.

  • Figyelő: mégis, mi köze hozzá? Higgye el, többet tudok a világról, mint maga, a zárványából kitekintve!
    Mikor fogja már fel, hogy senkit nem érdekel az ő kerítésük? Ráadásul Gibraltáron más jó sok ideje ott áll, pedig még akkor nem is volt menekültválság! Amúgy mintha maga is menekült lenne.Csókoljon kezet a befogadóinak (szerintem egy csöppet elhamarkodták).
    A probléma Orbán gyűlöletpolitikájában van!

  • Ille István

    2015 július 31
    10:10 de.
    Ille, annyi közöm van a témához, mint magának. Rosszindulatú megjegyzései magáról beszél.
    Az angolok mostanában építették és épitik a keritést. Orbán, csak a többieket követi.
    Ha nem tenne semmit, akkor az lenne a baj.

  • Ille
    …voltam, csak jó pár évvel korábban!
    Arról meg végképpen nem én tehetek, hogy az irónia észleléséről zéró érzéke van…

  • Figyelő: téved. Magának semmi köze, ugyanis még csak az Unióban se él. Orbán viszont oktalan precedenst teremt, ami nem rá, hanem magyarokra vet rossz fényt. Igaz, magát ez sem érinti, mert maga még magyarnak se magyar. A születési anyakönyvi kivonata ma már nem ér semmit, ahogy maga sem.
    Tudja, van olyan, hogy embertelenség, meg van olyan, hogy felebaráti szeretet. Az egyiket Orbán tanítja, a másikat Krisztus. Maga hova áll?
    Amúgy a megjegyzéseim magáról beszélnek, és még csak nem is rosszindulatúak. Tényeket közlök.

  • Mondtam, hogy kicsit olvasson, tájékozodjon a világról.
    Az angolok már előbb kezdték a keritést. Sajnos, nekik kevés földhatáruk van, több a víz.
    Már mondtam, ne fáradjon a személyes sértegetéssel, engem maga ezzel nem fog megsérteni, mert tudom honnan jön.

  • Che: elárulná, mikor? Mivel Zajda korábban büntetőalakulat volt. A tiszti gárdája ott is maradt. Olyanok is voltak. Upppsssz. Ejnye, csak nem népellenségként sorozták oda? Ha kérhetem, sorolja fel az ott lévő alakulatok fegyvernemét, valamint nevezze meg a parancsnokot és a törzsfőnököt – csak a hitelesség kedvéért, persze, mert a végén még azt gondolom, hazudik. Ilyet pedig magáról, nagy tudású elvtárskám, még feltételezni is borzasztó! Nos?
    Amiről maga tehet, az az, hogy idétlenségét iróniának próbálja beállítani.
    Javaslom, hogy hagyjon fel az arcoskodással.
    Egy csomó kérdésemre adott válasszal még adós, majd utána beszélhetünk az ítélőképességéről.
    Addig argumentum ad personam, picinyem.

  • Figyelő: valamit nagyon benézett. Nekem nem ér annyit, hogy sértegessem. Mégis, maga szerint honnan jön? Mert én a maga helyében erősen elgondolkodnék azon, hogy hova megy!

  • Maga hová megy? én nem magamról írtam.

  • Figyelő: szóval, gyáva állást foglalni. Szánalmas.

  • Audry és András ötlete nyomán a kubai népdal dallamára és ritmusára:
    ˙

    GUUANTANAMERO

    Már görbe derékkal jöttem,
    Onnan, hol nőnek a lárvák.
    Már görbén szülte anyám meg
    Óóóh a gerincem szálát.
    Lelkemben ó-lábú center
    Diktálja tetteim vázát…

    (refrén)
    Guuantanemero, a töpszli guuantanamero,
    Guuvantanameerooooó, a csiga guuantanameerooooó.

    A setét alvégbűűű gyüttem,
    Onnan, hún ropják a pávák,
    Sasszéim szinei váltják
    Óóóh a blöffjeim számát.
    Szavamnak kamu mivolta
    Szabja meg ezek gazságát.

    Guuantanamero, a töpszli guuantanamero,
    Guuantanameerooooó, a csiga guuantanamerooooó.

  • Ille István: a filctollazásra írtam, nem a karszalagra. Szerintem az szándékos megalázás volt (nem is biztos, hogy a hatóságé), már csak azért is, mert lekopik és nem kaptak róla papírt. (A család, aki a videón szerepel nem vagonnal jött és kirabolták őket a csempészek. Jóllehet, azt állítják,Mo-on került rájuk, de a határt se találták, napokig ott bolyongtak, szóval, lehet, nem is itt került rájuk.)

    Figyelő: Két teljesen eltérő országról írsz, teljesen máshol helyezkednek el geo- és katonapolitikailag is. Természetesen össze lehet hasonlítani a csigát a málnával, valami eredmény kijönne (pl. mindkettő ehető 🙂 ), csak értelme nem lenne.

  • Audry: hidd el, értelek, de akkor is lennie kell egy egyszerű azonosító eszköznek – elvégre vonalkódot mégsem nyomtathatnak a homlokukra! A vízálló filc nem kopik le, a karszalag leszakítható, elveszíthető, a nyakba akasztható identifier meg sokkal megalázóbb, ráadásul könnyebben elveszíthető.
    Én csak megpróbáltam megvilágítani a parktikus oldalát. Ha nem hivatali szervek csinálták, az más. Akkor bocs.

  • Ille, picinyem!
    S ha én az „előző” tiszti gárdából felejtődtem ott….?
    Szerelvényt igazíts!!!

  • Figyelő: na, akkor megismétlem, mert érzékelhetően elsőre egy szót sem fogott fel belőle.
    „…a menekültek egyszer csak elfogynak, és ami itt marad utánuk, az a gyűlület, ami más alanyokat és csatornákat fog keresni magának.
    Ez a gyűlölet pedig – a maga fajta szűkagyúak tömegeiben – Orbán által generált.”
    A maga által idézett portál meg kb. annyira objektív, mint a kuruc-in-fos. Már értem, honnan az a híres világszéles olvasottsága 😀

  • A cikkírónak:

    „Az értesítettek közül a röszkei Lakatos Mihály érkezett elsőként a megyeházára. A regisztrációs pulthoz ment, ahol egy adatlapot kapott. – Két éve vagyok munkanélküli, a MÁV-nál dolgoztam tolatásvezetőként. Miután onnan elküldtek, dolgoztam már a röszkei polgármesteri hivatalban és a Tisza partját is takarítottam. Jelenleg havi 22 ezer 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatást kapok, ha elvállalom a felajánlott munkát, 51 ezer forint jár.”

    Nemárt tájékozódni!

  • Ille, gondolom az angol baloldali Guardian se eléggé objektív, ugyanis az Orbánt savazó cikkére ömlenek a támogató hozzászólások. Eddig az osztrák, a német, a szlovák és most az angol polgárok csoportja tapsol az én mércém szerint még mindig liberális miniszterelnökünknek.

  • Közrabszolga: no, mintha írtam volna, aki tud mást, közölje. Tehát 51ezer forint. Köszönet az információért. De azért a mail címe [email protected] ugye, nem az igazi?

  • Che, olajbogyó, akkor közölje beosztását, rendfokozatát! Már, ha megint nem csak a szája jár…Ha ugyanis ott felejtődött, akkor találkoztunk. Ki is volt az ezredpk? Mikor is fújták a takarodót? Mi is volt a dallama? Ne énekelje vissza, elég, ha szolmizálja. Hol is volt a csapatzászló? Hát a szénraktár? A tornakert? Hajrá, elvtárskám!
    Ha meg valóban a régi gárda tisztje volt, akkor tudhatná, hogy a legénységi konyha és a tiszti konyha két külön norma szerint főzött, és még csak nem is egy helyen. Ejnye, ejnye, elvtárskám, nem megy ez magának!
    Ráadásul a „szerelvényt igazíts” vezényszó előtt a „pihenj” vezényszót kell kiadni. Amatőr…

  • charlie: megértem, hogy erőlködik, csak azt nem, hogy miért? Kit érdekel, hogy „odaát” a magához hasonló gondolkodásúak minek tapsolnak?
    Valahogy mintha a szlovák neonácival kapcsolatos felderítésről is mélyen hallgatna…
    Érdekes…ha nem stimmel a világképébe egy-egy tény, azt lelkesen figyelmen kívül hagyja. Szerintem típushiba. Jelentkezzen be nagyjavításra 🙂
    Magának mércéje lenne? Azttaaa! És hol hitelesítették?

  • Ille István
    2015 július 31
    1:07 du.

    .dat — 😀 lefejeltem a monitort.

  • Kotlebáról nincs mit írni, védi az övéit, ami szerintem nem elítélendő. Emiatt sajnos az autonómiáról vagy a Benes-dekrétumokról is ilyen felhanggal beszél, ezért nincs nagy barátság.

  • charlie, csak, hogy szélesedjen a horizontja:
    „Janiczák Dávid lecsap a cigányokra, miután pártja, a Jobbik gyakran ellenségnek nyilvánítja azokat. Hozzáállása mutatja, mi vár az országra, ha a szélsőségeseknek sikerül megbuktatniuk a Fideszt. Ha a mostani irányzat folytatódik, a Jobbik komoly kihívó lehet 2018-ban. Ózdon a 34 ezres lakosságnak kb. az egyharmada roma, és az elöljáró megszigorította a közmunka feltételeit: többet kell dolgozni, viszont kevesebb a szünet. Nem is titkolja: azért döntött így, hogy akinek nem tetszik, az menjen el. Mert ne rombolják a várost olyanok, akiknek a többsége cigány, és akik nélkül könnyebb fejlődni. Egyúttal kevesebbet kell költeni szociális célokra, az emberek ugyanakkor nagyobb biztonságban érzik magukat. Ha viszont nem sikerül beilleszteni a rombolókat, akkor a törvény teljes erejével sújtanak le rájuk – így a polgármester.”
    Gondolom, maga lelkesen tapsol ennek a féregnek.
    ” A Political Capital igazgatója szerint a város tanúsítja, hogy a cukiságkampány mögött a párt igazi arca nem változott. A mélyben igen ideologikus, diszkriminatív rasszizmus működik – mondja.”

    De cuki pár ezek ketten!
    Maga tudja, melyik a lány?

  • Audry: komolyan, ez a mail címe!

  • charlie: nem csalódtam magában 🙂

  • Ille, valamikor régebben felvilágosítottam már arról, hogy mi a „cukiság” célja, hogy szerez a Jobbik pozíciókat naponta, miért választanak az emberek jobbikos polgármestereket és azokat miért választják négyévente újra.(nem ismétlem)
    Elmondtam már, hogy nálam a rasszizmus szó nem pejoratív, inkább pozitív, annyit jelent szeretem a magamfajtát és neki akarok a legjobbat. Így cselekszik egy szír, egy eszkimó, egy japán és bizony egy zsidó is. Én elfogadom, hogy van olyan ember aki nemzet-ellenes, vagy Isten-ellenes, vagy természet-ellenes, sőt ennek keveréke is létezik. Nem vagyunk egyformák.

  • charlie: bájos, ahogy előadja ” valamikor régebben felvilágosított” 🙂 Hát igen. Maga, akinek nincs egy önálló gondolata, saját véleménye, felvilágosított ENGEM! Ez nagyon tetszik 🙂
    Gondolom, most meg kellene hatódnom, hogy maga, szemben a közfelfogással, a rasszizmust pozitívként értelmezi. Egyszer ezért még szobrot fognak magának állítani: ecce homo, aki átértelmezte a rasszizmust!
    Ha esetleg felsorolná azokat a jobbikos polgármestereket, akiket négyévente – érdekes gyakorító szó – újra választottak?

  • Ille, használja a guglit a polgármesterekhez.
    Nem lesz itt semmiféle szobor, amióta világ a világ az emberek a sajátjaikhoz voltak bizalommal, azokért harcoltak, ott érezték otthon magukat, megvédték a közös értékeiket stb. És ezek remek dolgok ma is.

  • sebestyén eszter

    @KORDON BLUED: 😀

    Bizony sötét és bizony alvég és bizony töpszli és bizony kamu.
    Te költötted? Ne befolyásoljon, de baromi jó!

  • charlie: ne térjen ki, maga dicsekedett vele, hát dolgozzon is meg az elismerésért! Valamit nagyon benézett: bizony, bőven akadtak – mint ahogy ma is akadnak – zsoldosok, akik nem a közös értékek megvédéséért harcoltak.
    Egyet áruljon el nekem: milyen közös értékeink is lehetnek magának meg nekem? Miért érezném én otthon ott magam, ahol maga van?

  • sebestyén eszter

    @Közrabszolga,
    a „kurvaanyádat” gondolom, Pintérnak szólt, nem Illének. Azért, mert én ilyen jóhiszemű vagyok. 🙂

  • sebestyén eszter

    @István,
    re 2015 július 31 1:09 du.
    Szerintem mindannyian tegyük ki, ne csak Che. Az Együtt párt lesz az első, aki feljelentget minket, s mivel már az Index és társaik nem vevők erre, a Jobbikhoz szaladgálnak. 🙁
    Komolyan — és nyilván direkt írom ki. Ráadásul azt hiszik, hogy minden fegyveres (kivéve a vérző katonák, akiket a filmekben látnak és kivéve az utcán posztoló kis rendőr) mind ügynök. Minden íróasztalos (ex)fegyveres nekik ügynök, halál komolyan. A legszomorúbb, hogy komolyan ezt hiszik, és még szomorúbb, hogy HÁZALNAK az „infókkal” — s miként házalnak, ők nem ügynökök. 😀

  • eszterlánc, ez a „férfi” ezzel a mail címmel jelentkezett be a KMH-ra, ergo, nekem szólt. Szegénykém, elég szar lehet neki az élet, ha ilyesmiben éli ki magát 🙂

  • „Miért érezném én otthon ott magam, ahol maga van?”
    Látja milyen előítéletes, azt se tudja ki vagy mi vagyok, csak a gondolkodásom miatt már is elképzelhetetlen velem egy közös otthon.
    Vegyük például, hogy magának a KMH valamiféle otthont jelent.
    Egy közösséget, ahol a hasonlóak jól érzik magukat. De folyton megjelennek mások (mint én), akik csak belerondítanak az idillbe. Micsoda vehemenciával védi maga is a közösségét, nem ideillő „más színű” gondolatokat töröl, sérteget, hadjáratot folytat, címkéz, kiközösít, „kerítést húz” csakhogy a maguk teremtette értékek megmaradjanak. Sose róttam ezt fel magának, hisz tudom hogy ez így van rendben, teljesen emberi.

  • sebestyén eszter

    @István,

    szelektív észlelés alapján: én Pintérre gondoltam. 😀

  • charlie: valóban, a gondolkodása, világnézete miatt tényleg elképzelhetetlen magával egy közös otthon, és teljesen mindegy, hogy ki, vagy mi.
    Nekem a KMH nem otthon, hanem egy munka, és a feladatom, hogy megvédjem az ilyenektől, mint maga.
    A sértegetést magánszorgalomból csinálom, és tudja, miért? Mert megengedhetem magamnak 🙂

  • csársz, eztetet írod te:

    „Micsoda vehemenciával védi maga is a közösségét, nem ideillő “más színű” gondolatokat töröl, sérteget, hadjáratot folytat, címkéz, kiközösít, “kerítést húz” csakhogy a maguk teremtette értékek megmaradjanak. ”

    Figyeljé mán, ídes fajtezsvírem. Neked nem „nem ide illő” gondolataid vannak, hanem marhaságok, és/ vagy destruktív ideológiák, amiket ide rondítasz. A sz…rt pedig nem otthagyni szokás, hanem feltakarítani. Érted, drága fajtezsvírem?

    Tetégedet nem „kiközösít” Ille úr, hanem fertőtleníti tőled ezt a helyet. Margaságok, terelések folyamatos irkálása, topikok szétoffolása amúgy sem „más vélemény”, hanem szimplán baromság. És ez az, ami a tefajtád folyamatosan művel, bárhová is szabadul be. A magad fajtával képtelenség bármiféle párbeszédet is folytatni, aztán meg nektek áll feljebb a szerszám, ha valaki erre figyelmeztet. Nem is értem, te mi a frászt erőlködsz még mindig itt.

    Vágod, ídes fajtezsvírem?

  • No comment:

    http://www.kettosmerce.blog.hu/2015/07/31/_golyot_a_fejukbe_mav_alkalmazottak_es_rendorok_zaklattak_a_menekulteket_cegleden

    Amúgy fontos a hivatalos Németország említése a cikkben, hiszen ahogyan az orbáni fasiszta gyalázat legfőbb külföldi támogatója Berlin, ugyanúgy a jobboldali berlini vezetés ( amely szerintem a főg@cit követően a második legaljasabb vezetés az unión belül ) elképzeléseit szolgálja az orbáni menekültpolitika.

    http://www.kettosmerce.blog.hu/2015/07/14/az_eu_nem_banja_mit_csinalunk_a_menekultjeinkkel

    http://www.kettosmerce.blog.hu/2015/07/03/orban_viktor_haboruja_az_illegalis_gazdasagi_migransok_ellen_avagy_hogyan_tartsuk_fent_az_europai_st

    http://www.bulgaria.bordermonitoring.eu/2015/03/26/the-bulgarian-eu-border-to-anticipate-between-death-and-life/

    A legsötétebb emberellenességgel nyíltan kérkedő fasiszta-nemzetiszocialista, bűnöző Orbanisztán a menekülteket magától távol tartani igyekvő ( akiknek a földönfutóvá válásáért a pilátusian tiszta kezű Nyugat talán egy icipicit osztozik a felelősségen ) fejlett Nyugatot kiszolgáló csendőr/kápó szerepére kiválóan alkalmas. Nem úgy mint mondjuk a csendőr, kápó lelkű magyarok által is ( az álellenzéki, álliberális oldalon is ) előszeretettel rugdosott baloldali túlsúlyú Görögország ( egyes retardáltak szerint Görögorsz.-ot mi tartjuk el… ) . Nem is mossák fel úgy a padlót orbanisztáni hű csendőr, kápó csicskásaikkal, mint a baloldali görög kormánnyal. 2015-re megértük azt is, hogy hét évtizeddel a nácizmus/fasizmus alóli felszabadulás után a mai hivatalos Európa a legsötétebb fasiszta-náci erők térhódításának elősegítője s a legtöbben kontinens szerte úgy tesznek, mint ha mi sem lenne természetesebb. Úgy fest, a világ alapvetően feledékeny. S ki tudja milyen mélységekbe vezet még mindez.

    A német uralkodó osztályok amúgy milyen szépen mosogatják orbanisztáni csendőr csicskásaik mocskát, kioktatva a németországi médiát is:

    http://www.kettosmerce.blog.hu/2015/07/31/magyarorszagon_szocialis_valsag_van_ha_a_dgap_berlini_irodajabol_nem_is_latszik

  • Inquisitor, kereshetnél egy másik nyelvet magadnak, kár a magyart megerőszakolnod. Értem én hogy csípős szeretnél lenni, de azt úgy is elérheted, ha helyesen írsz, meg ha megvan a szókincsed. Ha a véleményem „marhaság és baromság” akkor biztos könnyű cáfolni. Szóval hajrá, rakj össze okosan és helyesen három mondatot.

  • Sajnálom, rossz link a fenti.

  • csárli, ídezs fajtezsvírem, há nem tudom, mi vagy ki erőszakója a nyelvet. De téged már biztos megerőszakolt párszor valami turul- ősmagyar szarvasmarha… vagy te magad vagy egy ilyesféle nász eredménye?

    🙂

  • akkor lássuk a valóságot: