Csend a lelke mindennek

2015 augusztus 19 12:06 de.1 comment

A zene az ember – a beszédnél is ősibb – kifejezési formája, a legmagasabb rendű hallható harmónia, nem közvetlen információ, hanem az érzelmek közvetítésének médiuma. A zene elképzelhetetlen – mégoly ösztönös – érzelmek nélkül; befogadásának feltétele a minél fejlettebb érzelmi intelligencia. A zene az empátia művészete, hogy hatni tudjon, hogy érzékeljük, felfogjuk a zene „üzenetét”, külső és belső Csendre van szükségünk – a hallás képességére. (Akinek füle van, hallja meg!”) De nem csak belső csend, belső harmónia, másképpen: belső rend kell! A bensőnk rezonál a hallottakra, így tudunk a zenéből minél többet magunkévá tenni.

A csend, a zaj, a zene csak a hallgató számára jelent valamit. Van, akit nem zavar a zaj (sőt: élvezi, előidézi…), van, aki nem érzékeli, értékeli a csendet (nem tud leCsendesülni), van, aki nem hallja a zenét. A fogyasztói társadalom válságának közvetlen hatása a választás képességének beszűkülése – el tudom-e, el akarom-e dönteni, mit vásárolok, kell-e, amit kínálnak, tetszik, nem tetszik-e bármi, amit el akarnak nekem adni, (meghallom-e a hamis hangot a zenében)? A reklám alapú tömegkommunikáció az értelmi, érzelmi intelligenciánkat veszélyezteti, mert nem valódi értékeket akar közvetíteni, hanem vásárlásra, fogyasztásra kényszerít. Jó lenne, ha az ember újra megtanulná, mire van igazán szüksége, megtanulna választani, megtanulná értékelni a szépet, a jót – újra hallaná a Zenét, tudna énekelni, táncolni, érezni: élni!

Harmonikus zaj nincs! A zaj agresszív, támadó: rombol! Eláraszt, elnyom mindent – a zajban nem hallható a zene, nem érthető a beszéd. A zaj mesterséges, az emberi én gonosz fele, a civilizáció végterméke. A zaj a káosz hangja.

Lehalkíthatjuk, elCsendesíthetjük-e a zajt, hogy megszólaljon a zene?

 

 

1 Comment

  • Most, a Sziget Fesztivált követő, végre egy-két csendes nap tanulsága rendkívül aktuálissá teszi ezt az írást, illetve a remek aforizmákkal megtűzdelt “Csend-lemezt”.
    Mint egész életemben zenekedvelő, és rendszeres zenei mindenevő, a hétköznapokban keservesen szenvedem meg a zaj okozta rendszeres traumákat, amelyek a nagykörúti mentő-szirénáktól, a szándékosan felpöckölt és mégis engedélyezett motorkipufogók durrogásán keresztül az amúgy természeti adottságaiban mesés Hajógyári Szigetből, >egy egész hétig a Budakeszi úttól Budkalászig és Újpesttől, az egész Angyalföldön át a Ferencvárosig< árasztja és erőszakolja rá másokra a maga zaját.
    Százezerek kénytelenek hallgatni úgy este 9-től hajnali 3-ig azt – az állítólag hangszigetelt – lármát, ami bizony egy kívülállónak, mint élmény csak zaj és lárma, hacsak be nem csukja az ablakát a 40°-os kánikulában. Aztán másnap mehet így kipihenten újra dolgozni…
    Nem csak arról van tehát szó, hogy "ízlések és pofonok…" Nem, mert ezt a tömeges hacacárét folyamatosan pofonként élik meg mindazok a százezrek, akik nem tudnak ez alatt az egy hét alatt aludni, vagypedig nincs lehetőségük elmenekülni egy csendes vidéki magányba. Hát pechjük van… Istenem…

This site is protected by Comment SPAM Wiper.