Tele van a …

2015 augusztus 21 11:55 de.21 hozzászólás

Tele van a …na, most itt nem a hócipőmet lenne kedvem megemlíteni, de tekintettel vagyok nőolvasóim érzékeny lelkére … a hócipőm a kormányzati, jobboldali médiabeli és sötét birkaagyú tömegek súlyos fogalomzavarával! Mindezek élén a miniszterelnök áll, aki szintúgy nem képes különbséget tenni menekült és bevándorló közt!

Pedig nem nehéz: az egyik egy folyamat, történés részese, alanya, a másik egy befejeződött folyamat eredményének élvezője. Na, mégis, melyik? Drága, gyökös, agymosott honfitársaim: a bevándorló egy államilag meghatározott státuszú személy, akinek a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal letelepedési, munkavállalási engedélyt adott, és akit állampolgárrá minősített. Süket duma, hogy jajistenem, elveszik a magyarok munkahelyét! Jelentkezzen már, akinek egy ilyesvalaki vette el a munkahelyét! Amúgy mire is ez a hiszti? A BÁH által ebben az évben bevándorlási engedélyt 5.390 személynek adtak ki, ebben akad gyerek is, nő is, nota bene még szomszédos országból érkező – feltételezhetően kalandvágyó – is . Ezek közül pedig letelepedési engedélyt – nem ugyanaz, mint a bevándorlási – 531 személynek adtak ki.  Na, ennyien aztán vészesen fogják veszélyeztetni a turulban születettek munkahelyét, sőt, meg is rendítik a hazai munkaerő piacot! Arról nem is beszélve, hogy a bevándorlók többségében saját egzisztenciát kívánnak teremteni, és nem akarnak az állam nyakán ékeskedni. Csak egy példa: három éve nyitott egy albán testvérpár – kétségtelenül bevándorlók – egy albán pékséget (aki már járt akárcsak Boszniában, Montenegróban, az tudja, milyen egy valódi pékség, de az albánok még náluk is nagyobb mesterei ennek a szakmának) a szomszéd településen, Fóton. A múlt évben nyitottak egy fiók üzletet Mogyoródon és Szilasligeten is. Magyarokat alkalmaz, pedig el is vehette volna a munkahelyüket, igaz? Nem nézte a pedigréjüket, turulban születettek-e, vagy szittyák, a lényeg, hogy jól dolgozzanak.

A menekült azonban más tészta, nem folyamodik letelepedési engedélyért, nem kíván itt dolgozni, elvéve a magyarok munkahelyét – tessék mondani, mennyi esélye lenne egy afgán hegylakónak, vagy egy damaszkuszi késélezőnek akárcsak a közmunkások kedvenc foglalatosságát, az ároktakarítást, vagy fanyűvést átvenni ? – hanem igyekszik minél előbb továbbállni, már csak puszta önvédelemből is, mert, ha nem is értik a kormányzati gyűlöletkampány szavait, de érezni érzik a feléjük áradó indulatok kisugárzását. Szóval, nem kellene hülyíteni a népet. A németek nem véletlenül különböztetik meg még a menekülteket is: vannak azyl-ok, és asylant-ok, vagyis menekültek – elfogadja őket az államigazgatás annak -, és menedék kérők, akik státuszának elbírálása még várat magára. Ettől függetlenül gondoskodnak mindkettőről. Náluk a bevándorló fogalma is ismeretlen. Akad bőven szó a nyelvükben azt toleránsan helyettesíteni.

A plakát a nem létező fogalommal

A plakát a nem létező fogalommal

Vissza a bevándorlókhoz. A sok idióta hangulatkeltő kormányzati óriásplakát közül is kilóg egy, hihetetlen ostobaságával. Egy csinos fiatal lány mosolyog rajta vidáman, és a szöveg: nem akarunk illegális bevándorlókat! Most lépjünk túl azon, hogy mijafasz van ezen vigyorogni való, ez legyen a plakát komponistájának a baja. Azon azonban ne lépjünk túl, hogy a nemzeti agykárosult egy nem létező fogalmat írt fel: olyan, hogy illegális bevándorló, NEM LÉTEZIK! Se de jure, se de facto, se definíció szerint, egyáltalán, sehogy se! Egy bevándorló csak legális lehet! Mindez azzal a szlogennel, hogy a Magyar reformok működnek!

Tessék mondani, ha odafent ennyire hülyék, akkor mit várnak a nép egyszerű gyermekétől, akit meg ezzel hülyítenek?

21 hozzászólás

  • Amilyen az uralkodó réteg,olyan az aljanépe és fordítva is igaz:”zsák a foltját!”Mit lehet várni egy olyan csuti „miniszterelnöktől,aki szerint Magyarország „agrárország”,mert akkor Afganisztán,Csád vagy Mauritánia melyik kategóriába tartozik,bizonyára „ipari” országok…Vagy mit lehet várni azoktól-bármelyik oldalon is fossák a szót- hogy a „kommunizmus áldozatai”,holott eddig a „kommunizmus” a gyakorlatban a világ egyetlen országában soha-sehol nem volt? Orbán primitivitását zsebredugott keze és szotyolaköpködése is ékesen bizonytja…

  • sharapova2008: mit vársz ettől a tahótól?


    keze zsebben.
    Sajnos, elpasszoltam azt a fényképet, amin a 20-i ünnepség előtt valami egyházi főméltóságot kísér a Parlament lépcsője felé, és MINDKÉT keze zsebben van!

  • Kivánok néhány szomszédot a menekültekből,
    magának Ille!
    (Bevándorlóból? Úgyan)

  • Figyelő: szóval, maga is képtelen különbséget tenni, ráadásul fel sem fogja a cikkben írtakat, csak a szokásos „jókívánságait” nyomja. Szegénykém…

  • Ha nem képes különbséget tenni egy albán és egy sziriai között, ne engem okoljon.
    A német nagy, és gazdag ország. A leggazdagabb Európában, nem lehet a magyarral összehasonlitani.

  • Figyelő: ??? maga miről beszél? Javaslom, menjen ki a füdőszobába, hideg vízzel mossa meg alaposan az arcát, igyon egy kávét, tépjen ki egy szőrszálat az orrából, mert szemlátomást még nincs magánál!
    Hol van a cikkben párhuzam a két nemzetiségű közt? Hol van összehasonlítás a németekkel?

  • Ille István

    2015 augusztus 22
    9:43 de.Ille István

    Szokott intelligens és udvarias vitázó stílusához, ha szabadna kérnem ne részesitsen.. Itt van amire hívatkoztam:
    „Csak egy példa: három éve nyitott egy albán testvérpár – kétségtelenül bevándorlók – egy albán pékséget (aki már járt akárcsak Boszniában, Montenegróban, az tudja, milyen egy valódi pékség, de az albánok még náluk is nagyobb mesterei ennek a szakmának) a szomszéd településen…”

  • Figyelő: nosza, akkor ebből vezesse le az albán és szír párhuzamot! Ne kapkodja el, van idő, én kivárom. Persze, azon már nem is csodálkozom, hogy nem fogta fel a felhozott példát, de segítek: a kormányzati gyűlöletkampány egyik eleme, hogy a bevándorlók elveszik a magyarok munkáját. Itt meg arról írtam, hogy éppen ellenkezőleg, van, aki munkát ad a magyaroknak. Ráadásul sehol egy szír 😀

  • „Egy bevándorló csak legális lehet!” Kár, hogy ezt csak egy ember tudja! 🙂

  • lelszi: bizony, kár. De, ha úgy gondolja, egy bevándorló lehet illegális is, itt a lehetőség, vezesse elő, miként lehet az? Ne felejtse el hozzá a jogi álláspontot mellékelni.
    Tudja, egyszer – gúnyolódás helyett – bizonyítsa már be, hogy esze is van, nem csak nagy pofája!
    Én levezettem, mi a bevándorló fogalma és státusza.
    Maga vezesse le az illegális bevándorlóét.

  • Lelszi, nekem, mint volt menekültügyi bírónak elhiszi, hogy a bevándorló csakis az állam által befogadott egyén lehet? Ha az egyén illegálisan érkezik papirok nélkül, és bejelenti, hogy menekült jogot kér, akkor a fogadó államnak kötelessége kihallgatni és az adott tények alapján eldönteni, hogy az illető megfelel-e az ENSZ által felállitott mnekültügyi kategoriának. Ha nem tudja amik azok, szivesen beirom ki tudja már hanyadszor:

    Menekültnek számit az az egyén, aki hazáját elhagyva, fél visszatérni oda, mert üldözésben lehetne vagy volt része, származása, vallása, politikai véleménye, sexuális beállitottsága, neme, vagy egy bizonyos csoporthoz való tartózása miatt, és az adott állam nem hajlandó vagy képes védelmet nyujtani.

  • Judith, neked se hiszi el. Lélfainak ugyanis fóbiája van, úgy hívják, ille-fóbia. Mivel közismert, hogy mi barátok vagyunk, naná, hogy te se mondasz igazat!
    Ja, és valahogy adós az illegális bevándorló definíciójával. Hiába, no, ő se tudhat mindent 🙂

  • Hát, azt hiszem, hogy még Léflai kedvéért sem mondok le a barátságodról. Ha nem hisz, hát nem hisz. Ez legyen az Ő hasfájása.

  • Kedves Judit!

    Vitatkozási szándék nélkül: ha valaki vándorlás közben átlépi egy ország határát engedély nélkül, azt legális bevándorlónak kell nevezni?
    A schengeni határok miért nem esnek egybe az EU határokkal, egyáltalán miért vannak határok?

  • Nem, Lelszi. Az legfeljebb is csak illegális határátlépő, egészen addig amig ki nem fejezi szándékát, hogy menedékjogot kér. Bevándorló csakis az lehet, akinek a bevándorlási engedélye az adott államtól már a zsebében van, amikor átlépi a határt. Hogy a schengeni határok miért nem esnek egybe az EU határokkal, azt nálam okosabbtól kérdezd, mert ahhoz nem értek. De nem is ezen van a hangsuly jelenleg. Akit te illegális bevándorlónak becézel az nem más mint egy átutazó státusban lévő egyén, aki több, mint valószinű menedékjogra szorul.

  • Ille István

    2015 augusztus 22
    10:24 de.
    Változatlanul az a véleményem, hogy az albánt
    nem lehet összehasonlitni a sziriaival, vagy az iraqival.-

  • lelszi: nem, azt illegális határátlépőnek nevezik. Mondja, hol állt össze a maga fogalmi rendszere?

  • Judith, minden jós szándékod ellenére Lélfai felfogóképessége véges, képtelen alapfogalmak közt különbséget tenni.

  • Figyelő: mondja, tényleg képtelen felfogni, hogy se a cikk, se a felhozott példa nem erről szól?

  • Judith köszönöm a választ, érthető, A köznyelv egybemossa az illegális határátlépőt és a vándorlókat, de a sajtó többsége is így használja ezt a fogalmat.

  • lelszi: a köznyelv, az rendben van. Node maga, aki magasan a köz felett áll, mérhetetlen ideológiai és tárgyi tudásával, tán különbséget kellett volna tudnia tenni!
    Ja, hogy maga is fogékony a kormány gyűlöletkampányára? Az más. Tessék mondani, kies pátriájában – ami kies minden kultúrövezetből – hány bevándorlóval találkozott? Mennyi menekülttel?