Hivatal és pofozkodás

2015 augusztus 23 3:04 de.12 hozzászólás

A Józsefvárosi Önkormányzat közleményt adott ki az augusztus 20-án történt pofozkodással kapcsolatban. Ez legalább azt jelzi, hogy Kocsis Máté hivatala szükségét érezte a „semmiről sem tudunk, mi ott sem voltunk” típusú megszólalásokon túl mutató reagálásnak, Ami a Fidesz székházánál 2013-ban történtekre hajazva túl ismerős reakciónak tűnt elsőre. Másodikra is az.

Már csak azért is, mert az alapesetre, valamint az ellenzékinek öndefiniált pártok egy részének kérdéseire adott reakciók mintha nem lennének túl konzisztensek. Inkább arra hasonlító képet nyújtva, hogy az önkormányzat részéről mondják, ami eszükbe jut. Aztán majd csak kitalálják az összekötő összeesküvés-elméleteket. Amelyekkel az ellentmondások szinte egy csapásra feloldhatók lesznek. Ha elég türelmesen várjuk, talán hamarosan megtudhatjuk, hogy a Gyurcsány Ferenc által felbujtott Bajnai-gárda tehet az egészről. Kiegészülve az izraeli pénzből amerikai közvetítéssel szervezett esőfelhőkkel. Utóbbit csak és kizárólag a MIÉP és a Jobbik szimpatizánsai kedvéért. A Boross Péter eszméivel és a nyilas világgal szimpatizálók számára esetleg néhány menekült is tehet majd még dologról. Bár az utóbbiakat, valószínűleg, nem az önkormányzat fogja közleményben közzétenni, hanem majd lassan fogják elcsepegtetni a kommunikáció mérgezése érdekében. De ez még a potenciális jövő csupán.

A jelen tudásbázisban jelenleg olyan információmorzsákat lehet összesöprögetni, amelyek egyike már a rendezvény napja óta szikkadozik. Ez arról emlékezik meg, hogy a „rendezvényen résztvevő kopaszok semmilyen felkérést vagy utasítást nem kaptak az önkormányzattól”. Ami önmagában is ostobaság, mert első olvasatra akár azt is hihetnénk, hogy az önkormányzat a kevéshajúakkal szemben diszkriminatív. De egy önkormányzaton dolgozó kommunikációs beosztottat talán nem az okszerű nyelvhasználatban mutatott készségei alapján válogatnak. Illetve. Még ez is lehet. De az „ok” ebben az esetben inkább az elöljáró ősszájával folytatott belsőséges kommunikáció. Persze, tudjuk. Nem a hajhullással küzdőkre gondoltak, hanem a Kocsis Máté által köztérre szervezett zártkörű ünnepségen hívatlanul, és anális nyelvgyakorlatokban nem bizonyító csoportok ellen fellépőkre. Akik éppen úgy hölgyek pofozásában tudnak érdemet felmutatni, mint Balogh József. S legalább olyan bátrak, mint a diáklánnyal szemben igen bátran fellépő Sz. Ferenc a Fidesz-székháznál. De a lényeg a lényeg, az önkormányzat megbízott szócsöve szerint nekik közük sem az egészhez.

Ehhez képest a mostani közlemény arról emlékezik meg, hogy „mai napon [2015. augusztus 21.] Kocsis Máté polgármester több szervezetre kiterjedő, belső vizsgálatot indított és szabálytalansági eljárást kezdeményezett a kerületi önkormányzat augusztus 20-i rendezvényén történtek miatt”. Ami annyiban nem egészen világos, hogy amennyiben a tér biztosítását nem az önkormányzat tudtával és beleegyezésével oldották meg, akkor miért kell az ügyben belső vizsgálat. Bőven elegendő lett volna a cikornyás közlemény helyett egyetlen dokumentum fénymásolatát közzé tenni. Azét, amelyben kérik a szervezés nevében illetéktelenül fellépők azonnali eltávolítását a térről. Nyilvánvalóan nem az önkormányzaton belül valakitől, hanem az önkormányzat nevében a rendőrségtől. S még a rendezvény alatt. Azonnal sokkal hitelesebb lenne az elhatárolódás is az önkéntesnek nevezett verőlegényektől. Ha ugyanis Kocsis Máté hivatalának semmi köze a jelenlétükhöz, akkor a megjelentekkel közös érdekük a nevükben illetéktelenül eljáró garázda alakok eltávolítása. De még utólag is sokkal inkább a rendőrségi feljelentés, mint egy belső vizsgálat tűnne laikusként indokoltabbnak. Már akkor, ha a Józsefvárosi Önkormányzat, illetve a polgármester valóban patyolat tiszta az ügyben.

Ráadásul a feljelentés bemutatásánál csattanósabb válasz nem is lehetett volna az ellenzékies megnyilatkozásokra sem. Ahelyett, hogy ismét csak azt bizonygatják, miszerint: „a Józsefvárosi Önkormányzat augusztus 20-i ünnepségére az önkormányzattól senki nem hívott úgynevezett kidobókat, azokkal sem az önkormányzat, sem Kocsis Máté polgármester semmilyen kapcsolatban nem áll”. Kiegészítve azzal, hogy „tegnapi atrocitás is éppen azzal kezdődött, hogy az ünnepségen provokátorok jelentek meg”. S akkor elképzelem, amint a kigyúrt izomagyú figura az inzultált hölgyet annak kifejezett kérésére üti meg. De a tudományos-fantasztikus művek ellenére sem igazán tudom életszerű rendezésnek elképzelni az említett jelenetet. Ugyanakkor némi elszólást mégis csak tartalmazhat az önkormányzati közleménycsokor.

Azt mindenképpen, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat berkeiben valószínűleg pontosan tudják, hogy kik voltak azok, akik önkéntes rendvédelmi erőként felléptek mindenki ellen, aki nem Kocsis Mátét éljenezni érkezett. Ha ugyanis nem tudnák egészen pontosan, hogy kicsodák, akkor honnan tudnók ilyen biztosan, hogy senki semmilyen kapcsolatban nem áll velük? A következő önkormányzati közleményben esetleg közzé teszik a névsort is? Vagy a rendőrségnek adják át?

12 hozzászólás

  • No, kérem. A tudósítások szerint jelen volt 6-7 rendőr is, akik kivezénylése a bejelentett rendezvények esetében szokásos eljárás, hacsak a rendező kifejezetten nem kéri a rendezvény rendőri biztosítását.
    Ismereteim szerint a kivonulást megelőzően a biztosító egység eligazítást kap a rendezvény jellegéről, a kockázati tényezőkről, a helyszínről és a biztosításban esetlegesen együttműködőkről, a kapcsolattartók személyéről és elérhetőségéről.
    Namármost, ha Kocsinak nem volt tudomása az önhatalmúan közreműködő izomagyúakról, akkor minden bizonnyal a rendőrségnek sem. Ebben az esetben viszont fel kellett volna lépniük, mivel az izomagyúak elkövették a szabad mozgás korlátozásának Btk-ba ütköző cselekedetét azzal, hogy nem engedték belépni a rendezvény helyszínére az oda belépni kívánókat. Ehhez jött még a könnyű testi sértés ugyancsak Btk-ba ütköző cselekménye.
    Namármost: a rendőrség vagy együttműködő magatartást tanúsított az izomagyúak esetében, vagy határozottan meg volt tiltva nekik bármilyen beavatkozás.
    Kocsis meg egy seggfej, még érvelni sem tud, ugyanis, amit ő provokációnak nevez, az mindössze a szabad véleménynyilvánítás egy eszköze.
    Különösen annak fényében, hogy az ő szintjükön a kockakő dobálást is annak minősítik.

  • Azért a köztéri aggódások valahogy nem voltak ilyen magas röptüek, amikor Wittner (Fidesz-képviselőként) ráuszította az ultráékat a TV-székházra.

  • Az ” önkéntes rendvédelmi erőként” fellépő kurtára nyírt hajú emberek esete mutatja:

    – van félelem a szolgáltatások igénylőiben
    – a rendőrség elégtelen egy rendezvény biztosítására
    – ez a rendőri elégtelenség nem szervezeti, hanem politikai okokra vezethető vissza
    – az utólagos magyarázatok nem kis zavarra utalnak a szervezők részéről

  • Enmerkar: jééé, magának van józan esze is?

  • Talán már említettem. Demszky nem volt a szívem csücske, de benne volt annyi bátorság, hogy kiálljon a (természetesen) „spontán” tüntetők, „spontán” rohadt paradicsomjai, „spontán” (záp?) tojásai elé.
    .
    Ezekben a beszari gazemberekben nincs tartás.
    .
    Az újkori magyar történelem legbeszaribb (minden vész-, és hátsókijáratok ismerője, használója) miniszterelnöke szájkaratéban kihív valakit, bárkit a „hóra”. Na ne már …
    .
    De most már a vak is láthatja, gyáva gazembereket, kigyúrt gazemberek védnek. Madarat tolláról …
    .
    De már egyre jobbat érezhetően félnek.
    .
    Van mitől.

  • Szilágyi István

    határintúli magyar nem beszélhet nem írhat ilyen stílúsban ahogy ti állítólagos újságírók teszitek a ti okoskidó oldalatokon, nem tudjátok mi a helyzet itt, ahoz itt kellene éljetek, de ti nagyokos megmondó emberek a Klubrádióból informálodtok majd mérgeiteket itt szórjátok szanaszét, a jólét megzavarja elméteket, elvonja agyaitok energiáit a normális gondolkodástól vagy lehetséges a másik eset, hogy jól megfizetett ágensek, bértollnoko vagytok.Több tárgyilagosságot, több nemzeti érzelmű tetteket, hogy megvédjük Nemzetünket, arra kérlek benneteket, hogyha nem tudtok vagy nem akartok jót tenni a Magyar Nemzet érdekében akkor legalább kussoljatok!

  • Nagy taplók voltak 1950-től a 80-as évek végéig is, volt itt minden: korrupció, diktatúra, aljasság és más bűnök is, ám ilyen mértékben és vegytisztán nem!
    Az akkoriak között akadtak tiszta emberek is, volt mérték, volt szégyenérzet. Nem sok, de volt.
    Ma nyoma sincs ennek!
    Amihez nyúlnak, elromlik, mindent a szenny, mocsok borít, még nézni sem tudnak egyenesen.
    Igazat is adok Bródy Jánosnak („ezek ugyanazok”, és nem is. Honnan jöttek ezek, mit rontottunk el, és pontosan mikor?
    Avagy ez folyamatosan, lassan jött, görgettük a galacsint?
    Sok mindent nem értek, pedig vén ember vagyok.

  • Szilágyi István: tessék mondani, helyi lakos írhat ilyen stílusban? Vagy azt is megszabnák a maga fajta seggnyalók?
    A szerző ugyanis – micsoda pech – budapesti lakos.
    Esetleg cáfolná a cikkben felhozottak bármely tételét, vagy csak duzzad a feje az indulattól?
    Mi lenne, ha agyonmagyarként csöppet újra fogalmazná a hozzászólását, mert így alig érthető a magyarsága 😀

  • „A kopaszok és az aktivisták közötti vita odáig fajult, hogy a biztonságiak vezetőjének látszó férfi meg is ütött egy idősebb nőt. Ezt a rendőrök jegyzőkönyvezték, de nem avatkoztak közbe.

    Kocsis Máté később azt mondta, hogy látásból ismeri a pofozkodó férfit, de nem tudta, kik voltak a kopaszok, és nem hiszi, hogy az önkormányzat bérelte fel őket. Erről később közleményt is kiadtak.

    Az Átlátszó közben kiderítette, hogy Kocsist megcsalhatta a memóriája, mikor azt mondta, hogy nem tudja, kik voltak a kopaszok. Az Index egyik képén ugyanis látható a csoportban Kocsis egyik kerületi fideszes képviselőtársa, Kaiser József is, aki amúgy a kerületi polgárőrség vezetője.

    Az Átlátszó Kaiseren kívül még legalább két férfit azonosított a Golgota téri csoportból, akik már korábban is megjelentek a Józsefvárosban ilyen-olyan, civilnek álcázott megmozdulásokon, például a Kékpont-iroda ellen összehívott tüntetésen, amit egy addig teljesen ismeretlen civilszervezet jegyzett.”

    upppsssz.

  • „A konfliktusban elcsattant egy pofon: egy férfi megütött egy nőt. A férfi, Jónás Nándor, aki ugyancsak nem ismeretlen a kerületi vezetők előtt, hiszen az Átlátszó.hu feltárta, hogy számos megbízást kapott építőipari vállalkozása az önkormányzattól.”
    Persze. Kocsisnak minderről nincs tudomása, nem is ismeri a vállalkozót. Hát persze. Józsefvárosban már csak így mennek az önkormányzati ügyek.

  • Szilágyi István
    2015 augusztus 23
    4:08 de.

    Régi igazság, hogy hazugságból nem fakad valós érték.
    Ha egy önkormányzat hazudik, ha egy polgármester hazudik, és számodra az a nemzeti érték, akkor az nem a nemzetet, hanem a hazugságokat védi. Nem érték, hanem csak visszfénye a talmi csillogásnak. Nem könnycsepp a honért, hanem egy csepp vizeleten megtörő alkonyfény a géppuskák árnyékában.

  • Szilágyi:
    A Magyar Nemzet- nek, mint újságnak? Ugyan minek? És te, mint a jobboldal felkent (szivem szerint a falra) nagyhangú szónoka, ugyan mire pakolod magad, honnan veszed a bátorságot, hogy bárkit is kioktass hazafiságból vagy bármiről? Konkrétan azon kívül, hogy magadat egy erkölcsi piedesztára helyezed, mi az ördögöt tettél a nemzetért, mint közösségért? Kinevezted magad igaz magyarnak és innentől kezdve meg akarod szabni, hogy ki lehet az? Milyen alapon? Majd ha ezekre a kérdésekre hülyeségen kívül értelmes választ tudsz adni, akkor szövegelj magyarságról, addig azonban kíméld meg a polgárokat a nacionalista hülyeségeidtől és te kussoljál.