Magyar Sziget, mint olyan

2015 augusztus 26 9:17 de.15 hozzászólás

Néhány éve a radikáljobbosok is megtartják a maguk Szigetét, természetesen Magyar Sziget néven. Kisebb-nagyobb atrocitások többször előfordultak már, pár éve például két újságírót kezében korbáccsal figyelmeztetett Zagyva György Gyula, hogyan is illik viselkedni egy magyarosch rendezvényen.

Az idén Velencén tartották az összejövetelt. Ezúttal az verte ki a biztosítékot hazzaffyéknál, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) munkatársai ellenőrizni merészelték a nyugtaadási fegyelmet. Mellesleg az igazi Szigeten is évekig gondot jelentett a vendéglátóhelyek adózási hajlandósága, ezért ma már a legtöbb helyen kártyával lehet fizetni, sőt, létezik egy ún. sziget-kártya, amelyről rendezhető a fogyasztás fizetése.

Nem így „magyaréknál”: az ellenőrzés ténye úgy felháborította a honfiakat, hogy fényképezni kezdték a NAV munkatársait. Mellesleg: kb. egy éve létezik egy olyan szabály, hogy a hivatásos fotósok sem kaphatnak lencsevégre akárkit: elméletileg még a műemlékeket fotózónak is engedélyt kellene kérnie az éppen arra haladóktól.

Rendőrök igazoltatnak a Magyar Szigeten

Rendőrök igazoltatnak a Magyar Szigeten

NAV ellenőr arcmásának nyilvánosságra hozatala meg felvet egy-két kérdést is. Az ellenőrök meg akarták tiltani a fotózásukat – joguk van hozzá -, ebből kisebb lökdösődés támadt, amelynek során Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármestertől elvették a telefonját. Ezen a hazzaffyak nagyon felháborodtak, és RABLÁS miatt kihívták a rendőrséget. Nem irigylem a rend őreit sem: a felbuzdult atyafiak feljelentését előbb nem akarták elfogadni, majd a fenyegetések hatására mégis befogadták.

A sűrűjében

A sűrűjében

Jól tették. Nagyon remélem, hogy a feljelentést tárgyalóknak lesz egy-két kérdésük a magyar öntudattól, meg a hazaszeretettől felindult panasztevőkhöz. Például, hogy mégis, adófizetés nélkül hogy képzelik a haza sorsát? Vagy rájuk a kötelesség nem vonatkozik, csak a jog? Láttam én már sok embert, aki fennhangon hirdeti, hogy: aki a virágot szereti rossz ember nem lehet. Ugyanők képesek könnyekig meghatódni egy kölyökkutya vagy egy kisgyerek láttán. Aztán a gyerekkel nem törődik, a kisállatot nem eteti, a virágot hagyja kiszáradni. Ez a fajta „nemzetféltés” a leghazugabb része a széljobbosoknak.

Azért lehetünk optimisták. Az alanti képeken nemhogy a Sziget 400 ezres közönsége nem látszik, még négyezerhez sem állnak közel. A fotókat az MSZ honlapjáról vettük le, nem „ellenséges” fotósoktól.

Hazaffy a pódiumon

Hazaffy a pódiumon

15 hozzászólás

  • Kedves cikkíró, csak az igazat!
    Ezt írja ugyanis:
    „Például, hogy mégis, adófizetés nélkül hogy képzelik a haza sorsát? Vagy rájuk ez a kötelesség nem vonatkozik, csak a jog? Ez a fajta „nemzetféltés” a leghazugabb része a széljobbosoknak.”
    ….
    Minden Magyar Szigeten állandó rendőri felügyelet van, a szervezők! kérésére. Minden Magyar Szigetre jelentkezhetnek árusok, (van aki már eleve a kibérelt területhez tartozik) világnézettől függetlenül, bárhonnan, akik árulhatják a portékájukat. Minden árus folyamatos ellenőrzés alatt áll a NAV részéről, néha naponta többször is. Ami helyes vagy helytelen, mindegy, a lényeg, hogy jogszerű.
    Egy hivatalos intézkedést – pláne ha vita van – érdemes megörökíteni, ezt tették többen is, köztük Érpatak polgármestere. A NAV ellenőr ezt észlelve, úgy döntött, erőszakot alkalmaz és kicsavarja a kezéből a telefont. Ez önbíráskodás, jogszerűtlen. Rendőrt hívni, jegyzőkönyvet felvetetni jogszerű.
    …….
    A kedves cikkíró tényként írja, hogy adócsalás történt, ezt a hazugságot honnan veszi?
    A belinkelt videón 0:13-nál látszik, hogy a NAV-os jegyzőkönyvet ír. Írhat akár számlahiányról, vagy a nem hiteles mérlegről, vagy akár hibát nem találva csak az ellenőrzés tényéről. De ez adótitok, egyikünk sem tudhatja.
    ……
    A cikk legkisebb hibája, hogy a feljelentést tevő polgármester neve helyesen Orosz Mihály Zoltán.
    És itt a videó:
    https://www.facebook.com/mihalyzoltan.orosz/videos/vb.294939630713971/393658320842101/?type=2&theater
    ………
    Szóval kedves Margit, megértem ha másképp látja a világot, de egy minimális korrektség azért elvárható.

  • charlie: ezt javaslom magának is, csak az igazat.
    https://www.facebook.com/magyarsziget/posts/10152888491181910
    tudja, a saját harcostársai közlik, hogy a rendőrök KIÉRKEZTEK. Tud különbséget tenni a kiérkezés és az állandó felügyelet közt?
    Miért lenne hazugság az adócsalás? Tán tudja bizonyítani az ellenkezőjét?
    Javaslom, nézzen utána az önbíráskodás büntetőjogi tényállásának.
    A név elírása teljesen lényegtelen, éppen elég, hogy tudjuk, a jó részt beszámíthatatlan érpataki polgiról van szó, aki ellen, érdekes módon, még mindig nem indult eljárás akasztogatós performansza okán, pedig az is Btk-ba ütköző volt.
    Szóval, kedves charlie, mielőtt kioktatna bárkit is, legalább informálódjon, mert így csak beég.

  • Az arcmását – világos charlie? -, senkiét nem lehet a beleegyezése nélkül fotózni. Az Önét sem, kivéve a közszereplőét. Egy NAV ellenőrnek meg nem tesz jót, ha széles körben ismert a képe. Volt itt ugyan olyan kormány, amely nem ellenőrök hadával akart rávenni a számlakérésre, hanem játékkal ösztönzött. Aki beküldte az áfás számláját, azok közül egyvalaki havonta nyert 1 millió forintot, tizen pedig megnyerték a vásárlásuk árát. Jó, ha tudja: legalább 10 %-kal lehetne csökkenteni az áfát, ha legalább a nép fele adna áfás számlát. Nem nyugtát, az más tészta, nem is szigorú számadású nyomtatvány a nyugtatömb. A hazáját nem az szereti, aki kiválogatja belőle a neki jót. Bár szívesen látnám már a ner végét, de eszembe sincs megrövidíteni a népemet. Igaz, 90%-ban kártyával vásárolok, az meg mindenképpen megjelenik a kereskedő bevételénél.

  • Talalom, persze hogy világos. A lefotózott jogszerűen akkor cselekszik, ha ilyenkor rendőrt hív, jegyzőkönyvet vetet fel és polgári pert kezdeményez. Az önbíráskodáshoz nincs joga.

  • néda, egy jogtudor jobbikos 😛

  • Már bocsánat, de mi az, hogy „radikáljobbos”?

    Olvtársaim és szerkasszony, l e g a l á b b . i t t, ezen szabad fórumon ne szemérmeskedjünk, ne szépítsünk..! Írjunk csak nyugodtan – vagy inkább nyugtalanul – n á c i k a t, esetleg ha úgy tetszik, mert úgy igazán magyarosch, n y i l a s o k a t.

    Ui:
    Ha idézőjelbe teszi ezt finomkodó hazugságot, mint én is, akkor nem kifogásolom, de így…

  • ˙

    Az is megérne egy misét, sőt ez csak igazán, hogy vajh orbánék eddig, az úgynevezett Magyargárda bírósági betiltása óta, hány ilyen >radikáljobbos< erősfiút építettek már be a rendőrség – a BM – kötelékébe.

    .

  • DonGolo. Ahogyan itthon látom, az örökös nácizás kontraproduktívvá vált. Sokan azt sem tudják, minek a rövidítése, és nem is pontos a jobbikra. Leginkább a zsidóüldözéssel azonosítják: mintha a nemzetiszocializmus csak a zsidókra lenne veszélyes. Pedig mindenkire az, főképp, ahogyan ez a gyülekezet elővezeti, sunyin, gyáván. Érdemes lenne sokaknak megismerni e csapat programját. Igaz, nem kis munka. Nekem 12 órámba került, hogy – csak vázlatosan – végigfussak rajta, és kiemeljem a legárulkodóbb részleteket. 18 ezer karakter lett. Ebben a lapban 2 részletben közölték, a hsz-ekből láttam, nem sokan rágták át magukat az íráson. Ha nem ismersz valamit, csak vaktában hadakozol, könnyen mellémehet a szúrásaid többsége. Ahhoz, hogy hívő ateistává váljak, forgatnom kellett a Bibliát és némely katolikus teológiai anyagokat.

  • T.talalom !

    A Klubrádió tegnapi „napi szavazásában” is a náci helyett pont úgy mint itt fent „radikáljobbosnak” nevezték ezt a potenciálisan gyilkos bandát, amely bármikor képes selymes álarcait(!) levetve újra visszavenni az eredeti ábrázatját a huszas, harmincas évekét, vagy az 1944-eset is…
    Éppen ez a „Magyar Sziget” világít rá arra, hogy ők nem egyszerűen „radikálisak”, hanem nácik és, ha enyhíteni volna kedvem, akkor a legjobb esetben is csak fasisztának nevezhetném őket. A környékünkön is épp ezek tűznek fel a házaikra árpádsávos zászlót, amelynek szimbolikája ma ugyanazt jelenti, mint 70 évvel ez előtt: a magyar nácizmust, a hungarizmust.
    Az pedig, hogy ez a népség nem értené a náci jelző jelentését, nehéz elképzelni, még akkor is, ha ők már a „modern” avatarizmus közönsége, akik a multiplex filmszínházak korszerű halálosztó ideáljain nevelkedtek… Szóval nem szabad kozmetikázni a szörnyű múltat, de a jelent sem.
    Apropó Klub rádió – szintén tegnap, Bolgár Úr Beszéljük Meg-jében épp a Népszabadság újságírója vette védelmébe Petra…(?) Mária népdalénekest, akit a szervezők nem engednek fellépni az idei Nyári Zsidó Fesztiválon a Dohány-zsinagógában, mert ő már nemcsak különféle náci, ill. jobbikos rendezvényen , de már a Magyar Sziget nevű förmedvényen is fellépett… A „védelem” álláspontja szerint, ő csak a saját tudását és a csángó népdalkincs értékeit hozta volna oda a multikulti jegyében… Az. hogy résztvett ilyen megmozdulásokon, hát istenem, de közben soha egy árva szó – politika – el nem hagyta művészi ajkait… Hát itt tartunk tudat és öntudat dolgában…

  • T. Dongolo! A mostani, meg a korábbi hsz-eidből is úgy látom, mi alapvetően egy oldalon állunk. Csak másképp látjuk. Én itthon élek, és nem a művészetek felhőrégióiban, vagy az idea-gyártás tornyában. Művészek, sportolók éppúgy finnyásan nem foglalkoznak a „politikával”, mint a lakatosok, varrónők. A vérmesebbek – vagy az aktuális hatalomnak jobban kiszolgáltatottak komcsiznak, náciznak, eszük nélkül. De a normális, figyelő köznép mindkettőre legyint már. És ez baj, nagy baj. Nem tudom, hogyan kellene ezen változtatni, de az biztosan nem célravezető, ha nem vesszük észre, hogy a mai széljobb nem azonos a múlt századival – ahogyan a helyzet sem olyan. Az is keveseknek tűnik fel, ahogyan a széljobb összeér a szélballal. De erről köteteket lehetne írni.
    P. Mária ügyében nincs véleményem, a csángó népdalokat nem nagyon kedvelem a nyújtott, jajongó hangvételük miatt. Akkor már inkább a magyar népdal lágy pentatonja. (A magyarnótától kitör a frász.)
    Minden szervezőnek szíve-joga, hogy kit hív meg. De mindenképpen elgondolkodtató, hogy annak idején, amikor Székhelyi József fellépéseit letiltották államhoz kötődő eseményeken, vajon igazuk volt-e? A színész vállaltan szabaddemokrata.

  • Talalom!
    Természetesen egyetértünk.

    Székhelyi bűnéül nemcsak „szdsz-es” múltját, hanem főleg
    „Tokaj hímvesszejét”
    róják fel, holott ő nem tehet annak a sárazsadányi, meg a felcsúti, meg még oly rengeteg katasztrális hold harácsoló természetéről…

    .

  • Az a helyzet, hogy annak idején egy felvétel tanúsága szerint (ök. kulturális bizottság) szóba se kerültek semmiféle földek. A volt a baj, hogy a művész zsidó és szabadelvű. Nekem fogalmam sincs, van-e földje és mennyi, azt se tudom, hogy zsidó-e, nem is érdekel. Ahogy P. Máriáról se tudom se a vallását, se a vagyoni helyzetét. Tud-e szavalni, énekelni, beleillik-e a műsora a program egészébe? Ennyi.

  • Talalom !

    Írásaidból kitűnik, hogy a többek közt a „náci”, mint kifejezés a tömegek műveletlenségének is a következménye, ami számomra méginkább azt jelenti, hogy ezt a jelzőt minden fórumon használnunk kell, különben még elfelejthetik. Gondolj csak bele abba is, hogy ugyanígy legyintenek a holokauszt szóra is. Úgy is mondhatnám, hogy a könyökükön jön ki, ami véletlenül sem jelenti azt, hogy ne beszéljünk róla minden fórumon. Sajnos a néptömegek oktatása nem a demokraták kezében van.
    Ez a kormány, az oktatási rendszere már ott tart, hogy az egyik csillaghegyi általános iskola felső tagozatában a történelem tanár minden következmény nélkül kijelenthette, hogy a Holokausztról nem tart előadást és témazárót sem írat a nyolcadikosokkal ebből az anygrészből…

    Megj. Félreértettél, Székhelyinek semmiféle földje nincs, ő csak joggal tette szóvá a tokaji szólőföld harácsolást ezzel a remek „Tokaj hímvesszeje” metaforával, amelyet akkor ott Szegeden mindenki azonnal megértett. Mert Orbánnak ezres nagyságrendre rúgnak (katasztrális holdban) a csupán a politikusi ideje alatt(!) összeharácsolt szántói, stb.-jei…

  • T. DG!
    1. Elnézést, a hsz-ből úgy tűnt, mintha Sz.J. lenne az a hímvessző, holott én is úgy tudtam, hogy az OV. Félreértés volt, kipipálva.
    2. Ez a nácizás húzósabb ügy. Többször keveredtem vitába fiatalokkal, akik teljesen jobbikos fejjel gondolkodnak – bár nem mindegyik volt a párt szimpatizánsa, sőt más – akár baloldali – pártokat favorizált. Arra kellett rádöbbennem, hogy olyan avítt fogalmaik vannak nemzetről, hazáról, amik még a XIX. sz.-ból valók – olyan petőfisek. Nem véletlenül, hiszen ezt tanulták az iskoláikban – ahogyan egyébként az én nemzedékem is. Ez a mi adósságunk: egy olyan haza és nemzetfogalom megalkotása, amely megfelel a globalizáció körülményeinek. A globalizáció ugyanis objektív adottság – éppúgy, mint kb. 300 évvel ezelőtt a nemzetek kialakulása a hűbéri társadalommal szemben. Fejükben igen érdekesen keveredik a nagy nemzeti öntudat, meg a kisebbrendűségi érzés. Az ilyen típusú érzelemhez elengedhetetlen az ellenség – ahogy OV. nem nőtt föl, hiába végzett egyetemet, úgy ők is bizonytalanok, ezért agresszívek.
    Én úgy nőttem föl, hogy zsidókérdés nem létezik. Teljesen megdöbbentem, amikor úgy 25 éve előbújtak a csurkisták, iszonyú közhelyeikkel. Azóta úgy látom, hogy e közhelyekkel szemben nem hatásosak az ellenkező előjelű mantrák. Nekem a Sorstalanság tárta föl megrázó erővel, hogy a holokauszt nem zsidókérdés – bármelyikünkből könnyen válhat Köves Gyuri.
    Egy borossal, kövérrel, deutsch-val nem érdemes vitázni: ők már csak felejtenek.