Iskola a határon

2015 augusztus 27 8:06 de.6 hozzászólás

Rendészeti szakközépiskolásokat vezényel a belügyminiszter a déli határra, drótbakternek, akik a keresztségben a határvadász nevet kapták. Lesznek összesen vagy két és fél ezren a próbarendőrökkel együtt, vakulj paraszt – szokás szerint.

Nyolcszáz elsőéves rendészeti szakközépiskolás lesz a megoldás a propaganda szerint milliárdos embertömegre, mely rárohan édes hazánk földjére, letaposva a terményt és megbecstelenítve lányainkat, asszonyainkat, ahogy ez ilyen esetekben szinte kötelező. A többiek ugyanazok a rendőrök lesznek, akik eddig is ott vigyorogtak a pengék tövében, de népünk boldog lesz: határvadászok is őrzik nyugtalanságunkat. Ugyan a határvadászt csak az különbözteti meg az egyéb rendőröktől, hogy a határban és a határon bakterkodik, meg az áthúzó libákra emeli kinyújtott karját. másik kezével hátrahúzza kezén a hüvelykujját és azt mondja, hogy durr, pontosan úgy, mint az albán légvédelem. Amúgy meg, ha jön a pengeugró, akkor azt mondja neki mosolyogva, hogy gutentág, merthogy a mi rendőreink sokoldalúan képzettek, ezért a célország nyelvén köszöntik a migránst.

Vannak, akik azt mondják, hogy ez az egész cirkusz csak arra kell, hogy a határvadászok kifogják a szelet a Jobbik vitorlájából, amit erősíteni látszik az a tény, hogy szervezeti egységeiket a szép csendőrhagyományok jegyében osztálynak nevezik – hat lesz belőle a déli határszakaszon, egy határrendészeti igazgatóság irányítása alatt. Lesz helikopter, ló, kutya, és egy csomó ökör, aki ezt az egészet kitalálta. Gyönyörű jövő veti előre setét árnyékát, ennyi képzetlen emberrel egy komolyabb helyzet kialakulása esetén csak bukni lehet, példa erre a televízió-székház ostroma, mely a felkészületlenség miatt végződött gyászos kudarccal.

Mindenesetre az azért megnyugtató, hogy a rendészeti szakközépiskolások felnőtt emberekkel, olyan rendőrökkel együtt járőrözhetnek, akik képzettek. Ennek némileg ellentmond a mai röszkei helyzet, melynek során egy állítólag képzett, de ideges rendőr könnygázt alkalmazott azok ellen, akik órák óta várták az esőben, hogy fedett helyre szállítsák őket. A rendőri vezetők természetesen szakszerűnek ítélték az intézkedést, azt pedig nem vizsgálták, hogy annak az intézkedése is szakszerű volt-e, aki beáztatta a migránsokat, mint mosónő a ruhát. Most meg, mint akik csodálkoznak, úgy beszélnek arról a hozzávetőlegesen kétszáz emberről, aki ennek utána szanaszéjjel szaladt. Meg kell, mondjam, én is szétszaladnék, ha két-három órán át álldogáltatnának esőben asszonyostól-gyerekestől, utána meg lefújnának könnygázzal, aztán csalogathatnának két napig promincli-cukorral a kukoricásból, akkor se bújnék elő.

A hisztériakeltés egyre fokozódik, a budapesti tranzit új helyszíne egy volt bolhapiac lesz a Keleti mögött, lesz hideg-meleg víz – az időjárás függvényében. A víz elzárása ugyan gondot okoz, viszont ingyen lesz, majd a kormány eladja rezsicsökkentésnek. Arra leszek kíváncsi, Tarlós mit mond, ha leesik az első hó…
Az már kiderült, hogy a kerítés alkalmatlan a feladatára, még, ha olyan ütemben épült is, mint Honecker fala.

Mikor fog kiderülni, hogy az ország jelenlegi vezetése is alkalmatlan a feladatára?
Vagy a gyűlölet vakká tesz?

6 hozzászólás

  • Kétségtelen,
    vannak csoportok, akiknek érdekük a magyarok identitás tudatának szétzilálása, a gyökerekkel rendelkező polgárok felvizezése. Így könnyebb egy népet rabszolgatartásra, lehúzásra kondícionálni, terelgetni a kívánt irányba.
    Erre ragyogóan alkalmas a bevándorlók hada.
    Persze útban vannak a másként gondolkodók, akik ez ellen felemelik a szavukat. Ezeket el kellene távolítani (nem megy), nevetségessé kellene tenni (azt hiszik megy – nem megy), s persze az emberek agyát is mosni kell – ilyen elfogult, torzító cikkekkel ez sem megy.

  • enterprise: pedig – olvasván a hozzászólásait – nagyon úgy néz ki, hogy megy. Nevetségessé is tettük, az agya kétségtelenül át van mosva.
    A kommentje elején már azt hittem, végre feltisztult, de nem.
    Nincsen polgári réteg, amit fel lehetne vizezni, menekültekkel (látom, maga sincs tisztában a bevándorló fogalmával) amúgy se menne. A magyaroknak nem identitás tudata, hanem sovinizmusa van, de vastagon. A népet lehúzásra a maga vezére kondicionálta, méghozzá sikeresen. A rabszolgatartást végképp nem értem: ki itt aki rabszolgát tart? Ja, a közmunkásokat saját birtokán dolgoztató fideszes oligarcha, vagy polgármester? Az más.
    A kívánt irányba terelgetni meg csak birkákat lehet. Az országos birkaképző az oktatás lebutításával már működik.
    Összességében: kommentje zavaros, összefüggéstelen és logikátlan.
    Nem ártana, ha néha – hacsak rövid időre is – kikapcsolná a gondolkodás-blokkolóját. Meglátja, nem fog fájni.

  • Fényes István

    Az csak a hiba az érvcelésedben, kedves enterprise, hogy ezek a bevándorlók nem Magyarországra akarnak bevándorolni, hiszen a diktatúrát már kipróbálták és most szívesen kipróbálnának egy polgári demokráciát.
    Ezeket a bevándorlókat zömükben úgy hívják, hogy menekültek.
    Tudod, ők olyan országokból jönnek, ahol az embereket lefejezik, keresztre feszítik, megkövezik, eladják szexrabszolgának, eltiltják a tanulástól és középkori állapotok közé kényszerítik.
    Ellenben ne áltasd magad, te nem a máskéntgondolkodók táborába tartozol, hanem a nemgondolkodók közé.
    Sajnálatos…
    🙂

  • Enter!

    „…gyökerekkel rendelkező polgárok…?

    Csak nem a nemesi gyökerekkel rendelkező konzervatív, törzsökös magyarokra tetszett gondolni? Mert ez aztán a maga jobbikos bivalycsordájára, akarom mondani, betyárseregére semmiképp sem illik rá, hisz ezeknél ordenárébb, bunkóbb, bocskoros népség nincs még széles e hazában, leföljebb a 64vármegyések. Méghogy gyökerek, Hhhhmmm. 🙂

    Na, aztán meg, hogy ezek még „polgárok” is vónának, hát ez meg már egyenesen röhejes. ))) 😀 (((
    .

    Inkább tanulja meg a polgár fogalmát, annak tartalmi és mentalitásbeli összefüggéseit.

  • Dubois: enterprise nem jobbikos, csak fideszes, igaz, hogy annak gyökeres 😀 amúgy, hogy enterprise bármit is képes lenne még megtanulni, az eléggé kérdéses.

  • Kedves enterprise!

    Akiket maga itt identitástudattal rendelkező polgároknak nevez, azok ebből szempontból nem többek, mint a Fradi B-közép csapata iránt érzett identitása sőt, tulképp ők maguk ez az a réteg, akiknek a tudatát „felvizezni”, ahogy Ön is volt oly szellemes megfogalmazni, ideig-óráig, legfeljebb vízágyúval lehet…

    .