(V)álsághelyzet

2015 szeptember 11 10:18 de.11 hozzászólás

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésére tett javaslatot a Belügyminisztérium a kormánynak, a kabinet a jövő keddi ülésén dönt erről – mondta Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszámolt, hogy a nemzetbiztonsági kabinet kap olyan jelzéseket, hogy erősödik a térségben a szervezett bűnözői körök tevékenysége, és a terrorveszély lehetősége is nő Magyarországon. Mint a tudósok írják, válság jöhet létre rosszul, vagy egyáltalán nem kezelt konfliktusok esetén – kialakul a krízis.
A válság az egyén, egy csoport vagy a társadalom életében megnyilvánuló súlyos zavar, nehéz helyzet, amelynek kimenetele jó is, rossz is lehet.
A válsághelyzet, a bekövetkezett katasztrófa mindig a veszteséget gyarapítja, viszont a megelőzött vagy a kellő stádiumban kezelt válság az elmaradt károk révén többszörösen megtérül.

Ha valahol válsághelyzetet jelentenek be, az azt jelenti, hogy egy problémát azok, akiknek kezelni kellett volna nem, vagy rosszul kezeltek, így a bejelentés maga bizonyítvány a döntéshozók alkalmatlanságáról, rosszabb esetben sanda szándékairól. Merthogy a válsághelyzetet igen könnyen követheti rendkívüli állapot, rendeleti kormányzás, a demokrácia maradékának eltakarítása is. Természetesen Magyarországon nincs tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, legfeljebb a csibészség és hülyeség dialektikus elegye (nevezzük tán egyszerűen Orbán-rezsimnek) által okozott válsághelyzet van. Orbán és bandája ugyanis maga a súlyos zavar az állam működésében, már amennyiben a demokratikus jogállam kategóriájában gondolkodunk. ÁLSÁGHELYZET, na, AZ van! Magyarországon nincs tömeges bevándorlás, még csak célországa sem vagyunk a menekülteknek, akik ugye nem lennének bevándorlók, még akkor sem, ha mind nyilatkozna, hogy Magyarországtól kéri a menedéket. De persze szinte egy sem kéri – biztosan meglátták Orbán összerendezett arckifejezését valamelyik plakáton.
Nem hülyék ezek, hanem menekültek.

Azon pedig, hogy a terrorveszély lehetősége nő, a kancelláriaminiszter helyében nem csodálkoznék, kevés országban alázzák meg annyira az arabokat, mint nálunk tesszük. Hogy a szervezett bűnözői körök tevékenysége erősödött, az meg nem csoda, hiszen másodszor adott a nép felhatalmazást nekik saját kifosztására, hát hogyne nőtt volna az étvágyuk! Pedig ezek csak annyira intellektuális bűnözők, mint a bunkósbottal a kezében a sarok mögött álldogáló rabló, egyszerű figura, csak a pofája meg a bunkója nagy.

Persze hazudnak is rendületlenül, kezelhetetlennek mutatva százötvenezer ember átutaztatását azon az országon, melyet évente tízmillió turista és üzletember keres fel, ahol csak a budapesti nemzetközi repülőtér utasforgalma idén júniusig egymillió háromszázezer beérkező utasa volt, ezek mindegyikénél végeztek biztonsági ellenőrzést és a légitársaságok meg is etették őket általában. Igaz, ha a repülőtér úgy működne, mint a magyar állam, akkor felszállásról soha nem beszélhetnénk, leszállás helyett pedig a lezuhanás szót kellene alkalmaznunk. A múlt század hetvenes éveiben a Magyar Néphadsereg létszáma volt ennyi és a katonák egyszerre voltak ennyien, nem néhány napot töltöttek az országban átutazóban, hanem két évet az angyalbőrben. Mégis, mindegyiküknek volt ágya, ruhája étele, itala, fűtött elhelyezése és tető a feje felett.

A hisztéria, mellyel a szervezést, tervezést, hozzáértést és a hatékonyságot pótolják, beborítja az országot, szinte elveszi az emberek egy részének józan eszét is. Nem képesek megérteni, hogy a menekültek száma csak csepp az európai tengerben, a félmilliárd európaihoz képest szinte statisztikai hiba az a pár százezer menekült, akit be kell fogadnunk, mert üldözik őket. Mégis, még általam tisztelt okos emberek is nyilatkoznak – hát hogy is mondjam – átgondolatlan dolgokat. Példa erre Konrád György, akivel – az atv.hu portál szerint – „A határokat fenn kell tartani” címmel közölt interjút a La Repubblica olasz balközép napilap. Az író ebben kijelentette, hogy Orbán Viktor „veszélyes tekintélyelvű politikát folytat, kiüríti a demokráciát, de ez nem azt jelenti, hogy alkalomadtán nem tehet helyes kijelentéseket is, például, hogy a schengeni határt jobban kell védeni ezzel a cunamival szemben”. „Orbán fala kudarcot vallott (…) de nem könnyű alternatívát találni”. Úgy fogalmazott, hogy Németországgal ellentétben a magyaroknak nincsen szüksége képzett szíriai orvosokra és mérnökökre, mivel ha a magyar gazdaság erőre kap, a határon túli magyarok tudására is számíthat. Hát most erre mit lehet mondani? Talán tisztelettel javaslom, hogy tegyen néha kis kirándulást a magyar valóságba, beleértve egészségügyi intézményeinket is, esetleg nézzen utána a vidéki háziorvosi rendszer problémáinak…

Orbán azt mondta, hogy a határokat jobban kell védeni – hát védje jobban, ez a dolga, nem a lopás. Ehhez nem kell kerítés, ezt az első pillanatban megmondták neki a szakemberek, de az a koma a felcsúti libaólak környékén szerezte határvédelmi ismereteit, viszont aki ellenkezik vele, annak annyi. Nyugodtan ki lehet mondani, Orbán az első komoly problémával szembesülve elbukott. Nem azért, de a nemzetközi pénzügyi válság beköszöntekor Gyurcsány úgy adta át a kormányzást Bajnainak, hogy az ország stabilitása biztosított volt, a szükséges források rendelkezésre álltak, egy része még meg is maradt Orbánnak, aki aztán vidáman eltapsolta.
Ki mihez ért, ugye…
Amit most csinálnak, az meg játék a tűzzel

Csak be ne pisiljenek valamelyik éjszaka…

11 hozzászólás

  • „… a magyaroknak nincsen szüksége képzett szíriai orvosokra és mérnökökre, mivel ha a magyar gazdaság erőre kap, a határon túli magyarok tudására is számíthat.”
    Minden tiszteletem Konrád Györgyé, de kénytelen vagyok Kiss-Rigó-féle kételkedéssel élni: lehet, hogy nem tudja, mit beszél?

    Korábban már importáltunk az egészségügybe romániai magyar orvosokat, ápolókat. Egyetértek a cikk szerzőjével: talán tessék betekinteni a kórházakba, háziorvosi rendelőkbe, és tessék megítélni képességeiket!

    Mogyoródon az állatorvos a Vajdaságból települt át. Kiválóan ért a disznók ivartalanításához, de a közelmúltban ivartalanításra bevitt KANmacskám felnyitott hasüregében 15 percig kereste a méhét, majd felhívott, hogy nem találja, most mit csináljon…

    Azon felül, tegyük hozzá, HA erőre kap a magyar gazdaság. De mitől is kapna erőre?

    Meggyőződésem, hogy a magyar kormány a menekült problémát szándékosan eszkalálja, hogy azután…

  • Kiváncsi lennék, hogy a nagy kritikusok, akik a helzyetet kritizálják, azaz nem látják a problémákat, Ők mit csinálnának, ha vezetők lennének?
    Tegnap, BBC hírszolgálat,újabb menekültekről beszélt a 160 ezer mellett, új 3600 érkezett országunkba.

  • emberek, tényleg nagy a szar, ha már Kanadába is 163600 menekült érkezett!

  • Konrád György a ” tisztaszeműek ” népes hadát gyarapítja…

  • 160 ezer az nem az, hogy az országunkba van, hányszor kell ezt elmondani? Ez a másik 3600 is tovább menne, ha engednék a magyar hatóságok, vagy legalább megpróbálnák a gyors és tisztességes regisztrációt majd pedig a korrekt menekültügyi kivizsgálást.

    Törökország egymaga nagyságrendekkel több (2 millió) menekültet fogadott be mint az egész EU összesen, mégis ez a fél millió Európába és jelenleg 8-10 ezer Magyarországon várakoztatott okoz gondot?

    Tényleg mi van a budapesti óriás mecset projecttel, amit a török elnök látogatásakor fektettek le nagy seggnyalás közepette a kormány? Ja, hogy már most nem annyira fontos az Orbán kormánynak egy bazi nagy mecset Kőbányán. Helyette szokatlan módon most a zsidó vezetőknek nyal és írt üzenetet, amiben hangsúlyozza, hogy együvé tartozunk és most nehéz idők járnak reánk.. Nem édes ez a Viktor? Mindig arra nyal, amerre az érdeke úgy kívánja, de így viszont előbb-utóbb az egész világ hátába döf és nem marada a picinke országunknak egy igaz szövetségese sem. Először keletre nyit, annak fontosságát hangsúlyozza, sőt mecsetet is ígér, aztán meg ha jön pár ezer ember keletről az már most hirtelen nem kóser. No, de a lényeg, hogy mindent ráfoghat másra ami Magyarországon történik. Az EU a hibás, a németek a hibásak, a görögök és az olaszok is hibásak, csak mi magyarok (politikusok) nem tehetünk semmiről. Áldozatok vagyunk, sajnáljon a világ.

  • HunCanada: Bocs, de egyetlen, célzottan Figyelőhöz szóló kommentet se engedek ki a fórumra, ezért szerkesztettem bele a hozzászólásodba. Legközelebb már indirektet sem engedek ki. Írd meg postban, ott több hely is van 🙂 Búra alatt van, és apránként ritkítom körülötte a levegőt. Ki nem tilthatom, de lehetetlenné tudom tenni.
    Chris is ezt tanácsolta: egyszerűen ne vegyünk róla tudomást.
    Maradnak a jobboldali hozzászólók, azzal meg egyértelművé válik a kép, hol is a helye.
    Amúgy a megadott mail-címed nem működik 🙁

  • Nem tudom, mível érdemeltem meg ezt a megkülönb9ztetést, Ille?
    Soha, senkit nem bántottam , nem személyskedtem, Orbán nem dicsértem.
    Nem vagyok Fidesz tag. Semmiféle pártban nem vagyok ás nem is érdekelnek. Soha nem írtam olyat ami szélső jobboldalnak látszana. Itt pedig, megfordulnak Jobbikosok is. Azokra nem haragszik?
    Már írtam, hogy a bánásmód nem úti meg a mai korban és helyben, a szabad szólás szabadságát.
    Christopherben is nagyon csalódtam, pedig mindig kedveltem őt!

  • Igen.
    Murfi aszongya :
    ” Két fajta ember létezik : Egyik típus két részre osztja az embereket, a másik meg nem ”
    Namármost ennek van egy kifolyománya ,amit ÉN állapítottam meg:
    ” Előbi nehezen viseli ha őket is skatulyázzák „

  • Geyza!

    „Helyes a dörgés oroszlán!” Azaz ül a megállapításod…!

  • Géjza, vajon, maga melíyik „skatulyához” tartozik?
    A kérdés még az, hogyan viselné el?

  • Besancon:
    A Konrád Gyöggyel kapcsolatos skatulyázásomra gondolsz ?
    A ” Tisztaszeműek ” az elsődleges felelősei a mostan állapotnak.
    Mondok példát :
    Amikor leomlik egy fal , akkor nem a tégla a hibás , hanem aki felrakta.
    ( Ez a mondásom bekerülhetne valami Mörfi-szerű közhely-gyűjteménybe is hehehe. Hacsak valkinek már nem jutott eszébe régebben. )