„Hova mennek keddtől a menekülők?”

2015 szeptember 13 5:36 de.22 hozzászólás

 „Vissza” – mondta Orbán Viktor a Bild című német bulvár napilap kérdésére.

 „Ezért épít kerítést Magyarország a menekültek ellen” címmel közölt interjút a magyar miniszterelnökkel a Bild című német bulvárlap.”Jövő keddtől, amikor életbe lépnek Magyarországon az új szabályok, a menekülteknek vissza kell menniük, méghozzá oda, ahonnan jöttek – mondta a lap kérdésére Orbán Viktor. Nem a szíriai háborús zónából jönnek, hanem a szomszédos országok menekülttáboraiból, Libanonból, Jordániából és Törökországból, amelyek biztonságosak – fejtette ki. Azért jönnek, mondta, mert jobban akarnak élni, mint a táborokban; nem is görög, macedón, szerb vagy magyar, hanem német vagy svéd életszínvonalra vágynak.”

Ekkora cinizmushoz – és demagógiához – azért már pofa kell, de kétségtelen, hogy Orbánnak elég vastag hozzá a bőre. Ő minősít, mert úgy érzi, megteheti. Tehát, ha már nem a háborús zónából jönnek, akkor már biztonságos országban vannak. Hát persze. Egyben igaza van: nem a magyar életszínvonalra vágynak – nem hülyék, menekültek -, hanem a német, vagy svéd életszínvonalra. Na és? Mi köze hozzá?

„ Személy szerint megértem ezt. De egyértelmű, hogy a csak a biztonsághoz és emberi méltósághoz való jog alapjog, a jobb élethez való jog nem.”

Mondjuk, az emberi méltósághoz való jogot már éppen elégszer megsértette itthon is, de ráadásul a lakhatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és a nyugdíjhoz való jog sem az, legalábbis Orbanisztán alaptörvénye szerint. Így hát érthető ez az állásfoglalás. Miért is legyen egy menekültnek jobb, mint az ő alattvalóinak?

„Ő maga személyesen csodálója az iszlám kultúrának, de úgy véli, ha Európa megengedi a kultúrák közti versenyt, a keresztények fognak veszíteni.”

Milyen érdekes…Vona szintúgy vélekedik. Véletlen lehet ennek a talpig keresztyén – mert eddig legalább két vallásba kóstolt bele – hirtelen kelt iszlám-szimpátiája? Aligha.

„Orbán nem fog Angela Merkelhez hasonlóan szelfizni a menekültekkel („nem én vagyok a kedvencük”), és volt a Keletinél, bár nem ment be.”

Akkor minek ment oda? Igaz, volt Röszke közelében, de ott se ment be egy kis terepszemlére a hírhedt menekülttáborba. Meg persze, szelfizni meglehetősen nehéz golyóálló mellényben és TEK-es izomagyúakkal körülvéve, mert hát, tényleg nem ő a kedvencük (nem csak nekik).

A lap együttérzésről feltett kérdéseire úgy válaszolt, hogy befogadna otthonába menekült családot, de csak ha azzal nem arra bátorítaná a menekülteket, hogy jöjjenek Európába. „Jelenleg ez nem tanácsos” – vélekedett, bár hangsúlyozta, hogy a gyermekei és a felesége is részt vesznek a menekülők segítésében.

Nos, erre mondja azt a klasszikus: lószart, mama! Ez, hogy befogadna otthonába egy koszos arabot? Amúgy meg miféle bátorítás lenne tömegeknek egy propaganda értékű gesztus – ahogy, lássuk be, Gyurcsányé is az volt? Mondom, a menekültek nem hülyék, számukra nem jövőkép, hogy egy – amúgy ellenük intézkedések garmadáját hozó – miniszterelnök pózol egy arab családdal a kamerák előtt! Mellesleg nagyon mellélőtt ezzel a dumájával, ugyanis a befogadás tartós együttélést jelent. El tudja képzelni bárki a Nemzetvezető Testvért, amint Ali ben Juszuf után  – aki talán még életében nem látott angol WC-t -, használja ugyanazt, amikor vidéki látogatásain külön előfutó vizitálta meg a mellékhelyiségeket, megfelel-e fenséges seggének??

A családi menekültsegítés meg csak propaganda. Meglehetős röhej volt, amint Anikó asszony megjelent egy olyan menekültszálláson, ami kb. annyira volt előkészítve, mint korábban a Vezér „spontán” látogatása egy hajléktalan szállón.

A First Lady egy menekültszálláson

A First Lady egy menekültszálláson

Egy másik alkalommal egy jól érzékelhetően 10-12 éves fiúgyereknek Duplo-építőkockákkal produkálja magát. De a pólója azért elég demonstratív.

 

Lévai Bicskén

Lévai Bicskén

Miért hazudsz még mindig, Viktor? Miért tetszelegsz Európa megmentője szerepében – közben meg tartod érte markod?

22 hozzászólás

  • Akik most érkeznek Európába, azok az emberek a menekültek legvállalkozóbb beállítottságúbbak, a legképzettebbek, legjobban iskolázottak.
    Akik minél később jönnek, közöttük ez az arány csak romlani fog.
    Tehát csak száraz logikai úton is érdemes lenne befogadni sokat közülük, hátha a társadalmunkba beépülve, a helyi muszlimközösséggel együtt értékes tagjai lehetnének országunknak.
    Jelzem, eddig is többtízezer érkezett, telepedett le az elmúlt 25 évben.
    Igazából azt sem értem, hogy miért retteg orbán tőlük, hiszen munkanélküli segélyt úgyse fizetne nekik, amint nyugdíjat, vagy bármi egyebet is csak akkor, ha munkát vállalva adó és járulékfizetőkké válnának.
    De sajnálhatjuk, hogy nem szándékoznak Mo-on letelepedni. Ahogy én is emigráltam orbán alatt.
    Másfelöl pont akik emigráltak és pl. Kanadában kötöttek ki, ők is Ny-ra emigráltak, nem valamelyik arab országba, vagy Törökországba, Indiába, vagy a Fülöp-szigetekre!
    Vagy talán nem szerettek volna ők is jobban élni és szabadságjogokkal rendelkezni?
    Eszembe jutnak azok az afrikai menekülttáborok, ahol tömegesen vannak bezárva a menekültek, nyomorban, nincstelenül, minimális orvosi és élelmiszer ellátással.Biztonságosnak tekintett országokban vannak ezek a menekülttáborok. Emlékszem arra a fényképre is, amin egy kisgyerek kúszik kimerülve és egy dögkeselyű várakozva lépked utána.
    Azaz a háborús menekülteknek ez is kiváló lenne orbán szerint!

    Én azt mondom, hogy aki többezer kilométert legyalogol hónapok alatt a jobb élet reményében, és főleg ha háborús menekültek, akkor az legalább annyira aktívan hajlandó tenni a jobb élete reményében, hogy az hasznos tagja lenne a társadalmunknak.
    Közülünk nemsokan lennének erre képesek!

  • Jé, hogy megöregedett és megcsúnyult Mrs.Orbán!
    A “menekültek” bizony elszólják magukat, hogy NEM az életüket mentik, hanem jólétre, segélyekre vágynak!
    Ezért akarnak gazdag országokba menni.
    A mostani tömeget, még egy beláthatatlan hatalmas milliós tömeg követi.
    Majd akkor mit mondanak majd a liberális, sajnálkozók……

  • bocs, elvtárskám, de Bayer Zsolt ezen a pályán nem játszik, még akkor se, ha maga protezsálja.

  • Kedves Figyelő, mit mondanának: Igen, megcsináltuk!
    Hisz minden bevándorlókkal felduzzasztott országban a mérleg nyelveként a baloldal javára döntik el a szavazást Mohamedék. Itt is ez lenne a terv, ha valamelyest kiegyenlítettek lennének az erőviszonyok.
    Szerencsére nem azok.

  • 😀 😀 😀

  • Orbannak 100%-ig igaza van.

    Kiveve, hogy mar kezdettol fogva nem lett volna szabad egyetlenegyet sem beengedni az orszagba a muzulmanok kozul, meg atutazas celjabol sem.

    Vannak mas utvonalak is Nemetorszag fele.

  • Kedves Figyelő, közben a “nácik” száma meredeken növekszik, a németek is lezárták a határokat a menekültek előtt. Az meg “hab a tortán”, hogy a buchenwaldi, sötét emlékű táborban szállásolják el az iszlamistákat.
    Kíváncsian várom, hogy a magyarokat ledorongoló cikkek száma változik-e?

  • Moshe Akiva

    2015 szeptember 13
    12:54 du.
    De SENKI sem tudta, hogy milliós tömegről van szó!
    A németek meg wishi-washi politikát folytattak még a múlt héten.

  • charlie

    2015 szeptember 13
    1:15 du.
    Kedves Charlie, a németekről fenn írtam.
    A magyarokról NEM változik a rossz, hazug sajtó, amíg Orbán van a hatalmon.
    Erről gondoskodik a külföldi magyar baloldal.

  • Komment a Facebookról:

    “Reszletkerdes, de az meg csak nem is Duplo, halvany utanzat es kb. 2-3 eveseknek valo. Pedig gyerekjatek, aztan ez se megy nekik.”

    Hát, ez az. Még egy nyamvadt kamu kulisszát sem képesek rendesen felépíteni. Amatőrök.
    Kérdés, Anikó asszony miért vállal ebben – igencsak megalázó – szerepet?

  • Hát a történelem robog tovább, a fasiszta Orbán kisugárzásos módszerrel elfoglalta Németországot. Ezután rávette a szövetségi kormányt, vesse be a hadsereget, zárja le a határt és adjon súlyos börtönbüntetést az illegális határátlépőknek.
    Amely bevándorló hamis adatot ad meg bármilyen személyazonosító kérdésben, azt már viszik is a dutyiba. Ha valaki a személyi számát véletlenül elírja, annak az Orbán meghosszabbított kezeként működő német bíróságok osztják is az éveket.
    Közben a náci Orbán a szlovák, dán, belga, cseh hatóságoknak is előírta a határvédelmet, amit a megszeppent macskajancsik be is vezettek.
    Mi lesz ebből? Hova vezet ez? Ki engedte ki Orbánt a palackból?
    Magyar értelmiségek csoportja most kinek írja majd a feljelentő levelet, ha már Merkel is elesett?

  • charlie: árulja már el, miért hazudik még mindig? Ráadásul gyökös Jobbikosként minek nyal be Orbánéknak? Meghasonlott? Ki is jelentette fel Orbánt Merkelnél? Idézze már ide, ha képes rá!

  • charlie
    2015 szeptember 13
    12:16 du.
    Óóóóóóóóóóó.
    Fektesd már fel az állampolgárrá válás szabályait, mielőtt hülyeséget írsz.
    Az más dolog, ha nem ott élsz, hanem külföldről veszed az állampolgárságot. Akkor nem érvényesek a szabályok. Viszont ha meg veszik, cumizik az elméletetek, hiszen a kormány árulja a papírokat.

  • Azért ez a menekült kérdés bonyolultabb dolog.
    Kezdjük ott, hogy Görögországban éri el a legtöbb menekült az első uniós államot, vagyis Görögországnak lenne a kötelessége regisztrálni őket.
    Ha a kerítésről azt kommunikálta volna a kormány hogy nem ellenük, hanem az ellenőrizetlen átlépés ellen épül, még elfogadhatóbb lett volna. Bekényszeríteni őket fogadó pontokra. Ehhez minden államnak joga van. Akár határőrizettel, akár terelő építménnyel. Kell tudni, ki lép be az országba. Azt regisztrálni, ujjlenyomatot venni, leellenőrizni.

    Viszont a belépéstől kezdve már más dolog amit tesz. Ez nem iszlám fóbia, noha ezzel riogat.
    Orbánnak nincs szüksége olyan tömegre akinek már csak a puszta élete maradt, így nem terelhető birka módra a vágóhídra mint a magyarok. Ezért állatként bánik velük, demonstrálva: ne maradj. Egész pontosan aljas kis politikai játék, amire felhasználja őket, a legelemibb emberi normákat is felrúgva. Hiszen az érkezőknek már nincs mit veszíteniük, vagyis nem mosható át az agyuk ballibsizéssel, nem fognak bégetni a birkamenetben. Egyetlen dolgot akarnak, emberi módon élni.

  • Nem “Orbánnak nyalok be”, hanem támogatok mindent, ami a magyaroknak jó.
    ……..
    Itt vannak a feljelentők:
    http://nol.hu/kulfold/ne-szolgaltassa-ki-ezeket-a-szerencsetleneket-a-magyar-szogesdrot-politikanak-1561443

  • charlie
    2015 szeptember 15
    3:03 de.
    Teljesen érdektelen ki mondta.
    Egy a fontos, igaza van, avagy nincs. A nyílt levél nem feljelentés, csak figyelem felhívás. Egyik oka volt a menekültek kivitelének. Nem az egyetlen, de a határnyitás egyik oka.
    A másik dolog,ha menekül valaki, nem szükséges állathoz is méltatlan körülmények között tartani őket. Ettől a politikától az ország jelentős része elhatárolódik. Az, hogy a civilek hallatják a hangjukat, azt is eredményezte, hogy a külföldi hatalmak különbséget tesznek az ország lakossága, és a kormánypolitika között. Ehhez még nagyon sokat hozzátesznek a civil segítők. Talán ne csak az orrod hegyét nézzed.

  • Don Ovuz, az egész habverés ellenünk azért megy, mert a magyar kormány nem engedélyezett – kezdetben – százezer fős úgynevezett hot-spotot a határ mellett uniós! hatáskörrel és felügyelettel, uniós költséggel. Innen történt volna a mazsolázás a képzettebbek kiválogatása, a bűnözők kiszűrése stb.
    Miután a rendszerváltás után országunkat egyfajta olcsó szemétlerakóként ismerték a tehetősebb országok, ezért a mostani elutasítás felbőszítette őket.
    Azzal, “hogy a civilek hallatják hangjukat” semmi gond. A gond azzal van, amikor valamiféle mérhető, súllyal rendelkező tényezőnek állítják be magukat a magyar társadalomban.
    Szerencsére erről szó sincs.
    Ma például Fischer Iván meg Parti Nagy Lajos nevű “civilek” ócsárolták az országot a német tévében. (Az a Fischer, aki nem szégyell százmilliós közpénzt felvenni zenekara számára.)
    Fischer ilyen harsány hülyeséget üzen a magyarságnak: “a német társadalom bevándorlókat integráló modellje lehetne a példa számunkra is”.
    Most töltsek tele egy benzineskannát és gyújtsak fel száz menekülttábort?
    Vagy a magyar állam is fizesse a muszlimok Németországban bevált trükkjét a poligámiával: a muszlim bevándorló gyakran két vagy több feleséggel rendelkezik. Egyiküket hivatalos házastársnak jelenti be, a többiek a gyerekekkel együtt egyedülálló anyaként emelt összegű szociális támogatást igényelhetnek. Így kikerüli a törvényt, ami jelenleg tiltja a poligámiát, miközben egy ilyen bevándorló nagycsalád többször annyi segélyhez jut, mint a hagyományos házasságban élő németek, ahol egy feleség és átlagosan egy gyerek van.

  • charlie
    2015 szeptember 15
    11:49 de.
    A hot-spot szimplán lényegtelen lett volna az ország szempontjából, sőt, külön jó.Aki megkapja a státust, úgyis szabadon mozoghat az unión belül. Akit elutasítanak, az meg úgyis visszatoloncolásra kerül. Még adminisztráció sem lett volna. Sőt, nem kerül sor a mostani népvándorlásra az ország területén át, hiszen már a határnál eldől ki mehet tovább.
    Ja, hogy akkor nincs indok a kampányra kifogni a szelet a szélsőjobb vitorlájából? Hát ezért nem kellet a hot-spot.
    Félni akkor sem volt ok, mivel a célország így sem, úgy sem Magyarország. Tömegekről beszéltek, de menj fel a KSH oldalára, és nézd meg, mennyien vannak itt ténylegesen.
    A támogatásuk Németországban legyen a Németek gondja, majd megoldják ha akarják.

  • Don, ok, Neked jó a hot-spot, de én inkább elfogadom a demokratikus véleményt erről a dologról, nem túlzok, ha a népesség több mint 90 százaléka elutasítaná.

  • charlie
    2015 szeptember 15
    2:05 du.
    Aki tudja hogy ténylegesen mit takar, az szerintem nem. Ha megmondják az embereknek mit takar a dolog, az arányod megfordulna. Ugyanis levenné az adminisztrációs terhet az országról. Sőt, nem kellene rettegnetek attól, hogy a nyugat visszadobja őket a regisztrációs pontra, hiszen ők regisztrálnak.

  • Kedves Donom, semmi gond, charliet úgysem tudod meggyőzni semmiről, mi meg kerítést építünk már a román határra is – lassan körbe ér, már csak az a kérdés, a kerítésen a kapuk kifelé is nyílni fognak-e? – Szerbiából Horvátország felé dobják át a menekülteket – ideje elkezdeni ott is építeni a kerítést – van import forrás, a pengés tekercseket Kínából szereztük eddig be, 8-10ezer további tekercsre adott be igényt ártunk és orbánunk (igaz, a jó öreg szocilalista elv szerint még két ajánlatot bekért nyugati beszállítóktól is, az egyik kapásból elhajtotta, hogy nem tartaná etikusnak, hogy üzleti hasznot kovácsoljon egy, eleve bűnözők visszatartására és nem menekülők kizárására használt, meglehetősen embertelen eszköz eladásából (ha belegabalyodtál, minél inkább próbálsz szabadulni, annál súlyosabb sérüléseket okoz), a másik meg, igaz, utólag, de közölte, hogy megismerve az orbáni hozzáállást, örül, hogy nem ők nyertek), ráadásul az orbáni rögeszmének köszönhetően azt mondja az EU: rendben van, öcsi, nem kérsz a menekültekből, akkor a támogatásból se kapsz. Biza, öcsi, elzárva a pénzforrás. Majd indithaszt újabb kampányt, hogy bedumáld azoknak, akiket eddig még hülyének néztél és bégetve mentek kolompszavad után, hogy miért is kell – most már – az ő pénzükből forintmilliárdok tucatjait fordítani erre a szégyenre, amit az ország megvédésének nevezel!
    Arról nem is beszélve, hogy az állami televízió idiótái – de a kormányzat idiótái is – mind a mai napig ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓKRÓL beszélnek, amikor ez a fogalom se de jure, se de facto nem létezik! Ezt pedig lelkesen szajkózzák utánuk a pórok is. Tényleg ennyire hülye a magyar?

  • Haaaat, nemtom. Regen voltam mar menekult, es kicsit kesobb bevandorlo, sokat felejtettem … de ugy remlik akkoriban meg barki, aki illegalisan – tehat nem egy kijelolt hataratkelohelyen – lepett be egy orszagba, azt illegalis bevandorlonak tekintettek, meg akkor is ha menekultjogot kert.
    Sot, akkoriban meg roppant gyanus is volt a dolog, tekintve, hogy altalaban kemek kozlekedtek a hatarokon at ilyen formaban.
    Na persze nem mindenhol, pl. Mexikobol mar akkor is szokdostek at emberek Amerikaba boven, es azok kozul nem tul sok ment vissza. Ugyanakkor, ettol automatikusan illegalis bevandorlok lettek.

    Persze akkoriban meg nem voltak civilek a palyan, az emberek megertettek a vilag legegyszerubb dolgait. Sokat valtozott a vilag de jure es de facto…

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.