Ódor Bálint a Montreal Gazette-ben szólította fel a kanadai magyarságot: Sorakozzanak fel az Orbán kormány mögé!

2015 szeptember 19 11:49 de.48 hozzászólás

A héten Ódor Bálint, az Orbán kormány ottawai nagykövetének publicisztikája jelent meg a The Montreal Gazette-ben, Québec tartomány egyetlen angol nyelvű napilapjában, melyben arra szólította fel a kanadai magyarokat, hogy álljanak ki az Orbán rezsim mellett és fejezzék ki nemtetszésüket a kanadai médiában, amikor a menekültválság magyarországi kezelését negatív fényben mutatják be az itteni sajtóban. A nagykövet cikke itt olvasható és ebben többek között ezt írja:

„Arra szeretném kérni azokat a kanadai magyarokat, akik 1956-ben menekültek Magyarországról, hogy hallassák meg hangjukat! Inakkurátus összehasonlítások készültek 1956-ról és a jelenlegi krízisről. 1956-ban, 200 ezer magyar menekült tartózkodott több hónapon keresztül oszták menekülttáborokban. Őket regisztrálni kellett és meg kellett várniuk a procedúra végét, mielőtt más országok – mint, például Kanada – áttelepítették őket. Ha a mai helyzet 1956-ra hasonlítana, akkor nemzetközi konferenciák kerülnének megrendezésre – egy ENSZ mandátum keretein belül – arról, hogy miképpen lehetne áttelepíteni embereket török, jordániai és libanoni menekülttáborokból.”

Ódor Bálint, Magyarország kanadai nagykövete

Ódor Bálint, Magyarország kanadai nagykövete

Ódor Bálint nagykövet azért aggódik most különösen az 1956-os hasonlatok miatt, mert jövőre készül megünnepelni az 1956 forradalom hatvanadik évfordulóját és Kanada kimagasló, emberi gesztusát az eltiport lázadás után. Ugyanis ez a fiatal, akkori lakosságában kimondottan kicsi (csupán 13 milliós) ország 38 ezer magyar menekültet fogadott be néhány hónap alatt. Jelentős részben azért cselekedett Kanada akkori kormánya – melyet Louis St. Laurent liberális kormányfő vezetett – mert a magyar menekültek sorsa kiváltotta a kanadai sajtó – különösen a befolyásos The Globe and Mail napilap – szimpátiáját.

Ódor Bálint nagykövet úgy fogja megünnepelni az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóját Kanadában, hogy a kanadai közvélemény túlnyomó része hónapokon keresztül a jelenlegi magyar kormány menekültek felé tanusított érzéketlenségét látta a televízióban, az újságokban, a rádióban és az interneten. Nehéz lesz egy ilyen hosszú és sötét árnyékban ünnepet tartani néhány hónap múlva…

Ódor Bálint publicisztikájára választ írtam és a Montreál Gazette ezt is lehozta. Ebben igyekeztem hangsúlyozni, hogy a magyar civil társadalom korántsem volt olyan érzéketlen mint a kormány. Sőt: kimondottan nehéz körülmények között dolgozott többszáz önkéntes Budapesten és másutt, akik sokszor saját pénzükből és szerény megtakarításaikból igyekeztek élelmet venni, vagy másképpen megsegíteni a sok tízezer kiszolgáltatott embert. Sajnos a világ leginkább csak Ódor Bálint kormányának taszító cselekedeteit látta.

A kanadai magyarságot inkább arra kéne ösztönözni, hogy mutassák meg a magyarság és Magyarország emberibb arcát.

48 hozzászólás

  • Orban a leheto legemberibb modon jart el, amikor tavoltartotta Magyarorszagtol es Europatol az illegalis, nemzetkozi torvenyeknek fittyet hanyo, eroszakos, kovetelozo muzulman megszallok hadat.
    Kudos for Orban!

  • Christopher Adam

    Moshe,

    mi lett volna, hogy ha hallgattak volna a kanadai hatóságok 1956-ban azokra a harsány hangokra, melyek szerint az 56-os magyarok közt rengeteg kommunista bújt meg, akik a szovjeteket erősítették és akik a kommunizmust akarták becsempészni a demokratikus, civilizált nyugati világba?

  • Egy előző hozzáírásomban már kifejtettem,hogy a magyarok besorolhatnának az európai értékek égisze alá,mert még pénzkérdés sem áll fenn.Elő kellene kotorni a zsidóktól elrabolt vagy államosított vagyon kis részét.Valószínű úgy még be lehetne mutatni egy valami féle emberi arcot.Akkor is ha az sem lenne teljesen erkölcsös megnyilvánulás. De-hát… ilyesmit soha nem vártunk el a „szent hazától”.Ma sem!

  • Moshe,

    Az orosz regionális kábeltévét nézi, amikor azt hazudja, hogy Orbán távoltartotta a menekülőket Európától? Mindösszesen 3 napig sikerült aljas módon kirekeszteni a vándorlókat Magyarországról, ennyi idő kellett, hogy Horvátországon keresztül újra beözönljenek Magyarországra, így EURÓPÁBA is. Orbánban nincs emberség, ha lenne nem félne meglátogatni és személyesen is beszélni az emberekkel, akárcsak a többi vezető. Nekik így jó, hogy egy masszát látnak és nem egyéni sorsokat a menekülőkben, akiket démonizálhatnak, hiszen a magyar ember erre az átlagnál is jobban vevő, ha valakit/valamit utálni kell.

    Pont az emberség hiányzik Orbán és kormánya minden egyes cselekedetéből legyen az menekültválság, vagy az elmúlt öt évben tett bármilyen intézkedés a magyar emberek kárára.

  • Kedves Christopher!

    Tobbek kozott ezert sem beszeltem arrol, hogy a jelenleg Magyarorszagot ostromlo muzulman hadsereg tagjai kozott elofordulhatnak terroristak is.

    Amint azt a magyar nagykovet is elmondta, 56-ban a magyar menekultek vittek magukkal a papirjaikat, valamifele igazolvanyt.
    Nem egy mar biztonsagos menekulttaborbol, tobbszoros hatart eroszakosan es/vagy illegalisan atlepve erkeztek Ausztriaba, hanem kozvetlen Magyarorszagrol. Ha kellett, tovabbkuldtek oket mas orszagokba, de az hivatalos keretek kozott zajlott le. Akarhova is erkeztek, ott leregisztraltak es kivartak a sorsukat, nem randaliroztak, nem eroszakoskodtak, nem koveteloztek, nem dobaltak el a nekik jo szivvel adott etelt.

    Ha mar igy kerded: Hat igen, volt okuk a kanadaiaknak aggodalomra akkoriban, mert az 56-os menekultek elso hullamaban voltak emberek a komcsi rendszer kiszolgaloibol is, kesobb pedig a valodi menekultek koze eleg sok koztorvenyes is csatlakozott. Ez utobbiak kozul sikerult nehannyal meg talalkoznom 30 evvel ezelott. Elmondasaik alapjan nem csodalom, hogy tartottak toluk. Ami a komcsikat illeti – szerintem – meg rosszabb… de a tortenelem ironiaja, hogy felesleges volt Kanadanak toluk felni, mert mar joval 56 elott itt voltak a szovjet (komcsi) agent provacateur-ok, csak a kanadaiak nem nagyon tudtak roluk. 🙂
    Ugyanez igaz manapsag a muzulmanokra: A terroristaik, a terror-drukkereik, a terrorizmusra agymoso imamjaik mar evtizedek ota itt elnek kozottunk. (Ez nem jelenti azt, hogy mind az.)

    De hat epp ezert van szukseg a regisztraciora, egy kis szemelyi megfigyelesre a menekulttaborban, tobbszoros kihallgatasra … stb… hogy lassak, ki kicsoda.

    Ha hagyod, hogy egy bevadult horda papirok, regisztracio, interview nelkul csak ugy bearadjon az orszagodba, mint a tavaszi arviz, akkor sokkal de sokkal rosszabbul jarsz, mint ahogy Kanada jart annak idejen.

  • Feltéve ha tényleg muzulmán a zöme.
    Én úgy hallottam hogy sok közöttük a keresztány , merthogy azokat le szokták ottan fejezni.
    Továbbá a közöttük lévő muzulmánok is a muszlim elől menekülnek.

  • Göllner András

    Amiről Orbán nagykövete megfeledkezik beszélni 56-al kapcsolatban az, hogy az októberi forradalmunk hőseinek – Nagy Imrének, Bibó Istvánnak, a csepeli munkásoknak, a Petőfi körösöknek, a műszaki egyetemistáknak, a budapesti srácoknak – nem az volt a céljuk, hogy a kommunista diktatúra helyére egy autoriter, rendőr államot hozzanak létre, melyet immáron Európa leg-koruptabb Mafia-államának ismer a világ.

    Amiről Orbán nagykövete megfeledkezik beszélni az az, hogy hőse, Orbán Viktor uralma alatt majd 3-szor annyi magyar ember hagyta el hazáját mint 1956-ban mert tele lett a hócipőjük a hazugságokkal, csalásokkal, az átveréssel, a mocskos fosztogatással amelyeket a hazaszeretet, a kereszténység és az anti-kommunizmus leple alatt kényszerített nemzetünkre Putyin legjobb európai tanítványa.

    Amiről Ódor Bálint megfeledkezik tájékoztatni a kanadai magyarokat az, hogy a fiatal nemzedékünk – a 20-30 éves korosztály – 66%-a követni szeretné külföldre azt a majd 600,000-et akik már elhagyták főnökének paradicsomát Ha ez nem Orbán kormányzásának csődje, nemzetünk fennmaradásának válsága ami Orbán alatt tetőzöttt, akkor mi?

    Amiről Ódor Bálint megfeledkezik tájékoztatni a kanadai magyarokat az, hogy az ötvenhatosok nem azért áldozták a vérüket, hogy az egykori KISZ-titkár egy illiberális, az Orosz és Kinai mintára kialakított játszóteret építsen ki magának hazánkban. Hőseink nem azért áldozták az életüket, hogy utánuk jöjjön majd egy ember aki szégyenletes módon elferdití nemzetünk gerincét és a magyar gazdaságot egy velejéig korrupt oligarchia kezébe adja.

    Amiről Ódor Bálint megfeledkezik tájékoztatni a kanadai magyarokat az, hogy az ötvenhatosok nem azért áldozták a vérüket, hogy magyarországból egy kaszinót csináljon a volt KISZtitkár és odaajándékozza egy gusztustalan hollywoodi playboynak, aki a nyereséget a magyar adóhivatal megkerülésével egy gombnyomással átutalja saját „offshore” adóparadicsomába.

    Amiről Ódor Bálint megfeledkezik tájékoztatni a kanadai magyarokat az, hogy az ötvenhatosok nem azért áldozták a vérüket, hogy a FIDESZ különféle cégeken át, Questor, Szecheny bank, földmutyik, traffik üzlet – száz és száz milliárdokat lopjon ki a nemzeti kasszából, és a vesztességet duplán megfizettesse a magyar adófizetőkkel

    A Kanadai Magyar Demokratikus Charta, a Kanadai Magyar Hírlap, a Hungarian Free Press Ódor Bálint feledékenységét pótolja és az Ötvenhatosok szellemiségét képviseli. Mi nem a zsarnokságot, hanem az ötvenhatosok emlékét vágyait, igazságát szolgáljuk.Mi 56-ot nem az egykori besúgókkal, a Kádár rendszert éltetőkkel ünnepeljük. Mi nem hajtunk fejet, mint a montreáli magyar Nagybizottság, vagy a kanadai magyar nagykövetség a Raffay Ernők vagy Koltay Gáborok előtt akik ma már a Jobbik sátrában, az új magyar fasizmus sátrában hancúroznak, onnan rongálják népünk nemzetközi becsületét.

    Állítjuk: Ódor Bálint nem az igazságosság, nem az igazmondás, hanem az átverők oldalán áll. Neki és főnökének mennie kell – úgy eljátszották nemzetünk becsületét mint az urak a pénzüket a tisztikaszinóban. El fog jönni a számonkéretés ideje. Ezzel tartozunk az ötvenhatosoknak.

  • Már várom hogy valami féleszű kanadai vérmagyar kihirdeti egy torontói külvárosban a Magyar Haza tengerentúli megyéjét és ottan törvénybe iktattya az Arany Bullát meg a Verbőczy-féle hármaskönyvet.
    MA MÁR minden lehetséges…

  • Moshe Akiva: közöd?

  • Göllner András: hálás lennék, ha valaki levezetné, mijafranc közük van az Ódor pártállásából következvén jobboldali kanadai magyaroknak a hazai helyzethez, akik amúgy is farokfelcsapva rohannak benyalni az orbáni rezsimnek (igaz, érdekeltségüket sem értem, hiszen Maros tagadja, hogy bármilyen támogatást is kapnának Orbánéktól. Lehet, hogy zsigerből ilyenek?).
    Mielőtt valaki megkérdezné, hogy hát a baloldaliaknak mijafranc köze van, közlöm, hogy a jobbítás szándéka vezérel minket kül- és belhonban egyaránt, nomeg, a tájékoztatás szándéka, mert hát az Ódor-félék meglehetősen egyoldalúan hülyítik a kanadai magyarokat – persze, csak azokat, akiket lehet.

  • Geyza: elírtad. Max. egy arany bulát tudnak üzembe helyezni, bár őt is csak módszeres igénybe vételre. Amúgy se lenne nagy sorban állás, hiszen a kanadai vérmagyarok többsége már túl van azon, hogy…
    Róluk egy korabeli kuplerájos vicc jut eszembe.
    Bemegy a kupiba a meglehetősen élemedett korú hadastyán, és közli a madámmal, hogy neki egy bögyös-faros-veres leánka kellene. A madám- tekintve, hogy jó nevelést kapott – közli: drága uram, maga már rég túl van ezen! Igen? – így az öregúr – akkor mit fizetek?

  • Kedves HunCanada!

    Na ja, hallottam a horvatok kis „huncutsagarol”, es biztos vagyok benne, hogy Orbanek szamitottak is ra. Mar elozoleg kozoltek, hogy ha kell, Horvatorszag hataran is felhuzzak a keritest. Fel is fogjak, es nagyon is helyesen teszik.
    Ha kell, a roman es ukran hataron is.

    A torvenytelenseget nem szabad az alhumanizmus jegyeben torvenyesiteni, fuggetlenul attol hogy ki mennyi penzt kap bizonyos muzulman orszagokbol, hogy fujja az o propagandajukat.
    Ma mar nem csak Magyarorszag intett be a megszallo eroknek, hanem Hollandia, Ausztria es Nemetorszag is. Igaz ugyan, hogy szavakban Merkel asszony meg mindig buzditja az Europaba vagyo emberek milliardjait, de gondolom ez csak azert van igy, hogy politikailag korrektnek tunjon, vagy mert valaki fizeti erte.

    Az egeszben az a legszomorubb, hogy a jelenlegi menekultek kozul pont azok maradnak kinn, akiket a legjobban kene elfogadni, azaz kereszteny es mas kuffar menekultek a muzulman vilagbol.
    Csak hogy egy jo peldat mondjak; a napokban az egyik amerikai birosag ugy dontott, hogy nehany iraki kereszteny gyereket visszakuldenek Irakba, ok – szerintuk – nem menekultek. A kis hazaarulo muzulman amerikai elnok ugyanakkor valogatas nelkul 200 000 muzulman „menekultet” szandekozik behozni Amerikaba egy ev alatt.
    Hat ilyen csodas vilagban elunk.

  • Moshe,

    Értem amit mond és igazságok is vannak benne természetesen. Én csak azt kifogásoltam, hogy azt állítja: Orbán megmenti Európát a muzulmánok áradatától. Azt is állítja most, hogy ha kell felhúzunk kerítést a horvát, a szlovén a román és az ukrán határon is, mert az volna a jó megoldás? Ettől még Európát el fogják árasztani az emberek, tehát megint csak nem igaz az az állítása, hogy Orbán megvédi majd (most) Európát. Egyedül azt éri el, hogy elszigeteli Magyarországot méginkább, diplomáciai adok-kapokba megy bele mindenkivel, a szomszédainkkal a görögökkel, az olaszokkal a németekkel, aminek beláthatatlan következményei lesznek az egyszerű magyar ember számára is. Jól látható, hogy ennek a menekültválság meglovagolásának a célja az Orbán rezsim szempontjából két oka van. Belpolitikai hatalommegtartó és EU bomlasztó célja, mert nem lehet kétséges, hogy Orbán szét akarja verni az egész EU recsegő-ropogó rendszerét teljesen, kiszolgálva talán az orosz érdekeket is ezzel. Orbán nagy játékos kétségtelen, de nem a magyar emberek oldalán harcol, csak egyéni hatalmi és ideológiai érdekei mentén.

    Igen, ilyen csodás világban élünk.

  • Illepityu:
    Akkó arany-buksza.

  • Kedves HunCanada!

    Igen, rosszul fogalmaztam. Europat Orban nem tudja megvedeni a muzulman hadaktol, csak Magyarorszagot. Az emberaradat siman ki tudja kerulni Magyarorszagot akar Horvatorszag, akar Romania fele.
    Es akkor meg csak a Balkan-utvonalrol beszeltunk, egy szo sem esett Olaszorszagrol, Frankhonrol es Spanyolorszagrol.

    Viszont Orban jo peldaval jar elol, megmutatja egyreszt, hogy nem muszaj lefekudni a szaudi es egyeb penzek elott, masreszt elmagyarazza az idiotizmust szinlelo alhumanistaknak, hogy Europa nem bir befogadni 3-4 milliard embert.
    Valamikor meg kell allitani a nagyaranyu illegalis bevandorlast Europaba, miert ne most?

    Nem mondom, azok, akik tenyleg menekultek, es menekulttaborban vannak, es valoban nincs lehetoseguk a visszautra meg ha ki is torne a beke a hazajukban, azoknak adjunk menedekjogot, de ne egy eroszakos, arab orszag altal penzelt al-menekult horda diktalja a tempot europai politikusoknak. Azert alljon meg a menet! Szo szerint.

  • Göllner András

    Ille Pista

    Mindenkinek lehet véleménye szülőföldjével kapcsolatban. Ezeken az oldalakon szabad a véleménynyílvánítás, elmondjuk mit gondolunk az átverőkről. Bemutatjuk a felcsúti kisember nagykövetének csúsztatásait. Védjük a kanadai közvéleményt az egyoldalú, egyivású mesemondóktól. Végezzük a dolgunkat, tesszük a magunkét a médiaegyensúly fenntartása érdekében úgy ahogy az illik a demokratikus társadalmak soraiban.Az egyivásuak, a felcsúti gazda itteni rajongói nem ilyen nagyvonalúak mint mi. Vicsorgatják elég szépen a fogaikat, hisztiznek és fenyegetőznek. Ők kizárják a vitát. Saját lapjaikban nem adnak helyet csak saját, egyivású cimboráiknak. Félénk tacskók, nem mernek kiállni a nyílvánosság elé, a vitát megvetik, mondják, mondják a magukét, mi meg mulatunk rajtuk. Időnként bedobunk a kis akváriumjukba egy marékkal oszt nézzük hogy gerjednek ettől lázba. A nagykövet úr azt hiszi, hogy a kanadaiak nem tudják hogy nem más mint egy jól megfizetett szócső. Ő a gazdi hangja Kanadába. Na bumm. Nem zavar az minket különösen, ha időnként felhívja magára a figyelmet, bemutatja hogyan tud szótfogadni. A fizetett reklámnak sehol sincs nagyon nagy hitelessége. Legtöbb ember ilyenkor csatornát vált – a reklámrajongók, az egyívásúak meg bámulnak, bólogatnak és jól árzik magukat. Nekik ez a főműsoridő. Nincs ezzel semmi baj.

  • Kedves Moshe,

    Sajnos itt megint azt látom, hogy az van elhitetve az emberekkel, hogy aki Orbán menekültpolitikája ellen szólal fel, az egyben azt is jelenti, hogy muszlimok millióit várja tárt karokkal, vagy épp feltartott kézzel. A világ nem fekete vagy fehér, ugyan így az sem igaz, hogy aki Orbán kormány tevékenysége ellen szót mer emelni az mi más, mint hazaáruló is volna egyúttal. Viszont Orbánék ezt is tudatosan alkalmazzák, hiszen ez a megosztás alapelve. Két felé kell megosztani az embereket, nem lehet árnyalni szerintük, mert az a hatalom megingásával, bukásával járhat. (Árnyalni, vagyis kettőnél többféle nézőpontnak teret adni az veszélyes.. Na de ezt a témát hosszúra is engedhetném, de most nem teszem…)

    Ön azt állítja, hogy „ál-menekült a horda”. Én értem, hogy eleve elutasítja a muszlimokat, de statisztikai adatok szerint is a többség még mindig háborús övezetből érkezik valóban, tehát menekült és így menedékjog illeti meg, nem csak a szomszédos országokban (hiszem pl Törökország, Jordánia már fullon van). Az is biztos, hogy bűnözők, tán még terroristák is vannak a tömegek között, ahogy simán bejön olyan terrorista is Európába, aki pl. repülőgéppel érkezik, sőt. Szóval ez nem lehet mentség akkor, amikor egy több százezres tömegről, egy nem homogén csoportról beszélünk. Viszont a kormány direkt egy bűnös, terrorista masszának adja el az emberek felé -tudatosan.

    No, de visszatérve Orbánra. Szerintem nem követendő példa egy az egyben amit Orbán művel, amit Szijjártó diplomáciai ámokfutásként művel. Nem így kell egy közösségben megmutatni, hogy mit kellene csinálni, hanem keresni kell a megoldást közösen, hiszen az EU erre épül, hogy közösen próbálunk megoldást találni a problémákra. Függetlenül attól, hogy jó és hatásos-e a körbekerítés, avagy sem. Ha pedig nem tetszik ez az EU-nak nevezett közösség, és mindenáron illiberális, nacionalista államot akar fabrikálni Orbán tábornok, akkor egyszerűen legyen bátor és vezesse ki önszántából ezt a Magyarországnak nevezett tagországot az Európai Unióból úgy an block és legyünk akkor nyíltan egy elszigetelt, magunknak való kis jelentéktelen országocska. Az EU ilyen szempontból töketlen és komolytalan is, hiszen már rég meg kellett volna vonni Magyarországtól az uniós forrásokat azonnali intézkedésként legalább öt évre, ha nem vagyunk hajlandóak a játékszabályok betartására.

    Tehát biztosan nem képes Európa rövid időn belül több milliós, (3-4 milliárd? nem sok az?) muszlim tömeget befogadni és ez nem is lehet cél, vagy megoldás. Az is igaz, hogy az illegális bevándorlásnak elejét kell szabni, amit a Dublin III nem képes szabályozni, mert az nem a mostani helyzetre van szabva. Amint ezt kiszagolta és átlátta az Orbán kormány azonnal rávetette magát arra, hogy azt kommunikálja, hogy mindent szabályosan a jog szerint betartunk, mint az eminens és most meg ezért bántják a szegény kis Magyarországot, pedig éppen nyáron elsőként az Orbán kormány akarta felmondani a Dublin egyezményt egyoldalúan. De nem csak ezt nem tartjuk be, hanem a menekültekkel szembeni gyorsított eljárások is több nemzetközi jogszabályt sértenek. Szóval visszatérve, azért ebben egyet értünk, hogy a menekültválság megoldására nem lehet válasz az, hogy tömegével sőt mi több illegálisan érkezzenek emberek, persze csak, ha képesek vagyunk elfogadni, és árnyaljuk a dolgokat az Orbáni fekete-fehér, jó – rossz, magyar – hazaáruló gondolkodás és megosztási módozat helyett.

    Ódor Ámbásszádor úrra is reagálva:

  • Ooops, véletlen nyomtam egy Entert és elment az előző kommentem. Na majd vmikor újraírom.

  • Kedves HunCanada!

    Orbannak es tarsainak minden eshetosegre kellett es kell gondolniuk. Csak egy pelda:

    Tegyuk fel Magyaorszagot nem erdekli hogy naponta 5-6000 illegalis szemely lep be az orszagba, az sem, hogy mennyi hagyja el. A nemetek es az osztrakok ugyis aszontak, hogy „gyertek csak gyerekek, van itt boven hely”, nemigaz?
    Namost, napi 5000-el szamolva, ez egy honap alatt 150 000, 2 honap alatt 300 000… stb. Mi lesz, ha Ausztria es Nemetorszag nem szallit beloluk napi 5000-et, csak joval kevesebbet, es egy szep nap bejelentik, hogy nem kell nekik tobb, mikozben Magyarorszagon van mar nehany szazezernyi, es meg mindig jonnek?
    Van Magyarorszag olyan kirobbano gazdasagi helyzetben hogy helyet es penzt tud adni nehany szazezer „menekultnek”?

    Mellesleg, ha mar a „menekulteknel” tartunk, hadd linkeljek be nehanyat:

    http://www.jihadwatch.org/2015/09/hoax-80-of-refugees-from-war-torn-syria-arent-from-syria-at-all

    http://www.therebel.media/hungary_s_migrant_crisis

    Na es vegul az en szemelyes kedvencemet. (Ugyanis ha ezt en allitanam roluk, engem iszlamofobnak, rasszistanak es xenofobnak hivnanak. De mivel egy muzulman bekeaktivista mondja, neki talan csak elhiszitek.

    http://www.barenakedislam.com/2015/09/18/leading-iman-tells-muslims-to-use-the-illegal-alien-muslim-invasion-of-europe-to-breed-with-european-citizens-and-conquer-their-countries/#comment-488977

  • Moshe,

    Az első részre reagálva egyetértünk, mivel szerintem is aggasztó, hogy nem látszik az, hogy hol van a menekültválság vége, hol van az utolsó menekült vándorló a sorban. Merkel nem fogalmazott tisztán, de ő arra gondolt, hogy aki a német határt eléri és Szíriából érkezik azt nem fogják kilökni automatikusan, hanem menedékjogot kapnak majd. Ezzel egy időben, talán pár nappal korábban hangzott el a 800 ezres szám, hogy simán képesek idén annyi embert fogadni. Merkelt ezért ütik, de az hülyeség -mint a belinkelt egyik cikkben is – hogy Merkelnek ezek után repülőjegyet kéne küldeni a szíreknek, mert nem ezt Mondta Merkel, csak azt, hogy az országáig eljutó és ott menekültstátuszt kérő szírek menedéket fognak kapni. (AZ ORSZÁGÁBA ÉRKEZŐK). Ezt aztán tekerik-csavarják össze meg vissza azóta is, Merkelt totál idiótának, Teréz anyának beállítva. Egyébként Magyarország simán elbírna százezres nagyságrendű tömeget is, hiszen ennél jóval többen hagyták el az országot, valamint a születések még mindig kevesebbek a halálozásnál. Vagyis éppen a gyenge gazdaságunk és a magyar ellátás és a nyugdíj fenntarthatóságának szempontjából szűkség volna emberek ezreire, de még hazacsábítani sem sikerült csak pár tucatot az echte magyarok közül is.)
    A közös nevező kettőnknél az, hogy megoldást kell találni a több milliós beáramlás kontrollálására, és közben forrásokat biztosítani arra, hogy stabilizálódjon a helyzet ott ahol a probléma kezdődik. Ezt egy-egy tagállam külön utakon járva arrogánsan és vergődve nem tudja elérni, csak közös fellépéssel. A magyar kormány a közös fellépés helyett az összevisszaságot, a vergődést és a mások hibáztatását választotta, úgy eladva azt, hogy egyedül csak egy legény van a talpon és mindenki csereben hagyta az országunkat -ami nem igaz! Egyelőre a magyar kormány is pontosan azt teszi amit a horvátoknál bírál, hogy átszállítja a határról az osztrák határra az embereket. Szijjártótól ezért undorító, hogy ma a horvátokat okolta emiatt, sőt megtorpedózzuk Horvátország Schengeni-övezethez való csatlakozását is amikor arról lesz döntés. A magyar kormány hónapok óta rendelkezett olyan infókkal, hogy sokan fognak érkezni, de nem tett semmit az utóbbi 3-4 hétig. Szóval a kiinduló problémát kell rendezni, de persze Szíriában aligha holnap lesz béke, hiszen az USA és Oroszország ellentétes érdekei nem engedik azt, hogy ott legyen egyfajta „rendcsinálás”. Közben a már Európában lévő menekültekkel is foglalkozni kell addig is.

  • Kedves HunCanada!

    Egyetertunk abban, hogy eloszor rendet kell teremteni a Kozel-Keleten, hogy megszunjenek az igazi menekultek.
    A kerdes csupan az, hogy ettol meg fog-e szunni az illegalisan bevandorolni vagyok tomege?

    A jelenlegi europai hozzaallas azt mutatja minden afrikai es azsiai embernek, hogy „gyerunk gyerekek, most hulyek az europaiak, most barkit befogadnak”. Hogy ez nem igaz, illetve hogy elobb-utobb lesznek deportalasok az most mas kerdes. A problema az, hogy hamis abrandokat keltenek az emberekben egyes felnotas europai vezetok, ami szerintem sokkal nagyobb aljassag, mint a kerites. Felrevezetett emberek szazezrei, ha nem millioi lesznek megszivatva.

    A masik oldala az eremnek pedig az, hogy mint tudjuk ez az emberaradat nem a sziriai-iraki valsag kezdetekor jott letre, hanem mar evtizedek ota tart. Csak eddig valamivel kevesebben voltak, es joval tisztelettudobbak voltak. A jelenlegi helyzetben a tobbiek „csak” meglovagoltak a mar mozgasban levo pacit.

    Ezzel persze nem mondom azt, hogy nem kellene beket teremteni a Kozel-Keleten. Ott viszont tobben is keverik a szart, beleertve a kis artatlankat es elkulonulosdit szinlelo amerikai vezetoseg is. Bizonyos jelek szerint mindenki megegyezett abban, hogy Iranbol csinalnak egy helyi hatalmacskat. Par ev mulva meg orulni is fog a vilag kozvelemenye, amikor bevonulnak, es vegre rendet csinalnak Irakban es Sziriaban a mullahok.

    Magyarorszag kapcsan en nem latom be hogyan tudna a magyar allam ellatni egy extra nehany szazezres tomeget, amikor a mar ott eloket sem tudjak rendesen ellatni.
    Korabban irtam, a magyar allamnak minden eshetosegre fel kell keszulnie. Most atfogalmazom, talan nem volt elegge egyertelmu: A magyar allam csak sajat magaban bizhat meg. Amikor kvotakkal es mas egyeb baromsagokkal tuszmakoljak a magyar allamot azok, akik mar a sajat orszagaikat tonkretettek az esznelkuli bevandorlassal, a magyar allamnak elegge ovatosnak kell lennie, hogy mit hisz el es mit nem, ami a bolond lukbol jon. A bolondok is szeretnek hazudni es atverni masokat.
    A helyzet az, hogy nincs kozos europai megoldas a menekult es bevandorlasi valsagra nezve se, ugyanugy, ahogy semmi masra se. A vezeto hatalmak csak siman ra akarjak eroszakolni a sajat elkepzeleseiket minden tagallamra. Hogyan es mirol targyalsz veluk?
    Most az egyszer Orban nem kert belole, es bar speciel en nem tartom Orbant nagyra semmilyen teren, ebben igazat adok neki.
    Verjek a nyugatiak a sajat bizonyosukat a csalannal es ne maset.

  • A törökök 150 évig ültek a nyakunkon, mégis megmaradtunk keresztény országnak…

  • Göllner András

    Hun Canada

    Gratulálok higgadt és értelmes érveléseiért a témában. Sajnos a muszlim áradat veszélyeivel riogatókkal ugyan úgy nem lehet semmit sem kezdeni mint azokkal akik annó, a galíciai zsidó bevándorlókkal riogatták a magyarokat – itt most a Prohászka, Horthy, Szálasi féle társaságra gondolok akik annó, a zsidókat ábrázolták patkányként, féregként, mely elárasztja és megsemmisíti a keresztény civilizációt. Szomorú, hogy pont egy Moshe nevezetű ember járkál az ő cipőjükben.

  • András, úgy Moshe ő, ahogy én 🙂

  • Kedves András,

    Alapjába véve higgadt és türelmes, sőt béketűrő és békepárti vagyok:) így csupán csak az igazság mentén, azon a vékony kis mezsgyén próbálom a dolgokat megközelíteni mindenkoron, kizárva az egyéb befolyásoló tényezőket, mint pártállás, vallás, netán előítélet, ilyesmiket.. Köszönöm a kedves szavait!

  • Imadom a moralis relativistakat.

    Nincs jobb vicc annal, amikor valaki egyenlosegjelet tesz a bunozo es a rendor, vagy a gyujtogato es a tuzolto kozott.
    A relativistak vadabb peldanyai nem csak egyenlove teszik ezeket, hanem meg ossze is tevesztik oket surun, mint pl. Izrael eseteben, ahol az elet-halal harcat vivo zsido nepet hibaztatja azert a haboruert, amit a muzulman arabok eroszakoltak es eroszakolnak a zsidokra a mai napig is.

    Nem akartam belekotyogni Gollner elvtars elso hozzaszolasaba (ehhez a cikkhez), de ha mar igy egyenlove teszi a hajdani europai zsidosagot (akiket csupan a zsidosaguk miatt uldoztek) a ma papirok nelkul erkezo, enyhen szolva terrorista-gyanus, nem is Sziriabol, vagy Irakbol erkezo, randalirozo es kovetelozo muzulmanokkal, akkor jobb ha megis.

    Gollner elvtars kizarolag Orbant hibaztatja Magyarorszag jelenlegi nehez gazdasagi helyzeteert, es hogy emberek szazezrei kerestek munkat mas europai orszagokban.
    Kozben kenyelmesen megfeledkezett arrol az „aprosagrol”, hogy a magyar ipart es mezogazdasagot az o elvtarsai kotyavetyeltek el, rogton a gengsztervaltas utan. Fillerekert adtak el mindent csak azert, hogy a nyugati cimboraik aztan mindent leallitsanak Magyarorszagon. Ekozben sikerult meg nehany milliard dollar kolcsont is felvenniuk es szokas szerint lenyulniuk. Ez mind elvtarsias tett volt, es termeszetesen az o esetukben nem volt baj, hogy annak idejen KISZ titkarok es part tagok voltak. Ugye, ezt csak Orbannak szabad felroni?

    Nem allitom, hogy Orban sokkal jobb lenne, mint a bolsi haracsolo banda, sot! Szerintem Orban csak azert nem lop annyit, amennyit a ti jo elvtarsaitok loptak, mert mar nincs mit ellopni.

    Es akkor meg bolcselkedik itt a Gollner elvtars, hogy:

    ” Védjük a kanadai közvéleményt az egyoldalú, egyivású mesemondóktól. Végezzük a dolgunkat, tesszük a magunkét a médiaegyensúly fenntartása érdekében úgy ahogy az illik a demokratikus társadalmak soraiban. ”

    Ez a honap vicce! Ossze-vissza hazudoztok, de legalabbis eltuloztok mindent, feligazsagokkal traktaljatok egymast es masokat, es ti lennetek a mediaegyensuly bajnokai?

    Gondolom vannak koztetek olyanok is, akiket az altalatok osszehordott ragalomhadjaratert megfizetnek. Azokat legalabb megertem, bar akkor is megvetem.
    A tobbi kis csahos pedig ugy latszik nem erti meg, hogy sajat hazajat hozza rossz hirnevbe, sajat hazajanak es ezzel sajat maganak is art, amikor ossze-vissza hazudozik mindenfele marhasagot es tulzasokba bocsatkozik.

    Ugy latszik, hogy en zsido letemre jobban agodom Magyarorszagert innen Kanadabol, mint ti ott Magyarorszagon, pedig hogy oszinte legyek, engem nem igazan erdekel Magyarorszag. Asszem ez mindent elmond arrol, hogy mit gondolok rolatok, megbizhato, jo elvtarsak.

  • A „150” eves torok uralom ellenere, ugye?

    Nem lehet, hogy nem egesz Magyarorszagot foglaltak el a torokok?

    http://www.dzsihadfigyelo.com/2015/09/13/hogyan-lett-buda-az-iszlam-haza-a%E2%80%88torok%E2%80%88csel/

  • Gyula Bognar, Jr.

    Ille: Biztos vagy Te benne, hogy a Magyarok általánosan mind megmaradtak Kereszténynek? Bizonyítsd, hogy a Zsidó-Keresztény kultúra megmutatkozik a kormány és a Magyar Katolikus Egyház cselekedeteiben, álláspontjában és kijelentéseiben.
    Én egyet tudok csak állítani biztonsággal, hogy van sok Magyar ember, aki keresztényként viselkedik, de nem ez a tipikus és µérvadó.
    A mérvadók és hangadók pont az ellentétes képet alakították ki Magyarországról az egész Világ számára. Középkori sötétség árad ki egy elvakult, hataloméhes, rablóvezér diktatúrájának minden cselekedetéből és gonosz kegyetlenség, amit a külvilág láthat. Hiába mondhatjuk, hogy ez van kidomborítva, mint minden híradásban a rossz kapja a hangsúlyt, kell lenni sok aljas, gonosz, kegyetlen és embergyűlölő Magyar embernek, hogy a kormány, a rendőrség, a TEK és polgármesterek, Betyár Sereg, Magyar Gárda, Ultrák és miegymás tartson fenn egy fasiszta diktatúrát, náci és bunkó, tahó MINIszterelnökkel és egy Külgazos Szar-gyártóval. Az utóbbi még egy középkori, írástudatlan kondásnál is durvábban fejezi ki magát, csakúgy mint főnöke. Igaz az a mondás; „Amilyen a főnök, olyan a beosztott.” Odor Bálint is csak egy beosztott, a papagájkommandó tagja, minden szava hazugság, elismerést érdemel, hogy káromkodás nélkül tudja nyomni a sódert.
    Ha ezekre valaki azt mondja, hogy Keresztények, akkor az a Kereszténység gyalázása.

  • Göllner Bandi :
    Én csak egy dolgot nem értek :
    Van egyáltalán valami foganatja a TV meg a NET-es reklámoknak ?
    Amióta a TV elengedhetetlen tartozéka a rimót-kontroll ,továbbá van vagy 150 kanális , azóta -szerintem- senki nem néz reklámot.
    ( Hacsak éppen nem a rántást kavarja és nem tud a távért nyúlni , de akkor meg a fazékra összpontosít úgyis , nem jut el hozzá a hurráoptimista baromság.)
    Internetezés közben meg -magamból kiindulva- egy átlagember dührohamot kap ha letakarják neki a „window”-ját egy beúszó relámmal. Viszont ami oldalt van , szelektív látás révén kikerül a látótérből.

  • Gyula Bognar: mi a fenének kellene NEKEM bizonyítani, amikor a Kárpát-medence és az Unió hős védője nap mint nap kinyilatkoztatja? Tán nem kellene neki elhinni? Na de kérem, mi ez a defetizmus?

  • Kedves Vitázók,
    „műveljük kertjeinket”,mert mi olyan ici-picik vagyunk a világ-politika porondján,hogy nagy ideológiákat csak pufogtathatunk.
    .משה אגי איתך בכל דעותך.גמר חתימה טובה

  • Moshe Akiva

    2015 szeptember 20
    4:36 du.
    Ismételten meg kell állapitanom, hogy mindenben egyetértek véleményével. Pedig engem érdekel Magyarország sorsa.
    Mellesleg, most jöttem haza Budapestről, egy árva „menekültet” nem láttam ott.
    A város szépűl, az emberek változatlanul ülnek a kávéházakban,a színházak múködnek, a metrók mennek.

  • Figyelő: na, ez a lényeg. Haza ment Budapestről. Szóval, Magyarország ügyében magának kuss. Mojsele álzsidó provokátort illetőn persze, hogy egyetért. A maga színvonalán áll – ami azért nem túl magas.
    Menekülteket maga valóban nem láthatott. Tudja, ahol maga járt – pedig mennyire kérkedett azzal, hogy esze ágában sincs Magyarországra jönni – ott valóban nem voltak menekültek. Azok nem igazán járnak kávéházakba – ami amúgy sincs Budapesten – se színházba, a metrót is elenyészően veszik igénybe.
    Elárulná, melyik része szépül a városnak?
    Érdekli Magyarország sorsa? Lószart. mama – hogy a klasszikussal szóljak.

  • Illepityu:
    Hadírjak mán Figyelőnek :
    Persze hogy nem látott Klárika menekülteket , mert már elmentek.
    Nyáron viszont a Köztársas–botsánat a Valahanyadik Valamilyen Pápa tér teljesen tele volt szegényekkel , ott aludtak a padokon meg a padok alatt a kölykeikkel.
    A Keleti környéke meg úgy nézett ki mint egy balatoni kemping-tábor. Ahol egy kis fű volt , ott apró sátrak álltak napkig.
    ( Vajon a ” szürke egerek ” vagyis a Közterület-fenntartó Válalat méltán ellenszenves káderei ki tudtak szabni emiatt büntetéseket ? )

  • Ille, már régen leszoktam arról, hogy érdekelne a véleménye.
    És már többször írtam, durva hangú megjegyzései sem sértegetnek. Csak így tovább, magáról add csak fényképet.

  • Tudom Géjza!
    Fiam járt ott juliusban, ő még látott alvó embereket a
    Vidámparkban.

  • Nagyon tudják a kanadai magyarok, hogy Göllner András és társai, milyen akna munkát végeznek a mai magyar kormány ellen. Azt is tudják, hogy miért.
    Igazán nevetségesnek tartom az 56 os magyarokat a mai muszlimokkal összehaonlitani.
    Először is nem „menekültek” a többségük, mert NEM csak Szíriából mentek Európába. Megindult egy milios tümeg, Iraqból, Afgánból stb. Látni 20 % családost, és 80% fiatal, erős embert.Ezek NEM menekültek.Ezek bevándorlók a maguk céljai érdekébe.

  • Vidámparkban nem voltak menekültek.
    Az olyan mesze esik a Keleti Pályaudvartól , ráadásul elég körülményes a megközelítése , hogy ott csak hazai hajéktalanok próbálják meghúzni magukat.
    A menekültek a Keleti környékén jamboriztak , mert nem hagyták őket vonatra szállni , még a megváltott érvényes jegyeik dacára sem.

  • Miért „aknamunka” az , ha a demokrácia keretein belül valaki vagy valakik egy regnáló kormány ellen kampányolnak ??
    Ellenzékinek lenni nem „aknamunka” hanem természetes cselekmény egy normális jogállamban.
    Torontóban tán nem így szokás ?

  • Geyza

    2015 október 3
    12:50 du.
    Igazán finoman fejeztem ki magam. Írhattam volna, hogy hazaárulás.
    Szerintem, egy magyarnak nevezett valaki, jelentéseket ír a saját kormánya ellen, vagy cikket a Gazetteben, az az. Engem még így neveltek. Sajnos a komcsi időkben voltam fiatal és saját bőrőmön tapasztaltam ezt az aljas módszert. Engem is feljelentett egy másik magyar.

  • Figyelo,

    Azzal, hogy jelenteseket irkal a mindenkori ellenzek meg nem kovet el se hibat, se hazaarulast.
    Mondjuk egy kicsit furcsa, hogy a jelenteseit nem odahaza teszi kozze, hanem idegenben, de hat ez ugy latszik magyar specialitas. Orbanek is csinaltak ugyanezt annak idejen a Gyurcsany kormany ellen.

    A jelentes-firkalas akkor valik aknamunkava, vagy hazaarulassa, amikor hazugsagokat, feligazsagokat irnak es tuloznak, mindossze azert, hogy ok kerulhessenek a zsirosbodon kozelebe. Ez egyuttal undorito is – legalabbis nekem.

  • Figyelő: a Vidámparkban, ami már régóta nem létezik 😛

  • Moshe, utolsó bekezdéséhez, erre nem tértem ki,de ez az igazság.
    Rágalmakat és hazug vádakat terjesztenek mindkét helyen, akikről beszéltem.

  • Elolvastam a Nagykövet úr levelét, az eredetit.
    Ebben csak igyekszik Göllner András rágalmakkal teli Gazettben megjelent levelére válaszolni!
    Mivel Kanadában a mai magyar kormány képviselője, kötelessége volt.

  • Figyelo, megtenned nekem, hogy a Gollner Andras eme levelet belinkelned nekem? En ugyanis le vagyok maradva, vagy csak elfelejtettem mar.
    Elore is koszonom.

  • Mosher, sajnálom. Mostanáig kerestem a Google-on, de nincs ott.

  • Talán, ha Te megprobálod, sikerül!
    .A dátuma a cikknek: Sept.15 a Gezetteben és Sept.21 a National Postban.

  • Kedves Moshe Akiva!

    Igaza lenne, ha kormányunk betartotta volna a nemzetközileg vállalt kötelezettségeit. Orbán és kormánya nem megoldotta a problémát, hanem csak rátolta a szomszédokra. Ma Magyarország nem biztonságos harmadik ország a menekültek számára. Sem a menekülttáborok, sem az egész menekültügyi rendszerünk nem felel meg a vállalt nemzetközi kötelezettségeinknek!
    Ha annak ellenére, hogy minden rendben lett volna nőtt volna fejünkre a probléma, akkor bűntudat nélkül tekinthetnénk a nemzetközi közösségre, de nem így van.
    Csak a migránsokat segítő civilek jártak el emberségesen. Az állam feladatait látták el, önként, és nem állami pénzből.