Mocsok és vér

2015 szeptember 21 7:02 de.11 hozzászólás

Ma reggel arra ébredtem, hogy migránsok vannak a konyhában. Ott motoszkáltak, tettek-vettek, cseverésztek, mintha otthon lettek volna. Fogtam a puskámat, odalaposkúsztam a kanapé takarásába, és először a hatévesforma kiskölköt lőttem hasba, mert a hasba lőtt ember vérfagyasztó sikoltozása általában megdermeszti a többit.
Így is történt, az egyik nőszemély azonnal a lővonalba zuhant, ölelgette a kismigránst, csupa vér lett a ruhája, undorító, hogy ezek nem adnak magukra, de legalább volt időm nyugodtan újratölteni, amikor az agya belefröccsent a késsel fenyegetőző migráns szemébe, hogy a ragya verje ki a sok koszosát, aki az én konyhámban az én késemmel engemet fenyeget és még a vajtartót se teszi vissza a hűtőbe. Összesen hatan voltak. A végére befutott a feleségem is, és ott jajveszékelt, hogy az éjjel érkezett vidéki rokonait lőttem le, de sikerült meggyőznöm, hogy a migráns az migráns, mindegy honnan érkezett.

A rendőr hümmögött egy kicsit, mondta, hogy ezt nem lesz egyszerű feltakarítani, de ismer egy céget, amelyik nagyon jól és olcsón dolgozik, meg hogy ne hibáztassam magam, mert a jó szándék a lényeg.

Király Gábor/Facebook

11 hozzászólás

  • hazugságok terjesztésével nem foglalkozunk. A Moderátor

  • Ille, nem az én műfajom a hazudozás és érdekem se fűződne hozzá:
    http://rudaw.net/english/middleeast/syria/20092015
    …..
    Tényleg ennyire fél a tényektől?

  • charlie: de, a maga műfaja, valamint érdeke is fűződik hozzá, mivel a Jobbik zászlóvivője.
    Ráadásul a maga által közölt „tényektől” mi félni valóm lenne? Ne értékelje túl magát.
    A nagyképűsége pedig már-már gondot okozhat magának az ajtók használatában 😀

  • Ille, azért kell félnie, mert repedéseket okoz azon az egyszínű mázon, amivel minden cikket „bekennek”. Butaság egyoldalúan bemutatni a világot, mert nem olyan. És hogy a Jobbik zászlóvivőjének titulálhat, az is az igazamat bizonyítja, hisz én nyílt lapokkal játszom, nem úgy mint maga, aki még a pártszimpátiáját is eltagadja. Ugyanis ilyen politikus, hogy „független” az a politikai színtér (és nem a közösségi) gyáva legalja (pl. Szili, Gyenesei stb), arra görbül, amerre hajlítják.
    Fene a gusztusát, maga az ilyeneket szereti?

  • charlie: mióta van abban a helyzetben, hogy elítélhet cikkeket, cikkírókat? Mióta van abban a helyzetben, hogy meghatározhatja az én – nem létező – pártszimpátiámat? Miből gondolja, hogy én politikus lennék?
    Egyáltalán, miből gondolja, hogy van azon a szinten, hogy pálcát törhet felettem? Hogy bárkit minősíthet – a maga fene nagy rutinjával, természetesen?
    Cinkelt kártyákkal történő játékkal vádol? Kisfiam, én/mi csak egy másik képet mutatunk a maguk, jobboldaliak világáról. Megértem, ha nem tetszik, de nem igazán tehetnek ellene semmit.

  • Ille
    „mióta van abban a helyzetben, hogy elítélhet cikkeket, cikkírókat?”
    Egyiket sem ítéltem el, helyette megemlítettem azt a megkövesedett egyoldalúságot, amit „magyarhírlapos” cikkében éles szemmel észrevesz.
    ……
    „én/mi csak egy másik képet mutatunk a maguk, jobboldaliak világáról.”
    Ez teljesen támogatni való cél,(még mi is tanulhatunk belőle) de az már nem, hogy egy-egy bírálat után nincs kiutat mutató gondolat.

  • Én nem tudom…
    Ez a Charli valahogy már nem az eredeti Charli…szerintem.
    Ez egy gyökeresen másik személyiség.
    Az IP cím attól még maradhat.
    Világosan látható -többek között- az egyik célja ( céljuk ): A friss kommentek felsorolából , ( oldalt ) kinyomni a valóban értékes és érdekes , cikkekkel kapcsolatos hozzászólásokat.
    Aki újonnan látogat a lapra , had lássa azt , hogy itt a java kommentelő jobber.
    Ezért írnak hosszasan semmiségekről , egymás után többször és emiatt nem érdekli őket a kritika.
    Nekik mindegy , ők csak propagandisták itt.

  • Geyza
    2015 szeptember 21
    4:49 du.
    Tévedsz! De csak egy ponton.
    Azért írnak annyit, mivel a tényeket röviden is le lehet írni, a zavaros, áttételes érveket viszont magyarázgatniuk kell.

  • charlie: valóban a M.H megkövesedetten egyoldalú. Mi történt, hogy felismerte? Az pedig, hogy maga – a többiek nem érdekelnek – bármiből is tanulna, barokkos túlzás.

  • Georgina Bojana

    Juj, ez borzalmas olvasmány volt. Még „álmomban” sem szeretném azt megélni, hogy egy ártatlan gyereket, nőt, elesett embert – bárki is így bántson.
    Tegnap a tévében láttam, a migránsok táborában, valaki egy tolószékes embert tolt. Beleképzeltem magam az ily módon beteg ember hátrányos helyzetébe, az esélyeibe.
    Nem részletezem. Az biztos, hogy őt okkal hurcolták végig a fél világon és nem oktalanul.

    Tény, hogy óriási a nyomás Európán.

    Nemcsak nekem, többeknek is az eszébe jutott. A „kígyót” a fészkében kellene megsemmisíteni. Az mégsem járja, hogy „végigmarja” az ott élőket. Az emberek félelmükben, életveszélyt is bevállalva elmenekülnek.
    Bármerre, csak onnan el.

    Igen, igen – még mindig az hozzászólásom végén is megerősítem, ott helyben kellene intézkedni. Ehhez viszont nem tárgyalások sorozata, de tenni, tenni kellene. Összeegyeztetve, mielőbb, sőt azonnal. Egy rendkívül erős szövetségben közös ellentámadásba lendülni a „kigyó” ellen.
    A világba tántorgóknak saját hazájukban biztonságot teremteni.

    Igaz, ez a pénzembereknek a vesztesége lenne, akik a háborút fegyver-, „paripa”, valamint különféle pénzforrásokkal megsegítik.
    Tudjuk, a béke „ráfizetés”, a háború nekünk a közembereknek veszteség, de bizonyos pénzembereknek óriási vagyont termel.
    Erre az igazságra már többen ráébredtek.
    Mi is.

    Mégis összefogott, erős támadást kellene tenni és legyőzni azt az egyre „éhesebb mérges kígyót”.
    Félelmem? Ez akár egy világháborút is jelentene. Ami viszont még keményebb, még borzalmasabb, mint a migránsok betelepülése.
    Így, ahogyan ez „megteremtődött”, mindenképpen rettenetes.
    (( :O ))
    G.B.

  • Kinek van ilyen eltorzult személyisége hogy ilyeneket irkál? Lassan mindenki megháborodik? Orrba szájba megy az érpataki polgármester tevékenységének a bemutatása, és ez az írás erősen hajaz annak az alaknak az „eszmeiségére”.
    Azzal tökéletesen egyetértek, hogy a kígyót a saját fészkében kell elpusztítani.
    És akkor arra gondolok, hogy a mi kígyónk ugyan hogy végzi? Mert nekünk is van, és az sem lehetetlen, hogy Európában nagy bajt tud csinálni.
    És akkor ezek a charlie-k osszák az észt… Ami vándorúton ment úgy látszik.