Politikai pedofília

2015 szeptember 24 9:34 de.23 hozzászólás

Hogy ebben az országban Orbán első hatalomra kerülése óta szellemi kútmérgezés folyik, az soha nem volt kétséges.
A társadalom végzetes megosztottságát, magyar és magyar szembeállítását neki köszönhetjük. De neki köszönhetjük a Horthy-rendszer sunyi rehabilitálását, beleértve egy-két netto nyilas piedesztálra emelését is. Neki köszönhetjük 1956 eszményeinek végleges sárba tiprását, a demokratikus államberendezkedés szétverését, a lopakodó diktatúrát. Legutóbb, mikor bejelentette a Honvédség saját irányítása alá vonását, már fel se hördült a társadalom, simán lenyelte, hogy ez az univerzális zseni újabb területet kotort maga alá. Elképesztő, hogy milyen következetlen társadalom a mienk, a mai napig nagy szemforgatások közepette sápítozik a Kádár-rendszer belső elhárításáról, miközben előkészületben van a teljes magyar lakosság arckép-nyilvántartásának felállítása, mely a mai arcfelismerő szoftverek segítségével bárki magánéletét követhetővé teszi.
A különböző adatbázisok, a bankszámláktól kezdve az egészségügyi adatokig összekapcsolhatók, mára már csak az maradt hátra, hogy a füled tövéhez chipet ültessenek be, mint Bodrinak. Aki az adatbázisokban kotorászhat, olyan politikai és/vagy üzleti haszonra tehet szert, melyről az elmúlt korok politikusai nem is álmodhattak.

A legnagyobb disznóság mégiscsak az állandó ellenségkép-kreálás, a hiszterizált társadalom, a durva és kulturálatlan közélet, a jobboldali szélsőségek alig rejtett támogatása – és ezen nem okvetlenül kell a Jobbikot érteni. Egy demokráciában sem lenne helye az olyan szervezeteknek, mint a Betyársereg, vagy a Nemzeti Őrsereg, de a Magyar Gárda különböző mutációinak sem. A foci-ultrák is átpolitizáltak, ők voltak a bázis, melynek segítségével a 2006-os puccskísérletet megszervezték. Jutalmukat megkapták – Európában nálunk a legmagasabb az egy főre jutó stadionok száma, a sok botlábú focistát az állam eteti, de jut belőle határon túli véreinknek is, akiknek nem csapatot vettünk, mint hírlett, csak négymillió euróval támogattuk a Csíkszereda világhíres csapatát.
Egymilliárd kétszázmillió forinttal.
Nem a kútba szartunk, csak a kávájára…

De van itt a palettán magán-titkosszolgálat, míg a TEK csendben, de biztosan olyan szervezetté nő, melyre 1956 óta nem volt példa – az ÁVH jogosítványai sem voltak bővebbek. Igaz, egyelőre még nem ölnek, legfeljebb leesik egy létra, váratlanul leáll a szíve a vállalkozónak, aki vonakodott eladni a jogait, vagy annak, aki útlevelekkel trükközött. Az ellenség nem alszik, de mi még annyit sem!
Ellenség pedig bármikor bárkiből lehet, hiszen a teljes média a hatalom kezében van, amelyik meg messziről úgy tűnik, hogy független, azokról közelnézetben azonnal kiderül, hogy megvették őket, kilóra, mint a kacsát. A Hit Gyülekezetét konkrétan pénzért, a Klubrádióban pedig a meghatározó szereplők tojástáncot járnak, miközben megpróbálnak félig szüzen közösülni.
Szánalmas.

Ennél már csak a jövő a szörnyűbb. A mai gyerekek ebben a légkörben nőnek fel, itt sajátítják el az általános emberi értékeket, a viselkedésmintát azoktól veszik, akik a Tízparancsolatnak lehet, egyetlen parancsát sem tartják be, viszont a szemüket úgy forgatják, mint a lencsibaba. A gyerek úgy szívja magába a környezet ingereit, mint a szivacs, és miután gyerek, sok mindent kritika nélkül elfogad.
Így eshet meg, hogy az egyik neves alapítványi iskolában a diákok beleköpnek a rászorulóknak készülő pogácsa tésztájába, egy másik jó hírű iskolában pedig a színes bőrű osztálytárs nyakához kést szorítottak, mondván: takarodj innen ebből az országból, te bevándorló.
Ezek a gyerekek nem valamelyik szabolcsi zsákfalu putrijaiból kerülnek ki, hanem a módosabb középosztály fiai, akik otthon is ugyanazt a hülyeséget hallják, mint ami a csapból is folyik ma Magyarországon.

Semmi csodálkozni való nincs ezen, hiszen ebben az évben milliárdokért keltette a gyűlöletet és az intoleranciát a kormány, a gyerek meg olyan, mint a felnőtt társadalom tükre: azt tükrözi vissza, amit lát…Jellemző a mai közállapotokra, hogy egy felmérés azt vizsgálta, hogy a lakosság hány százaléka bevándorló vagy menekült, és hány százalékra taksálja számukat az ország lakossága. Nos, a tény egytized százalék, míg a lakosság hét százalékosra kalkulálta ezt az adatot. Nem csak nálunk, a kelet-európai országokban általában – úgy látszik a xenofobia legyűréséhez jó, ha gyarmatbirodalma van egy országnak…

Féltem a jövőt, mert a tolerancia hiánya nácizmushoz vezet, és az utat éppen az olyan despotácskák kövezik ki, mint amilyen a mi Szeretett Megtermékenyítőnk, aki ilyen unortodox módon osztja meg az országgal hibás génállományát. A gyerekeket mérgezni bűn, de ez itt senkit sem érdekel, a pedagógusok is befogják a szájukat állásféltésből kifolyólag, és bár már évtizedek óta követik ezt a viselkedésmintát, libacomb még nemigen jutott nekik.
Most sem fog.

Tegnap libsibolsikra és igaz magyarokra oszlott az ország – családok estek szét e törésvonal mentén -, aztán cigányokra és magyarokra szakadt a társadalom, halottak jelezték, hogy nagy a baj, holnap a gazdagok és szegények háborúja várható, valamint ezek variációi.
Olyan ez az ország, mintha kollektíve berúgott volna, az egyetlen józan őrült pedig szorgalmasan töltögeti az újabb és újabb poharakat, hadd igya magát szittyósra gyűlölettel a nép.

Hogy mikor józanodunk ki?
Ki tudja, de egy biztos – súlyos másnaposságnak nézünk elébe…

23 hozzászólás

  • Kedvenc jobbikos kocsmámban – halmozottan hátrányos helyzetű vagyok, mert ehhez oda lehet sunnyogni a mellékutakon, de a másik fent, a HÉV-állomásnál csak főúton közelíthető meg és meglehetősen individuális nyitvatartási idővel rendelkezik – a gazda már nem zsidózik (micsoda fejlődés!), hanem cigányozik. Neki minden migráns rohadt büdös cigány, mind1, honnan jött.
    Meglehetősen kevés ismerettel rendelkezik – no, nem csak a cigányok eredetéről – de két cigányozás közepette azért hajlandó csapolni egy pohár sört.

  • Szellemi kútmérgezés? Mentális környezetszennyezés inkább.

  • ” Igaz, egyelőre még nem ölnek, legfeljebb leesik egy létra, váratlanul leáll a szíve a vállalkozónak, aki vonakodott eladni a jogait, vagy annak, aki útlevelekkel trükközött. Az ellenség nem alszik, de mi még annyit sem!”

    Ezek nagyon kézenfekvő *gyanúsítások*, de a minap külföldi megfigyelők jelentették, hogy a déli határátkelőnél az emlékezetes vízágyúzás, könnygázozás és viperázás incidensnél a TEK emberei kezdték a zűrt, bár a honvédséget tolták előre. Ez már több, mint kézenfekvő.

  • „Féltem a jövőt, mert a tolerancia hiánya nácizmushoz vezet”

    De mennyire! Különösen, ha fasisztának indul a hatalom, mert megállni nem lehet ezen az úton.

  • Nagyon jó a cikk, de nem tetszik a Klubrádió lesajnálása. Nem „tojástánc” az objektivitásra való törekvés. Nem lenne jó, ha a Klubrádióból egyoldalú balos propagandarádió lenne. Van ott olyan újságíró is, de a legtöbben igyekeznek higgadtan beszélni és humorral.Ha csak fröcsögnének, akkor még az a kevés fideszes politikus sem állna velük szóba és az információt is legföljebb másodkézből kapnák.
    István, bármennyire egyetértek, de azért te is eléggé mérgesen fejezed ki magad. Ezt jogosnak is érzem, mert én is gyűlölöm a gyűlölőket.

  • A Klubrádiót megette a fene.
    Tegnap afféle ” hallgatói zendülés ” volt Bolgárgyurka műsorában :
    Feldühödött ballerek ( velem együtt , bár én csak magamban, viszont hónapok óta ) kifogásolták hogy a Klubrádió gyakorlatilag a FIDESZ felső-vezetés szócsöve lett.
    A Bolgárgyuri meg persze kimagyarázta a maga kedélyes , megnyugtató stílusában hogy dehát ez a helyes .Meg kell hallgatni mindenkit.
    ( Na jó jó persze de miért pont nekem ? És miért a saját négy falam között ??! )

  • Én is hallottam azt az arrogáns betelefonálót, aki megmondta a tutit a Klubrádió legjobb és legszimpatikusabb műsorvezetőjének. Ő aztán tudta, hogy kell rádiót csinálni. Legkellemetlenebb és legunalmasabb párbeszédek arról szólnak, hogy kioktatnak műsorvezetőket, hogy kell rádiót csinálni. A műsör nem a műsorról szól. Ha nem tetszik, hallgassanak mást.Mintha egy újságírónak arról írnának, hogy hova tegye a pontot és milyen legyen a szórend.

    1. Az én nevemben ne ugasson senki, még a baloldalról sem. Senki ne mondja, hogy a hallgatók így vagy úgy akarják. Az a rádiós szerkesztők munkája, hogy eldöntsék, milyen legyen a rádió, milyen ne. Ha valami nem tetszik, betelefonálhatok a SAJÁT nevemben, ez is egy hang a sok között. Ha meg annyira nem tetszik, akkor jogod van hallgatni a Lánchíd, a Kossuth vagy a Dankó rádiót. Van még néhány. Én maradok a Klubrádiónál.

    2. Nekem tetszik Bolgár műsora és hangvétele. Ha valaki jobban szereti a habzó szájat, hallgassa a Klubrádión belül a Papp Rékát (több most nem jut eszembe).

    3. A Klubrádiósok nagyon jól tudják, hogy kell rádiót csinálni. Nem csak politikával foglalkoznak. Van ott autós műsor, pszichológiai, zenei műsor, vásárlói érdekvédelem, forgalmi tájékoztató (jobboldali közlekedéssel).

    4. A demokrácia éppen a párbeszéd lehetősége. Az antidemokratikus gondolkozásúak akarnak verbális és fizikai erőszakot használni minden áron, ezzel elvágni minden lehetőséget a párbeszédre. Ezt követelte ez a habzószájú.

    5. Az a bunkó betelefonáló sérelmezte, hogy jobboldaliak egyáltalán megszólalnak a Klubrádióban. Szerintem az a legizgalmasabb, amikor ezek jönnek. Még akkor is, ha látszólag lehengerlik Bolgárt, csak leleplezik magukat, Bolgár szellemi és erkölcsi fölénye nyilvánvaló, a hallgatók tovább gondolhatják a párbeszédet. Meggyőzni nem lehet őket 5 perc alatt, de nem is ez a cél. Felnőtt emberek vagyunk, tudjuk hová tenni az érveiket.

    6. Én gyűlölöm a gyűlölködést, a saját politikai oldalon is.

  • Utód:
    Pontosan !
    ÉS én ( mi ) is azt csinálunk amit akarunk.
    Amíg nálunk van a rádió ki-be kapcsoló gombja.
    Persze ha majd eljönnek ( visszajönnek )a kései negyvenes évek , amikor ” vezetékes rádiónak ” enevezett kikapcsoló nélküli kis formatervezett hangszórók lesznek mindenki ajtaja felett , akkor majd már nem csinálunk azt amit akarunk.

  • Geyza: negyvenes évek? 1975-ben Kazanyban a Hotel Volga 2. emeletén levő szobánk ajtaja felett (több hónapos ESZR tanfolyam) se lehetett kikapcsolni a hangdobozt, de legalább hallhatatlanig le lehetett halkítani.
    Egy jó volt benne: a napi időjárás jelentés.

  • Illepityu :
    Lelőni se lehetett ?

  • Geyza: csak kiszerelni a vezetékről, de az rongálásnak minősült volna.
    amúgy a harmadik napon szétment a szervízszinten a fűtés vezeték, mivel a kényes európai elvtársak kérték a hőmérséklet emelését (az ablak párkányán, belül, a fűtőtest felett kemény maradt a vaj.)
    lásd: sorozat a CCCP-ből.

  • Akkor a vajjal kellett volna ledobni !

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    ˙

    A cikk a tökéletes helyzetkép és az igazi országimázs ötvözete. 🙁

    .

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Utód!

    Tegnap, drága Bolgárúr azt magyarázta, hogy neki, nekik újságíróknak még ha hazugságon is érik a riportalany politikust, akkor sem kötelességük ezt ott >a szemébe mondani< , ráolvasni, leleplezni.
    Ímehát, ez a Klubrádió igazi árszpoétikája. Mindenáron fennmaradni, még azon az áron is, hogy cinikusan, sőt cinkosan hallgatva hagyom hazudozni az alanyt, nem javítom ki, nem olvasom rá .., miközben a hallgató a beszélő által hamis információhoz jut. Ez az a taktikázás (erre még túl finom kifejezés a tojástánc) amely tökéletesen megfelel az Amerikai Népszava Online évek óta több vezércikkében is hangsúlyozott – a Klubrádió és az ATV kapcsán – befekvéses taktikázásnak. Annak amikor a "szerencsétlen" m a g á n m é d i u m . (és annak munkavállaló[!] újságírója) a puszta létéért küszködve "nem tehet mást", mint . b e á l d o z z a . a számukra legfontosabbat, a hallgató, a néző, vagy az olvasó jogát a tiszta tájékoztatásra (ld, újságírói etika). Ez ma Mo-n a fennmaradás titka.
    Így van ez ott, ahol a közmédiának hazudott, vagy húsz hang, kép és nyomtatott állami csatorna egyetlen diktátor kezében fut össze, azaz egyetlen centrális erőtérben koncentrálódik.

  • Tisztelt …!

    Nem gondolod, hogy ha a Klub Rádió nem taktikázna, nem feküdne be a Médiatanács (Orbánini) ágyába, akkor még ezt a nem tökéletes rádiónkat is elvesztenénk?

    .

  • "tisztelthölgyimésuraim"

    DonGolo!

    Az lehet, hogy elvesztenénk, azt viszont már a világ is meglátná, mert így, az a folyamatos látszat, hogy minden rendben van, hisz’ működik a demokratikus sajtó, pedig… (lásd:előző az kommentem).
    Ez a gyáva csúszásmászás pedig már bűn.

    .

  • "tisztelthölgyimésuraim"

    DG!

    Arról már nem is beszélve, hogy ezt a tojáshéjasan objektív tájékoztatást – á’lá-Klubrádió – a centrális erőtér jóvoltából már a lakosság egytizede sem képes hallgatni, ami a baloldal számára egy tarthatatlan állapot.

    .

  • "tisztelthölgyimésuraim"

    Az igazi és legnagyobb kútmérgezés Orbanisztán Horthysta r e s t a u r á c i ó j a, melyet az MDF a MIÉP és Jobbik összefogva sem lett volna képes megvalósítani. Ehhez bizony Orbanini céltudatos machiavellista aljassága szükségeltetett…

  • Nem értem, miért kell nektek baloldali propaganda-rádió. A Klubrádió úgy jó, ahogy van. Ellenzéki, higgadt, nem fröcsög. Ez nem „taktikázás” meg befekvés a „Médiatanács ágyába”, hanem egyszerű polgári jóizlés. Itt mindenki a fröcsögést szereti?

  • Nekem ez az izé már nem a ” rádióm ” csak néha meghallgatom.
    Bartusnál az igazság a kérdéssel kapcsolatban:
    Többet árt mint használ !

  • Geyza, az jó, ha nem hallgatod, mert akkor a tények nem befolyásolják az objektivitásodat. Szóval határozott véleményed van arról, amiről viszont bélgázod sincs.

  • Utód-izéke :
    Én TV híradókat nézek és nem Hír-tv t.
    Hát istenem. Angol és német nyelven mennek.
    Annyi baj legyen.
    Ja .. a NET is tele van a hazai valós hírekkel.
    Nem kell nekem ahhoz a seggnyaldosókat meg a „relativizálókat” hallgatnom napestig.
    Különben meg gyanús nekem ez a maga nagy nagy Klubrádió-hevülete!
    Miért is akar maga másokat rábeszélni hogy hallgassák csak ?

  • Na miért? Mert tetszik. De lelepleztél, a Háttérhatalom engem bízott meg, hogy népszerűsítsem a Klubrádiót. Milliókat fizetnek nekem. Na, légy résen, mert sokan vannak, akik nem értenek egyet veled. Az mind a Háttérhatalomtól kapja a lét.