Vita egy fideszes házmesterrel: Göllner András levélváltása Bede Fazekas Zsolttal

2015 szeptember 29 8:50 du.18 hozzászólás

A Torontói Független Magyar Rádio tulajdonosa, illetve műsorvezetője, Bede Fazekas Zsolt, aki egyben a Kanadai Magyarok Országos Szövetségének (KMOSZ) az alelnöke, már hosszú ideje, és rendszeresen, dúrva szavakkal bántalmazza mindazokat akik történetesen nem kedvelik a FIDESZ-KDNP-Jobbik által képviselt politikai irányvonalat, illetve azokat, akik nem az ő szemüvegén át nézik a valóságot. Christopher Adam, a Kanadai Magyar Hírlap tulajdonosának, vagy jómagam, a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítójának hazafiasságát, közösségi elkötelezettségét, tisztességét, egyetemi oktatói képességeiket, emberi tartásunkat, rendszeresen két lábbal tiporja, és úgy hogy a bántalmazottaknak egyszer sem ad lehetőséget arra hogy műsoridőben reagálhassanak rágalmaira. E magatartásban Bede-Fazekas első számú asszisztense Vaski Gábor, a torontói magyar üzletember aki szintén alelnöki posztot tölt be a KMOSZ-ban és többek közt az Extra Hungariam Alapítvány alapítója. Vaski rendszeresen szerepel Bede-Fazekas „Dühöngő” című műsorszegmensében, ahol öntik az epéjüket mindazokra akik nem saját politikai kedvenceiket kedvelik.

Több alkalommal tettünk kisérlete arra, hogy a mikrofonok előtt, a tévében, pártsemleges moderátor segítségével üljünk egy asztalhoz és beszéljük át civilizált hangnemben nézteltéréseiket, próbáljuk a kanadai magyar közösségeket egy értelmesebb módon képbe hozni az egymással vetélkedő nézetekről, mint az egyoldalú sárdobálással. Én például több alkalommal, személyesen és a nyílvánosság előtt is megdícsértem Bede-Fazekas magatartását olyan területeken, amelyek nem közvetlenül a politikai élet, hanem a kultúra vagy a magyarságtudat fejlesztéséről szóltak. A racionális érvelés, eszmecsere, civilizált párbeszéddre tett javaslatainkat a KMOSZ vezetői képtelenek feldolgozni, és továbbra is a dúrva úszítás, egyoldalú kirekesztés útvonalán menetelnek mindazokkal szemben akik nem a FIDESZ, vagy Orbán kanadai nagykövetének nézeteit vallják.

A nemrég kirobbant migráns válsággal egyidőben, Bede-Fazekas és Vaski újfent minősíthetetlen hangnemben mocskolódtak a KMH és a KMDC vezetőivel szemben. Erről az útszéli hangnemről, gyalázkodásról közölt egy riportot nem rég a lapunk. A műsorban Bede-Fazekas szokása szerint megkérdőjelezte szakmai kompetenciánkat és hányingert gerjesztő alakokként ábrázolt minket.

Ez alkalommal is, mint heti rendszerességgel, Bede Fazekas úgy takarította el az útjából a másként gondolkodókat mint egy házmester a szemetet a lépcsőházból.

Miután a fenti cikkhez csatolt rövid hozzászólásban, házmesterként utaltam a KMOSZ alelnökére, Bede-Fazekas tollat ragadt és kikérte magának ezt a minősítést. Levelét, amit ugyan nekem címzett, érdekes módon nem nekem, hanem haverjának küldött, aki aztán kopírozott saját kriptikus megjegyzésével.

Bede Fazekas Zsolt – hagyományaihoz híven – megtiltotta, hogy levelét nyilvánosságra hozzuk, pedig legutóbbi műsorában hosszan és több alkalommal idézett Christopher Adam hozzá intézett magánleveléből. Igy csak részleteket közlünk leveléből és egyben megjegyezzük:

A KMH, mint mindíg, most is a nyílt és őszínte eszmecsere hive. Ez úton is megismételjük, hogy a sárdobálás helyett jobbnak tartanánk a civilizált párbeszédet a nyílt, két irányú eszmecserát. Ádám Christopherrel együtt, én is Ferenc Pápa tanítását követem – a befogadás, a diskurzus, a megértésre törekvés útján járunk. Örvendenénk ha a torontói magyar rádiósok, és a KMOSZ elnöksége is végre rá térne erre az útra.

*

Bede Fazekas Zsolt, torontói fideszes rádiós

Bede Fazekas Zsolt, torontói fideszes rádiós

Idézetek Bede-Fazekas Zsolt Göllner Andráshoz intézett és Vaski Gábornak továbbított leveléből:

„A valóságban én nem vagyok „házmester”! A feleségem ugyan „házmester”, de még ő sem „házmester”. Bonyolult? Nem az! Ugyanis, az általad fitymáló jelzőként használt „házmester” szó tulajdonosa lépcsőházat mos Budapesten, az itt használatos „superintendent” szó tulajdonosa pedig házat üzemeltet Torontóban! De én még csak „superintendent” sem vagyok, a feleségem viszont az. Amolyan menedzserféle, aki intézi a házzal kapcsolatos összes hivatalos ügyet.  És most kapaszkodj meg!  Én pedig mosom a lépcsőházat! Söt, tologatom a szemeteskonténereket, ha kell festek, csapot szerelek, porszívózok és a többi és a többi.” (…)

„Annak idején, mikor klubom elindult, a torontói Menora című hetilapban egymást érték a dícsérö, elismerő írások. Megvan mind, ha érdekel! A szerkesztő, Kosaras Vilmos (istennyugtassa) addig zengett rólam dicshimnuszokat, amíg meg nem útált a politikai nézeteim miatt. Na meg amiatt, hogy elboldogultunk nélküle is. (De ez egy hosszú történet, majd máskor) A lényeg, hogy miután már nagyon nem bírt, és a muníciója is fogytán volt, ő is elővette a házmester fegyvert.”

**

Göllner András válasza

Kedves Bede-Fazekas Zsolt , Vaski Gábor:

Mint látom, azt a hosszas levelet amelyet az általam Bede Fazekas Úrral szemben használt „házmester” kifejezésem talált kirobbantani, nem csak nekem hanem kedves barátjainak is továbbította a derék magyar közszolga/műsorvezető. Érdekesképpen, hozzám még nem jutottak el dühös sorai. Mivel Bede Fazekas Úr eleve már másoknak is továbbította nekem címzett dühöngését, engedjék meg, hogy ezt most én is megtegyem. Mi több, megkérném Christopher Adamot, hogy amennyiben jónak látja továbbítsa kettőjük hozzám intézet sorait és válaszomat a Kanadai Magyar Hírlap kedves olvasóinak. Én szeretem a nyílvánosság előtt tisztázni a félreértéseket.

Kedves Bede-Fazekas Zsolt és Vaski Gábor: Nem olvastam végig a torontói házmester-úr hosszú agymenését, mert ahhoz se időm, se étvágyam. Röviden tájékoztatnám mindkettőjüket: a házmester szót én hasonlat-ként használtam a KMH-ban közzétett hozzászólásomban.

Mindkettőjüket a KMOSZ és Orbán Viktor torontói házmesterének tartom.

Hogy miért? Azért mert Torontóban élnek és köztudottan mindkettőjük rendszeresen velem és kollegámmal Christopher Adammal mossák fel rádió műsorukban a kanadai magyar diaszpóra padlóját. Hogy megbántottam volna? Jaj ne nyekeregjenek már, amikor köztudottan Önök nagy rendszerességgel azzal töltik az idejüket, hogy kettőnk jó hírnevét, egyetemi oktatói képességét, tisztességét, közösségi elkötelezettségét, hazafiságát, emberiességét, sorozatosan és útszéli módon rongálják. Nem tudom mivel keresi a kenyerét Bede-Fazekas úr. Én úgy tudom, műsorvezetéssel. Ha netán kétkezű házmesteri munkával keresné a kenyerét, szeretnék gratulálni neki – azt a foglalkozást sokkal jobban tisztelem mint azt amelyet az éteren keresztűl nyílvánosít.

További jó dühöngést mindkettőjüknek.

Göllner András
Emeritus egyetemi oktató

18 hozzászólás

  • Christopher Adam

    Még ehhez a történethez annyit, hogy Bede Fazekas Zsoltnak tucatnyi alkalommal felajánlottam, hogy ha valami nem tetszik neki a KMH-ban, irjon levelet és azt bármikor lehozom. Ezt ismét ajánlottam neki néhány napja, amikor felháborodva írt nekem a KMH-ban lehozott legutóbbi, rádiójáról szóló cikk miatt (amiben tulajdonképpen leginkább csak őt idéztük, viszonylag kevés kommentárral).

    Minden ilyen ajánlatot elutasított, határozottan kijelentette, hogy ő soha nem fog írni a KMH-ba, sem cikket, sem pedig kommentet.

    Ezt tudomásul veszem, bár nehezen értem meg. Viszont akkor ajánlom, hogy keressen fel egy másik kanadai magyar lapot, amely lehetővé tenne egy sajtóvitát közöttünk.

    Vagy netán inkább arról van szó, hogy mint ahogy Magyarországon sem lehet semmilyen nyilt vita a politikai felek közt, mivel azt Orbán Viktor letiltotta, úgy itt is kerülni kell – feltehetően pártutasításra – a vitát és a párbeszédet?

  • jééé, Bede-Fazekas tud írni?
    A házmester kifejezés valóban túlzó. Bede-Fazekas inkább csak vice-házmester. Gondolom, szerepüket a ’40-es években elég sokan ismerik.
    De, ha már a flancos szavaknál tartunk – superintendent –
    akkor inkább:3 dl. bor, 2 dl. szóda, vagy inkább front-door manager 😛

  • Kedves András és Chris,

    kicsit túlértékeltétek ezt a félfasiszta párost. Miért és mikor avanzsáltak viciből házmesterré. Elvégre saját bevallása szerint is ez a drótostót fazék javító úr a felesége helyett lépcsőt mos és szemetes konténereket tologat. Tehát még néhány kurzust el kell végeznie, hogy házmesteri diplomát kaphasson. A probléma nem a köztisztasági munka, hanem a saját szennyét eltakarításra való képtelensége.

  • Köszönöm kedves István a bejegyzésedet, de nagyon jót kacagtam így ebéd után…..Ég a ház és parttalan vitában bonyolódnak az ügyfelek…, majd csak lesz valahogyan!!!

  • Göllner András

    Boros István

    Örvendek, hogy megnevettette moderátorunk. Nem tudom mit ért az „ügyfelek” kifejezés alatt, de azok a magyarol akik itt élnek Kanadába, ezt a vitát nem tartják annyira nevetségesnek, hisz nem személyekről szól hanem arról, hogy lehet e ebben az országban egy magyar migránsnak úgy élnie, hogy ne Orbán Viktor talpát nyalja. Valószínűleg ez a kérdés Önt nem érdekli hisz kit is érdekelne ez bugac-pusztán ? Mi magyarok nem igazán szoktunk azzal foglalkozni miért migrálnak a népek, csak akkor figyelünk oda amikor rajtunk a cipő. További jó kacagást, jó falatozást, Boros Úr. Ne zavartassa magát azzal ami az itt élőket zavarja. Ne foglalkozzon azzal, hogy mi azért vándoroltunk ide – és most kénytelen vagyok jó izlésem ellenére Ille szavait használni – mert elegünk volt a seggnyalókból. Most már érti vagy rajzoljam le önnek ?

  • Göllner András: én nem értem Boros papát, korábban valóban szimpátiát nyilvánított ki jegyzeteimmel kapcsolatban.
    Lehet, hogy Te is úgy vagy vele, mint én endre szomszéddal: rosszul értelmezed szavait?

  • Valamikor a Parameter Clubban amit Bede csinalt szinte mindenki megfordult, es Pufi teljes erovel tamogatta, segitette PL MAcsai estet szervezett nala.

    Pufi szinhazaban nem egyszer kapott szerepet, nem is kicsiket, egy szinpadra lephetett Nemeth Marikaval, Farkas Balinttal stb.

    Pufi szinhazat tokrevagta(k), csinaltak masikat az meg indulas pillanataba halalra volt itelve, Pufi erre majdnem rament, annyira bantotta az ovon aluli utes. -es ezzel sikerult elerni a szinhaz tobbet nem szorakoztatta a torontoi magyar kozonseget.

    Bekovetkezett a fordulat mikor Bede nyilvanosan es aggitalva a MIEP canadai szocsove lett.

    Szep lassan elmaradtak az emberek, senki nem kivancsi a kirekeszto, megkulonbozteto, antiszemitizmustol nem mentes part, ideologiajat hallgatni es szorolapjait keretlenul is megkapni.

    Kedves Bede! Halottrol jot vagy semmit nem illik mondani.

    Keves ember segitett teged az eletedben annyit mint Pufi.

  • Christopher Adams!

    „Orbán letiltotta a politikai vitákat”- írod.

    Különösen azokat amelyekben neki kellene színt vallania erről, meg arról. Az az ominózus Gyurcsány/Orbán vita fiaskója akkor nagyon megviselte őszentsége, keresztapát, hát végleg visszavonult az ilyen nyilvános megmérettetésektől. Ő, a mindenek felett álló bölcs országatya, vele ne vitatkozzon senki. Ezek helyett az alákérdezős heti pénteki bölcselkedést választotta a szegény Kossuth Lajos nevét bitorló állami rádióban, ahol még a „műsorvezető” nyelvének sercegése is kihallik a bölcs Vezér háta megül – a korszerű mikrofonok jóvoltából…
    Ügyes! Mondja erre a pesti szleng…
    A többi hasonló inkorrekt, machiavellista praktika mellett – mint amilyen ez a Kanadai Magyar Rádió-támogatás is – ez a módszer is láthatólag az alattvalói szellemtől átitatott magyar léleknek kedvezve, a 2014-es választásokon is eredményesnek bizonyult. …És nála csak ez és az egyetlen szempont.

  • A hazai háttér:

  • Az a probléma, hogy a Kanadai „Magyar” Hírlap voltaképpen Kanadai (Magyarul Írott) Zsidó Hírlap, csak megtévesztésül használják a „Magyar” elnevezést. Mármost mindenki tudja, hogy a zsidók gyűlölik a magyarokat. Ezért ilyen a lap hangvétele. Kedves Kanadai Magyarul Beszélő és Író Zsidók! Miért nem mertek színt vallani?

  • Ille István: A pápa szavai? A pápát a Globális Világhatalom kilóra megvette. Soha egyetlen vallási vezető – se keresztény, se más – nem szólította fel a híveit arra, hogy egy, az ő vallásukkal bizonyítottan ellenséges, azt felszámolni akaró másik vallás több millió követőjét fogadja be (kígyót melengessen a keblén).

    Krisztus szavai? És a tízparancsolat? Azt nem kell mindenkinek betartani? „Ne ölj!” mondja az egyik. Az USA egyfolytában gyilkol.

    „Ne tégy hamis tanúbizonyságot a te felebarátod ellen.” mondja a másik. Milyen indokkal indította az USA Irak ellen a háborút (és rángatta bele Európát)? Szaddam Husszeinnek tömegpusztító fegyverei vannak. Voltak? Nem voltak.

    Továbbá érdekes, hogy az USA által terroristának kikiáltott arabokat, akik biztonsági kockázatot jelentenek, akik miatt egy tubus fogkrémet se lehet a repülőgépekre felvinni, nekünk be kellene fogadnunk a keresztény könyörületesség címén.

    Ráadásul úgy, hogy kereszténységet az Európai Unió nem is tartja alapértékének (az európai jobboldal sem). Az EU az Alkotmányába még kérésre sem volt hajlandó belevenni, azzal indokolva, hogy az már a múlt, Európa mára már nem keresztény kontinens. Sőt az is az indokok között volt, hogy azzal megsértenénk a más vallásúak érzékenységét. Hát akkor? Mi csak ezúttal szeretnénk megfelelni az EU ajánlásainak. Eddig mindig azért ütöttek, mert nem feleltünk meg valamelyiknek. Most ezt betartjuk. Nem akarjuk megsérteni a más vallásúak (és a vallástalanok) érzékenységét. Nix kereszténység – nix keresztényi könyörületesség. Ennyi.

    Arról nem is beszélve, hogy az egész „migráns-válság” csak az USA eszköze arra, hogy tönkretegye egyik konkurensét: Európát. Ha ez a migráns sereg az USÁ-ba áramlana, az tönkre tenné az USA gazdaságát is. Nem is engednék be őket. Ha ez bevándorlási hullám az USÁ-val történt volna, akkor már rég halomra lőtték volna a „menekülőket”, terrortámadásnak minősítve a menekülésüket.

  • Föpilota
    TE honnan repültél ide ?
    Csak nem valami jezsuita kollégiumból ?

  • Főpilóta

    2015 október 2
    4:15 du.
    Nagyjából egyetértek.
    Viszont, az utolsó bekezdéssel NEM!

  • Főpilóta: magának? Színt? Milyet? Árpádsávos újnyilast?

  • István,
    azt hiszem a kopasztott turulveréb tojásból kikelt ősökkel rendelkező nyilas-tetvekkel nincs miről „beszélgetni”.A holló mondhat neki egyet-mást a csecse bogyóról.Én sem adnék neki 10 millimétert.Kilencnél többet nem érdemel.

  • Fő röppentyű,
    Én merek színt vallani!Vannak nagyszerű,tisztességes magyar EMBEREK,akiket tisztelek,becsülök,szeretek,mint a testvéreimet.Te kiskomám távolról sem szagolhatod a létüket.Ezért őszintén és töredelmesen bevallom(az Andrássy út 60 kínzásai nélkül) hogy minden valómmal,minden gondolatommal gyűlölöm a hozzád hasonló, turulveréb záptojásából a Kárpát-bazénba fröccsent nyilas-tetveket. (elnézést,ha megsértettem a tetveket.)

  • Főpilóta
    3,03 és 4,15

    „Jézus szavai?”

    Biztosan ezekre a szavaira gondol:
    „…Nem azért jöttem, hogy a Törvényt felbontsam, hanem hogy azt beteljesítsem…” „…és míg a világ világ, addig ez lesz a Törvény…”
    [lásd: Mt.:”Hegyi beszéd”]

    Megjegyezném, hogy Jézus számára, mint az a szavaiból is kitűnik, más törvény nem létezett, mint a zsidó törvény.

  • marika sesztak

    Meg vagyunk mi orulve? A zsido torvenynel kotunk ki, amikor a bede-fazekasrol (direct irtam kis betuvel a nevet) beszelunk? iyyyyyyyyyy. Szerintem ne pazaroljuk ra az energiankat. Csak olyan embert valasszunk vitapartnernek, aki arra erdemes. Ertitek?