Elsőfokú gárdabocsánat

2015 szeptember 30 2:37 de.29 hozzászólás

Annak idején egy belügyminiszter-jelleggel kellően ellátott politikai közszereplő olyasmit mondott, hogy a szélsőségesek kapnak két pofont, és haza lesznek zavarva. Annyira nem lettek, hogy bíróságilag feloszlatott szervezetük utód-torna-mozgalmai belügyi segédlettel esküdözhettek anno Hősök terén. A bíróság pedig legutóbb kimondta: egy engedélytelen röpgyűlés szétkergetéséért a rendőrség köteles elnézést kérni.

Azt követően, hogy közel tízmilliós kártérítést is kicsengetnek a 2009-ben szétzavart társulat egyes tagjainak. Talán az akkor szintén röpke őrizetbe vett Vona Gábornak is. Aki nyilván nagyon megérdemelné az esetleges kártérítést. Elvégre sokba van a cukisági kutyatáp. De ezért is elnézést kérünk. Vona Gábor természetesen egy nagyon tisztességes hazafi. Ezt bizton állíthatjuk. S elnézést kérünk. Mert hogyne lenne nagyon tisztességes hazafi, akinek párttársai nyíltan zsidóznak, és rasszizmusukat újszülötteken gyakorolják. De legalább a tanulmányok származás alapú diszkriminációja is családban, a Jobbiknál pártban marad. Tehát nagyon rendes embereknek mondhatók. Amiért is elnézést kérünk. A rendőrség nevében is elnézést kérünk. Az ország nevében is elnézést kérünk. A bíróság nevében is elnézést kérünk. Az elnézést kérésekért is elnézést kérünk. Elvégre egy betiltott szervezet betiltása elleni, nem engedélyezett rendezvény megtartását megakadályozni a legteljesebb mértékben törvénytelen. Mint ezt mától már tudhatjuk.

Ahogy már korábban megtudhattuk, hogy a közösségi gyűlöletkeltés sem gyűlöletkeltés, ha azt a szélsőjobboldal paramilitáns pszeudointelligens bandája követi el. Ahogy a 2010-es kormányváltást követően világosan megtudhattuk, hogy a TV-székház felgyújtása is olyan hazafias tett volt, amiért szétzavarni a várost feldúlni kész csőcseléket hitvány hazaárulással ért fel. A Planetáriumot megrongálók kormányzati kitüntetése még talán várat kicsit magára, de majd csak menni fog. Elvégre ugyanazon ultrák felléptek a rasszizmus és gyűlölet színpadán is. Így ez a fellépésük simán minden t visz. Tehát elnézést kérünk. Mi mást tehetnénk? Higgyünk a józan észben, a humánumban, a jogszerűségben? Ugyan már! Hát elnézést kérünk. A bíróság szerint a rendőrségnek elnézést kell kérnie. Hát kérjen is elnézést! Egy országban, ahol a gyűlöletre mindig van pénz, és a banánhámozási verseny veszteseinek körében kereslet, kérjen is elnézést. A rendőrség. Mert a rasszisták nem fognak. Hitler lágerőrei sem kértek elnézést. A mai magyar utánpótláscsapat sem fog. Így mi kérünk elnézést.

Azok nevében is elnézést kell kérni, akik asszisztáltak mindehhez. Mert ők sem fognak. Azok az ellenzéki pártok, melyek a szélsőségesekkel asztalhoz ülnek, szintén nem kérnek elnézést. Azok, akik szerint nem a szélsőséges véleményekkel kell, a humanizmus jegyében, szembeszállni, aligha fognak elnézést kérni. Azok, akik hallgatásukkal keltek a gyilkos ideológiák védelmére, szintén nem fognak elnézést kérni. A hallgatók csak akkor szólalnak meg, ha abból hasznuk származik. Ahogy a nyilas-uralom leverése után is gombamód szaporodtak az ellenállók. Utólag. Utólag Magyarországon mindig sok az ellenálló. A rendszerváltás után már MSZMP-tagok és -vezetők ellenálltak. Az ügynökök belülről bomlasztottak, a KISZ emberei egy másik idősíkon építették a szocializmust. Ez egy ilyen ország. Hát elnézést kérünk. A külföldre kimenekültek nem hazánkban született gyermekeitől is elnézést kérünk.

A média nevében is elnézést kérünk. Azon fórumok moderátorai nevében is elnézést kérünk, ahol a bírósági hír hallatán gombamód szaporodtak fel a szélsőségesek. Akik szemében a gárdisták hősök, mert tömegben képesek üvölteni. Mint a hiénák. Így, tekintettel a bíróság döntésére, elnézést kérünk. A hiénáktól. A hiénák különben sem tehetnek róla, hogy dögön élnek. Az evolúciós törvények szerint a dögöt el kell takarítani. Tehát, a hiénáktól és férgektől is elnézést kérünk.

Ha pedig már a férgektől is elnézést kértünk, akkor a paramilitánsoktól miért ne? Hát elnézést. Első fokon.

29 hozzászólás

  • Röviden: vérszem. Na, ez az, amit ezek a bandák ezzel az ítélettel kaphatnak.
    Hiteltelenség, gyávaság, megalkuvás, kollaboráció és alkalmatlanság, ez meg a törvények alkalmazóira érvényes. Már, ha egyáltalán van alkalmazható törvény.
    Amit eléggé kétlek, mert ha egy régi elvtársat – Répássy – ki lehet golyózni csak a miatt, mert nem volt hajlandó egy másik elvtársnő (Handó Tünde) csúcsra járatását megszavazni, akkor a bíróságok gyakorlata sem lehet kétséges.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Az ügyészség után már a bíróság is beállt a sorba. A diktatúra virágzik.
    A nácik újra teljesen kihúzhatják magukat, nekik is vannak emberi jogaik, hogy bas….. ….. ……en őket, ahányan csak vannak !

  • Répássy, bár egy antipatikus balfax, ugyanazzal a betegséggel rendelkezett, mint Pokorni. Egyrészt értett ahhoz, amit csinált, másrészt nyomokban megmaradt valami, amit a gerinc emlékének, a lelkiismeret nyomainak lehetne nevezni.
    Ez látszott akkor is, amikor nem állt ki teljes mellszélességgel Révész Mártiriusz mellett 2006-ban. Mert pontosan tudta, hogy azért a viselkedésért másutt nem ellökdösik (a sérüléseiből látszott, hogy nem gumibottól származtak, hanem vszínűleg baráti tűzként fejbedobták valamivel, ami kemény volt és szögletes), hanem szó szerint vérszemet kap. Viperával.
    Alkalmasint ezt a vérszemet a mostani decibelhungaristák is megkaphatnák. Nem a rendőrök hibáztak 2009-ben, hanem a jogszolgálati hatóság. Meg lehet nézni a hiradókban, hogy egy 2006-os szintű eseményt mondjuk Belfastban hogy kezel(n/t)ek. Egy 2009-es szintű paramilitáns tüntit meg mondjuk Párizsban.
    Keleti példát nem hoznék (Moszkva, Kijev, Peking). Azt Vona sem érdemelné meg. Bár akkor elég hosszan lenne egy kézbe simuló barátja. Igaz, csákánynyélnek hívnák.

  • ˙

    És kérjen elnézést az az apáik, nagyapáik és más hungarista példaképek által halálba segített 600’000 magyar, az emberi jogaitól megfosztott polgár is, aki korábban még élni is merészelt ebben a színültig tejjel mézzel folyó, tiszta keresztényi szeretettel átitatott kárpátmedencében… !

    .

  • Dicséret illeti a Kanadai Magyar Hírlap szerkesztőségét, hogy ezt a tegnapi felháborító hírt már ma, tehát . a z o n n a l . lereagálta.
    Köszönöm !

  • “tisztelthölgyeimésuraim”: in dog style, csak, hogy ne kelljen szembesülniük a valósággal.

  • Dubois: szíveskedj figyelembe venni a hat órás időeltérést. Én CET szerint éjszaka alszom, ez időben Chris nem hinném, hogy a magyar hírekkel foglalkozna. Sajnálatos módon sajtófigyelő szolgálatunk nincs, jómagam se erre vagyok berendezkedve.
    Ha nem iróniának szántad kommented, akkor bocs.

  • Attól félek, nem csak vérszemet kapnak, hanem fegyvert is. Egyszer már leleplezték a titkos fegyverraktárukat, azóta bizonyára van másik. A 10 millió ft kártérítésből már egész jó cuccokat lehet venni az illegális fegyverkereskedelemben. Nem ismerem azt a piacot, de ha nincs ilyen vállalkozás, ők is beindíthatják, az indulótőke meglesz hozzá. Félelmetes. Reménytelen. Hogy lehet ez ellen tiltakozni?

  • Utód: na ja. ha a gárdisták nem is, de az az önvédelmi izé biztosan nem kellékfegyverekkel pózol.

    Itt Ébredj, magyar a jelszó.

    az oldal címe, ahol ez megjelent: kitartás. Nem volt valami hasonló nem is olyan régen?

  • Érdemes látni, h a Gárda esetében IS az történt, ami általános sémaként látható.
    Kevés gazember sok jó embert a hatása alá vont. Becsapott, gazemberségre használta Őket. Kisiklatta a jószándékukat.
    Az utána következő hercehurcával együtt elvették sokuk hitét abban, h tudnak tenni valami jót. Hogy képesek érdemében javítani az embertársaik és önmaguk sorsán.
    Harcképes erő VOLT a Gárda? Igen.
    Valójában mi rosszat tettek? Mert sok jót igen (katasztrófa elhárításokban és a cigány-magyar polgárháború megakadályozásával).
    A meghurcolásuk alapja pedig az erődemonstrációik voltak.
    És ez is előre megtervezetten, mert sokak számára a jobbik és a Gárda egyet jelentett. Közeledett a választási paródia ideje. A jobbik az akkori harcias EU elleniségével nem volt polkorrekt. Le kellett járatni a népszerűségét. Hát, lejáratták a Gárdáéval együtt.

  • Nagy Gyula: aha. Sok jó embert. Frusztráltakat, kisebbségi érzettel küzdőket, pótcselekvésre vágyókat, sikerteleneket, hatalomra törőket, uralkodásra vágyókat, stb. Sok jó embert.
    Harcképességről beszél? Mégis, ki ellen kellett volna harcolniuk? Csak nem a parlagfű ellen? Miként is akadályozták meg a maga által említett polgárháborút? Csak nem erődemonstrációval? Ki a franc jogosította fel őket rá?
    Megnézte már közelebbről a gárdistákat? Ismeri Lombroso módszertanát?

  • Van valami jó felvétel erről az eseményről, ami miatt kártérítést kaptak ezek a szarháziak? Én csak azt a variációt láttam, ahol egy embert ráncigálnak, körben állnak a gárdisták meg a rendőrök és közben jön a vérhabos szöveg, hogy „magyar ver magyart”. Ez az a fajmagyar, amelyik azt hiszi, hogy Hitler is magyar volt.

  • Dubois
    2015 szeptember 30
    3:54 de.

    Nézőpont kérdése. A szó szerinti azonnal, a tárgyalóteremből való közlést jelentette volna. Erasmus idejében a lovaskocsi fordulását. Ha azt veszem, hogy a nyilasok egy napig örömködtek az esemény felett, és igazi kritika a nagy, 24 órás szerkesztőségektől sem tellett szinte egész nap, akkor nem is túl nagy a csúszás. Szerintem attól, aki nem fő állásban blogger, mint például az átlátszó átlátszatlanul finanszírozott oknyomozói, a zavaros hátterű civilek és megélhetési tiltakozók, nem is rossz az 5-6 órás késedelem.

  • Dubois, a „megélhetési tiltakozókon” kívül ki más tiltakozik? Avagy a Kedves Vezető tévedhetetlen, semmi ok a tiltakozásra? Az Erasmusra való hivatkozás nekem magas, de ne magyarázd, mert csak okoskodni akartál vele. Egyébként a „megélhetési tiltakozók” nem élnek meg a tiltakozásból olyan jól, mint az Orbán maffia megélhetési támogatói.

  • Utód
    2015 szeptember 30
    3:38 du.

    Szerintem nekem akartál válaszolni.
    Te minek neveznéd azokat a tiltakozókat, akik a táblán civilek, de expártpolitikusokat léptetnek fel és előbb van számlaszámuk, mint programjuk?
    Alkalmasint a netadós társulat pl. pont ilyen volt.

  • Andy, igen, neked. Eltévesztettem a nevet. Te meg eltévesztetted a témát. Itt a náci masírozó, betiltott „Magyar Gárdáról van szó. Ami a te külön témádat illeti, nem hiszem, hogy van ennyi fizetett politikus, de ha lenne, nekem semmi kifogásom az ellen, hogy a politikusoknak van politikai állásfoglalása és tüntetni is készek. Ez valami hungarikum, hogy a politikusok ne politizáljanak. De vissza a Magyar Gárdához, ezek a múlt népggyilkosait éltetik, tiltott szimbólumokat használnak és megfélemlítik a becsületes embereket. Ezek nem politikusok, hanem köztörvényes bűnözők. Én nem találtam semmi különösebb attrocitást azon a tüntetésen, ami miatt most pénzt kapnak illegális fegyverraktáruk fejlesztésére.

  • István !

    Nem iróniának szántam. Teljesen komolyan így is gondoltam…

  • Meglepő, hogy a magyar médiában nincs akkora felzúdulás, mint amit ez megérdemelne. Vagy csak én nem vettem észre?

  • NaGy!

    Egy köztársaságban semmiféle paramilitáris önképzőkörnek nincs helye. Az állampolgárok védelmére megvannak az arra hivatott hatóságok és szervezetek. Még akkor sincs joga senkinek magának vindikálni ilyen „önvédelmi” jogokat, ha a törvényes hatóság rosszul végezné a a dolgát…
    Rám ne tartson senki fegyvert, egy bunkóvári suttyó se, még fényképről se, ne fenyegesse a polgárokat, családokat és a gyermekeinket se…
    Ha ezeket nem számolják fel még időben, annak beláthatatlan következményei lehetnek az egész országra nézvést.
    Ezen kívül, mi van a fegyvertartási engedéllyel. Katonai, pl sorozatlövő fegyverre, szerintem csak állami fegyveres testületek jogosultak, azok is csak korlátozott számban.
    …És mi az, hogy lejáratták azt a csürhét, amit Mogyorgaardaaanak neveztek. Lejáratta az sajátmagát, amikor falvakban és városokban grasszáltak föl, s alá…

  • A félelem és a félelemből táplálkozó gyűlölet rossz tanácsadó.
    És, igen van amikor erődemonstrációval meg lehet akadályozni valami rosszat. A konkrét esetben egy cigány-és többségi társadalom polgárháborút.
    A Gárdát azért hurcolták meg, mert a mocskos kezű vezérkarunk rendjük fenntartó MONOPÓLIUMOT akar magának.
    Melyiktek szereti azt a rendet amelyben életnek bennünket?

  • Nagy Gyula, nem csak egy megoldás van, ha valamelyik párt rosszul végzi a dolgát. Az „erődemonstráció”, magyarul fenyegetés, bakancstrappolás, náci szimbólumokkal és kifejezésekkel való handabandázás nem akadályoz meg semmit, az maga a mocsok. Ti akartok „monopóliumot”, mert a diktatúrát akartok a Jobbikkal együtt, a demokrácia nektek csak taktika. Igen, a demokrácia kicsit nehezebb, mennyivel egyszerűbb kiirtani népeket. Ha a cigányokkal végeztetek, akkor ugyebár jöhetnek a zsidók, aztán az ellenzékiek, aztán a románok, tótok, svábok, a szemüvegesek, a feketehajúak, ezek mind polgárháborút csinálnának, ha nem tűrik, hogy beléjük masírozzatok, azok a mocskok. Végül „Nagy-Magyarországon” nem lesz több lakos, mint a magyar gárda, csak egymást utálhatjátok és irthatjátok ki. Szerintem jobb lenne ezzel kezdeni…

  • Az egy dolog, h a megvezetőségünknek volt egy olyan elképzelése amely szerint egy Horthy fílinges népnemzeti mázas diktatúrára vált (a jobbik elnevezésű arculatában).
    A másik pedig az, h a gárda tagjai mit gondoltak magukban (és mire esküdtek fel, a zömük komolyan gondolva az esküjét).
    Amikor a váltást létre tudták volna hozni, akkor ez az EU-ban enyhénszólva nem volt polkorrekt.
    Ezért a választások előtt náci mázt gyártottak a jobbik és a Gárda köré.
    Nem tudtok más negatívumot a Gárdáról mondani, mint azt, h erő bemutatót végzett (és elhittétek, h egy aljas, ellenünk szervezett párthadsereg).
    Ezek az emberek ott voltak Kolontáron. A jeges árvízben. Még segítség gyűjtő és az összegyűjtötteket célba juttató akciókban is.
    És megint mondom: Konkrét támadásokat, károkozásokat mondjatok. Vagy ne szitkozódjatok.

  • Örülök, hogy egy kicsit artikuláltan lehet beszélni itt a másik oldallal, mert a ti honlapjaitokra nem merek bemenni. Elég félelmetesnek látszotok és azok is vagytok. Nem egászen értem a különbséget a Jobbik és a Magyar Gárda között. Ha jól látom, csak az a különbség, hogy ti szerettek egyenruhában bohóckodni, fenyegetően fellépni és ti döntitek el, ki a jó és ki a rossz. Nekem elég a rendőrség és a katonaság, mint erőszak-szervezet, amit törvények szabályoznak és nem törvénytelenségek. Attól, hogy a magyaroknak drukkoltok, az még nem jogosít fel az égvilágon semmire, legfeljebb arra, hogy a lelátón drukkoljatok, de ott sem egyenruhában. Most nincs meg a listám, miket követtek el a tagjaitok hagyományőrzés címen, de egyelőre sunyin a szelíd pofátokat mutatjátok, de azért tudjuk, milyen történelmi példaképeitek vannak. Horthy nektek kevés, nektek Szálasi kell, népirtás és a szomszéd országok lerohanása. Nektek kevés a tövényesség.

  • Nagy Gyula: elég a maga jelenléte ezen a fórumon, más bizonyíték nem kell a Gárda neonáci mivoltára. Valóban , ezek az emberek ott voltak a maga által említett helyeken, csakhogy, nem, mint Gárda, hanem, mint X.Y segítőkész ember. De valahogy testületileg se parlagfüvet irtani, se katona sírokat ápolni nem vonultak ki, pedig alapszabályzatukban erre (is) vállaltak kötelezettséget.
    Az esküről pedig: ne komolytalankodjon. Nézzen utána az eskü fogalmának, és rá fog jönni, hogy se a Gárdának eskü vételére, se a tagoknak eskü adására semmi féle jogalapja nem volt. A bohócparádéjukon némán elmondottról nem is beszélve.

  • István, szerintem nem kell kiutálni innen a szélsőségeseket, tőlűk csak élénkül a társalgás. Izgalmasabb velük vitatkozni, mint azokkal, akikkel egy húron pendülök.

  • Utód: kiutálni? Egy Nagy Gyulát? Túlértékeled személyének jelentőségét. Nomeg, vele vitatkozni annyi, mint lepkefinggal tojást festeni: semmi értelme.

  • Lehet az embernek olyan hobbyja, aminek semmi értelme. Pl szélsőségesek meggyőzése, vagy tojásfestés lepkefinggal… Én általában a szélsőségesekre gondoltam, nem csak Nagyra. Kivel vitatkoznék, ha ilyenek nem írnának ide? Azokkal, akikkel egyetértek?

  • Utód: valóban. De azért a nézetek bővítése, több szintre emelése még nem vita, de kétségtelenül hasznos. Több vószem többet lát 🙂

  • Kedves Utód !

    Történelmi tény, hogy a kiirtás sorrendjében Hitlerék egy más sorrendet követtek. Ők először az ellenzéket irtották ki, ami természetesen hatásosabb módszer, ha valaki a hatalom megszilárdítását tűzi ki elsődleges céljául. Az már csak ízlés kérdése, hogy ki mit, illetve kit utál jobban az általad felsoroltakból… Az ellenzék fizikai felszámolása után, akadály híján a náci, vagy a hungarista – egy kutya – faji alapon, már azt a rasszt és olyan sorrendben semmisíti meg, ahogy az neki tetszik és nemzeti élrdekbűű kifolyólagosan gazdaságos… Minden esetre, a fontossági sorrendet az feltétlenül befolyásolja, hogy a kiszemelt csoporttól legyen mit elvenni is. Ezért a szegény cigányság ez esetben egy sajátos hátrányt szenvedne…