Újra Köztársaság!
A hagyományos munkásmozgalmi, marxista alapokon szerveződő baloldal megújulási próbálkozásai kifulladtak, mozgalmunk világszintű válságban van. A venezuelai, bolíviai vagy legutóbb a görögországi kísérletek zsákutcába jutottak, részsikereik kevés muníciót adnak egy másfél évszázados múltra visszatekintő, egykor önmagát világszinten megszervező politikai és társadalmi alternatívának. Az évtizedek óta magukat baloldalinak mondó országok, Kína, Vietnam vagy Kuba pedig éppen az államhatalmi eszközökkel szervezett kapitalizmus fellegvárai. Vannak ugyan ígéretes színfoltok, például az amerikai Sanders szenátor, a spanyol Podemos vagy legutóbb a brit Munkáspárt baloldali fordulata, de ezek a próbálkozások maximum egy jó kezdetnek minősíthetők egy-egy hosszú meccsben.
Magyarországon a helyzet – nem meglepő módon – tragikomikus. Itt a szélsőbal néhány tucat embert megmozgató szerveződései súlyos identitásválsággal küzdenek és sokan igen rossz irányba fordulnak. Az európai integráció elutasításának, a kádárista nosztalgia mindent eluraló gyakorlatának, vagy cári rendszert újjáépítő Putyin istenítésének semmi köze a modern baloldalhoz. A helyzetünket csak súlyosbítja az a tény, hogy Kész Zoltántól kezdve, Tóbiás Józsefen át, Gyurcsány Ferencig mindenkit baloldalinak mondanak, így nem kell meglepődni azon, hogy az emberek elutasítóak a baloldallal szemben.
Szintén komoly probléma, hogy nincs megfelelő utánpótlásunk és kevés a kapcsolódási pontunk a társadalom többsége, az alsó kétharmad irányában. A baloldal, a szakszervezetek, a baloldali civilek marginalizálódása azzal járt együtt, hogy ezen a területen jól megszervezte magát a szélsőjobboldal, erős gyűlöletmozgalmak szerveződtek, és ebben a közegben a baloldali alapértékek elutasítottsága szinte maximális. A modern magyar munkásosztály nem szolidáris a szegényekkel, sőt megvetéssel fordul a segítségre szorulók irányába. Nem toleráns, sőt mindenféle kisebbséggel szemben ellenséges és nem veszik észre, hogy ezt a tömény gyűlöletet egy egyébként marginális politikai kisebbség gerjeszti, amelynek egy egészséges társadalomban a befolyása nem lehetne több néhány százaléknál. Tehát, ma Magyarországon a baloldalnak számolnia kell egy nemzetközi válsággal és egy hazai identitásválsággal, és szembe kell néznie a baloldal ősellenségének számító, társadalmilag beágyazott fasiszta politikai szerveződésekkel. Jelen helyzetben reménytelen vállalkozásnak tűnik saját politikai alternatívánk újjászervezése, megerősítése és egy új társadalmi többség kialakítása. Sokak szerint nincs reális esélye annak, hogy egyszerre lehessen elmozdítani a hatalomból az önmagát ravasz törvények sorával bebetonozó Orbánt, és megakadályozni, hogy helyére Vona kerüljön. Lehet ebben a helyzetben nagy ugrásra, csodára várni, de racionális helyzetfelmérés, a célok felvázolása, az azok elérését lehetővé tevő stratégia kidolgozása nélkül már most borítékolható 2018-ra az ellenzéki kudarc és a szélsőjobb további erősödése.
Magyar bélyeg 1918-ból.
Ha mégis elindulunk egy hosszú és rögös úton, akkor mi a teendő? A baloldal egyik legfontosabb feladata a teljes megújulás és az egyértelmű strukturálódás ideológiai alapon. Nem elegendő Orbán gyalázása, nem elegendő az antifasiszta közhelyparádé. Éles választóvonalat kell húzni a polgári liberális és a baloldali, azaz a szociálisan elkötelezett, az általános rendszerkritikát is felvállaló politikai formációk közé. Az a zavaros és átláthatatlan politikai mix, amely önmagát demokratikusnak és valami összefogásnak mondja, képtelen arra, hogy egyszerre képviselje önmaga jobb -és baloldalát. Ez a kívánatos strukturálódás azoktól követel egyértelmű állásfoglalást, akik szociálisan elkötelezett liberálisként határozzák meg ma önmagukat. Ők, a zömmel fiatal barátaink évek óta őrlődnek, egyre reménytelenebb szélmalomharcot folytatnak, radikalizmusuk jelenlegi formájában inkább már a rendszer része, mint annak alternatívája. Ez a jelentős bázissal rendelkező mozgalom csak akkor lehet veszélyes a hatalomra, ha nyitni tud azon alsó kétharmad irányába, amely a modern munkásosztálynak tekinthető. Természetesen szükséges, hogy a baloldal is egyértelművé tegye, hogy fontos kérdésekben milyen állásponton van. A térségünket is lángra lobbantó nacionalizmussal való szembehelyezkedés, vagy a multikulturalizmusnak, mint alapértékként való meghatározása mind egy-egy fontos kérdés, de nem nézhetjük cinkos némasággal a másságuk miatt támadott és kirekesztett társadalmi csoportokat, hisz a velük való szolidaritás nélkül a baloldal nem baloldal, hanem a fasizmus vörösre pingált változata.
A teljes megújulás másik sarokköve a strukturálódás és az ideológiai újragondolás mellett a jelenleg domináns, alkalmatlanságát évtizedes távlatban is bizonyító politikai elit leköszönése kell legyen. A másfél évtizede tartó lejtmenet emblematikus figurái még statiszta szerepet sem kaphatnak abban a színdarabban, ami a valódi megújulásról szól. Mondhatja azt valaki, hogy politikai háttéralkuk, összefogási kényszer miatt őket is fel kell vállalni, de be kell látni, hogy szerepeltetésük garancia arra, hogy Orbán hatalomban marad és váltópártjává a Jobbik erősödik.
Új program, új jelszavak, új szerveződések és új arcok nélkül a baloldal kudarcra van ítélve. Mit kell programunk legfontosabb alapjaként meghatározni? Egyértelműen azt, hogy egy erős, szolidaritási alapokon működő Köztársaságot akarunk, amely képes a demokratikus hatalommegosztás alapján funkcionálni. Ez az új Köztársaság minden szempontból ellentéte kell legyen Orbán Magyarországának, azaz legfontosabb közös feladatunk az, hogy a diktátort a hatalomból eltávolítsuk és egész rendszerét földig romboljuk. A kirekesztő törvényeket pont úgy, mint az új vasfüggönyt. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy csak farigcsálunk egy velejéig romlott, cinikus, szélsőségesen jogfosztó elnyomó rendszert.
Nem tévedhetünk abba a csapdába sem, hogy Vonától való félelmeink miatt Orbán hatalomban maradását segítjük. Be kell látnunk, hogy egy kétfejű, de egylényegű politikai szörnnyel harcolunk. Két egymástól alig különböző politikai klikk, akik ilyen-olyan manipulációkkal képesek többségnek vagy tömegpártnak hazudni magukat, de lényegében egy agresszív politikai kisebbséggel állunk csak szemben, amelyet marginális helyzetbe lehet és kell is visszaszorítani.
A következő választás 2018-ban lesz. Az évszázados elnyomás utáni függetlenség és az első köztársaság kikiáltásának 100. évfordulóján. Ez a centenárium valamelyest kötelez is minket arra, hogy Károlyi, Garami méltó utódjaiként induljunk neki ennek a választásnak. Határozott, bátor és okos politikával igenis lehet reális, hogy 2018-ban újra valódi Köztársaság, valódi demokrácia legyen Magyarországon és lemossuk azt a temérdek gyalázatot, amelyet Orbán Viktor kormányzása rakott erre az országra.
Kalmár Szilárd
Author: Kalmár Szilárd
1976-ban született Kaposváron. Az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetének szociálpolitika szakán diplomázott 2006-ban. Több mint húsz éve vállal aktív szerepet a magyar baloldalon. A kilencvenes években az Ifjú Szocialisták Mozgalmának kaposvári, majd Somogy megyei vezetője. Horn Gyula egykori magyar miniszterelnök, aztán Szanyi Tibor kampányain is dolgozott, 2009-ben azonban kilépett a Magyar Szocialista Pártból. Később a Munkáspárt 2006, valamint a Zöld Baloldal nevű mozgalomban is szerepet vállalt. A Balpárt elnöke. Deklaráltan marxista nézeteket vall és ezt soha nem is tagadja. Civilben szociális munkásként dolgozik Józsefvárosban. Jelenleg Kőbányán él.
Aczél Gábor
Andy Boyer
Aszalos Sándor
Avi ben Giora
Bogdán Géza
Búzás Huba
Christopher Adam
Egri-Eiben István
Endre István Simay
Eörsi Mátyás
Éry Balázs
Fényes István
Föld S. Péter
Gadó György
Garai-Édler Eszter
Georgina Bojana
Gere Gábor
Gergely Beatrix
Göllner András
Gulyás András
Hirschler Tamás
Hollósy Gerti
Ille István
Kalmár Szilárd
Kerekes Sándor
Kertész Ákos
KMH Vendégszerzők
Kopácsi Judith
Lázár György
Petényi Judit
Rátesi Margit
Révay András
Róna György
Rosu Mária
Szigetvári Viktor
Szücs Balázs
Szukits Rezső
8:57 de.
A magyar demokratikus ellenzék egész egyszerűen nem veszi a fáradtságot, hogy komolyan megvitassa és átgondolja, mit jelent ma, Magyarországon a baloldaliság, miképpen lehetne és kéne képviselni, illetve megszólítani a lecsúszott, vagy nagyon szerény anyagi keretek közt élő embereket, Pesten és vidéken egyaránt.
A baloldal vezető politikusai elmennek egy-egy ATV-műsorba és interjút adnak, ott elmondanak pár szólamot, máshol pedig előadnak egy kis szaftos orbánozást (biztos jó és kellemes érzés, de sehová sem vezet), aztán a választások előtt néhány hónappal megy az összefogás vita, a helyek/mandátumok osztozása. Utána pedig jön a már ismert kollektív összeomlás amikor kiderül, hogy csak egy egyre zsugorodó tábort tudnak megszólítani.
Komoly elvi vita, aztán abból fakadó stratégia nélkül nem lehet új baloldalt építeni. Azért is tisztelem Szilárd munkáját, mert képes és hajlandó komolyan gondolkozni és vitázni arról, hogy mit is jelenthet ma, Magyarországon a baloldaliság.
Két és fél év van még 2018-ig. Pont most kéne ilyen vitákat lefolytatni és aztán stratégián dolgozni.
9:14 de.
Megmondotta már a Bartuslaci úr:
” Sírva fogunk mi még az urnák elé járulni és a FIDESZ-re szavazni, csak hogy ne a nácik kerülhessenek hatalomra ”
Ennek az országnak egyelőre annyi.
Azt is mondta a Bartus, hogy Istennek célja van a FIDESZ-szel és a Jobbikkal, mégpedig az, hogy eltakarítsák az MSzP-t meg a többit az útból. Akkor végre talán ki tud emelkedni egy új baloldal. Pillanatnyilag ennek a legfőbb akadályát az MSzP és a DK képezi.
(Én ugyan teljesen materialista alapokon állok, de ebben lehet valami.)
Viszont ehhez kell vagy 25 év. A társadalmi folyamatok lassúak.
10:13 de.
@Szilárd,
sajnálom, de azt gondolom: 2018-ban a Fidesz 2/3-dal fog nyerni, még csak Jobbik-veszély sincs.
Ezt 2012 év eleje óta gondolom, ősze óta meg vagyok róla győződve, lélektani alapon. 2014-es bukta után meg is írtam, két kolumnán (Megvédünk az önállóságtól). Ezért a lélektani okokat most nem részletezném. Mondok helyette néhány más, attól eltérő dolgot.
1. Én nem nagyon látom a marxista alapokat az újbalos mozgalmakban, ráadásul a D-Amerikai, spanyol, görög stb. néplelkület nem is hasonlítható össze.
2. Magyarországon a marxizmust kidobták a kukába a rendszerváltással, baloldaliság pedig nem létezik marxizmus nélkül. Emlékezz, amikor voltunk egy fórumon, ahol tettem azt a vicces megjegyzést, hogy sok itt a Marx, de nem látok egy Engelst se. Csak a mi korosztályunk és a fölöttiek nevettek, a fiatalabbak nem is értették. A vita végén odajött egy húsz év körüli lány, és ő legalább megkérdezte, mit fed a poén…
3. Az ellenzéki értelmiség értelmiségi gettókban él, nemcsak liberálisra és baloldali felosztva, ennél százszorta töredezettebb.
4. A balnak nevezett oldal diktátumokat fogalmaz meg, nem szolgálni akarja a népet.
5. Orbánék sem szolgálni akarják a népet, de legalább úgy csinálnak sok-sok (nem marketing, nem politikai), hanem LÉLEKTANI CSEL által. Sikerrel.
Ja, igen, és 2022-ben is ők fognak nyerni…
2:03 du.
Én meg ezt az egész baloldaliságot zagyvaságnam látom. Ez a szó ugyanis semmit nem jelent, avagy bármit bele lehet magyarázni, avagy sokat lehet veszekdi azon, hogy mit értsünk alatta (raja).
Sokkal több tartalmat láttam abban, hogy a szerző modern munkásosztályról, szegényekről és szolidaritásról is ír. Meg hogy szociológus.
Szigorú kutatási logikához kell ragaszkodni, ami ellenáll az érzelmi és erkölcsi csábításoknak. Aki a szegényeken a gazdagok „kiváltságainak” (értsd: a társadalom és a gazdaság működését biztosító szabályoknak) megszüntetésével próbál segíteni, az biztos kudarcra van ítélve, és időleges „sikere” katasztrófához vezet. A jogrend egyre szélesebb körű biztosítása, az oktatás, művelődés elősegítése vezethet lépésről lépésre a korrupció mértékének és hatásának csökkentéséhez, és egyre „igazságosabb” elosztáshoz. Az antikapitalista szövegelés (és különösen az ilyen tett) a gyakorlatban a prekapitalista despotizmus védelmét szolgálja.
2:17 du.
Nem tudok a fenti cikkhez hallgatni.
Elsőnek, hadd írjam meg, hogy mindenki poltikai véleményét tisztelem, nem béleygzem meg az embreket, nem is haragszom rájuk, mert másképp gondolkodnak.
Megértek már sok mindent.
Viszont, ha a magyarok itt és Magyarországon kicsit elgondolkodnak azon, hogy vajon MIÉRT vannak hatalmon jobboldi pártok és a baloldal szétesett, csak arra tudok gondolni, hogy a mai társadalomban még sokan élnek olyanok, akik 45 évet éltek szocializmusban.
Nekik elegük van a marxizmusból, és amit az képvisel. Ne felejtsük el, hogy a világban lévő szociális marxista társadalmak, egymásután váltottak, azaz megbukott gyakorlatban az eszme.
Miért? Ezt , itt a KHM-ben egy másik topikban kifejtettem ma reggel.
3:14 du.
Megtalálható az fent emlitett beírásom az „Emelt tétek” c. topicban, Fényes István cikke.
4:54 du.
sebestyén eszter és Geyza,
nemcsak társadalmi folyamatok zajlanak, hanem gazdaságiak is. Ha összeomlik a nyugdíjrendszer – amit Békesi egy tavalyi előadásában 2018 előttre valószínűsített -, vagy akár az egész fideSS-es rablógazdaság, akkor rengeteg üres zsebű ember fog hirtelen kijózanodni.
Aztán meg feldühödni.
5:20 du.
Addig még a baloldaliságról szóló elméleti polémia se ér egy kalap szart se – amúgy természetesen szükséges lenne – ameddig, minden politikai babérokra pályázó olyan gyáva, hogy nem mer nyíltan kiállni és kimondani a jelenlegi rendszer – amely saját öndefiníciója szerint is egy új politikai rendszer ( NER, NENYI ) – törvénytelenségét, illegitimitását, a Magyar KÖZTÁRSASÁG demokratikus államrendje megdöntésének tényét. Ez nem csak a baloldal, de valamennyi demokratikus alternatívában gondolkodó erő hitelességének alapfeltétele. Ha viszont a nagyérdeműt a diktatúra választásokon történő leváltásának fából vaskarika elvével hülyítik még tovább, hát én erre így hirtelenjében csak nyomdafestéket nem tűrőt tudnék mondani, második nekifutásra pedig azt, hogy bizony bizony ezek a RENDSZER RÉSZEI.
Persze teljesen megértem én, hogy egyszerűbb polemizálni mint – a baloldal hagyományaihoz híven – az „alsó kétharmad irányában ” ténylegesen elkezdeni a szervező és agitációs tevékenységet, szakszervezeteket, tömeges sztrájkokat, tüntetéseket, és mindenek előtt a törvénytelen hatolom hivatalos politikai reprezentációs kereteinek TELJES BOJKOTTJÁT, rámutatva az álellenzékiek törvénytelen hatalommal történő aljas önérdekű kollaborációjára. Mindezt dacolva a hatalom várható fenyegetéseivel. Csakhogy százezres, vagy milliós tömeg megszervezése esetén csak a szír forgatókönyv ( nem is csoda hogy sokan félnek az arab tavasz, vagy a kijevi események példájától mint a tűztől ) marad a hatalom számára, amelyet – egyelőre – geopolitikai okokból nem valósíthat meg. Különben pedig az általános sztrájkok, általános polgári engedetlenség – pl. adófizetés megtagadása, tömegtüntetések, blokádok – következtében a rendszer kártyavárként omlana össze. Itt már az utcán kell majd, hogy többen legyenek a demokraták, mint a karhatalom és várhatóan segítségére siető, bőrfejű, futballhuligán stb. fasiszta rohamosztagai.
De ha túl későn kap észbe a sok értelmiségi zseni, akkor évek, évtizedek múltán – esetleg az unión kívül, egy új vasfüggöny mögött – a kiöregedő Orbán kihalásos alapon való távozása után a Fidesz esetleges belviszályok következtében történő darabokra hullását kihasználva bizony a nyíltan nemeztiszoc. elemek kerülhetnek puccsista módon – esetleg némi moszkvai ( pláne hogy Putyint is követhetik a későbbiekben még nálánál is veszélyesebb elemek ) segítséggel – hatalomra. Ebben az esetben szégyenletes módon egy teljes összeomlás után újra külső erők távolíthatják el Magyarországon a fasizmust a hatalomból.
Amúgy Kalmár úr egy dolgot telibe talált, amikor azt írta, hogy a modern magyar munkásosztály nem szolidáris, azaz nem osztja a baloldaliság elveit. A magyar társadalom többsége SOHA nem vallotta magáénak nemcsak a baloldaliság, de a demokrácia alapelveit se ( ennek okait kiválóan elemzi Sebestyén Eszter Megvédünk című írása ). Amúgy a szolidaritás nemcsak azt jelenti, hogy enni adunk az éhezőnek, vagy megpróbáljuk enyhíteni a hajléktalanok, mélyszegénységben élők kínjait stb., hanem hogy képesek vagyunk akár a saját személyes kárunkra is kiállni az igazságtalanság, törvénytelenség, hatalommal való visszaélés ellen – röviden emelt fővel szembeszállni az elnyomást, nyomort és szenvedést okozó hatalommal. Hiszen a legtöbben ( itt most a rendszert elméletben elutasítókról van szó, nem az agymosott, funkcionális analfabéta, vérnáci stb. hívekről ) alapjába véve le se szarják, hogy kiálljanak a rezsim ellen, ameddig az csak másoknak van közvetlen kárára, hiába nyafognak ( többnyire egy joggal féltett középosztálybeli többé-kevésbé jólétből ) hogy milyen katasztrofális állapotok vannak. Egy demokratikus rendszer realizálódásának legalapvetőbb feltétele viszont bárhol a világon az, hogy legyen egy kritikus méretű tömeg, amely személyes áldozatot is kockáztatva képes kiállni a demokrácia és a jog alapelvei mellett, szembe menve az ezeket nyíltan tipró hatalommal, mert felfogja hogy ha ma még „csak” másoknak származik közvetlen kára az elnyomásból, attól még hosszabb távon neki se biztos hogy jó lesz egy ilyen berendezkedésben élnie. Úgy is lehet mondani, hogy képes magát egy nagyobb egész részének látni, s nemcsak a legszűkebben értelmezett önérdeke vezeti. Persze egy olyan társadalomban, ahol a szélsőségesen arrogáns, egoista, szociáldarwinista, ” a dzsungel törvénye” beállítottság az uralkodó, ott az ilyesmit hiába is várnánk el.
A legtöbb magyar olyan mélyen reakciós gondolkodású, hogy az emberi lények közötti egyenlőség alapelvét is zsigerből elutasítja; ugyan mi a frászt papolunk itt demokratikus kibontakozásról , Köztársaságról stb. …??? A legtöbbünk ( felmenőink generációihoz hasonlóan évszázadokon át ) mind ideális alattvalója, annak az illusztrációul választott régi bélyegen is szereplő „szent”, drágakövekkel díszített, két darabból összetákolt nemesfémabroncsnak, illetve azoknak akik a nevében az önkényuralmat gyakorolják/ták; s ami a rosszabb, a materialista konzumtársadalom és az uralkodó „keresztény-nemzeti” ideológia szisztematikus agymosásán felnövő generációk is erre az alattvalói beállítottságra kondicionálódnak ( rosszabb esetben a legveszélyesebb, legaljasabb sunyiságra, a jelenkori latrok jövőbeli bőséges utánpótlását biztosítva ).
7:52 du.
@bonhomme,
nem a reklám helye, de… holnap jön le itt a Megvédünk… 2. része. egyebek közt azt állítjuk, h apátiában alszik a magyar társadalom, ami kényelmes számára (kifejtve ott), ugyanakkor tömeges depresszió is megfigyelhető, de a közhiedelemmel szemben a dep. nemcsak fásult, hanem IRRITÁLT állapot is. ez utóbbiból következhet igazad, ugyanakkor a menekült-üggyel akkora szellemet eresztettek ki a palackból,h ha ez ügyben nem az irritáció érvényesült, akkor nem vsz., h fog. 🙁
1:26 de.
Ne felejtsük el, hogy a szovjet rendszer bukása után azt Köztársaság címén olyan kleptokrácia váltotta fel, hogy a helyzetük javulásában reménykedő, bár a kádári rendben erősen megromlott tömegek egy nagy része hirtelen nem javulást, hanem drasztikus romlást tapasztalt, sokan lettek munkanélküliek, még reménytelenebbek.
Míg hirtelen bővült a kapható árucikkek köre, és egyes körzetekben és rétegekben szabadabb lett a világ, egész ipari régiók mentek tönkre. Ezen a korrupt, tolvaj politikai vezetés nem akart vagy nem tudott segíteni, és ez a helyzet ágyazott meg a fasiszta puccsnak.
Magyarországon még soha nem volt jogállam, nincsenek hagyományai, nem volt kifejlett polgári társadalom.
A szabadság, egyenlőség, testvériség stb. egyelőre értelmiségi utópia. Nem arról van szó, hogy valós társadalmi mozgáshoz kellene igazítani az intézményeket – éppen fordítva. Utópiához igazodtak az intézmények, és így nem működtek. Én nem látom ennek megoldását, nem látom mitől gyógyulna meg egy súlyosan beteg társadalom.
10:34 de.
endre, a fentieket melyeket emlitett, én inkább a kapitalizmus hirtelen beköszöntésére fogom.-
A legtöbb magyar állampolgár soha nem élt még szabad, kapitalista rendszerben és annak sikereiben és bukásaiban.
Egy teljesen más lehetőség és életforma ütötte fel a fejét, amihez semmiféle tapasztalata nem volt, s ennek köszönhetőleg a gazemnerek kihasználták, az átlagember meg kapkodott esztelenül!