Ismét a muszlim arckendő mellett döntött a bíróság

2015 október 6 9:50 de.2 hozzászólás

Stephen Harper konzervatív miniszterelnök nem halaszthatja tovább Zunera Ishaq újbevándorló azon kérését, hogy muszlim arckendővel (niqab-bal) teljesen eltakarva vegyen részt a kanadai állampolgársági eskűtételen, utána pedig szavazzon a szövetségi választáson. Ezt mondta ki a szövetségi bíróság A konzervatívok viszont megígérték: ha ismét kormányt alakíthatnak az október 19. szövetségi választások után, egy külön, ingyenesen hívható telefonvonalat hoznak létre a rendőrségen, hogy a kanadai állampolgárok feljelenthessék „barbár kulturális szokásokkal” rendelkező szomszédjaikat. Az identitáspolitika és a populizmus jellemzi a kanadai választási kampány hajráját.

Ishaq egy rövid időre le kell, hogy vegye majd arckendőjét, hogy személyazonosságát konfirmálhassák a hivatalnokok, de azt követően ismét eltakarhatja arcát a szertartás alatt. Chris McCluskey, a Konzervatív Párt szóvívője viszont bejelentette: hogy ha ismét győz pártja a választáson, akkor száz napon belül egy olyan törvényt terjesztenek elő, mely arra kötelezne valamennyi bevándorlót – vallástól és szokástól függetlenül – hogy arckendő nélkül tegyék le állampolgársági esküjüket.

Ami viszont még talán jó néhány konzervatív szavazót is megdöbbentett, azon igéret, miszerint október 19 után egymást jelenthetik fel a kanadaiak a lovasrendőrségen – egy külön, ingyenesen hívható vonalon -, hogy ha „barbár kulturális gyakorlatokat” észlelnek a környéken.

„Meg kell védeni nemzeti értékeinket! És meg kell ezeket védenünk az állampolgársági eskűtételi ceremoniákon, valamint meg kell védenünk a nőket és a lányokat a kényszerházasságtól”–nyilatkozta Chris Alexander, Kanada bevándorlási minisztere. A konzervatívok jelezték, hogy megerősítik a barbár kulturális szokásokra szakosodott rendőrségi egységeket Montreálban, Torontóban, Winnipegben, Calgaryban és Vancouverben. Továbbá 12 millió dollárral járul hozzá Kanada azokhoz a nemzetközi civil szervetetekhez, melyek a kényszerházasság ellen harcolnak külföldön, különösen a Közép-keleten és Afrikában.

„A Konzervatív kormány meg fogja védeni a kanadai értékeket. Ellenben, a liberálisok és az új demokraták sokkal inkább el vannak foglalva a politikailag korrekt közbeszéddel”–mondta Kellie Leitch, a konzervatívok képviselő-jelöltje az Ontario tartománybeli Simcoe-Grey választókerületben.

Az identitáspolitikára épülő kampány szinte romokba döntötte a baloldali Új Demokrata Párt (NDP) esélyeit…mielőtt kirobbant volna a niqab-ügy, az új demokraták első helyen voltak a legtöbb felmérésben. Alig két hét alatt harmadik helyre estek vissza. Québec tartományban – ahol különösen fontos szerepet játszik a szekularizmus és az identitáspolitika – több mint 20 százalékot veszítettek népszerűségükből.

Jelenleg a Konzervatív Párt 33, a Liberális Párt 32 és az NDP 26 százalékos támogatottságot tudhat magáénak. A Zöldek egy mandátumot szerezhetnek 3 százalékukkal, miközben a szeparatista Bloc Québécois országosan 5 százalékon áll, Québec tartományban pedig 23 százalékon. Összesen 6 québeci körzetben esélyes a Bloc Québécois, de népszerűsége felfelé ível, hála a niqab-ügynek. A Bloc ellenzi legerélyesebben az arckendőt.

Tom Mulcair, az NDP kormányfő-jelöltje alapvetően bátran állt ki azon jog mellett, hogy az állam nem határozhatja meg azt, hogy a nők miképpen öltöznek az állampolgársági ceremonián, annak ellenére, hogy ő maga is jelezte, hogy személyesen őt is zavarja az arckendő. De ez a bátor, határozott álláspont döntheti romokba választási esélyeit.

Tom Mulcair, a baloldal kormányfő-jelöltje beletörli könnyes szemeit egy muszlim niqabba. A karikatúra a montreáli Le Devoir című lapban jelent meg, a Garnotte nevű karikatúrista rajzolta.

Tom Mulcair, a baloldal kormányfő-jelöltje beletörli könnyes szemeit egy muszlim niqabba. A karikatúra a montreáli Le Devoir című lapban jelent meg, a Garnotte nevű karikatúrista rajzolta.

Közben Stephen Harper Konzervatív Pártja egy új francia nyelvű kampányfilmet készített a québeci szavazók részére, melyben nekimennek az arckendőnek. A felvételen a kormányfővel egyetértő kanadai franciák bólintanak.

„Azt hiszem, hogy a québeci értékek egyben a mi kormányunk prioritásai is. A québeciek azt akarják, hogy az új állampolgárok ne takarják el arcukat, amikor leteszik az állampolgári esküjüket”–mondja Harper a reklámban.

A kérdés viszont mégis az, hogy meddig lehet ezt a témát újra meg újra felmelegíteni és feltálalni a szavazóknak? Úgy látszik, hogy az NDP rosszul mérte fel az identitáspolitika fontosságát a kampányban.

Tags:

2 hozzászólás

  • “Meg kell védeni nemzeti értékeinket! ”

    Mindenütt.
    Itt megvárom, míg Orbán szőrén üli meg a lovat és nyilaz hátrafele.
    Kanadában pedig amikor ez a fax elmegy puszta kézzel halászni a jégtáblák közé.

  • Nem buta ember ez a Harper, na!
    Amugy, elég rosszul állt a szénája Quebecben.