Az állam hallgat

2015 október 8 3:58 de.25 hozzászólás

Az állam leesik, ezt azért nem gondoltam volna.
Tudtam, hogy ezek bunkók, tudtam, hogy ócska politikai haszonlesők, de azt azért nem gondoltam volna, hogy az állam képviselőitől mindössze annyi telik, hogy az Országgyűlés Hivatala kitesz egy emlékkönyvet, melybe bejegyezhetjük azt, hogy mennyire tiszteltük és szerettük az elhúnytat. Tisztességesebb országokban ilyen esetben a hivatalban levő Köztársasági Elnök és miniszterelnök nyilvánosan kifejezi részvétét, a középületekre gyászlobogót tűznek, az állami zászlót félárbocra engedik. Mondjuk ebben nem volt hiba, hiszen Göncz Árpád az Aradi Vértanúk Napján halt meg, és a Köztársasági Elnök is adott ki tisztességes hangvételű nyilatkozatot, mégis, az állam reakciója erre a váratlannak nem mondható helyzetre igencsak visszafogottnak mondható.

Az egész úgy néz ki, mintha a hatalmon levők olyan helyzetet akarnának előállítani, mely szerint a gyász a liberálisok dolga, jóllehet Gönz Árpád valóban a rendszerváltás arca volt tíz éven keresztül, mielőtt ezek a rosszarcúak jöttek. Igazságtalanság és neveletlenség, emellett politikailag kispályás viselkedés, hiszen nem tett semmi rosszat a jelenleg hatalmon lévőknek sem, sőt.
Viszont liberális volt.
Mindig megdöbbenek attól, hogy még egy ilyen alkalmat sem képesek kihagyni azok, akik azt gondolják, hogy egy ország számára csak az ő elveik jelenthetik az igaz utat. A hangnemről most szó se essék, némelyik ember ritka gusztustalan. Azon meg már csak röhögni lehet, hogy – leszámítva a diktatúra híveit, akik eleve diktatúrapártiak – a jobboldaliak úgy szórják a szitkokat a liberalizmusra, mintha értenék, hogy mit is takar a fogalom.
Közben meg úgy tesznek, mint azok, akik a libacomb harapdálása közben szidják a libát, de időnként azért meg-megnyaják a tíz ujjukat.

Antall halálakor az állam megadta a módját a megemlékezésnek, ma meg nemigen látszik a nagy felbuzdulás.
Pedig Göncz Árpád legalább annyira emblematikus figurája volt az új rendnek, mint Antall.
Aki ezt tagadja, az hazudik.
Még nem késő, még lehetne korrigálni a hatalomnak, ha akarna.

Attól tartok, hogy nem akar…

25 hozzászólás

  • No igen. Göncz Árpád liberális volt – ez a szó mára szitokszóvá vált a jobboldalon – ezért érthető a hallgatásuk. Bocs, rosszul fogalmaztam: érthető az alattomosságuk az agyonhallgatással.
    A KMH – reményeim szerint – liberális szellemiségű lap, olvasói – ugyancsak reményeim szerint – hasonló szellemiségűek, mégis szomorú a hallgatásuk.
    Még szerencse, hogy az itt kommentelő jobboldaliak legalább – jó szokásuk szerint – nem dobálnak sarat. Valami tisztesség csak maradt bennük.
    Részvét, EZEKTŐL? Félárbocra eresztett lobogó, EZEKTŐL? Állami pitiség, az van.
    Közben a világ mérvadó államfőitől sorban érkeznek a részvétnyilvánítások.
    Áder meg csak PR-alibizett.

  • Bogdán Géza

    Kedves István Barátom!
    Teljes mértékben egyetértek a posztban megfogalmazott gondolatokkal, és az általad írottakkal szintén.
    Göncz Árpád, a rendszerváltásunk első szabadon választott köztársasági elnökeként, az Orbán-kormánytól szerintem is több tiszteletet és méltóbb megemlékezést érdemelt volna.
    Ha lenne bennük egy szemernyi kis tisztelet, akkor a magyar Parlament falán már rég lengene a fekete zászló, sőt, illett volna egy gyásznapot is elrendelniük, az elhunyt volt közjogi méltóság iránti tiszteletük jeléül.

  • sebestyén eszter

    Szimbolikus és intencionális hallgatás ez. Szerintem.

  • Hát nem is tudom, ha leengedték a zászlót és a mai Köztársaság elnök is megemlékezett róla, mit kellett volna még tenni?
    Volt egy réteg aki soha nem kedvelte Göncz Árpád politikáját. Most ez a réteg van hatalmon.

  • Figyelő: a zászlót az aradi vértanúk okán engedték – nem le – félárbocra. Áder megemlékezése ugyancsak híg PR volt, ha pedig egy tiszteletadás hatalmi kérdés, akkor mi a kurva anyjuknak tisztelegtek ugyanezek Horthy újra temetésénél?

  • Szukits Rezső

    Kedves Fényes István!
    … „lehetne korrigálni a hatalomnak, ha akarna.” Sajnos tévedés, ez a hatalom nem tud korrigálni, nincs hozzá képessége. Hiányzik belőle a tisztesség.

  • Ma azt hallottam a Klubrádióban hogy az (ál)Keresztény Demokrata Néppárt kommentár nélkül közzétett egy olyan írást amit Göncz Árpád még mint fiatalkorú kiscserkész írt a harmincas években és az írásban valami hungaró-izé eseményt éltet. Ami ma a mi ( mostani libertatusok ) szemszögünkből nézve elítélendő volt.
    Hát ennél undorítóbb dolgot is nehéz elképzelni. De hát mit lehet elvárni az álkeresztényektől ?

  • Ille István

    2015 október 8
    10:22 de.
    Ille, semmi köze a Horthy ujátemetéséhez a kérdésben.
    Ahogy vannak még Göncz Árpád rajongók, még mindig élnek Horthy leszármazottai és barátai.
    Teljesen két különböző kor és különböző emberről van szó.

  • Az állam egyáltalán nem hallgat. Ezt a linket az indexen találtam:
    http://index.hu/belfold/2015/10/06/goncz_arpad_halalhir_reakciok/

  • sebestyén eszter

    @Geyza,

    egész pontosan: Álkeresztény Antidemokratikus Néptámogatás-mentes Párt

  • Figyelő: remélem, belátja, hogy nem igazán maga az, aki meg tudja határozni az összefüggést, vagy annak hiányát.

  • Figyelő: valamit megint benézett. Ezek a megnyilatkozások nem az állam megnyilvánulásai.
    Igaz, puszta durciból is ellentmondana 🙂

  • Ille, hát ha már a Köztársaság elnök sem az „államot” képviseli, akkor ki?

  • Figyelő: ezt sem érti… a maga által idézett megnyilatkozások magánemberként nyilváníttattak ki.
    Tudja, az állam, ha korrekt, valami olyan módon nyilvánul meg, hogy pl. hivatalos részvétnyilvánítást ad ki a kormány nevében, a nép nevében, a bánat tudja kinek a nevében, és aláírja Áder, Orbán EGYSZERRE!
    Vette?
    Az amerikai nép nevében Colleen Bell nagykövet ma délután tisztelgett Göncz Árpád, Magyarország rendszerváltás utáni első köztársasági elnökének emléke előtt. Az amerikai nép nevében. Felfogta?

  • Ille, ez olyan dolog, mint az ember és a szamár meséje.
    Ha így tett volna az sem jó, ha meg úgy, meg mégrosszabb!
    Unalmas a libancsok síralmai.
    Mikor nőnek már fel?

  • Figyelő: libbancs? Az meg mit jelent? Unalmas? Akkor ne olvassa. Ha meg nem érti az egész videó kórós kormányzati propaganda mivoltát – mert láthatóan nem érti, ahogy sok mást sem -, akkor meg ne szóljon bele.

  • Figyelő, bakker! Hova kéne és kinek felnőni.
    Orbánhoz csak lenőni lehet. Nem fizikailag, az a gének tréfája. Hanem szellemileg.

    Egy paranoid skizofrén zsebhokizó komplexus-gyűjtemény.
    Olyan aki előtt tényleg két út van.
    Az egyik egy világhatalmi őrület, ami alsó hangon polgárháborúhoz vezet.
    A másik egy vastag gumival borított kedélyes szobcska, délutáni hideg zuhanyokkal.
    Orbán az utóbbiról már lekésett ugyan De kendnek ez a színvonal a menő?
    Min él kend? DVD-n?

  • Andy Mage

    2015 október 10
    5:34 du.
    Andy, igen szegényes a képzelő ereje. Én egy szót sem írtam Orbánról. Nem is ismerem.

  • Antall Józsefet a Parlamentben ravatalozták fel és onnan ágyútalpon vitték ki a Kerepesi temetőbe…

  • FORTIMBRAS: na ja. Meg is érdemelte, mert nála többet a magyar gazdaság elherdálásáért csak Orbán tett. Göncznek viszont akadtak konfliktusai a jobboldali kormányzatokkal.

  • Bocsi, de most olvastam valahol, hogy a temetést Göncz kivánsága szerint rendezik.

  • sebestyén eszter

    http://egyenlito.blog.hu/2015/10/14/nem_engedik_oda_a_fideszt_goncz_sirjahoz

    @Figyelő, én ezt a cikket olvastam. Nekem nem kauzális, hogy azért, mert az Óbudaiban lesz, abból következik, h nem jár neki az állami tisztelet.

  • eszterlánc: mábocs, de te komolyan reagálsz Bencsics faszságaira?

  • Mamma mia… mi van itt (is)?
    Attól érzitek jól magatokat, ha egymást (gy)alázzátok?
    Eszem megáll. ÉN elolvastam a linkelt index cikket. Benne ez állt:
    „a parlamenti pártok és a kormány is megemlékezett. Utóbbi nevében a Kormányzati Információs Központ adott ki közleményt”
    „A parlamentben néma felállással emlékeztek Göncz Árpádra”
    Minden egyes párt külön-külön nyilatkozott. Majd a jelenlegi és a volt KE-ök is.
    Mégis, az itteni kekeckedők szerint, milyen sapka kéne, vagy kalap, vagy akármi a fejre? vagy borotváljuk kopaszra, hintsünk hamut?
    Isa pur itt is mindenki, shame… 🙁

  • Pat Ella: Ami lesz: Göncz Árpádot november 6-án, az Óbudai temetőben temetik el. A sírnál Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Mécs Imre volt rabtárs, korábbi szabad-demokrata politikus mond gyászbeszédet.
    Ami nem lesz:
    Nem lesz állami protokoll;
    nem a Fiumei úton, a Nemzeti Sírkertben helyezik el;
    a kormány és az Országgyűlés vezetői, sőt, Göncz utóda, Áder János se mondhat beszédet;
    Nem lesz katonai tiszteletadás, díszsortűz (mint volt főparancsnoknak);
    nem gyászolnak a közintézmények;
    nem közvetít a kormánymédia;
    és magas rangú külföldi vendégek se lesznek. (Vagy ha igen, akkor magánemberként, valamint a Fidesz ellenzékének szánt gesztusként.)

    Göncz Árpádot nem Antall József, Szabad György és Mádl Ferenc, hanem Bibó István, Litván György és Vásárhelyi Miklós mellé (vagy közelébe) temetik. A politikai ellenfelek helyett az elvbarátok közé.
    Végakaratának megfelelően. Amit annak tudatában tett, hogy neki állami temetés jár.
    Tehát maga Göncz Árpád kérte, hogy hová temessék (és ezzel azt is, hová ne), és hogy ki mondjon beszédet a ravatalnál és a sírnál (és ezzel azt is, hogy ki ne.)
    Hogy egy volt államfőt ne állami protokoll mellett temessenek el, az teljes szakítás a hagyományokkal.
    Például a 2011-ben meghalt Mádlt egyik utóda, Schmitt Pál búcsúztatta. Idén nyáron Szabad Györgyöt pedig Áder János köztársasági elnök. A kormánytévé mindkét temetést élőben közvetítette.

    Viszont, hogy ha a volt köztársasági elnöknek állami temetése lenne, akkor azt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnak kellene szerveznie.
    Amelyet a kormányban Semjén Zsolt felügyel.
    Amelynek elnöke a volt kormányfő, Boross Péter.
    Amelynek tagjai között olyanok vannak, mint a Horthy-apologéta Szakály Sándor.
    És akkor beszédet mondana Áder vagy Kövér, valamint bizonyára elmenne Orbán is.

    Így még az is kérdés, delegál-e a kormány valakit; ki kockáztatja meg, hogy kifütyüljék.
    A Göncz Árpádhoz korábban közelálló Vásárhelyi Mária nem is titkolja, hogy politikai okai vannak az állami temetés elutasításának:
    NEMCSAK AZ ÉLETE HANEM A VÉGAKARATA ÉS ENNEK BETELJESÜLÉSE IS PÉLDAKÉNT SZOLGÁL AZ EGYÉN MÉLTÓSÁGÁNAK MEGŐRZÉSÉRE, ARRA HOGY NEM KELL ELVEINKET FELADVA A HATALMI ÖNKÉNY ELŐTT MEGHAJOLNI.

    upppsssz