Szereti-e Isten a cigányt?

2015 október 19 9:40 de.6 hozzászólás

Erre a kérdésre keresve válaszom előtt kijelentem nem célom megbántani az igaz hívő keresztény embert ,legyen az bármilyen származású ember akár cigány vagy gádzsó. Gondolatmenetem célzottan a magyarországi cigányságra apellál.
Sokszor úgy gondolom ,hogy Isten a cigányt nem szereti ,hiszen Magyarországon és sok más helyen kirekesztett,megvetett behumanizált állati lényként kezelt alanyként tudatosul.

A magyarok istene ,Szűz Mária országában egyértelműen nem szereti a cigányt. Istent,s hitet kreáltak, maguknak saját érdekük képére,melyet „nemzetinek „neveznek. Eme nemzeti mély-magyar isten kirekeszt és elhatárolja magát más nemzetektől. Ellenséget gyárt mert gyáva félelme önvédelmet kiált beteges vízióival szemben. Ebből következik az is,hogy ez az isten nem féltőn óvón befogadó szerető Isten hanem egy lekicsinyített ,kisajátított partikuláris eszme. Egy olyan eszme ,elv ami keresztény köntösbe bugyolálva próbálja magát hihetővé és népszerűvé tenni. Elemei a népet elveszni látó féltő trauma annak következtében kialakuló hamis nacionalizmuson alapuló identitás ,bűnbak keresés. Magyarország történelmi „balsors”-a hit krédójává emelte be ezen torzult eszmét. Magyarország 1526 óta nem talált önmagára .Fellángolásait vérbe fojtották. Már az 1780 és 1830 közötti időszakban megjelenik egy olyan pszeudógramma ,mely szerint Jézus magyar, Mózes valódi neve „Mezősi” így a Szentírás maga is magyar de mint a balsorsú ország úgy a Biblia is balsorsú más népek , „ellenségek” átírták,hogy ki ne derüljön az „igazság”. (Ezt az írást veszi elő később Szálasi és teszi meg írása egyik forrásává .)

Maga a Magyar Himnusz frusztrált sorai ezt a hit credót tükrözi. Az 1848-as szabadságharc ismét keserű depressziójában bűnbak képzésben kristályosodik ki. Arany János Nagyidai Cigányok -című művében egyszerűen a szabadságharc kudarcát húzza a cigányságra. Ezt tetézi be Kelet-Európa földrajzi helyzete az un. beszorult helyzet a Poroszok és Habsburgok által alkotott nyugat és az Oroszország által alkotott kelet között. (Az un.” Duna melléki államok” beszorult helyzetből fakadó hátrányok megoldatlansága mind a mai napi fennáll.)1884 -ben Istróczy Győző Magyar Antiszemita Pártjában megszületik korszellem segítsége mellett a politikai kereszténység sajátos magyar credója. Ebben a politikai kereszténységben nincs hely elsősorban zsidónak, cigánynak ,románnak,szerbnek,orosznak. Elfeledi és megtagadja 1848 zsidó és cigány mártír hőseit. Ellenben kitermeli az un. „cigánybűnözést ” és „zsidóbűnözést” bűnbakképző törvényeket. Ekkor ” tántorog ki ” hazánkból a legnevesebb ,legtehetségesebb cigány zenészek . Kezdetben Oroszországban ,majd végül Amerikában telepednek le. A magyar szolgabírók nagy-nagy örömmel adják ki számukra az útlevelet mondván : „megszabadulunk a cigánytól”. Cigány ellenes törvénykezéseket sürgetik könyvekben és alkotnak meg. Prohászka Ottokár püspök ,aki gimnazista koráig nem tud magyarul beszélni templomi miséiben és könyveiben gyógyíthatatlan rákos fekélynek nevezi a zsidóságot aki a nemzet testén élősködik és halálba taszítja azt. Sem Jászi Oszkár liberális tudós gondolatai ,sem Ady prófétizmusa ,kiállásai nem tudja megállítani a nemzeti keresztények ekkor már keresztény-szocialistának nevezett társadalom romboló politikai vallást. Ez a vallás belekényszeríti az országot az első világégésbe ,melynek ismét a „beszorult helyzet ” következtében a trianoni trauma lett fizetsége. Még meg sem száradt Horthy küldöttének Trianont aláíró elismerő tintája Párizsban máris eme szellem egy rendkívül agresszív gyűlölet politikát alkot.
Teljes egészében saját kudarcát ellenfelei nyakába varja. Kommunista üldözést ,zsidó törvényeket alkot elsőként a XX-században megelőzve Hitlert. Egy részeges Habsburgokat szolgáló tengerésztisztből lett kormányzó kinek hazatérve újra kellet tanulnia a magyar nyelvet,Szegeden köré gyülekező tisztek és politikusok faragnak maguknak olyan istenképet és erőszakolják rá csonka országukra ,amilyenez inkább csak vér tapad. A „szegedi gondolat ” istene kizárólag gyűlöletből fakadt. Elsődleges ellensége a zsidóság másodlagosan a cigányság. Véreskezű kormányzónk istenképe sovinizmusában azonosulni tudott Mussolini fasizmusával és Hitler nácizmusával is. Ebből kifolyólag pedig az következett ,hogy öntelt magabiztossággal indított megszálló háborút, ahogy történészek pestiesen mondják : ” egy 200-szor nagyobb országgal ,200-szor nagyobb hadsereggel szemben ,mínusz 40 fokos hidegben ,elavult fegyverzettel nyári felszerelésű katonai ruhában.” Eredménye 130-ezer magyar áldozat. Csalódottsága 1944-ben elárulja országát és ellenállás nélkül átadja Hitlernek .Önként küld a halálba 437-ezer zsidót. Hitler bizalmát veszti így egy víziónál skrizofént talál megfelelő embernek akit „korbács és mézesmadzag „elven befolyásolhat. Egy örült istenképet megálmodó gyilkos ki hungarizmusról fecseg de olyan szintű áruló,hogy Budapestet védőbástyaként adja führerrének.Minden meglévő és összeszedett aranyat beleértve a monetárist is átadja náci barátainak de mivel ideje nem marad rá így maguk közt is szétosztja máig nem került elő több tonna monetáris arany . (Toldy András csendőr ezredes kis csapata több teherautó állami arannyal szökött nyugatra melynek máig sem tudni kilétéről ).

Ennek következtében állt be a világ legnagyobb inflációja 1946-ban , máig gyengítve gazdaságunkat. Szálasi sajátos nemzeti keresztény isten elve turullal összegyúrva válik nála Jézus bevándorló szittyává azaz feltételezett ősmagyarrá. Horthytól alig különbözik politikája az alig megmaradt zsidóságot papíron nem kiirtani hanem „kölcsönadni ” akarja miközben a Dunába lövette őket. Ellenségképe megcserélődik. Első helyen a cigányság áll míg másodikon a zsidóság. Cigány zenén kísérik a zsidóságot utolsó útjukra és cigányzene kíséretében mészárolják le a cigányokat. Kis Sztevó az akkor 4 – éves romagyerek a komáromi várbörtön gettójában saját füléve hallja karácsony előtt Csonka parancsnokot és nyilas társait vígan mulatni pattogós cigányzene kíséretében nevetve kiáltják „Horthy – tutaj”. Pár órával azelőtt látta utoljára édesanyját,édesapját a barakk legszebb szerelmeseit és legjobb énekeseit. Nagyjából 60-65 évvel később tudhatta meg ,hogy szeretett szüleit a Komáromi-hídról lőtték a Dunába Csonka Mihály és nyilas legényei majd egy póznával holttestüket jégtáblára lökdösték ezt hívták „Horthy- tutajnak”,ezt ünnepelték Jézus uruk szentestéjén. Persze Csonka Mihály parancsnoknak a tömeggyilkosságokért még felelni sem kellett soha. Vajon Szálasi nemzeti keresztény istene ott volt ekkor? Igen ott ! Éppen a valós Jézust , igaz Istent ölte meg. Megjegyzem köztudottan voltak papok kik mentették az emberek nagy részét,úgy mint báró Dr. Apor Vilmos katolikus püspök ki megmentett rengeteg embert. Többek közt cigányokat,zsidókat ,üldözött politikusokat. Vitázott és személyesen is nyíltan tiltakozott Szálasinál ,Horthyhoz korábban pásztorlevelet írt a deportálások leállításáért. Igaz keresztényként kiállva bátran állta útját részeg orosz katonáknak testével védve a bunkerban lévő asszonyokat életét adta. Emléke legyen örök! (1990-ben Boldoggá avatták).Közben voltak más papok kissé másként vélekedők úgy mint Ravasz László református püspök aki szerint ne deportálják a zsidókat de a cigányokat vigyék,cigányokért ne álljunk ki hadd menjenek. Hasonló istenképet vallott Mindszenty József (Phem József) . Veszprém katolikus püspöke immel ámmal végül aláírta Apor Vilmos tiltakozó körlevelét is. Később nyilasok kérték püspöki rezidenciáját hadiszállásnak ez nem tetszett néki ezért fogságba tartották helyben .Megjegyzem előtte nem volt köztük konfliktus és nem is börtönözték be hanem helyben saját őrizetesként kezelték.1945 tavaszán megszabadulván a náciktól ,Serédi Jusztinád Esztergomi érsek és hercegprímás lemondott. Helyére a pápa nuncius Angelo Rotta tisztán látása révén ajánlotta Apor Vilmost ekkor még nem tudván mártírhaláláról. Halálhíre után nem maradt más ajánlat , így lett Mindszenty József hercegprímás és bíboros.

A világosság érdekében szeretném közölni Mindszenty nemzeti istenképét mi sem bizonyítja jobban mint legelső bíborosi 1945.október 7 – én székfoglaló beszéde ,melyet rögtön így kezdi ” Nem szólalt meg még ebben az országban az a tárogató, amely az elpusztult országot siratná. Keressük, és nem találjuk, hol is bujdosik a magyar fájdalom. De megszólalt a cigány hegedűje, a duhaj jókedv nótája. (.). Könnyelmű élvhajhászattal indult meg itt valami egészen újszerű, testünknek-lelkünknek idegen ifjúságnevelés. Szomorú ifjúság az, amely szinte nemzete torának táncos megünneplésére kedvet érez.”..Később nyíltan szembeszáll a kommunizmussal ezért a nyugat és Vatikán felkarolja .Letartóztatják bebörtönzik ,1956-ban kiszabadítják ő nem a nyugati kapitalizmus elkötelezett híveként áll a forradalomhoz hanem Pongráczékkal és olyanokkal mint a „mecseki láthatatlanok”nyilas gazemberekkel . Az Amerikai Nagykövetségre menekül és ott tartózkodik 1971-ig . Itt valóban már nem lehet megfedni ,valós jelképpé formálódik későbbi nyugati körútjain igaz keresztényként ténykedik. Mindszenty a mai konzervatív „nemzeti” keresztény kormányzati politikának úgy kell mint egy falat kenyér. Szentté avatása folyamatban megfeledkezve Aporról és más valós igaz keresztényekről kik megérdemelnék . De hát a nemzeti politikának nemzeti szent kell.

Joggal merül fel a kérdés ,vajon Magyarországon a múlt fájdalmas borzalmai után nagy egyetemes egyházaink kik a lakósság legnagyobb részének lelkületét formálták,formálják változott-e ? Változott -e a Magyar Katolikus Egyház a II. Vatikáni zsinat által hozott rendelkezései alapján? Ebből kifolyólag változott-e az egyház cigány kérdése? 1965. szept. 26-át, VI. Pál pápa a zsinati atyákkal részt vett cigány zarándoklaton . Itt hangzott el híres kijelentése: „Ti nem az Egyház peremét képviselitek most, hanem éppen a központját alkotjátok, az Egyház szívében vagytok.” Az egyház szíve közepén éppen olyan kitaszított embereknek kell állniuk mint Jézus korában . Jelenkorban a társadalom peremére üldözött cigányság. VI. Pál pápa a Christus Dominus dekrétummal együtt megalapította az Opus Apostolatus Nomadum szervezetét, amely a cigányokkal foglalkozott. 1970-ben létre jött az a Szentszéki Bizottság, De migratorum atque itinerantium cura azaz vándorlok és utazók lelki gondozása.1990-től alig érzékelhető Magyarországon a cigány pasztorálás. Sajnos egyházon belül nagyítóval kell keresni ,sem a közélet ,sem a politika látószögét nem üti meg. Ellenben ismét érződik Harrach Péter „koplalásos cigány életformája”, Ellenben érződik Balog Zoli „szeretetteljes ” kirekesztése, Orbán Viktor illiberális nemzeti keresztény istenképe. Egyik roma néppárti politikus ismerősöm közösségi portálján megosztásában dacolva kérdezte vajon tudják-e a liberálisok,hogy Jézus tevékenysége ,forradalmisága teljesen liberális volt. Nos, a liberalizmust keresztény ellenesként állították be holott éppen az emberi szabadság és Krisztusi erkölcsöket emeli fel alapvető jogokként. A Hit,Remény ,Szeretet alakul át Szabadság ,Egyenlőség, Testvériség emberjogi pillérévé . Elismer és tisztel minden vallást de gátat akar vetni minden megkopott középkori alá-fölé rendelő és kirekesztő dogmáknak legyen az egyházi vagy világi. Liberális ember nyitott,társas lényként toleráns vallástól függetlenül éppen úgy mint igaz keresztényként. De vajon a néppártinak mondott nemzeti keresztények mégis miért nem ismerik el Jézus tevékenységét liberálisként?Ha ezt a kérdést feltenném egészen biztos istenkáromlással vádolnának ,közben erőteljesen lehülyéznének. Mondván a kereszténység és liberalizmus víz és olaj elegye. Vajon miért szitok szó Magyarországon a liberális? Vajon miért nem tudott kibontakozni Jászi és Ady liberalizmusa?

A válasz gyökereit történelmünkben kell keresni éppen abban rejlik mellyel írásomat indítottam. Magyarország sosem volt szabad ,ha meglelte szabadságát azonnal diktatúrába ,uram bátyám világba csapott át. Ahogy az igazi kereszténységet lecsonkította ,úgy a jogállamot és szabadságot is lecsonkította. Krisztusi szeretet helyébe a gyűlöletet épít. Tamás Gáspár Miklós filozófus ezt úgy fogalmazza meg,hogy Kelet-Európa országait jelenleg a rasszizmus tartja fenn. Magyarország nemzeti keresztény eszméje ezt táplálja és ebből kovácsolnak politikai pártok tőkét ,hatalmat. A politikai elv felülírja irányítja a valós kereszténységet ebben az eszményben nincs helye cigánynak,zsidónak, liberálisnak ,melegnek,arabnak. „Rekeszd ki mert ha nem teszed ő rekeszt ki téged ” hirdetik szélsőjobbikos párt papjai templomaikban a híveknek és kiáltják parlamentünkben. Nemzeti Petránk ” keresztény” szeretetből rugdosta az éhező ,háborús övezetből menekülő arab gyerekeket. Vajon mi járhatott eszébe ennek az arab kislánynak mikor fájó gyomorral megérkezett Kelet-Európa központi pályaudvarára a Keletibe ahol a tömeg közepén neonácik ordítottak rá: Azt ,hogy Európa Istene halott mert megölték a Magyar Himnusz szövegét nem tudó nemzetiek? Az őrült zseni Nietzsche gondolatait elsőkén rasszista diktátorok tették magukévá kissé félreértelmezve. Amikor is Nietzsche Zarathusa kirohan az utca vásári forgatagába és szomorúan döbben rá arra a tényre ,hogy Isten halott mert megölték a zsidók. Évtizedekig táplálta az antiszemitizmus hamis képét , holott Nietzsche valahogy merőben ellenkezőleg gondolja.

Megértésére kiváló példa erre a cigányság sajátos magyarországi hitbéli helyzete. 2009 – ben Kislétán egy cigány anyát lőnek szitává rasszista gyilkosok. 9 éves lánya 6-órán keresztül feküdt vérbe fagyva, 60 söréttel testében halott édesanyja mellett. Ugyan az a gondolati kérdés került előtérben ekkor is .Isten halott mert megölték a nemzeti keresztények? Nem ! Mert a hatalmas igaz Isten életben tartotta. Azaz Isten nem egyenlő a nemzeti keresztények által kreált maszlaggal ami valóban nem szereti a cigányt. Súlyos probléma lenne ha csak ennyit jelentene Isten mert akkor az elv ölhetné Istent .Isten ettől jóval több ,jóval másabb. Magyarországnak első számú ellensége Szálasi óta a cigányság ,de nem az Istennek. Sok-sok mélyen hívő roma kereszténységből fakadó szolgasága veti bele abban a csapdában ,mely kiszolgáltatottá teszi és nyomorát tárolja. Marx ezt úgy fogalmazta meg,hogy a hatalmon lévők úgy használják a keresztény vallást mint reményt keltő ópiumot az elnyomottak számára. Ezt a populizmust nagyon sikeresen használja jelenleg is kormányunk . Így születnek meg ,kerülnek előtérbe Balog Zolik és Semjének,Hegedűs Lórántok. Maga a cigányság pedig így termeli ki kápóit Farkast ,Forgácsot, Lakatost és sorolhatnám akár végtelenségig mert mindig lesznek a nyomorban kik jólétért szolgalelkületből kápóvá válnak. És így születnek meg azok az ellenzékben maradó roma politikusok is ,akik nem a szolgalelkűség hajt hanem az imitációban látják és próbálják ellesni ,leutánozni a politikai siker kulcsát. Ezért radikalizálódnak és szélsőséges kijelentéseiket tesznek .Például olvasnak egy Izrael ellenes hírt máris biboldóznak (zsidóznak) , buziznak ,menekült ellenesek így próbálnak a figyelem középpontjába kerülni. Mondván a negatív hír is hír sőt gyorsabban operál. Eközben nem veszik észre ,hogy beállnak csőlátásukkal egy szörnyű sorba pedig a hatalomnak nem imitátor,nem koalíciós partner de még tuti mondó okoskodó juhász sem kell hanem táv irányítható báb. Ők meg véleményeikkel magukra maradnak így tovább osztódik a roma politikai zsákutcája.

A magyarországi cigányságnak mélyen gyökerező lelkülete van, mely Istenre mutat mint minden más embernek a földön ,legyen az buddhista ,muzulmán ,ateista ,zsidó ,keresztény vallású. ill. bármilyen származású. Így a cigányságnak is keresni kell azt szeretet útját ,mely nyitott, toleranciában, féltestvéri szeretetben ,befogadásban nyilvánul meg. Ez kétoldalú oda vissza is vonatkozó. Csak így tudunk békés közösséget alkotni,melyre foggal körömmel törekedni kell ,óvni ,ápolni kapcsolatát . Ez vonatkozik politikai közösségre is nevezzük azt balosnak,középnek vagy liberálisnak bárminek ami nem a jelen diktatórikus ,néppárti és nemzeti keresztény pártokként definiálja magát .Ellenben egymás befogadására, egyenlőségre,demokratikus közösség alkotására törekszik.

Az immanens istenképet lehet csonkítani ,torzzá tenni bármilyen gonosz elvé csökkenteni de Isten permanens is aki lelkünkön keresztül kategorikus imperatívuszokban(feltéten parancsok) szólít mindnyájunkat meg . A keresztény hívők legfőbb parancsa a szeretet.
Isten imádja a cigányokat, mert Isten Szeret !

Balogh József Lino

(A cikket korrektúra nélkül, szerkesztetlen formában közöljük. Úgy véljük, az interpunkciók és írásjelek nem éppen a helyesírás szabályai szerinti megjelenése csak hitelesebbé teszi a szerző mélyen szántó gondolatait. A szerk.)

6 hozzászólás

  • Egyszer, magyaros válaszom van a cikkre:
    Segits magadon, az Isten is megsegít!
    Én nem olvasom Marxot, de gondolom, ő is így gondolta.
    Várni arra, hogy valami csak leesik valahonnan, ha nem az állam kasszából, akkor a szomszédtól, nem viszi őket előbbre.
    Sajnos,körülményeik olyanok, hogy nehéz abból kimászni.
    Évszázados szokások, a gének öröksége is segít ebben.
    A magyar cigány probléma igen hasonlít a kanadai eszkimó és indián problémához.
    T.i. ők hasonló cipőben járnak.

  • Évszázadokon át nem hagyták beilleszkedni a cigányságot, amikor bár beilleszkedne, gyorsan szegregálják,vegzálják,kirekesztik őket még a munka világából is.Ma is gettófalvak, cigány iskolákat hoznak létre, az iskolákban még írni se tanítsák normálisan őket.ennek ellenére mégis egyre több diplomás roma lát napvilágot. Ismerek itt- e honban több cigány orvost aki titokban tartsa származását, máskülönben a karrierje menne tönkre,rasszista és fasiszta ország ez, bármennyire is kozmetikázzuk, kibújik szög a zsákból
    Csík Ferenc

  • Ha szeretné, akkor békén hagyná.

    A cigányságot láthatóan elérik a keresztény hittérítők. Én nem vagyok biztos benne, hogy ez a hit (és annak külső jegyei) biztosítanák a cigányság integrációját. A mai magyar társadalomba integrálódni amúgy sem biztat kellemes jövővel.

    Talán integrácó sincs szükség, a magyarok sokasága idomul ma már a hagyományos cigány életmódhoz, mert (legális) keresethez nem jut, falvakban nem él meg, városokba menekül, lakása bizonytalan.

  • Abban az átkosnak becézett szocialista rendszerben alig volt a magyar vendéglátóiparban olyan étterem, ahol ne muzsikáltak volna – akkor úgy nevezeték – népi zenekarok. Ez nemcsak sok-sokezer cigány muzsikusnak és családjának jelentett megélhetést és kenyeret, de öregbítette a magyaros hangulatú vendéglátás jóhírét is. Ahogy beköszöntött „a szabadság”, a roma zenészek úgy veszítették az állásukat, mint a pinty… A mai Magyarországon a 10 ujjadon megszámolhatod, hogy hol játszik ún. cigányzenekar. Ezek a B-vizsgás zenészek ma munka nélkül éhkoppon tengődnek már, mint olysok, a Kádár érában munkától kérges tenyerű társuk is, bizony több tízezres létminimum-számban, megalázó és aljas kiszolgáltatottságban.
    Ez a rendszerváltó kultúrpolitika nyilván a cikkben is olvasható Mindszenty-i sirám hatására törölte ki a magyar kultúrából ezt a szép* színfoltot a hagyományos hangszereken megszólaló magyar nótát és zenét. Semmi esetre az ún. lakodalmas szintetikus lakodalmas rockot. Kár érte.

    *Itt e kommentben most nem célom megvitatni ennek az ízlésbeli oldalait. Egy biztos, hogy nemcsak a magyarok de a külföldiek igencsak imádták ezt a műfajt.

  • Kedves Figyelőnő!

    Nagyjából még egyet is érthetnénk, ám ha lehet, hagyjuk azokat a géneket békén…

    Dr Czeizel Endre genetikus szerint is az emberi mentalitásban és viselkedésben elsősorban a tanult és megélt hatások a döntőek, ám az után is csak érintőleg beszélhetünk a gének közvetett(!) szerepéről.

    Például kiskegyed is csa azért ilyen, ahogy itt megismerhettük, mert magácskát anno 56-ban kiüldözték Kanadába, ahol azóta is csak ezt a traumáját kompenzálja az önigazolás szintjén, ámde szakadatlan…

  • voronyezs: ott a pont!