Bocsánatkérés

2015 október 31 3:16 de.66 hozzászólás

Azt hiszem,  nem nehéz kiolvasni a megjelent cikkekből, hogy Sebestyén Eszter és Lévai Júlia közt nem éppen a legbarátibb a viszony. Eladdig rendben is volna, amíg ez megmarad a személyes keretek közt (annak ellenére, hogy Lévai állítja, most hallotta először Sebestyén nevét.)

Azonban szerkesztőként elkövettem azt a hibát, hogy közöltem Sebestyén Eszter Matchpoint c. írását, ami kétségtelenül egy szakmai és és nézetbeli vitára adhatott volna alkalmat a két érintett közt, ámde – ahogy azt Lévai Júlia riposztjában kérte (aminek a KMH készséggel helyt is adott) eme riposzt megírása előtt Lévai Júlia  – számomra érthetetlen okból – sajnálatos módon a Facebookra helyezte ki kampányát mind a KMH, mind Sebestyén Eszter ellen.

Nem volt szerencsés dolog, mivel a Facebookon elvtársai részéről olyan megjegyzések is elhangzottak, amik a becsületsértés határát súrolták – és sajnálatos módon a személyeskedésben Lévai is részt vett. Mondom, személyeskedés, és nem szakmai vita. A Facebook amúgy sem a szakmai viták színtere.

A KMH  érdekében – mivel kétségtelen, hogy Lévai Júlia véleményvezérsége meglehetősen  komolyan vehető az orbáni rezsimmel szemben – a magam részéről nem firtatom tovább magatartásának okát, mi több, bocsánatot is kérek a privát levélben közölt, dehonesztáló szavaimért. Bízom benne, hogy ennek hatására felfüggeszti a KMH bojkottjára való buzdítást.

Gondolom ez ugyanannyit fog érni, mint az amerikai filmekben, amikben a részeg sofőr elgázolja a háziak kedvenc kiskutyáját, és kijelenti: sorry, i am so sorry. Ezzel azután minden meg van bocsájtva.

Nos, én is i am so sorry.

 

66 hozzászólás

  • sebestyén eszter

    Riposzt? Lévaitól? No, ne! Mégis csak egy ex vívó vagyok, aki manapság már csak krav magás.
    Facebook: azt gondolom, az álvalóság, amire cikket alapozni eddig a magyar nyelvű sajtóban egyedül az Index nevezetű media factory vetemedett. Őszintén sajnálom, h az Index nem áll szóba egy kivénhedt DJ-vel (Lévai), és őszintén sajnálom, ha KMH, amit eleddig azért olvastam, mert hagyományos értelemben médiának tartottam, belement ebbe csőbe.
    Kösz a cikket.
    Helyreigazítási kérelmemet, amivel a KMH vezetőségéhez fordultam, fenntartom. Eleddig nem kaptam rá választ.
    Miért?
    Putyin-Júlia (aki foglalkozás szerint DJ) nem engedi? De hát, a KHM nem is Mo-on van bejegyezve.

  • sebestyén eszter

    COPYPASTE-VALÓSÁG
    Tisztelt Kanadai Hírlap Vezetése!

    Kedves Chris és István!

    Kérem azonos helyen (címlap vezető) és azonos ideig (kanadai idő szerint ma 7:58 DE.-KOR KIKERÜLT, MAGYAR IDŐ SZERINT 22:00-IG) megjelentetni helyreigazítási kérelmemet, amelyet az alábbiakkal indolok.

    A jogban meghatározott ún. azonos terjedelemtől alábbi kéréseim-indokaim miatt el tudok tekinteni.

    Kéréseim és indokaim az alábbiak:

    1. Matchpoint c. cikkem, nem Lévai Júliát támadta, hanem két fontos társadalmi jelenségre hívta föl a figyelmet. Ezt bizonyítja az alatta lévő kommentelés, miszerint állításaimat a befogadók úgy dekódolták, ahogy szántam.

    2. Az én cikkem nem volt címlap vezető.

    3. Lévai Júlia nem tény- és jogszerűen, hanem magánéleti szálon került a KMH felületére, ez BP-en beszédtéma, és nem tesz jót a KMH presztízsének. (Éppen Lévai neoliberális köreiben amúgy gyűlölt, lenézett, baloldali lap a KHM.)

    4. A reagálás lehetősége mindenhol el van véve tőlem: a Fb-on, a cikk alatt stb.

    5. Mivel a KMH feltételezhetően nem Mo-on van bejegyezve, helyreigazítási kérelmem ez esetben szó szerint kérelem, mivel, ha nem hozzátok le, nem élhetek a polgári perrendtartás (PP) adta lehetőségekkel, ahogy a PTK adta lehetőséggel sem.

    6. Azt hiszem, nagyon igazságtalan lenne ez velem szemben, mivel:

    6.1. Júliát magánlevélben kértem – amúgy is jogi kötelessége betartására
    6.2. Erre megkérnem nem kellett volna őt, azonnal mehettem volna a rendőrségre
    6.3. Ő személyemet sérti és rágalmaz (pl. azzal, h rágalmazok), ezzel szemben én nem róla, hanem két társadalmi jelenségről írtam
    6.4. Fenti pont okán kontextusában teljes hamis látszatot kelt és a valóságot hamis színben tünteti fel a válasz cikke.

    7. Mivel a KMH nem Mo-on van bejegyezve, ezért ha nem hozzátok le, nincs más lehetőségem, mint a nagy nyilvánossághoz fordulni, amivel 10 ezer-100 ezer közti online elérést, plusz televíziós és rádiós szereplést érnék el, az alábbiak miatt:

    7.1. Olyan személy vagyok a magyarországi közéletben, aki a fiatalabb korosztály képviselője, de az öregek védelmezője. Nem veszem rész abban a hecckampányban, amit kortársaim művelnek az idősebb véleményformálókkal: miszerint tanár, író, újságíró úgy hibás az elmúlt 25 évért mint bármelyik miniszterelnök. Sőt, használva ismertségemet, ezeket a kortársaimat helyre is szoktam tenni. Nos, ha kiállnék ezzel bárhol (Index, Átlátszó, Mandíner) a 10 ezres kattintásszám eleve adott, de a kollégák kapva kapnának azon – Lévai személyén keresztül -, hogy, na, ugye, ezek (étrsd: öregek) ilyenek. Ebben a jobb és baloldali-liberális sajtó egyformán járna el. Én nagyon nem szeretném ezt, a KMH miatt se, egy korosztály miatt se, aminek a védelmezője vagyok, és magam miatt se.

    7.1.1. Fentiekben cinkos lenne a közép- és időskorú véleményformáló réteg 80 százaléka, mivel Lévai összeférhetetlen, több nyilvános összeveszése volt közéleti személyiségekkel, Mérővel, TGM-mel, hajdani legjobb barátnőjével (!) Mihancsik Zsófival (Galamus) satöbbi a sor hosszan sorolható lenne.

    7.2. Eleve hamisan úgy van beállítva Lévai részéről az ügy, mintha kettőnk közt konfliktus vagy vita lenne. Ez (a konfliktus) nem igaz, mivel személyes levelezésünk óta nem ért engem semmilyen inger (lehet, mert nem vagyok a Fb-on és a munkám se a médiához köt), azaz egyoldalúan benne érlelődött valami. A vita azért nem igaz, mert annak érvelés az alapja, ami Júlia eszközkészletéből hiányzik.

    7.3. Magánvéleményem szerint, ahogy és amilyen hisztivel és rágalomhalmazzal bekerült Lévai a KMH oldalára (= egyesével hangolt fel embereket, úgy, hogy a valóságnak csak egy szeletét mondta el mindenkinek, szándékosan, manipulatív céllal), az nem demokrata viselkedés. A Jogszerűtlenség ez esetben – és emiatt a megjegyzésem miatt nagyon bocsánatot kérek, mivel tisztában vagyok a magánéleti nyomással, ami titeket ért – semmivel se különb, mint ami miatt utáljuk Orbánt.

    7.3.1. Fenti, magánéleti (manipulációval és szándékos megtévesztéssel fűszerezett szitut) abban a keretben lássátok, értelmezzétek, h 1.)a reagálás mindenhol el van véve tőlem; 2.)én nem hazudtam a cikkben, és nem foglalkoztam személyével; 3.)kimaradok a Fb-ból, mert nincs rá időm 4.) Fb elérésem eleve 6-szorosa az övének, s mivel tudom, h hálózatos függvényként működik, ezt meg tudom sokszorozni (a választási kampányban magánszemélyként több embert értem el, mint az Összefogás pártjai és az LMP együtt) ; 5.) MINŐSÍTŐ KÖRÜLMÉNYNEK TEKINTEM AZ IGAZSÁGTALANSÁG HALMAZBAN TEHÁT AZT A TÉNYT, H A FB-ON IS (!)LE TUDNÁM NYOMNI, DE NINCS IDŐM, MERT DOLGOZOM, Ő MEG AZ ÉN PÉNZEMBŐL KAPJA A NYUGDÍJÁT, ÉS VELEM BASZAKSZIK, MERT MIATTAM VAN RÁ IDEJE.

    8. Igazán mellékes, de a KMH szerzője vagyok, ő meg nem. (Mellékes mellékese, h ideológiai csoportjában, ahova tartozik, kifejezetten megvetett lap a KMH. /Mellékes mellékesének a mellékese, Chrisnek, aki nem ismeri annyira a hazai viszonyokat: Mo-on az újliberálisok szélsőségesebbek mint a Jobbik, a hayekisták programjában az van, hogy a nyugellátást el kell törölni minden formájában. A pontosság kedvéért: a Jobbik a 2010-es kampányban ezt a passzust végül törölte, a hayekisták programjában JELENLEG IS SZEREPEL. /).

    Őszintén remélem, kérésemmel nyitott kapukat döngetek, mert az ügy egyszer s mindenkori – médiában történő – lezárásának a legegyszerűbb, s egyszersmind legetikusabb lehetőségét ebben látom.

    Ui. a helyreigazítási kérelemben szereplő tárgyi bizonyítékot külön levélben, olyan formátumban, ahogy a bíróságoknak is kell, csatolom. SZIGORÚAN A KÉRELEM MIATT KÜLDÖM MEG, SZIGORÚAN KETTŐTÖK SZÁMÁRA. AZ TOVÁBB NEM ADHATÓ, HARMADIK FÉL SZÁMÁRA NEM MEGISMERHETŐ, NYILVÁNOSSÁGRA NEM HOZHATÓ.

    Köszönöm,
    Eszter

  • sebestyén eszter

    Őszintén remélem, h a Kanadai Magyar Hírlap nem hagyta a ruhatárban a gerincét. Mivel: a magyar jog szerint nem élhetek lehetőségekkel, mivel a Lap nem Magyarországon van bejegyezve, ez az magyar jog szereint az „előre megfontoltat” biztosan kimeríti Lévai Júlia részéről. Lehet az „aljas indok” terminus Lázár Györgyre is megáll. Hát, akkor hajrá! Majd magánvádas indítvány lesz. Ebben csak az a szar, h nekem ez pénzbe fog kerülni.
    Egyébként én nem a KHM szerzője vagyok? No, csak azért mondom, mert Horatius is megmondta, hogy „nem csak jog van, hanem az emberség is”.

    Egyébként ki az a Lévai Júlia? Most komolyan. Mitől fontos? Be lehetne vallani? Mert azért itt így elég szűk körben maradunk. 🙂

    Mivel azt kérte a KMH vezetése, hogy nem hozhatom nyilvánosságra, ki kavarta a Lévai-ügyet a KMH-n az illetőről tudományos publikációt fogok nyilvánosságra hozni. Természetesen gondoskodom róla, h a sajtóban legyen zanzája. Mivel a KMH ma kirúgott, nyilván nem itt, de olvashatjátok és tudni fogtok róla.

    Az remélem mindenki számára világos, h Lévai és elvbaráti köre szerint a KMH „mocsok”,én meg a KMH szerzője vagyok.

    Köszöntem.

  • Eszterlánc, senki nem rúgott ki. Úgy vélem, most a sértettség beszél belőled, amit azért sem értek, mivel helyreigazítási kérelmed – ha nem is oly módon, ahogy kérted (mondom, a KMH nem tere a pingpong meccseknek) – megjelent.
    A KMH gerincével nincs semmi baj, azonban be kellene látnod, hogy Lévaival való csörtéd nem tartozik a diaszpórára. Volt a pro, és volt a kontra, legyen ennyi elég.
    Aki ismeri nem éppen kifogástalan stílusomat, az tudja, hogy most kurvára megerőltettem magam, mert még Lévairól se mondok véleményt 🙂
    Kérlek, higgadj le. Asztalt csapkodni itt vagyok én 😀

  • Eszter! Jobbulást.

  • sebestyén eszter

    @talalom, nem jobbulás kérdése, de köszönöm. a jog az jog, s amit Magyarországon nem elehet megtenni, ahhoz Kanadába kell menni. Egészen aljas eljárás. Elvileg fordítva kéne lennie, a médiának kellene őrködni, jelen esetben a média bűnöz. Szép új világ. nem baj.

  • sebestyén eszter

    @talalom,
    köszönöm, rendes tőled. így utólag bevallom neked, tökre bírod azokat a cikkeimet, amikről nem tudod, h én írom, mert nick-kel vagy blog néven hozom. 🙂

  • Göllner András

    Egy apró megjegyzésem lenne a Sebestyén-Lévai vita tárgyában. Érdekesnek tartom, hogy mindkét fél a KMH főszerkesztőjének gerincén próbálja levezetni a másik fél által okozott fájdalmátát. Ez is egy jó magyar szokás. Elfogadom, hisz EZ sajnos a való világunk szerves része. De azt is elfogadom ha valaki azt mondja, hogy ki a túrót érdekel, hogy miért maradt ki Lévai Júlia, amugy hihetetlenül unalmas dolgozatából egy lábjegyzet amelyben utalhatott volna Sebestyén Eszter egyik írására. Mielőtt Ille Pista nekem esik, hogy trágár szavakat használok, szeretném megnyugtatni, hogy tehén túróra gondoltam, melyet a palacsintába szoktunk elhelyezni és nem a KMH-oldalain)

    A média szereplőinek illene tudniuk, hogy a nyílvánosság előtti szereplés, a megszólalás lehetősége nem a saját fájdalmaink, akár jogos sérelmeink függvénye, hanem annak hogy hírértéke van e mondanivalónknak. Nem tudom megszámolni hány helyen és hány alkalommal nem kaptam helyreigazítási lehetőséget amikor valaki belém rúgott a sajtó oldalain vagy lelécelt egy „találmányommal” és azt sajátjaként aposztrofálta fűnek fának. Ezek a dolgok nekem se esnek jól,de tisztába vagyok azzal, hogy mind ez a túrót sem érdekli.

    Ismétlem: egy főszerkesztőnek az a dolga, hogy olyan témáknak adjon helyet amelyeknek hírértékük van, növelik az orgánum olvasottságát, széleskörű érdeklődés keltéssel kecsegtetnek, és a médium alapküldetésével összecsengnek. (A hírérték fogalmáról,ha netán valakit érdekelne javasolnám, Edward J Epstein, Peter Desbarat, vagy, uram bocsáss, akár a Marxista Michael Schudson írásait, az utóbbit a baloldali kollegáknak ajánlanám a figyelmébe. Elnézést de többek közt média szakon tanítok már nagyon régóta és most már kezd kicsit idegesíteni hogy a hazai médiaszakosok nem hírértékben hanem nyúlgerincben gondolkoznak amikor mondani szeretnének valamit.)

    Egy szó mint száz – megkérhetném a vetélkedőket nagyon szépen, hogy hagyják békén Christopher Adam gerincét, annál egyenesebbet én nem igen láttam e tájon. El tudnának a sértett felek egy icikét picikét gondolkozni azon, hogy valóban hány embert érdekel, hogy Lévai Júlia mit gondol Sebestyén Eszterről, és vice versa, vagy azon, hogy mi van vagy nincs Lávai Júlia lábjegyzetei közt? Ha Lévai ellopta Sebestyén szellemi termékét és abból profitál, be kell perelni. Ha Sebestyén valamivel megsértette Lévai személyiségi jogait, akkor ő is pereljen, vagy vitassák meg azt egymás közt. Muszály erre a hazai politikai életben is jelentéktelen hírértékkel bíró ügyre egy kanadai lapnak, több mint egy héten át oldalakon keresztül rágódnia? Muszály e lapot kigyónak békának kikiáltani mert nem hajlandó ezzel a lábjegyzet háborúval tovább foglalkozni?

  • Göllner András

    A kis rosszmályú mélymagyarokkal tudatni szeretném, mielőtt ebből is egy háború keletkezik és elcsatolják a Bánátot, hogy nem létezik olyan szó hogy fájdalmátát. Zavarkeltésként használtam odafenn. Szolgalelkű vagyok, pedig bíborosnak kellett volna lennem. Szóval, a helyes kifejezés így néz ki: Fájdalmát.

    Lábbjegyzet a nyelvészeknek: A „fájdalmátát” szó egy finn-ugor elhajlás. A gyümölcs – fájdalma – és a gyümölcs által okozott automatikus bélgörcs – fájdalmata – szavak sajátos keveréke. Nemileg amorf. Tócsival és spárgával ajánlom fogyasztását naplemente után, Szent Györgyhegyi Olaszrizlinggel. Az asztalon legyen sárga abrosz a vázában cínia, esetleg egy pár szem dió egy kosárkába. És arrébb Pindaros egyik verses kötete, a 23 oldalra nyitva.

  • sebestyén eszter

    @András
    alkonyat vagy pirkadat: Mo-on nem válogathatunk. Már, aki dolgozik, ugye.
    A DK a zsetont elbukta. Nem miattad, nem miattam, a nyilvános vita miatt. Ezt ugye, nem én kezdeményeztem? Tényszerűen nem, ez nyilvánosan elérhető a GN oldalán.
    Ne csinálj úgy, minta nem tudnád a PP 344. § miatt nem perelhetem a KMH-t a súlyos jogsértés miatt. (Mivel nem Mo-n van bejegyezve.)
    Ne csinálj úgy, minta nem tudnád, hogy miközben én vagyok a KHM szerzője (Lévai szerint egy mocsok /sic!/ a KMH) addig az én helyreigazítási kérelmem nem hozza le a KMH.
    Ne csinálj úgy, minta nem tudnád, a Lévai ügy nem miattam magyaros, azaz ne csinálj úgy, minta nem tudnád, kin keresztül szivárgott be, azaz magyaros.
    Ne csinálj úgy, minta nem tudnád, hogy Lévai levele a magyar jog szerint vállalhatatlan. Éppen ezért 1 hónapig senki nem hozta le Mo.-on.
    Ne csinálj úgy, minta nem tudnád, hogy Christ egyedül én mentettem fel eddig erkölcsileg a szitu alól.
    Ne csinálj úgy, minta nem tudnád, h nem vagyok a történések része és részese. Egy hónapja történik valami, amiről szerdán szereztem tudomást. (NE IS KÍVÁNJ EBBEN A SZÍNBEN FELTÜNTETNI.)
    Ne csinálj úgy, minta nem tudnád, NEM BEPERELNI KELL, mivel a plágium BTK, FEL KELL JELENTENI A PICSÁBA.
    Ne csinálj úgy, minta nem tudnád, HOGY EZ MEGTÖRTÉNT.
    Nyelvészeknek: a rosszmájú pontos jé, nem elpszilonos, a fájdalmátát pedig nem a aaaaz almából, hanem a körtéből jön, és nem borral, hanem rokforttal, de mindez mindegy. P.: nem 23 hanem 32, de ez is gusztus kérdése.

    Hát, így.

  • Kedves Eszter.
    Most a pilóta beszél belőlem , aki sok sok órát töltött a Világ felett , lennt hagyva annak apró-cseprő dolgait.
    Tehát.
    Ha most nem írtál volna ebbe a topicba három igen hosszú megjegyzést , hanem csak egy három soros „blikkfangós” könnyed humort , akkor holnapra már mindenki elfelejti az egészet.
    Így most három nap kell hozzá.
    Az meg már hosszú idő , azalatt bármi is történhet .

  • Göllner András: valahogy elfeledkeztél Lévai ellenünk (KMH) folytatott facebookos hadjáratáról…mert az azért nem icike-picikét elgondolkodtató…
    Ne aggódj, a trágár szavak használata az én privilégiumom – nomeg Bayeré.

  • „mi van vagy nincs Lévai Júlia lábjegyzetei közt?”
    Még jó, hogy ott van az a „jegyzete”.

    A humort félretéve: Megértem Sebestyén Eszter problémáját és sajnálom is, de igazából örülnie kellene, hogy LJ is terjeszti gondolatait, akárkié is azok. Mert maga a gondolat vagy az elméleti keret sokkal fontosabb, mint hogy ki hozta azt először felszínre.

  • endre: valahogy nem tudok örülni annak, hogy Lévai terjesztett gondolatai közt az is szerepel, hogy a KMH egy mocsok lap.

  • Illepityu:
    ÉÉN ISSS akarok csúnyán beszélni.
    Mert az jót tesz gyomornak , véredényeknek.

  • sebestyén eszter

    @Geyza.

    köszi. 🙂 igyekeztem kis humort is belevinni, alacsony százalékban, s ez nem tudom, h átjött-e. mert zajlik valami nyilvánosan és magánban is párhuzamosan.

    egy jogi nonszensz, h demokraták nem hoznak le egy helyreigazítást, egész pontosan nem hozzák le a saját szerzőjük helyreigazítási kérelmét, miközben a magyar jogot nem tudom érvényesíteni kanadai domainen. (tárgyi bizonyítékot osztottam meg teljes bizalommal a KMH vezetésével, ami nem lett volna kötelességem.)

    ezek után kértem, h töröljék a profilomat és még én vagyok az ilyen-olyan-amolyan (a törlési kérelem miatt). mindez egy köztudottan elmebeteg nő miatt, akinek több, ehhez hasonló nyilvános vitája szabadon elérhető.

    tudom, h elcsépelt és gyakran rosszul alkalmazott szó a játszma, de ez most szó szerint az. egy mínuszos játszma, amivel mindenki rosszul járt.

    a magam részéről mindent megtettem, h ne így legyen.

    a lelkiismeretem tiszta, a humorom meg majd visszajön. remélem.

  • sebestyén eszter

    @endre,

    gondolatterjesztés: igazad van, ezt többen mondták, h így kéne felfognom.

  • sebestyén eszter

    @István,

    re 2:49

    „moscsok” úgy látszik ez se számít. bocsánat, h ezt mondom, és remélem nem lesz köztünk harag: a KMH nem értem nem állt ki, hanem önmagáért. s ha már erről írok, akkor úgy vagyok korrekt, ha azt is hozzáfűzöm, egy súlyos magánéleti eredetű nyomás nehezedett a munkatársakra, s amennyit én tudok az ügyről, ezt a nyomást nekem is nehéz lett volna kezelni. azaz az egész szitu miközben nagyon nem érthető, addig nagyon is érthető.

  • Ez valóban fájó pont.
    Én ugyan nem megyek a facebookra, de el tudom képzelni.

  • Én rühellem a fészbukkot
    Eddig négy (négy) levelet írtam rajta régi-régi ismerőseimnek , semmi válasz nem jött.
    Kétlem hogy egyáltalán megkapták e ?
    Hejj de szar az hely.

  • Gusztos István

    Vajon miért tűri ezt a KMH? Nem veszi észre, hogy S. E. „hozzászólásai” egészen minősíthetetlenek?

  • Gusztos István

    Nekem elegem van a KMH-ból – igen elocsmányodott…

  • Kedves Göllner András, azt írod, hogy „Mielőtt Ille Pista nekem esik, hogy trágár szavakat használok, szeretném megnyugtatni, hogy tehén túróra gondoltam, melyet a palacsintába szoktunk elhelyezni és nem a KMH-oldalain)”. Ehhez képest Ille szerkesztő a következő levelet írta Lévai Júliának: „Na, csillagbogár Lévai Júlia és rajongói köre! Javaslom, kezeljék magukat a helyükön, és az messze nem az, hogy majd maguk megmondják, hogy milyen szar lap is a KMH!
    Külön az érzékeny lelkű sértett primadonna Jucus asszonynak:
    a franc se küld magának linket a KMH-tól és a KMH-ról. Helyeslem, hogy valóban csak akkor olvassa, ha kíváncsi rá, de attól tarok, nem fogunk sírógörcsöt kapni, ha nem teszi.
    Ellenben: leiratkozni csak magácska tud. Gondolom, van olyan ügyes kislány, hogy képes megcsinálni.
    Az pedig, hogy újságíró lenne, barokkos túlzás. Mondejuk DJ-nek még elmegy smile hangulatjel ”

    Szerintem ez sehogy sincs rendben. A KMH-ot is a neten olvassuk (amúgy gratulálok az írásaidhoz), a Facebook is a neten lézetik, és sokan olvassuk. Magukat újságíróknak tartóktól mégis inkább tényeket, elemzéseket várnánk, nem pedig személyeskedéseket – még az ún. személyes levelekben sem, amik úgyis nyilvánosságra kerülnek, amúgy helyesen.

  • Pécsi Vera: gratulálok, rátett még egy lapáttal Lévai amúgy se gusztusos kupacára. A magánlevelezést kirakni a _netre, súlyos etikai vétség, persze, lehet, hogy ez a maga köreiben megszokott.
    Amúgy nem vagyok újságíró. Az a sanda gyanúm, hogy Lévai sem az. Akkor meg?
    Ráadásul mintha elhangzott volna részemről egy bocsánatkérés.
    Elárulná, ezek után mire volt jó az erőlködése?

  • Gusztos István. ez azért érdekes. Eleddig azt sem lehetett tudni, hogy maga egyáltalán létezik – habár a Nolblogon és a Facen igencsak aktív. Most meg idejön, és átköp a küszöbön. Persze, a maga értékrendje szerint Lévai makulátlan. Gratulálok.

  • sebestyén eszter

    @Gusztos István,

    teljesen tényszerű, objektív száraz tényközlések.

    Nem minősítenélek téged se, csak szintén száraz tényként közlöm a többiekkel:

    Sebestyén Eszter és te a GN-on kölcsönösen bocsánatot kértetek egymástól. A te bocsánatkérésed jogos volt, én meg tkp. Júlia helyett kértem tőled bocsánatot.

    Per se, minősítsél még 1-2-szer, jól jön, hiszen hitelesíti a KMH-t.

  • sebestyén eszter

    @István
    (Ille),

    re 10:58

    Feltételezésed, miszerint az Öreg Gusztos, hogy és miért került ide: igaz. Biztos forrásból tudom. Gusztos annak a Gépnarancsnak a szerzője és moderátora, amit Lévai sértettségből elhagyott, és még azt is terjeszti a Sasról, hogy ez az ő döntése volt.

    (Gusztos István: megint száraz tényt közöltem.)

  • sebestyén eszter

    @Pécsi Vera,

    a levéltitok sértés bűncselekmény. 2012. évi C. trv. 224.§

  • Eszterlánc, az ilyesmi a Pécsi Veráknak nem érdekes, ők másképpen szemlélik a világot.

  • Gratulálok! Végre sikerült tönkretenni egy többé-kevésbé funkcionáló vitafórumot egy írásban rikácsolónak, meg egy nagyképű bunkónak. Jó munkát, jó szurkolást.

  • sebestyén eszter

    @István,
    egy fordított szobából — és még a gravitáció se zavarja őket. 🙂

  • talalom: ki is lenne az a nagyképű bunkó? Hát a rikácsoló? Ne kímélj!

  • sebestyén eszter

    @talalom,

    még valami minősítést? vagy esetleg tényeket?

  • Göllner András

    @Pécsi Vera

    Olvastam Ille István, Lévai Júliának írt szexista sorait és egy magánlevélben elmondtam neki hogy ezzel most már végkép betelt a poharam. A guerilla nem gorilla, ésszel és nem erővel illik érvelnie annak aki értelmiséginek tartja magát. Ezt az álláspontomat, illetve azt, hogy e vitát a két hölgy oldja meg egymás közt többen Lévai Júlia pártfogásaként vették, illetve úgy, hogy Gyurcsány Ferenc leszólt, hogy segítsek már a DK harcosánák, hogy ne szapulják a KMH oldalain. Ezeken a reakciókon egy kicsit elgondolkoztam, miközben határidőre javítgatok 150 darab ijjesztően unalmas dolgozatot. Elgondolkoztam, hogy mi elől is menekültem el ide Montreálba, és azon, hogy miről is szól a magyar közbeszéd amikor elveszti a fejét és csalánnal very (nem Feri hanem very) a nem létező nemi szervét. Észbontó és józan emberekhez nem illő ez az egész. Ma reggel, miután egy órával visszaállítotuk az órákat e tájon, közöltem mindazokkal akik úgy rajzanak e téma körül mint a darazsak egy eldobott birsalma sajt szelett felett – hogy elegem van ebből, nem ezért éltem túl a második világháborút, hogy azzal foglalkozzak, hogy a Margit az egy híd vagy egy szájpadlás. Nem érdekel hogy a rétest gyúrják vagy kúrják !!! Nem érdekel hogy a PuPu egy teve vagy csak fényes. No mas !!! Szavaim kicsit erőssebbek voltak mint amelyeket egy ilyen családi lap oldalain, és főleg Vasárnap, közölni lehetne. Szeretném mindenkivel tudatni, hogy innentől, az összes megjegyzésre a delete gombbal reagálok. Kiszáltam ebből a magyar rapszódiából. Kipucoltam a téli bakancsomat, vacsorára kakasherét fogok enni, s kész. Kézcsókom

  • Vannak akik képtelenek leállni.
    Pörögnek akár a turbina,de azt azért nem kell gondolni hogy majd átfúrják magukat Kinába.

  • Különben meg ez az oldal ma a legjobb.
    Ezzé van az hogy én idejárok híreket olvasni és nem a „besímultak”-ra.
    Rühellem a besimázódottakat.

  • Jó, jó, tudom sose volt erősséged a képes beszéd megértése. Akkor világosan:
    nagyképű bunkó = Ille István
    Írásban rikácsoló = Sebestyén Eszter
    No páááá!

  • Göllner András: no igen. Az, hogy Lévai kitett a köznek egy magánlevelet, nálad említésre se érdemes.
    Mi egy héttel ezelőtt állítottuk vissza az órát. Úgy látszik, nem volt sok értelme.
    Bele gondoltál, hogy a Te vacsorád hány, jobb sorsra érdemes napkeltő életébe került?

  • Geyza: köszönjük! Hiába, no, az ellenszél mindig szembe fúj 🙂

  • talalom: neked is szép estét 🙂 néztél ma már tükörbe?
    képes beszéd… képes beszélni…ékes beszéd…beszéd…
    Érdekes módon nem veszed figyelembe, hogy én képes voltam bocsánatot kérni, Lévai a KMH mocskolása miatt azonban nem. Ráadásul ócsárolod a szerzőtársaidat, akikkel állítólag azonos oldalon állsz.
    Rátesi, Rátesi, csalódtam benned, de majd csak túlteszem magam rajta.
    Bocs, de most ki kell vasalnom az ingeimet.

  • illepityu:
    Akkó ne brunzoljunk bele.

  • Geyza: vannak, akik képtelenek ennek ellenállni 🙂
    hogy’is szól a nóta: hogyha fúj a szembeszél, a száj néma, a szem beszél.

  • Mint lenn a nyócban :
    „Ne szólj szemem , nem fáj fa…izé…naa szóval ottan” 😀
    (Csak tudnám miért jó nekem az , hogy ilyen baromságokat találok ki állandóan.)

  • Kedves Sebestyén Eszter és Kanadai Hírlap Szerkesztőségvezetői!

    Sajnálom a történteket. Együtt érzek Önökkel. Személyes tapasztalatomból, mint egy régebbi Lévai által generált konfliktus áldozata mondom, hogy nyugtassa lelküket, ez a művésznőnél rendszeres és minden esetben hasonlóan kíméletlen. Nem a személyeknek szól, mert ők csak eszközök a raplijához.

    Bocsássanak meg, de leírom azt is, hogy Lévai művésznő levelét nem biztos, hogy jó ötlet volt leközölni, mivel a hölgyet fordítva húrozták: nem fog jobb belátásra térni ettől.

    Van másik érvem is. Lévai, a Facebookon indított viszályát a Gépnarancson Sebestyén doktornő rövidre zárta, azt írta, nem érinti meg sem őt, sem Halmai Gábort, és az egy hónappal ezelőttieket lezártnak tekinti. Ez után Önök saját szerzőjükkel szemben lehoznak egy levelet. Elnézést, de amennyiben a Kanadai Hírlap szerzője lezártnak tekinti, akkor a Kanadai Hírlapnak ehhez kellett volna tartania magát.

    Ahogy végigolvastam a történéseket több helyen, ez a konfrontáció Lévaitól leginkább a Bartus Lacival történőre emlékeztet. Ha jók az ismereteim, ő sem volt vele tisztában, hogy a konfliktus részese, ahogy Eszter se.

    Mindenkinek további jó munkát!

  • Göllner András

    @ Ille István

    A töketlenség nem életveszélyes. Ezt illene tudnod ha mogyoródon élsz. (Hm. Mintha egy disznóvágás zaját hallanám valahonnan a távolból)

    Pista ! Körbe vagyunk véve heregolyóiktól megszabadított kakasokkal, túlélőkkel. Ők általában egy kicsit magasabb hangon kukkorákolnak, ezt már Krétán, Zeus barlangjának bejárata előtt észrevettem, mielőtt Aphrodité felé fordítottam orcámat.

  • Vas István: nahát, nahát… ezek szerint Lévai nem maga a megtestesült baloldali tiszta hang? Micsoda meglepetés!
    Szóval, ezek szerint Lévai továbbra is mocsoknak fogja titulálni a KMH-t. Mind1, legalább tudjuk, hol a helyünk.
    Vagy nem.

  • Göllner András

    @ Vas István

    Nagyon jó tanáccsal szolgál. Vissza kellene térni a józanság útjára. Lehet, hogy errefelé egy kicsit toleránsabbak, kiegyensúlyozottabbak a szerkesztők. Itt gyakrabban előfordul, hogy kiadnak olyan szöveget is amivel ők sem értenek egyet. Nekünk kanadaiaknak ez annyira természetes mint a lélegzés, otthoni testvéreinknek ez árulást jelent. Ilyen esetek után, e tájon mindenki lapoz, az élet megy tovább. Sajnos odahaza ez másként megy, mint a mostani eset nagyszerűen igazolja. Mi magyarok egy ilyen lépés után polgárháborúba kezdünk, hosszasan ütjük verjük egymást mint egy vidéki talponállóban, és mindenért Gyurcsányt tartjuk felelősnek. Ez jól ki van találva, ez a magyar rapszódia kottája.

  • Nyugi, a negatív reklám is relkám.
    Néha többet ér mint a nyálas ömlengés és dícsérgetés.

  • Kedves Ille István,

    szavaim önmagukért beszélnek. Tartózkodnék tőle, hogy akiknek ezek nem tetszek, azokkal méltatlan vitába keveredjek.

    Tisztelettel:
    V.I.

  • sebestyén eszter

    @Geyza,

    re 12:26

    hogy mondhatsz ilyet, h „ez az oldal a legjobb”? nem olvastad Rátesi Margit 12:07-es hsz-ét? ez az oldal tönkre van téve. méghozzá általam is Ille által. szerencse, h bűnbakképzés még véletlenül sem merül föl részéről.

    a másikra: szerintem most azért olyan turbinákról van szó, amelyeknek se tengelye, se lapátja. pszeudo turbinák. 🙂

  • sebestyén eszter

    Kedves Vas István!

    Köszönöm. Annyit fűznék hozzá, h a KMH 3 érintett munkatársát a részemről felmentettem. Nyilvánosan is — és nekik is megmondtam ezt.

  • sebestyén eszter

    @Geyza
    re:3:07

    nem hiszem, h úgy fog elsülni. amiről írsz, az lett volna, ha lehozzák a helyreigazítást. 😀

  • sebestyén eszter

    @Göllner András,

    Ne fogasd ki Vas szavait, pls.

    Ezt írta: Kedves Sebestyén Eszter és Kanadai Hírlap Szerkesztőségvezetői!

    Sajnálom a történteket. Együtt érzek Önökkel. Személyes tapasztalatomból, mint egy régebbi Lévai által generált konfliktus áldozata mondom, hogy nyugtassa lelküket, ez a művésznőnél rendszeres és minden esetben hasonlóan kíméletlen. Nem a személyeknek szól, mert ők csak eszközök a raplijához.

    Bocsássanak meg, de leírom azt is, hogy Lévai művésznő levelét nem biztos, hogy jó ötlet volt leközölni, mivel a hölgyet fordítva húrozták: nem fog jobb belátásra térni ettől.

    Van másik érvem is. Lévai, a Facebookon indított viszályát a Gépnarancson Sebestyén doktornő rövidre zárta, azt írta, nem érinti meg sem őt, sem Halmai Gábort, és az egy hónappal ezelőttieket lezártnak tekinti. Ez után Önök saját szerzőjükkel szemben lehoznak egy levelet. Elnézést, de amennyiben a Kanadai Hírlap szerzője lezártnak tekinti, akkor a Kanadai Hírlapnak ehhez kellett volna tartania magát.

    Ahogy végigolvastam a történéseket több helyen, ez a konfrontáció Lévaitól leginkább a Bartus Lacival történőre emlékeztet. Ha jók az ismereteim, ő sem volt vele tisztában, hogy a konfliktus részese, ahogy Eszter se.

    Mindenkinek további jó munkát!

  • sebestyén eszter

    @Göllner András,

    az általad háborúnak nevezettről:

    Még egyszer leírom: a háborúnak nem voltam és nem is vagyok részese, amint ez másoknak is feltűnik. Valószínűleg te benne lehettél abban a kommunikációs folyamatban, amiről én nem tudtam (de úgy van beállítva, mintha, igen), ezért neked nem tűnik föl — szemben a külső szemlélőkkel. 🙂

  • Göllner András és Sebestyén Eszter tisztelője vagyok. Nem tudom, kicsoda Lévai. Nem tudom, kik a lap érintett munkatársai.
    Két általam sokra tartott személyről és arról, amit látni vélek. Hogy lehet, hogy ilyen emberek ilyen helyzetbe kerülnek?

    Göllner A.: Nem a kiherélt kakas szavára virrad, hanem a kappan kiált, merthogy virrad.

    Sebestyén E.: Nem venném ennyire föl, teljesen jól látod, hogy kívülről látszik, mi a pontos helyzet. Csak egyetlen dologban nem értek veled egyet, hogy töröltetted magad​ és a cikkeidet​.

    Találom: Valóban fogyasztod Eszter írásait. Nem tudtam, kit fed a név. Kár, hogy téged. Igaza van Illének​.​ ​E​z biza’ csalódás.

    Jóllehet, nem ez a fő kérdés itt, azt megerősíteni tudom, hogy ​a ​Demokratikus​Koalíció​nak​ nem jött jól ez​ az esemény​. A nyugatos elemzési szempontokban, egészen mások vannak, mint egy itthoniban. A jövő támogatása azért, hogy a jelen ne múlt legyen egy ilyen szempont. Eszternek abban igaza van, hogy nem mérlegelik​ a pénzosztásnál​, hogy a PM-ék 6-an vannak és nincs párttagságuk se. De Eszter: azért ne​ nevezd a ​Demokratikus Koalíciót​ kirekesztő​nek​, mert kirekesztők telepednek rá.​ Egy ​DK-s tisztségviselő vállalt szerepet az ügyben. Nem DK-sként, hanem barátként. A többi csak mondja és takarózik. A DK-t arra mindig jó használni, ha valaki menedéket keres, más esetekben pusztuljon, és Gyurcsány ne írjon programot, ect. S már megbocsáss, de otrombább szót használtál, mint a kirekesztő, ami bőven elég lett volna.

    Eszternek kézcsók!
    Göllnernek üdv!
    Szerkesztőknek több körültekintést!

  • sebestyén eszter

    @Program,

    bocsi, de ahogy a matchpoint c. írásomban is utaltam rá, mindenkinek ajánlom, h az engem ért minősítéseket cserélje ki a zsidó per cigány szóra (Lévaitól), és a kép egyértelmű lesz. igen, ez krioptonáci, ami annyival rosszabb, mint a náci, hogy utóbbiról mivel hápog és csőre van, legalább tudjuk, h kacsa.

  • Ettől a DK a kriptonáci…?

  • sebestyén eszter

    bocsi, ezt ne tőlem kérdezd, nem én hívogattam végig a magyar sajtót a dk nevében, már csak azért sem, mert ellenem irányult, ugye — és utólag tudtam meg. amúgy a vágót, a dk média mcs. vezetőjét megkérdeztem, h igaz-e, h ő odatette magát az „ügyhöz”, nos kiderült: 1. igen; 2. úgy, h nem tudott semmiről, a plágiumról, a magánlevelekről stb., mindent tőlem tudott meg (utólag), egy dolgot VÉLT tudni, hogy én csúnyán beszélek lévai julival,de ezek lévai KÖLTEMÉNYEI voltak, ezért elküldtem vágónak nyílt levelezésünket a gépnarancson (AMIBŐL KIDERÜLT SZÁMÁRA AZ IS, H A NYILVÁNOSSÁGHOZ EREDETILEG NEM ÉN FORDULTAM A KMH-N, HANEM LÉVAI A GÉPNARANCSON). tehát ezt is tőlem tudta meg, miközben 1 hónapig mosva volt az agya — meg másoknak is.
    tehát azt, h ez dk-s ügy-e, egymás közt beszéljétek meg! sem én, sem a KMH, sem a GÉPNARANCS, sem az eddig „fedésben maradt” médiumok NEM KÉRÜNK EBBŐL. köszi!

  • A ” DK ” azzé se tud híveket toborozni , mertt idétlen nevet adott önmagának.
    Most hagyjuk azt hogy mit jelent , az nem számít, úgysem tudja a nép java.
    Déká…déká..nem jó csengésű szó. Nekem legalábis , ha látom leírva , rögtön a Dán Korona nevű pénz ugrik be!
    Azmeg ugye nem magyar dolog.
    Kiejtve meg mindenféle hülyeség , de nem egy párt.
    Aztán meg annyi az idétlen rövidítés hogy elvész özöttük : LMP PM KDNP … A FIDESZ -hiába- jó csengésű szó !
    Bármit is jelentsen , legalább egy szó !!
    A Demokratikus Koalició adhatta volna magának azt a nevet is hogy ” DEMKO ” ( kiejtve : „DEMKÓ” ) Az emberek ezt már nem felejtenék el , jobban figyelnének rá . Merem állítani legalább háromszor több szavazója lenne most , pusztán csak a név miatt.

  • Idezsdrága jótezsvírejim a zalkoholba..
    Há’ kölleznekteknek?
    Jól gyönne majd eza zenergija amikor elíritek a hetvenötöt. aszt kijakartok gyutni a klozettra..
    Higgalom, drága szesztezsvírek!!
    Igyatok valamit inkábbost.
    Cheers!! Halál a májra!!

  • sebestyén eszter

    @Geyza,
    Dead Kennedys, Dobrev Klára, Donna Karan. 😀

    amúgy első dk logó még baromira hasonlít is az öreg punkok szimbólumához, csak nem annyira szorosan ér össze a D és K. pl. itt: https://www.youtube.com/watch?v=-KTsXHXMkJA

  • falusi: nem jó ezeknek már semmi sem! Én, ugyi, benyelem, hogy egy elvtársnő pocskondiázza a KMH-t, egy műzsidó meg nácinak nevezi, de hát, ez a dolgom, mivel én vagyok az egyik szerki, meg az a rohadt antidemokratikus liberátor, vagy mifene.
    Nodenemár, miért is nem harangoznak Porosfalván? Hát annak, biza, több oka is van. Az első: nincs harang.
    Na, ezt értse mindenki úgy, ahogy akarja.
    Májügyileg meg: beérett a cefre Kukukkhegyen, nomeg, rátermelt a szőllőzagy, amibul a törköly lészen. Komám, ne tudd meg, a népek feje körül muslicafelhők rajzanak, pedig csak kilélegeznek. Hogy befelé mit inhalálnak, ezek után képzelheted.
    Van a szomszéd utcában egy pógár, aki, ha végig hajt a dűlőn a dízelmercijével, sült krumpli szagot hagy maga után. Na ja, a mekitől szerzi be az üzemanyagot. Kíváncsi vagyok, ki lesz a következő, aki törkölyszagot fog maga után eregetni. Korábban valami kurva jó reklám volt az egyik viszkigyártónak, hogy az autós, akinek a nevadai sivatagban fogyott ki az üzemanyaga, a bulira szánt piát töltötte be a tankba, és simán elment vele az első benzinkútig.
    Én egyszer tankoltam a motoromba a Lukoilnál – gyengébbek kedvéért Lukasenko fehérorosz diktátor személyes érdekeltségű benzinkút hálózata Orbanisztánban – és leállítás után már nem tudtam újra indítani: az összes felhordó vezetéket és úszót, ami benzinálló műanyagból volt, roggyanttá marta.
    Aggódom a májamért…mi marad neki?

  • sebestyén eszter

    @István,

    Nem nácinak nevezett, csak fasisztának, már ha egyről beszélünk. Tudom, h nyeltél, én is. Egyelőre a mérleg: én magánlevelet írtam, az ő pocskondiázása két médiafelületen kint van. Előzmény: ő plagizált.
    Justitiának meg gerincsérve lett.

  • eszterlánc: ugyan nem érdemes tovább kavarni a fekáliát, de a) nem egyről beszélünk (nincs tudomásom arról, hogy bárki a baloldalról fasisztának minősített volna, de, ha igen, soha nagyobb öröme ne legyen) b) az illető magát a KMH-t minősítette nácinak.

  • sebestyén eszter

    @István,
    ááá, értem. akkor nem egyről beszélünk. én is direkt nem írtam ide neveket. kavarjanak egymás közt, egymásban, egymáson, egymással.