Bruck András: A kártya lapjai

2015 december 14 10:05 de.79 hozzászólás

Utólag könnyű.

Akkor már tudod, hol rontottad el: a házasságod, a gyereked, az életed.

Vagy az országot, ahol élsz. Mondjuk, mint mi a sajátunkat.

Így utólag pedig már azt is tudod, hogy az első pillanattól kezdve nem volt semmi esélyünk.

Az alatt a tizenöt másodperc alatt, amíg Sz. M. a Parlament erkélyén kimondta, hogy a „Mai naptól… országunk államformája és neve Magyar Köztársaság”, az egésznek már vége is volt.

Egy lélegző hulla született.

Utólag már látni, hogy a következő két évtized valóban egyetlen megszakítatlan araszolás volt a vég felé. Míg végül S.P. – egy egész életében kétes egzisztencia – primitív kézírásával megadta a kegyelemdöfést: aláírta a köztársaságot megsemmisítő, az ország szabad pusztíthatóságát „törvényes” keretbe foglaló jogi fércművet.

Ennek a tragikus két évtizednek az első negyedében nem voltam jelen. És amikor már igen, akkor sem fogtam fel, hogy amit látok, az nem a demokrácia „működés közben”, hanem a penész terjedése a falon.

Erdély, Trianon, határokon átnyúló, árpádsávos, turulos, ki a magyar, mi a magyar, zsidó, Kárpát-medencei erőközpont, hazaárulás, elcsatolt, szentkorona, nemzettest, libsi, komcsi, szellemi honvédelem – húsz éven át ez a méreg szívódott fel bennünk, és senki nem talált rá ellenanyagot, ellenszert.

És nem is volt ilyen. A bűzlő mocsárban nőnek a legszebb virágok, de nálunk egy sem hajtott ki. Nem akadt senki, aki megállíthatta volna a romlás felé tartó országot.

És csak utólag tudom, hogy nem is volt más lap a kártyák között.

Az 1990-es évek első felében az amerikai kormány rádiójánál, Amerika Hangja magyar osztályán dolgoztam. Nem sejtettem, hogy amit ott tapasztaltam, az mikroszkopikusan pontos leképezése volt a magyarországi eszme- és elmeállapotoknak. Százalékra stimmelt minden: a washingtoni szerkesztőségben a liberálistól a szélsőjobbig jelen volt valamennyi árnyalat, de ott is a „nép-nemzeti” vonal volt többségben.

Az anakronisztikus érzelmek túléltek mindent: időt, rendszert, teret.

A Voice of America magyarjai miközben az amerikai intézményekre és életformára büszke amerikai állampolgárok voltak, a lelkük mélyén húsz-harminc év után is megmaradtak annak a provinciális kelet-európainak, aki a sérelmeivel, ártalmas tradícióival, mániáival bármikor kész tönkretenni régen elhagyott hazáját.

A mára egyeduralkodóvá vált magyar jobboldal egy kis zárványa voltak.

Rajtam kívül egyik volt kollégám se jött haza, de nem is volt szükség itthon rájuk. Húsz év alatt nélkülük is sikerült a zombisereg, a Cser-

Palkovicsok, Kocsis Máték, szeged-csanádi püspökfélék, Mészáros Lőrincek, Lezsákok, Tállaik, Fekete Györgyök kezére átjátszani az országot.
És megint csak utólag fogjuk elhinni, mi mindenre lesznek még képesek.

Ui:
Tegnap Kövér László a szülést nevezte a női „önmegvalósítás legmagasabb minőségének”.

Kormánypártiak, legyetek jó hazafiak, és adjátok oda nekik önként a lányaitokat.

Kövér László. Fotó: MTI.

Kövér László. Fotó: MTI.

Bruck András

79 hozzászólás

  • Ez is egy magyar ellenes cikk. Csak azt nem értem, ha az írója, csak mocsárt lát Magyarországban, miért nem megy vissza Amerikába?

  • Ui: Hamarosan bevezetik az első éjszaka jogát is az árja önmegvalósítás biztosításához.

  • Figyelő!
    Megfogadtam magamnak, hogy önnel én nem állok le, mert értelmetlen.
    Az események figyelemmel kísérése a szerző részéről nem „magyarellenes”. Sőt, éppen Magyarország, a magyarság szeretetéből fakad.
    Nem az a kérdés, hogy a szerző miért nem megy oda ahová önnek semmi köze, hogy miért nem megy hanem az, hogy Őn miért rontja itt a levegőt. Menjen haza „önmegvalósítani”!

  • Moholy,
    Lehet, hogy nem értek magyarul?
    T.i. hányszor használta az író a cikkben pl. a mocsár jelzőt hazájára?
    Azt hiszem, megmagyaráztam miért döbbenetes, és hogy a többi nemzet vajon ezt a jelzőt használja e, ha neki nem tetszik a jelenlegi kormánya.

  • A cikk írója nagyon is reálisan lát. Elszomorító, hogy visszatérünk a mély-feudalizmusba és a tunya nép ezt hagyja. Úgy látszik a 8-10 éves agymosás sikeres volt. Ma már mindent megtehetnek, amire pár éve még úgy gondoltunk ezt vagy azt nem, hát az is mehet. Már csak egy reménye van a gondolkodó hazaiaknak, hogy belülről történik valami rothadás ami szétveti – kósza remény. Sajnos, egyre kevesebben vagyunk akik úgy szeretjük és féltjük hazánkat, mint a cikk írója és néhány hozzászóló, akik siratjuk, hogy egy maroknyi uralkodó és hűbéresei játszadoznak velünk és ki vagyunk szolgáltatva kényükre-kedvükre. Mi kell még, mi jöhet még?

  • Azt hiszem egyeseknek fogalmuk sincs mi a feudalizmus, de azért csak írjátok….

  • Bruck András és Bruck Gábor (nem tudom, hogy rokonok-e?) már régóta a top 5-ban vannnak, mint legpontosabb, leginformáltabb és legkifinomultabb stílusú írók vagy publicisták…
    Figyelő, te meg a bottom 5 vagy a hozzászólók között ugyanolyan régen mélyen szántó ostobaságoddal… Apropó, nagy bosszúságodra Heller Ágnes még mindig él…

  • Bocsánat, Bruck Gábort visszaszívom, valamit eltévesztettem.

  • Figyelő!

    Az nem hír, hogy megint nem érti mi miért íródott, hiszen sosem szokta érteni mikor mit akar mondani az épp aktuális szerző – szerintem majd akkor írjon, ha végre megértett valamit, az legalább az újdonság erejével hat/na!
    A „mocsár” jelzővel ezeregy mindent kifejezhet valaki, anélkül hogy ledegradáló szándéka lenne!

    Úgy tűnik tényleg nem ért magyarul, máskülönben rögtön levette volna, hogy ez a cikk Önről (is) szól, és minden mély magyarról – itt pl a kollégáiról, és az őt körülvevő mikrokörnyezetről – akik tök mindegy, hogy mennyi ideje élnek valós demokráciában, mert miközben büszkék az összes olyan vívmányra melyben itthon nem volt részük, és valószínűleg elképzelni sem tudták hogyan is működik – aközben szívükben, lelkükben értékítéleteikben megmaradtak koncon marakodó, csizmaveregető mindent és mindenkit gyanakvással figyelő, örökké elégedetlen – de annak okát is mindig másban kereső – képzeletbeli lovát ugrató bugris magyarnak!
    Aki gondolkodását,sőt egész valóját odacövekelte az „anyaföldhöz”, és eközben óbégat, hogy mindenki más miért röpül, amikor ő mozdulni sem tud ! Nem a módot keresi, hogy ő is röpülhessen – nem ! Csakis azt kifogásolja,mi az hogy a többiek röpködnek, amikor ő itt csücsül és vele senki nem törődik… aztán ha valaki mégis segítő szándékkal közelít,jókorát sóz annak nemlétező szárnyára, miközben jókat kacag hozzá, hisz ezt rendkívül furfangosnak találja !
    Ezen a fifikásnak gondolt ravaszságon alapul Orbán pávatánca, és ezért népszerű oly sok magyar számára Orbán ideológiája, hisz ez áll a legközelebb a „magyaros gondolkodáshoz” – verj át mindenkit akit csak lehet, akit meg nem lehet, azt támadd le, mert ha nem (esetleg) ő támad le téged!
    Ez a harcos magyar prototípusa, a másik az örökké elégedetlen, siránkozó, gyűlölködő valóban penész szagot árasztani képes, mocsárban ragadt depressziós: az ő kalapjáról még az árvalányhaj is hanyatt homlok menekül, és kornyadozva a feltámadó széllel elinal…
    Velünk tényleg megállt az idő – akaratlanul is Kertész Ákos örökbecsű megállapításai jutnak eszembe a disznókról a gazdáról na meg a nagykésről – milyen igaza van és ahelyett hogy mindezt végiggondolnák, önérzetükben megsértve mégis hányan „kapták fel a vizet” !

    Bruck András nagyon világosan látja amit lát, ráadásul nyílt közérthetőséggel ír, kihagyja a hasonlatokat a plasztikus fogalmazást stb ez többek között magáról szól, aki nagyon keveset élt itt, egy kettőre kereket oldott, és onnan a nyugati demokráciából „vérzik a szíve” elhagyott hazájáért – és piszkosul nem ért semmit!
    Időnként hazalátogat „kanadai gyermekeivel” – apropó: vannak más nációhoz tartozó gyermeki is ? – és a repülőről tanulmányozza a szocreál lakótelepeket, megállapítva hogy borzalmasak !
    Bruck András arról a szellemi mocsárról ír, amelybe ide oda rendszerváltás és köztársaság önként és dalolva beleragadt a magyar, és amelyből úgy tűnik sosem fog szabadulni.
    Netán (Márain kívül)olvasott Ady Endrét is?
    Mert ha igen, akkor tudhatná, ill. felismerhetné, hogy ugyanarról beszélt Kertész Ákos és most Bruck András is!

  • Kedves Miklós !

    Tulajdonképpen miért szívtad vissza Bruck Gábort ?

  • Besancon

    2015 december 15
    6:46 de.
    Köszönöm a személyeskedést! Ez az amit én sem magával, sem mással soha nem tettem.Ez nem vitázás!
    Ha ezt a lapot olvassa valaki kivülálló, tisztán látható, hogy két Magyarország van ma is! Sajnos.

  • Bruck „magyar tájképe” – nem magyar ecsettel festve. Másként: savanyú a szőlő.

  • Figyelő!
    2015.dec.15.11:49

    Van ennek valami köze mindahhoz amit a cikkel kapcsolatban írtam ? Arról esetleg valami vélemény?
    Nincs, hát nem is lehet, miután kifejtette, hogy nem érti, a mocsártól meg nem tud elszakadni, amit egyébként sem nem a hazájára, sem nem a kormányra írt! Olvassa el még egyszer figyelmesebben.

    Rókafi nagyon helyesen asszociált a feudalizmusra,ám Ön nem az ideológia újra feltűnésével kapcsolatosan vetett fel dolgokat, hisz arról végképp nincs mit mondania, hanem azt fejtegeti, hogy Rókafinak van e fogalma a feudalizmus jelentéséről… ( azaz egyesek!)
    Érdemben a cikkhez semmi – mondja Ön miért ír egyáltalán?
    Merő fontoskodásból?

  • Figyelő:
    „Lehet, hogy nem értek magyarul?
    T.i. hányszor használta az író a cikkben pl. a mocsár jelzőt hazájára?
    Azt hiszem, megmagyaráztam miért döbbenetes, és hogy a többi nemzet vajon ezt a jelzőt használja e, ha neki nem tetszik a jelenlegi kormánya.”

    …Ti rikácsoltok s pénzt kaptok érte,
    Mi belefúlunk bűnbe és vérbe,
    Nagyokat lépő, mocsári gémek,
    Ügyesek s vének.

    Rikácsoljatok bőven és bátran
    S vesszünk mi itt a magyar Mocsárban.
    Magyar madarak, sár-faló gémek,
    Ősek és vének.

    Verje meg az Ég minden fajtátok,
    Rajtatok ma sem fog még az átok,
    Halászó, hizlalt, nagy nyakú gémek,
    Sánták és vének.
    Ady Endre

  • Tegnap, képviselői kérdésre válaszul a . V e z é r . komoly pofával azt mondta a parlamentnek nevezett bábszínházban, hogy „nem kívánja senkinek, hogy a kertje végében stadion legyen, azzal a zajjal mint egy autósztráda, amivel egy stadion jár”. Esküszöm megsajnáltam ezt az uborkafán felkapaszkodott bugris parasztot, aki erre képes egy XXI.századi társadalomban… De még sajnálatra méltóbbak a fidSS-es hűbéresei, akik a legfőbb földesuruk eme komikus megszólalását behúzott nyakkal voltak képesek eltűrni. Legalább röhögtek volna, de annál ők sokkal szolgalelkübbek.
    Mindezt csak . F i g y e l ő . tanulságára vetettem „papírra”, hogy megtudja, milyen is az, amikor a despota hűbérúr elveszti az ítélőképességét és a minimálisan elvárható önkontrollját csak azért, mert az övé a hatalom. Most meg éppen még följebb, a királyi várba igyekszik, és ezt nem is tagadja, épp a minap jelentette be… Mi más ez, ha nem a feudális mocsár?

  • Javítás:
    annál ők sokkal szolgalelkűbbek helyett > alattvalóbbak.

  • – feudális társadalom alapvető osztályai: hűbérurak és jobbágyok – mint ma Magyarországon egy maroknyi csapat és csókosai + a többiek, megfélemlített, megvezetett emberek.
    – hűbérurak uralkodó, kizsákmányoló osztályába tartozott a nemesség és a főpapság – nem kísérteties a hasonlóság?
    – a kizsákmányolt parasztság politikailag és jogilag egyaránt kisemmizett – nincs is szinte már ma parasztság – jobb, ha tőlem tudod…
    – városban anno voltak céhmesterek, céhlegények, tanoncok és napszámosok – ma vannak vállalkozók + dolgozói, alkalmazottai és közalkalmazottak + közmunkások ergo napszámosok..

    Néhány megvilágítás csak, bár tudom, nem teljes. Érdekes összehasonlítások, és akkor nem is beszéltem még az egykori járadékokról (ma adó-rengeteg) vagy a vallási ideológia uralmáról egykor és ma – lásd például Kövér legutóbbi kiszólását asszony szülj mert kötelességed és punktum.. Lehetne még tovább ragozni, de nem teszem. Akinek füle van hozzá, az úgyis hallja, aki pedig süket és vak, az sajnos nem néma és beszél a vakvilágba..

  • Figyelő!

    Azt(at) írja, hogy Bruck, ha ennyire………………, akkor miért nem megy vissza Amerikába ? Csak azt felejtette el hozzáfűzni, hogy úgy mint például Én, azaz Figyelő, aki igenis egész életemben hű maradtam az újvilághoz, ahová mindig visszajöttem.

  • Azért lássuk be, ez a cikk is jól lerántja a lepedőt az Amerika Hangja (és a Szabadeurópa) szerkesztőgárdája többségének az igazi arculatáról is. Gratula !

  • Figyelő
    2015 december 14
    3:35 du. Már többször kérdeztem Tőled, ha annyira imádod a mai Magyarországot, miért nem mész vissza? Sosem válaszoltál.

  • Kedves Besancon és Belzebub, valamint a hasonlóan gondolkodók,
    Hadd biztosítsalak Titeket arról, hogy ezek a nemtelen vitatkozásaitok azokkal, akik egyrészt nem is értik, hogy mit írunk, de semmiféleképpen nem kvalifikáltak érdemi vitára, mert valójában az alapfogalmakkal sincsenek tisztában, de tudálékosan osztják az észt lankadatlanul. Fel kellene adni nekik egy-két házifeladatot, hogy például olvassák el a liberalizmus tudományos, objektív definicióját.. Ezt megtehetik a többi alapfogalommal is, hogy rájöjjenek, hogy milyen ostobaságokat fröcsögnek.
    Szóval azért biztosan értékeljük ezeket a szinvonalas hozzászólásaitokat, még akkor is, ha nem lájkoljuk be minden alkalommal. Ezt helyettünk is teszitek, köszi.
    Én éppen másodszor vagyok egy hónapig Pesten idén, tehát abszolút nem vagyok kivülálló és sajnálattal mondhatom azoknak,akik kivülről figyelik a tébolyító MOCSARAT, hogy a helyzet itthon bizony tragikus és még sötétebb, mint amit az ember kivül elképzel még akkoris, ha követi a napi sajtót.. Teljes lélekvesztés. Sokan már az 56-ot sírják vissza… Egy kis indoklás? Ok: 56-ban olyanok voltak a politikai és gazdasági viszonyok, amilyenek (nem túl jók). Most viszont az adottságok százszor jobbak, de ez a rezsim megtalálja a módját, hogy a lehetőségeket is elrontja, megbénítja és eltékozolja. Ez emberiség elleni bűntett! A halottakat és kárvallotakat számokkal kifejezni lehetetlen, tehán nem is létezik…

  • Kedves számomra ismeretlen – magyarázd meg nekem amit tőled ide idézek – mert nem értem:

    Besancon
    2015 december 15
    6:46 de.

    „…Velünk tényleg megállt az idő – akaratlanul is Kertész Ákos örökbecsű megállapításai jutnak eszembe a disznókról a gazdáról na meg a nagykésről – milyen igaza van és ahelyett hogy mindezt végiggondolnák, önérzetükben megsértve mégis hányan “kapták fel a vizet” !…..”
    tisztelettel.
    id. Kiss László

  • Miklós Bánfi!
    Ma is megkaptad a virtuális vállveregetést. Jól, jót szótá’. Főként az első bekezdésre értem, de a többi is ott van.

  • http://nepszava.hu/cikk/1003240-befogadta-kertesz-akost-kanada
    szevasztok!

    Utána néztem és már értem – a fenti linken olvasva!
    De továbbra is kérdő jel számomra kik a :

    „… Velünk tényleg megállt az idő …” vagy talán VELÜK?
    Konkrétan ki a velünk és kik a velük? Ez elírás?
    Mert akinél meg állt az idő és nem halad az idővel az nagy bajban van – pláne Putyin legújabb törvényét megismerve….

    tisztelettel:
    id. Kiss László

  • Ha beleszólhatok: Kertész Ákos személye és esete az egyik legmegosztóbb kérdés a magyarok körében. Ez tényleg vagy pro vagy kontra, de köztes vélemény erről szerintem nem létezik. Mi vagyunk a velünk, akik kiállnak az ő hitvallása mellett és az üldözői meg a velük… Cáfolni szabad:)

  • Köszönöm Miklós Banfi véleményét – igen cáfolni szabad – de minek a valóságot kell leírni neven nevezve!

    „…Kanadában különbséget tudtak tenni egy író véleménye, és egy náci hecckampány között. Egy író fájdalmas kiáltása, és egy nacionalista-fasiszta kormány fenyegetése között….”

    innen idéztem:
    http://nepszava.hu/cikk/1003240-befogadta-kertesz-akost-kanada

    a fenti idézet – a helyzet rosszabb – hacsak náci meg fasiszta lenne – ők egykutya alom kölykei közönséges köztörvényes bűnözők KÖZVESZÉLYESEK A MAGYAROKRA AZ EMBERISÉGRE AZ EGÉSZ VILÁGRA! – akit mindenki elítél kivétel nélkül remélem a bűnözőket senki se védi…

    OLVASD ÉS HALLGASD ITT:
    https://kuruc.info/r/2/152539/

    SZÓVAL csak röviden és befejezem a témát „…a hazug-embert előbb utolérik mint a sánta kutyát…” hazudozó versenyt folytattak az országházban… a leszúrás előtt!!!

  • Választ írtam erre a Népszavának.

  • llanfair

    2015 december 16
    3:20 de.
    Kérdésedre a válasz, miért nem megyek vissza a mai Magyarországra?
    Két oka van: 1, a gyermekeim, unokákáim már kanadaiak
    2, mert senki sem tud visszamenni 59 év után!

  • Besancon

    2015 december 15
    3:33 du.
    Elnézést, talán nem igazán szóltam a cikkéhez!
    A helyzet az, hogy ma két Magyarország van, a bal és a jobb. Én nem látok semmi rosszat abban, ha a mai magyarság nyomja a nemzetiség érzelmeit, hiszen 45 évig ez tiltva volt, vagy csak annyi volt, hogy „kicsik vagyunk”. minden nemzetenek kell egy bizonyos öntudat, különben nincs nemzet. Kanadában figyelem pl. az amerikaiak nagy nemzeti érzelmét, ami őket úgy gondolják naggyá teszi.
    Olvasva a rövid cikkét ennek ellenkezőjét tapasztaltam, ami kissé elszomoritott.
    Vajon, ha más kormány lenne, mondjuk Gyurcsány és társai, akkor is ez lett volna a véleménye?
    T.i. itt nem párt hovátartozásról van szó, hanem a haza szeretetéről!

  • id Kiss László

    2015 december 16
    9:50 de.
    Kertész Ákos mosléknak és hansonló szépnek nevezte a magyarokat! Kiváncsi lennék, hogy melyik ország, állam dicsérné meg aminek állampolra volt…

  • Ja, és Kossuth díjat adott neki. A magyar állam legmagasabb kitűntetését.

  • Kedves Figyelő!
    Miért nem tudsz soraim közt olvasni – ne hidd tudd – az okost a buta soha nem tudja legyőzni – ideig óráig erővel igen . de az semmi – minden és mindenki megvédi fészkét akkor az ember miért ne – de van kakukk – sajnos az emberek között is…

    tisztelettel:
    id. Kiss László

  • „Miért nem tudsz soraim közt olvasni”
    Mert nem akar. Mindig csak azt veszi észre, amit akar.

  • Na még egyszer azoknak, akik úgysem akarják érteni:

    A szeretet nem abból áll, hogy mindig jót mondunk róla.
    A rosszat nem szeretem benne, de szeretem a jót, ami van, és a jót, ami lehetne, ha el nem rontaná. Azért szidom, mert szeretem. Ha nem szeretném, nem törődnék vele.

  • Kedves Figyelő (15:34), ezt a liberális megosztást, hogy „két Magyarország van, egy bal és egy jobb” legalább Te ne hidd el.
    A rendszerváltás óta soha nem volt akkora egység a magyarságban, mint ma. Nincs bal-jobb osztódás, teljesen egységes összezárás van a nemzeti érdekek mentén. A Fidesz, Jobbik, LMP (igen, ők is) végre kimondták, hogy politizálásukkal a magyarok javát kell szolgálniuk. Nem az IMF, EU, USA, multi vállalatok stb érdekei az elsődlegesek ma már, hanem a magyar társadalomé. Támogatottságuk a társadalom 90%-át lefedi. Amennyiben valaki mégis valami kétpólusú osztottságról beszél, az a marginális törpepártok viszonyrendszerbe emelését szeretné elérni, és Te biztosan nem vagy ilyen.
    Örüljünk a mai helyzetnek és vegyük észre a maradék tíz százalék is mennyire próbál (ha fogcsikorgatva is) a magyarok elvárásának kedvébe járni, lásd az MSZP hátraarcát a bevándorlásügyben, már bankokat is sarcolnának, az energiaárakat is lejjebb vinnék az energiacégek kárára, a határon túli kapcsolataikat építgetik, levakarták magukról az SZDSZ sarát stb.

  • Még idetartozónak gondolom aprócska csoportok hisztéria-keltését, akik Kövér kijelentését,- miszerint a nők önmegvalósításának csúcsa a gyerekszülés – negatív terhességi tesztekkel válaszolják meg a Facebook-on. Tehát nem kell sok magyar kisgyermek.
    A másik hírt, miszerint bezárják a debreceni menekülttábort szintén támadják ugyanezek, hisz kell a sok bevándorló.
    Ez a példa is bizonyítja, nincs itt semmiféle bal-jobb megosztottság, helyette van a nemzetüket féltők versus individualizmus.

  • Charlie, hálával tartozom, hogy ilyen szépen összefoglaltad a gondolataim inverzét:)
    Komolyan mondom, hogy ezt el kell menteni!

  • charlie Az az aprócska felháborodott csoport nagyjából a nők nagy része. Persze egy „öntudatos” férfinak ez aprócska, hiszen az asszonyállatnak a konyhában a helye. A nőnek mi más lehet a feladata, mint szaporodni, és a férfiakat kiszolgálni?
    De kell sok magyar kisgyermek, de azt nem ostoba beszólásokkal fogják elérni. Ez akkor sem lehet sikeres, ha másodrangú ripacsokkal ismételtetik meg papagáj módra.

  • Sem a HVG, sem a Finacial Times nem kimondottan Orbán párti! 🙂
    Érdemes elolvasni!

    http://hvg.hu/itthon/20151216_Financial_Times_Orban_kitaszitottbol_peld

  • Ilan barátom, a Lázár, Kovács Zoltán, Kocsis Máté triumvirátus ma a magunkfajtákat, akik így gondolkodunk, liberál fasisztáknak cimkézett. Így ha Charlie megengedi, én mégiscsak megpályáznék egy más embercsoportba való tartozást, mert ezekkel inkább ne soroljanak még egy fajba se, nem hogy a nagy magyar egységbe…. Mindhárom, azt mondta, hogy megáll az eszük, hogy egy teljes demokráciában miért ne lehetne Ákosnak magánvéleménye… Milyen jogon szünteti meg a T-com a finanszírozását??? Nekem meg ettől állt meg..

  • Miklos Banfi Ákosnak lehet magánvéleménye. De ha ezt interjúban adja elő, Kossuth-díjas előadói minőségben, szajkózva Kövér szavait, akkor már nehezen gondolható magánvéleménynek (más kérdés, hogy a Kossuth-díj lejáratásában vastagon benne van az ő kitüntetése is). Ha az lett volna, akkor a kormány tagjai nem hördültek volna fel, hogy miért tette ki a szűrét a T-com, teljesen jogosan. Közük?
    Elvakult vagyok a művészetben. Ákost egy sokadrangú zenei szakmunkásnak tartom, semmi másnak, nem kellene a bölcs művészt játszania. Persze a Kossuth díjért adni kell, nem mehet mindenki Felcsútra koncertezni érte. De akkor ne csodálkozzon, ha megkapja amit érdemel. Gondolom szerinte Marton Éva és Martha Argerich is takarodjon a konyhába. Remélem hallott már róluk.
    Charlie által emlegetett klubban én nem voltam tag, és nem kértem hozzá az engedélyét.
    De ha már egy zenegyalázóról megemlékeztünk, megragadom az alkalmat, hogy megemlítsem, 1827-ben Bécsben a mai napon halt meg az ismert világ legnagyobb géniusza, Beethoven.

  • Miklos Banfi, gondolataim inverzét konkrétum hiányában nem értem. (félreérteni meg nem akarom).
    ……
    A kormány közben kiosztott egy kokit meg egy sallert a Telecom-nak, miközben felhívta a figyelmét rá, hogy Magyarországon legelteti aranytojást tojó tyúkját és nem valami gyöngyökért gyarmatosított banánköztársaságban. Csak ma 3%-ot esett a részvénye. Telecom persze nem érti a sallereket, pedig elég hogyha megnézi a tulajdonában levő ultraliberális Origó milyen cikkeket közöl. Azok a cikkek nem verték ki a biztosítékot a vezetésben, amelyek csak celeblétben élőknek, vagy valamiféle szexuális céltárgynak mutatja be a magyar nőket.

  • illanfair 7:55
    Pár éve óta többször felhívtam arra a figyelmedet, hogy próbáld tényekkel alátámasztani a véleményedet.
    Volt közvélemény-kutatás valahol, amiben a „nők nagy részének véleményét” megkérdezték volna a témában?
    Ha volt másold ide.

    Tudnál idézni valakit, aki ilyet mondott: „az asszonyállatnak konyhában a helye”. Na, ezt is másold ide.
    ….
    Tudsz valakit idézni aki azt mondta „a nőnek mi más lehet a feladata, mint szaporodni, és a férfiakat kiszolgálni”. Persze ezt se tudod majd ide másolni, ezek csúnya dolgok csak a te fejedben léteznek. Rólunk.
    …..
    Képzeld el mennyire bántana téged, ha én meg azt feltételezném rólatok, hogy konyha helyett a magyar lányokat romkocsmák pultjainál szeretnétek látni, ahogy bedrogozva leszbikus és szinesbőrű párjukkal valósítják meg modern önmagukat.

  • charlie Érdekes módon én értem Bánfi Miklóst. Miért provokálod, hogy kirajzolja neked a nyuszit?

    Mellébeszélsz. Megint van mit szégyellni a becsületes magyarnak. A kormány tettét, ami piti kis bosszúállás, és téged aki helyesli és meg akarja magyarázni.

    Olyan még te sem lehetsz, hogy egy gyékényre tedd a bulvársajtót a kormányoddal és kedvenc vernyákoló ölebével. Vagy igen?

  • A mára egyeduralkodóvá vált magyar jobboldal egy kis zárványa voltak.”
    Hát igen, lassan ment a kijózanodás, de mára sikerült elérni. Gyurcsány zombiseregcsináló időszakát is átvészeltük, de utána csak a kijózanodás volt az egyetlen választás. De ehhez kellett egy gyurcsány, hogy kétharmaddal nyerjen a fidesz.
    „És megint csak utólag fogjuk elhinni, mi mindenre lesznek még képesek.” Nem tudom mit tud még elérni ez a kormány, de már ez is egy csoda, hogy ennyi idő alatt orvosolni tudta a ‘gyurcsány kormány’ országpusztító katasztrófáját.

  • charlie Sajnos nem érdekelt már akkor sem, mire hívod fel a figyelmemet. Az sem érdekel igazán, mit feltételezel rólam. Nem oszt, nem szoroz. Téged sem érdekel az én véleményem rólad, ha érdekelne, már elsüllyedtél volna 🙂 Én ilyen antiszociális vagyok, na.
    Te már sokadszor akarsz névvel ellátott idézeteket hallani. Miért gyűjtesz információkat?
    Társaságunkban rengeteg okos nő van, aki nem osztja kövér ákos véleményét. Elégedj meg ennyivel. A férfiak viszont nagyon féltik kivételezett helyzetüket, hiszen a konyha és a gyerek női dolog. Ha nem látod, akkor vak vagy.
    A fideszkormány minden ténykedése a nők visszaszorítása a konyhába, ahol vak komondorok leledzenek. Én látom, te nem akarod látni.
    Egy apró bizonyíték. Nézzél meg statisztikát az orvosházaspárokról. MINDIG a férfi fut be karriert, legyen bármilyen tehetségtelen a feleségéhez képest. Tagadni lehet, de minek? Járok kongresszusokra, látom a férfiak lenézését a nők irányában. Minél okosabb a nő, annál jobban igyekeznek lenézni.
    Gondolod, hogy ez nem általános? Ne tedd magad hiteltelenné teljesen.
    Mondjak példákat mondod. Idáig bármit mondtam, visszakézből hazugnak neveztetek. Én elmondom a véleményemet, és a következtetéseimet a viselkedésetekről és szövegetekről, ti meg nem fogadjátok el. Ez egy ilyen társasjáték.
    Bár ezt a többesszámot nem szeretem, nem vagyok egy párt tagja sem. Nincs mi, csak én.
    De ha felfáradsz az ákost tárgyaló kommentekhez, a szokásos fideszes hozzászólások mellett csak negatív kommentek voltak. Persze voltak mellette is néhányan, szinte kizárólag hímneműek. Véletlen?

  • Illanfair én nem neveztelek sosem hazugnak, inkább pontosításra kértelek, mint most is, hogy kiderült a „nők nagy részének véleménye” csak társaságod okos nőtagjait takarja. Ez így már rendben van.
    …..
    Ezt írod: „A férfiak viszont nagyon féltik kivételezett helyzetüket, hiszen a konyha és a gyerek női dolog.”
    Hát ezzel nehéz mit kezdeni, ugyanis pl. a betonozás, a fűnyírás meg az állatok alóli almozás meg elkeserítő hogy férfi dolog. (én mégis szeretem, ahogy asszonykám konyhában készült tepertős pogácsáját)
    Ez alól persze csak a komcsi időkben voltak kivételek, ahol vájár asszonyok és traktoros lányok élvezték a feminista nihil mindennapjait.

  • Falusi, köszönöm a linkeket, amik végképp mutatják, hogy a társadalom egy még rendpártibb kormányért kiált.

  • charlie

    2015 december 17
    4:36 de.
    Sajnos, nagyon régen élek külföldön, és ezen a linken, nagyon sok balos véleményt olvasok. Úgyan van nekem magyar jobboldali linkem is, de amit itt olvasok néha, megdöbbent.
    Adja Isten, hogy igazad legyen és végre a magyar egyet akarjon!

  • llanfair

    2015 december 17
    1:23 du.
    Már régen olvasom a beírásaidat, úgy hogy nagyjából ismerem az életedet és a feleségét, mi több a véleményed is!
    Szerény véleményem szerint kissé részrehajló vagy, ha a magyarokkal vitázol. T.i. nincs objektív véleményed, hanem szubjektív.
    Nem szabad, senkit sem véleményéért leírni.
    Te és feleséged megtaláltátok Írországban, amit kerestetek. Feleségednek kitünő állása van mint orvos, remekül keres, minden vágya teljesedett. A Te munkakörödről homályosan írsz, de nagyjából tudom mi.
    Feleséged Magyarországon nem tudott egy korházban dolgozni, 7 helyre is mennie kellett, ha akart eredményt(ezt nem értem, de mindegy, elhiszem)
    Feltétlenül a körülmények jobbak!
    A helyedben, én akkor sem marasztalnám el a magyar szisztémát, mert nekik EZ van! Abban dolgozók ezen nem tudnak változtatni, tehát ebben élnek. Akkor hadd őket békében.
    Igen, vannak nők akik gyereket akarnak, így vannak teremtve a gyerekhordozáshoz, szűléshez stb.Sőt, szívük mélyén, mind anya akar lenni, ha nem is sikerül, hanem a karrierjét építi. Ez már évmilliók óta fennáll, s legyen akár milyen okos, tehetséges egy nő, akkor is benne van!
    Ami meg a magyarok szaporódását érinti, de egész Európáit is, valóban ijesztő és félelmetes a jövőt tekintve!
    Sajnos a II. V.Háború óta, nem csak a volt komcsi országokban, de egész Európában a nők nem akarnak gyereket. (nem tudják mit vesztenek!)

  • Ilan barátom, valamit félreérthettél a 10:11-es írásodban. Én szóról-szóra egyetértek Veled, szinte mindig. Itt is pontosan ugyanazt mondjuk, sőt, még Beethovent is megünnepeltem ma:)

  • charlie
    2015 december 17
    3:16 du.
    Logikus. Szó ne essék arról, hogy llanfairnak mégiscsak igaza volt…

  • Már várom, hogy a kormány mikor írja ki a tendert a csókosoknak, a Nemzeti Vakkomondor Kölcsönző Állomásokra…

  • Charlie Én is erősebb vagyok a feleségemnél, hiszen majd kétszer olyan nehéz vagyok. Én viszem a szenet a kandallóba, én cipelem a virágföldet, én ások lyukat a virágoknak. De az nem azt jelenti, hogy nem lennénk egyenrangúak. Nem az erősebb kutya játszik intelligens körökben. Nem csak a szocializmusban voltak a hölgyek vájárok, hiszen a sok elvált nő MINDENT megcsinál otthon, ami „férfi” munka. A könnyűiparban tevékenykedtem tanuló koromban, láttam mit dolgoznak a nők a szövőgyárban. Embertelen volt. Mégis a „mester” volt az Isten, mert meghúzott egy csavart. Mi változott? Az, hogy nálatok munkamegosztás van, szép. Nálunk is. De az ország nagy részében nincs. Ezt látnod kellene. Jut eszembe, a Keresztény kormány nagy favoritja Deutsch Tamás, melyik családjában olvas mesét este?

  • Figyelő Nem gondoltam, hogy érdekel, de nem szégyellem, nincs mit.
    Hatéves sem voltam, apám vette a kalapját és a fizetését. Szeretetben és nyomorban nőttünk fel. Általános után olyan helyre kellett mennem dolgozni, ahol hamar keresni fogok. Lakatos lettem. Már az iskolában kiemeltek, így pénzért tudtam dolgozni, a szünetben pedig egy szövőgyárban „stekkeltem”. Utáltam lakatos lenni (nem volt hozzá tehetségem), ezért estin tanultam tovább.
    Nem akartam katona lenni, ezért gyorsan beléptem a BKV-hoz, mert így nem vittek katonának. Hét éves szerződést írtam alá, de megszerettem, és a mai napig nem bántam meg, pedig belerokkantam. Ez egy lenézett nehéz munka, amihez embernek kell lenni. De fizetni nem fizetett, ezért voltam mellette havat lapátolni, lépcsőházat mosni, éjjel-nappaliban eladó, mentős (ápoló és gkv is), taxis stb. Közben jártam szorgalmasan az esti iskolákat, hetente négyszer operába, és rengeteget olvastam. Húsz évet jártam iskolába összesen, és nem hússzor az első osztályt 🙂 Elkezdtem látogatni a Műszaki Főiskolát, de akkor nem jutott volna idő az operára. Az pedig nekem mindennél fontosabb volt.
    Megjegyzem akkoriban egy buszvezető 1 szabadnappal dolgozott egy hónapban. Régi „szép” idők. Sokat bírtam fiatal koromban.
    Ez jó volt, mert az „intelligens” tanult nép lenézett, a fizikai munkás meg valami furcsa sznob marslakót látott bennem. Talán itt kezdödőtt „antiszocializálodásom”. Házasságom révén, sikerrel éltem kétlaki életet a lenézett munkásosztály, és a képzett „művelt” középosztály között.
    Életem fő vonala a buszvezetés, az is a fekete hetesen, Budapesten. Nem kaptam megbecsülést érte, megszoktam. De Kossuth-díjjal felért, mikor egy mentős, aki mellette egy minden hájjal megkent taxis is volt, azt mondta. Pisti, én még azt sem hiszem el, hogy EGY napot végig lehet dolgozni a Rákóczin baleset nélkül csuklóssal, nemhogy 30-40 évet. A szakma dicsérete mindennél többet ér.
    Még mellette bejártam egész Európát, ami az elején nagyon kalandos volt pénz nélkül, de megoldottam. Most már kényelmesebb. Így most egy tisztelőm szerint selyemfiúként élek tovább, miután hazám megtagadta a szerződésemet, és nem engedett nyugdíjba.
    Köszönöm érdeklődésedet, de az életem nem kiált könyv után, bár nem nevezhetném unalmasnak.
    Hozzátenném, nem voltam sem kisdobos, sem úttörő, sem KISZ tag. Felkértek a párttagságra, de nem fogadtam el. Jelentettek fel rendszer elleni garázdálkodásért, vertek meg a rendőrök csak azért mert ott voltam, és zaklattak a hosszú hajam miatt. De nem kovácsoltam belőle hasznot magamnak 89-ben.
    Sőt, még azt sem fogadtam el, hogy kiemeljenek „főszakszervezetisnek”. Bármilyen hihetetlen, van gerincem. 🙁
    Ennyi dióhéjban.

  • Figyelő Kedves Figyelő! Nem érted, de elhiszed, ez kedves. Igen, ezt nem lehet Kanadában érteni, itt sem értik.
    Tehát van egy orvos Magyarországon. Szakmailag előre akar jutni, és tudása alapján sikerül bejutnia az egyetemre dolgozni.
    Akkor kutatnia, gyógyítania és tanítania kell egy személyben. Persze ehhez a három munkához csak egy fizetés jár. Púpnak még odacsapják a munkavédelmi felelős munkakörét, gazdag ország, ehhez egyetemi tanárt használ.
    Tehát orvosunk szerez még egy szakvizsgát, így két szakvizsgája és négy szakterülete van. Az egyik olyan ritka, hogy Magyarországon ketten voltak, akik művelték. Ma már egy sincs.
    Ez négy kongresszus egy évben. Egy kongresszus részvételi díja eléri orvosunk havi fizetését, és akkor az utazás, szállás még nincs is benne. Számolj. Persze a szabadságot is elviszi a családtól, vagy beletervezik a nyaralásba, ami újabb költség, és hát nem az igazi, hiszen Ő elfoglalt.
    Kutatni is kell, de ezt elavult komputerekkel nem lehet, tehát orvosunk otthonra is, és a munkahelyre is vesz komputert. Azután szükség lesz egy laptopra és „okos telefonra” is, mert a sok utazás, kongresszus miatt kell. Okos telefonra például feltöltheti a szakkönyveit, ami így mindig nála van.
    Miután a fizetése elfogyott, másodállás kell. Tudása és az orvoshiány lehetővé teszi, de a több munkahelyre el kell jutni, tehát autót is kell venni. Jogsija nincs, sofőr is kell (az autópályák miatt nem akar kispolskit, szeretne egy biztonságos és kényelmes autót. Hiába, a gőg nem ismer határokat). Erre jó a férj is, ha már hivatásos. Persze hitelre, és a hitelesek csődje miatt a duplájába kerül. De a magyar társadalom szerint, úgy kell neki, minek nagyzol, lehet autó nélkül élni.
    Nem megy csődbe, dolgozik egy kicsit többet. Szakkönyvek is kellenek, aminek az ára 20-150 ezer forint között található. Ezt is megveszi, mert a munkahely nem tudja biztosítani. De ezek elavulnak, cserélgetni kell őket. Mikroszkópot is kell vásárolni otthonra, akkor ez egy félmilliós kiadás volt.
    Itt tartunk, anyagilag gyakorlatilag túlköltött, és még csak a fejlődését biztosította.
    Fele munka maszek, ebből azért le tud írni valamit az adóból. De például a Szempathológusok európai társasága önfenntartó, számlát nem ad, nem is lehet leírni az adóból. De mert nyugati orvosok, ezért szép és drága helyeken van a kongresszus. Helsinki, Amszterdam, Hawaii stb. Ez egy magyarnak anyagi csőd, de mert Magyarországon nincs ilyen szak, menni kell.
    Ekkor kitalálja az állam, hogy ezek az ingyenélő orvosok sokat keresnek, és letiltja a maszek állásokat (MSZP). Adójóváírás ugrott. Jön a Fidesz, ő nem tilt le semmit, ők csak megszüntetik a kórházakat, illetve olyan megalázó pénzt akar fizetni az orvosnak, hogy Ő inkább feláll. Gyógyítson a törvényhozó. Mert nem elég a kevés pénz, állandó feszültséget kelt a szerződésekkel, nem lehet előre számítani fél évre.
    Orvosunk ennek ellenére töretlenül fejlődik, és PHD dolgozata olyan jól sikerül, hogy az USA beemeli az egészségügyi könyvtárába. Ezért kap is bruttó 30 000 forintos fizetésemelést. Így már havonta megkeresi a 180 000 forintot.
    Továbblépni most nem lehet, mert hiába vannak meg a feltételek, nem elég öreg!!!! a docenséghez. Ennek ellentmond, hogy érettségivel lehet valaki rektor, de hát neki barátai vannak.
    Másolással is lehet doktorihoz és magas beosztáshoz jutni, de orvosunk ezzel sem élt, Ő négy évig írta a PHD-ját.
    De munkahelyeit szüntetik meg, és hát már Ő is unja a ceglédi és fehérvári utazásokat. Mert városon belül elmegy, de az országjárás fárasztó.
    Tehát sem anyagi sem erkölcsi megbecsülés, a kórházakat és ezzel a munkahelyeket megszüntetik, és akkor jön egy fejvadász, emberi körülményeket, életpályamodellt tizenhétszeres fizetést ígér, és be is tartja. Ekkor a magyar hiénacsapat elhordja gazember hazaárulónak, aki eladja magát a nyugatnak.
    Itt havi 3000 eurót fizetnek ki egy évben kongresszusokra. A szakkönyveket a kórház fizeti, de az orvos tulajdona. Három hónap szabadság, és minden munkát kifizetnek, nincs bújtatott kommunista műszak. Senki nem szólhat a munkájában, de persze vállalja a felelősséget mindenért. Ezt egy munkahelyen, max kilenc órába, szabad hétvégével. Az ügyeletek telefonügyeletek, szabadság és fizetés jár érte. Ha hozzáveszed, hogy 7 percre van a kórház, ez nem kis változás az országjárás után.
    Azt mondod, hogy örüljünk neki, és hallgassunk? Ez erkölcstelen lenne. Azért mert ott rosszul működik, az nem azt jelenti, hogy úgy kell maradnia. Ha az orvosok és ápolók munkáját rendbe teszik, abból az emberek, és ezáltal az ország profitál. Ez azt hiszem, nem szorul magyarázatra.
    Lehet, hogy sokak szerint hazaárulók vagyunk, gyűlöletkeltők és magyar gyalázók. Ha így lenne, lesz@rnánk mi van otthon. De mert nem vagyunk olyanok, szeretnénk felébreszteni a magyarokat, még ha ez nekik nem is tetszik.
    Remélem egy kicsit érthetőbbé tettem a dolgot.
    A kormányok folyamatosan ferdítenek, hazudnak az egészségügyről egyértelműen a dolgozókra hárítva a felelősséget. Ezt játsszák a BKV-nál is. Ők tiszták, csak az a rohadt munkavállaló mit csinál. Ezt hagyni kell?

  • Köszönöm Pisti:) Sokan tudjuk, értjük és érezzük ezt, de pont a címzett nem.

  • Illanfair, látom tanulságos élettörténeted volt, hogy miért nem lett boldog itthon, mint más buszsofőrnek, arra mégsem jöttem rá, talán frusztrál az asszonyka, de ne menjünk ebbe bele, majd az egyéni pszichotrénered megfejti, most már pénzed is van rá, és nagyon trendi is.
    ……..
    Egyetlen mondatoddal sikerült megnevettetni: „..vertek meg a rendőrök csak azért mert ott voltam, és zaklattak a hosszú hajam miatt de nem kovácsoltam belőle hasznot magamnak 89-ben.”
    ……..
    De minden viccet félretéve, köszönöm hogy ezeket a sorokat az életedről leírtad.

  • charlie Ha megkérhetlek, doktornő, nem asszonyka.

  • Miklos Banfi

    2015 december 17
    9:27 de.
    Ebben egyetértünk!

  • Tropa 1,15

    „Egy Gyurcsány kellett ahhoz, hogy a fidesz
    . k é t h a r m a d d a l . győzzön.”

    Már megint egy propaganda . t r ü k k . a kezdő olvasók felé. Miért alkalmazod ? Hát ennyire elfogult vagy, a Vezéretek által retegett főellenségnek kikiáltott Gyurcsánnyal szemben, vagy a skizofrén Orbán mellett, annak hű pincsijeként ?

    Ugyanis ez a ritkítottan szedett érték finoman szólva is igaztalan, vagyis hazugság. Ám ha mégis ragaszkodsz ehhez az „értékhez”, legalább annyit írj oda – ha erre egyáltalán képes vagy – hogy a . k é t h a r m a d o s . parlamenti többség megkaparintásával, amit viszont a hazai választási rendszer anomáliái tettek lehetővé, a választóképes lakosság 12,5 %-ának szavazatával…

    Hadd legyek tehát én is egy kissé skizoid, amikor állítom, hogy a ti Orbánotok anno, már akkor ott sertepertélt e választási törvény létrehozása körül, amikor annak mai formáját összeeszkábálták. Előrelátóan reménykedve szorgoskodott a ma észbontó hatalmi valóságán…

  • málnaször, tujuk, savanyú a szőlő, de lehetséges az is, hogy a népnek bármennyi az a 12 % amit állit, elege volt Gyurcsány uralmából. Általában a szavazatok ezt mutatják ki, ha valakit leszavaznak

  • llanfair

    2015 december 18
    5:28 de.
    Nem értek a hazai orovos problémákhoz, de azzal, hogy Ti Írországból osszátok az észt, akarom mondani, híresztelitek a magyar élet nehézségeit, azzal otthon nem lesz jobb, viszont rátok vett rossz fényt, ha hazátokat szidjátok.
    A madár sem csinál a fészkébe!

  • szevasztok!
    Nem akartam már hozzá szólni – de témát változtattatok – és ez az ember életében fontos változást hozó téma, mert meghatározza a jövőjét – unokáinak – ükunokáinak – stb. előre az időben – én így képzelem! Dicsérjenek majd bennünk ne szidjanak, valóban milyen birkák voltunk! Ezért leírom – hogy tudjuk – és mindenki teszi a dolgát – a megoldhatatlannak látszó modern-rabszolgatartó rendszer elleni dolgát
    mit tudunk? Ide idézem – innen mert ide írtam:

    http://www.kubinyitamas.hu/forum/11/3

    spartakusz
    2015-12-16 06:30:36
    szevasztok!
    Miért hallgattok?
    Én folytatom:
    idézek, mert hátra ott nem merik lehozni, de itt a cenzúra nélküli oldalon van reményem:

    lásd és olvasd el és terjeszd – soha egynek mindig kettőnek – emlékszel sakk árra…
    „…Önnek mi a véleménye?
    Nekem megállapításom van!
    Tiszteletem!
    Jó ötletnek tartom – javaslom Magyarországon – a belsőt értem és nem csonkát – Erdély mintájára itt nem magyarnak vallani magunkat ha nem HUN-nak – erre úgy emlékszek Budaházy úr tett már kísérletet –
    Nekünk volt egy ideiglenes alkotmányunk – akkor még tisztelték saját törvényeiket vagy még nem érezték magukat erősnek – és valóban a jogfolytonosság fenn tartották – az aranybullát is bele értve!
    erről itt olvassál joghátteret:
    https://internetfigyelo.wordpress.com/2015/12/15/a-felhivas-ervenyes-es-surgeto-nyilt-level-a-rendorokhoz/
    szóval ez mind szép és jó – persze megér egy kísérletet – de tudjátok – saját törvényeit se alkalmazza maga ellen – lásd Budaházy ügyét Strasbourgban elutasították igazat adva a bűnöző politikus társaiknak! Na erre jött rá Putyin aki hozatott egy saját törvényt – hogy rájuk nem vonatkozhatnak ezek az ítéletek –SZUPER nem?
    Mit és hogyan tegyünk? Valóban már régen írtam is, amikor Budaházyt elítélték az alkotmányos rend megdöntéséért – NEM TEHETTE MERT MÁR MEGELŐZTÉK A ZSIDÓ KOMCSIK BŰNÖZŐK – tehát amit már elloptak még-egyszer onnan – ellopni nem-lehet például..

    és sok hasonlóságot lehetne felsorolni – nálamnál okosabb emberek – hát tegyék…
    egy javaslat – a csalás kiküszöbölődik részére:
    itt írom le: http://www.kubinyitamas.hu/forum/11
    spartakusz
    2015-12-15 18:15:26
    Kedves Topi!
    Vélemény, hogy hogyan szabaduljunk meg tőlük – találtam egy érdekes témát – idézek belőle:
    „…endre
    2015 december 14
    12:05 du.

    Ennek egyszerűbb változatát vetettem fel itthon (szűk körben): ne csak valakire, hanem valaki ellen is lehessen szavazni. Lehurrogtak.

    Függetlenül attól, hogy kinek kedvez aktuálisan ez a rendszer, van egy nagy előnye és egy (nagy?) hátránya.

    Előnye, hogy nem nyerhet az a párt, amit egy kisebbség támogat, de a többség erősen ellenez. (Most nyerhet, ha a többség megosztott.) Tehát nem lehet a többség ellenére nyerni.

    Hátránya, hogy csábít az ellenfél lejáratására, rágalomkampányokra….”

    innen: KANADAI MAGYAR-NYELVŰ HÍRLAP
    http://kanadaihirlap.com/2015/12/14/atirjak-a-valasztasi-torvenyt-soha-tobbe-nem-kerul-hatalomra-a-jobboldal/#respond

    TALÁN A NEM SZAVAZÓK PÁRTJA 51% – KIZÁRNÁ A NEM KÍVÁNATOS ELEMEKET ÍGY – FELTÉVE HA A SZÁMÍTÓGÉP PROGRAMOZÓ NEM NYÚL BELE AZ EREDMÉNY MANIPULÁLÁSÁBA! ÉS MI LENNE A NÉVSOR – KÍNÁLAT A LAPON AMI A LEGFONTOSABB!

    tisztelettel:
    id. Kiss László ..”
    befejezésül röviden velejéig romlott az összes uralkodó elit és rendszere amit le kell cserélni egészben – ez a megoldás – békésen fent vázoltam – véresen valódi háborúval ami a teljes élet kioltását eredményezi itt az élő bolygón a FÖLDÖN!
    lehet választani – válassz!
    TISZTELETTEL ID. KISS LÁSZLÓ………..”

    Szóval ugye értitek – minden rosszindulat nélkül tettem ide – ÉS TERJESSZÉTEK! – a buta soha nem győzheti le az okost – ideig óráig erőből hatalmaskodhat felette de az elmúlik! mINT MINDEN NAGY BIRODALOM ÖSSZEOMLIK – EZ IS – MINT KÖZELEBB KERÜLÜNK EHHEZ!
    Köszönöm , hogy elolvastál – ne feledd tovább adni de mindig kettőnek soha egynek!

  • Figyelő Mint mindig mikor nincs igazad mellébeszélsz. Nem értesz hozzá rendben, de elég szájbarágósan elmeséltem, hogyan történnek a dolgok. Látom igazi magyar maradtál, ehhez gratulálok. Mindent a szőnyeg alá söpörni, mindent eltitkolni, nehogy valaki megtudja a disznóságainkat, vagy változtatni kelljen. Nem osztom az észt, felesleges ez a stílus. Mikor ott laktam, ugyan úgy szóvá tettem a rosszat. De most közelről látom, hogyan érdemes csinálni, és leírom a különbségeket. Ami téged hidegen hagy, mert nem neked rossz, hanem az általad hangoztatod oly annyira szeretet magyaroknak. Sajnos látom, csak szóban szereted őket, mert nagyon nem érdekel, milyen rossz nekik.Sosem érdekelt, hogy „rossz fényt” vett rám az őszinteség. Nektek kellene hozzászokni.

  • Kedves Málnaszörp, a gyurcsány-bajnai kormány után közvetlenül nyert a fidesz kétharmaddal. Hogy manipulálhatta a fidesz akkor a választási törvényt, amikor gyurcsány-bajnai kormány volt?

  • Figyelő
    2015 december 20
    9:40 du.
    A MTA (Magyar Tudományos Akadémia) tanulmánya orvos kérdésben.
    http://www.econ.core.hu/file/download/bwp/bwp1506.pdf

    Ez 2003-2011 között vizsgál. Ebből az látszik, hogy 9 év alatt az orvosok 12% távozott. Ennek zöme 2010 tavasza után.
    Ugyan ezután gyorsul fel a pályaelhagyó orvosok száma is. A pályaelhagyók 40% ezután még csak az egészségügyhöz nem is kapcsolódó pályát választ. Bár a kapcsolódó szakmák, mint például a gyógyszergyári ügynök sem kapcsolódik a gyógyításhoz.

    A szakma úgy áll, miszerint sok helyen gyakorlat nélküli rezidensek végeznek életmentő beavatkozásokat felügyelet nélkül.

    Cinikus kommentjei igen jól tükrözik viszonyát a magyarokhoz.

  • Most vettem észre, hogy Málnaszőr, s nem Málnaszörp, elnézést.

  • Rejtő Jenő, alias P. Howard, és Fülig Jimmy. Aki olvasta könyveit, nem téveszti össze a málnaszőrt a málnaszörppel.

  • Az orvos témához, szerény véleményem szerint a magyar orvosok, azért mennek külföldre, mert a magyarok nem fizetnek eleget az orvosnak.
    Külföldön t9bb pénzt keres! Ennyi!
    A magyar egészségügy a régi félkomcsi rendszeren alapszik, ingyenes orvos, korház stb. Külföldön már másképp van, a legjobban fizetett társadalmi osztály az orvos.
    Az USA-ban, hihetetlen pénzeket zsebelnek be!Így igaz.
    Majd fizet a biztósitó……

  • Én szinte minden könyvét végigolvastam, emlékszek vanek úrra, tuskó hopkinsra (aki egyben neduddgi), a balettáncosokra és hegedűművészekre, a kérem nekem fejlövésem szövegre, de a málnaszőr nem rémlik.

  • Figyelő Ezt szeretné a kormány is elhitetni. De ez csak egy kis percentje az igazságnak.

  • figyelő, teljesen jól látod, s Ilanfairnak is igazat is kell, hogy adjak, hogy megalázóan keveset keresnek az orvosok, illetve az ápolók is. A nyugati fizetés mértékéhez még sokat kell itthon várni. Csakhogy ez a keleti blokk (hála nyugat európának) évtizedekig megszállás alatt volt, míg a nyugat fejlődhetett. Így ezért se Orbán viktort, se Bajnait, se MeddgyessiT hibáztatni nem lehet. A megfelelő bér kialakítása egy folyamat lesz. Majd 10-20 év múlva itt Mo-on az orvosok is megkapják azt a bért, amit most nyugaton. S ez nemcsak Mo-ra jellemző, hanem a csehekre, románokra, lengyelekre stb. S sajnálom, hogy elmennek az orvosok, mérnökök, informatikusok de majdcsak emelkedni fognak a bérek.

  • tropa Nem az orvosi fizetés kevés (az is), hanem az egészségügyre fordított pénz. Az is baj, hogy az emberek egészségét kizsarolják a munkahelyeken, a kevés betegállomány pénz miatt későn mennek orvoshoz stb. Sokkal komplexebb a gond. Azzal, hogy megemelik a fizetéseket, lehet megfogják az elvándorlást, de gyógyítani akkor sem lesz mivel és hol. A körülményeket is rendbe kell tenni, nem csak a fizetéseket. Az is nagy baj, hogy a kormányok az eü dolgozókat teljesen hiteltelennek, kapzsinak és embertelennek tüntették fel. Ennek visszafordítása szinte lehetetlen, hiszen akkor be kellene vallaniuk, hogy hazudtak. Erre 10-20 év nagyon kevés. Még az 50-100 évet sem merném megjósolni. Mint tudjuk, az orvos ellenességet már Sztálin és Rákosi is szította, de a baj az, hogy a Fidesz 10 éves uralma alatt sem történt előremutató intézkedés, sőt! Zárják be a kórházakat, és hazaárulónak kiáltják ki a távozókat. Sajnos nagyobb a baj, mint amit a felszínen látni.

  • tropa
    2015 december 21
    12:03 du.

    tropa!
    Maga ezt a hozzászólást 1989-ben írta?

  • tropa Tessék újra elolvasni. Neduddgi a Török Szultán, akinek van polgári neve is (Boulonger úr, de ez meglep mindenkit, mert nem tudták, hogy neki is van ilyen. A málnaszőrt Piszkos Fred kavargatja, mikor éppen megint befűzi Fülig Jimmyt, aki az örök kétely homályában örlődik, most kavarja a kapitány, vagy nem kavarja? 😀

  • Azt hiszem igazad van Ilanfair, újraolvasom. Meg lehet jobban is járok, mint a KMH-val. Bár itt is sokat kuncogok, de Rejtő Jenő utánozhatatlan humorát felülmúlni képtelenség.

  • tropa Rejtő örök. Századszor is csodálatos. 🙂