Kovács Ákos, szexizmus és a felelős szólásszabadság

2015 december 17 9:43 de.138 hozzászólás

Kovács Ákos (művésznevén Ákos) ország és világ előtt tett tanubizonyságot arról, hogy szexista. Öntelten, magabiztosan és „polgári” családi hátterére reflektálva mondta az Echo TV Arckép című műsorának adott interjújában, hogy nem hisz a nők emancipációjában, azaz a férfiak és nők közötti társadalmi egyenlőségben.

„Ezt ma tilos kimondani. Egy olyan szabad világban élünk, amelyben egyszerűen képtelenség dolgokat a nevükön nevezni. Én hiszek valamiben, amit úgy hívnak, hogy normalitás. És azt is megtanultam, hogy ami a normalításon kívül van, az nem normalítás. Van itt egy kétezer éves kultúra, amiben élünk, akkor is ha már csak a romjain élünk. (…) A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem. Az a dolguk, hogy a női principíumot beteljesítik: valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni”–mondta Kovács Ákos Kadarkai Endrének, aki láthatóan meglepődött a zenész mondatain. (A teljes interjú itt látható, a kilencedik perctől érdemes nézni.)

Kovács Ákos a az Echo TV-ben.

Kovács Ákos az Echo TV-ben.

A nyers szexizmuson kívül, van egy másik narratíva, amit már ismerük. Ez körülbelül így hangzik: Magyarországon annyira tombol a „liberalizmus” meg a politikai korrektség, hogy nem lehet kimondani azt, ami az ember agyában éppen megfordul, félni kell „polgári” és „hagyományos” véleményeket kimondani, mert egyből lecsap egy óriási, kiterjedt és masszív liberális PC-hadsereg. Magyarországon el vannak nyomva a „polgári”, „keresztény”, „családbarát” értékeket valló emberek, a mindent uraló liberálisok által. Üldözik a „hagyományos értékeket” valló jobboldalt Magyarországon.

Például Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója és a VIII. kerület kormánypárti polgármestere ezzel a logikával kelt Ákos védelmére:

„Undorító, amit Kovács Ákossal művelnek. Meghazudtolják, lejáratják, megbélyegzik. Régi módszer ez azokkal szemben, akik nem azt mondják, amit a liberálfasiszták hallani akarnak. Azt is ők akarják megmondani, meddig tart a vélemény szabadsága és az kit illet meg.”

De voltak mások is, akik szintén „liberálfasiszta” túllengést és túlhatalmat, a konzervatív magyarok elnyomását és a baloldaliak által levezényt szólásszabadság felszámolását vízionálták. Ilyet írt Stumpf András, a Mandiner munkatársa, eddig még csak Facebook oldalán:

„Azért az elképesztő, amit a Kövér-beszédre és Ákos nyilatkozatára tüzet nyitó véleményterrorista társaság művel. Azt a bezárt, hazug, szabadságot tagadó légkört, azt az élettől elrugaszkodott semmit ugyanis nem lehetne elviselni, amit véleményterroristáink képviselnek. Ez a liberálfasiszta tempó, ahol egy véleményért, egy vágy megfogalmazásáért, egy „én így gondolom”-ért nem egy „nem értek egyet”, hanem a legdurvább személyeskedő mocskolódás jár, ráadásul nem is az elhangzottakra reagálva, hanem arra, ami nem hangzott el, de belemagyarázták gyorsan – ez tehát nem csak genderőrültjeinket lehetetleníti el, de az értelmes beszédet, a fontos közös ügyek megvitatását is.”

Stumpf Andrásnak írtam, miután elolvastam Facebook bejegyzését. Lehet, hogy egy, a magyar valóságtól elszakadt „naív” kanadai gondolatainak hangzott, amit jegyeztem neki, de jelezni szerettem volna: Ákos konkrét mondanivalóján kívül az is taszító, hogy negyvenvalahány évesen ilyen sommás, öntelt, tutifrankó véleményeket fogalmaz meg és ennyire kizárja a személyes fejlődés, tanulás lehetőségét. Szomorú, hogy ebben az interjúban úgy fest viselkedése, mint amit inkább egy öntelt, mértéket nem ismerő, primitív posztkommunista kelet-európai újgazdagtól várhatunk. Ez nem csak arra vonatkozik, ahogyan a nőkről beszélt, hanem saját rajongóiról is, úgy általában.

Ha a szólásszabadságot egy teljesen libertáriánus szemszögből nézzük, akkor mondhatunk az égvilágot bármit, szabadon és durván megsérthetünk bárkit. Magyar nőgyűlölők elmondhatják, hogy a nők ne is törekedjenek egyforma összeget keresni mint a férfiak, az azonos munkáért. Román rasszisták szabadon elmondhatják, hogy az erdélyi magyar kisebbség ne is merje azt remélni, hogy számára is lehet állás a román közigazgatásban, a magyarok lakta területek prefektúráin, az erdélyi városok rendőrségein. Kisebbségi környezetben élő keresztények fogadják el, hogy ha a szabad véleménynyílvánítás jegyében jogaik megfosztásáról, templomjaik bezárásáról morfondíroznak nyíltan a többségi társadalomban.

A működő civil, demokratikus és szabad társadalom egyik legfontosabb pillére a felelős véleménynyílvánítás.Egy szabad társadalomban az egyén véleménye számít, annak súlya van. Pont ezért fontos a felelősségtudat, különösen amikor egy olyan személy szólal fel, akinek meg van a lehetősége, hogy mondanivalója gyorsan és hatékonyan terjedjen. Akad bőven példa a felelőtlen véleménynyílvánításra–és nem csak Magyarországon. Az Egyesült Államokban például a deklaráltan homofób, kirekesztő és xenofób Kansas-állambeli Westboro Baptist Church külföldön elesett amerikai katonák temetésein tüntet, általában olyan plakátokkal, amelyeken a gyászoló családnak üzenik, hogy éppen miért érdemelte meg az elhúlyt személy a halált („Hálát adunk az Istennek a halott katonákért”) és hogy miképpen fog szenvedni lelke a pokol bugyraiban. Egy teljesen libertáriánus felfogásban, még ehhez a gyalázatos viselkedéshez és szólásszabadsághoz is jogunk van. A különbség az, hogy miközben Magyarországon Kovács Ákos egy Kossuth-díjas mainstream pop sztár, az Egyesült Államokban a Westboro Baptist Church a társadalom szélsőséges peremén működik.

De amit a rendszerváltás óta eltelt 25 éve alatt talán mégis el kellett volna sajátítani Magyarországon az a felelősséggel járó és tág, de mégis társadalmi korlátok közt működő szólásszabadság. Ez nem azt jelenti, hogy az államnak kéne lecsapni a felelőtlen felszólalásokra, hanem sokkal inkább egy egészséges társadalomnak kéne ezt határozottan elutasítania és a verbális támadás elkövetőjére olyan alulról érkező nyomást gyakorolni, hogy a továbbiakban megértse: ezt a határt nem kéne átlépnie.

Kovács Ákos esetében ez részben meg is történhet. A Telekom – a zenész legnagyobb üzleti támogatója – elhatárolódott tőle és megvonta szubvencióját, miközben még a jobboldalon is volt egy-két hang a szexizmusa ellen. A  kormányközeli Modern Media Group Zrt. 888.hu című lapja „Ákos, ki vagy rúgva” címen közölt cikket és ezt javasolta az előadónak: „Ha te úgy gondolod, hogy a nőknek annyi a dolga, hogy tartozzanak valakihez, akkor neked az a dolgod, hogy zenélj. Ne dumálj. Zenélj. Ez a dolgod. S írj egy dalt a szerénységről.”

Egy kicsi szerénységgel, felelősségtudattal és felelős véleménynyílvánítással, talán élhetőbb és szabadabb ország jöhetne létre a Kárpát-medencében.

138 hozzászólás

  • Mondjuk Ákos véleménye egy dolog.
    Nem értek vele egyet, csak legyintek a dologra. Ugyan kérem, ez az ember megragadt a középkorban. Az is egy dolog, hogy a Telekom megszüntette a szponzori szerződést, hiszen rossz fényt vetne rá ha tovább szponzorálja. Ez üzleti dolog. Rövidtávú haszon egy kis országban, vagy hosszú távú veszteség a rossz ügy árnyéka miatt.

    Ami viszont érdekes, hogy a kormány beleavatkozik egy szimpla üzleti ügybe, és politikai szinte emeli.
    A mai napon a kormány szerződést bontott a Telekommal, mert szerintük alkotmány ellenes a Telekom lépése.
    Bár lehet, hogy csak szándékos manipuláció, és nemsokára visszatáncol a kormány. Mivel erre a hírre 3% esett a Telekom részvénye, aki ismeri az üzletet, milliókat jelenthet egy ilyen ingadozás annak aki számított erre.

  • ilyen ákos nevű poloskákkal tele a világ, se hangja, se zenéje nincsen de assziszi, majd ha az árok szélre kerűl és szár4ított lószart kell gyűjtenie közmunka címén havi 47000 fakauriért akkó maujd beszéljünk róla, addig keressünk beszsédtémát ákos nem az, ákos poloska ki kell írtani

  • A kormány felmondta a T-com szerződéseit. Kedves jobboldaliak. Ez a kormányotok igazi arca. Büszkék lehettek rá és magatokra. Gondolom ezt a bosszúhadjáratot is meg tudjátok magyarázni, de nem vetne jó fényt rátok. Tisztesség és becsület. Már a jelentését sem ismeritek.

  • Figyelő Mert Magyarországon a kormány senkit nem bánt, aki ellent mond neki? Nem baj, ha kinevetlek?

  • Aztán Lázár János és Kovács Zoltán szóvívő erre mit csinál? Még erősebben visszatámad és baloldali terrorhadjáratról ordibál még a Klub rádióban is.
    Szerinte egy normális demokráciában nem fordulhatna elő, hogy egy sponzor visszavonja a támogatását valakitől a véleménye miatt… Valóban?? Viszont a kormány felmondhat egy üzleti szerződést emiatt. Az a demokrácia része:):) Kikérik még maguknak a kettős mércét:):)
    És valami, ami nem valószínű, hogy feljön és nagyon elgondolkodtató. A Blikk címlapján: 50 millió forintot bukott Ákos egy kijelentése miatt! —- hm.. 50 millió egy tehetségtelen udvari pacsirtának?

  • Göllner András

    Ákost személyesen ismertem a 90-es évek elején, amikor felkeresett hogy segítsünk neki szponzorokhoz, támogatókhoz jutni. Már akkor kinyílvánította bunkó, szexista természetét. Egyik ismerősömet, egy fiatal hölgyet aki történetesen Montreálba él, de akkor Magyarországon próbált neki segíteni, olyan durva és vulgáris módon megalázott, hogy a lány zokogva jött hozzám utána panaszkodni. Azonnal megszakítottunk vele minden kapcsolatot. Látom nem változott semmit az évek során. Csodálom, hogy a felesége, vagy élettársa tűri ezt a modort, aminek semmi köze a politikai élethez, a jobb vagy a bal oldalhoz. Bunkókat minden zászló alatt lehet találni. Ákos történetesen a FIDESZ-JOBBIK zászlaja alatt bunkóskodik. Ott ezt a módort úgylátszik jobban eltűrik, és főleg, ha talpat is nyal hozzá.

  • Ilanfair, senki nem mondott ellent a kormánynak. A kormány tesz valamit a szólás és véleménynyilvánítás szabadságáért. Ákosnak van egy véleménye, lehet ezzel egyetérteni, vagy nem. A telekom nem értett egyet ezzel, nyilatkozhatott volna, hogy elhatárolódik Ákostól, de nem ezt tette, henem szankcionálta Ákos véleményt. Büntette.
    Amúgy meg kvázi azt mondta Ákos, hogy a klasszikus családmodellben hisz s szerinte a család fontosabb, mint a pénz hajhászása. Ez tényleg űldözendő vélemény.

    …de mégis társadalmi korlátok közt működő szólásszabadság. Ez mi? Ki mondja meg hol a korlát? Meg ha van korlát, az nem diktatórikus?

  • Miklos Banfi A pacsirtát tessék visszavonni. Hallottál már pacsirtát dalolni? 🙂

  • Kedves Chris!

    Kocsis Máté nem a 13.kerületi polgármester csak a VIII.-nak. elírtad. Kívánok neked és az olvasóknak Áldott karácsonyi Ünnepeket!

  • Christopher Adam

    Valóban elírtam, Zoli! Köszi, hogy szóltál! Neked is áldott karácsonyt kívánok!

  • Mindeközben az USA-ban szintén a kormány szólt bele magáncég üzleti döntésébe. Egy kuvaiti légitársaság nem volt hajlandó zsidóknak jegyet eladni (a hátrányos megkülönböztetés hasonló a szólásszabadság korlátozásához, tehát az ügy hasonló a Telecom-hoz.) Idézek a minisztertől:
    „A Kuwait Airways azáltal, hogy járatot közlekedtet az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között, használja az amerikai létesítményeket és szolgáltatásokat, ebből következően tiszteletben kell tartania az ország törvényeit, közöttük az indokolatlan diszkrimináció tilalmát”
    Ezzel paralel a magyar kormány intézkedése.
    A Fidesz támogatottsága megint ugrott pár százalékot – felfele.

  • tropa Magyarázkodsz. Akos nem azt mondta, hanem Kövért szajkózta. Egy cég azt szponzorál akit akar. Megbántotta a fidesz ölebét, ezért a kormány a hatalmával visszaélve nemtelen bosszút áll.
    Imádtok mellébeszélni és szavakat kiforgatni. Ha ákos azt akarta mondani amit te állítasz, akkor miért nem azt mondta?
    Sajnos most tanújelét adjátok, hogy tetszik nektek minden ami erkölcstelen, és tetszik nektek az erőpolitika, amit szégyellni kellene.
    Mondok egy példát, mert charlie szereti. Arsene Wenger meg akarta venni Balottelit, nagy szükség lett volna rá. Az a marha rasszista megnyilvánulást tett a honlapján, mire Wenger azonnal elállt a vásárlástól. Az olasz kormány meg sem szólalt. MI közük van hozzá?

  • Nem tudom, hogy én hogy jövök ebbe. Nem ismerem Ákost, csak annyit tudok róla, hogy nagyon népszerű énekes Magyarországon.
    Szerintem, a néspszerűsége a fejébe szállt.

  • A kormány nem először játszik a tőzsdén, bennfentes információkat felhasználva. A forint árfolyamot is agyafúrtan mozgatta Matolcsy. A Questor ügynél meg hogy hogy nem előre tudták, hogy mikor fog összeomlani.
    Ez mind nagyon durva, és felvet némi büntetőjogi felelősséget, de az, hogy egy magán kontaktus (szponzori szerződés) felbontását alaptörvény ellenesnek titulálni, ez már kimeríti az idiotizmust.
    Egy ilyen baromság miatt összeveszni Németországgal pedig egyenesen országpusztítás. A magyar gazdaságot gyakorlatilag az autó ipar (Audi, Mercédes) húzza. Ennyire hülyéknek nem hogy országot, még egy megyei harmadosztályt sem szabadna vezetniük.

  • A magát konzervatívnak nevező tábor hímsovén megnyilatkozásai nincsenek messze a nagy előd „Kinder, Küche, Kirche” szlogenjétől.

  • charlie
    2015 december 17
    1:31 du.
    Azért van némi különbség egy magánszemélytől elhatárolódni akár üzleti megfontolásokból, avagy egy társadalmi csoportot diszkriminálni. Ha viszont Ákost veszem alapul, mintha ő akarna diszkriminálni nemi születés alapján. Így kicsit nyakatekert lett a védőbeszésed. A Telekom elhatárolódott egy a nőket alsóbbrendűnek tartó személytől. Ha kiáll mellette, akkor rásüthető, hogy azonosul a nézettel, ami sok milliárdot jelentene neki.

    Most térjünk át a kormányra:
    A kormány a hírekkel ellentétben csak a kormány telekomos előfizetését mondta fel. Az egymilliárd eurós széles-sávú net fejlesztési szerződést viszont nem. Tudod, az előző ciklusban kétszer is bedöntötte a forintot tőzsdei manipulációk miatt. Most a Telekom részvényei estek a hír hatására, ami első nekifutásra teljes szerződés bontásról szólt. Most, hogy kiderül, miszerint csak egy hivatalról szól, normalizálódni fog, mivel a cég nem bukik egy milliárdos üzletet. De az előidézők ez idő alatt kerestek most néhány tíz, vagy százmilliócskát a tőzsdén.

  • Don Ovuz, és még a magunkfajták az összeesküvés hívők. 🙂 Azt a matekpéldát oldd már meg, hogy a mai, tőzsdei 2,5 milliárdos forgalom és 3%-os esés mellett a shortra játszók százmilliócskát nyertek.

  • Tropa magyarázkodni próbálsz. Vagy nem tudsz magyarul vagy belesüppedtél a demagógiádba, ugyanis Ákos nem azt mondta, amit Te.
    A lényeg: egy sponzorálási szerződés szerves része a viselkedési kód. Ezt Ákos megszegte. A véleményéhez joga van, de azt a csillagászati összeget viszont most kipottyantotta a szájából, de nem izgulok érte, mert szerintem másik úton már vissza is szerezte…
    Terminus, nagyon jól beszélsz, csakúgy mint Ilan.
    És mit szóltok a két Fidesz képviselő hölgyhöz, akik szembeszálltak a kenyéradójukkal?

  • A lényeg a lényeg. A történelmet mindig is férfiak írták, bár a bőrük színe korántsem volt mindig hófehér. A „hagyományos családmodellt” is férfiak találták ki, saját igényeik szerint. A XX. századig a nőknek nemcsak szavazati joguk nem volt, de még a saját testük felett sem rendelkezhettek. Az emberiség legalább 50 százalékát nem vették teljesen emberszámba, s még akkor a rasszizmusról nem is beszéltem.
    Végre jöttünk mi, és hálásak voltunk, hogy oda és akkor születtünk, mert végre emberszámba vettek és elméletben minden emberi jogot megkaptunk. De még el se tudtuk érni, hogy egyedül is funkcionáló és gondolkodó egyének legyünk, máris vissza akarnak taszítani minket és egyyszerűen tartozékként kezelnének. De Kedves Hagyományőrző Férfikar, nincs visszaút! Már visszavettük az uralmat saját testünk felett és gondolkodásra használjuk az agyunkat. Ha tetszik, ha nem, a diplománk mellett ha vállalunk gyermekeket, akkor mi és neveljük fel az újabb nemzedékeket és gyermekeink és unokáink már egy emberibb, tiszteletteljesebb szellemben nőnek fel. Ha tetszik, ha nem.

  • Háááááát…..

    Ákos csak kimondta azt amit a legtöbb átlag magyar hapsi és a legtöbb átlag magyar nö, (aki bár NEM feminista, kikéri magának mert az egy csúnya szó, de diplomája van és keményen dolgozik mert egy kereset nem elég és emelett föz-takarít-gyerekneveléssel foglakozik na meg idös szülökröl is gondoskodik ) – gondol.

    Persze van böven kivétel erre a schémára, de amúgy inkább régimódi és konzervativabb magyar társadalom mint a nyugat.

  • amit ez a huje mondott meg a Torah is maskent irja!!abban a No helye ugyan elsosorban a csaladnevelesre es gyereknemzesre szol de ettol fuggetlenul rendkivul fontos szerepe van!!!ugyanis az Anya adja az eletet!!

  • barlev, milyen igaz !

  • Na végre egy téma amin lehet eszeveszetten háborogni.
    Persze az igazság megint csak Odaát van.Ez csak természetes.
    1945-től 2015-ig a liberál-kommunizmus különböző fokozataiban sosem valósult meg az egyenlő bért a nőknek is -így nincs mit a szemére vetni a másiknak ,idézet :” Magyar nőgyűlölők elmondhatják, hogy a nők ne is törekedjenek egyforma összeget keresni mint a férfiak, az azonos munkáért” .A Földön sok ország van ahol a nők sokadik állampolgárok a rangsorban—és mégsem láttam soha sehol ezek miatt felháborodást és kemény kiállást azokkal az országokkal szemben.Lehet hogy azért mert azok figyelembe sem vennék ezen véleményeket.DE itt most aztán jól meg lehet mondani és közben olyanokra hivatkozni-csak mások hibájának feltüntetni ami mindkét oldalon megvan.
    Magyarország embereit megnevelni-elég hosszú idő állt rendelkezésre -az igazsággal rendelkezőknek,nem tették , vagy nem tudták megtenni,de akkor nem értem miért kell azt sugalni ,hogy a magyar társadalom nem „A működő civil, demokratikus és szabad társadalom” „egészséges társadalom…” közé tartozik.Továbbá : ” egy egészséges társadalomnak „….( ide ugye Magyarország nem tartozik bele )De ilyen formában megfogalmazva a magyar társadalomba nem csak a nem igazsággal rendelkezők tartoznak bele.
    Mindezek figyelmen kívül hagyva mit is mondott az énekes.
    De reméljük nem fog odáig fajulni a dolog , hogy a végén a férfiaknak kell majd gyereket szülni.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel !

  • charlie
    2015 december 17
    3:27 du.
    Az üzlet nem egy napos, azért kivárnám a végét a billegésnek.

    Készséggel el tudnám fogadni a magyarázatod, ha lenne az üzleti manipuláción túl. A kormány csinált egy nagy vihart a biliben. Nem máshol, mivel a nagy hangerőn túl a nagy szankció, hogy egy két ezer ember ezentúl nem a Telekomon át telefonál. Ez amolyan gyerekes duzzogás, de a beindult kommunikáció viszont mozgást hozott a tőzsdén. Ugyanis teljes szerződésbontást kommunikáltak elsőre. Maradt a 10 éves gyerek szintje, akkor elrohanok másik szolgáltatóhoz.
    Ákos nem egy nemzeti kincs értékű művész, aki mellett így lándzsát kellene törni. Képzett hangú, ám szűk hangtartományú énekes. A harmadik számnál lekapcsolsz, mert úgy tűnik ugyanazt hallgatod, mivel annyira szűk a hangtartománya. Viszont mint minden énekesnek, vannak rajongói, így mint propaganda ember értékes a fidesznek. De csak ennyi. Annyira nem értékes, hogy egy milliárdos fejlesztést elpackázzon miatta a kormány! Mivel „mit ad Isten”, a net-fejlesztés is UNIÓ-s támogatással történik.
    Most az a kérdés, üzleti haszonszerzésen túl mi értelme van annak, hogy a kormány összekeveri az éjjeli edényt a teás csészével? Igaz, mióta az emberek többsége nem szexista, a kevesebb gyerek miatt nem mindenki tudja mi a bigyó az a bili.

    Érdeklődéssel várom az álláspontodat a kormány teadélutánjával kapcsolatban.

  • http://index.hu/belfold/2015/12/17/a_bme_kancellarja_segitene_beteljesiteni_az_akosi_ertelemben_vett_noi_principiumot/
    „Még nem terhesek, de ezen is tudunk segíteni, ha igény van rá, adáson kívül.”

    Ennyit a kormány által kinevezett, az egyetemekre erőltetett kan cellárokról.

    A lényeg a szokásos: a náci párt (nem a jobbik, hanem a rosszabbik náci párt) előre vádolja olyasmivel az ellenfelét, amit maga készül elkövetni. Most szinte azonnal követte a tett.

  • kanadai.
    2015 december 17
    6:36 du.
    Ez amolyan fotelfilozófia.
    Az emancipáció úgy 70 éves Magyarországon. A kezdetekhez az is jelentősen hozzájárult, hogy két keresős családmodellre állapították meg a béreket. Ez a modell azóta sem változott, vagyis a szexizmus a szájkaratén túl nem is életképes. Még akkor sem, ha a kormány a középkorba akarja száműzni az országot.

  • Azok a „mindent uraló liberálisok” csináltak ákosból „művészt”. Az ő művészete – ízlés dolga – éppen a hatvana, hetvenes és nyolcvanas évek liberális forradalmának a társadalmi terméke. Ami a személyes kvalitásait illeti, hát az meg a minapi történések aktuális terméke: fidSS-estől, hatalomhoz való dörgölődzésestől, és úgy általában az ő pökhendi önteltségéig együttvéve, minden.

    A fidSS-es hatalom első perctől több, mint támogatta ezt a szürke alakot. Végül szándékosan még a Kossuth Díj eddig valódi értékét is sikerült ővele nullára devalválni. Ám az ilyen támogatásoknak az ilyen kedvezményezettek számára megvan a maguk politikai és mentális ára is, például ilyen és hasonló, nyilatkozatok formájában, mely megnyilatkozások számukra a kötelező kategóriába tartoznak.

    Emlékezzünk csak vissza éveken át a fideSS érdekkörbe tartozó hirdetőoszlopokon városszerte látható, tenyérbemászó tekintetű Ákos-portrékra. A tegnap állítólag hatalmas szimpatizánsi részvétellel lezajlott Ákos-koncertet is már augusztustól (4 hónapon át) – amit anyagilag nem mindenki engedhet meg magának – az ő arcmásával hirdetik. Még azt is megcsinálták vele, hogy az egyik komolyzenei – ám jobbra kacsingató, mert szintén áttételesen, de arról, onnét támogatott – Klasszikrádióban egy egész délutáni blöfftenger interjú műsort celebráltak neki…

    Hölgyeim és uraim, nem más jelenség ez, mint a MEPHYSTO szindróma egy kiteljesedése. Aki nem hiszi, az nézze meg újra Szabó István Oscar-díjas filmjét… Egy az egyben ugyanaz. Egy különbség azért mégis adódik: a cselekmény főszereplője a maga pályáján egy tehetséges, és művész ember.
    ˙

    .

    Amúgy meg, a fidSS – nem véletlen – ugyanezt műveli Mága Zoltánnal, Demjén Ferenc-Rózsival, immár az Omega együttessel is és még kitudja Orbánnak hány kedvenc celebével, pontosabban ölebével…

  • Még hogy ő, ez az Ákos „polgári”, meghogy „keresztény” értékeket képvisel? Na ne !
    Szegény francia forradalmárok, meg az amerikai „liberális” szabadságharcos forradalmárok, de Kossuth és Jézus is, most foroghatnak a sírjukban…

    🙁

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Ákos !

    A polgári lét és gondolkodás alapvetően liberális szellemű.
    Te miféle polgáriságra gondolsz, csak nem a konzervativizmusra, ami épp az ellentéte annak.
    Ja persze, tudom. Orbán Vezér, a te mestered keveri a szezont a fa…al, de neked kötelességed azt utánozni.
    Jó tanítvány vagy – minden esetre… 😀

  • tóth péter Ha megoldható lenne, miért nem akarsz szülni? Annyira nem fontos a szaporodás? Fogjuk meg és vigyétek? Miért érv, hogy máshol sem? Nem érdekel, ha a szomszédban nincs rend, nálam rendet tartok.

  • Miklos Banfi Nem találok vissza a kommentedhez.

    Nem félreértettelek, hanem melléd álltam.:) Gondoltam erősítem az igazadat.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Üsd be a Gugliba; „Ákos fotó” és rögtön előjön az ő plakátjain is szereplő, az igazi egyénisége, ami bizony, inkább egy SS-re, mint egy „keresztényre”, v.’stenments egy „polgárra” emlékeztető portréfotó… – Már csak a halálfejes, fekete tányérsapka hiányzik róla.

  • Charlie!
    2015.de.17.1:59

    Nettó butaság és félreértelmezés amiket írsz: ti kéritek ki folyton a globalista szenny nyugathoz való hasonlítgatást, eközben bármi sarkalatos baromságot mond vagy tesz a kormányotok és annak kivétel nélküli primitív lakájai, egyből ömlik belőletek a ” bezzeg az USA….” c. örökbecsű!
    Miért? Felmentene az bárkit is az egyéni és a csoportosan elkövetett hülyesége alól, ha mondjuk az USA-ban is így történt volna valami? Kisebbítene az valamit is az én skrupulusaimon ha a tieid még nagyobbak?

    Egyébként meg rossz volt a példa, nagyon rossz! Az INDOKOLATLAN diszkrimináció miatt szót emelt a miniszter – ez eddig totálisan rendben van, hiszen nem csak elvi alapokról van szó, hanem arról a valós tényről (is) hogy miközben nem ad el jegyeket zsidóknak, aközben használja az USA-GB közötti viszonylatokat, idegen ország létesítményeit és szolgáltatásait – itt inkább gondolj a család és a farok esetére – közelebb jársz a valósághoz!
    Hol itt a magánszerződés? A Kuwaiti légitársaság úgy próbál utasokat kirekeszteni járatairól, hogy közben más állam által működtetett eszközöket használ! Ha a KA kitételei azok lennének, hogy részeg, randalírozó,a többi utasra nézve veszélyes elemeket nem szállít – az rendben.
    De a KA vallási-származás szerinti diszkriminációt alkalmazott, mely valóban megengedhetetlen és ha netán ez Magyarországot érintette volna, a magyar illetékes miniszternek ugyanúgy szót kellene emelnie ez ügyben ! Apropó – történt szerződés felbontás is az USA részéről?
    Amennyiben a kuwaiti légitársaság mondjuk karácsony estén a saját reptéri fogadócsarnokában hajléktalanokat lát vendégül, a zsidók mellőzésével – akkor ez max.indokolatlan és bántó megkülönböztetés, de ez ellen egyetlen USA miniszter sem emelheti fel a hangját,természetesen a dolog elítélésén kívül.

    A TELECOM sem tett mást, mint,hogy a meggyőződése és általa képviselteknek ellentmondó hitvallást visszautasította olyan formában, hogy oké, neked ez a véleményed, nekem meg más – és miután a kettő nem összeegyeztethető, elválnak útjaink, azaz nem fizetem tovább a súlyos milliókat neked, a saját profitomból, a te énekesi karriered további építgetése céljából. Mert én úgy látom, hogy nem vagy rá méltó! Világos?

    Ez eddig egy tipikusan magánjogi aktus volt, mely a TC és Ákos között fennállt, egyik fél – aki ezidáig önként mindenfajta kötelezettség nélkül fizetett, úgy gondolta,hogy a továbbiakban elvi okokból nem teszi! Mit nem lehet ezen érteni ? Max. nem ért egyet vele valaki magánemberi szinten, de a tényt akkor is el kell hogy fogadja!
    Ám hogy a kormány kezdje szankcionálni azt, hogy egy cég egyetértsen e valamivel, és van e joga a milliókat saját belátása szerint nem önteni a továbbiakban oda ahova nem szeretné – az több mint gyalázatos!
    Talán még gyalázatosabb és felháborítóbb mint amit a Norvég Alapítvány pénzével csinálni akarnak, pedig akkor azt mondtam, ennél nincs lejjebb…
    Megér ennyit ez az ÁKOS a magyar kormánynak – na és a magyar adófizetőknek, úgy is mint embereknek ? Kérdezte erről valami is a véleményünket – vagy amikor Kósa -Szíjártó urak össze vissza zagyváltak és semmi perc alatt bedőlt a forint bocsánatot kértek? Esetleg tudsz eljárásról mely ezt a nem akármilyen és nem akármennyi kárt okozó cselekményt követte?
    Mert azt remélem nem hagyták ki – pl te sem – a számításból hogy ez rajtunk a TC ügyfelein csattan!

    Az már csak magyar sajátosság, hogy a Fidesz népszerűsége ennek ellenére emelkedik – idézzem megint Kertész Ákost?

    Gondolkodj már egy kicsit, ha még nem késő!

  • Besancon
    A Kuvait Airlines magatartása a zsidók kirekesztésével helytelen, mert olyan ország területén követi el (USA), ahol be kell tartani az ezirányú törvényeket.(nem volt szerződésbontás, mert a KA fogta magát és kivonult). Tehát ebben egyetértünk.
    A multi Deutsche Telecom (a MTelekom tulaja) behálózza a világot, ott van például legnagyobb szolgáltatóként Szaúd-Arábiában. Gondolod ott meg mer nyikkanni a helyi nőkkel alkalmazott törvények miatt? Nem ad szolgáltatást a politikai elitnek mert nyilvánosan megkorbácsolnak valakit a véleménye miatt? Visszavonja a támogatásait a szaúdi férfiaktól emiatt? Dehogyis. Tudta milyen környezetben vállalta a szaúdi piacot, nem jelenik meg politikai, társadalmi igazságosztóként, inkább a részvényesek érdekeit nézi, ez is a feladata.
    Nálunk hogy Ákost miért támogatta, az a magánügye, saját pénzével megteheti. Hogy bármikor abbahagyja a támogatást és mást támogat, szintén megteheti. Azt nem teheti meg, hogy egy társadalmi kérdésben elhangzott vélemény miatt büntet. Illetve ezt is megteheti, megtehette, eddig.
    Mert mostantól a Telekom és a többi multi is megérti, Magyarország társadalmi, politikai kérdései a magyarokra tartoznak. A Norvég Alap tudomásom szerint a civil csoportok egyszínű (jó, volt benne szivárványos is 🙂 ) csapatát szponzorálta, pedig megtehette volna, hogy lefedi a többi kezdeményezést is, pl. ott a Magyar Önvédelmi Mozgalom. Ők nem kaphattak a norvég pénzekből, mivel ki lettek rekesztve. Ennek a kettős mércének is lassan vége.

  • Lenne egy kérdésem.
    Ki ez az Ákos?
    Én még soha nem hallottam róla, igaz már lassan 20 éve élek itt.
    Bede-Fazakas rádiójában sem hangzott el tőle sokminden.
    Így nem lehet valami nagy művész, mert Bede tudja ki az igazi művész, mint a Nori, és azt röpteti is Kanadába iziben.

  • Hát, nekem teljesen más a véleményem, mint itt sokaknak.
    Először is, aki kifogásolja Ákos szavait, elfeljti azt a tényt, hogy szólás szabadság van.Ákos, igen népszerű énekes, főleg a magyar női nemnél.Hihetetlen áradózást olvastam már erről.
    Az is nyilvánvalóan igaz, hogy Európában, de főleg Magyarországon kevés gyerek születik, főleg mióta a pill szabadon kapható. Kandában, már volt egy néhány tapasztalatom a pill halálos, vagy majdnem halálos rákokozójának! De most nem erről van szó.
    Egyszerüen, arról a tényről, hogy a mai nők ott nem akarnak gyereket, főleg anyagi okok miatt!
    A nőnek is dolgoznia kell, hogy ketten jól megéljenek, autót tartsanak és utazhassanak. És ez a lényeg a mai életben. Természetesen még ma is nagy probléma a kevés megfelelő lakás is.

  • Még a fentiekhez hozzáfűzném azt a tényt, hogy a nők megöregednek előbb utóbb, s mivel legtöbbször a férfiak mennek el előbb, így a nő egyedúl marad.
    Mennyi ilyet ismerek, aki egy öregotthonban, egyedűl éli át a szülinapját vagy a karácsonyi ünnepeket.
    Milyen sajnálatra méltó az, akinek nincs unókája aki néha meglátogatja és felviditja,aki ÉRTELMET ad az életének.

  • charlie Ez egy igazi kocsmai macsóskodás. Majd mi megmutatjuk multiknak. Rólatok mindig az albán légvédelem jut eszembe.
    Nevetnék, ha nem lenne szomorú.
    Jut eszembe, Orbán már panaszkodik, hogy az EU vissza akar tartani az ingyen pénzből. Mert azért azt adjátok rohadt imperialisták. Szánalmas ez a erőlködés, hogy nagyfiúnak látszódjunk, közben tartjuk a sapkánkat, amit EU-s pénzből vettünk.

  • Il. a szülés az a nőkre lett kiszabva ,a másik nembe való beavatkozás -hogy ő szüljön gyereket – az emberi barbárság lenne.Én ezt nem szeretném csinálni,de bizonyos emberek mindenre kaphatók-ám csinálják én ezt nem fogom.Ez a túlságosan szabad gondolkodás az emberi lénnyel ellentétes.Ha Te akarod -ám rajta,odabízom,a Te dolgod.De ez nem normális állapot lenne!Köszönöm az invitálást!
    Nagytiszteleti Űdvözlettel!

  • akarki

    2015 december 18
    9:03 de.
    Mikor lővik már le ezt a nőt a TV. programról?

  • tóth péter Látom még elméletben is elborzadsz attól, amit mástól követelsz. Bízzuk a nőkre a döntést, jó?

  • Kedves Figyelő, Kálmán Olgát nem kell lelőni a tvprogramból,
    ugyanis Ő és az ATV a kormány pórázon tartott ellenzéki csatornája. Sokkal rosszabb lenne egy független és így kiszámíthatatlan csatorna, mint amivé az eddig baráti HÍRTV vált. Meg akkor lehet hogy még az ENSZ BT-t is összehívnák ellenünk. 🙂

  • Köszi charlie, de engem rémesen iritál az agresszív módora! Olyan nekem, mint egy párt titkár!

  • Figyelő, már megint sikerült kiakasztanod. Heller Ágnes után most Kálmán Olgát hallgattatnád el örökre. Még szép, hogy ilyen igényes vagy és a top 10 magyar nőket nyírnád ki. Ez a Te szólásszabadságod vén banya!

  • Akarki:

    Fúúúú, Olga jól felmosta a padlót Rétvárival! 🙂

  • A Magyar szürke bajszos barom, és a Kárpát medence Fénylő Szaporítósejtjének kedvenc énekese után „szabadon”:
    .
    Mi pedig, magyar marha kanok, időnket, energiánkat és önmagunkat sem kímélve, igyekszünk mindent megtenni annak érdekében hogy lányaink az „önmegvalósítás legmagasabb minőségét” elérhessék, gyereket, unokát szülhessenek.
    .
    Ott kapjuk el, és „tömjük” őket, ahol csak érjük, bírjuk, ha akarják, ha nem.
    .
    Létezik ennél ”nemesebb”, az „önmegvalósításunk legmagasabb minőségét” jelentő feladatunk?
    .
    Hazánkért, nemzetünkért, népünkért semmilyen „áldozat” sem drága. 🙁

  • Nem olvastam az osszes hozzaszolast, de ez az Akos es a Telekom -os story felhaborito. Figyelo, Olga csak kerdezett es Retvary csak habogott. Ez a dolga egy riporternek. Az is igaz amikor az Mszp -esket kerdez akkor alanyal, de ez mas tema. Ezt nem ertem a magyar politikaban . Mire volt jo ez ? Az emberek felhaborodnak, annak ellenere hogy esetleg Fidesz szavazok. Mond egy hulyeseget Kover Laszlo (mindenkivel megtortenik), es ahelyett hogy visszakozna (mint a szekesfehervari szoborral), a tobbiek tovabb es erosebben mondjak a hulyeseget. Ebbol nem lehet nyertesen kijonni. Nem ertem miert kell, az ebet kotni a karohoz.
    Fidesz tanacsadok nem szonak ? Alljatok le, hulyet csinaltok magatokbol.
    Ha mar reklamozni akartak volna magyukat akkor: ennyi penzt adunk a harmadik gyerkoc utan,gyes 2 ev helyett 3 ev bla bla, es kesz. Miert kell atesni a lo masik oldalara ? Komolyan nem ertem.

  • Miklos Banfi

    2015 december 18
    12:47 du.
    Anyádat is így nevezed? Sajnálom őt!
    Szégyeld magad! Valaha is hasonlókat írtam rólad, ha nem értettem egyet a véleményeddel?
    Mindenkinek joga van arra a minimumra, hogy valaki szimptikus legyen neki, vagy nem?!
    Még a magyaroknál is…

  • Legyen itt határozottan leszögezve: ez a Kovács Ákos nem más mint egy beképzelt, okoskodó, hatalmas sötét bunkó ! Egy undorító, visszataszítóan kornyikáló, címeres pöcs – akit a kormány újnyilasjóskái kihasználnak buzgón doppingolva, hogy életbe tartsák sötét, fasiszta érdekeiket !

  • Figyelő: Pontosan! Nem beszéltél így rólam eddig és én még soha nem reagáltam így életemben senkiről, mint itt rólad.
    Szégyellem magam azért, mert kihoztad belőlem a legrosszabbat azzal, hogy te bizony átléptél – már másodszor azon a minimumon. Konkrétan ennek a két jeles nőnek a halálát kívánod. Most meg le is anyáztál….
    Hogy félelmetesen ostoba vagy, azt itt mindenki tudja. Mint legtermékenyebb hozzászóló, még soha nem láttam rólad elismerő, dicsérő szavakat.
    Állandóan a szólásszabadságra hivatkozol. Mások halálba kívánása neked még ebbe tartozik? Mégcsak nem is véleményt alkotsz. A te morális magasságod ezzel lecsúszott a Marina-árok szintje alá – az én véleményem szerint. Az igazi véleményem visszafogva ez rólad – továbbiakban visszatérek ignorálásodra.

  • Miklos Banfi

    2015 december 18
    8:06 du.
    Tévedésben élsz, mert rossz indulattal olvasol. Senkinek sem kivántam, kivánom a halálát. Amikor azt írom, hogy „lelőni a TV programról” vagy tűnjön el egy percig sem gondolok valaki halálára, csak nem kivánom látni, hallani róla, ennyi!
    Ezek a kifejezések, sajnos megszokott szlógamok a magyar beszédben.

  • Persze! Én beszélek gyűlölettel, nem tisztelem a szólásszabadságot társaimmal, amikor kifogásoljuk azokat a megjegyzéseket, amik már túllépik azt a küszöböt, amit te fel se fogsz, a nyelvet nem ismerjük…

    Kimásolom, amit írtál: Heller Ágnes, jobb ha befogja a száját, de végleg!
    Enough said.. and very sad…

  • nem hiszem, hogy magyarázkodnom kellene, mivel tojok ákosra. Csak amit írnak róla meg a video tartalma két különböző dolog. Továbbra sem látok olyan nagy dolgot ebben, hogy ennyire ki kelljen akadnia. Egy kicsit naturálisan fogalmazott, de leegyszerűsítve a mondandóját, továbbra is úgy látom hogy a klasszikus családmodellről beszélt ákos. Amúgy az index felmérést készített a nők körében, de egyáltalán nem tartották ákps szavait felháborítónak. S ezt végsősoron a nőknek kell értelmeziük, s elutasítaniuk he nem értenek ezzel egyet, s nem a krákogó ballibsi gyűlülködőknek. Amúgy meg amikor fletó modta, hogy a férfiaknak joguk lecserélni öregecskedő feleségüket fiatalabbra akkor is a női érdekképviseletek tiltakoztak elsősorban. Ákos szavain is döntsenek a nők. Döntsék el, hogy a családot vagy a karriert választják.

  • Tropa:

    de miért kell a nönek kell választania? Miért vagy anyaság vagy karrier??? Böven akad példa hogy mind a kettöt lehet, persze segitséggel….. az APÁKTOL. Felvehetnének már ök is néha egy fakanalat, a mosógép meg a pórszivó nem annyira kompliklált, vagy esetleg ha a nö többet keres, mardhatna a férfi otthon a kisgyerekkel (természetesen a szülés utn az elsö évben legalább az anya maradjon otthon a gyerekkel). Még az jó lenne a nagy cégeknél bölcsöde is müködne, ha mondjuk nincs nagyi a családba, de ez csak egyenlöre álom.

  • tropa Igen, döntsék el a nők. Tehát a kövér ákos ne szóljon bele. Ezt a „gyűlölködő liberálisokat” pedig abbahagyhatnád, mert minden épeszű ember emlékszik ki kezdte az igazi gyűlöletkeltést és árokásást. Az, hogy te másképpen akarsz emlékezni, az nem változtat a történéseken. Tényleg olyanok vagytok mint az aranyhal, vagy csak arcátlanul hazudtok? Ez a „tojok ákosra”, „krákogó ballibsi gyűlülködőknek” szavak a szeretet és tolerancia hangja, vagy csak az illiberalizmus bűzös mellékterméke?

  • tropa

    2015 december 19
    3:28 de.
    Hidd el soknak mindkettő sikerül. Természetes, hogy nehéz és erősnek kell lenni.
    Szerintem, a nők sokban erősebbek mint a férfiak, nem fizikumra értettem.Többoldaluak.
    Nekem 4 gyerekem van, az Isten áldja meg őket!
    Nehéz kezdeti emigrációs korban lettem terhes az elsővel, végig dolgoztam! A második 18 hónapra jött, a már Édesanyám utban volt Kanadába. Mikor a haramdik 4 éves lett vissza kellett mennem dolgozni, mert kellett az én keresetem is.Akkor jött a negyedik, majd az ő iskola kezdése után ujra dolgoztam. A 80 as években, már több magyar kultúrális músort is szerveztem Montrealban. Irodalmit és zeneikoncerteket.
    Szerintem, minden az akarat kérdése.

  • Tegnap Orban is megszolalt. Persze a kerdes rosszul volt felteve, igy kimaszott konnyen a valasz elol.
    Olga kerdeseire, o sem jott volna ki gyoztesen. Lehet utalni Olgat, de hogy sokszor megfingatja a valaszadokat az biztos.
    Heller Agnes hogy jon ide, azt nem ertem. Nem lehet egy napon emlegetni a 2-ot. Az 1-ik riporter, a masik filozofus, eszteta, egyetemi tanar, es nagyon megoszto szemelyiseg (hogy finoman fogalmazzak).

  • Miklos Banfi

    2015 december 19
    3:14 de.Sajnos, én nem tudom elviselni, ha egy ember a saját hazáját pocskondirozza és rossz hírét kelti!
    Valahogy ez NEM dívat Észak Amerikában, főleg Kanadában nem! Elszoktam tőle.Ez csak magyar szókás.

  • Miklos Banfi

    2015 december 19
    3:14 de.Sajnos, én nem tudom elviselni, ha egy ember a saját hazáját pocskondirozza és rossz hírét kelti!
    De nem kivántam senki halálát sem!
    Valahogy ez NEM dívat Észak Amerikában, főleg Kanadában nem! Elszoktam tőle.Ez csak egy rossz magyar szókás.

  • Figyelő, gratulálok a 4 gyerekhez s a közben elért sikereidnek. Ez is egy remek példa a fiataloknak. De itt Ákosnak van egy véleménye, amit elmondott. A politika ezt meg rágja, mint a kutya a csontot. Egy vélemény, amit ő így lát. Igen lehet ezt egyszerre is csinálni, de nem kell rögtön megkövezni valakit, ha valaki másképpen gondolja. S egyáltalán nem látok benne seemiféle nőgyűlölő mondanivalót. S el se tudom róla képzelni a zenéje alapjn, hogy az lenne, főleg hogy a számai 90%-a szerelemről, a vágyról és a romantikáról szólnak. És a nők tiszteletéről.

    http://m.zeneszoveg.hu/m_dalszoveg/4700/akos/gondolnek-rad-zeneszoveg.html

  • Ilanfair, ki kezdte?

  • tropa Nem hiszem, hogy ebbe a kérdésbe bele kell mennem. Olvasd vissza a jobboldal szóvirágait. Az ellenfél elpusztításától a köteles megjegyzésig. Esetleg ha visszaolvasnád, miket hoztak fel az ellenzéki képviselők ellen, miniszterelnökkel szemben (most pedig kitüntetik). Azt is érdemes lenne újra venni, hány baloldali politikust tartoztattak le, majd engedtek el. Azt se felejtsd el, hogy az elítélt baloldali politikusok hány ezrelékét lopták el annak, amit az ítélkezők elloptak. Nem hiszem, hogy kell ehhez a segítségem, meg tudod ezt oldani egyedül is ügyesen. Nincs kedvem kirajzolni a nyuszit.

  • Ilanfair, ja, hogy a politikai vagdalkozás kezdetét keresed. Szerintem ez egy remnytelen feladat, ezek kormányokon átívelő ok-okozati lépések folyamata. Mint ahogy a kötelezésnek a szemkilövetés volt az oka. A szemkilövetésnek a tiltakozás (bár akinek kilőtték a szemét az pont nem tiltakozott), a tiltakozásnak az öszödi beszéd, ennek meg az elhibázott országvezetés, stb stb stb. S mehetünk vissza egészen Kádár korszakig, mert ugye előtte nem nagyon volt érdemes vagdalkózni. Se Petőfi szobrot koszorúzni.

  • Miklós!
    Volt már itt egy Illető,aki másnak a halálát kívánta,és Őt senki nem oktatta ki,vonta felelősségre !
    Idézet :

    ” tóth péter
    2015 november 18 12:34 du.
    Idézet Öntől ” Ille István 2015 november 17 12:55 du.
    tóth péter: reménytelen eset, magát nem lehet tanítani semmire, befogadóképessége a nullához tendál. Persze, korai halála elég sok minden befogadásától megkímélni ””

    Szó szerinti -másolat idézet.Csak a történeti hűség
    kedvéért!
    No persze : én nem vagyok ” egy jeles alak”.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel .

  • tropa Ez a „szemkilövetés” is beletartozik az árokásáshoz, igazad van. Senki nem lövette senki szemét ki, baleset volt.
    A rendőrség feladata a rendcsinálás, és éppen egy ellenzéki párt által támogatott hatalomátvételi kísérlet ellen lépett fel.
    Ha láttad volna a város állapotát, akkor tudnád, hogy ez a fellépés roppant puha és gyámoltalan volt. A „szemkilövetés” forszírozása éppen az ellenzéknek jött kapóra. A akkori ellenzéki képviselő megveretése sem úgy történt, ahogy be lett állítva.
    Köszönöm a segítséget, ha van még valami amiben segíteni tudsz igazam bizonyítására, szívesen veszem.

  • tropa

    2015 december 19
    11:07 de.
    Köszönöm.
    Végre, először meghallgattam az „Ákost”! Megértem már, hogy a nők miért imádják!
    Nekem tetszett a dal és az ő éneke is, bár én hülye vagyok a mai zenéhez!

  • llanfair

    2015 december 19
    3:32 du.
    Fogalmad sincs, mi történt. MI, magyarok a világ minden tájáról hazamentünk, megünnepleni a forradalom 50. évfordulóját!
    Erre Gyurcsány halál-félelmében, lezáratta a hídakat, azokon nem volt közlekedés, majd lovas rendőrőket vezényeltett ki a hatalmas ember tömeg megfékezésére. A tömeg semmit sem csinált, csak vonult az országházhoz, ahol megemlékezni akartunk hősi halottainkról, akik ott haltak meg, mikor 56-ban rálővettek az AVÓ-sok a minisztérium tetejéről.

  • Figyelő Ha te mondod, biztos úgy volt. Tudod, én akkor nem hazamentem, hanem ott éltem Budapesten, és láttam a rombolást. De persze, te ezt is jobban tudod.

  • Vegyem célzásnak, hogy nem tudok magyarul? Az a Heller Ágnes hallgasson el örökre idézet tőled szerintem egyértelmű..
    Egy pillanat, én jelenleg is Budapesten vagyok és imádom Magyarországot. Én sose az országot szapultam, csak ezt a diktatúrát. Semmivel se jobban, mint az itt Budapesten élő barátaim.
    2006 okt. 23-án én egész nap a belvárosban voltam és mindent láttam. Amit te mondasz, abból pontosan egy szó se igaz. Ilanfair viszont látta az igazat. Te csak a fidesz propagandát biffláztad be. Ti békés tüntetők az Alkotmány utcában vérfürdőt csaptatok a szemem láttára a rendörök között.. Az Astoriánál is hallottam az uszító beszédet. Az egész egy megszervezett puccs volt.. Szept 18-cal együtt. Vége.

  • Vissza Ákosra: A Telecom-nak jogi kötelessége volt, megszakítani a szerződést, mert Ákos megszegte azzal, hogy mint a cég 50 millióért szerződtetett arca összeférhetetlen kijelentéseket tett nyilvánosan az Echo TV-ben a cég image-ével szemben. A kormány mindössze Alaptörvényt szegett terrorral. A terror lényege az egyoldalú megfélemlítés. Ez pontosan kimeríti azt. Ráadásul ennek a magyar adófizetők isszák csak meg a levét. Ugye nem gondoljuk, hogy a Deutsche Telecom most majd behúzza fülét-farkát ettől és elnézi ezt a jogtiprást? Majd ettől csődülnek ide a befektetők… Sure Vincent:)

  • llanfair

    2015 december 19
    3:32 du.
    Este későn én is láttam a TV.ről az autó gyújtást, verekedést stb. Minden akciónak van reakciója, pláne, ha néhány provakatőr befurakszik a tömegbe…..
    De amiről én beszéltem, az dél és délutáni időben volt, sőtétedés előtt.

  • Nem is volt szemkilövetés.?
    Nem is verték meg az ellenzéki képviselőt.? Ő ment neki a
    falnak,majd ezt követően összeverte magát .
    A fegyverek a tüntetők kezében voltak és egymást
    lövöldözték,ezt akarta megakadályozni a rendőrség.
    A lovak hátán a tüntetők ültek és közzé mentek a
    rendőröknek,akik nem nagyon ijedtek meg mert ilyen
    gyakorlaton már vettek részt.
    Az ellenzéki párt hajtotta rá a gyűlés résztvevőit a
    hazafelé menő tömegre ,hogy zűrzavart okozzon.
    Lehet hogy a puccsot Putyin szervezte.
    Még az is lehet 56-ban az ellenzék volt a tetőkön és a
    tömeg akarta lelőni őket?
    Lehet hogy Orbán mondta az őszödi beszédet.
    És valószínű Orbán táncolt a parlamentben…..stb.stb.
    És mindenért az akkori ellenzék volt a hibás!
    És most pedig mindenért a mostani kormány a hibás.
    A gyurcsányisztáni idő az kiváló volt,és a nemzetközi
    valutaalaptól a gyuriferi ellenzéke vette fel a
    hitelt,hogy ha hatalomra kerülnek minél rosszabb legyen
    nekik!
    Ezekkel így biztos egyet lehet érteni.!?
    Mert minden a másiknál rossz.
    Ja és fenti szó szerinti idézetben is én kívántam
    magamnak a halált,mert én egy ilyen vagyok: „tóth péter: reménytelen eset, magát nem lehet tanítani semmire, befogadóképessége a nullához tendál. Persze, korai halála elég sok minden befogadásától megkímélni” állapította meg egy mindentudó.
    Nagytiszteleti Űdvözlettel.!

  • Figyelő Nagyon jól tudta mindenki, hogy az évfordulón cirkusz lesz. Ez így van mindenhol a világban. Gyurcsány beszéde kapóra jött, kiforgatható volt, és ki is forgatták. Az a néhány ember aki ünnepelni akart, tudta, mit kockáztat. Akkor már túl voltunk egy hídfoglaláson, tudta mindenki, hogy az ellenzék nem nyugszik. Ha tudom, hogy a megemlékezésemet provokátorok kihasználják, lefújom. Ünnepelni lehetett volna november 10-én is. A „hősöknek” már nem mindegy? Az élők biztonsága nem fontosabb? A rendőrség feladata a rendcsinálás, de nem értettek hozzá. Se felszerelés, se tapasztalat, sem törvényes lehetőség. Ezt egy csoport roppant jól kihasználta. Mindig van egy Reichstag, amit fel lehet gyújtani. Magyarországon nem csak megjelent a Mein Kampf, forgatták is szorgalmasan.
    Még az sem üt szeget a fejedbe, hogy nem a garázda szarháziakat büntetik, hanem a rendőröket? Ki az a bolond, aki egy olyan pártra szavaz, amelyik törvénytelenségeket csinál a hatalomra kerülésért? Mit fog csinálni, ha hatalomra kerül? Költői kérdés, látjuk.
    Törvénytelenséget törvénytelenségre halmoz, „beszól” mindenkinek, a következmények nem érdeklik, hiszen nem őket érinti, visszamenőleges szabályozás, személyre szabott törvények, a korrupció már olyan természetes mint a levegő vétel, cinikus hozzáállás mindenhez stb, stb. De a magyar léleknek ez nagyon tetszik, tehát csak dicsőséget szereznek vele maguknak. Persze mikor ő kerül sorra, akkor lesz sírás, de kit érdekel? Akkor ,megkapja a „libbancs” nevet, és mehet a szekértoló a levesbe. Holnap majd nyalhat egyet, és akkor boldogan megy megint rájuk szavazni, mert hátha.
    Tudod, azért kalapot le. Egy balesetből ekkora tőkét kovácsolni, nem semmi. De olyan ostobának sem, hogy ezt bevegyék. Azóta már kiderült néhány dolog. A provokátorok neve, fényképe, bizonyos megvert ember ordas hazugsága, de nem számít, a Gyurcsány a hibás.

  • Figyelő Ákos az egyik bóvli magyar könnyű zenész volt, aki a „legbóvlibb” nyugati zenét majmolta. Mikor már nem ment, hirtelen mint vallásos zenész került a lapokba. Innen indult „szédítő” karrierje. Hangja nincs, eredeti zenéje nincs, de a média és a kormány mindenható. A T-COM sem a hangja miatt adta neki a szerződést, hanem az ismertsége miatt. A másik Fideszes frontember Pataky, aki első együttesével futott be, felmászott másnak a hátán, hiszen mindig az énekes a frontember. Ha hallottad volna a riportműsort, hogy játszotta ki az együttes tagjait, elállna a szavad. Lásd Omega, ahol Kóbor János még életében egy tiszta hangot nem énekelt ki, de mivel nagy sikerrel másolta Robert Plant kinézetét, mozgását, így befutott, hiszen az eredetihez nem férhettünk hozzá. Presser után sajnos nem egészen saját kútfőből jött a zene, de hát ez Magyarországon megbocsájtható. Ezek a Fidesz művészeti zászlóvivői. Az alternatív zenéről nem írnék, mert annak semmi köze a zenéhez. Azt mondod, nem csodálod, hogy imádják a nők? Azok a nők Mick Jaggert is imádják, pedig egy tiszta hangot sem énekelt ki 50 év alatt, kétszer nem tudják ugyan úgy eljátszani a számukat, és az ördög sírva fakadna ha olyan csúnya lenne. Azoknak a nőknek a hírnév tetszik, nem a képviselője.
    A magyar könnyűzene csillagai nem futhatnak be nagyívű pályát, hiszen ma el kell adni a lemezt. Igényes lemezt pedig kevés ember vesz. Komolyzenét már nem is tudsz venni a boltokban, tarol a bóvli. A jazz zenészeinket nem is ismerik az emberek, akik valamit tudnak, azok megkapták a „libsibolsi” jelzőt, és nem szalonképesek. Most csinálj valamit, legyen vallásos vagy magyaros, és akkor jó. Nincs bajom a vallásos zenével, de azt elég jól csinálta Bach, Handel, Haydn, Mozart. Az tényleg Isten dicséretére van.

  • Miklos Banfi Hm. Tehát ő a nagy megmondóember? Akkor ezek szerint, nem ő követte Kövért, hanem Kövér követte Ákost? Hiába, ha nagy filozófusok összejönnek. Ez az ember, hogy tud dalszövegeket írni? Csak nem négert használ a „nagy művész”?

  • Kedves és nem kedves Mindenki. Csatlakozom Figyelőhöz, és Boldog Karácsonyt kívánok.

    https://vimeo.com/149458725

  • Bánfi Miklós, egyet értek veled, az egész egy megszervezett puccs volt. Amit a Gyurcsány kormány szervezett meg. Hiába hagyták a fegyverekkel megpakolt nyitott rendőrautókat a tüntetők előtt, nem volt aki használta volna. Így fegyveres konfliktus sem alakulhatott ki, mely esetben bevezethette volna a kormány a rendkívüli állapotot. Így viszonylag „békésen” zárult le a történet, eltekintve néhány eltört ujjtól, csonttól, megvert, földbe taposott emberektől és kilőtt szemtől.

  • Bánfi Milkós, megnéztem a videót Ákosról. Tényleg borzasztó dolgokat mondott ez az Ákos. Borzasztó az az ízlés, hogy valaki az érett, ragaszkodó asszonyokat szereti, függetlenül attól, hogy az milyen jól néz ki. Borzasztó az is, hogy egy nő csak egy férfi mellett tud igazán nő lenni, amiből az következik, hogy a férfi egy nő mellett tud igazán férfi lenni. S borzalom az a véleménye is, hogy talán szebb lenne a világ, ha ez így lenne.
    De ha benneteket ez ennyire kiakaszt, akkor miért akartok több ezernyi, tízezernyi olyan bevándorlót betelepíteni az országba, akik olyan kultúrához kötődnek, akik egy kecskének több jogot biztosítanak, mint egy nőnek?

  • Figyelő
    2015 december 19
    10:33 du.

    MTV-székház ostroma szeptember 19.
    Akció – reakció. Aha.

  • tóth péter Nem tudom mi a francért hozod fel állandóan személyes sérelmedet, hiszen aki írta, már nem a KMH oldalain publikál. Már észrevehetted volna. Azt is, hogy az a bizonyos személy bárkit megsértett, mert Ö ilyen. Sajnálom, hogy te ezen nem tudsz átlépni, de nem tudunk rajta segíteni. Azt is észrevehetted, hogy senki nem értett vele egyet ebben az ügyben. De mint jó keresztény ember, már régen megbocsájtottál neki, tehát felesleges felhozni. Ha segít, szívesen elnézést kérek tőled, mert tényleg nem volt helyénvaló, méregből írta.
    A többihez nem szólnék hozzá, mert zagyvának és értelmetlennek tartom. Ha segít, szívesen veszekszem veled itt még 30 múlva. Nekem is jól jönne. 🙂

  • Il : még a közelmúltban Miklós is itt kereste,mintha azt várta volna -valakinek Őneki kellene válaszolnia ,még meg is kérdezte hogy talán szabadságra ment-e:Én gondoltam elment moderálni magát! De hát ha így van ahogy mondod tudomásul veszem.
    Nem konkrétan saját „sérelmemet” feszegettem,csak fentebb ugyanez fordult elő és ezzel állítottam párhuzamba.
    Előtte elég sok zagyvaság volt így nekem is sikerült hasonló nagyságrendűt összehoznom.
    A 30 év az kevés : legalább 45-50 kell: mivel kb.-az okosabbak szerint- ennyi idő múlva derül ki,hogy az északi jeges tenger el fog-e olvadni ,nekem ezt meg kell élnem.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • tóth péter
    2015 december 20
    3:08 de.

    Idezsdrága jótezsvírem Tótpeti.
    Te itten valamit murvára keverő, minda kutyaja ketymetyütyüríszíst..
    Merhogyám szemkilüvetís nemvót. Akcident vót (namitszósz, hogy vágom mán a külfődi szavakat, mind pap kárija a gyöpöt!!) Csakmerám, ollan paracs nemvót, hogy szemeket lilűnyi!! A lovak hátás se űtek tüntetők, mer’ eggyetse láttam a lovakbú, amellik a hátán horta vónaja pöcsit. Demegámhabár mikorság nekiátak hajingáni a küveket, mega palackékat, akkó a zeggyeruhások belekijabátak a hangospofázóba, hogy mindenki mennyen a francba. Azokmeg nemmentek. Nü, erreség az illesmi ugyszóll, hogy a főszóllítás utánn a zeggyenruhás elindú. beleja tömegbe. Oszt van gázspraji, kézikigyó, gumispuska, viszágyu, meg soksok pofont.
    Nemláttama videjókon mega tíviköszvetítísekken, hogy akárkijis hajtotta vóna a nípeket a bíkisekre..
    ()Esztetmostann tenekednek a bíkísekrű.. :http://nortonsafe.search.ask.com/search?q=2006%20oct%2023%20Budapest&ctype=videos&geo=&prt=cr&o=apn10506&chn=&ver=&v=656CS3EZx5E )
    A parlamentbe senkisetáncút, csaka sámánn, deammegmég dobút is!!
    Aszongyaja plébánosur hogy kárvót a zöszödi beszídír, mer asztat legkevísbí azok írtettík meg akiknek szántaja gyucsányi.
    A zötvenhatot csaka rémhírtíví próbáta behoznyi a kípbe, mer aszonta, fórródalmát hanguklatvan!! Pedig nemvót, csak etypár fradidrukkera bíközípbű nehezenn visete hogy nemosztottak turultojásos csodaszarvaspástétomot a lelkesedőknek.
    Tanittóur aszongya, hogyteitten valamit melléugató, merhogyám a fővett hitelet nagyobbjábú belerakták a banktyuk valáta alaptyába, oszt Vityenkájék abbú kőtögettek nyitásilag, amikó főrukták a libásnaka zeredmínyejit, mega zintízkedísejit. Meraszongya hogyvalami világcsőd, meg rizsás cipó vót bszanaszítt a világba. Mongyamég hogya Zorbán is dicsírte a libást, merhogy gatyábarászta a gizdaságot. (Nemisvót ellenpofázás abbaja zeggy évbe !!)
    Szal. Jótezsvír, eszeknek majd nízzé utánna, merén hiszek a tanitóurnak, a plébá
    nosuratmeg marhára tisztülöm, aszt ezér hiszek nekik.
    Mongyaja kántor, hogy hozzak neked linket, de szerintem te nemakaró konkurenciját.
    Videjókat viszont hozok, mer asszem a szemed még jó, haja fejedde vannakis gondok..
    http://nortonsafe.search.ask.com/search?q=2006%20oct%2023%20Budapest&ctype=videos&geo=&prt=cr&o=apn10506&chn=&ver=&v=n8VGt-qytzE
    http://nortonsafe.search.ask.com/search?q=2006%20oct%2023%20Budapest&ctype=videos&geo=&prt=cr&o=apn10506&chn=&ver=&v=n8VGt-qytzE
    http://nortonsafe.search.ask.com/search?q=2006%20oct%2023%20Budapest&ctype=videos&geo=&prt=cr&o=apn10506&chn=&ver=&v=n8VGt-qytzE
    http://nortonsafe.search.ask.com/search?q=2006%20oct%2023%20Budapest&ctype=videos&geo=&prt=cr&o=apn10506&chn=&ver=&v=n8VGt-qytzE
    http://www.theguardian.com/world/2006/oct/23/1

  • Köszönöm falusi a linkeket. Érdekes volt újból látni e képsorokat (bár amit írtál nem olvastam, mert elég zagyva s olvashatatlan). Látod hová vezet, ha egy hozzá nem értő kormány van hatalmon. Feri ezt is elkúrta. S a gyurcsány-bajnai kormány végéig kordonnal védték magukat az országházban. Azóta te láttál kordont Orbán Viktor körül?

  • llanfair

    2015 december 20
    6:00 de.

    „Figyelő Nagyon jól tudta mindenki, hogy az évfordulón cirkusz lesz. Ez így van mindenhol a világban.”
    Ne is haragudj, ez úgy nem igaz, ahogy írod.
    Lehet, hogy te tudtad, mert azon az oldalon voltál.
    A sok ezer külföldi magyar, aki erre az alakalomra ment haza nem tudta és NEM is akart senki ilyet. Csak, egy, a Gyurcsány kormánya.Ez sikerült is neki….
    Látom, Te annak a pártján vagy, tehát kár erről beszélgetnünk.

  • Vissza a témához és a női „megvalósuláshoz”!

    Azért nem volt mindig feminizmus sem!
    Pl. Nagyanyám korában!
    36 éves volt mikor özvegyen maradt 6 gyerekkel, négy fiú volt és két lány. Minden fia diplomás lett. Az egyik feltaláló mérnök, a másik bankigazgató, a harmadik újságtulajdonos, és a negyedik üzletember volt.A két lány pedig, az egyik varrni tanult, a másik kifőzdét nyitott.
    Nagyanyám nálunk lakott öreg korában és itt is halt meg 93 évesen.
    Nekem ő volt mindig a példaképem!
    Pici, töpörödött öregasszony volt, de gyermekei minden vasárnap eljöttek hozzá , mikor a szobába léptek kezetcsókoltak neki és társalkodónőt fogadtak mellé, hogy napközben ne unatkozzon!
    Vajon, a karrierista nők is ilyen sok szeretetet kapnának majd a volt karrierjük miatt?

  • Falus, megnéztem a videókat arról az eseményről, ahol én is voltam.
    Fantasztikus!
    T.i. egy videót se, találtam, a békés tömegről akik megemlékezni akart az évfordulóról.
    Nem láttam a sokszász lóvas redőr falat sem, ami várta őket. Sem azt a tényt, hogy a pesti ghídak mind le voltak zárva. Budáról, Pestre csak metrón lehetett átmenni s ha pehhe volt az embernek, esetleg rossz metrómegállónál szállt ki, ahol már várták őket a rendőrök.

  • tropa
    2015 december 20
    2:57 du.
    Pedig ez a stílus a mélymagyaroknak van kitalálva, jelképezi a szintet, amit képviselnek.

  • Figyelő
    2015 december 20
    9:03 du.
    Azért nem látta a lovas rendőröket, mivel éppen 2006 ban ettem meg az utolsó lóból készült virslit.

    Amiket itt összehord, az kétségessé tesz azt, hogy ott lett volna. Ugyanis sokkal több benne az utólagosan elhangzott propagandaszöveg, mint a történeti hűség.
    Több száz lovasrendőr? Mennyi a lovas rendőrök száma a valóságban? Körülbelül tíz volt akkoriban Budapesten, 40-50 vidéken. 2012-ben emelték negyven főre a Budapestit. Most 2015-ben az ország teljes területét számítva 379 ló van szolgálatban, 400 fős személyzettel. Ezeket elsősorban a vidéki, nehezen járható terepeken használnak. Majd a határszélről fellovagoltak Budapestre lóhalálában vágtatva mind az akkori negyvenen. Csak annyira gyorsan vágtattak, hogy összemosódott a kép ugye?
    Ennyit a hitelességéről.

  • tropa
    2015 december 20
    2:57 du.
    Most nem mobil korlát van, hanem leépített akadályok, sőt harckocsi csapda. Mennyivel más így! Nem látni azokat a csúnya piros sávokat.

  • Figyelő Továbbra is ragaszkodsz a rögeszmédhez. Nem Gyurcsány mellett vagyok, hanem a puccs, a rombolás ellen. A törvénytelen hatalomátvétel ellen. Nem hittem, hogy ezt ilyen nehéz megérteni.
    Ha nem tudták, hogy cirkusz lesz, akkor nagyon buták voltak. Itt jövőre lesz a Húsvéti forradalom 100 éves évfordulója, de már készülnek rá, mert lehet belőle komoly gond is. Mióta a világ világ, tudjuk, hogy az évfordulókat kihasználják a láng felszítására. Megint csak a magyarok maradtak ki a tudásból, akkor mikor Március 15-én mindig cirkuszt csináltak?

  • Illanfar!

    Itt minden kommentárod dicséretet érdemel. Köszönöm… 🙂

  • Tehát én így látom:
    Van itt két tábor köztünk. Vagytok Ti, akik elfogadjátok Orbánt és kisebb-nagyobb jártassággal nyomjátok a büdös demagógiáját és támadtok minket. A fideszi mintára nektek is kell egy igazi ellenségkép, így aztán minket Gyurcsány imádóknak állítotok be. Itt van egy nagy tévedés..

    Mi, hadd szóljak vélemény társaim nevében többé-kevésbé egyáltalán nem vagyunk nem hogy Gyurcsány imádók de még csak igazán ballibsik se, bár azért annak vannak igen progresszív, hasznos elemei is számunkra – tagadhatatlan. Ugyanakkor mi nem vetjük meg a konzervatízmust se, mert hát annak is..
    A mi alapállásunk az Orbán ellenesség. Mi látjuk, hogy ez a tehetséges vezető 89-ben elhatározta, hogy az ország diktátora lesz és azóta – konkrétan 98 óta ezt formálisan is betölti. Ő az elmútnyócév alatt is ellenzékből sokkal nagyobb súllyal kormányzott, mint a baloldali kormány. Azalatt is a hatalom, pénz, jog és média kontrol abszolút a Fidesz oldalán állt.
    A baloldali kormányt nem szeretjük, mert gyenge volt, hogy rendesen kormányozza ezt az országot.
    Az Orbán maffiát viszont a nemzethalálnak éljük meg – sajnos reálisan, aminek jelenleg minden órámban látom a beteljesülését itt Budapesten és vidéken. Ami itt van az se nem jobb oldal, se nem keresztény és semmennyire se baloldal és liberális – csupán egy jól működő – szociális és népjóléti szempontból tragikus – fasiszta, populista maffia.

  • Miklos Banfi
    2015 december 21
    6:16 de.
    Tökéletes összefoglalása az állapotoknak.

  • voronyezs Köszönöm.

  • llanfair

    2015 december 21
    3:21 de.
    Amit Te „törvénytelen hatalom átvételről” írsz, az ami az akkori megemlékezést NEM fedi igazságosan.
    OK. Orbánnak volt előzőleg egy lelkesitő beszéde, de főleg az 56 -os évfordulóról szólt.
    Az is igaz, hogy sokezer ember hallgatta ott és éljenezte! Ez volt az akkori ellenzék megnyílvánulása Gyurcsány ellen.
    De, utána mikor a hatalmas tömeg békésen oszlani kezdett, nem volt okuk a rendőröknek kiverni a tüntető szemét, vagy földretiporni menet közben. Lehet nem volt annyi lovasrendőr amit emlitettem, de voltak sokan.
    Kólönben, maradok a konzervatív keresztény demokrácia pártján, ami mindig is voltam. Orbánért nem rajongok, mert nem is ismerem, hiszen távol élek onnan, mint Te…

  • Miklos Banfi

    2015 december 21
    6:16 de.
    Valószinű „Orbán pártiak” nem őérte rajongnak, hanem amit képviselni akar,.
    Bebizonyosodott, hogy a magyar nép nagy része, megelégelte a balos kormányokat, kezdve 1945 el és ami folytatódott Kádár kormánnyal, majd Gyurcsánnyal.

  • Miklos Banfi
    Tényleg van két tábor, az egyik mára marginális létszámú, de hangos liberális, kozmopolita érdekű és van a nemzetet 90%-ban lefedő konzervatív, keresztény-gyökerű, a magyar érdekeket szem előtt tartó többség. Van egy kormánypolitika, amely kisebb nagyobb sikerrel megkezdte egy külső erőktől kevésbé függő politika gyakorlását. Megpróbálta visszavenni az alapvető életfunkciókat biztosító gazdasági erőforrásokat – sikerrel. Megpróbálta a munka becsületét visszaadni, hogy a segélyes a láblógatásért ne kapjon annyi javadalmat, mint egy három műszakban dolgozó – sikerrel. Megpróbálta egy új, nemzeti középosztály (ezt nevezed te „fasiszta, populista maffiának”) megerősítését (16% adó) – sikerrel. Visszavette a közszolgálatokat magánkézből és a magyar nemzeti érdekekhez igazította. A kultúra, az oktatás elmozdult az eddig csak agyhalált okozó mélypontról.
    ….
    Az Orbán-ellenességed a fentiek miatt teljesen érthető, nekem a gondom csak azzal van, hogy egy értelmes mondatban nem tudtam még elolvasni sehol, hogy szeretnétek máshogy a magyarok javát(!) szolgálni. Mindenki más érdekét már zászlótokra tűztétek számtalanszor, egyszer válasszatok már minket, és nem lesz két tábor.

  • S ez a fasiszta, populista maffia többet tett az országért, mint eddig bármely tisztességes, önzetlen, hazaszerető kormány tett. S Gyurcsány a Magyarországot és a magyarokat védelmezők szentjének a legfőbb szentje, egy meg nem értett zseni és ráadásul táncolni is igen jól tud.
    S ez a mocsok maffiakormány, amikor nem is volt kormányon, akkor is ők kormányoztak, s igazából így nem Gyurcsány döntötte romba az országot, hanem a mi büdös patás Orbán Viktorunk. Cselből!
    És éljen a vidék…
    Bánfi Miklós, áruld már el, hogy mit szedsz, mert elkerülném messzire.

  • Hogy 89-ben orbán mit határozott el, azt egyelőre nem tudhatjuk. Talán 40 év múlva kikövetkeztethető lesz a fellelt jegyzetekből és visszaemlékezésekből.

    Az biztos, hogy a rendszerváltás felülről vezényelt folyamat volt, amihez a tömegek csak asszisztáltak, bár én akkor azt hittem, hogy némi nyomást is gyakorolunk. Mikor Zűrös Mátyás kikajabálta a köztársaságot, már rossz érzésem volt – mert hogy a régi hatalom sáncai mögül tette, meghekkelte a(z egyébként hiányzó) forradalmi erőket.

    Ám a hatalom otthagyott aknái és a keleti testvér ügynökei sem siklathatták volna ki a köztársaságot, ha működött volna, ha lett volna mögötte világos elképzelés, végrehajtó akarat és képesség. De nem volt. A tömegek – az elmúlt hosszú agyhalálos időszak után nem csoda – a nyugodt erőre, a magyarosch tarsolylemezre és a körkörös védelemre, vagyis a délutáni tarokkpartira szavaztak, bár akadtak néhányan, akik a szabadelvű társaságban bíztak. Akár ezért, akár azért, az országot kiárusították – nem a külföldnek, ahogy sokan gondolják, hanem a haveroknak. Még ez sem lett volna túl nagy baj, ha a haverok működtetni akarták vagy tudták volna a termelő egységeket. A bukás fő oka a rendszerváltáskor elkerülhetetlenül kialakuló, eredetileg rövidnek készült gazdasági válság dilettáns negligálása, elmélyítése, amit nyugodtan mondhatunk hazaárulásnak, ha ennek fő indítéka egyesek zsebének megtömése volt.

    A fidess csak erre tett rá egy lapáttal. Felismerte és kihasználta ezt a válságot, ami az ő harácsolásuk nélkül is családok százezreinek életét tette tönkre. A kisemmizett, reménytelen, bár jobb sorsra érdemes családok érzelmeit felkorbácsolta, hamis ígéretekkel magához édesgette őket, tehetetlen gyűlöletüket felerősítette és politikai ellenfeleire fordította.

    Fasiszta, sőt náci jellegű hatalmat épített ki magának, mert megtehette, és azért tehette meg, mert a köztársaság magára hagyta a rendszerváltás vesztes kisembereit. Ez nem mentség mindarra a bűnre, amit elkövetett és amit várhatóan még elkövet, csak magyarázat. Nem kevésbé hazaáruló ő és bandája, mint azok, akik ezt a helyzetet elsőnek előidézték.

  • Akkor fog el a nevetés mindig, ha itt olvasom, hogyan hasonlitják a jelen kormányt fasiszta és náci kormányhoz!Azaz, azt írják, hogy az is.
    Szerintem aki ezt írja, annak fogalma sincs, mi az igazi nácizmus , a fasiszmusról meg fogalma sem lehet, mert az kizárólag olasz találmány.
    Sajnos, én éltem már a náci korban, s tisztán emlékszem rá, de nem hinném, hogy a mai kormány hasonlit rá.

  • Miklos Banfi:
    „A mi alapállásunk az Orbán ellenesség.”

    Én nem vagyok Orbán-ellenes, nekem semmi bajom sincs vele. Tőlem még akár a felcsuti Kimitlop Mezőgazdasági NyRt. jogtanácsosa, sőt a felcsuti focicsapat önkéntes szertárosa is lehetne. Az Orbán és tsai. által (elismerem, hogy a magyar politizáló rétegek jelentős részének támogatásával) kialakított mutáns-fasiszta (de – ma még – nem náci)rendszer ellen vagyok.

  • Figyelő
    2015 december 21
    10:29 de.
    Mennyi idős volt a fasizmus alatt?
    Már ha azt veszem, hogy 14 évesnek vallotta magát az 56-os események idejére.
    Nem hiszem, hogy egy annyira kicsi gyermek értette, érthette az akkori eseményeket összefüggésében, sőt ideológiai szinten.

  • Miklos Banfi

    2015 december 21
    6:16
    Kedves Bánfi, a lényeg a lényeg, két politikai álláspont áll egymással, szembe. Hívja aminek akarja! Az egyik, demokratikus szitémában nyert nagy többséggel.
    A másik vesztett, nyilván.
    Minden demokratikus választásnak ez a gyakorlati következménye!
    Nálunk Kanadában, éppen fordítva volt a novemberi választáskor. A konzervatív vesztett, a liberális nyert.
    Nem tudok olyant aki azóta, hogy vesztett, szidná, neveken hívná és gyalázná a győzteseket.
    Ezt csak a magyarok teszik!

  • Adalék a T.com dologhoz.:(Fodor Csaba,Nézőpont Intézettől.
    Ajánlom a figyelembe :A mostani döntés ……bekezdést!
    Ha én fel akarnám mondani a nála lévő előfizetésem az összes hátralévő időre ki kellene fizetnem a költségeket!!!)
    Az ügyvezető a múlt héten kipattant Ákos–Telekom-botránnyal kapcsolatban leszögezte: a Telekom szereptévesztésben van akkor, amikor piaci szereplőként egyértelmű politikai döntést hoz. Ezzel ugyanis maga is politikai szereplővé válik, és támadható lesz politikailag, mindez ráadásul üzleti céljait is hátrányosan érintheti. A Telekom nem először hozott vitatható döntést, korábban a német multi ingyenes internet-hozzáférést biztosított az illegális bevándorlók számára a tranzitzónákban – hívta fel a figyelmet Fodor Csaba.
    A mostani döntés szerinte a fogyasztók számára különösen rossz üzenetet hordoz, egy átlagos fizető ügyfél ugyanis – pusztán értékrendi okokra hivatkozva – aligha tudna súlyos pénzügyi veszteség nélkül felmondani több éves hűségnyilatkozattal megpecsételt szerződéseket. – See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/43375/Rossz_uzenet_erkezett_a_Telekomtol#sthash.aE23D4K0.dpuf
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • 2006-ban Orbánnak lehetősége lett volna arra, hogy megelőzze a későbbi eseményeket (befejezhette volna hamarabb a megemlékezést, hogy a békés fideszesek biztonságban eltűnhessenek az utcákról), nem tette. Csak neki volt érdeke, hogy a békés megemlékezők összekeveredjenek az agresszív tüntetőkkel. A rendőrség tényleg előbb töketlen (nem sikerült a bajkeverőket oszlatni), majd túlságosan is „határozott” volt, de a kemény magot vezetők – talán tényleg Orbánnal összejátszva – szándékosan nem engedték, hogy az agresszív tömeg feloszoljon, és szándékosan keveredtek el a békés megemlékezőkkel.
    Ennek az embernek (értsd Orbánnak) semmi sem volt elég drága ahhoz, hogy célját elérje.

  • Miklós ! Érdekes amit írsz!Te is 89.ben elhatároztad,hogy Orbánt gyűlölni fogod?Tudtad hogy ez a fiú „fasiszta Diktátor” lesz?mert ha Ő elhatározta hogy az lesz ,ennyi erővel Te is kaphattál volna ilyen sugallatot.Nem akarjátok észre venni,hogy az ország népének elege volt már abból,hogy a múlt emberei(kádár kori) irányítanak bennünket és ők is úgy tesznek,mintha értünk tennének mindent.Ezért szavazták ki Őket , azokkal a választási törvényi előírásokkal amikkel a korábbiak is nyertek!A választási törvényt később módosították,de miért is ne lehetett volna?
    A gyuriferi időszak miért is nem volt diktatúra? Van egy gépkocsivezető ismerősöm aki úgy szidta azt az időszakot,mint most Ti szidjátok ezt.De ráadásul ez a gk.vezető most ugyanúgy szidja ezeket mint a gyuriferiéket. Ez a folyamatos szidalmazás egy kicsit nem ilyen kényszer? ahogy ennél a fiúnál érzékelni?
    Abban az időben csak azt lehetett hallani,hogy MSZP közeliek kapnak mindent,korruptak,stb. Ők sem engedtek senkit a húsos fazékhoz,ők is csak a saját embereiket helyezték előtérbe.Nem neveztek ki egy fideszest sem miniszternek.De ez így van minden országban! Az új kormány saját embereit teszi a vezető helyekre.Talán ez most Kanadában másként lesz?Minden régi minisztert meghagynak a vesztes pártból? És minél tovább kormányoz egy választáson győztes párt annál inkább szidják amiatt,hogy más nem férhet a hatalomhoz , a ” jól ” fizetett állásokhoz.Akkor minden új kormány egy idő után maffia kormány lesz?
    bár nekem is lehetne egy ilyen jól fizetős állásom és akkor én is elmennék egyszer Pl.Kanada melletti országba,vagy valahova.!
    Abban a helyzetben amit leírtál,az „én így látom”-ban ,légy szíves bele ne betegedjél,mert nem állna jól Neked.
    Remélem nem bántottalak meg fenti eszmefuttatásommal(teljeskörüliség nélkül).
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • terminus

    2015 december 21
    12:45 du.Ez olyan hülyeség amit írtál, mint aki ívott!
    hogy lehetett volna Orbánnak ebbe valamit is tenni. A beszédét elmondta korán délután, aztán elment haza.
    A balhé igazán késő délután és este kezdődődőtt, igenis az agitátorokkal…..szerintem aganprovokatőrökkel!

  • tóth péter
    2015 december 21
    12:37 du.
    Nem kell hűségnyilatkozatot aláírni. A nyilatkozattal kedvezményt vesz igénybe, cserébe vállalja, hogy két-három évig előfizető marad. Ez kétoldalú szerződés, nem csupán T-COM-os, tele van a világ vele. Ez elemi dolog, előtte megnézem mit vállalok, utána aláírom, vagy nem.
    Ha kell a kedvezmény akkor igen, fél év egy év kedvezmény. Ebben az esetben a részemről történő szerződés bontás esetén nem jár a kedvezmény és azt vissza kell adnom, mivel nem teljesítettem a hűségidőt, amire járna. Ha nem, elő pillanattól teljes összeget fizetek, és bármikor leléphetek.

    Nem tudom miért hozta ezt ide. Vagy ön nem érti a dolgokat ezért vevő rá.

  • tóth péter
    2015 december 21
    12:37 du.
    Külön vettem, mert különálló dolog.
    1- Nincs illegális bevándorló, mivel a bevándorlás már a letelepedett állapot után következik.
    2- A regisztrációs pontokon, avagy a gyűjtőtáborokban kihelyezett internetes számítógépek nem tudom miért okoznak problémát az országnak? Vagy csak önnek?
    3- Vannak könyvtárak, kávézók, ahol ön is ingyen internetezhet, Ha oda megy internetezni, akkor feltehetőleg vagy olvas is, vagy fogyaszt is. De mit szeretne? Zárják egy föld alatti lyukba a menekülteket?

  • terminus

    2015 december 21
    12:45 du.
    12 éves voltam a nácizmus alatt, de mindenre tisztán emlékszem.
    Mellesleg, családomnak is volt problémája akkor…

  • tóth péter

    2015 december 21
    1:18 du.
    Persze, hogy Kanadában is így van. Most volt novemberben a választás és a győztes kinevezte a kormányát a megfelelő minsztereivel.
    Az ellenzék eltűnt a sülyesztőbe.

  • Nos, a szelektív memóriával nincs mit kezdeni.
    .
    El lehet felejteni a „Zorbáni” puccskísérlethez vezető utat és annak néhány stációját. Csak néhány példa:
    – az „öszödi beszéd” nyilvánosságra kerülésének időzítése.
    – a nyilvános WC-vé tett Kossuth téri, Vekker Viki és társai hőbörgései.
    – az Astóriától páncélozott kocsiban „távozó”/menekúlő(?) Viki távozása után a hallgatóság, a tömeg összeengedése/összeterelése/ráterelése(?) az akkor már javában zajló „csatára”.
    – a balhékra „rászervezett B-közepes” kemény magok szereplése (Kubatov mikor és mitől lett fő-FIDESz-es(?))
    .
    De mit várhatnánk, egy velejéig hamis, hazug, álságos „hőstől”.
    .
    Hiszen már első nyilvános szereplésén (4 koporsó mellett), az akkor már a kivonulás részleteiről javában tárgyaló oroszokat (bocsi, akkor még szovjeteket) „hősiesen” Viktorka is „kizavarta”.

  • Don Ovuz? tóth péter azért hozta fel ezt a példát – már ha valóban nem értené -, mert a szerződésekről írt általában. Egy aláírt szerződést következmények nélkül nem lehet csak úgy felbontani, főleg nem egyoldalúan, mint ahogy a telekom tette ákossal. Még akkor sem, ha ákos nyilatkozatával nem értett egyet. tóth péter azon példát hozta fel ezzel párhuzamban, hogy az én hűségnyilatkozattal megkötött telekomos szerződésemet se tudom következmények nélkül felmondani, még arra való hivatkozással sem, hogy nem értek egyet a telekom diszkriminatív politikájával. Ezzel szemben a telekom felbontotta egyik napról a másikra az ákossal a jog szabályai szerint kötött szerződést.

  • tropa
    2015 december 22
    5:21 de.
    Egy támogatási szerződésnek is vannak kitételei.
    Mivel sem Ákos, sem a Telekom nem hozta nyilvánosságra a szerződés tartalmát, nem célszerű ennyire sarkosan állítani, hogy jogellenesen bontották fel. Ha felbontották, ütközött a viselkedés a szerződés valamelyik pontjával.

    Az hogy a kormány ennyire gyerekes módon avatkozott bele a dolgokba, inkább a kormány szégyene. Ha annyira „tökös” lenne a kormány, miért nem bontotta fel a milliárdos fejlesztési szerződést? Az igen, ütős lett volna! Így vihar a biliben. Gesztus egy propaganda embernek, viszont ahogy tette, csak nevetségessé vált. Az hogy a hívek egy fanatikus csoportja kiáll mellette, nem menti a helyzetet. Sikerült úgy hozzáállniuk a kérdéshez, hogy megint hülyét csináltak magukból. Be akarták nyomni a multi zsákba, csak éppen a szitu más, és már ment is a mellébeszélés, enyhíteni a helyzetet. Elég, ha a híveket sikerült felheccelni.
    A célt elérték.

  • Don : a dec 21.12.37.-i hozzászólásomban a Nézőpont Intézettől tettem be egy idézetet F.Csabával kezdődik és a Nagytiszteleti Üdvözlettel végződik: E kettő között helyezkedik el.Mondandóm érdemi tartalmát Tropa dec.22.5.21de bejegyzésével mutatta meg .Ő tisztán és egyértelműen ki tudta olvasni a mondandóm lényegét ,ezt kell elolvasni mindent érthetően, szépen megfogalmazott.Én nem mindig tudok és akarok ilyen tisztán fogalmazni.Én igyekszem sokszor úgy leírni gondolataimat,hogy az másokat gondolkodásra késztessen.-Mikor hogy sikerül?
    Tropának megköszönöm hogy helyettem olyan egyértelműen fogalmazta meg,- amit én akartam sugallni- , hogy Mindenki megértse.
    A 2-3 pontban foglaltakkal semmi bajom,én nem sajnáltam senkitől azokat amit leírt,de 2-3 évvel ezelőtt miért nem kellett ennyi embernek elmenekülni?Milyen parancsszóra,vagy milyen indíttatásra kezdtek EU.-ba jönni az emberek tömegei?És valóban sokan nem látják,hogy ami most és előtte történt az teljesen átalakítja Európát?Most -amikor már a „nyugatiak” kezdik érezni bőrökön mit is jelent e probléma kezelése ,milyen bajok keletkeznek ebből adódóan az embereknél–most kezdenek a gondolatok megváltozni a politikusok fejében .De ehhez kellettek az „átlagos,hétköznapi” emberek jelzései,ezt a „nyugati politikusok” saját fejükből nem tudták kiötleni.!?Itt kerültek bizonyos fokig vissza a választóikhoz és megértették az üzenetüket.És ezután már nem lehet nekik úgy handa-bandázni ,mint előtte.Igenis az emberekért vannak és értük kell tenni.De ez elindított egy folyamatot,gondolkodást -remélem :Nem lehet tovább figyelmen kívül hagyni Ázsia,Észak -Afrika,Afrika és egyéb kontinensek szegényesebben élő embereit ,mert az Ő problémáik – lám -egy fél év alatt a mi problémánk is lett és nem mi irányítjuk a dolgokat,azok kicsúsztak a kezünkből-mármint a Nagypolitika kezéből.!
    És még egy : Hogy is van megvédve Európa a külső határain kívül lévő országoktól? Lehet hogy csak azt vennénk észre,hogy egy közeli nagyhatalom harckocsijai-katonái Európa közepén vannak és senki észre nem vette Őket útközben?Ehhez a gondolatokhoz nem kell -balosnak,jobbosnak,liberálisnak meg mittom én még milyenek vannak -lenni, ehhez elég egy gyerekeit féltő,gondolkodó „átlag „embernek lenni.!
    És ez nem idegengyűlölet,ez nem rasszizmus,meg akárminek akarják,meg fogják egyesek nevezni!Ezek az Európán kívüli kontinensek is elkezdtek élni ! ha mi ezt nem is vettük eddig figyelembe,új helyzet állt elő ,másként kell gondolkodni a világról ezek után— de hogy ez mikor jut el a politika szintjére –Hát ezt jó lenne megérni!!
    Nagytiszteleti Üdvözlettel!
    Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet!

  • Don Ovuz,
    Valóban nem ismerem a két fél által kötött szerződés tartalmát, de nem hiszem, hogy Ákostól megvett reklámfelület pusztán egy egyszerű támogatási szerződés lett volna. Amennyiben Ákos megszegte volna a szerződés bármely pontját, akkor nyilván a Telekom erre hivatkozott volna, amikor egyik napról a másikra felbontotta a szerződést, s nem arra az általános esetre, hogy a cég politikája nem osztja Ákos véleményét.
    De abban igazad van, hogy a kormány gyerekes módon avatkozott bele a történtekbe. Szerencsésebb lett volna, hogy amikor a kormány törvénytelen dolgot észleli jogi eszközök igénybevételével hivatalból járt volna el.

  • llanfair:
    Ez a náci tót péter meg az álfilozófikus trapa semmit nem tudnak arról mi volt itt amikor elvbarátaik fegyujtották a Várost.
    Tót péter:
    Arról sem hallott magácska hogy régebben a svédeknél is volt egy hasonló náci megmozdulás , mint itt a TV előtt ugye ?
    Az eredmény kb 15 sebesült és valami két halott.
    Persze NEM a rendőrök köréböl, ez ugye természetes…egy jogállamban.
    És utána SEMMI szarakodás a rendfenntartókkal , akik csak a dolgukat tették a magadfajtákkal szemben.
    (Depersze a töketlen idióta akkori álbaloldali kormány még a zsaruit sem volt képes megvédeni a magadfajták szemétkedéseitől és kitették őket a meghurcoltatásnak.)

  • tropa Egy cég és egy magánember szerződésébe miért is szólhat bele a kormány? Ákos perel, és jönnek az ügyvédek. A kormány meg a dolgával foglalkozik. Köze nincs hozzá.

  • Geyza

    2015 december 22
    2:30 du.
    Hagyja már abba a „nácizást” mert hülye, nevetséges kitétel! Már rég eltűnt az a kor.
    Viszont érdekelne, hogy mi volt a beírása annak az illetőnek, az a kitétele, ami erre az eredményre hozta?

  • Kedves Bencsics Klárika kedves.
    Magácska ott él a biztonságban , a kőkemény liberális demokrácia jól védett sáncai mögött.
    Fingja nincs arról mi az hogy fasiszta vagy náci.
    Én meg egy elfasizálódott országban élek , ahol Károlyi Mihály szobrát eltávolítják és helyette nyilasok meg más rohadékok szobrait emelgetik úton-útfélen.
    A közbeszédről már ne is beszéjünk.
    Nem hibáztatom kiskegyedet , ostobasága nem engedi látni a problémákat.
    Álomvilágban él.

  • Az Ákos féle esetleges kártérítési per és az állam által indítható per két különböző dolog. Ákos vagy bepereli a Telekomot, vagy nem, ő dönti el. De egy állami szerv súlyos törvénytelenség tudomásra jutását követően köteles hivatalból eljárni. Ez igaz a legalacsonyabb szinten működő hatóságokra is, ha a hatóság élet-, köz-, vagyonbiztonságot veszélyeztető állapotot észlel, hatáskörre és illetékességre tekintet nélkül azonnal intézkedni kell.
    De jelen esetben itt az ügyészség észleli Magyarország Alaptörvényének megsértését (tudomására jutott, hiszen a média ettől volt hangos) szabad véleménynyilvánítás szabadságának megsértését (Magyarország Alaptörvénye IX. cikk (1) bekezdés).
    S az ügyészség nem várhat arra, hogy Ákos alapjogainak megsértése miatt vajon indít e pert vagy sem, neki ezt meg kell tennie.
    De ilyen kötelezettsége van a rendőrségnek is, sőt egy orvosnak is kutya kötelessége értesíteni a rendőrséget, hogy ha olyan sérült kerül hozzá, akinek olyan sérülései vannak, mely erőszakos cselekedetből származik.

  • tropa
    2015 december 22
    4:32 du.
    Ne csinálj bohócot magadból!
    A kormány csinált egy műbalhét. Felmondta a saját előfizetését.
    Ennyi.
    Már kijelentették, hogy a maguk részéről lezártnak tekintik az ügyet. Vagyis visszakoztak, mert tudják, hogy csak ők szívhatnak.
    A törvényt meg olvasgasd kicsit tovább, a hátrányos megkülönböztetés tilalmáig. Vagyis nem csak enged, hanem korlátoz is.
    Csatlakozok llanfair-hoz. Ha valakinek baja van, majd perel.
    Persze rugózhatsz rajta még egy kicsit, de összefoglalva az eddigieket: Ákos egy szimpla sötét bunkó, a kormány meg balfasz amiért és ahogy beleütötte az orrát.

  • tóth péter
    2015 december 22
    1:01 du.
    Európa tagja a NATO-nak. Ha netalán egy tank betévedne, együtt lépnek fel, nem önnek kell megvédenie.

    Hosszú lére eresztett agitprop. tanulmánya kapcsán.
    A magyarok által nem engedélyezett regisztrációs pontok azért lennének, hogy már belépés előtt szűrje a gazdasági és a politika menekülteket. Bár a gazdaságiak inkább a magyarok, akik elárasztották európát.

    Van ugye egy nemzetközi egyezmény ami tiltja a háború sújtotta területről érkezők visszaküldését. Európa betartja, a magyarok nem. A tervezett szigorítás nem a visszaküldésüket fogja jelenteni, hanem erőteljesebb vizsgálatot.

    A menekült fóbiájára mondok egy gyógymódot. Kérem, fektesse fel a magyarok által kiadott tartózkodási engedélyek számát. Magyarul, mennyi a menekült él magyarországon jelenleg?
    Nem kell fáradnia, még nem éri el az ezret.
    Akkor mire fel ez a nagy pánik?

    Hiszti helyett le kellene fölözni a fennálló lehetőséget, és az értelmes emberekre ipart, gazdaságot építeni, ami az ön lehetőségeire is pozitívan hatna, és az ország gazdaságára is. De úgy tűnik, néhány rasszista szavazata többet ér ennél.
    Nem véletlen, hogy a Német cégek versenyeznek a menekültekért. A Magyaroknak meg marad, hogy csorgatják a nyálukat az elszalasztott lehetőségek után. Nem utólag kell sírni, hanem akkor okosnak lenni.

  • Don Ovuz, kérlek olvass előzményt is, bár valóban lemaradtam a hivatkozás a hozzászólásomból, így most ezt pótolom: llanfair 2015 december 22 2:44 du hozzászólására reagáltam.

  • Kedves náci géza: Én annyira vagyok náci mint te.Ez a folyamatos nácizás ez a ti agyrémetek ,ez olyan mintha Én azt mondanám neked : hogy liberális náci vagy –hát Én nem fogom ezt mondani.Aki nem a ti szájatok íze szerint gondolkodik az mind náci.Ez így ahogy van egy nagy baromság!

    Don : A te fóbiádra is kellene egy másik gyógymód : találj ki rá valamit,hátha jobb leszel tőle.Rád van bízva , ne mond ,hogy a másik így-meg úgy szid,olyan gyógymódot választasz amilyet akarsz.

    A problémák lényegét nem akarjátok megérteni,azt elferdítitek és a szemetekben az aki véleményeteket nem fogadja el az rögtön csakis náci lehet.Ez így baromság.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Tothpéter:
    Megértem hogy vakarja magáról a trutymót , tán még sikerül is levakarni…optikailag.
    De a szagod azé megmarad 🙂 🙂

    Troppa :
    Mitakarsz most meg ezzel az „Alaptörvény-megsértés” dologgal , mikor a Kormány szokta megsérteni a saját maga által meghozatott törvényeket.
    Mosthatolmonlévő megmondta 2010 előtt :
    ” A törvények azért vannak hogy áthágjuk őket.Majd ügyvédeink hada elsimítja a dolgot.”
    Vagy tán nem figyeltél oda mikor ezt a kinyilatkoztatást volt oly szíves az idióta nép tudtára adni ?

  • Undorodok az ákosnevű énekes kódistól attól a perctől kezdve hogy először meghallani kényszerültem az okoskodásokkal kitömött interpretációit.
    Ez az ember nem buta, inkább alattomos.

  • Don Ovuz, pár ponton javítanálak.
    …..
    1.”..belépés előtt szűrje a gazdasági és a politika menekülteket. Bár a gazdaságiak inkább a magyarok, akik elárasztották Európát.” – A magyarok nem gazdasági menekültek, hanem élnek uniós jogukkal. Hasznot termelnek egy gazdagabb uniós országnak. Ahogy az olasz étterem üzemeltetői nálunk.
    ….
    2.”Van ugye egy nemzetközi egyezmény ami tiltja a háború sújtotta területről érkezők visszaküldését. Európa betartja, a magyarok nem.” – Itt fontos megjegyezni azt az általad elfelejtett tényt, hogy biztonságos harmadik országból érkezik-e a menekült. Ha igen, akkor a menekült eljárás keretében a menekültnek kell bizonyítania, hogy az átutazás közben ebben a biztonságos országban sérültek a jogai. Nálunk ez az ország Szerbia. Magyarország minden belépési ponton várja a menedékkérőket, de senki nem jön erre, hisz visszaküldenék Szerbiába, ahol semmiféle jogsértés nem történt vele, tehát biztonságos országból nem lehet menekülni.
    …….
    3. „mennyi a menekült él Magyarországon jelenleg?
    Nem kell fáradnia, még nem éri el az ezret.
    Akkor mire fel ez a nagy pánik?” – A magyarság a tapasztalataiból indul ki. A hozzánk történő bevándorlások nem mindig hozták meg az elvárható egészséges szimbiózist, ezért inkább kihagynánk ezt az újabb „remek” lehetőséget.
    …..
    4. „Hiszti helyett le kellene fölözni a fennálló lehetőséget, és az értelmes emberekre ipart, gazdaságot építeni,..” – Itt látszik a magyarok mentalitása mennyire más, nem akar „lefölözni semmiféle lehetőséget” ebben a tragikus történetben, és ez lenne a jó tanács a jövőre nézve is, hisz minden „lefölözés” a szírek önálló államiságát gyengíti.
    …..
    5. A német cégek „versenyéről” idézz már egy linket. Don ennél többre tartalak, mint hogy ne tudnád mekkora a különbség a német és az arab munkamorál között.

  • Csárli má megint te vagy az Oldal esze.
    Nem zavarja ez magát ?

  • geza ,ön csak géza marad.tudja a trutymo az orráig ér–úgy hogy most már ne mozogjon,csak a levegőt szedje.majd később ráér levakarni magáról.stílusa szenzációs!
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.
    Charlie-nek meg igaza van.

  • Tele lett hirtelen Magyarország habzó szájú szingi *kal, akik fellázadtak azon, hogy egy nőnek valakihez tartoznia kell, mikor legbelül minden nő pontosan arra vágyik, hogy este a kis pizsijében hozzábújhasson egy erős és nagy férfihoz, aki szereti őt smink nélkül és tandrabugyiban is.
    (18+)

    http://aztakurvamindenit.blog.hu/2015/12/17/akos_289

  • Ez akár még igaz is lehet, csak teljesen független a két téma egymástól. Teljesen leegszerűsítve, hogy mit akar Kövér Ákos a nőktől és mit akar a nő magának az azért nem ugyanaz.

  • diohejban Örülök, hogy tudod, hogy mire vágyik minden nő. Jó neked. Ezzel egyedül vagy a világban. 🙂
    Nem csak a szinglikről van szó, hanem az okos nőkről akik többek tudnak lenni egy szaporodógépnél.
    Az pedig szimplán butaság, hogy kell. Annak a nőnek kell, aki nem tud értelmes munkával annyi pénzt keresni, hogy megéljen egyedül.
    Szösszeneted után, nem hiszem azt, hogy van olyan nő, aki a te karodban akar elalélni. Nem szeretik az értelmes nők, ha háziállatnak tartják őket.