A kanadai Mohawk College betiltotta a saría törvényt és iszlám kalifátust támogató csoportot

2016 január 8 2:48 du.12 hozzászólás

A hamiltoni Mohawk College nevű főiskola arról a szokatlan lépésről tájékoztatta a sajtót, hogy egy helyi muszlim egyesületet tiltott ki az intézményből, miután kiderült, hogy a saría törvényeket és az iszlám kalifátust éltető előadást tartottak az iskola egyik termében. Tavaly november 28-án került sor az „Igazság a szíriai menekültválságról” című előadás, amiről az egyetem adminisztrációra azt hitte, hogy valóban a válságról lesz szó. De mint később kiderült, Mazin Abdul-Adhim 40-perces előadása azt találta mondani, hogy „a Saría életforma, illetve a kalifátus e föld legjobb rendszere.”

A Mohawk College-ben elhangzott előadás lényege, hogy egy egységes iszlám kormányt kéne létrehozni a világ valamennyi muszlim többségű ország számára. Az előadás szponzora egy Hizb ut-Tahrir nevű nemzetközi szervezet, amely a kalifátus létrehozását hivatott elősegíteni. Ez a szervezet Kanadában eddig nem volt aktív, de fiókjai már korábban is léteztek az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Dániában és Oroszországban. A szövetség egyik célkitűzése as jelenlegi izraeli állam „szétszedése” és beolvasztása az új kalifátusba.

Jay Robb, a Mohawk College igazgatója szerint az előadás anyaga – amire csak később derült fény – „a gyűlöletbeszéd határait súrolta”. Ezen felül Robb szerint a csoport félrevezette az intézményt, amikor az adminisztráció rákérdezett arra, hogy milyen jellegű előadásra kellene a bérelt tanterem.  Mazin Abdul-Adhim azzal érvelt prezentációjában, hogy a szíriai polgárháborút, valamint az iraki instabilitást a nyugat, illetve Izrael okozza, annak érdekében, hogy ne jöhessen létre a kalifátus.

Mazin Abdul-Adhim

Mazin Abdul-Adhim

Mazin Abdul-Adhim az Ontario tartománybeli London városában él és több mint ezerötszázan követik a Facebookon. Kanadában született, de iraki származású a fiatalember.

Jay Robb jelezte, hogy „soha többé” nem engedi, hogy Mazin Abdul-Adhim felléphessen az iskolában és a csoport sem bérelhet tőlük többé termet. Az igazgató egyben aláhúzta, hogy a Mohawk College fontos szerepet játszik a szír menekültek integrációjában. Eddig egy új ösztöndíjat hoztak létre számukra.

12 hozzászólás

  • valaki aki nálam mélyebben elmerült ennek elemzésébe (minő sekély e kéj) mely szerint niqáb, hájdzsáb, meg a többi lebegő lobogó fátyol nélkűl miért nem lehet hinni az egyigaz allahban és az ő egyigaz mohammed nevű prófétájában ha már létrehozták mind a kettőt a többi apró szagos szentekkel együtt, beleértve a szent bográcsot is

    ha nincs gyertya azért lehet fényt gyújtani bizonyos fejekben…

    itt évszázados hagyomány az, hogy a semmi közepén az igazi északi őserdő közepén a menedékházban mindíg van elég tüzifa felaprítva, és megfelelően elrendezsve, az ágynemű tiszta, a ház tiszta, a kaja raktár feltöltve és egyáltalán semmi sem hiányzik, mert a következő is túl tuggyon élni bármit és eszt a láncot még akkor sem szakíttyuk meg ha sohasem derülne ki ki volt az a rohadt aki kifosztva hagyja ott???
    az RCMP 12000 km-es határt jár be, ahol nincs más jel arra, hogy ez már nem az usa, mint bizonyos karcolá
    sok fatörzseken és ha arra idegen jár akkor seperc alatt tudni és aszt is, hogy ki az aki utóljára szar állapotban hagyta a menedékházat

    igen ez időjárás a távolsággal kombinálva, a lumberjack is tudta hogyan éli túl és aszt is ha ő nem segít neki sem segítenek

    a FOODBANK ott van 15000 négyzetméteres területen állandóan töltyük, mert oda bárki(!!!!!!!!!!) bármikor bemehet és vihet kaját mert szüxége van rá, a miértet nem kérdezzük bizonyosan nem viszi ki a kínai piacra óccón

    az a soxar sárikás állat elfelejti a Naszreddin Hodzsa meséit és aszt, hogy a sivatag is ugyanolyan kegyetlen (jézus lábápolása) azért van niqáb és turbán meg a burnusz…

    és nem azért, hogy bárkit basztassanak ennek elmaradásáért

    most sokan próbálgattyák a sivatagi szereléseiket Yellowknife és Saskatchwan faluktól távoleső részein, ahol nem lehet lebaszni a pincércsajt mert szódavizet (buborékkal) szolgál fel, mert nincs pincércsaj, nincs víz csak ha merít a folyóból és felforralja (némelyik iható anélkűl)

    azaz A LÉT MEGHATÁROZZA A TUDATOT EGYETLEN ESETBEN NEM HA A TUDAT HIÁNYZIK

  • ezek is nácik, kitíltanak egy helyi egyesületet a főiskolából. Felháborító! Kanadai kormány is fasisztálódik, ha ezt meg hagyja.
    Szerintem ennek az egyesületnek most jól fog jönni a bővítéshez a Kanadába befogadott 50000 szír menekült.
    Éljen a multikulti!

  • @tropa de milyen? gyalogos, repülős vagy seprűs? (tropa=army)
    mongyuk az a gond, hogy eddig nem tiltotta meg és ki az országból, a sárikát már nagyon régen útálom, de mióta nem tudtak arra válaszolni, hogy miért kell mindenféle farsangi jelmezbe öltözni ahhoz, hogy hinni tuggyon bármiben amit kitalált magának beleértve allahot akit még senkisem látott és ha nem lenne folyamatos jelmezb
    ál már régen el is felejtettékvolna és lenne helyette valami más, mongyuk a szent cukorsüveg vagy a próféta kapros szakálla spárgatökfőzelékkel

    mint náloam bölcsebbek mőár mondták én csak ismételni tudom a vallások akkor alakultak ki amikor egy csaló találkozott az első hülyével

    ha a pisisek szakállátn levágnánk mi maradna alatta? egy idióta? vagy annak is gyenge
    a sárika lovát (sarialaw) meg tarcsák otthon zabon

  • troppauer hümér áliás tropa aki betropált nem lesz az még 5000 sem mert 3000 alatt eldugult a sárika, vagy az a gongyuk dolgozniuk kell és nem azért gyünnének

  • rodeo, jókor szólsz te is, amikor már Németországban többen jöttek mint egymillióan s a másik egymillió csak a tavaszt várja.

  • tropa Ez a torz gondolkodás adottság, vagy tanulni kell?

  • Ilanfair, olvasgatni kell téged s ennyi az egész.

  • tropa Ez egy óvodás érvelés volt. Közben gondolom a nyelvedet is nyújtogattad. Nőj végre fel.

  • hola @tropa, como te andes? szóval napi számolatlan ima és térder keletre imaszőnyegen hason az ugye Canada életstílusával nem kon veniállik …itt dolgoznia kell a zállampóóógárnak hogy túlélje a 48% fölötti elvonásokat, és az állandóan emelkedő árakat (tudod: az árnak egyetlen tulajdonsága van, hogy emelkedik …ha van megette több termék vagy jobb termék vagy mástermék ha nincs és ez utóbbi a kapitalizmus jellemzője egyetlen terméke a profit akinek abból nem jut az nagy szarban van lásd az áram árak emelkedése küzben olyan a szolgáltatás mint a kőkorszakban alsóbélafalván és egy pár napos áramkimaradásért a kampani nem fizet büntetést sem kártérítést csak megígéri máskor majd jobban viselkedik a szar rencere amikor beoson a tél vagy a nyár vagy a tafasz mindíg van valami indok és még senki sem perelte be őket csilliárdos kártérítésre és a dolgozó 12 órát dolgozik 8 óra bérért mert…??? csak!!!!!)

    szóval jön sárikáéktól hamubella ibn ben céfa és el kezd farsangi jelmezben a zuccán a dög nyári melegben ahol izzad és a hideg télben ahol befagynak az összes lukai… munka??? majd lesz de előbb imádkozzunk tezsvéreim all ah ban ben ibn del mohammed

    NEM AKAROM TUDNI AZ UCCÁN RÁNÉZÉSRE, HOGY KI MIT TALÁLT KI MAGÁNAK ABBÓL A CÉLBÓL HOGY HIGGYEN BENNE

    MAGAM RÉSZÉRŐL A MAMMON NAGY HÍVE VAGYOK ÉS ASZT ZÁRT PÉNZTÁRCÁBAN ÉS BANKSZÉFBEN ÉS NEM A FEJEM BÚBJÁN BÁR AFRIKAI BARÁTAIM A AZ ÖSSZETEKERT PAPÍRPÉNZEKET A HAJUKBA REJTETTÉK A TÖLTŐTOLLAL EGYÜTT ÉS NÉHA EGÉSZEN NAGY MEGLEPETÉSEK DERŰLTEK KI MIKOR NAGYON MEGRÁZTA A FEJIT

    szóval ahogy a portugál conquistádorok mondták:
    na terra onde vieres ter, faz como vires fazer

    ez nekem is alapelvem maradt

    és muilyen harci kutyáid vannak a tropa-dban? csak kíváncsiság

    kölnben meg kölnizik a hacacát

  • Ilanfair, csak hogy érts, ha már sem a cinizmust, sem az iróniát nem érted, olyan a válasz, amilyen a kérdés.

  • Rodeo, harcikutyulim se nekem, se a tropámban nincs, de nem is hiányzik. Viszont xboxot szeretnék, gtázni.

    Kölnben meg nincs annyi kölni, mely azt az iszonyat büdös hacacárét elfedje.

  • Három hurráh Kanadának!
    Azaz Jay Robb-nak!