Son of Saul, mint magyar siker

2016 január 12 11:17 de.145 hozzászólás

Óriási, megérdemelt siker a Golden Globe Nemes Jeles Lászlónak és csapatának, és Magyarország is felkerült erre a fontos filmes térképre. Kicsit mindannyian örülhetünk.

Ugyanakkor a Facebook barátaim és az ő barátaik megjegyzésein kívül egész egyszerűen nem olvasok kommenteket a Saul fia Golden Globe sikeréről, mert ez itt most a büszkeség és a jó érzés ideje. A magyar valóság árnyalt megismeréséhez amúgy sincs semmi szükség gyűlölködő és/vagy idióta és/vagy veszélyes hozzászólások böngészésére, vannak más szociológiai módszerek is, például itt kell élni a hétköznapokban, járni kell az országot, és így tovább. Tudjuk kik korbácsolják fel az indulatokat, s hír értéke legfeljebb annak lenne, ha közűlük valaki bűnbánatot tartana és elhagyná a fröcsögő tábort. Hát, erre várunk…

Kerék Bárczy Szabolcs

Son of Saul

Son of Saul

145 hozzászólás

  • Egyelőre, nem sokan látták még a filmet, tehát kissé korai a vélemény kérdése.
    Örülök, a magyar síkernek és reméljük, hogy az Oszkár díjat is megnyeri a film.

  • Figyelő Szerintem az európai díjak többet érnek az Oscarnál.
    Ha az a kék szar (Jancsó Miklós) Oscart nyerhet, azt a díjat el lehet dobni.
    Egyébként rengetegen látták már a filmet, nem csak Magyarországon, hanem a világban.

  • Hegedűs Sándor

    Kedves Szabolcs!

    Nem kívánok próféta lenni, azonban van egy olyan (bizsergető) érzésem, hogy nem ismétlődik meg a Kertész Imre (Sorstalanság) Nobel díjával kapcsolatos primitív akció! Ma valahogy már nem divat (még a neonácik sem ezzel harcolnak) a rágalom, hogy nem magyar témával (t.i. zsidó ügy) nyer egy magyar film hangzatos nemzetközi nem is tudom megszámolni hányadik díját! Ebben a világban már ez is egy nagy siker! Ennek, és a sok százezer (mert lesz ennyi) nézőnek meg örülni kell!

    Kívánok a demokratikus (nem ellenségeskedő) kormányváltó barátaimnak sok sikert!

    Barátsággal,
    Hegedűs Sándor
    UEF Hungary

  • Kommenteket szerintem se muszáj olvasni, de azért kíváncsi lettem volna, hogy mi Kerék-Bárczy véleménye a filmben ábrázolt Sonderkommando-król? Helyes-e pillanatnyi előnyért hazudni embertársainknak például?

  • LLanfaair!

    Érdekes,(és nem igaz!)hogy rengetegen látták a filmet,….holott nem régen készült el…Én még nem láttam és még sokan mások sem….ha vetítik a TV-ben megnézem!
    Örülök egy magyar filmes(Nemes Jeles László sikerének)
    és egyáltalán annak,hogy egy magyar film lett ilyen sikeres!Megint nem tudom, hogy mitől vagy ilyen fölényes és tájékozott,meg főleg büszke,aki a volt hazádat csak becsmérled!
    Itthon a Tv és az újságok másról sem tájékoztatnak csak erről!
    Mindenki örül aki magyar!
    Bizony sokan annak is örülnénk,ha esetleg Trianonról,vagy a gulágokról is készülne ilyen film,mert ugye az is igaz volt és sokakat érintett!!!
    Hát ez már más kérdés,de igazi igény,persze a másik oldalról…

  • llanfair!
    Örülök,hogy „örülsz”,de vajon minek,ugyanis egy magyar filmes,illetve a volt hazád,..neked ne sokat számít…és ebben igazán nem tévedek!

  • llanfair

    2016 január 12
    12:56 du.
    Én Kanadában élek s ide csak most hozzák a filmet.

  • Itt megnézhető belőle néhány kocka:

    [/quote]

  • Visszamámolás beindult..
    Nemis tom, hogy idevaló-é, avagy a Magyarország fasiszta állam”-ba…

    http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/01/11/reg_indult_be_akkora_ossznep_zsidozas_mint_most_a_saul_fia_sikere_utan/

  • Bocsi, nem vagyok jártas a filmekben. Nem járok moziba, tehát nem is tudom mióta játszák.
    Örülök, hogy magyar film nyert, ahogy írtam. Ennyi.-
    Magyarország nem fasiszta, azért mert te mondod.

  • Marcsi No. Felsőbbséges lennék? Naponta kétszer kijelented, hogy hülye vagyok, nem tartozom a normálisak közé. Mit vársz egy hülyétől?
    Tavaly év feléig, több mint 50 000 látták Magyarországon a Saul fiát, ami magyar filmnél bizony nagyon jó szám.
    Nekem az a bajom, hogy neked (nektek), közötök nincs a művészethez, de belebeszéltek. Nem lehet megítélni egy művész művészetét, világnézete miatt.
    Wass és az a Cecil nem azért rossz író, mert náci, hanem mert nem jók. Az más kérdés, hogy nem szabadna őket kiadni akkor sem, ha jók, ha a náci elveikről írnak.
    Egy példa amit jól ismerek. Beethoven nem szerette a zsidókat, és nem hit Istenben. Ehhez képest, sosem bántotta a zsidókat, és a világ egyik legszebb miséjét adta nekünk.
    Mikor összeveszett Goethe barátjával, Mendelsshon volt a békítő harmadik. Tudod, Őt betiltotta hitler. Wagnert sem azért tiltották be Izraelbe, mert Wagner, hanem mert a táborokkal forrt össze a zenéje (persze lehet eltérő vélemény).Több zsidó ismerősöm egybehangzó véleménye. Heinrich Böll, mond valamit? Végigharcolta náci színekben Európát, mégis hatalmas író volt. Igaz nem önkéntes volt, írásaiba pedig nem a nácizmust hirdette.
    Ti származás és politikai nézett szerint osztályoztok zenészeket. Tudod, a londoni Királyi Filharmóniai Társaság tagjai, értenek a zenéhez. Ide tartozik, Sír Schiff András és Fischer Iván. Amit ma Ők a zenében nyújtani tudnak, azt elmondani sem lehet. Minden koncertjük ünnep. Ti gond nélkül gyalázzátok Őket, mert bántották Orbánt és szekértolóit. Kertész Ákossal ugyan az a helyzet. Nap mint nap igazoljátok Őt, de éppen ezért gyűlölitek is, nem tudjátok neki megbocsájtani, hogy tükröt adott a kezetekbe. Elüldöztétek, és még büszkék is vagytok rá. A másik Kertész akkor lett jó zsidó, mikor öregkorára szóba állt Orbánnal. Előtte egy zsidó senki volt, aki nem tudni miért kapott díjat. Úgy gondolom, Muchát ismerni alapkövetelmény, hiszen a Monarchia művésze volt, úgy, mint a Budapestről kiutált Mahler is. Nektek az a művész, akit a kormány kijelöl nektek. De ettől a kormánytól olyan messze van a művészet, mint tőlem a Csomolungma megmászása.
    Mit becsüljek bennetek, mikor keveritek a művészetet Ákossal, Mágával, Wassal és Okováccsal? Tudod rendszeresen sikerült a Bécsi Filharmonikusokra kijárnom, és csodálatosak. Emberileg megvetem a zenekar múltját, de attól még tudnak zenélni. Ráadásul eljutottak oda, hogy a volt mocskos antiszemita banda cigány szólamvezetőt alkalmaz, sőt az egyik Újévi koncert szünetében Őket emelték ki.
    Még egyet. Mindenki örül aki magyar. Az ősmagyar származású NOVÁK Előd böffentését ezek szerint nem hallottad.

  • Marcsi
    2016 január 12
    4:27 du. Ez annyira undorító és mocskos megjegyzés volt, amivel csak magadat járattad volna le, ha ezt nem tetted volna meg már régen. Nem válaszolnék érdemed szerint, mert akkor még az Ille Pisti is kimoderálna.

  • Figyelő Nem hibáztattalak, csak megjegyeztem, hogy sokan látták.
    De elárulom, nem fogom megnézni. Elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem a Schindler listáját. Sosem követem el még egyszer.
    Már kétszer majdnem elmentem Auschwitzba, de nem bírtunk bemenni, és nem is akarok már. Nem nekem kell oda bemenni, hanem azoknak a szörnyszülötteknek, akik visszasírják, tagadják vagy örülnek neki. Az én lelkem ehhez gyenge, hiába akarják itt többen másképpen látni.
    Nekem elég volt a győri emlékművön látni a csecsemők neveit. Milyen patkány az, aki ilyet helyeselni, megmagyarázni, tagadni vagy újrázni akar? Azoknak a véglényeknek csinálják ezeket a filmeket, de ők nem nézik meg. Már az is feszítő indulatot generál bennem, hogy írok róla, az, hogy ilyen állatokkal kell megosztani ezt a szép bolygót.

  • Macsi! Azt kéne felfogni, hogy a Saul fia, meg a Sorstalanság is a gulágokról, meg Trianonról IS szól. Minden embertelen hatalomról, minden emberi nagyságról és gyengeségről. Attól olyan megkerülhetetlenek!
    LLanfair! Nem tudom, mire célzol a „kék szar”-ral, de Jancsó nem kapott Oscar-t. Az 1 magyar nagyfilm, ami Oscar-t kapott, az a Mefisztó, és Szabó István rendezte. Van még egy régebbi magyar Oscar: ezt A légy című rajzfilm kapta, ami Rófusz Ferenc nevéhez köthető.

  • HOL HONNET LEHETNE MEGRENDELNI A FILMET CD-n??
    A SORSTALANSAG is erdekelne CD-n!!!
    CIMET KERNEK!!!

  • hazai lampa
    nos a „sonderkommandos” tagjait kizarolag orthodox fiatal-(18-40 evesek)-zsidokbol allitottakk ossze a nacik a lagerekben ahol volt krema is!!-(mert nem mindegyikben volt)-
    44 Aprilisaban mikor beerkeztunk a Birkenau-i judenrampara sorba alltunk a Dr Mengele elott szelekciora!
    ott lattam felre allitva fiatal munkacs-i orthodox zsidokat!!kseobb mondtak a regebbi foglyok milyen cellal!!aztan amikor bekerultem tobbedmagammal a „hilfsbrigade des sonderkommandos”-ba akkor lattam is mi a dolguk!!mi hilfsbrigade tagok kint az udvarom a krema mogott huzkodtuk a gazzal megoltek hullait az egeto godrokhoz mert a kemencek nem gyoztek az iramot!

  • barlev
    A Sorstalanság sokkal jobb a könyv, mint a film.Kár megnézni.

  • talalom. Tudom, hogy sajnos nem kapott. Az igy jottem cimu opuszaert en minden dijat oda adtam volna. Halala elott volt egy interjuja, ebben az Avatar cimu szornyuseget nevezte igy. A Ponyvaregenyt pedig a vilag egyik legjobb filmjenek. Mindkettoben igaza van, szerintem.

  • llanfair

    2016 január 13
    3:50 de.
    Ezt a beírást nem nekem, Marcsinak írtad, de hadd válaszoljak rá, mert többesszámban írtál.
    Szerintem, minden intelligens ember akit érdekel a művészet, nem származása vagy poltikai hovűátartozása miatt olvassa, hallgatja a műveket.
    Aki poltikát hozott most a témába, az viszon Te vagy.-
    Pl. Wass Albert egy jó példa erre. Elterjedt a naoldalon, hogy Wass Albert náci volt. Azt is tudom miért, mert a román hatóságok a 40-es években halálra itélték.Persze, nem azért mert náci volt, hanem mert magyar földesúri családból származott. Semmi náci, antiszemita, jobbos szöveget nem olvastam tőle, bár minden könyvét olvastam. Ellentétben Veled, én jó írónak tartom! Bár messze esik Erdély Montrealtól, jóizú stílusa, remek regényei, mint a Funteneli bosdzorkány megkedveltette őt. Wass és Márai Sándor volt a legjobb magyar író a 20. században. Mindkettő ewmigárcióban, saját kezétől halt meg.

  • Elnézést kérek a sok gépelési hibáért, megint nem olvastam el, mielőtt elküldtem volna.

  • Nos itthon sem látták sokan,legalábbis az olyan ismerőseim közül akik esetleg járnak moziba!(sokan nem…)
    Én évek óta nem járok a műtét és a betegségem miatt,de ha a TV-ben
    vetítik(ilyen díj nyertes filmet remélhetőleg)okvetlen megnézem!!!!
    .Egyébként sok kulturált,művelt ember ember van itthon,aki nem a
    mozikból tájékozódik!

  • Barlev, a Náci orvosok c. könyvben olvastam, hogy akik a gázkamrára előkészítették az áldozatokat, nem merték nekik megmondani az igazat, mert féltek a tömeghisztériától. Nekem úgy tűnik, hogy a Saul fia mintha elítélné a lázadó Sonderkommandósokat, mert Saul nem vesz részt a felkelésükben. Hozzáteszem, nem láttam a filmet, csak az ajánlókból tájékozódom, mert nekem nincs 1500 forintom mozijegyre, vagy amennyibe kerül.

  • http://www.theglobeandmail.com/arts/books-and-media/author-columnist-george-jonas-dead-at-age-80-report/article28102649/
    Remélem, többen tudnak itt angolul olvasni.
    A lényeg az, hogy a fenti George Jonas, azaz Jonás György egy magyar, zsidó származású kanadai író most halt meg s róla szólnak a megemlékezések már több napja.,
    Rendkivül népszerű volt kollégái között és az olvasói által is.
    Az ő családját is kinyirták a nyilasok 44 -ben s őt, mint kisgyereket egy magyar család bujtatta, így menekült meg.
    Erről nem olvastam Tőle, csak életrajzában szerepelt.
    Nagyon kedveltem cikkeit a helyi újságban már évekota,
    Itt soha, nem volt téma a származása, múltja, bár mindenkii tudta, hogy magyar származású, 56-ban jött el.Nem tudni miért van, hogy otthon állandóan megy mutógatás,a panaszkodás stb. Itt miért NEM téma az ilyesmi?

  • Figyelo Pont azt irtam, hogy nem a nacisaga miatt tartom gyenge ironak. De nem er ennyi szot. Nekem Iskola a hataron a legnagyobb, Ottlik Gezatol. Utana Orkeny, harmadiknak a 20 ora Santa Ferenctol. De sajat mufajaban, a Kiraly Rejto Jeno. Nem az a kerdes, hogy elolvasod-e, hanem, hogy hanyszor.:)

  • Van egy kérdésem, úgy általában:
    Miért van az, hogy pl. a Saul és fia nem is tudom hanyadik film a holkausztról, de soha nem csináltak filmet, a kommunizmus áldozatairól?
    T.i. 100 millió áldozata volt a kommunizmusnak, de soha erről se film, se híres könyv nem jelent meg.

  • Márai Sándor az én kedvencem. Előadást is tartottam róla a kanadai Magyarság Tudományi Konferencián.

  • Figyelő
    2016 január 13
    12:17 du.

    A kérdésed maga a válasz.

    Ahogy talalom már korábban írta. Az irodalom (ami tényleg az), a film (ami tényleg az) nem a holokausztról vagy a kommunizmusról szól, hanem az emberről. Tragédiákról, morális szétesésről, emberi dilemmákról.

    Az, hogy nektek ez holokauszt film beszédes. Ahogyan az is, hogy ezzel mintegy szembeállítjátok a kommunizmus áldozatait (nem a kommunizmust).
    Amiről, az utóbbiról, bizony születtek irodalmi alkotások és filmek is. Még az előző rendszer idejében is. De az nektek nem létezik.

  • Filyelő!

    Ez jó kérdés….a holokausztról már sok film készült,ez a mostani
    meg biztosan kiemelkedő,ha díjat is kapott.(Rendezés,szereplők…)
    Belenéztem a falusi által küldött kockákba,előzetesbe,hát az is elég borzasztó(mármint a film témája )!
    Ha a másik oldal áldozatairól készülne film,hát gondolom az sem
    lenne vidámabb,de sajnos megtörtént események….ami sokaknál sebeket tépne fel!
    Szörnyű volt az a korszak,minden részvétem az áldozatok még élő családtagjainak,de manapság annyi baleset,tragédia,természeti csapás,terrorizmus van mind a TV-ben,mind az újságokban,hogy
    sokan inkább vidám,szórakoztató dolgokat keresnek!

  • Figyelő
    2016 január 13
    12:17 du.
    Alexander Szolzsenyicin: A Gulag Szigetcsoport.
    Elsőre ez jutott eszembe, de több is van. Persze nem is olvasgatni akar.

  • Figyelő Ha felmész az IMDB oldalára, ott találsz néhány filmet a Gulágról. Én láttam is néhányat. A kommunizmusról is van, de ezek úgy látszik elkerülték a figyelmedet. Lehet azért, mert nem igazán sikerült filmek.
    Hrabal és Jiri Menzel is szerette boncolgatni (pl Pacsirták cérnaszálon), igaz, Ők megpróbálták humorosan feldolgozni, mivel a rendszerben éltek, nagyon nem ugrálhattak. De ha a vidámság mögé nézel, akkor nagyon kemény kritika. Igaz, vér nem folyik, másképpen gyilkolnak.

  • Llanfair, nekem csalódás volt, mikor olvastam Wass Albert életrajzát. Előtte tetszett néhány verse, amik azért így más színben tűnnek föl.

  • Figyelő, talán azért nem csinálnak, mert mióta megszűnt a kétpólusú világrend, nem az SZU a főellenség. Előtte a 007-es ügynök azért sokszor megmentette a világot a vörösöktől. Szerinted az oroszok mit szólnának, ha Hollywood az ő múltjukat boncolgatná? Putyin meg vajon miért nem csinál filmet a témáról? Remek magyar film meg két kezemen nem tudom megszámolni, hány van a témáról, pl. Sztálin menyasszonya.

  • hazai lámpa

    2016 január 13
    5:10 du.
    Én úgy értettem, hogy világhírű film nincs arról az időről. Olyan, ami díjat nyer.

  • hazai lámpa

    2016 január 13
    4:37 du.
    Nem tudom miben csalodott Wass életrajzából, persze attól is függ, hol és ki írta.

  • Don Ovuz

    2016 január 13
    2:02 du.
    Igaz, ez az egy könyv jelent meg, az is orosz írótól. Amit nem adhatott ki egy darabig és el is tiltották –

  • hazai lámpa
    2016 január 13
    5:10 du.
    Sokkal inkább az archív anyagokhoz való hozzáférés a probléma. A két pólusú világrend megszűnése után elsősorban az eltűntek sorsát próbálták felderíteni, nem az eseményeket. Ezek még csak korlátozott hozzáférések, illetve adatigénylések voltak. Mire valakinek eszébe jutott volna megalkotni egy ilyen dolgot, újra bezárultak a levéltárak. Viszont ezekből a keresésekből tudjuk, hogy a Gulág csak egy főtábor volt, és elég sok létezett.Az eltűntek sorsa sok esetben azért veszik el, mert nem minden tábor vezetett megfelelő nyilvántartást, vagy a dokumentumai elvesztek.

  • A titkos levéltárak anyagát eddig é p p e n . a . j o b b o l d a l . a k a d á l y o z t a meg, és nem véletlenül. Sokuk ügynöki múltja kellemetlenné teszi igazságkeresőszámukra a mai, pofátlanul gátlástalan jobboldali megnyilvánulásait és tevékenységét. Tehát éppen maguk azok, akik lehetetlenné teszik az igazság feltárását a szocializmus éveiről…
    Ezért nyomatják propagandájukban orrba szájba a Horthyrendszer-nosztalgiát, hogy fátylat borítsanak e 25 éves színjáték utolsó felvonásának – 1941-től számítható – kegyetlenül gyilkos és véres valóságára. Mindent elkövetnek a történt meghamisítása érdekében is. Létrehozták pl. az udvari igazságkimutató „”Veritas”” (igazság) sámán intézetet, hogy majd az mondja meg a tuttit szemben például a Magyar Tudományos Akadémia igazi történészeivel.

  • Dr.NYilszli Miklós:
    Dr Mengele boncoló orvosa voltam az auscwitzi krematóriumban című a témában szinte kimerítő, először 1945-ben kiadott napló stílusban, még frissen kiadott műve.
    Az író – kijelenthetem – írói magaslatokról belülről, épp Mengele által védett pozícióban – szemléli az emberi történelem eddigi legszégyenletesebb és legördögibben szervezett genocídiumát, annak gyakorlati megvalósulását. Néha torokszorító részletességgel festi meg önmaga és a Sonderkommandó többi tagjainak a súlyos vívódásait és némely nevezetes hősies megnyilvánulását.
    A manapság is kapható e mármár filozófikus kifejtésű, történelmi dokumentum. A MAGVETŐ kiadásában jelent meg ismét.
    Ezt a könyvet minden felső-tagozatos gyermek, középiskolás, valamint minden Holokauszt . t a g a d ó . és . i g e n l ő . (a Holokausztot indokolva magyarázgató jobboldali igenlés még veszélyesebb, mint a tagadás) aljas, vagy csak üresfejű honfitársunknak a kezébe kell adni kötelező olvasmány gyanánt…

    Magam ugyan, a filmet még nem láttam, de feltételezem, hogy a forgatókönyv ihletébe a Nyiszli könyv mondanivalója és stílusa is belejátszott, ha nem, hát az nagy kár lenne…

  • Voronyezs

    Én is olvastam Nyiszlit.

    Naplóját és kiváló stílusát a számára éppen a Mengele által a krematóriumok oldalába épített és személye számára elkülönített
    boncterem különleges . m a g á n y a . biztosította – az utókor szerencséjére. 🙁

    .

  • Ui.

    A „feltámadt” lány, vagy a „húslevest” zabáló lengyel foglyok története, na meg megmenekülése a fellázadt Sonderkommando egyenkénti likvidálása elől is regényessé, vagy inkább szürreálissá teszi ezt a legszomorúbb valóságot…

    .

  • Dongoló !

    Ugye a hordóban forralt (a debreceni gerincbeteg apa és hasonló fia) ember-húsleveséről beszélsz. Igen, az egyenesen megdöbbentő, hogy ez a horror megtörténhetett a XX.század Európájában.

  • Figyelő !

    A történelem során országdarabolás már sok-ezerszer előfordult, az ember márcsak ilyen, ellenben néhány hónap leforgása alatt 6-millió ártatlan ember – születése állítólagos okán – megsemmisítése, eltüntetése a föld színéről, ilyet csak a tengelyhatalmak és velük szövetséges Magyarország volt képes többségi támogatással megtámogatva végrehajtani.
    Ennek a filozófiai tartalma és vonatkozásai jobban megmozgatják a művészi fantáziát, mint az a Trianon néven elhíresült imperialista világ tőkés felosztás…

  • llanfair!

    Az említett témában nekem a csúcs az Ivan Csonkin közlegény élte és különleges kalandjai” – többször láttam, de akárhányszor megtudnám nézni!

  • Figyelő, egy habkönnyű vígjátékot csináltak É-Koreáról, aztán mekkora botrány lett belőle! És nem a tudjukkik hackelték meg a filmgyárat, ha arra gondolsz. Szerintem az is kizárható, hogy Hollywood azért nem filmesíti meg a Gulágot vagy a Vadhattyúkat, mert nem hozna elég bevételt.

  • Besancon Az is nagyon jó, de a képzeletbeli szerelmi háromszög a malaccal kicsit megviselte a gyomromat. 🙂

  • Figyelőnek:
    http://www.rev.hu/ords/f?p=600:2:::::P2_PAGE_URI:50/filmszemle

    És ezek egytől egyig hazai filmek..

  • Falusi, lehet. De milyenek?
    Tudom, sok rossz film is van.
    De én arról írtam, hogy a szovjet uralom alatti időkről NEM készült hatásos, világ viszonylatban híres film, mint a Holokausztról.Nem sok, de egy sem.

  • Figyelő, a Saul fiát a külföldi kategóriában akarják nevezni, és azok inkább művészfilmek szoktak lenni.
    Kasszasiker, ha szabad ezt így ebben az esetben mondani, mondjuk a Schindler listája. Azért ilyenből sincs sok, ami csak a Holokausztról szólna.
    Van viszont rengeteg akciófilm, amiben az amerikaiak harcolnak a nácik ellen, pl. Piszkos tizenkettő.
    A nagy kasszasiker, ami szerinted a kommunizmus áldozatairól szólna, az melyik országban játszódna, és kik lennének a szereplők? Pl. az amcsik csinálnának egy nagy költségvetésű filmet a szovjet mezőgazdasági átszervezés utáni éhínségről? Amiben több millió ukrán éhezett vagy éhenhalt. Ukrajnában ma is háború van …
    A Gulagról szóló filmben meg politikai foglyokat kéne bemutatni, miközben a világsajtó hangos az amcsi börtöntől, ahol terroristákat tartanak fogva …

  • hazai lámpa

    2016 január 14
    10:44 de.
    Magyar kassza sikerű filmekről volt szó, ami a Saul és fia c. film.
    Az sem Németországban játszodik, melynek bűneit szenvedték a magyar zsidók is!

  • És nem amaerikaiak csinálták.

  • Voronyezs, ha Trianonról minden résztvevő készítene filmet, akkor a néző csak kapkodná a fejét, mert mintha minden film más bolygón játszódna.
    Csak a magyarok közt mennyi vita lenne, mert lennének, akik Károly királyt hoznák vissza legszívesebben, másoknak a régi Magyar Királyság kéne, de király nélkül! Vannak, akik nem siratnák a Monarchiát, de a kapzsi nemzetállamokkal is tele lenne a hócipőjük, a további felállásokról nem is beszélve.
    Ezért nem készül szerintem film Trianonról, nem az érdektelenség vagy a gonosz háttérhatalmak miatt.

  • Na llanfair,nem érdekel a süket szöveged,azt írtam amit gondolok,jogom van hozzá!!
    Ille Pityu szélsőséges,”teljhatalmú” és ordenáré moderátor ….(akinek nincs modora)szerencsére eltűnt,sokak nagy örömére,még az övéit is sértegette időnként!
    Egyébként se moziba,se TV-ben messze nem volt annyi(sőt szinte semmi)film,hír stb. a gulág áldozatairól,mint a holokausztról,na ezért van sokakban a másik oldalon ellenérzés,mert a zsidók képtelenek toleranciára,együttérzésre mások iránt,ami a történelem
    a tények ismeretében jogos lenne!
    Szerencsére itthon sok kivétel van,kár az aljas uszításért!!!

  • NEM Trianonról akarok filmeket, hanem a 45 éves kommunista uralom tetteiról!
    Nehéz ezt megérteni?

  • NEM Trianonról akarok filmeket, hanem a 45 éves kommunizmus uralom tetteiról!
    Nehéz ezt megérteni?

  • Figyelő
    2016 január 14
    10:30 de.
    Lehet, meglepétés számodra, de több tíz, vagy százmilliós filmeket nem egy tízmilliós ország piacára szánnak a készítői.
    Egyébként ha belenéznél az ajánlott linkbe, találni ott nagyonis érdekes filmeket. Ötvenhatról is, az utána következő időszakokról is. Csak példának egyetlent,- ami mára már klasszikus: A Tanú.
    Kifigurázza, nevetségessé teszi az ötvenes évek Rákosi diktálta diktatúráját. Könyvben is ajánlom elolvasásra.

  • Figyelő
    2016 január 14
    2:16 du.
    Klára..
    Többen, többször elmagyarázták már, nem volt „45 éves kommunizmus”.. Kb hatvanig volt valami hasonló, ami nyomokban magán viselte a kommunizmus ideológiájának a jegyeit, de az inkább valamiféle vadhajtása volt a dolognak. Ahogy a kilencven utáni időszakot is csak vadkapitalizmusnak lehet aposztrofálni.

  • voronyezs
    2016 január 14
    1:31 de.
    Mint minden közhelyben, ebben is megtalálható az igazság egy szelete:
    „Az kiabál, akinek a háza ég.”

  • Izé.. Mennyiben is fájt az adófizetőknek a Bánk Bán film?
    (Pedig a forgatókönyv jó volt…)

  • Figyelő!

    teljesen igazad van Vass Albert nem volt náci,aki tájékozott atz pontosan tudja/a hamis vádak alól felmentették)!!!
    Én Trianonról is megnéznék egy filmet(ha lenne…)de a kommunizmus
    rémtetteiről is….(ha lenne)”sokak”(jellemtelen,hazugok,komcsik)
    szerint nincs is(?)meg ugye kellemetlen lenne,ha kiderülne,hogy
    a másik oldalról…sokan szerepet vállaltak benne!(Péter Gábor
    sajnos természetes halállal halt meg…)
    Na jobb ha sokan csöndben maradnak és örüljenek,hogy megúszták a
    felelősségre vonást,(még napjainkban is!Biszku..)nem úgy mint sok náci
    bűnöző,akiket egyébként jogosan ítéltek el!

  • Jichak Perlmutter

    marcsi nevezetű perszóna!

    „…tolerancia, ami a történelem, a tények ismeretében jogos lenne” – kéri számon éppen maga „a zsidókon”, az elpusztított csecsemőkön, aggokon, asszonyokon és gyermekeken.

    Akinek például 7, azaz Hét közeli rokonát semmisítették meg szánt szándékkal, n e m . h a r c . k ö z b e n, hanem direkte tehetetlenné tett állapotban, kvázi megkötözve, állami szervezésben, törvényesen kirabolva, rádásképp 25 éves kitartó munkával mesterségesen megfosztva az emberi mivoltától, annak nincs semmi elszámolni valója a lelkiismeretével.
    Pont fordítva, azok számoljanak el őfelé a magukéval akik, vagy akiknek a felmenői ezt mind pusztán gyűlöletből megtették, vagy szemérmes hallgatásukkal engedve részesei lettek e világra szóló nemzeti bűnnek!

    Tény, ami tény, sajnos Christopher Adam bizony nagyon nagy hibát követett el amikor, Ille István moderátor Urat kirúgva, az ilyen setét vérgőzös alakokat, mint amilyen maga is, ide visszaengedte… – Úgy tűnik, a jobboldal nyomásának kénytelenségből engedett… ami ugye nem válik a KMH dicsőségére, annyi bizonyos…

  • BrunszvikTeri

    ˙

    Marcsi és Figyelő! A maguk náci mentalitásán nem segít sem Saul fia, sem Mephysto, sem A zongorista, a Schindler listája, de a KMH olvasó köre tényszerű győzködése még úgy se. Maguk már menthetetlenek, magukat úgy tűnik már csak a Pokol tüze fogja meggyőzni…

  • BrunszvikTeri

    Falusi! …És a Honfoglalás? Hát az is egy gyenge fércmű, se művészi, se kalandfilm, még a gyerek se veszi be. – Az ugyan mennyiben is fájhatott a magyar adófizetőknek ?

  • Figyelőné Őnagysága Szentem, hát szponzoráljon mán ott a nagy Kanadában valami jó, leleplező filmet mondjuk Szibériáról… De ne a cári lágerekről, meg száműzöttekről, ne ám.
    Kiváncsian várjuk… Legyen egyszer producer is kiskegyed ne csak mindig kibic, mint eleddig… Ja. 😀

  • Hortobágyról is lehet.

  • SE FIGYELŐ SE ÉN NEM VAGYUNK NÁCIK,de itt sokan menthetetlen
    elmebetegek(akiknek nem kell mentegetődzni),olyan szinten,hogy az már közveszélyes!

    Szerencse,hogy ez a többség távol van…
    kezeltessék magukat,sürgősen!
    Pá:Normálisak

  • Míg figyelőt olvasom (bármely cikk kapcsán) mindig azt gondolom, ennél nincs lejjebb…
    Aztán beleolvasok „Marcsi””írásaiba”, és rájövök, hozzá képest Figyelő érsebész !

  • Jichak!

    Én se „vérgőzös”se náci nem vagyok,mint sokan mások sem ezen a fórumon,de elmebeteg,hazug,gyűlölködő sem,aki képtelen a tárgyilagosságra!!!Na ez a különbség kettőnk,meg itt többek között…
    C.Á.pedig eddig bizonyította,hogy igenis ez az a fórum,ahol a különböző
    álláspontok,vélemények megjelenhetnek(különösen ha nem trágár módon!),egyébként nincs értelme az egésznek!
    Én és több hasonló gondolkozású ember szeretnénk,ha az itthoni és kinti félre tájékoztatottak hitelesebb,tárgyilagosabb hozzászólást,véleményt is olvashatnának!
    is ovashatnának

  • Ja a Zongoristát és a Schindler listáját is láttam,értékeltem,
    és a mostani magyar sikernek is nagyon örültem!!!!
    Az,hogy „mellékesen” véleményt is nyilvánítottam,nem bűn azt hiszem?..

  • Marcsi
    2016 január 14
    4:11 du.
    Tisztelt Hölgyem.. Tudja, ha ön meghal, nemtudja azt, hogy halott, csak a környezetének nehéz.
    Ugyanez a helyzet akkor is, ha ön szellemileg cseppet fogyatékos..

  • Trianin-film mellett nagy pártolója lennék egy filmnek a vöröshangyák nemi életéről. Igaz, a cserebogarak halhatatlanságáról szóló is lekötne.
    Kéne szólni Vajnának. Lehet, még emléxik arra, hogy mi is az a nemi élet..

  • BrunszvikTeri
    2016 január 14
    3:25 du.
    Beletrafáltál. Tképpen arra gondoltam, de valahogy a Bánk Bán zuhant rá a klavimra.. 😀

  • BrunszvikTeri

    2016 január 14
    3:17 du.
    Kikérem magamnak, hogy jelzőkkel illesen, mert azon síránkozom, hogy a holokausztról már több jó,és sikeres film volt, de a kommunizmusról meg egy se.
    Azért senki sem náci, ha ezt az igazságot állitja.
    Én sem hívok itt senkit bolsinak vagy komcsinak, ha nem tetszik a véleménye.

  • Figyelő, már vagy ötven filmet a figyelmedbe ajánlottunk, újabb példa: Katyn.
    Jung Chang regényét ismered, a Vadhattyúkat? Amióta megírta, a lábát nem teheti be a szülőhazájába Kínába. A náci Harmadik Birodalom már nem létezik, senki nem tiltja le a Holokauszt filmeket. Sztálint az oroszok nagy része tiszteli (!), Putyint is beleértve, erről a hvg-n jelent meg egy közvéleménykutatás.
    Szóval egyrészt vannak pártállamok még a világban, másrészt a „kommunizmus áldozatai” az nem egy jól körülhatárolható csoport, mint például a nácizmus áldozatai. A kommunizmusnak rengeteg nyertese is volt, pl. az elnyomott zsellérek, parasztok, akik tanulhattak, nyugdíjat kaptak, társadalombiztosítást.

  • Jichak Perlmutter

    „…akik előkészítették az áldozatokat [ti.a Sonderkommando tagjai], n e m . m e r t é k . megmondani mi vár rájuk, mert féltek a tömeghisztériától…” – írja itt föntebb egyik olvtársunk.

    A helyzet viszont az, hogy a „Wann See-i konferencia” (lásd ott) határozatot hozott arra, hogy az Endlösung végrehajtása során külön ügyelni kell arra, hogy a zsidók között még csak véletlenül se terjedhessen el az ezzel kapcsolatos igazság, az hogy mi is vár ott rájuk, mely szabályt már a gettósítástól kezdve, egészen a gázkamra bejáratáig, még az öltözőben is szigorúan be kell tarta(t)ni, ahol még utoljára külön figyelmeztették „a fürdőbe igyekvőket”, hogy jól jegyezzék meg a fogasuk számát, ahová a ruhájukat szép rendben elhelyezték…
    Ennek megfelelően végezték feladatukat a gettók őrei, a csendőrök a vagonírozásnál, valamint a „fogadásnál”; a marhavagonok megnyitásánál és a zsidórámpán a sonderkommandó tagjai, akikre uraik halálosan ráparancsoltak, hogy még véletlenül se, egy szót se a lényegről, a gázról, meg a krematóriumról…
    Sajnos ott, akkorra már elsorvadt az emberiesség utolsó nyoma is. A genocídium kiagyalói cinikus módon az egészbe bekalkulálták a pánikot is, mint adott esetben az egyik, a célt közvetlenül is gátló, súlyos „kockázati” tényezőt.
    A szegedi gettóban pl. az áldozatok „szabadon választhattak”, hogy az első vagy a második transzporttal utaznak „a munkatáborba”.
    De a legeklatánsabb példa az auschwitzi „családos”* cigánytábor váratlan éjszakai kiürítése. Az állig felfegyverzett két századnyi SS hóhér ez esetben pillanatok alatt teherautókkal körülvéve, „német juhászokkal” kiegészítve álmukban rohamozták meg a lágerlakökat.. Azonban így is hiba csúszott a számításaikba, mert a már régen – évek óta – ott fogva tartott foglyok már sokkal felvilágosultabbak voltak annál, mint később érkezett és már szisztematikusan félrevezetett zsidó sorstársaik. Ők pontosan tudták, hogy mi vár rájuk és ezért már fizikailag is ellenálltak. Nemcsak érezték, de tudták is, hogy nekik nincs már igazán vesztenivalójuk és . h ő s i e s e n . nekimentek az orvul támadó náci halálgépezetnek…
    A sikolyokat, a gyereksírást és a férfiak üvöltéseit időnként házilag eszkábált robbanóeszközök robbanásai is megszakították…
    A feldúlt csatatér nyomait aztán a Sonderkommandó tagjainak kellett sürgősen eltakarítani. Hajnalra pedig már csak egy kis nemesfém válogatásra váró összesöpört hamu halom jelezte az utolsó német cigányság emlékét a krematórium udvarán…

    * Ugyanis ti. hogy a náci elmélet a cigányokat – tekintettel azok „árja” származására, másképpen bírálja el, mint a nem árja zsidókat…

  • hazai lámpa :
    Ugyan hagyd el..
    tudod a Figyelő , leánykori nevén ( amikor még volt neki neve ) Bencsics Klára , nem normális !
    Mondhatsz neki bármit, leszarja.
    Ha neki a torontói magyar főkonzul aztmondaná hogy Torontó fölött eztán mindig barna lesz az ég , akkor itt sajnálkozna és mindenkit terhelne a hülyeségével hogy Torontó felett már megint milyen barna az ég.

  • Jichak Perlmutter

    Marcsi!

    Az ilyen, úgynevezett ” n é z e t e k ” miatt, amiket maguk itt általában képviselnek, már milliókat tettek el láb alól nemzeti érdekekre hivatkozva. Azok pedig nem „kiegyensúlyozzák” hanem csak felbillentik azt, amit maga egyensúlynak nevezett.

    Maguk – és most egyelőre úgy tűnik a KMH is – ezt úgy gondolják, ahogy a Vezér is tette, amikor az Alkotmányt fölrugva, a fékeket és ellensúlyokat eltörölte, a hatalmi ágak vezetésébe és testületeibe pedig kizárólag fidSS embereket ültetett be…

    Hát ez a maguk, a jobboldal egyensúly-elmélete…

  • Jichak Perlmutter

    Még csak annyit, hogy az a minden áron . r e l a t i v i z á l ó . törekvés, amit e cikk – ill. film – kapcsán is itt maguk ketten permanens szorgos igyekezettel erőltetnek, az a magyarországi szélsőjobb (a fidSS/Jobbik koalíció) stratégiájának a főcsapás irányába tartozik, ami lényegében megfelel horthysta-szállasista ideológia hűséges folytatásának…

  • Na itt sajnos páran tényleg képtelenek tárgyilagosságra,mások véleményének elfogadására,akkor is ha azok örülnek a magyar dicsőségnek,sikernek és méltatják a filmet.
    Ha valakit, akinek pár dologban netán jogosan nem egyezik a véleménye egyesekkel mindenben,lenáciznak,fasisztáznak stb.hát arra csak azt lehet mondani,hogy „klinikai”esetek,ha még gyűlölettel,rosszindulattal is párosul,akkor meg pláne…..
    Nem oszt nem szoroz,magukat járatják le,nem kicsit hanem NAGYON!
    Na ennyi!

  • Ja „amúgy” gondolkozzanak el mások sérelmein is, ami a történelem ismeretében(már aki tanult…)ért nagyon sok embert,gyakoroljanak
    egy kis szolidaritást és főleg ismerjék el a gaztetteket a másik oldalon is,talán így tényleg nem váltanak ki gyűlöletet sokakban.,és nem szítják feleslegesen a ma élő ártatlan emberek között az ellentéteket!
    Békével és megértéssel talán jobb lenne a élet mindenkinek(?)

  • hazai lámpa

    2016 január 15
    5:49 de.
    Kedves hazai lámpás! Érvei igen sántitanak, pl. a kommunizmus áldozatai nem jó megfogalmazás mert egy gyűjtő fogalmat ad. A nácik áldozatai akkor miért jobb?
    Mindkét diktatura kegyetlen, gyülőleten alapozott rendszer volt, melyet értelmes ember elitél.
    Hacsak nem náci, vagy komcsi.
    Az öreg orosz szeretete Sztálin iránt, még érthető is volt, mert az volt az Ő propagandája, hogy a szovjet erős, gazdag , katonai hatalom stb. Nem ugyan ezt állitotta és hitette el Hitler a németekkel?
    Persze voltak különbségek uralmaik között. A Sztálinizmus pl. Magyarországon 45 évig tartott, a nácizmus nem sokkal több, mint félévig. Mert azt is tudom, hogy szeretik a Horthy kort annak tartani, de az Nem volt diktatura. Náci diktatura, 1944 évben, okt 15-án , Horthy békeajánlata után indult be igazán,mikor a németek megszállták M.O.ot. és ’45 májusára már megszabadultunk tőlük.Viszont szovjet uralom volt egészen 1990-ig.
    Tehát , kétségtelen, hogy sok zsidót elvittek és megőltek a nácik, de a szovjet sem tett kivételt a rendszer elődjei vagy ellentábora elleni kivégzésekben deportálásokban vagy börtönbüntetésben..

  • Az egészből kihagytam, hogy mindkét diktaturát átéltem, kisebb, nagyobb veszteségekkel!
    A náci korban családom is érintve volt mi is megszenvedtük, a sztálini időkben,börtön is kijutott nekem.-

  • Geyza

    2016 január 15
    11:01 de.
    Szégyelje magát! Remek bzonyitványt mutatott be szellemi, emberi voltáról!

  • Falusi!

    Na ez a baj magával,meg a hasonlókkal,nem kicsit hanem nagyon fogyatékosak……gondolkozzanak el ezen!
    Én és sokan mások köszönjük,jól vagyunk és békében élünk ,más
    beállítottságú,vallású honfitársainkkal,nem rágalmazunk nevetségesen,feleslegesen már csak a korunk miatt sem,mert ugye
    nem lehettünk nácik,népirtók amikor még meg sem születtünk,és most sem ártanánk senkinek!
    Na sürgősen gyógyíttassák magukat,mielőtt súlyosbodik a helyzet….

  • Falusi! Végre ezt is megéltük. Most már tudod mi a baj veled. Ideje volt, hogy valaki megmondja milyen vagy. Adjak orvoseléréseket? Most már csak azon aggódom, hogy kik a hozzád hasonlók?

  • Észmegáll.
    Náci-Marcsi forszírozza azt hogy más , normális emberek ” gondolkozzanak el ” merthogy aki mást mond mint ők, az fogyatékos.
    Megjegyzem ezt mintha már olvastam volna valahol :
    Kumin-pártkatona hívta fel erre az amerikai nép figyelmét.

    Marcsi.
    Ebből is látszik világosan:
    Nincs magának egyetlen önálló gondolata sem.
    Véleménye sem.
    Maga csak egy ócska szócső.
    Egyik végén beleköpnek magába , másik végén meg kifröcsög az egész.

  • Chris:
    Áruld el nekem kérlek:
    Miért lehet ilyen nyiltan és szisztematikusan hazudozni történelmi tények kérdésében , ahogy a Bencsics Klára csinálja folyton ?
    Ha van moderáció , nem lehetne legalább az általa meghamísítva beírt történelmi tényekkel kapcsolatos idiótikus eszmefuttatásait kipontozni ?
    Azt még megértem ( ha nem is helyeslem ) hogy horthysták meg mindenféle nácik szabadon terjeszthetik itt ( is ) ordas eszméiket , de TÖRTÉNELMI tények tekintetében miért irogathatnak valótlanságokat ?

  • Géjza, mondja már meg miben hazudtam?
    Érdekelne.
    Talán dátumban tévedtem…

  • GNapoleonyza:
    „Miért lehet ilyen nyiltan és szisztematikusan hazudozni történelmi tények kérdésében , ahogy a Bencsics Klára csinálja folyton?”

    Hadd védjem meg Figyelőt (mint a Vezér és Kancellár Magyarországot). Szerintem nem hazudik, méltánytalan őt ilyesmivel gyanusítani.
    Az az emberre sem mondjuk, hogy hazudik, aki folyamatosan azt állítja, hogy ő Napoleon, és jelenleg azért kifli alakú a Hold, mert két hete minden nap ő eszik belőle reggelire. Nem hazudik, ő őszintén hiszi, amit állít.
    Figyelő is.

  • Elnézéz, ez a hozzászólásom összekuszálódott. Helyesen:

    Geyza:
    “Miért lehet ilyen nyiltan és szisztematikusan hazudozni történelmi tények kérdésében , ahogy a Bencsics Klára csinálja folyton?”

    Hadd védjem meg Figyelőt (mint a Vezér és Kancellár Magyarországot). Szerintem nem hazudik, méltánytalan őt ilyesmivel gyanusítani.
    Az az emberre sem mondjuk, hogy hazudik, aki folyamatosan azt állítja, hogy ő Napoleon, és jelenleg azért kifli alakú a Hold, mert két hete minden nap ő eszik belőle reggelire. Nem hazudik, ő őszintén hiszi, amit állít.
    Figyelő is.

  • Figyelő, a Gulágon elpusztultak a kommunizmus áldozatai-e vagy Sztáliné?
    Ha Sztáliné, akkor neked mi közöd van ahhoz, hogy Oroszországban szeretik az öreget vagy utálják? Nem magyarokat vitt a Gulagra, hanem oroszokat, és mégis sokan szeretik a hazájában. Sztálin népe nem a propagandával verte meg a nácikat, hanem Sztálingrádban utcáról utcára, házról házra iszonyú emberi veszteségek árán állította meg őket.
    A malenkij robot az megint kinek a bűne: a kommunizmusé vagy a háborús bűnösöké, akik háborút provokáltak ki a Szovjetunióval?

  • Én tisztelem azért a magyar értelmiséget, hogy elviselték negyven évig a szovjet fennhatóságot. Fontosabb volt nekik a nemzeti szuverenitásnál, hogy béke, nyugalom és viszonylagos jólét legyen az országban.
    Szerintem Magyarországon a lakosság jelentős része nyertese volt a kommunizmusnak. Megnyíltak a munkás- és parasztszármazású fiatalok előtt a gimnáziumok és egyetemek kapui. A katolikus papok befolyása gyengült, megvalósult az egyház és állam szétválasztása.
    Egy polgári demokrácia esetén is lett volna ezekre esély, de semmi garancia nincs, hogy nem jöttek volna elő a fasiszták, mint Franco Spanyolországában.
    Figyelő, Horthy alsó hangon is autoriter volt, aki korlátozta a vallás és lelkiismereti szabadságot. Betiltotta a kisegyházakat és a szocdemeket is csak korlátozottan engedte működni.

  • Jichak, remélem nem vetted elítélésnek, amit a Különleges Egységekről írtam. Állítólag Nemes Jeles is azt szerette volna kezdetben, ha társadalmi vita nyílik a témáról.
    A mai magyarországi helyzetben szerintem különösen aktuális a kérdés, hogy mi a jobb? Illúziókba ringatni a lakosságot, vagy nyíltan megmondani, mi vár rájuk, akár pánikot keltve?

  • hazai lámpa!
    2016. jan 16.
    4:46.de.

    Az utolsó gondolattal, melyben azt kérdezed mi a jobb…stb nagyon egyetértek – de szerinted adott esetben mi lenne a válasz? A nyílt „megmondás” alighanem valóban pánikot keltene, hiszen a magyar lakosság jelentős része bármit vállal inkább mint a nyílt szembesítést és szembenézést valamivel vagy valakikkel, ezért inkább a végletekig hagyja magát hülyíteni – noha talán halvány sejtése lehet bizonyos dolgokról, de becsukja a szemét, fülét mert úgy gondolja amiről nem beszél, amiről nem vesz tudomást, az talán nincs is! Hát nem sokkal kényelmesebb így? És akkor most akkor megint eljutottunk Kertész Ákosig!

    Itt most nem a Marcsi félékre gondolok, (ők egy külön kaszt) hanem arra a sok, egyébként jó szándékú, bizakodó, de mélységes tévedésben és tudatlanságban tartott emberről aki valóban hiszi, hogy jó irányba megyünk, ugyan fogalma sincs arról, hogy odaérünk e valaha, és ha igen miért nem?
    Ez az ország, aki évtizedekkel az események után sem képes – egyszerűen nem akar – szembenézni a múltjával,felelősségével, akinek népe ezerféleképpen magyarázza, csűri- csavarja a történteket, és mindössze addig jut el, hogy „mosom kezeimet, én náci nem lehetek, hiszen nem is éltem akkor, tehát nem is lehetek felelős” stb az vajon miféle nyílt igazsággal tudna szembenézni és tudomásul venni?
    Annak továbbra is az illúziók kellenek, melyek megnyugtatják, hogy minden rendben, ő nem bűnös – ellenben a másik, meg azok, sőt még amazok is….Maradjon ő csak távol mindenféle véleménynyilvánítástól és akkor biztosan megússza, ha nem ugrál, nem kér számon, ha szófogadóan viselkedik, és azt mondja, azt gondolja amit elvárnak tőle – mert jobb félni, mint megijedni!

    Hányan néztek messzire, vagy fordították el a fejüket a hosszú menet láttán,mert maguk sem hitték, nem akarták hinni, hogy igen jól látnak ez valóban az aminek látszik!
    Mi magyarok valahogy nagyon eltévedtünk a rengetegben és nem találjuk a vissza utat – ha valaki a segítségünkre sietne, azt ostoba parasztgőggel utasítjuk el – nekünk aztán ne magyarázzanak – soha semmivel nem néztünk szembe, nem kértünk bocsánatot, mint ahogyan mi magunk sem tudunk megbocsátani semmit senkinek. Mi állandóan készek vagyunk elszámoltatni valakit, csak minket ne számoltassanak el, mert oda csapunk ám!

    „.. több tiszteletet a magyaroknak.. ” – mondja a virtigli hörcsög – de tulajdonképpen mire is? Mi tisztelünk másokat?
    A magunk sarával nem tudunk mit kezdeni – nincs söprű, nincs kéz, és nincs szándék amely eltakarítaná – de másoké marhára csípi a szemünket, de sajnos nincs erkölcsi alapunk, hogy számon kérjük!
    Szóval ez a „lakosság” – őszinte tisztelet sokaknak akik másként gondolnak és tesznek dolgokat, mert hála Istennek vannak szép számmal – még az akasztófa alatt is tapsikolna és bekötött szemük ellenére is mutogatnák a V betűket a szélrózsa minden irányába, abban a hiszemben, hogy jó jó, most egy kicsit szoros, de nem komoly, ez csak a mieink tréfája, majd mindjárt lazulni fog…és mire rájönnének, hogy ez bizony a nagypiszkos valóság – már nemigen jönnek rá semmire!

    Tehát a nyílt megmondás, hogy mi vár rájuk alighanem 24 órát sem élne, már gyártanák az elméleteket, hogy ez esetükben miért nem érvényes, és hogy tulajdonképpen az egész a magyarok ellen indított negatív kampány, a tehetetlen EU féltékenységi retorziója! Amíg a porondmesterek talpon vannak, semmit em lehet megértetni a „zemberekkel” – sajnos! Nagyon nem bánnám, ha nem így lenne, miután magyar vagyok ennek a hazának valamennyi jó és rossz tulajdonságával, nem mindegy, hogy mi történik itt.

    Szerintem bármit elhiszünk, a legképtelenebb dolgokat is – egyedül az igazat nem !

  • hazai lámpa

    2016 január 16
    4:13 de.
    Nem tudom hány éves vagy?
    Sajnos, én öreg vagyok. De mivel átéltem a kommunizmust Magyarországon, azaz Sztálinizmust (mert az gyakorlatban egyre ment), nem lehet különválasztani! Tudom, n hivatalosan nem kommunizmus volt a neve, hanem szocializmus, de mindegy. Érdekes módon Kanada például a legszocialisabb állam ami létezik, mégsem hívják annak .
    Igenis, nagyon sok magyar ember került a Gulágra, legfeljebb nem hívták orosz falúnéven, hanem Recsknek,stb.
    De magyar férfiak is sokan kerültek a szovjet gulágba.
    Hogy a magyarok is hadat üzentek az oroszoknak anno az igaz, de az Horthy kormány volt, helyesebben Horthyt követő náci, Szálasi kormány érdeme volt, nem a magyaroké. T.i. a magyarok német megszállás alatt sinylődtek már akkor.
    Az orosz öregek meg azért szerették , istenitették Sztálin atyánkat, mert megnyerte a II. Világháborút, úgyan amerikai segitséggel, de a helyi propaganda Sztálinnak tulajdonitotta.
    Sztálin sok ártatlan embert megőletett, igen a gulág is egyik érdeme volt, sajnos megalomániás volt a javábóól. Na meg űldőzési mániája is volt!
    Tudom, hogy Sztálingrádban győzedelmeskedett és így megmentette Oroszországot a náciktól..
    Mondom, átéltem az egész vircsaftot és a rádióban hallottam a híreket.

  • Belzebub

    2016 január 16
    3:22 de.
    Már korábban kérdtem itt a társaságot, hogy hozzanak PONTOS idézetet tőlem, mikor dicsértem, rajongatam a mai magyar kormányt!?
    Ne hazudjon, azaz rágalmazzon olyanokkal, amit soha sehol nem írtam!
    Egyszer dicsértem meg azt, hogy megvédték Magyarországot a muszlim tömeg lerohanásától.
    Merkelt sem választja meg a német mégegyszer, jó, ha most nem váltják le!

  • Figyelő és a hasonló véleményen lévők figyelmébe!

    RIPORT NEMES JELES LÁSZLÓVAL ITTHON!!!!!!!

    Se A Mazsihisz,se IzraeL,se Franciaország….nem bíztatta,anyagilag
    egy fillérrel sem támogatta a kezdő rendezőt(pedig mintha holokausztban érintettek lettek volna?…)
    Először Andy Vajna a magyar kormány filmügyi kormánybiztosa sem hitt
    ekkora sikerben és abban,hogy több országban is vetíteni fogják….aztán végiggondolta és jelentős támogatást kapott Jeles…
    Na ennyit a „fasiszta” Magyarországról…..
    A segítség,a hozzáállás,a támogatás miatt a tehetséges rendező
    sikerében kizárólag a MAGYAROKNAK van érdeme,dicsősége,persze az itthoniaknak!
    A többi uszító,gyűlölködő és hiteltelen embernek az annyit jelent,hogy ne legyenek büszkék magukra és jobb ha csendben maradnak!!!!!
    Nem vagyok kíváncsi a dühös károgók véleményére,szint alatti
    emberekkel nincs értelme vitatkozni!!!
    Ja az sem tekinthető fasisztának,nácinak,aki a holokausztot elismerve esetleg a gulág(nem kevés!!!)áldozatairól is szeretne
    megemlékezést(szerencsére a kormány megteszi!)esetleg film formájában is!
    Na ennyi!

  • Kiegészítés!

    A rendező ezek után azt is elmondta,hogy most a díj átadása után
    sokan dörgölődznek,kapcsolatot akarnak vele,.akik nem segítettek..jellemző!,de nem
    foglalkozik,tárgyal velük!(Bár nem mondta ki,csak azt, hogy nem kér belőlük,….én meg helyette is
    kimondom:hányingerem van az ilyen érdek,hazug emberekből!)

  • Figyelő:
    „Már korábban kérdtem itt a társaságot, hogy hozzanak PONTOS idézetet tőlem, mikor dicsértem, rajongatam a mai magyar kormányt!?”

    Nem, az ön álláspontja mentálisan vagy morálisan ennél sokkal rosszabb. Ön szerint (legalábbis ezt méltoztatott írni) aki magyar, annak külföldön kutyakötelessége védeni, támogatni az éppen regnáló, mindenkori magyar kormányt, feltéve, hogy az utóbbi nem baloldali.
    No már most föltételezem, hogy Ön külföldön él és magyarnak véli magát, tehát tegnapelőtt, tegap, ma, holnap, holnapután – mindenkor kutyaköteléségének tartja az akkor éppen hatalmon lévő nem-baloldali magyar kormány – minden mérlegelés nélküli – feltétlen támogatását.
    Sapienti sat.

    Figyelő:
    „Ne hazudjon, azaz rágalmazzon olyanokkal, amit soha sehol nem írtam!”

    Lusta ember vagyok, de ha Önnek van annyi sütnivalója, hogy letagadja, amit írt, vagy annyire súlyos memóriazavarban szenved, hogy már nem emlékszik rá, én hajlandó vagyok visszakeresni és szószerint idézni a fenti hozzászólását.

  • Belzebub:
    Waze ha én Napóleon lennék , mindég a zekém második és harmadik gomja közt lenne a kezem mutató és gyűrűs ujja .
    Csakhogy nekem nem tellik zekére…

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Marcsi 1,16 !

    Akinek „kinyírták” az apját, két nagyapját, egyik nagyanyját, két nagynénjét és egy 3 éves unokaöccsét, stb, az maga kifejezése szerint csupán „sérelmet szenvedett”…
    Ne relativizálja, ne akarja semmissé degradálni ezt a megmagyarázhatatlanul égbekiáltó kollektív bűntényt!
    …És ne hasonlítgassa folyton folyvást a politikai munkatáborok kellemetlenségeivel, ahol amúgyis csak felnőtteket foglalkoztattak nem kisbabákat, gyermekeket és aggastyánokat és matrónákat sem. Mert a deportált zsidók egy jelentős része e korosztályokból tevődött össze…

    Méghogy sérelem 🙁 ?

  • „tisztelthölgyeimésuraim”

    Teljesen félreértelmezted a hozzászólásom,régen és most is elismertem a holokauszt borzalmait,(több ismerősöm,barátom érintett ebben)és amikor a másik oldalról írtam
    akkor is a borzalom kifejezést kellett volna használnom,nem a sérelmet,ez mindkét oldal áldozataira,illetve azok hozzátartozóinak
    fájdalmára igaz!
    Nagyon sajnálom a családodat ért sok veszteséget,hidd el minden
    igazságtalan,kegyetlen,oktalan népirtást elítélek.
    Részvétem!

  • Persze azért megköszönném,ha a másik oldal veszteségeit(áldozatait) sem
    minősítenéd „kellemetlenségnek”…. ha tárgyilagos és tisztességes ember vagy,!!!!na ezen kéne változtatni itt sokaknak
    akkor nem lennének ellenszenvek,gyűlölködések…!Kicsit több együttérzést,tárgyilagosságot várok(várunk)sokan és nem egymást

    okolni a múlt bűneiért!!!
    Én megkövettelek…!

  • Figyelő, Recsknek hány halálos áldozata volt? Ezer? Hasonlítsd ezt össze az egymilliós magyar veszteséggel a II. világháborúban!
    Szerintem azok a kommunizmus áldozatai, akik a hibás, erőltetett tervek miatt éhenhaltak, ilyen inkább SZU-ban, Távol-Keleten volt, és sajnos milliós nagyságrendben. Hozzátenném, a (vad)kapitalizmusban sem ismeretlen az éhezés, tehát nem lehet ezt egyértelműen Marx számlájára írni!
    A politikai átnevelésre szolgáló táborok a történelemkönyvek szerint a bolsi párt kitalációi, főleg Sztálin működtette ezeket nagy kapacitással.

  • Besancon, még a végső pillanatban is eltért a gázkamra előkészítőjében dolgozók tevékenysége.

    Pl. a megmentett prágai gyerekekről szóló dokufilmben elhangzik. Egy felnőtt gyerek visszament a háború után a szülővárosába, és az ismerőse azt meséli, hogy azt mondta az édesanyjának, aki a szomszéd gyerekekkel ment be a zuhanyozóba, hogy „énekeljenek hangosan, mert akkor előbb lenyelik a gázt”! Ez szerintem a leghumánusabb megoldás, mert megadja a lehetőséget az emelt fővel való távozásra.

    A magyar kollaboráns ellenzék már akkor azt hazudta, hogy nincs remény az ellenállásra, mikor még volt. Most már lehet, hogy tényleg nincs más esély, mint megszokni vagy megszökni.

  • hazai lámpa

    2016 január 18
    12:02 du.
    Ajánlanám, olvassa el Faludy György könyvét a recski táobri tapasztalatairól. Hányan haltak meg, milyem volt az élet ott stb.
    Sajnos, már nincs meg a könyv, Faludy életéről, de biztos kapni mindenhol.

  • Még annyit a témáról, Rákosi követte Sztálin metódját Magyarországon minden értelemben,.
    Ja még annyit, Faludy György emlékirata igen informáló tapasztalat.

  • Figyelőnek, Recskről.
    Kicsit hosszú, de érdemes végigolvasni.

    A tábor létszáma

    Az 1950 júliusától október végéig a táborba szállított mintegy 150 rab után a mi 500 fős csoportunk következett október 26-án, majd 1951. január 5-én újabb 500 fő érkezett Kistarcsáról. Az utolsó csoportot, a mintegy 150 főt kitevő hatvani vasutasokat, viszonylag igen későn, 1953 kora tavaszán hozták Recskre. Ez utóbbiakat egy különálló barakkban helyezték el, munkára nem vitték őket, s velük soha nem is találkoztunk. E számításunk szerint a kényszermunkatábor legnagyobb létszáma 1300 fo lehetett.

    A táborból a végleges, 1953 őszén bekövetkezett felszámolás előtt két ízben szabadultak rabok: 1951 karácsonyán mintegy harminc, míg 1953. március 8-án 120 társunk hagyta el a tábort. Sem az első, sem a másik szabadulás igazi okára nincs magyarázatunk. Ezeket azzal a feltétellel engedték el, hogy szabadulásuk után soha senkinek nem szólnak arról, hol tartották őket fogva. Jellemző az akkori időkre, hogy az első csoportnál, az 1951 végén szabadultaknál, ez a figyelmeztetés be is vált, nem tudunk arról, hogy ők bármelyikünk hozzátartozójának hírt vittek volna felőlünk. Ám az 1953 tavaszán szabadultak közül elég sokan beszámoltak Recskről, főként a szovjet diktátor halála után.

    Szólnunk kell arról is, milyen volt a Recsken fogva tartottak társadalmi összetétele. Úgy hiszem, a legnépesebb csoportot a magyar középosztály muveltebb, opportunizmusra nem hajló tagjai adták, a többiek a magyar társadalom minden rétegéből származtak. A szociáldemokraták között föltétlenül nagyobb volt a szakmunkások aránya; de akadtak közöttünk munkás szép számmal, akik soha semmiféle párthoz nem tartoztak. Elég sok, akkor különösen kuláknak nevezett középparaszt is akadt, meglehetősen népes volt az egykori katonák csoportja is, míg az egyházak papjait megkímélték Recsktől. Akadtak bőven úgynevezett gyökértelen elemek is, kétes egzisztenciák, akik mindig mindenre kaphatók voltak: ezekből kerültek ki az ÁVH-sok legmegbízhatóbb besúgói. A Magyar Kommunista Párt volt tagjai, a rendőrség, az egykori államvédelmi osztály és az Államvédelmi Hatóság kegyvesztett tagjai is képviseltették magukat: ezek – mégis csak bennfenteseknek számítván, különféle beosztásokhoz jutva – gyakran kegyetlenebbül bántak velünk, rabtársaikkal, mint maguk az ÁVH-sok.

    A munkaviszonyok

    Azzal kell kezdenem, hogy a munkaviszonyok majd végig elviselhetetlenek voltak: a nyilvánvalóan erre kioktatott ÁVH-sok még a legkönnyebbnek tetszo munkát is valóságos emberkínzássá tudták varázsolni. Ez az egyik bizonyítékunk arra, hogy a recski kényszermunkatábor elsosorban fenyítő, büntető intézmény volt, ahol nem a munkateljesítmény, hanem a munkáét végzők szenvedése volt a cél. A táborban fogva tartottak között talán két ember akadt, aki valaha is dolgozott kőbányában, tehát az elvégzendő munka mindenki számára új volt; különösen új volt azoknak, akik egész életükben soha semmiféle fizikai munkát nem végeztek. Olyan normakövetelményeket szabtak meg, amelyeket eredetileg jól felszerelt kőbányákban dolgozó szakmunkásokra alkalmaztak. Szerszámok híján gyakran puszta kézzel végeztünk földmunkálatokat, bontottunk a hegy oldalából szikladarabokat. Amikor már szerszámokat kaptunk, ezek minősége csapnivaló volt, a nyelük nyers, nehéz, minduntalan feltörték a kezünket.

    Mind a törésre szánt, mind pedig a megtört köveket nyers fából készült hordsaroglyán szállítottuk, ezek üresen is elviselhetetlenül nehezek voltak. Amikor később talicskákat kaptunk, főként az útépítéshez, ezek is olyan ormótlanok, nehezen tolhatók s voltak, hogy üresen is kínszenvedést okoztak. A gyakorlatlanságunk, a rossz munkaszervezés és a nem megfelelő szerszámok miatt igen sok volt a baleset. Különösen sokan kaptak ínhüvelygyulladást a sokszor napi tizenkét óráig tartó kőtöréstől; ezek között számosan akadtak olyanok, akik megbénult ujjakkal hagyták el Recsket.

    Amíg a táborba érkezésünk utáni első két és fél hónapban az egyre szakadó vagy szemetelő esőtől szenvedtünk munka közben, később a rendkívüli hidegtől. 1951 január végén váratlanul nagy, legalább tizenöt fokos hideg köszöntött ránk a Kárpátok felől lezúduló, csontig hatoló széllel. Hiába vertük kalapácsunkkal a követ, az avítt, semmit nem érő zubbonyunkban, nadrágunkban, talpa vált bakancsunkban egész nap fagyoskodtunk.

    Emlékezvén a recski munkaviszonyokra, azt hiszem a legelviselhetetlenebb volt az 1951–52 telén végzett útépítés, annak a kanyargós útnak az építése, amelyet olyan hűen ábrázolnak a későbbi turistatérképek. Ahogy haladtunk előre az út építésével, úgy kerítettük be magunkat szakaszról szakaszra bakokra szegelt szögesdróttal. Ezeket a bakokat a hátunkon cipeltük s amire egy-egy szakasszal végeztünk, tépett ruhával, vérző kézzel, fejsérülésekkel foghattunk a napi munkához. Miután siettették az út megépítését, hihetetlenül nagy volt a hajsza. A legnagyobb hóviharban, hidegben sem hagyhattuk abba a munkát, számosan ekkor szereztek egész életükre különféle betegségeket. Én ekkor ún. alapköveket raktam le az útra, a frissen tört, érdes felületu kövek a megmerevedett ujjaim végéről lecsiszolták a bőrt s hónapokon keresztül szemlélhettem az eleven húsomat. Ekkor a hajnali sötétben indultunk munkára és csak este tértünk vissza az ugyancsak melegre vágyó ÁVH-sok ütlegelésével gyorsabb iramra nógatva a táborba. Ám minket ekkor is csupán a hideg barakk fogadott. Miután a táboron kívül dolgoztunk, ekkor nem kaptunk ebédet sem: étszer ettünk naponta, reggelire a szokásos, kávénak nevezett meleg folyadékot, némi kenyeret s vacsorára valamilyen híg főzeléket.

    Az ÁVH-sokat soha ki nem elégítő munkateljesítmény növelésére a parancsnokság különféle módszereket alkalmazott. Először az ún. félkoszttal kísérleteztek: aki nem végezte el a kiszabott munkát, az csupán a fél ételjárulékát kapta meg: fél adag reggelit, fél adat kenyeret, fél ebédet s fél vacsorát. Ettől sem javult meg a munkateljesítmény, hiszen az így csontra-bőrre fogyott, legyengült rabok még kevesebbet teljesíthettek. Azután bevezették a fogdabüntetést: a gyenge munkásokat éjszakára fogdára vitték s ott az ügyeletes ÁVH-sok kínozták oket, de semmiképp sem alhattak. Ezeknek sem javult meg a munkateljesítményük. Majd egy arcátlanul szemérmetlen tervet agyalt ki a parancsnokság. Kihirdették, hogy aki egy bizonyos mennyiségű követ bizonyos ideig naponta megtör, az levelet írhat a hozzátartozóinak. Ekkor már több mint egy esztendeje semmit sem tudhattak felőlünk a szeretteink, érthető hát, hogy számosan vállalkoztak erre a kecsegtető ajánlatra; ám olyan magas volt a követelmény, hogy csak kevesek érdemelték ki a levélírás jutalmát. Talán vagy tíz ilyen, akkor szerencsésnek ígérkező társunk akadt, akikkel valóban egy vasárnap délután megíratták a levelet. Egészen természetesen, ezeket a megírt leveleket soha el nem küldték a címzetteknek.

    A napi munkaidő – az utolsó hónapok kivételével – látástól vakulásig tartott, a hét valamennyi napján. Csak talán az utolsó esztendoben változott ez meg, amikor vasárnap csupán úgynevezett hatósági – valójában fenntartó jellegű – munkát végeztünk. Gyakran ez semmivel sem volt könnyebb mint a kőtörés, vagy az útépítés.

    Valamikor 1951-ben a táborparancsnok kihirdette, hogy ezentúl a munkánkért fizetést kapunk. Ahogy késobb megtudtuk, ekkor vonták be a recski kényszermunkatábort is a KÖMI – Közmunkák Igazgatósága – keretébe. ennek a valójában az Államvédelmi Hatósághoz tartozó szervnek számolták el a végzett munkánkat. Az egyéni teljesítményekért járó bérből levonták az élelmezésünk, az őrzésünk költségeit, majd tartalékoltak belőle valamennyit arra, hogy szabadulásunkkor megkapjuk s ha maradt valami, akkor ebből vásárolhattunk: így egyesek néha-néha hozzájutottak némi élelmiszerhez, WC-papírhoz. A KÖMI részére készülő munkateljesítmény-kimutatásokon sem szerepelhetett a nevünk, ekkor kaptunk valamennyien egy betűből és egy számból álló egyéni jelet, jómagam a H-49 jelre hallgattam e kimutatásokban, lévén a H-brigád 49. tagja az ábc-rendbe szedett névsorban. Mint érdekességet írom meg az utókornak, egy ilyen kimutatás indigós másolatát, olyat, amelyiken a nevek is, a jelek is szerepeltek, egy szerencsés véletlenből folyó alkalom során, az egyik társunk segítségével, a tábor területén egy nagy szikla alá ástam el fenyőszurokkal szigetelt konzerves üvegben. A kimutatásban mintegy ezer név szerepel. Ma már kevésbé hiszem, mint akkor, hogy ennek bármi értelme is volt.

    A Közmunkák Igazgatóságának két munkavállalóját láttuk rendszeresen a táborban. Az egyik a részeges, primitív, palócos beszédű robbantómester volt, aki maga is verte a rabokat. A másik, egy magát főmérnöknek hivató alkalmazott, aki ugyan senkit sem vert meg, de engem megveretett az ÁVH-sokkal és a forradalom után az Egyesült Államokban talál „ menedékre” . Ma is itt él állítólag valahol Kaliforniában.

    Az élelmezésünk

    Ma sem tudnám megmondani, mi volt a legelviselhetetlenebb Recsken: az embertelen kényszermunka, az állandó ütés-verés, vagy a tudatos, minden képzeltet felülmúló éheztetés. Recsken nem voltunk éhesek – ami végeredményben elviselhető jelenség –, hanem éheztünk: nem a gyomrunk követelte az ételt, hanem a kegyetlen munkával kiszipolyozott sejtjeink ordítottak a nap huszonnégy órájában az élelemért.

    A recski túlélésünk példája – azoké, akik nem haltunk éhen – meghazudtolja a biokémikusokat: számításaik szerint az éveken keresztül nap 900–1000 kalória értéku élelmen végzett nehéz testi munka valamennyiünket a sírba kellett volna vigyen.

    Ez az embertelen éheztetés ártott talán a legtöbbet, ez alacsonyított le egyeseket tolvajokká, késztette ezeket mások kenyerének elorzására, ez tett sokakat besúgóvá, társaik rendszeres elárulójává. Nemcsak csontra-bőrre fogytunk le valamennyien, hanem a fehérje- és vitaminhiány miatt különféle betegségekbe estünk. Testünk tele volt furunkulusokkal, gyulladt ínnyel, laza, gyakran kihulló fogakkal vészeltünk át hónapokat. Mindent elkövettünk, hogy hiányos táplálkozásunkat pótoljuk: elloptuk az ÁVH-soknak nevelt sertések moslékját, a lovak abrakját, kiszedtünk a szemétből minden megehető hulladékot. Jóllehet tiltották és súlyos fogdabüntetés járt érte, a tábor területén felkutattunk minden gyomorba küldhető növényt: ettük a zsenge fenyőtűket, a sóskát, a madársóskát, a fiatal bükkhajtásokat C-vitamin pótlásra, megettük a zöld, vagy félig érett kökényt, vadkörtét, a vadrózsa szirmát, később még zöld gyümölcsét, a madárberkenyét, az útépítésnél a felszínre került – valóban fehérjedús – mogyorós lednek gumóját s kísérleteztünk, bár tudtuk, emészthetetlen, a tölgymakkal is. Voltak, akik nem tudtak ellenállni a különféle gombáknak, egyik társunk bele is halt. Akadt, aki jóízuen fogyasztotta el az eleven csigát; másvalaki a kovácsműhely tüzén félig pirított szalamandert, mókust evett. Egy időben a kalapács feltörte kezünk puhítására faggyút osztottak ki: nem törődtünk a sajgó sebeinkkel, inkább megettük. Később homokkal keverték, hogy ezt ne tehessük, ám akkor is megettük.

    Fő táplálékunk – ha nem is mindennapi – a kenyerünk volt. Az időről időre változó mennyiségű, és mindig kevés, kenyéradagunk híján valamennyien éhenhalhattunk volna.

    Az egészségügyi helyzetünk

    Egészségügyi helyzetünkre az volt a jellemző, hogy rendkívül sok volt mindig a beteg közöttünk és igen kevés a gyógyítási lehetőség. A közülünk való rab orvosok, ha módjukban állt, mindent megtettek a betegek gyógyítása, életük megmentése érdekében. Nemcsak a szegényes kórházi felszerelés okozott számukra nehézséget, hanem akadályozta munkájukat maga, a kórház parancsnoka is. Ez a korábban őrmesteri, majd pedig alhadnagyi ranggal tetszelgő ÁVH-s valamikor az Andrássy út 60 borbélya volt, felette műveletlen, tudálékos alja-ember. Ha valaki betegen levánszorgott a kórházba, nem az orvosok döntötték el, mehet-e munkára vagy sem, hanem a kórházparancsnok. Ő döntötte el azt is, kinek adhatnak gyógyszert, kinek nem. Számtalan esetben kivette valamelyik társunk furunkulusát felvágó orvos kezéből a kést és ő folytatta a műveletet: nemcsak a kórház teljhatalmú parancsnokának tartotta magát, hanem főorvosának is. Az orvosokkal kénye-kedve szerint bánt. Egy alkalommal valamiért megharagudott az egyetlen fogorvosunkra s kiküldte a kőbányába, ahol a nagykalapáccsal törettette vele a követ, hogy a finom, szájsebészi munkára begyakorolt kezét tönkretegye. Amíg a fogorvosunk a bányában törte a követ, hiába fájt a fogunk, nem akadt, aki kihúzza. Mert csak erről lehetett szó: néhány fogón kívül a kórház más fogászati műszerrel, berendezéssel nem rendelkezett. Fogkefénk, fogkrémünk nem volt, így fogápolásra sem adódhatott lehetőség. Mindez, az elégtelen táplálkozással súlyosbítva a helyzetet, tönkretette valamennyiünk fogát. A lyukas, megszuvasodott, gyakran begennyedt fogunknak más orvossága mint a kihúzás, nem lehetett: számosan közülünk fog nélkül hagyták el Recsket.

    Gyógyszere a kórházunknak alig volt, legfeljebb ha aszpirinhez juthattunk. A komplikáltabb esetek előtt az orvosaink tanácstalanul álltak, semmi lehetőségük nem volt a segítségre. A reménytelen betegeink nem haltak meg a recski kényszermunkatáborban, hanem rendszerint a váci fegyház kórházában: az Államvédelmi Hatóság földi életükben utoljára még megautóztatta őket.

    Hiányos tisztálkodásunk ellenére sohase volt tetűnk, ám rengeteget szenvedtünk a bolháktól. Az őrkutyák behordták bolháikat a barakkjainkba, ahol szinte ideális tenyészlehetőséget találtak. Nappal a fűrészporral behintett, döngölt agyagpadlón, éjszaka rajtunk tartózkodtak. százával, ezrével. Hónapok múltán kaphattunk csupán valamilyen irtószert, azután, hogy az alvatlanság miatt nappal már alig tudtunk mozogni.

    Ide kívánkozó kérdés: vajon hányan haltak meg a recski kényszermunkatáborban? Mint sokmindenre, erre sincs megbízható adatunk, ám gondos számítgatás után a Recsken elpusztultak számát mintegy 130–150-re tehetjük, tehát a mindenkori legnagyobb létszám 10–12 %-ára. Ez talán nem is tűnik soknak, ám ha meggondoljuk, Recskre zömmel az életerős, egészséges, fiatalabb letartóztatottakat vitte az ÁVH, ez az arány igen jelentős.

    Föl kell tennünk a kérdést, hol vannak a halottaink? Nem tudjuk. Recsken az a szóbeszéd járta, hogy a környező falvak temetőiben feküsznek jeltelen sírokban.

  • Köszi Falusi, az érdekes leírást!
    Kitől származik? Nem Te voltál ott, hiszen 1951-ben még nagyon fiatal lehettél.
    Azt tudom, hogy Faludy György költő is ott volt egy darabig.
    Mellesleg 1951 -1954 között volt a legrosszabb a komcsi uralom.
    Én is akkor voltam lecsukva…

  • Figyelő, azért akarsz filmet a komcsi uralomról, mert neked akkor volt a legrosszabb?

    A legjobb könyv és film a Rákosi-korszakról szerintem a Ménesgazda. Bemutatja a hithű komcsik dilemmáit, az elvtelen talpnyalókat, a Horthy-korban szocializálódott ártatlanokat, és érintőlegesen a kényszermunka-táborról is van benne egy jelenet. Mikor a főhős bátyját viszik a nagy fekete autóban, de mint kiderül csak azért, hogy egy agronómust válasszon a foglyok közül.

    De lehet, hogy ez a könyv neked túl komcsi, mert a Kádár-korban jelent meg.

  • Hazai lámpás,
    Köszönöm, majd megkeresem, sajnos itt magyar könyvhöz nehezen jutok.

  • falusinak még annyit írnék, hogy Faludy Gy9rgynek megjelent itt egy könyve, magyarul és angolul a recski táborról.
    Címe magyarul: Pokolbeli víg napjaim…
    angolul: Happy days in hell..

  • Figyelőnek, és mindenkinek, akit érdekel.

    A Ménesgazda a Magy. Elekt. Könyvtárban:

    http://mek.oszk.hu/02500/02536/02536.htm

  • Figyelő!

    Igen, azért volt a „komcsi uralom” épp a jelölt időszakban a legrosszabb, mert akkor volt Ön „lesittelve” – és ez az Ön kármotívuma!
    Nem mentve a „komcsik rémtetteit” – azért nem lehetett olyan „rossz az az uralom”, ha az Ön félelmetes ellenálló magatartását mindössze egy évvel honorálták a fiatalkorúak börtönében, bár kétszer egyformán még ezt sem sikerült leírnia!
    Állítása szerint politikai hirdetményeket – faliújságot, plakátot? – tépkedett le az iskolájában, ezért aztán minden iskolából kicsapták, majd a „Legfelsőbb Bíróság” (?) tárgyalta az ügyét, némi ÁVÓ-s kihallgatással megtűzdelve – majd végül is egy évre fogházba került, ahol főbüntetésként az igazgatónő/parancsnoknő emlékiratait kellett gépbe írnia, gondolom tollbamondás alapján!
    Ezt nem én találtam ki ebben a pillanatban – ilyen és ehhez hasonló variációkkal haknizta végig az elmúlt évet bármely cikk bármely oldalán!
    Ja,tényleg nagyon rossz lehetett Önnek, akinek bár legálisan nem volt lehetséges, mégis a hatóságok orra előtt, nagy ravaszul 3 év alatt diplomát szerzett a Kandó K. főiskolán – legalábbis ezt állította!
    Majd 1956-ban miután ott volt minden kilométerkőnél, mindent látott, mindent hallott,”mindent megszenvedett”, pontosan tudta ki az ÁVÓS és ki nem stb,aztán 1957 januárjában a vőlegénye unszolására, meglépett az országból a sok menekülővel és gazdasági bevándorlóval együtt – mindössze 24 éves volt akkor! Bár Ön igen sokszor ezt is úgy aposztrofálja, hogy „elüldözték”….

    Ennyi hát dióhéjban az Ön nagy tragédiája, és mindennek azért van jelentősége, újra és újra azért kell Önt erre emlékeztetni, szembesíteni az állításaival, mert ezeken az oldalakon ahol a holokauszt, a gulág és most éppen Recsk áldozatairól folyik a szó – és úgy tűnik nem lehet eleget emlékezni, beszélni róla – akkor Ön hozza rendre a saját egyéni tragédiáját, mintegy párhuzamot vonva az Ön sorsa, és a vétlenül megkínzottak, elpusztítottak sorsa között!

  • Besancon!

    Na az ilyen „szövegek” miatt van gyűlölködés,sértegetés oda -vissza , szított antiszemitizmus !!!stb.(Kár….mert sokan csak maguknak ártanak!)
    amit Figyelőnek írtál…..de szerencsére nem mindenki befolyásolható,az ilyen emberek véleménye alapján!(kevesebben vannak,mint gondolnák és jobb lenne,ha csöndben maradnának!!!)
    A normális embereket nem lehet provokálni,a szélsőségeseket meg ugye
    nem érdemes,na ehhez némi ész is kellene!

  • Figyelő
    2016 január 19
    10:13 de.

    Itt van a polcomon.

  • Besancon:
    Kérlek ne báncsad a Bencsics Klárát.
    Kínozza őt eleget a Zélet.
    Most is Torontóban kő senyvednie a nyamvatt libsibibsik igája alatt, de lagalább elláthat minket , hazai fényben sütkérezőket , jótanácsokkal , hogy miként kéne viszonyulnunk jelenlegi nagy nagy szerencsénkhez , ami az ország vezetésében mutatkozik meg.

  • Egyébként nem mintha különösebben érdekelne,de kíváncsi lennék,vajon
    milyen sérelem érte Besancont vagy esetleg a családját? Ha valóban
    „szenvedő” alany lenne,talán nem írna ilyen kiokító és uszító cikket,mint sokan mások akik itthon élnek…
    ja és hol is él?…..
    Egyébként én is és sokan mások is itthon szereztek iskolai képesítést,ami természetes minden kormány alatt ezen meg pláne
    nincs mit vitatkozni,mindenkinek joga volt hozzá!

  • Marcsuka szteem a gyülölködés a magafajták miatt jön létre mindenhol. A magafajta megveszekedett primitív kirekesztők miatt.

  • Figyelő
    2016 január 19
    12:43 de.

    Sztáray Zoltán, A recski kényszermunkatábor c. könyvéből való.
    Apámmal fél évig egy barakkban voltak Recsken.
    Mi, anyámmal, nővéremmel éppen a kitelepítés mindennapos örömein osztoztunk..

  • Marcsi, idézlek: „itthon szereztek iskolai képesítést,ami természetes minden kormány alatt”.

    Minden kormány, kivéve az Orbán-kormány! 16 éveseket vesznek ki a szülők a középiskolából, hogy közmunkásnak adhassák őket. Egyébként meg a gimnázium újra csak az uraknak van, megmondta az Orbán!

    Pedagógusok, ne csak petíciózzatok, hanem bojkottáljátok a rendszert!
    „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
    Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.
    1936. november”

  • Jaj!
    1.Kérlek Jichak, ne akard elüldözni a Marcsi-féléket. Egyrészt dög unalmas lenne csak egymásnak bólogatni, másrészt, meg úgy járnánk, mint a jelenlegi első szolgánk: elfelejtenénk vitázni, holott én pl. sok érdekes és új dolgot tudtam meg a Ti válaszaitokból is. Sajnálom, hogy a két „hűséges” szellemi nívója nem túl magas, így nem kell nagy erőfeszítéseket tennünk.
    2. Nem a kínzások, nem is az áldozatok száma a nagy különbség KZ-k és a Gulág-táborok világában. Hanem. A szovjet táborokba a politikai ellenfelek kerültek – azt most nem tárgyalnám, hogy tényleg ellenfelek voltak-e, vagy csak valakinek útban voltak. De a legtöbb bebörtönzött még bírósági ítéletet is kapott, amiben szabályos paragrafus-számra is hivatkoztak az indoklásban. Nem voltak megsemmisítő helyek sem, bár sokakat kivégeztek, szökésért, lázadásért, vagy csak úgy…
    A náci haláltáborokba viszont kifejezetten megsemmisítési céllal vittek embereket, azon az alapon, hogy milyen vallású családba születtek – akkor is, ha ők maguk nem tartották a vallást. Most nem jut eszembe annak a nácivezetőnek a neve, aki vegyészmérnöki precizitással dolgozta ki a Cyklon B-t, pontosan kiszámolva, mennyi idő alatt „hat”. Meg a másikat (úgy tudom, ebben Eichmann volt az éceszgéber), aki pontosan kiszámolta, hogyha egy ember x másodperc alatt múlik ki, x perc kell az eltakarításához, akkor hány óránként érkezhet a tehervonat x számú újabb „anyaggal”. Nem ellenséggel, bűnössel vagy ártatlannal – anyaggal. Ez a számomra az elképzelhetetlen, ez a tervszerű irtás. Hogy ez hogyan pattanhatott ki embernek született lények fejéből, és más ilyen lények hogyan voltak képesek végrehajtani -nem a Sonderkommandóra gondolok, hanem a KZ-k személyzetére. Ezért egyedi a holokauszt – mégcsak a szenvedélyes gyűlölet se ennyire félelmetes.
    3. Nyilván azért nem készül film a trianoni békeszerződésről, meg a többi eseményről, mert lehetetlenség megcsinálni. Ha jó, művészi színvonalú, általános érvényű mondanivalót tartalmazna, a Marcsi-félék – legalább szóban – megköveznék az alkotókat. Őszintén szólva én is feszengve hallgatnám, ahogy a kastélyban szegény Apponyi Albert a magyar „kultúrfölényről” hablatyolva veszti el végképp a győztesek maradék jóindulatát is népünkkel szemben.

  • Talalom, a második pontra nagyon „egyszerű” a válasz.

    Hitler úgy kajálta a szociáldarwinista elméleteket, mint kacsa a nokedlit. A baj csak az, hogy ezeknek az elméleteknek annyi tudományos alapja nincs, mint köröm alatt a piszok. Pl. az emberi társadalmakban is állandó harc folyik a fajfenntartásért. A legerősebbnek joga van a fennmaradásért kiirtani a gyengébbet.

    Voltak olyan kortárs „tudósok”, akik szerint a germán „faj” az antik görögök és rómaiak örököse, és ők az új kiválasztott nép. Feladatuk eszerint az emberiség megmentése az erkölcstelen, anyagias, és a saját „fajuk” tisztaságát védő zsidókkal szemben.

    Ahány mondat, annyi tévedés, de ezt be tudták kajáltatni az akkori emberekkel, mert nagyon hihetően adták elő.

  • Hazai lámpa! Az a rémisztő, hogy nemcsak az akkoriakkal, ma is sokan vevők erre a maszlagra.

  • Besancon

    2016 január 19
    2:38 du.
    Fantasztikus, hogy összegyűjtötte rólam az adatokat. Persze, azon kicsit mosolyogtam, mikor azt írta, hogy
    „Ön félelmetes ellenálló magatartását mindössze egy évvel honorálták a fiatalkorúak börtönében…”
    Mi volt olyan félemetes, mert a hetedik gimiben azt mondtam az osztálytársnőmnek, hogy az a rendszer rossz? Ezért jelentett fel, mindketten 17 évesek voltunk. Ez volt a bűnöm, ezért jártam félévig ÁVÓ kihallgatásra, majd törvényszéki tárgyalás,és egy év börtön.A plakát letépés egy évvel előbb volt. Azért csak igazgatói megróvást kaptam.

    Ha valakinek a múltját probálja összeszedni, igyekezzen pontos adatokat hozni.

    Mellesleg, NEM emiatt volt a legrosszabb az az időszak, mert én szenvedtem meg. Általában Magyarországon a nagy űldőzések már elkezdődtek 1948-ban, Mindszenty perrel.
    De a legtöbb, legszigorubb idők 1950-54 között voltak, Sztálin haláláig. Utána már enyhűlés állt be, sokan amnesztiát kaptak stb.

  • hazai lámpa

    2016 január 20
    6:55 de.
    Igen, ezzel as dumával lett Hitler a kedevence a németeknek, és követték őt a halálba!
    De azóta is, az ország vezetőknek ez kedvenc módszere a népet butitani, csak az ameriakat kel megnézni. NEm ők a világ lejobbjai szerintük? Ők a legerősebbek, legjobbkatonák, leggazdagabbak stb.

  • Geyza

    2016 január 19
    4:10 du.
    Rossz információ, nem Torontóban élek.
    Ja, és nem akarok senkit „megtériteni”, csak azt ismétlem mindig, amiben egész életemben hittem.

  • Figyelő
    2016 január 20
    10:27 de.
    Hm.
    Émmeg aszittem azért kaptál egy évet, mert nem ajánlottál fel semmit Sztálin születésnapjára és kijelentetted, hogy ő neked nem Isten..

  • talalom!

    Tényleg dög unalmas lenne egymásnak bólogatniuk,pláne úgy,hogy
    ha magukba néznek tudják sok valóságtól,tényektől távol álló
    dolgot állítanak!
    Persze nem is lenne szükség ennyi idétlen hazugságra,csak elvakult
    bólogatásra…,meg azért is érdemes össze-vissza írogatni,hogy a normális,tájékozottabb embereket gyűlölködve provokálják egy kis
    „izgalmat,szint” hozva az életükbe!
    Meg ugye ez egy fórum,ha nem tévedek?és nem gittegylet!

  • Talalom, ma a szemünk előtt zajlik a történelem.

    Azokban az európai országokban, ahol nem volt az utóbbi évtizedekben értékelhető harc a rasszizmus ellen, mindent el lehet adni a muszlim menekültekről, meg annak az ellenkezőjét is! A zsidó világuralomban talán már nem hisznek annyian, de Orbánnak ezt a katyvaszt is sikerült újra felmelegítenie „sikeresen” (Soros meg a háttérhatalmak).

  • Figyelő, azért a magyar soviniszták sem szégyenkezhetnek, mert szerintük mi adtuk a világnak a beszéd adományát, mi voltunk legelőször a Kárpát-medencében, és Jézus is magyar.

    Nagy különbség, hogy az amcsik nem faji alapon néznek le másokat, hanem csak úgy. Mint mikor a gazdag rokon lenézi a szegényet, de azért remélem, ott se igaz ez mindenkire.

  • Hazai lámpa 1:42, te miket szoktál olvasni? Legalább hoztál volna fel normális példát.

  • Tropa, szóval tagadod, hogy a magyar az ősnyelv?

    Meg ne tudja Takony Árpi, mert levonja a fizetésedből!

  • Az hogy Jézus magyar volt , nem újdonság.
    DE A BITLISZ együttes is !!!
    Kennedy elnök is.
    Mindenki…
    Na erre varrjon gombot akárki !

  • Marcsi:
    Akarna bólogatni a franc.
    Én a cikkekre volnék kíváncsi , de amikor találkozok egy magafajtájúnak a pökhendi ,és cinikus le-becsmérelésével , hát nem állom meg hogy ne véleményezzem a maga véleménynek egyáltalán nem nevezhető hozzáböffentését.
    Mert olyat még nem láttam hogy érdemben hozzászólt volna bármihez is.

  • falusi

    2016 január 20
    1:19 du.
    Így volt, ahogy írod, szó szerint. EZ egyszeri alkalommal, többekközött azt is mondtam, hogy az a rendszer nem jó. Végső fokon így kezdődött az egész beszélgetés.
    Sztálinnak a 70 ik szüli napjára kértek felajánlást, amit megtagadtam, az általad idézett mondattal.
    Nem akartam itt részletezni a szöveget…..
    A lány , az „osztály bizalmi” kérdezett meg mindenkit a felajánlásra. A szövegemet elmondta az iskola igazgatónak és feljelentett a kerületi ÁVH -nál.
    Azonnal hatállyal az ország összes iskolájából kicsaptak, majd egyik kora reggel két rendőr jött értem…

  • Kedves Marcsi!

    1 A te bajod legeslegelőször is az, hogy piszkosul nem értesz semmit a világból – sőt! Az „ééégvilágánsemmit” mondaná lazán Sass József!
    2. Harsogsz bele a vakvilágba, csak nem tudod hogy kinek, minek és mit – egyedül azt tudod hogy miért, ám nem kérem hogy erről számot adj, látod ennél tapintatosabb vagyok!
    3. Sajnos a történelmi, és tárgyi ismereteid, világlátásod, emberismereted és szókincsed erősen kívánnivalót hagynak maguk után, úgy tűnik hiába a „felsőfokú végzettség meg a vezetőbeosztás” (mellesleg a mádám is vezető beosztás volt,hát ha valami, az volt csak igazán az – de ettől még ugyanolyan kenyeréért küzdő, és megdolgozó ember volt, legfeljebb másként kereste meg!)

    4. Fentieket igazolja az is, hogy sosem tudsz konkrét állításokra, konkrét és célzatos válaszokat adni, mert talán magát a konkrét állítást nem is tudod kiszűrni, valahogy nem érzékeled, nem ismered fel és ez nagy hiba, mert nulla szövegértéssel nehéz érdemben vitatkozni vagy hozzászólni bármihez is – így aztán általánosságban fröcsögsz mindig mellé, és mindig ugyanazt, függetlenül attól hogy mire, kinek és mit szeretnél mondani. Ebből arra következtetek, hogy nem is az a célod,hogy valamire érdemben válaszolj csak úgy unalmadban harsogod, hogy mindenki áruló, mindenki idegenszívű, senki nem normális csak és kizárólag az akit te annak minősítesz. Ám piszkosul bicsaklik a logikád, mert ha te a NORMÁLISAKNAK szánsz valamit elolvasásra (ezt már többször tetted) akkor azoknak nem kéne leírnod olyanokat, amiket nyilvánvalóan az uszító „másik oldalnak” szeretnél rendre a fejéhez vágni, ezidáig nem sok sikerrel! Hisz a tieid ismernek, ha hozzájuk szólsz, nyugodtan visszafoghatod magad, ne erőlködj!

    5.Szerinted tehát van magyar honban élő magyar ember aki már csak ennélfogva is, mindent és mindenkit elfogad, mindennel meg van elégedve, bizakodó, panaszra semmi oka – egy a nemzettel! Mert aki itt él az csakis így érezhet, így gondolkodhat!

    6. Továbbá vannak a külföldön élő idegenszívű árulók akik mindegy milyen származásúak akár magyarok is lehetnek, de a rosszat csakis ők terjesztik a hazájukról! Ezek mind kitalációk semmi alapjuk nincs, galád hazugságok az idegen érdekek kiszolgálása céljából! Szándékosan, direkte ártó szándékkal rágalmaznak, de hogy mi lenne az ehhez fűződő érdekük azt még nem sikerült tisztázni!
    Tehát a véleményt szerinted mindig az határozza meg,hogy az illető nyilatkozó hol él: ha itt akkor csakis egyet érthet veled, ha mégsem, akkor kizárt, hogy Magyaro.-on élne!
    Llanfair, pl aki 2012-ben ment külföldre, (már nem volt épp fiatal, sok mindent látott és sok mindent megért itthon) és családi kapcsolatai ill. az ingatlana révén a mai napig sűrűn jár Magyarországra, – ettől függetlenül ő egy idegen, akinek új hazája van, és ne pofázzon bele, hogy mi van a „mi hazánkban”, ő már illetéktelen!Pusztán azon az alapon, hogy más a véleménye mint neked, látja a rendszer hibáit, és ennek rendre hangot is ad!
    Ám Figyelő – a kebelbarát – tök mindegy, hogy 60 éve a kapitalisták vendégszeretetét élvezi, 6 ezer km távolságból magyarkodik és mondja meg a tutit, miközben nem kér belőle többet egyszerre két hétnél, ha hazajön időnként Hévízre a valagát áztatni! De feszt tapsikol és nem is érti, mi a gondja az itthon élőknek a jelenlegi rendszerrel,kormánnyal és a benne garázdálkodókkal! Tök mindegy, hogy az ez irányú kérdésére mit válaszol aki épp válaszol, ha tizenötször választ kapott, tizenhatodszor megint felteszi a kérdést, de minek, hisz úgysem veszi tudomásul a választ? Nem is próbálja megérteni, végiggondolni.
    Esetleg ha egy időre áthelyezné a székhelyét a „hazájába” talán megtudná mi is a gond és gyanítom hanyatt homlok menekülne vissza a „liberalista” Kanadába!

    Szóval látható, hogy mennyire nincs sem értelem, se logika az ilyenfajta meghatározásokban amit követsz, és sehova nem vezet, ha minden véleményt annak okán strigulázunk, hogy hol él az illető, mert a dolgok néha fel is cserélődhetnek, és a fejük tetejére is állhatnak !

    Nem tudom miért érezted aktualitását, hogy reagálj az írásomra, hiszen Figyelőnek írtam amit írtam – sokadszorra, és úgy tűnik nem elégszer – de személyével összefüggésben emlékeztettem őt bizonyos dolgokra, mondhatnám neked ehhez konkrétan nem volt közöd!
    Ennek ellenére kezdtél el tüzet okádni rám, szokásodhoz híven megint nem a témával szoros összefüggésben, mert amiket leírtál azoknak mondd már meg mi közük Figyelő saját, viselt dolgaihoz?
    Tehát a dolog érdemi részéhez semmi mondanivalód nem volt – nem csodálom, hiszen nem is lehetett,mert mit tudhatnál te arról – de rázendítettél megint a „…hol élsz, hol szerezted a képesítésedet…” c. örökbecsűre, mintha annak bármi köze lenne ahhoz, hogy Figyelő miket hordott össze az elmúlt évek/hónapok alatt saját sebeit igazolandó!

    Ám, hogy a kérdése is válaszoljak, bár nem sok közöd van hozzá – itt élek Magyarországon, és az összes létező „képesítésemet” iskolai végzettségemet itt szereztem. Ennek ellenére sokat utaztam, sok helyen jártam – bár közel sem annyit és nem mindig ott ahol szerettem volna és szeretnék továbbra is – de remélem, ami késik nem múlik, megvalósítandó terveim tehát vannak változatlanul! Ez a lázálom nem tarthat örökké.

    Nyugi tehát, ne hergeld magad feleslegesen !
    Ezt a „házmester” stílust pedig jobb ha mellőzöd – nem nyerő!
    Jobbulást, és további szép napot kívánok4

  • Besancon,és szegény…Geyza!

    Az a Ti nagy bajotok,hogy nem vagytok abban a helyzetben(szellemi,egészségi stb.)hogy mást, aki még igazoltan normális kritizáljatok,különösen Geyzára gondolok aki nem tud még olvasni sem
    pláne Falusi elvtársa,pajtása…..hozzászólására,aki a más véleményen lévőket nevezte „fogyatékosnak”….az ő állapotát tekintve nem hinném,hogy „alkalmas” lenne rá(de sokan mások sem).
    Na sebaj,alacsony a vérnyomásom,a tényleg NORMÁLIS emberek(környezetem,barátaim,ismerőseim ,meg az orvosok szerint is)véleménye alapján nincs az agyammal semmi baj,de a hitelességemmel jellememmel sem…….meg nem iszom annyit,mint esetleg Geyza,igy amit írok azt bármikor vállalom,és ugye magánemberként teszem,nem fizetett provokátorként…ártani nem tudtok,csak pár percre „szórakoztatni…..persze ha tényleg számítana az ilyenek véleménye,azon sírni is lehetne!
    Annyit nem ér és ugye nem is számít a szövegetek…(sem a politikában,de a többség szempontjából …)hogy ezen bárki is felizgassa magát,vagy megsértődjön!Nem oszt nem szoroz,ebbe
    őrülnek itt bele többen!Részvétem!

  • Ja és Besancon!
    Se szókincsben,se tisztességben,se jellemben ,sőt hitelességben sincsenek veletek szemben komplexusaim,jó lenne ha ezt megértenétek,ha nem hát
    az sajnálatos,de a Ti bajotok!

  • Egyébként llanfairt még az orvos felesége sem tudja meggyógyítani…ami ugye nem semmi!

  • Marcsi Pedig lehetne Marcsi, ne hitegesd magad. Nem bántásként írom, hanem tényként.

  • MArcsi.
    Mitfáj az neked hogy nem tudok olvasni ?

    Az írásom folyó , csak a nagybetűt nem mindet ismerem.
    / Ezt P.Howard egyik könyvében olvastam./

  • Marcsi Nem elmegyógyász. 🙁 De szerinte én vagyok Mary Poppins férfiváltozata. Egyszerűen tökéletes. 😀

  • „Különben is készülhetünk a harmadik világháborúra, ha meghal a mozi” – mondta Nemes Jeles László.

    Ezt a magyarázatot most hallom először.

    „A Saul fia készítéséről elmondta, hogy nem sikerült koprodukciós partnereket találni Németországban, Ausztriában, Franciaországban vagy Izraelben. A kiszemelt partnerek arra hivatkozva utasították el a felkérést, hogy nem bíznak benne mint rendezőben, és túl nehéznek tartják a témát egy első filmhez. A Magyar Nemzeti Filmalap viszont „minden elképzelhető szempontból segített”, és végül az 1,5 millió eurós (357 millió forint) költségvetés 70 százalékát az alap támogatása, 20 százalékát adókedvezmények, 5 százalékát pedig a holokauszt zsidó áldozatainak kártalanításáért küzdő nemzetközi civil szervezet, a Jewish Claims Conference (JCC) segítségével lehetett összeállítani – mondta a rendező.”

    Nem baj, ha nem hiszem el a rendező minden szavát?