Az emberi természetről és Orbán ellenségéről

2016 január 17 9:14 de.19 hozzászólás

Nyilvánvaló, hogy készülődnek, és nyilvánvaló, hogy ellenünk. Merthogy rajtunk kívül nincs más ellenségük. A „terrorveszély” miatt ismét módosítás előtt álló alkotmány, és vele az állampolgári jogok extrém korlátozhatósága, részükről nyilvánvalóan a felkészülésnek már egy markánsan magasabb fokozata.

Vajon mire készülnek? Miért lépnek a nyílt diktatúra bevezethetőségének útjára? Mert, bár ennek most semmi jele, tudják, hogy egyszer elpattan a húr. Tudják, hogy a legmeghunyászkodóbb népnél is egyszer betelik a pohár. És ha valakik, hát ők tudják magukról, hogy nem azok, aminek a Klubrádió párbeszédmániás műsorvezetői előtt mutatkoznak – a demokrácia és Bolgár úr nagy barátai.

Nem ismeri az emberi természetet az, aki azt hiszi, hogy adott esetben nem fognak minden eszközzel: szükségállapot bevezetésével, karhatalommal, rendeletekkel kormányozva védekezni. Fognak. Egyszóval ők gőzerővel készülnek, és nem is titkolják. És mi? Míg ők arra készülnek, hogy terrorveszélyre hivatkozva például lezárhassanak rádiókat, szerkesztőségeket, kitelepíthessék egyes területek lakosságát – és nekik terrorizmus volt pár régi számítógép bedobása is a Fidesz székház udvarába, a minap pedig a „miniszterelnök életére törő” terrorista nyugdíjasokat találtak –, addig mi tovább elemzünk, fecsegünk, bagatellizálunk.

És egykedvűen fizetjük érte a mind magasabb árat. Pedig élhetnénk most egészen másképp is, negyedszázad erre éppen elég lett volna. És akkor most nem aggódnánk kórház, munkahely, nyugdíjaskor, megélhetés, számlák, szétszakadt család miatt. De elrontottuk – évtizedekre, jóvátehetetlenül. Már élhetnénk úgy, mint egy átlagos európai nép: a mindennapok magától értetődő nyugalmával, a közösen megtermelt javak és a közös kultúra biztonságában, és nem egymást és politikusainkat gyűlölve, megvetve.

De mi kegyetlenül elrontottuk.

Előbb húsz éven át barbár, történelem előtti vitákban feneklettünk meg – egy országot elhagyott a józan ész – a kollektív korlátoltságért meg 2010-től jött a rettenetes és megérdemelt büntetés. A hatalom urainak elvetemültsége ekkor találkozott az elnyomottak addigra már fejlett neurózisával, minden mértéken felüli opportunizmusával, gyorsuló szellemi, erkölcsi leépülésével. És a hatalmon lévőkből áradó hazugság és megtévesztés is méltó párjára talált a másik oldalon, a bűnöket örökké tompítók, elkenők hazugságaiban és megtévesztéseiben. Így most nyugtalanító évek elé nézünk.

Orbán privát rendőrsége már most is bírói engedély nélkül házkutathat, kihallgathat, lehallgathat, falhoz csaphat. És ha a parlament megszavazza az alkotmánymódosítást, és meg fogja, azzal újabb fejezetébe lép az ország teljes leigázására kidolgozott tervsorozat. Nietzsche szerint a téboly egyéneknél ritka, de pártokban, csoportokban, nemzetekben és korokban szabály. Mintha csak ránk, magyarokra gondolt volna.

Bruck András

Painting human nature / Scott Sutton.

Painting human nature / Scott Sutton.

19 hozzászólás

  • Georgina Bojana

    Kedves Bruck András!
    Félelmetes idők jö(het)nek…
    Ez már nem is riasztás, ez már itt kopog az ajtóinkon.
    S, kinek köszönhetjük ezt?
    Mindazoknak, akik minden gond nélkül bíztak Döbrögi pártjában, a savanyú narancsban…
    Elég régen érzem, Korea nyomdokaiba lépünk, s ezt régebben meg is írtam. S, hiába nem szeretnék, az események sodornak, sodornak minket az árral – a létbizonytalanság felé.

    Hiába ordítja a rádiónak, a tévének egyes csatornái, hogy minden rendben van, mindenki boldog és tele vagyunk reménnyel.
    Sokan tudjuk, hogy ez nem így van. (( 🙁 ))

    A Parlamentbe – általunk beszavazott – képviselők mit tudnak? Mihez értenek? Saját életüket építgetik, szépítgetik és jól megtanultak bólogatni.
    Mi, akiknek van némi jövőben látásunk, hiába ordítjuk, hogy nem, ezt mi nem akarjuk!!!! (( :O )) A képviselők csak nyomják a gombot, mert ők meg vannak fizetve, nekik MOST jól megy, s ez MOST nekik is érdekük, hogy EZ a kormány maradjon, s EZ a miniszterelnök a hatalmon.

    Nem, nem vagyok ellenség, de már tele van a hócipőm azzal, hogy mindig a határon túli magyarságról szól a fáma.
    S, mi? Mi? Akik ide születtünk, itt élünk, itt vergődünk, velünk mi van, mi lesz?!
    Bármit, bármikor meg- és beszüntethetnek.
    A törvény szabályait nem tették nyilvánossá.
    Mi tartozna abba a helyzetbe, hogy ezt vagy azt megtegyék, elrendeljék?! Ők mondják majd, hogy az érdekünkben, valójában ellenünk.
    Itt, a saját hazámban sokadik rangú állampolgárnak érzem magam.
    Félek, hogy az emberek közönye a 2018-as választásokra is kihatással lesz. Nem mennek el szavazni, mert azt gondolják, minek és miért? S, a maradék, akik elmennek logikusan nem gondolják át, mire, kire voksoljanak?

    Az előbbi választáskor Döbrögi „súgói” jól tippeltek.
    Miszerint „oszd meg és uralkodj” módszer, akkor is bejött.
    No igen, az a sok-sok aprócska párt, akik pénzt is kaptak a „beinduláshoz”, hová is lettek?
    Több magyar, tájékozatlan, ostoba ember valamelyik sehonnai pártra szavazott, akik már kikiáltásukkor sem voltak nyerési helyzetben. A szavazók, akik vették a fáradságot és voksukat tették ezen aprócska pártokra, így „nyulat fogtak”.
    Azt hitték, mindegy, hogy kire, csak a FIDESZ-re nem szavaznak.
    Most, retteghetünk. S, joggal.
    *
    Most is arra hivatkozom, hogy itt helyben, Magyarországon kevés olyan ember volt, helyesebben van, akik valóban átgondolják a felelősségüket, hogyan és kire szavazzanak. Kire adják a voksukat, hogy az életünk jobbra lendüljön.

    Nem akarok félni, nem akarom, hogy gyerekeim félelemben éljenek. Békét, nyugalmat, munkát és megbecsülést, biztonságot várok és kérek.
    Csak ennyi, nem több.
    Nem akarnék Koreát – Magyarországból.
    Bár, nagyon afelé baktatunk…
    (( 🙁 ))
    G.B.

  • „Nietzsche szerint a téboly egyéneknél ritka, … Mintha csak ránk, magyarokra gondolt volna.”
    – Csak Önre kedves Bruck András!

  • egyetlen tévedés van a cikkben, am paranoia elszabadulása azzal a pillanattal kezdődött levédiabasznádon amikor elhitették önmagukkal, hogy rendszert váltani márpedig jó, tehát mindent amit az előző akármi létrehozott az rossz és ami nem azt el lehet lopni teljesen tönkretéve azt!!!!
    nem volt érett a helyzet és ma sem az…kis öngyilkosság sosem árt, beteljesedik 1989 antalljózsef hazaárulása, majd -talán- kiönt a Duna és elmossa a hamvakat hahahahaha

  • Tudom, hogy előmoderatúra van, és azt is, hogy a lenetebbi blogjegyzetet már többen átvették („szabad a gazda” ettől még, ha érdekelhet még valakit 🙂
    Ami ebben van az is igaznak tűnhet. A szükségállapotra való felkészülés egy elég régóta tartó folyamat része, és nem is okvetlen a végállomásnál állunk. Lévén, hogy a hunagroSA szervezése már 2013-ban is futó projekt volt
    http://endresy.blogspot.co.uk/2016/01/szukseg-vasfuggony-granit-korul.html

  • rodeo36
    2016 január 17
    10:36 de.

    Annyiban módosítanálak, hogy az idiotizmus önálló életrekelése az 189-ben lefektetett gengszterváltással indult. Amikor elhitették az emberekkel, hogy amit eddig felépítettek, az értéktelen, amit eddig elértek a semmit nem ér, és amiben addig éltek, az úgy sz..r, ahogy van.

    Az eredmény egy talajtvesztett generációsor. Amelyek már nem ismernek sem istent, sem embert, sem morált. Főleg az utóbbit. Mert nincs akivel elhitetik, hogy értékfolytonosság nélküli senki, attól nem vérható el semmilyen tartás.

    üdv:
    GeoCracker

  • Andy Mage
    Nem azokkal az emberekkel hitették el, hogy a munkájuk semmit ért a rendszerváltás előtti korszakban akik megtermelték a szerény javakat, hanem azokkal, akik ezt az utolsó petákig ellopják.
    Ők valóbán már másik generáció, akkor is, most is mások keresik meg az ő kenyerüket/kalácsukat.
    Szervusztok, jó estét !

  • Georgia, melyik koreára gondolsz? Gondolom a délire, mert ha az északi lenne, akkor már a sok libsi már rég a fán lógna.

  • mavtelep
    2016 január 17
    11:52 de.

    Bocs, de ennek fuss neki még egyszer.
    Különben meg de

  • Andy Mage
    Valóban kicsit zavarosra sikeredett a hsz-m, de fenntartom a véleményemet !
    Ha jól belegondolok – nem nehéz, mert akkoriban még dolgoztam . a nép, az Istenadta azt sem értette, hogy miről van szó ? Idősebb kolleganő kérdezte : mindent rosszul csináltunk ?!
    Másrészt: mostanában olvastam Németh Miklós könyvét, bár ne tettem volna !Olyan benyomásom támadt, hogy az akkori vezetés elsődleges szempontja az volt, hogy megússzák, – kerül amibe kerül, úgyis a nép fizeti.
    Szervusztok, jó napot E!

  • Bruck András nem tudná nevesíteni a szereplőket? Mert ez a királyi többes elég zavaró.

    Pl. a liberális értelmiség elhitette a fiatalokkal, hogy a szüleik, nagyszüleik tücsök-generáció voltak, akik csak hegedültek, de nem raktak semmit félre! Vagy pl. a kollaboráns liberális értelmiség tovább fecseg, elemez, bagatellizál, miközben emberek fagynak meg és halnak éhen.

    Nietzsche szegény, mióta hiteles forrás elmebeteg-ügyben? Az elmebeteg társadalmakat nem személyek hozzák létre??

  • Georgina Bojana

    Kedves Tropa!
    Arra a Koreára gondoltam, akik csak pár lépéssel vannak előttünk. Ez az amitől rettegek, nehogy utol érjük őket…
    (( 🙁 ))
    G.B.

  • mavtelep
    2016 január 18
    8:01 de.

    Szintén dolgoztam. A mezőgazdaságban nagyon sokan keseredtek bele akkoriban az életbe. Majd váltak munkanélkülivé. Átélve, hogy mindent kirántottak alóluk, és még hallgathatták is, hogy milyen szemetek azok a TSz-ekben voltak.

  • Andy Mage
    Akkor tudod, hogy a falvakban a TSz-ek mellett ilyen-olyan melléküzemágak is adtak munkát akár szakképzett, akár szakképzetlen embereknek.
    1990-ben aztán egyszerre csapták agyon az ipart és a mezgazdot,
    az akkor keletkezett munkanélküliség pedig milliók nyomorúságához vezetett .
    Szervusztok, jó napot !

  • mavtelep
    2016 január 19
    9:55 de.

    Tudom. Ahogy annak a hatását is ismerem, amit írtál. az Antal-kormány tevékenyságe közel félmillió olyan ember utcára kerülésével járt, akiknek maradt volna munkahelye, ha nem érzelmi gazdaságpolitika zajlik.
    Miközben sokezermilliárdba mérhető kárt okozott az országnak.

  • Azon az ominózus napon, a fidSS székház kapuja minden odarendelt provokatőr áltüntető számára nyitva állt. Ugyanis aki odament gépet dobálni, az „nyitott kaput döngethetett”, hisz’ a kovácsoltvas kertkapu két szárnya a meghirdetett időpontban kitárva álott (!!!) és kissé beljebb az udvarban előre kirakott keseljetezett számítógépek és monitorok hevertek ártatlan gúlába rakva… Éppen csak azt nem írták rá a roncskupacra, hogy kedves tüntetők eztet tessenek dobálni…
    Erről még aznap a KMH hasábjain képriport is beszámolt.
    – Ezen még a Szöke Feri néven elhíresült, gyilkosság miatt 10 évet letöltött csodálkozóan kékszemű fidSS székházőr is elcsodálkozott, hogy miért is kell nyitvahagyni azt a vaskaput? Ő nem értette…

  • Kérem, aki ért hozzá, tegye föl ide legalább azt a képet a nyitott kapuval és az ott röptetésre előkészített fidSS munícióval…

  • Nem esett még szó arról, hogy az úgynevezett alaptörvényben már léteznek a szükségállapotra vonatkozó paragrafusok. Ezekkel a Vezérnek, csak annyi baja van, hogy ezt c s a k . a . P a r l a m e n t . rendelheti el, de a k o r m á n y . n e m. Ez az ügy kulcsa. Ugyanis ma már nincs kétharmados többségük abban a bábszínházban sem.

    Nosza, tehát népünk Nagy Vezetője – az Ő eredeti, úgy 25 éves hosszútávú stratégiájának megfelelően – mára már eljöttnek látja az időt arra, hogy egy személyesen általa „terrorveszélynek” titulált állapot bevezetésével a kormány, de igazából a saját kezébe helyezze át marsallbotot, vagyis a fenti cikkben is ecsetelt szükségintézkedéseket. …Miközben tudjuk jól, hogy a terroristák nem jelentik be előre merényleteiket és robbantási szándékaikat és pláne annak konkrét helyét.

    Ergo, ilyenkor is, bizonyos jogi feltételek teljesülése esetén legföljebb a szükségállapot lehetne indokolt, beterjesztve a (már nem 2/3-os) Parlamentnek és annak jóváhagyásával és ellenőrzése alatt… Ámde a Führernek ez már kevés…

    Az ő „centrális erőtere” nem enged meg semmiféle demokratikusnak látszó hatalommegosztást…

    …És ez így „illiberális” tisztűtt-höggyejim-ésurajim.
    .

    .
    Megjegyezném még, hogy érdekes mód épp e napokban dobta be a köztudatba a Vezér nagy barátja, a Kövér Házmester a sorkatonaság újra bevezetésének a szükségességét…

    Mire készülnek…?

  • Andy Mage
    Köszönöm a segítsége, és továbbra is örülnék a támogatásodnak, ha ismeretterjesztésről van szó !…)))
    Szervusztok, jó napot !

  • DonGolo!

    Így csinált hülye birkákat, elvadult kosokat, Hitler Adolf is az ő szeretett népéből, hogy aztán majd egyenesen vihesse őket a vágóhídra.

    .