Kanada liberális kormányát nem hívták meg az ISIS-elleni tárgyalásra

2016 január 20 9:49 de.50 hozzászólás

Kanada legfontosabb nemzetközi partnerei úgy döntöttek, hogy nem hívják meg a kanadai liberális kormány képviselőit egy ISIS elleni nyugati koalíciós megbeszélésére, ahol jelen lesz Ausztrália, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia és Németország. A megbeszélésre éppen ma kerül sor és kedden hozta nyilvánosságra a közszolgálati televízió azt, hogy a kanadai kormány képviselője – Harjit Sajjan hondvédelmi miniszter – nem kapott erre meghívót. Az Iszlám Állam ellen fellépő nyugati erők a következő lépésüket és stratégiájukat fogják e héten megbeszélni és feltehetően kidolgozni–de Kanada nélkül.

Harjit Sajjan, Kanada honvédelmi minisztere.

Harjit Sajjan, Kanada honvédelmi minisztere.

Amikor Justin Trudeau liberálisai az ősszel kormányra kerültek, elsőként ígérték, hogy kivonják a kanadai haderők (elsősorban bombázó repülőgépeit) a küzdelemből és kizárólag humanitárius, illetve háttér szerepet játszana Kanada a továbbiakban. Ezzel szemben Kanada mai napig részt vesz a légi bombázásokban és nem tudni, hogy a liberálisok mikor váltják be választási ígéretüket e területen.

Az viszont egyre inkább valószínűsíthető, hogy Kanada jövőbeni szerepvállalása már „le lett írva”, ezért nem kapott meghívót a tárgyalásra a kormány. Harjit Sajjat miniszter azonban azt állítja, hogy sok tárgyalásra kerül sor, erre most éppen nem hívták meg Kanadát, de ebbe a szituációba nem kéne ennél többet beleolvasni.

Rona Ambrose, az ellenzékbe szorult Konzervatív Párt vezetője másképpen látja a helyzetet.

„Az teljesen egyértelmű, hogy amikor nem számítasz teljes-jogú partnernek, akkor nem hívnak az asztalhoz. Azt mondtuk, hogy kivonulunk a légicsapásokra összpontosító kampányból, de nem jeleztük, hogy ezt mi fogja felváltani”–mondta Ambrose.

Lloyd Axworthy, Kanada korábbi liberális külügyminisztere alapvetően a konzervatív bírálattal ért egyet. Jelezte, hogy immár három hónapja kormányon vannak a liberálisok, de teljes bizonytalanság jelképezi a kormány Közép-kelet politikáját, különösen az ISIS elleni légicsapások területén.

„Hiányzik az egyértelmű irányzat és e miatt bizonyára kérdések merülnek fel nemzetközi partnereinknél. Meghívják Ausztráliát, mely ország pontosan annyi harci géppel vesz részt a légicsapásokban mint Kanada, de minket kihagynak. A kormánynak ezen el kell gondolkoznia”–mondta Axworthy.

50 hozzászólás

  • Öszintén, én megértem, hogy miért hagyták ki Kanadát a nemzetközi tanácskozásból.
    Valószinű az új Liberális kormány külpolitikai hozzáállása volt az oka.
    Az ide-oda fordulás, vacillálás és tudatlanság a jellemzője.

  • Szerintem Kanada nagyon jol csinalja hogy kivonja csapatait.
    Afganisztanba Harper mit ert el ? Semmit. Eddig az ISIS ellen az USA, Oroszok, Franciak, stb mit ertek el ? Semmit. Mennyibe kerult az Afganisztani haboru a kanadai adofizetok penzebol?
    Jean Chretien anno bemutatott egy fityiszt jogosan amikor Bush lerohanta Irak-ot, latjuk a kovetkezmenyeket.
    Pierre Trudeau -ak koszonhetjuk hogy nem volt embargo Cuba ellen.
    Szoval a semlegesseget jo lenne, ahogy lehet, megtartani. Az ISIS megtamadta Kanadat ? Nem. Akkor ?

  • Szép példány a miniszter. Az egyik bohóc a bohóckormányból. Azért ért is a dologához, vagy csak a kormnyt akarták vele szinesíteni?De ki is hívna meg egy ilyen röhejkormányt?

  • Quo vádis Canada?
    Nehéz elhinni!

  • tropa
    2016 január 20
    1:39 du.
    Te szegény, szerencsétlen, szellemi nincstelen…

  • tropa Hende Csaba nem ért rá. Ezért kénytelenek voltak egy olyat választani, aki rendőr is volt, és katona is. Bohóc? Mert indiai?

  • akarki

    2016 január 20
    12:42 du.
    Kanadai szövetségesei miatt tette eddig. Az olaszt, az angolt sem támadták meg, mégis benne vannak a nyugati szövetségben.

  • Falusi, ne udvarolj! Kérlek írj továbbra is értelmetlenül, mert az a te nagyszerű stilusod.

  • A kerdesekre nem jott valasz. Harper alatt mennyibe kerult, es mit ertek el, Afganisztanban ? Kanada hadserege harmatgyenge az USA melett.
    Nekem mindig is tetszett Svajc neutralitasa. Szerintem kovetendo pelda lenne. Vagy Costa Rica ahol referendum utan, iskolakat epitenek kaszarnyak helyett.
    Kanada Nato tag, lehet kuldeni orvosokat, szakacsokat, soforoket,ezzal is lehet segiteni.Nem csak nehzbombazokkal es M16 -al.

  • akarki:
    Oktalanságokat írsz.

  • tropa:
    magácska csak ilyen ” ránézési gyűlölködő ” ?

  • Between 2001 and 2014, 159 Canadian soldiers died while on mission in Afghanistan.
    Miert is es kiert halltak meg ezek a katonak ?

    The estimated cost of continuing Canadian operations in Afghanistan is the subject of considerable debate. Initial government estimates for the period 2001 to 2009 were as low as CAD$9 billion according to Foreign Affairs Minister Peter MacKay in June 2006,[94][95] but later government estimates of the incremental cost of the conflict (as distinct from the fixed cost of DND operations unrelated to Afghanistan) increased to CAD$5 billion in March 2008 due to equipment purchases.[96]

    Independent estimates of the total cost of the conflict range as high as CAD$18.5 billion by 2011, according to the Parliamentary Budget Officer.

    Ebbol hany iskolat, korhazat, es sorolhatnam. Na ezek az oktalansagok Geyza.

  • géza, az milyen?

  • Geyza Komolyan mondom, csodálkozom rajtad. Ha valakinek, olyan gyönyörű és mindenhez értő kormánya van, mint a mocskolódónak, akkor természetes az, hogy bántja a szemét egy indiai, aki nem csak ápolt, még a szemsugara is párhuzamos. Azért képzeld el, hogy bánthatja a szépérzékét, egy tolókocsis lény, akit ezért nem ledobnak a tajgetoszon, hanem miniszter lesz. Pedig még gárdistának se jó az ilyen. Mindegyik miniszternek van köze ahhoz, amit képvisel. Szokatlan lehet annak, aki megszokta azt, hogy mindenhez értő miniszterelnöke a mindenhez értő barátait nevezi ki. Hidd el, ha kakastaréjt növesztene, vagy olyan délceg járású snájdig lenne mint Deutsch Tamás, akkor nem érné ilyen kritika. Az arcszőrzetét is túltolta, pedig ott van a jó példa, Kövér úr fényképe mindenhol elérhető. De így, vessen magára.
    Az már hab a tortán, hogy a „bohóckormány” fele nő. A vak komondorok országában nem várhatsz megértést egy ilyen skandalumhoz. Komolyan mondom, csodálkozom rajtad Geyza.

  • Írogassál csak ilyesmiket Akárki , ettől még nem fog megváltozni semmi.
    ehh..ezek a szalon-politizálók…

  • Lehet,hogy a kintiek ezen csodálkoznak,(mármint a cikk lényegén),na én és többen mások sem!
    Egy olyan kormányt,országot amelyikre nem jelent veszélyt a törvénytelen bevándorlók áradata,beilleszkedésre képtelen,primitív migránsok tömege,meg a köztük átjutó terroristák sem,ugyan miért
    venne részt egy ilyen fontos összejövetelen?hogyan érezheti át az európai országok problémáját?jogos védekezését?különösen,hogy nagy
    „liberálisként” előnybe helyezi a kétes elemeket egy szuverén ország
    békés lakosságával szemben?!
    Na ezen el lehet gondolkozni az itteni „okosoknak” is akik képtelen
    az érintettekkel szolidaritásra,tárgyilagosságra!
    Talán lehet,hogy nem véletlen a dolog….

  • llanfair

    2016 január 21
    3:15 de.
    Hidd el, hogy tévedsz! Vannak akandaiak, akik egyáltalán newm örülnek a mostani kormánynak, és a kultuszminiszternek.
    Megvan az oka, hogy Kanadát nem hívták mega nemzetközi tárgyalásra!

  • llanfair

    2016 január 21
    3:15 de.
    Hidd el, hogy tévedsz! Vannak kandaiak, akik egyáltalán newm örülnek a mostani kormánynak, és a kultuszminiszternek.
    Megvan az oka, hogy Kanadát nem hívták mega nemzetközi tárgyalásra!

  • Figyelo,

    Persze hogy vannak kanadaiak akiknek nem tetszik a kormany, ugy mint Magyarorszagon is vannak.
    Volt valasztas tavaly osszel, es tobbsegi kormanyt tudott alakitani a liberalis part.
    A felmeresek szerint (foleg kelet Kanadaban) nem ertettek egyett a Harper afganisztani hadmuveletevel, tobbek kozott, ezert is vesztett a valasztasokon.
    Kanada multikulturalis orszag, ahol a legtobb emigrans nem menekultkent erkezik, hanem Kanada kivalogatja.
    Ezert van pl. nagyon jo ¨emigrans¨ szakember, es miniszter is.
    Pierre Trudeau alatt is, nagyjabol semleges volt Kanada, es ez csak a hasznara valt. Justin is ezt kepviseli, nagyon jol.

  • Figyelő Elhiszem neked, hogyne hinném. Csak olyan országban van „egyetértés” ahol nincs demokratikus szavazás.
    De ezt gondolom nem úgy kell megítélni, hogy azért nem jó, mert indiai, mert nő, mert indián, vagy tolószékes. Nem hiszem, hogy ezek lennének az érveid. Lebohócozni valakit, akiről semmit nem tudok, csak azért mert nem árja, nem férfi vagy nem egészséges, mert az bizony nácizmus, és „tropa” ezt csinálta. Én sem hívnék meg egy olyan országot, aki ki akar szállni a buliból. Minek? De érdekes módon, Orbánt már egyetlen „úri kaszinóban” sem fogadják szívesen, de rajongói ezt dicsőségnek tartják. A Tiéteket csak egy háborús tanácskozásra nem hívták meg. Ennek akár örülni is lehet.

  • akarki!

    Ja Kanada kiválogatja,mi meg válogatás nélkül engedjünk be mindenkit…óriási különbség!meg ugye olyan messzire sokan nem jutnak el!…..
    A valóban életveszélyben lévő,politikai üldözötteket,aki papírokkal is rendelkeznek,beilleszkedésre képesek mi is beengedtük,a többi
    gazdasági és ok nélküli menekült,kétes bevándorló meg menjen szépen haza!!!
    Ilyen egyszerű és igazságos!

  • llanfair!

    Ugye Orbánról szó sem volt…..nem kell a duma!kis ország vagyunk!
    A nagyhatalmakról,jelentős országokról szól a mese,ahová ti sem tartoztok bele…….na ez fáj nektek!

  • Marcsi Miért fájna, hogy kis ország vagyunk? Nem is akartunk nagyba menni. Akkor megyünk, amikor akarunk, de mi nem akarunk világhatalom lenni. Nekünk jó ez a barátságos gazdagság.
    Tudtad, hogy több Írország GDP-je 4000 dollárral/fő, mint Kanadának? Ha hozzászámolod milyen sok gyermek van, még jobban mutat. Mi fájna?
    És a fenekem sem fagy be egy évben fél évig. 🙂 (bocsánat Kanada, gyönyörű vagy, de hideg)

  • Svájc mégkisebb. OSzt jónapot.
    Izráel meg még annál is jóval kisebb.
    Oszt már jónapot se. Regionális középhatalom , jelentős atom-ütőerővel.
    Oszt mindenfelé az innen elüldözött magyar szürkeállomány dolgozik nagymértékben hozzájárulva ezen országok sikereihez.
    Urambátyám-Magyarországnak nem kell a szürkeállomány , sosem is kellett. Akik mégis tettek valamit ezen a téren , csak véletlenül nem lettek innét elkergetve.

  • llanfair

    2016 január 21
    12:12 du.
    Igazad van! De én sem itélem el, mert hindú a külügyminiszter.
    A kormány miiszterelnökét nem kedvelem és nem is szavaztam rá.
    Viszont sokan, a fiatal, szép fiút akarták, és most itt van nekünk 4 évig.

  • Egy európai gyökerű multikulti országban gondolom nem feltünő egy turbános miniszter, de nekem eléggé furcsa. Bár igazából élőben se ilyet, se négert még nem láttam.

    A bohóckormány annyiban az, hogy a liberálkormány hajszál pontosan statisztikai adatok szerint van összeválogatva. Fele-fele ilyen, legyen ilyenis meg olyanis, meg amolyan is, mintha a tudás, rátermettség már nem is számított volna. Csak külsőleg legyen csillivilli. Az egésznek az látszatja, hogy ez az indiai csak azért lett miniszter, mert más pozicióba nem tudtak más indiait beültetni. S Ez a liberalizmus hátráya, hogy annyire vigyáz ezen külsőleges,de az ügy szempontjából igazából lényegtelen dolgokra, hogy az már a minőség rovására megy.

  • Csak a pontossag kedveert, Kanada kulugyminisztere Stephane Dion, es nem hindu, hanem kanadai francia.
    Igen 4 evig Liberalis kormany lesz Kanadaban, es ahogy elnezem a konzervatorokat meg Albertaban sem kedvelik.

  • tropa

    2016 január 22
    10:12 de.
    Mielőtt ide jöttem, én sem láttam még életemben feketét, csak Budapest egyik mulatójának volt a portása, ez mind amit tudtam róluk. Nekem nincs semmi bajom se velük, sem az indiai, pakisztán stb. emberrel.
    Addig mig békésen együtt élünk.

  • akárki,
    köszi, szégyellem magam, hogy rosszúl idéztem!

  • akarki

    2016 január 22
    10:13 de.
    Hát nem is tudom! A konzewrvatívok 10 évig voltak hatalmon, valami oka lehetett, hogy kétszeri váűlasztáson is bejöttek. Én konzervatív felfogású vagyok és a liberálisokat nem nagyon kedvelem. Főleg, hogy megválasztották Justint, akinek fogalma sincs semmiről! Sem a belpolikáról, sem külpolitikáról.

  • tropa

    2016 január 22
    10:12 de.
    így igaz! Jót mosolyogtam én is ezen.

  • llanfair
    2016 január 21
    3:48 du.

    „És a fenekem sem fagy be egy évben fél évig. 🙂 (bocsánat Kanada, gyönyörű vagy, de hideg)”
    Ittis kitört a szibériai hideg.. Tíz fok van. Pluszban… 😀 😀 😀

  • falusi Kiválasztott vagy. Annamarival napi kapcsolatban vagyok (emlékszel rá?), illetve Chris képeit is láttam az x cm hóval, mikor én már a virágokat nézegettem a kertemben. 🙂

  • Marcsi
    2016 január 21
    11:17 de.

    „Lehet,hogy a kintiek ezen csodálkoznak,(mármint a cikk lényegén),na én és többen mások sem!
    Egy olyan kormányt,országot amelyikre nem jelent veszélyt a törvénytelen bevándorlók áradata,beilleszkedésre képtelen,primitív migránsok tömege,meg a köztük átjutó terroristák sem,ugyan miért
    venne részt egy ilyen fontos összejövetelen?hogyan érezheti át az európai országok problémáját?jogos védekezését?különösen,hogy nagy
    “liberálisként” előnybe helyezi a kétes elemeket egy szuverén ország
    békés lakosságával szemben?!”
    Tisztelt hölgy.
    Csepp korrekció, remélem nem fogja bántani az ön czizellált lelkületét..
    A kanadába érkezett bevándorlók nem törvénytelenül jutnak az ország területére, tehát nem törvénytelen bevándorlók.
    A törvénytelen, illegális bevándorló az, aki az ország hivatalos szerveinek a tudta nélkül, engedély nélkül érkezik az ország területére, és érkezése után sem regisztráltatja magát a bevándorló, vagy menekültstátusz eléréséhez.
    Kanadában kb 1.2 millió muszlim él. Békében, dolgoznak, adót fizetnek. Vancouver északi negyedében szinte kizárólag muszlimok laknak. Ez a város leggazdagabb része.
    Más. Kanada évente kb 25o-27o ezer bevándorlót fogad. Ezzel a 25, vagy ötvenezer befogadott menekültel nem változik meg sem a vallásosok aránya, sem az etnikai sokszínűség. Az itteni etnikumok beilleszkedtek. A most érkezők is ugyanúgy beilleszkednak majd, mint az eddigiek.
    Tudja, hölgyem, itt nem vízágyúval meg óriásplakátokkal fogadják őket, hanem nyelvtanulási lehetőséggel, a diplomásokat -nyelvvizsga után- egy rövidített egyetemi képzés után segítenek elhelyezkedni a szakmáikban.
    Itt Victoriában az ismerőseim között van csak hét olyan európából érkezett doki, akik három év alatt kapta meg az engedélyt. Magyarországról, Romániából, Ukrajnából, Csehországból és Németországból jöttek.
    A fényképen látható honvédelmi miniszter édesanyja szintén orvos.
    A „szuverén ország” különösen tetszik..
    Tudja, kedves Marcsi, minden ország szuverén, hacsak nem gyarmat.. Azokbóül az országokból, ahol nincs háborus konfliktus, simán az ottani követségen keresztül lehet kérelmezni a bevándorlást.
    Pl, ha ön olajmérnök, olajbányász, van gyakorlata minusz negyvenfokos hidegben a finomheggesztéshez, vagy a tengeralattihoz, tárt karokkal várják.
    Kanada -nagyon okosan- kiválogatta a megfelelő bevándorlókat.
    Tisztességgel tette azt is, mert nem csak a diplomásokat, vagy a hiányszakmákkal rendelkezőket fogadta be, hanem azokat a kétkezi munkásokat is a családjaikkal, ahol a kiskorú gyerekek a jövő adófizetői, szakmunkásai, diplomásai.
    Hogy a lényeget is említsem, -korrigálva az ön tévedését,- Kanadát azért nem hívták meg az ominózus tanácskozásra, mert a kanadai kormány a legutóbbi (pár héttel ezelőtti) UNO tanácskozáson bejelentette, hogy kivonja a fegyveres erőit Afganisztánból, mindössze békefentartókat hajlandó a továbbiakban küldeni a háborús övezetekbe. Viszont továbbra is vállalja a szomáliai part közelében áthaladó teherszállítók kíséretét.
    Ennyi.

  • llanfair
    2016 január 22
    2:43 du.
    Francokat vagyok.. Ámdemegdebár te a nyugalom szempontjából választottál országot, émmeg az időjárás barátságosságát tartottam elsődleges szempontnak, miután nyugdíjba mentem. Igaz, még előtte költöztem ide, de biztos akartam lenni a dolgomban. Tod, délamerika volt a legmegfelelőbb, Meleg, lengeruházatú jányok, kellemes italok, jó zene, vidám emberek.
    Már ennyi év után ugyan mehetnék akár oda is, d kötnek ide a gyerekek, barátok, a foci.. 😀 (Két csemetém most Vancouverben él, onnét jönnek át hétvégeken, vagy megyek át én hozzájuk… Kis öröm is öröm.. 😀 )

  • falusi Kellene még néhány élet. Jó a macskáknak. Lenne még néhány ország, ahol szeretnék élni egy darabig. Dél-Amerika nem a biztonságáról híres, bár most Argentínát dicsérték nekem nemrég.
    Itt nagyon jó, de egy hídnak vagy alagútnak nagyon örülnék a kontinensre. Nem vagyok jóban a hajókkal és a repülőkkel. És nemsokára megint repülnöm kell, nyáron pedig hajózni. 🙁
    Mikor tanakodtunk, szóba jött Kanada is, de az már nagyon messze van a leányomtól. Mostanában ment oda Droghedából egy dél-afrikai orvos, nagyon izgatott volt :). Olyan nagy a világ, és olyan keveset ismerhetünk meg belőle.

  • Latom fslusi hogy a kanadai dolgokban egyezik a velemenyunk.
    Figyelo: a liberalisok szerencsetlenkedese miatt, volt 10 evig hatalmon a konzervativ part:
    Paul Martin kicsinalta, megbuktatta Jean Chretien. Ez csunya volt es a partban sem ertettek sokan egyet ezzel.
    2006 à 2015 fekete korszak : Bill Graham, Stephane Dion, Michael Ignatieff es Bob Rae. Emlekszik meg Stephane Dion kampany hazi videojara ? Azt az amatorzimust !!!!!
    Szerencsere ennek vege, es Justin remelem 10 evig kormanyozni fog.

  • llanfair
    2016 január 22
    3:47 du.
    Tod, tezsvér, vagy 17 országban éltem eleddig hosszabb-rövidebb ideig. Délamerika nem annyira veszélyes, mint ahogy azt előadják. Thailand, a Fülöp szigetek, vagy akár az USA jóval veszélyesebb.
    Az én filozófiám mindenhol az volt, hogy keríts egyetlen barátot, és ezer másik akar a barátod lenni. Viszintdemegám, ha kreálsz magadnak egyetlen ellenséget, az hoz magával ezer másikat.
    Igazad van, hogy jobb a macskáknak….(Ha nem lenne ennyi gyerekem, meg onokám, valszeg peruban, vagy Bolíviában élnék. Szeretem az egyszerű dolgokat, az egyszerű, őszinte embereket, akik nemakarnak másnak látszani mint amik, és élvezni tudják minden percét a napnak, ha az ad valami újat.
    Európa erre alkalmatlan, ahogy Északamerika is. Rohanás, ignorancia, a pénz hajszája.
    Érteni ugyan értem, csak mexokni nemtudom..
    Nemtom mennyire ismered Baranyi Ferenc költészetét. Van egy olyanja, hogy a Kielo árnyan írja ezt:” A világ? Nagy kupleráj. Kinek fáj, hogy milye fáj? Négert ölnek? Elnököt? Keleten fegyver dörög? Sztrájkol néhány megveszett? Hirigelnek fogdmegek? Messze van. Itt nyugi van. Érd be azzal, ami van. A jövő? Kit érdekel! Inni, inni, inni kell! ”
    Ps. Minden óceán gyönyörű-és hideg. Viszont alig van tenger vagy óceán amibe még nem pisiltem bele.. 😀

  • llanfair
    2016 január 22
    2:43 du.
    Annamari… Frissíts fel, kérlek..

  • akarki

    2016 január 22
    5:40 du.Én nnm kivánok Justin uralma alatt élni még tíz évig. Persze, nem is fog. Olyan buta, mint a föld. Nincs fogalma a bel és külpolitikáról, csak egy szép fiú, de neki ez elég. Hiszen a neve a biztositék!

  • Úgy éreztem hogy leesek a székről amikor megláttam a Ti sikh származású honvédelmi minisztereteket, ez nagyobb blamázs mint a németek filigrán mosogatónője vagy a mi röntgen szemű Hende Csabánk aki simán átlát a távcső védőkupakján, viszont a kanadai csapatkivonás briliáns ötlet volt. A mi operett hadseregünk nagyobbik hadrafogható része -147 fő elit hadtápos- szintén az iszlám elleni keresztes hadjáratban védi kishazánkat.

  • Nyugger:
    Miért?
    Attól hogy indiai származású , még lehet jó katona nem ?
    Ránézésre nem lehessen tudni. Még nem tolt el eddig semmit.

    Ha Merkelre céloztál fenntebb , had mondom el hogy fizikából doktorált és egy kutatóintézetben végzett tudományos munkát , azt cserélte el a politikusi pályára. Állítólag néha sajnálja.
    Csak miheztartás végett mondom .
    A Hendecsaba az rendben van 😀 😀

  • Schmidt László Béla

    Kedves Geyza, csak miheztartás végett mondom -mert szeretsz mindenkit akkurátusan, ellentmondást nem tűrően kioktatni- amit Merkelről mondtál az 100 %-ban igaz, DE -és most meg fogsz lepődni hogy, még Te is tévedhetsz- Németországban nem Ő a hadügyminiszter, hanem Ursula von der Leyen nevű 7 gyermekes, tisztes családanya, ami nem csoda hogy, egy nem kellően tájékozott magyar Nyuggernek(elnézést a példálózásért!) kissé meghökkentő!

  • Kedves Schmidt kollega:
    Mi itten gyorsgondolkodású emberek vónánk vagy mijaszösz.
    Nyuggernek írt írásomat úgy írtam hogy kétfelé van írva.
    De Tenéked akkor külön részletezem , hosszú lesz !
    Remélem van időd ( van.) Helyes.
    Tehát:
    A hadügyminiszter, aki ( azé tegyük hozzá, mindenkit kicsit meghökkentett,) nem Merkel. Merkel nem hadügminiszter hanem fizikus doktor. (Civilben miniszterelnők.)
    Tehát.
    A hadügyminiszter , (amint Nyugger írja is ) valami Sikh nevű és indiai származású.
    De ez a Sikh ( vagy hasonlónevű) nem ám Indiában a hadügyminiszter , neeeem…ő Kanadában hadügyminiszter !
    Na erre varrjál gombot kedve Schmidt úr !
    Namármost sokan ránézésre ítélik meg , ami -szteem- helytelen, rasszista hozzáállás. Csak mert indiai származású és turbánt visel. Ettől még lehet jó ember nem ?
    Ugye szerinted is a tettei alapján kell megítélni az embert , nem pedig az alapján amit a fején visel?

  • Schmidt László Béla

    Kedves Geyza kollega:
    Sajnos ettől a honlaptól ezennel szomorúan megválok, nem gyávaságból, csakis azért, mert nem vagyok hajlandó olyan véleménydiktátorokkal vitába szállni, akik gusztustalan személyeskedésekkel, szalmabáb érvelésekkel, mellébeszélésekkel és végül ha már minden elfogyott a legnyomósabb rasszista vádakkal próbálkoznak másokat a maguk demagógiájára kényszeríteni, képtelenek a fair play egyszerű szabályai szerint úriember módjára véleményt mondani, hát még vitatkozni! Nem fél hogy, vitapartnerek híján ez a lap is a bólogatójánosok vicclapjává silányul egy idő után, ha ez így folytatódik? Vajon használ-e ez a stílus a Kanadai Magyar Hírlap népszerűsítéséhez?

  • Schmidt kollega:
    Elárulok Neked valamit:
    ÉN leginkább csak a cikkek olvasása miatt járok ( járnék ) ide.
    A lap szellemisége igen közel áll hozzám , mégha nem is mindenben értek egyet néha a szerzők egyik-másik véleményalkotásával.
    Alkalmanként kicsit vitázunk , vagy még azt sem.

    Ellenben azért mégis felháborító hogy különféle Akarki meg akárkihez hasonó trollok járkálnak ide , szanszéjjel próbálják cseszni az egyes topicokat mint Hazai Lámpa itt az egyiket, fasiszta és náci propagandát folytatnak ( lásd Charli kollega ) stb.
    Hát ugye a focimeccsen sem ül az ember a B-középbe ha Újpest-drukker.
    Miért várod el tőlem azt az ártalmatlan „virtuális” térben , amit TI képtelenek vagytok megadni a valóságban ?

  • Geyza,Geyza ennek a majdnemmagyar B-közepes kollegádnak sajnos igaza van: Te időnként nagyon tahó tudsz lenni!

  • Nem csak az indián külügyminiszert nem kedveli az átlag kanadai, hanem az egész kormány sem tetszik. Csak a nőket kell ott megnézni, milyen hozzáértő pl. az egyik miniszter!
    Csak a remény éltet mindenkit, hogy idő előtt megbukik a kormány s helyette egy normális lesz.

  • Figyelő
    2016 február 6
    12:19 du.
    Eccerűen csodállatias, ahogy te az „átlag kanadaiak” nevében kijelentesz..
    Tod, én öléggé átlag kanadai vagyok, meg a barátaim, focitatársaim, korcsmai cimborák, szomszédok, sakk és pókerpartnerek, de senkitől sem hallottam eleddig, hogy elégedetlenek lennének akár a kormánnyal, akár a miniszterekkel.
    Igaz, eleddig alig történt figyelemreméltó dolog, talán a 25 ezer bevándorló az egyetlen dolog, aminek volt hatása a pgárok számára.
    Demegám. Néhány korrekció..
    A képen látható úriember nem külügy, hanem hadügyminiszter. A két dolog murvára nemugyanaz.. A másik, hogy az illető nem indián, hanem indiai, pontosabban Hindu. Tod, az indián az tollat visel, az indiai meg turbánt.

  • Figyelő!

    Én nem ismerem a kanadai kormány – na és a min.e. – eddigi teljesítményét úgy mint az, aki ott él,és saját bőrén tapasztalja majd meg, hogy jól döntött- e, de az biztos, hogy megalakulása után midőn itt a KMH-ban is bemutatták őket néhány mondatban fotóval együtt, éppen a sokszínűsége tetszett!
    Férfi, nő, színes bőrű vagy öreg, fiatal vagy fehér-bőrű stb de a lényeg, hogy sokféle náció van képviselve általuk és őket így együtt hívják kanadai kormánynak, élükön a liberális miniszterelnökkel. Nyilvánvalóan sok ideje még nem volt, hogy bármit is véghez vigyen aminek már eredménye látszana, de tetszik ahogyan a világot és azon belül saját felelősségét látja!
    Miután tudomásom szerint J. Trudeau -t magas százalékkal választották meg, így feltételezem, hogy ebbe az „átlagkanadaiak” is belejátszottak, ezért aztán nehéz azt elképzelni, hogy az eltelt alig három hónap alatt a kanadai „átlagpolgárok” máris reménykedve várják T.bukását, és egy új kormány felállását…
    A női miniszterekkel meg mi a baja ?

    Ezt max. Figyelő várja/várhatja reménykedve, és a tőle megszokott módon saját véleményét rögtön kiterjeszti a kanadai átlagpolgár véleményére is, mert figyelő véleménye = kanadai átlagpolgár véleményével!
    Elképzelni sem tudja, hogy a „zemberek” másként(is) gondolkodjanak, mint az ő teszi és elvárná!

    Egyébként ne aggódjon, nem fog 10 évig Trudeau miniszterelnöksége alatt élni, ám nem biztos hogy ez T. hibájából hiúsul meg – vannak az emberi létnek ennél sokkal gyakorlatiasabb és valószínűsíthetőbb történései!

    Ha pedig azt állítja, – közismert korlátoltsága okán – hogy J.T.-ot pusztán fiatalsága és „szépfiúsága „miatt választották meg, nos ezzel kissé megsérti a polgártársait, mert nem mondott mást, mint, hogy nagy százalékban felületesek és ostobák, akiknek a teljesítmény mit sem számít, csupán a „külsőre mennek”!!

    Ejnye-! ejnye