A Liszt Ferenc Kamarazenekar Matinéja — Babar és barátai

2016 február 14 7:28 de.1 comment

Nagyon kedves meghívásnak tettem eleget, mikor elmentem az Óbudai Társaskörbe a matinét megnézni, meghallgatni.  A zsúfolásig megtelt teremben ott játszott, vagy éppen elmélyülten figyelt, gyerek, szülő, vagy nagyszülő. Igazi zenés családi rendezvény volt. A meghívóban ezt olvashattuk:

„A Liszt Ferenc Kamarazenekar az 1970-es évektől kezdődően szervez gyerekeknek koncerteket változatos helyszíneken: a Zeneakadémián, zeneiskolákban, általános és középiskolákban illetve 2009-től az Óbudai Társaskörben. A 2016 tavaszi hangversenyek különlegessége, hogy az eddigiektől eltérően műsorvezetővel nemcsak az együttes lép fel, hanem meseillusztrációval, festményvetítéssel és meghívott fellépőkkel komplex módon több művészeti ág összekapcsolódását élhetik át a kicsik és szüleik.

Ki ne ismerné Babart, a kedves kiselefántot, aki az őserdőben született, majd a városban élt. Hihetetlen kalandok után visszatért szülőföldjére a dzsungelbe, ahol királlyá választották. Itt feleségével Celestine-nel várost alapított. Gyermekeikkel izgalmas és kalandos eseményeket éltek át. Történeteik kedvesek és tanulságosak. Jean de Brunhoff meséje máig a gyermekirodalom fontos alapműve. Francois Poulenc-et is megihlette a történet, és csodálatos muzsikát komponált a mese hatására, melyet zongora és mesélő szólaltat meg.

A Simon Izabella által megálmodott zenés délelőtt középpontjában ez a mű áll, de a műsor célja, hogy más zeneművek, versek-mesék, festmények-rajzok segítségével a zene – irodalom-képzőművészet hármasával egy olyan varázs világba kalauzolja el a gyerekeket, amely  történéseinek ők is aktív részesei lehetnek.”

A műsort szerkesztette és zongorán kísért: Simon Izabella

Énekelt:  Szappanos Edit

A mesét illusztrálta: Kőszeghy Csilla

valamint a

Liszt Ferenc Kamarazenekar

A koncertek után kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek

*

Következő előadások:

 2016. április 2., 11.00 Aranyfürt és a három cselló

Az Aranyfürt és a három medve c. mese alapján

2016. május 14., 11.00 Kis piros hegedű

a Piroska és a farkas c. mese alapján

Fotók: Gergely Bea

A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR MATINÉJA 081

A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR MATINÉJA 111

A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR MATINÉJA 186

A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR MATINÉJA 093

A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR MATINÉJA 179

A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR MATINÉJA 195

1 Comment