Pedagógustüntetés a Kossuth téren 2016.02.13. — Csillag Ádám dokumentumfilmje

2016 február 16 4:41 de.45 hozzászólás

Csillag Ádám Balázs Béla díjas dokumentumfilm rendező, producer.

csillag_adam

Fotó: Gergely Bea

Apja Csillag Tamás író, édesanyja pedig irodalomtanár. Az Apáczai Csere János és a Táncsics Mihály Gimnáziumba járt.

1975 óta dolgozik a filmszakmában. Tizennégy magyar játékfilm forgatásán volt rendezőasszisztens.

1980-84 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Fábri Zoltán és Gábor Pál tanítványaként.

A Balázs Béla Stúdióban készítette első dokumentumfilmjét, a nagy visszhangot keltett „Dunaszaurusz”-t (1984-1988). A film a bős–nagymarosi vízlépcső történetét ábrázolja, megszólaltatva az elhallgattatott tudósokat, az illegalitásban szervezkedő környezetvédőket. A filmet azonnal betiltották.

Csillag Ádám, köszönjük , hogy dokumentáltad. Így a kint élő magyar anyanyelvűek is meg tudják nézni, hallgatni ,hogy is zajlott a tanárok melletti szimpátia tüntetés!

Pedagógustüntetés

45 hozzászólás

  • Aki ezt végignézi, nem fogja lelkiismerete megengedni, hogy ide befirkáljon baromságokat…

  • Hát igen, Szekeres Imre elvtárs is megnézte a videót, aztán előbújt a keserű illegalitásból, ahová a választók száműzték már sokadszor, és remek nyilatkozatot intézett a plebszhez:
    „„A szocialista képviselőkre új feladat vár februártól a parlamentben: a kormány fejére kell olvas­niuk mindazt, amivel az utca vádolja a kormányt. Ehhez olyan eseményeket kell szervezni, amelyeken ezek az indulatok felszínre törhetnek. Mindehhez természetesen hiteles politikusok kellenek és az, hogy a képviselőcsoportban világos munkamegosztás és bizalom uralkodjon, megadva minden lehetséges támogatást és hátteret ehhez a munkához.”
    …..
    A ballibsi Szekeres felütötte a régi „receptkönyvet”, – amit még a fiatal kommunisták megyei első titkáraként megkapott a párttól – ahol le vagyon írva vérvörös tintával: szervezz eseményeket, ahol az indulatok a felszínre törhetnek! Magyarul: legyen anarchia, tömegbelövés, szoborrobbantás, lincselés, aztán jöhet a békés vörösterror. Ehhez pedig régi és hiteles szakemberek kellenek, mint például ő. És bátorságát, reform-elkötelezettségét mi sem bizonyítja jobban, hogy le merte írni a „nemzetgyűlés” szót a Népszavában, ahol kifejti az alkotmányozó nemzetgyűlés a szíve csücske.
    ……..
    Szegény, elcsigázott pedagógusokat csak sajnálni lehet, mert a Szekeres-félék már megint rárepültek a sokszor jogos tiltakozásukra.

  • Miklos Banfi:
    Tévedtél.
    A csárliféle aljanácik mindenhová befurakodnak és mindenbe belerondítanak.
    EZ a lételemük.

  • Nem tévedtem Géza. Ne tagadd, hogy eljátszod, hogy nem olvastál a soraim között:)
    Találtam egy beállítást a gépen, ami charli, tropa, evelin, marcsi és figyelő hsz-it vírusnak tekinti és kitiltja – így sajnos nem tudok velük kapcsolatban reagálni:)

  • Miklos Banfi:
    Lehet hogy én az egész gépemet beállítom a sarokba. 🙂

  • Miklos Banfi, szerintem a control-csillag egyidejű lenyomása eredményezheti a gépedben az anomáliát. 🙂

  • Na egyre gyarapodnak a „nácik”…..mindezt azok állítják,akik nem
    képesek elviselni a másként gondolkodók véleményét,még akkor sem
    ha itthon élnek TV-ből,újságból,érintett ismerősöktől (pedagógus barátok,volt kollégák)informálódnak,vagy netán a saját tapasztalataikat írják le!Az se számít,hogy ha valaki 20 évet húzott
    le az oktatásban,meg az se,ha tárgyilagosan elismeri,hogy a jelenlegi oktatási rendszernek sok hibája van,amit korrigálni,orvosolni kell.
    Itt csak az a menő,aki szitkozódik,nácizik,trágár… és a parlament előtt
    üvöltözik….tárgyalás helyett,meg „pártocskák szónokai”ként
    politikai uszítást rendeznek(feleslegesen erőlködve)odacsődítve
    a pedagógusokon kívül,egészségügyiseket,vasutasokat és mindenkit
    akik eszükbe jutnak!
    Nem a problémák megoldásában,hanem a cirkuszban érdekeltek,meg
    a távolból természetesen mindent jobban tudnak…..és az emlékezetük is erősen kihagy!
    Hiába a kinti liberálisok ilyen kimagasló képességekkel…rendelkeznek,itthon szerencsére több volt baloldalinak is más a véleménye!

  • charlie!

    A tömegbelövés kiment a divatból,az a baloldal sajátossága volt….
    Meg sok észlénynek az sem számítana,ha pár balos,vagy felbérelt ember elesne….a cél érdekében!
    Egyébként a videót megnéztem,a TV-ben is hasonlót láttam a tüntetésről!

  • Idióta MArcsi:
    Jópár éve Svédországban is volt hasonló náci-ízű randalirozás , mint amit ti műveltetek a Városban.
    A felszólítások ellenére sem oszoltak , mire a rendőrség akcióba lépett.
    Eredmény :
    két vagy három hulla a nácik soraiból , és sok sebesült. Természetesen NEM a rendőröknek tört el keze-lába , mint itt a TI randalírozásaitok következtében.
    És utána -mily különös fejlemény- nem hurcolták meg a rendőröket, akik csak a dolgukat tették.
    Ellenben számtalan eljárás indult ottani elvbarátaid ellen.

    Vésd eszedbe idióta nőszemély: ÍGY működik egy valódi demokrácia.
    ÉS nem pedig úgy , hogy a liberális , mindent megengedő szoc. kormány hagyja felgyújtana Budapestet , mert a FIDESZ képtelen volt beletörődni hogy elveszítette a 2006-os parlamenti választásokat.

  • Geyza!
    te tényleg nem vagy normális uszítasz,nácizol,közben kijelented,hogy most a nácik tüntetnek itthon?te szerencsétlen,miközben a előtte minden tüntetőt dicsőítesz,mint a film is
    …..?Túl sokat ittál….a gyógyszerre!
    Itthon ma már nem divat lövöldözni és Orbán kicsit okosabb,mint a komcsik,meg a szocik voltak,meg népszerűbb is,a cirkusz ellenére,nálad meg nem nehéz okosabbnak lenni klinikai eset vagy,a bunkóságod meg csak libsi ráadás!
    Remélhetőleg tárgyalások lesznek!
    Na nem érek rá,vége a reklámnak!!!!!

  • Ja és ti csak lövöldözzetek Izraelben (nem nácikra hanem szegény palesztínokra) az ott nagyon megy….!

  • Ja egyébként 2006-ban szemkilövés is volt a szocik részéről és Gergényi valamint több nem „azonosítható” név nélküli ennllen eljárás és több ártatlan ember kapott kártérítést,mert rossz időben volt rossz helyen.(mint régen 56-ban csak akkor kivégzések,börtön volt és disszidálás kártérités helyett)
    Ezt már az értelmeseknek írom,hogy képben legyenek.
    Meg ha itthon náci tüntetés van(előfordult)akkor előállítják őket és
    nem lelövik!

  • Marcsi
    Mit tudsz a 300 valahány megsebesített rendőrről, akikre kockakővel, betonklotz-cal támadtak ?
    Szervusztok, jó napot !

  • Marcsa:
    „Ja és ti csak lövöldözzetek Izraelben (nem nácikra hanem szegény palesztínokra) az ott nagyon megy….!”

    Ki az a „ti”?
    Eddig nem vettem észre, hogy a kódolt „lezsidózás” ezen a fórumon ujabban megengedett.(Ki kellen vági magát innét, mint a szaros macskát.)
    Marcsa néne! Mi van, régmúlt ifjusága után nosztalgiázik? Engem nem tud „lezsidózni”, legfeljebb „felzsidózni”? Érti, gonosz és ostoba vénasszony?

    Egyébként fogadja az Ön személyére szabott, megkülönöztetett jókívánságaimat, kívánok Önnek néhány „szegény palesztin” terroristát.

  • Írásjelet ütöttem mellé: a „felzsidózni” szót nem „?”, hanem „.” követi.

  • Belzebub:
    Marcsa csak egy náci propagandista.
    Ille Pityu kivágta innét mint a macskát sz…ni , de visszaszivárgott ismét.

  • Na itt nem érdemes érvelni ennyi elvakult,modortalan(bunkó!)jellemtelen emberrel, akiket én normálisan szólítottam meg a közölt nevükön(se Marcsa,se néni nem vagyok…. )
    Aztán a rugdosó,gumibottal „intézkedő” hatalmukkal visszaélő rend-
    őrökkel szemben a védtelen embereket sajnálom,akik közül sokan kártérítést is kaptak.(Láttam a felvételeket a TV-ben és tankot,könnygázt…az utcánkban az ablakból!
    Egyébként nem zsidóztam,csak tényeket írtam egy országról,történetesen Izraelről,akiket az ENSZ és több nemzetközi szervezet is elítélt,figyelmeztetett……!!!!!
    Ilyen alpári „bácsik”? leépültek meg nem tudnak megsérteni,talán őket kéne moderálni,ha ez egy demokratikus fórum,ja fórum??????

  • Marcsi Te már sok mindent leírtál itt, közhelyek tömegét, ostobaságokat és marhaságokat, sértegetsz folyamatosan mindenkit, mert neked csak a saját fajtád a normális stb.
    Az ápolt is mindig az orvosát tartja hülyének, ezzel nincs mit tenni.
    Mondom, sok mindent olvastam tőled, de érveket még sosem.
    Te vagy itt a legnegatívabb hozzászóló, pedig annyi sokkal jobb dolgod van, nem tudom miért tündökölsz állandóan itt.
    Csak azonosulni tudok Belzebubbal, gonosz és ostoba vénasszony vagy, kinek egyetlen saját gondolata sincs, de azokat sűrűn leírod. Veled vitatkozni értelmetlenebb, mint lóval imádkozni.
    Mielőtt megharagudnál, csak tényeket írtam, semmi személyes ellentét. Egy kommentelő szerint mindenki úgy hülye, ahogy akar. Rendben, de fontos minden nap élni a jogaiddal?
    Hidd el, nem modortalanok itt az emberek, csak van, mikor betelik a pohár az ostobaságoddal, pedig már „butt” hordót használnak pohárnak. A leépülésről neked nem kellene szónokolni, hidd el. Tovább szép napot, abban a reményben, hogy tényleg lesz jobb dolgod. Elnézést a kirohanásom miatt (igyekeztem visszafogni magam), nem vitaindító, vélemény.

  • Marcsa:
    „Ja és ti csak lövöldözzetek Izraelben (nem nácikra hanem szegény palesztínokra) az ott nagyon megy….!”

    Hé, Marcsa!
    Azt kérdeztem, hogy ki itt a fórumon az a „ti”? Erre persze hallgat, mint bakkecskesz.r a fűben.
    Ostoba, antiszemita szipirtyó, annyire hülyének nézi a fórumozókat? Gondolja, hogy itt nem értik meg, hogy – nem is különösebben kódoltan – „lezsidózza” a vitapartnereit? (Kivéve engemet, mert engem legfeljebb „felzsidóznhat”, „lezsidózni” nem lehet.)

    Ismétlem, kívánok magának (de csak akkor, ha teljesen egyedül van, mert az éppen a környezetében lévő rendes embereket nagyon sajnálnám) néhány „szegény” palesztin terroristát, mindegy, hogy robbanóővvel vagy „csak” késsel felszerelkezve.

  • Feleim, mikor jöttök már rá, amit régóta mondok, hogy ameddig nem ignoráljátok ezt a két hülye spinét, addig ezek szabadságharcot folytatnak ellenünk és az elvetemült meggyőződésük jottányit se fog változni. Próbáljátok ki a hideg közönyt ellenük… Bele fognak betegedni. Ameddig nem, addig ők nyernek. Itt már rég nem az érvek hatnak, de ezeket mi provokáljuk ki. Amikor már Belzebúb is olyat ír, amit soha nem írt volna ezelőtt, hogy Marcsi baba fogadjon be palesztínokat, akkor már érdemes ebbe tényleg belegondolni.. Ne degradáljátok le magatokat erre a szintre, mert ez már minket minősít.

  • idióta Marcsa nénje:
    TE ugye vak is vagy ?
    MErt ha vak vagy akkor minek nézel TV-t?
    A tankot egy vér-náci „veterán” indította be és tett vele pár métert.Ott van rajta eszmetársad , egy szürke kapucnis patkány, árpádsávokkal.
    Itt a tankod bámuld idióta:
    https://www.youtube.com/watch?v=OWRHGGSya-4
    Aztán…békés tüntetők mi? bámuld :
    https://www.youtube.com/watch?v=W-2JiObDeRI
    Amikorra a nyuszi zsaruk kissé összeszedték magukat és megakadályozták a neonácik alkotmányos rend erőszakos megdöntésére irányuló kísérletét:
    (Persze a KDNP-s Simicská MÁRIS megkezdte az egész „relativizálását”)

  • Illanfair végre már hogy megjöttél a konferenciáról. Azóta nem történt semmi itt, csak a szokásos.

  • A szokásos:
    Csárli terjeszti a nemzetiszocialista bűzzel áthatott nézeteit.

  • charlie Köszönöm. Már régen megjöttem, csak megfigyelővé avanzsáltam. De jó volt az út, megint jó élményekkel gazdagodtunk.

  • Na agy nélküli vénember Geyza! volt mint mindenhol(itt is …csőcselék),de inkább Gyurcsány
    kiderült hazugságai miatt feldühödött tömeg,meg a „név” nélküli rendőrök a jogosan tüntető,felháborodott tiltakozó emberekre támadtak,amihez nem volt joguk és a bíróság is megítélte sokaknak
    a kárpótlást.Egyébként sok kinti és itthoni hazaáruló 56-ban is csőcseléktől beszélt,meg ellenforradalomról,akkor is és 2006-ban is leszerepeltek!
    Ismétlem itthon ma már nem divat ez a szoci-libsi féle szemétség….
    akkor sem,ha a lecsúszott baloldal ezt szeretné,meg persze nincs is rá ok manapság lehet tárgyalni.
    Persze ha a lefizetett,részeg felbéreltek megtámadnák a parlamentet simán le kéne lőni őket!
    Aztán most lehet tüntetni és kissé… kulturáltabb és némi
    ésszel is rendelkező kormány van,akik nem hagyják magukat provokálni.Szívélyes üdvözletem a fórum „intelligens,jellemes”
    krémjének…..!
    A fegyvered ne felejtsd el a kis és nagypárna közé rakni ottani szokás szerint….

  • Megjött az erősítés (persze jó távol szerencsére,idióták itthon is vannak)
    Hajrá szenilis,tájékozott és „hazaszerető” fiatalok!

  • Nagy eszű Geyza!

    A videón zászlóval felvonuló tüntetőket látni(csupa nácit az őrültek szerint…),akiket később könnygázzal „kezelnek” a rendőrök….
    Egyébként a rendőrök Gergényi parancsára durvultak be,akit Gyurcsány utasított,hogy „bármit” megtehetnek,elsősorban nem a kis rendőrök a hibásak,de volt köztük aki kiélhette a szadista hajlamait…..
    Még bizonyítani sem tudtok normálisan,tárgyilagosan és persze
    több ezer kilométer távolságból többet tudtok, mint itt a környező utcákban,vagy a belvárosban élők,akik az ablakból látták
    az eseményeket.
    Na nem érek rá tovább,(jobb és kellemesebb dolgom van)vegyétek be a nyugtatót!

  • Marcsa néni:
    Nagy igazságot írsz:
    De még mennyire hogy kulturáltak a 2010 utáni tüntetések !
    Merthogy azóta nem a te árpádsávos fooftball-huligánjaid vonulnak ki gyújtogatni , hanem normális de imádottad által jogfosztottá tett emberek csöndesen tiltakoznak néha.

  • Geyza!

    Se árpádsávos,se náci nem voltam ,(se tüntetésekre,se meccsre nem járok)vagyok!Ezt már egy teljesen leépült is megértené…és mit szólnál ha azt mondanám te egy cionista barom vagy(nem ez a stílusom,csak hátha nem érted,másképp?…)meg nem az a gond,hogy zsidó vagy(több barátom, ismerősöm is az)hanem hogy idióta,beteg és ti gyűlölködtök sértegetitek az amúgy többségben lévő keresztényeket.
    A valláshoz,Istenhez,de a tisztességhez az ilyeneknek semmi közük,aztán esetleg csodálkoznak,ha sokakban gyűlöletet ébresztenek és esetleg atrocitás
    éri őket?….Na engem,meg a tisztességes normálisokat nem lehet provokálni
    Ja megint baromságokat beszélsz (mint mindig) most a parlamentnél is árpádsávos pedagógusok tüntettek?….(részben jogosan)vagy a volt baloldali szarkeverő elvtársaidat nácizod?
    Fogadd részvétem,te egy genetikailag selejt vagy (mondhatnám,hogy barom,mint Kertész…aki szerencsére szintén nincs már itthon!

  • Ja hibbant Geyza”

    A mi utcánkban és máshol is nem a tüntetők hanem a „hatóság” indított tankot és vízágyút.
    Na most már tényleg igyekszem mással foglalkozni,nehogy a szintedre
    kerüljek.
    Te csak „otthon”(és ne itt!)légy résen,vigyázz a fegyveredre,ha netán palesztin nők,vagy gyerekek támadnának meg……
    Nálunk korlátozott,engedélyhez kötött fegyverviselés van és szerencsére a többségnek nincs rá szüksége,mert nem akar más országokat elfoglalni,fenyegetni!
    Egyedül nálatok viselnek a nők is fegyvert…ami pár dolgot megmagyaráz,de nem kommentálom,mert a „változatosság kedvéért”megint nácizni fogsz….erre vagy képes!

  • (Marcsi most elrohan hogy előkeresse a dildóját)

  • Nekem semmi közöm a pedagogusok tüntetéséhez, de láttam, az ide betett videót az 56 os balhéról.
    Ehhez merészkedek hozzászólni.
    T.i. ott voltam elejétől fogva, és amit ott tapasztaltam késztett arra, hogy amíg Gyurcsány és kormánya hatalmon van , nem mentem haza.
    Amit akkor csinált Gyurcsány és a rendőrség, azt nem lehet elfelejteni!
    Mint kivűlálló megfiogyelő, valóban észrevettem, hogy voltak provokatőrök, akik balhét akartak minden áron.
    Ezeket szerintem Gyurcsányék bérelték fel.
    Mellesleg, a világ minden sarkából haza mentek a magyarok, hogy a dicső magyar szabadságharc és forradalom évfordulóján résztvegyenek.
    Örök szégyen marad a Gyurcsány kormányra, ami akkoriban történt.

  • ” Veled vitatkozni értelmetlenebb, mint lóval imádkozni.”
    lle, ezt a mondatot kiragadtam Marcsinak írt szövegedből.
    Tudod, ez annyira jellemző rátok, hogy szinte síralmas.
    NEM tudsz értelmes ellenvéáleményt hozni, tehát ledorongolod az ellenvéleményt!
    Tipikus, komcsi mentalitás!

  • Figyelő Ha Te Marcsi ezerszer előadott konzervkatyvaszát, amit ezerszer megcáfoltak már nálam sokkal okosabbak, vitára érdemes kommenteknek tartod, az a Te dolgod. De ez nem az ezeregy éjszaka, hogy ezeregyedszer is megcáfoljam, hiába. Három év alatt azt sem sikerült megjegyezned, hogy még kisdobos sem voltam, nemhogy „komcsi”. Tartom, egy ló már fújná a „Miatyánkat”, de nektek (normálisokanak) ez az egyszerű kijelentés is megoldhatatlan problémát jelent. Nem ragoznám tovább ezt a témát.

  • Ilanfair, ha olyan nehéz beszélgetni, akkor ne válaszolj neki! Ez ilyen egyszerű!
    Sok linkkel nem beszélek én sem.

  • Miklos Banfi:
    „Amikor már Belzebúb is olyat ír, amit soha nem írt volna ezelőtt, hogy Marcsi baba fogadjon be palesztínokat…”

    Nem írhattam azt, hogy Marcsi fogadjon be palesztinokat; már csak azért sem, mert egyrészt semmi kifogásom nincs a palesztinok, csupán mint palesztinok ellen (ahogy egyetlen nép ellen sincs), másrészt Marcsiról elég nehezen tudnám elképzelni, hogy még ha tehetné is, bárki menekültet, rászorulót átmenetileg befogadna. (Egyébként miért ne fogadna be átmenetileg az ember, ha megteheti, rászoruló palesztinokat? Palesztinokat, spanyolokat, magyarokat, románokat, huaszákat, grúzokat stb., igen, terroristákat nem. Ennyi.)

    Kedves Bánfi Miklós, javasolom, hogy ha kedve van, ismét olvassa el a nyilván vitatható bejegyzésemet (febr.18 7:54 de.). Abban bizony szó sincs róla, hogy azt javasolnám, Marcsi fogadjon be palesztínokat, hanem a fórum vele egyet nem értő hozzászólóinak címzett durva (mondhatnám, tőle megszokottan aljas) antiszemita megjegyzésére reagáltam egy kellemes jókívánsággal.

  • Kedves Belzebúb, Eszem ágában sincs bántani Téged, hiszen minden hozzászólásod nagyon is rendben van. Ezt egy kicsit túlhúztuk és úgy tűnik féreértetted a groteszk szándékom. Ez a Rád utaló megjegyzés egy kényszer disztingválás volt, mert ennyire tudtam csak magam visszafogni hősnőnkkel kapcsolatban:)

  • Figyelő Elkerülte figyelmedet, hogy nem beszélgetést indítottam Marcsi irányában, hanem leírtam elégé visszafogott gondolataimat. Nem vitaindító volt, hanem egy kiforrott vélemény. Szép dolog, hogy megvéded, hiszen az utóbbi időben nagyon törleszkedik hozzád, vágyik az elismerésedre. De ezzel csak bátorítod, hogy továbbra is vállalja az aljas, ostoba bohóc szerepét.

  • Ilanfair, nem védek senkit, nekem saját véleményem van. Viszont azt be kell látni, hogy nem mindenkinek van tehetsége jól kifejezni magát. Marcsi, sokszor siet, kapkod és rosszul fejezi ki amit mondani akar.

  • Kitudódótt az, hogy a Pedagógus-tüntetés előtt a KLIK megpróbálta illetve meg is félemlített pedagógusokat , főképpen óvodai alkalmazottakat „vegzáltak”.

  • Figyelő:
    „Ilanfair… nekem saját véleményem van.”

    🙂 🙂 🙂

    és milyen ügyesen titkolja.

    Kedves Figyelő, hamarosan visszatérek berlini munkahelyemre, ahol két öszvért tanítgatok a Riemann-féle integrálszámítás alapjaira.(Értelmesek, az integrálás még nem, de az inhomogén parciális differenciálegyenletek már elég jól mennek nekik.)
    Mivel a szokottnál hosszabb ideig voltam távol, most sok munkám lesz velük, egy ideig nem lesz érkezésem erre a fórumra irkálni-firkálni.
    Búcsúzom, és köszönöm Önnek, hogy ilyen kitünő tréfával búcsúztat; mondhatom, rég nevettem ilyen jóízűt.

  • Belzebub:
    Ne idegejjé má..
    Ne mond hogy Berlinben nincs Netcafé!

  • Belzebúb, ne hagyjál el minket. legalábbis visszavárunk..
    Marcsi elveszett a kifejező képességével az Andrássy út forgalmi dugójában:) Ez azért nem volt semmi:)

  • Miklos Banfi:
    „Ne mond hogy Berlinben nincs Netcafé!”

    Természetesen van, sőt, bár az eddig bérelt kicsiny lakást családi okokból nagyobbra kellett váltanom, az új lakásban is lesz internet.

    Időm viszont egy darabig bizonyosan jóval kevesebb lesz, mint az előre tervezettnél kissé hosszabb időre nyúlt budapesti tartózkodásom alatt. Ezért az internetre lépve a laza fórum-olvasgatást, irka-firkálást egy időre a számomra fontosabb szakmai site-k és forumok tanulmányozásával fogom felváltani.

    Miklos Banfi:
    „Belzebúb, ne hagyjál el minket. legalábbis visszavárunk.”

    Köszönöm! (Bár nem vagyok egészen biztos benne, hogy kivétel nélkül minden kommentelő oly nagyon visszavár.) A hónap végéig ugyan még Pesten vagyok, de addig rengeteg dolgom, intézni valóm van.
    Remélem, hogy munkahelyemen néhány hét, pár hónap alatt be tudom hozni a Magyarországon részben más munkával eltöltött, részint ellustálkodott időt. Akkor majd alkalmanként ismét be-benézek a fórumra, annál is inkább mert akadt itt egy-két olyan komment – köszönetem a szerzőknek! – melyeknek az olvasgatása a későbbiekben érdekes tapasztalatot jelent számomra (az öszvérek kognitiv képességeinek fejlesztési lehetőségeivel kapcsolatos) szakmai munkámban. 🙂