Pápán igen komoly zsidó gyülekezet élt. A zsinagógát a XIX. század közepén építették. Esterházy gróf ehhez százezer téglával járult hozzá. A gróf szorgalmazta azt is, hogy Németországból minél több zsidó család települjön be Pápára. A letelepedett zsidóknak különböző jogokat, juttatásokat biztosított. Úgy látta, hogy a zsidók megjelenése segíti Pápa kereskedelmi, ipari, kulturális felemelkedését. Ezért járult hozzá a Nagytemplom építéséhez.

A zsinagógát 1846-ban avatta fel Lőw Lipót neológ rabbi, aki különben tartalékos lelkész százados volt Kossuth seregében. Erőteljes munkát fejtett ki a zsidó ifjak körében, hogy minél többen vegyenek részt a szabadságharcban „Kossuth apánk” zászlaja alatt.

A Nagytemplom eredetileg neológ templomnak épült. Ezt bizonyítja, hogy a második emeleten, a frigyszekrénnyel9 szembeni résznél mindvégig üresen maradt az orgona helye, és nem kerültek oda padok sem. A tóra- olvasó (bima vagy almemar) a neológoknál közvetlenül a frigyszekrény előtt van, az ortodoxoknál pedig a templomtér közepén.

A templomban szigorúan elkülönítésre kerültek a nők és a férfiak. A férfiak az alsó traktusokban foglaltak helyet, a nők az első és második emeleten. Egy eléggé sűrű vasháló (talán kovácsoltvas rács) szűkítette a fel-, illetve lelátást. Később, amikor az ortodoxok átvették a hitközséget, az orgona helyét meghagyták, a tóraolvasó pulpitus elé középre egy sor padot tettek, és az emeleten a régi rács mellé még egy sűrű rácsot helyeztek el.

A pápai zsinagóga, még a Holokauszt előtti években.

Lényegében három zsidó irányzat volt Pápán. Az „aut.” ortodox közösség, melynek a zsinagóga volt a temploma. Ennek az autonóm ortodox hitközségnek kb. 40–45 %-a neológ volt, mert mindazok a neológ zsidók, akik Pápán éltek – mivel a neológ hitközség megszűnt –, ebbe a hitközségbe tagozódtak be, mint neológok.

1936–1938 előtt Pápa városának emlékezetem szerint 23–24 000 lakosa volt (Központi Statisztikai Hivatal adatai: Pápa megyei jogú városra vonatkozó népszámlálási adatok
1930: 2567 zsidó, az összlakosság 12 %-a, 1941: 2613 zsidó, az összlakosság 11 %-a (A zsidó népesség száma településenként. Bp. KSH 1993.) Veszprémben, a megyeszékhelyen akkor 21 000 lakos élt). Az én becslésem szerint ennek kb. 10–11%-a volt zsidó.

A pápai zsinagóga napjainkban, kívülről.

A zsidó emberek, a zsidó családok tevékenyen részt vettek a város életében. Részt vettek az iparosításban, kereskedelemben, kultúrában. A teljesség igénye nélkül csak megemlítem, a Perutz gyárat, a Leipnik gyárat, a Breuer-féle vegyi üzemet, Kohn József cementüzemét, a Boskowitz-féle pipagyárat, az ecetgyárat, téglagyárakat, esztergályos és műszerész üzemeket, szikvízüzemeket, szabóságokat, stb. A mindennapos szakmák szinte mindegyikét űzte a zsidóság is Pápán, saját munkájával elősegítve e szakmák és Pápa város ipari fejlődését. Ugyanez volt igaz a kereskedelemben is. Ha végigmentünk a Főtéren és a Kossuth utcán, ott találtuk mindjárt a Korein Vilmos fűszer nagykereskedést, a Bischitz vasáru-üzletet, az Eisler-Deutsch üveg- nagy- és kiskereskedést, Kohn Mór és fiait, a Saudek és Breuer rövid- és méteráru üzletet, a Bőhm-féle faesztergályost, azonkívül a Széchenyi téren a Beke üzletet.

A Kossuth Lajos utcában volt egy nagyon érdekes üzlet: a Grosz testvérek déligyümölcs nagykereskedése, ahol életemben először találkoztam naranccsal, banánnal, mandarinnal, datolyával, fügével, szentjánoskenyérrel. Az üzlet tulajdonosai, a két Grosz testvér ortodox zsidók voltak, közvetlenül importálták a déligyümölcsöt, és terítették a többi pápai boltba is.
Emlékezetem szerint ekkortájt a városban hat pékség volt, ebből kettő keresztény, négy zsidó. Keresztény volt a Jókai utca elején a Hajnóczky, valamint az Óvári. Zsidó pékség volt a Rákóczi utcában a Buxbaum, a Corvin utcában a Pollák, a Kossuth utcában a Gottlieb és valahol a Hosszú utca környékén a Hoffmann–Hollós pék. Nagyon jó kenyérrel látták el Pápát és környékét. (Az üzletek felsorolása természetesen nem teljes körű.)

Österreicher bácsi vegyeskereskedéséről szeretnék még szólni.

A Nátus – a Böröczky domb mellett –, Österreicher bácsi üzemeltette Pápán a második benzinkutat. (Az első benzinkút a Széchenyi tér 5. alatt volt és dr. Beke Manó kereskedő üzemeltette.) A benzinkút úgy nézett ki, hogy volt két függőleges, ötliteres, kalibrált üveghenger. Kézi pumpával kellett a benzint oda felpumpálni. Mikor az egyik tele lett, azt leengedték az automobilba, míg közben a másik hengert töltötték meg.

Végül említést teszek a Sági-féle vad- és libamáj kereskedésről, az Eötvös utca elején. A három-négytagú zsidó családok, akik kóser háztartást vezettek, általában havonta egy-egy hízott (8-10 kilós) libát vágattak le, mely libát részint saját maguk tömték, részint pedig a piacon vásárolták meg.

Ha a bérelt lakásunk éppen olyan volt, hogy hátul lehetett libát tartani, akkor mi tömtük a libát, egyébként mi is vásároltuk. Akkoriban nem volt más, csak az ún. Ceres margarinkocka, repce-, napraforgó- és tökmagolaj. Egy ilyen 8–10 kilós libának a zsírja egy négytagú családnak egy hónapig elég volt. A következő fizetésnél megint vettek egy libát. A háziasszonyok izgultak, hogy mekkora lesz a libának a mája. Ha a 100 dekát elérte, akkor a Sági-féle export vállalat dekánként 2 fillérért megvette a libamájat, már amennyiben az epe nem szakadt szét rajta. Egy 100 dekás libamáj behozta a liba árának kb. felét. Anyám mindig azért izgult, hogy 100 deka legyen, mi meg azért, hogy az alatt legyen, mert akkor egész hónapban nagyon finom májzsíros kenyeret kaptunk, a tetején érett libamájdarabokkal elkenve.

A Sági-féle exportvállalatnál találkoztam életemben először szárazjéggel. (A szárazjég tallér alakú volt, és ha kézbe vette az ember, égési sérüléseket okozott.) Ezzel tudták sokáig tárolni a vadhúst és a libamájat, így azok az exportra kerülésükig frissek maradtak.

Akkortájt a skandináv Elektrolux már egész Európában terítette a frizsidereket és mélyhűtő ládákat. Pápán ilyennel még nem találkoztam. Tehát a Ságiék is szárazjeget használtak. A kispolgári családok tudtak venni (nekünk is volt) egy éjjeliszekrény nagyságú hűtőszekrényt, az oldalán volt egy duplafalú kazetta, ahova be kellett helyezni egy jégtáblát, amelyet hangos „Jeges, jeges!” felkiáltással árultak az utcán. Ez másfél napig kb. 8°C-on tartotta a belső teret. Az alján volt egy csap, amellyel le lehetett engedni a vizet. Pápán egyébként úgy oldották meg a hűtést, hogy a Viasz utcában (a mostani László Miklós utcában) voltak a jégvermek. Februárban a Pápa környéki mesterséges tavakról – mikor a jég vastagsága 25–30 cm lett – 8, 10 lovas szánnal napokon keresztül a Jókai utcán, Fő téren keresztül ebbe a jégverembe hordták a jeget. Itt addig tudták tartani a jeget, hogy egész nyáron biztosítható volt a romlandó áruk hűtött tárolása.

Ugyancsak tevőlegesen részt vettek a zsidók Pápa város kultúrájának fejlesztésében. A zsidó önképzőkör színjátszói időnként betanultak egy darabot, egy-egy jelenetet, s azt a nagyközönségnek előadták a Jókai moziban. A zsidó diákok a két kollégiumba: a bencésekhez és a reformátusokhoz jártak. Valamikor a zsidó elemi mellett zsidó polgári iskola is volt, de ez később állami polgári lett. A zsidó tanárok közül megmaradt Bihari Artúr, Faragó Adolf és Láng Károly tanár urak és a volt igazgató, Blau igazgató úr. Nyugdíjazásukig, illetve 1944-ig, elvitelükig a polgári iskolában tanítottak.

A zsidók és a más vallásúak között Pápán nagyon jó volt az összhang, jószomszédi viszonyban voltak, ha találkoztak jól elbeszélgettek, nem volt semmiféle gyűlölet a 30-as évek közepéig.
Az országos politika azonban sorozatban gyártotta azokat a törvényeket, rendeleteket, intézkedéseket, amelyek 1920-tól egészen 1944-ig a zsidók jogfosztását voltak hivatva rendezni, előidézni. Először jött a numerus clausus20, majd a numerus nullus. 22 törvény és több, mint 500, a zsidókat érintő miniszteri, kormány-, alispáni rendelet született, melyek fokozatosan szorították ki a zsidókat az élet összes területéről, és végül az életüktől is megfosztották őket. E rendelkezések több mint kétharmad része 1944. március 19-e, tehát a német megszállás előtt született. Így történt például a vagyonelvétel, az orvosi és ügyvédi kamarából való kizárás, a kereskedelmi tevékenység megszüntetése, a rádió- és telefonkészülékek beszolgáltatása, az úgynevezett fajvédelmi törvény bevezetése stb.

Ezek a rendeletek és törvények óhatatlanul hatással voltak Pápa város életére is. Egyes területeken jobban, más területeken kevésbé. Volt, aki elviekben egyetértett, a gyakorlati megoldással azonban nem. Volt, aki sajnálkozott, volt, aki nem.

Annak is hangot kell adni, hogy voltak bizonyos atrocitások, olyan jelenségek, amelyek az antiszemitizmust növelték, sőt volt az antiszemitizmusnak utcai, városi megjelenése is. Erre a hangulatra nagyrészt befolyással bírt az akkor szerveződő pápai ejtőernyős zászlóalj, illetve ejtőernyős ezred, aminek parancsnokait (és esetleges antiszemitizmusukat) nem az én feladatom minősíteni, ezt majd a történészek megteszik.

Folytatása következik

Koltai Ferenc 

(Részletek Koltai Ferenc: Pápa – Bergen-Belsen – Pápa című visszaemlékezéseiből, amely először 2014-ben jelent meg, a Jókai Mór Városi Könyvtár és a Zachor Alapítvány gondozásában, aztán szemelvényekként az Ember Barát című hitközségi hírlevélben.)