Lobbistákat toboroz Észak-Amerikában az Orbán-kormány alumni találkozó ürügyén

2016 március 4 7:56 de.21 hozzászólás

Sokunk Magyarországon járt középiskolába vagy egyetemre, és rendszeresen kapunk meghívókat alumni talákozókra. Van jelentkezési határidő, gálavacsora, regisztrációs díj és általában emailben kell jelezni a részvételt. Remek dolog ez, megható összejönni a régi osztálytársakkal, vagy sörözni egyet a régi évfolyamtársakkal.

Az Orbán kormány újfajta „alumni találkozót” talált ki propaganda célokra, lobbisták toborzására. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a kormány döntött minderről 2015 március 18-i ülésén.

Minden Nagykövetnek javaslatot kell tennie 5-10 olyan Magyarországon korábban tanulmányokat folytató egyénre, akik “szakmai tevékenységük, közéleti szerepük, illetve személyes elköteleződésük révén eredményesen járulhatnak hozzá a rendezvény sikeréhez.”

A levél szerint, “Az adatok begyűjtése során javasoljuk, hogy konzultáljanak a fogadó országban működő főkonzulátusainkkal, amennyiben ilyenek vannak, illetve kérjék ki tiszteletbeli konzuljaink tanácsát is, és az összesített listát terjesszék fel.”

A magyar kormány adatokat gyűjt korábban Magyarországon tanult amerikaiakról és kanadaiakról? A magyar főkonzulátusok és tiszteletbeli konzulok értékelik azt ki? A magyar kormány döntése alapján?

Jól olvasom?

Először is személyes adatok gyűjtése és értékelése amerikai és kanadai állampolgárokról számos jogi és adatbiztonsági problémát vet fel. Ha pedig megfelelő „személyes elköteleződésű” személyeket keresnek, akkor azokra az észak-amerikai lobbizás törvényei vonatkoznak.

Remélhetőleg Prőhle Gergely helyettes államtitkár megmagyarázza a KMH olvasóinak, hogy miféle személyes adatok gyűjtésére buzdítja kollégáit? És egyáltalán miről szól a körlevele?

György Lázár

*

letter-prohle

21 hozzászólás

  • Ezt a Pröhlét én hallottam egyszer beszélni a Klubrádióban.

    Firkás, minden hájjal megkent szakembernek tűnt.

  • Ebben semmi rosszat nem találok!
    Persze, annak más aki keres, az talál is.

  • Geyza!

    Pröhle a Barszelónai Világkiállítás pavilon-panama hőse.

  • Figyelő:
    nem is lenne ezzel semmi baj ha nem az adófizetők pénzét herdálnák pártpropagandára !!

  • Don Golo:
    nem hallottam a barcelonai esetről.Mi volt ott ?

  • Geyza

    2016 március 5
    8:04 de.
    Milyen pénzet? A meghívás MINDIG emailen vagy papír formába megy ki. A bélyegköltség az a nagy pénz, amit elherdálnak?
    Hány ilyen összejövetel van évente?

  • Figyelő:
    Ha csak bélyrgköltség lenne , az nem nagy dolog.
    Meglehet VALÓBAN nincs rajta több költség , de idáig az ilyesmire mindig horribilis pénzeket költöttek.
    Tehát joggal feltételezheti bárki , hogy ebben az esetben is 100 milliócskák folynak el erre-arra .

  • Figyelő:
    EZT olvasd el, ha már pénzeknél tartunk.
    A FIDESZ-nek és többségének bája…
    http://nepszava.hu/cikk/1087577-uj-csapas-az-autosokra-a-fovarosban

  • Márc.15.-én idén is – miként tavaly, tavalyelőtt – lengyel szimpatizánsait hozatja el a kormány különvonattal az ünnepi megemlékezésre.
    Igaz, mi demokraták, liberálisok, szabadságszerető magyarok a pedagógusok tüntetésére megyünk !
    Szervusztok, jó napot !

  • mavtelep, mi agyarok meg a március 15-ki ünnepélyre megyünk, szabadságrcunkra emlékezve!

  • mavtelep, mi magyarok meg a március 15-ki ünnepélyre megyünk, szabadságharcunkra emlékezve!

  • Figyelő:
    “mavtelep, mi magyarok meg a március 15-ki ünnepélyre megyünk, szabadságharcunkra emlékezve!”

    Hogy Ön IS magyar, az kétségtelen. Nem kevésbé kétségtelen az is, hogy Ön nem konzervatív (ami persze nem baj); egy konzervatív, soha nem ünnepelné meg egy forradalom évforulóját.

  • mavtelep!
    Ez jellemző a libsikre….március 15-én is tüntetésre,cirkuszra járnak,a tisztességes magyarok meg az 1848 szabadságharcra emlékeznek…..Óriási különbség van köztünk szerencsére.Ami LENGYELEKET ILLETI aki tanult történelmet,az tudja,hogy a közös
    múlt miatt jönnek velünk ünnepelni(Bem stb.a gyengébbek nézzenek utána) Régen tilos volt megemlékezni,kokárdát viselni(komcsi,szoci
    rendszerek)most a rendszerváltás után sok évvel is az utódpárt
    jellemtelen hívei miatt nem lehet békésen ünnepelni……
    Nagy szégyen ez rájuk nézve,akár kint akár itthon élnek,nekünk meg
    az a szégyen hogy ők is magyarok(?)vagy csak voltak,mert szerencsére sokan már nem az itthoni levegőt szívják!!!

  • Egyébként hasonló cikk a napokban is megjelent,üldözési mániájuk és
    a sz…keverésük,uszításuk bizonyítandó….pfuj!

  • Figyelő!
    annyi hülyeséget írnak itt…nem konzervativizmus kérdése egy nemzeti ünnepre való megemlékezés,hanem MAGYARSÁG függvénye!
    A lengyelek maguktól jönnek és ez bizony nagyon fáj a leszerepelt
    szélső balosoknak…az ő bajuk.
    Aztán mind a 48-as mind az 56-os megemlékezés egy igazi magyarnak
    természetes.
    Ma nincs szükség szabadságharcra,mert senki sincs elnyomva,és demokrácia van,amit az is bizonyít,hogy nem lőnek senkire,szabadon
    mocskolódhatnak,írogathatnak itthon és kint is,meg még a szemüket sem lövik ki,mint Gyurcsány idején…..
    na nem csak aljasok,de még sötétek is,mert a tisztességesek kivetik maguk közül az ilyen söpredéket,és a jövőjük “0”!!!!!
    Sokan ezért nem mernek kimenni egy méltó ünneplésre,mert nem akarnak ilyenekkel találkozni!

  • Marcsi!
    SOHASEM volt tilos Márc 15-ről megemlékezni , sőt , minden évben meg is emlékeztünk róla.
    Kokárdást is viselt aki akart.
    Igen , a “komcsi szoci rendszerek” -ben !
    Az iskolában is tanították, eléggé alaposan.
    Csak éppen nem volt munkaszüneti nap.
    Ennyi.
    A faterom történész volt ,1848-49 volt a szakterülete.
    A sújosan Rákosista időkben készült az egyik legjobb, témával foglalkozó film :

    FÖLTÁMADOTT A TENGER (1953)

    Rendező: Nádasdy Kálmán, Ranódy László

    Főszereplők: Básti Lajos, Görbe János, Makláry Zoltán, Bessenyei Ferenc, Ferrari Violetta
    Ismertető: Az 1953-ban készült film az 1848/49-es időket eleveníti föl, a forradalmárok harcát a belső és külső ellenséggel szemben. Petőfi kezdetektől ott van az eseményeknél, még tiszti rangjáról is lemond, hogy Bem seregében harcolhasson. Bem felveszi a harcot a túlerővel, s a magyar sereg, Gábor Áron ágyúinak segítségével leveri az ellenséget.

    Apám mint hadtörténész őrnagy járult hozzá a film elkészüléséhez , szakmai segítséggel.

    Szóval Marcsi…ma Nőnap van , nem akarok belédkötni de ekkorákat már ne hazudozzál jó ?

  • Tessék.
    Itt a teljes kétórás film.
    A “betiltott” Szabadságharcról.
    A “komcsi szoc” időkből.
    Azok az aljas komcsik nemátallottak színesfilmet kiutalni hozzá, végtelen aljasságukban.
    Pedig akkoriban talán csak Hollywoodban készültek színes filmek.

  • Nálam a film nem jön fel rendesen Linux alatt a KMH-oldaláról közvetlenül.Csak a fele látszik.
    Ezért ismét kirakom a linket úgy , hogy a “WWW.” -t lehagyom a link elejéről
    Aki megakarja nézni másolja át innen a linket és írja be az elejéra azt hogy ” www.”

    youtube.com/watch?v=-hke-qbAvTQ

  • Igen, a Rákosi időkben (akkoriban még otthon éltem) volt ez a film, mert kellett valamit a népnek nyújtani, a sok borzalmas magyar és orosz film mellett.
    Az iskolákban is nagyon megünnepelték a március 15-két.
    Hiszen az elnyomás ellen volt a szabadságharc s mivel az orosz megszállás is a német uralom “felszabadítója “volt.
    Csak ne tartott volna olyan soká, 57-től meg a hasonló diktátor, Kádár János.

  • Válasz annak aki szerint akonzervatív nem ünnepli meg országának a forradalmi emlékét. Teljesen félre informálódött. A konzervatív az aki a nemzeti emlékeket előbbre tartja az internacionális gondolkodástól!Például, Amerikában a legnagyobb hazafiak a konzervatívok.

  • Figyelő:
    Elárulok valamit de ne mondd el senkinek:
    ÉN még nem láttam ezt a filmet !
    MINDENT tudtam róla , apám elbeszéléseiből, ismertem minden részletét , még azt is hogy a katonáknál csak az első sorában voltak igazi 48-as puskák, a távolabbiaknak fábol készítették el a korhű utánzatokat.

    Most tegnapelőtt láttam először…hát mit ne mondjak..megkönnyeztem.

    Talán azt a részt nem ismertem amikor kalandosan hozzák Gábor Árontól az ágyúkat.Arról nem tudtam.Az a rész elég gyengére sikeredett szerintem. Ahogy 3-4 ember emeli a szekére az ágyút..hát az kimaradhatott volna..

This site is protected by Comment SPAM Wiper.