SAUL ÚTJA – A gondolattól a világhírig

2016 március 5 4:01 de.87 hozzászólás

„Az emberiség legsötétebb óráiban is megszólal bennünk egy hang, amely segít embernek maradni. Ez a film ebben reménykedik.”

(Részlet Nemes Jeles Lászlónak, az Oscar-díj átvételekor elhangzott üzenetéből.)

SAUL ÚTJA

A gondolattól a világhírig

című könyv bemutatója volt tegnap este az Örkény Könyvesboltban.

A bemutatón Váradi Júliával és a film alkotóival

László Ágnes, a könyv szerkesztője

beszélgetett.

Egyedülálló világsiker az Oscar-díjjal megkoronázva!

Nemes Jeles László rendező és alkotótársai sok éven át készültek ennek a különös, egészen egyedi koncepcióval megvalósított filmnek az elkészítésére. Megrázó és a nézőt „aktív útitársként” kezelő Saul fia című film olyan mély, talán tudat alatti érzelmeket és gondolatokat hoz a felszínre, amelyek hatása alól senki sem tudja magát kivonni.

Mi minden kellett ahhoz, hogy a film készítői a holokausztról, elsősorban Auschwitzról egészen új hangon megszólaló, új filmnyelvet teremtő alkotást hozzanak létre? Erről beszélgetett Váradi Júlia a Saul fia készítőivel, Nemes Jeles László rendezővel, Röhrig Gézával, a főszereplővel, Erdély Mátyás operatőrrel, Zányi Tamás hangmesterrel, Rajk László díszlet- és látványtervezővel, Vági Zoltán történész szakértővel, Sipos Gábor producerrel és Havas Ágnessel, a financiális hátteret biztosító Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatójával.

Az interjúkötet a gondolat megszületésétől a világsikerig viszi végig a történetet, valamint a film néhány meghatározó jelenetéről, a forgatás emlékezetes pillanatairól készült fényképeket és eredeti dokumentumfotókat is tartalmaz.

(sajtóanyag)

A könyv a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg.

Fotók: Gergely Bea

172

183

206

210

233

270

292

 

87 hozzászólás

  • Nem tartom igazsagosnak azt hogy egy olyan orszag kap Oscar dijat ahol az emberi elet semmit nem er! Ahol az allampolgarok nelkuloznek, a gyermekek eheznek, a menekulteket nem engedik be meg a gyermekek elete sem szamit akik haborus orszagbol jonnek! Megertem es tisztelem a Holokauszt megemlekezeserol szolo minden informaciot, de talan a film keszitoi a magyar miniszternek szonokolnanak az emberi eletrol! Kozel 200 ember halt fagy halalt az utcan vagy az otthonaban! nem orulok a dijnak es igazsagtalannak tartom!

  • Nem az ország kapta a díjat, hanem a film készitői.

  • Marianna
    2016 március 5
    8:27 de.
    Kedves Marianna.
    Ezeken az oldalakon találsz legalább harminc olyan topikot, ahol a kormányt lehet ekézni.
    Ez az írás nem a kormányról, a visszaélésekről, a becstelenségekről szól.

  • Marianna!

    Ezt a díjat egy tehetséges fiatal magyar rendező,főszereplő stb.
    kapta,nem Orbán,nem a kormány……és minden tisztességes magyar ember örül ennek pártállástól függetlenül!
    Szegénység volt régen,most is van és lesz is,nem csak itthon és Kelet-Európában,de a gazdag nyugati országokban,sőt még Amerikában is.(Vannak ijesztő statisztikai adatok)Jó lenne felszámolni,de a közeljövőben nem fog sajnos megvalósulni……talán a „kommunizmus” oldotta volna meg,ami szerencsére nem következett be(talán Észak-Korea…de ott is csak diktatúra van)
    A cikk lényege,hogy egy kis ország polgárát ismerték el,egy nemzetközileg rangos eseményen,megérdemelten!
    sem az van,hanem diktatúra)

  • Marianna valószínűleg hallott a legújabb kormányközeli fuvallatokról.

    Mert már EZT is le akarják nyúlni , mint eddig mindent:

    Göncz Árpi bácsit (életében persze mocskot szórtak rá )
    Tom Lantost ( míg élt mocskolták )
    Meg még ki tudja kiket, akik nem tudnak védekezni ellene.

  • Marianna!

    Itt téylag egyéni művészi teljesítményt díjaztak.

    Másrészt érdekes a fagyhalottakról kifejtett álláspontod. Nem pont ide illik, de kénytelen vagyok itt reagálni rá. Megfigyeltem, mostanában magyarországon minden hétre esik 1-1 halálos vasúti gázolás (= évi kb 50), amit csupán a „közlekedési hírekben”, amelyet csak röviden említenek meg, mint egy közlekedési akadályt a sok közül. A rendszerváltást megelőző évtizedekben évente mindössze 1-2 ilyen eset történt, akkor is hetekig beszéltünk róla.
    Meggyőződésem, hogy ezek többsége bizony szociális indítékú
    ö n g y i l k o s s á g, amelyet az áldozat adatai közlése nélkül a Nemzeti Hírközpont (MTI) kíméletesen besuvaszt a jellegtelen (MÁV)-hír kategóriába.
    Magyarország jól teljesít. 🙁

  • A keresztyén jóerkölcs nem vesz tudomást az öngyikékről.
    Szőnyeg alá velük.
    Nálunk különben sem maradhat senki az árok szélén.
    Mikor odale több a hely.

  • Geyza
    2016 március 5
    5:48 du.

    Kertész Imrét elmondta a ballib sajtó mindenféle szenilis vénembernek, mikor Orbántól elfogadott egy plecsnit, amit egyébként vissza is utasíthatott volna.

    Csodálkoznék, ha Nemesék visszautasítanák az állami kitüntetést 15-én, de akkor ők mik lesznek? Mephistók?

  • Hazzaykám:
    Memmondom őszintén nem tudom és nem is nagyon érdekel.

  • hazai lámpa!

    Igaza van,ami Göncz Árpádot illeti megérdemelt minden elismerést.
    Tom Lantos már más kérdés,Kertészről meg már nem érdemes beszélni…
    persze,hogy elfogadta,de az a baj,hogy még mindig birtokolja…..!

  • Ja és félreértés ne essék,nem Kertész irodalmi munkásságával,
    teljesítményével van baj,hanem a jellemével,magyarságával…..
    és ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül,sokan így gondolják!
    Nemes megérdemli mind a kinti,mind az itthoni elismerést,valamint a tehetségén kívül normális és tisztességes is!Ez nem pártállás kérdése!

  • mARCSI megint akkora idiótaságot mondtál..de már megszoktuk.Aki idióta az az is marad.
    Javasolnám a kedves kommentelőknek , NE világosítsák fel agynélküli marcsit hogy megint milyen baromságokat irt.
    Had maradjon meg okosságának hitében, mikozben ezrek röhögnek rajta.

  • ezrek, olyanok, mint te. Az olyanok, mint én nem röhögünk rajta. Ti meg röhögjetek csak nyugodtan. Az ezren kívül a többi milliót a ti kényszeredett jókedveteken csak nevetni tudunk.

  • geyza…már megint hallgatnod kellett volna…..mint máskor,te azt sem érted, amit kérdeznek,a lényeg,hogy a többség érti,ne erőlködj…

  • tropa!
    Köszönöm,de az ilyen leépültek sokan vannak sajnos,még szerencse,hogy ezen az oldalon nincsenek ezren…..megsérteni
    nem tudnak,nincsenek azon a szinten!

  • tropa:
    Örvendetes hogy egymillióan vagy.
    Muterod hogy tud neked cipőt venni ?
    Mind a kétmillió lábadra ?

  • Agyatlanka:
    Nem akarnálak megsérteni , az ilyesmit meghagyom neked.
    Csak az igazságot mondom, mégha fáj is:
    Te vagy ennek az oldalnak az udvari bolondja.
    A vég nélkül ismételgetett ökörségeiddel.

  • Bolond lyukból,bolond szél fúj…..ugye geyza,te csak tudod?de azt is,hogy egyre többen így látják,még az a szerencse,hogy jó messze
    vagy és a kanadai prérin a farkasok is bűzlenek,de a civilizált normális embereket nem zavarják, így engem sem!
    Na pá büdöske….

  • Ha netán Izraelben élnél a „besorolásod” akkor sem változna,és szerencsére az is jó messze van innen…!

  • Agyatlanka:
    Ha valami penetránsat szimatolsz, zárd szorosabbra lábaidat.
    Meglátod egyből tisztább lesz környékeden a levegő.

  • Nemcsak sötét,de szokás szerint közönséges is vagy,magaddal foglalkozz,tisztálkodj rendesen,fogmosás is…az „agymosást” meg bízd az orvosokra,mert neked már a gondolataid is bűzlenek…..szerencsére
    a hasonlókat nem zavarja,meg tőlem messze vagy……

  • Ja és szerencse,jobb ha tudod nem a normális milliókhoz,hanem
    a szánalmas kevesekhez tartozol….

  • Hogy a cikknél maradjunk,sajnos megjelent egy (több újságban is)cikk
    hogy a díjátadón Nemes nem akarta,hogy R.Géza is mellette legyen amikor a díjat átveszi,mondván ez a szabály,…hát ez mint kiderült nem volt igaz,arról már nem is beszélve,hogy a főszereplő alakítása
    nagyban hozzájárult az elismeréshez.!!!
    Aztán ,amikor Szabó István 34 évvel ezelőtt megkapta az Oscart bizony
    felhívta Klaus M.B.színészt is a színpadra!Nem lett tőle kevesebb…
    Ez természetesen nem von le semmit N.J.L tehetségéből,a díj jogosságából,de emberileg,.etikailag azért kicsit visszatetsző….
    Nem kellett volna….

  • Agyatlanka.
    Na és most ezzel mit akartál mondani?
    Amit mondtál az olyan mintha semmit sem mondtál volna.
    Akinek az agya helyén csak káposztalé van , annak a mondadója is olyan:
    Híg és löttyent.

  • Neked nem osztottam lapot geyza….ennél egyszerűbb dolgokat sem értesz,az értelmes rétegnek írtam,akik képesek felfogni,és szintén
    van agyuk,ami még nincs elborulva mint neked!

  • Geyza,
    másik oldalon írtam,hogy eddig mindig,mindenben egyetértettem Veled Most kivételesen csalódást okoztál.Rosszul aludtál,hogy egy tudatlan szerencsétlen,öregasszonnyal csörtézel?Talán megtanítani szeretnéd bármire,amit úgy sem képes megérteni,mert nincs neki mivel!?Ne csináld,mert még megtévesztheted.Előbb-utóbb még azt fogja hinni, hogy bárki szemében is embernek számíthat Ő-Schweinkisége.

  • Gyuri10:
    Egy népnevelő veszett el bennem.
    Ezt a szerencsétlen nyanyát próbálom itt építő jellegű tanácsaimmal a helyes útra igazítani, mint jó parkőr a pázsiton a nagy fekete galacsinhajtó bogarat.
    Hisz azzal is célja van Istennek, de nem szabad hagyni hogy elkóricáljon mindenfelé, olyan irányokba ahol nincs neki semmi keresnivalója , nemiga ?..:)

  • CsAK EGY PERCRE NÉZTEM BE IDE ÉS LÁM MEGINT ELMEBETEGEKKEL TALÁLKOZTAM….akik vagy nem akarják,vagy nem képesek(vagy mindkettő
    súlyosabb esetben…)megérteni ,amit írtam,az a lényeg,hogy a normális többség érti!Itthon jelent meg a cikk,pár kinti sérült…
    meg ugye nem számít,ha normálisak lennének, akkor sincsenek képben,de ugye nem azok???!!!!!
    Na részvétem!nem érek rá!
    (Program.,szórakozás,normális emberek,vendégek stb)

  • ja geyzának talán saját magát kéne megnevelni(önkritika,mérce hiányában ez reménytelen…),bár sokak szerint erre
    képtelen,de legalább gyógyíttassa magát,főleg ha ott jobbak az egészségügyi ellátások,meg pláne tisztességesebbek az orvosok,mint itthon(nálunk sajnos az utóbbiakból van „hiány”….)
    Jó éjt ápoltak! (Jó ,hogy kint van,mert itthon egyes pszichiátriai
    intézetekben rendszeresen verik a betegeket!!!)

  • Marcsi:
    Kár volt azért a percért.
    Ha nem jönnél ide,hidd el neked is jobb lenne.
    Megnyugodhatnál szépen,az unokádnak köthetnél sálat.
    Az inkább lenne a te dolgod mint itt ökörségeket írogatni.

  • Marcsi,
    elnézésedet kérem,hogy hívatlanul közbeszólok.Aggódok a lelkiállapotod miatt.Félő,hogy nem tesz jót neked ha túl sokszor engednek ki a zártosztályról.Úgy lövöldözöl itt,mint egy elszabadult hajóágyú,pedig már sokszor elbúcsúztál mindenki örömére.Azt reméltem hogy egyensúlyba kerülsz önmagaddal.Már nem is tudom mit gondoljak a magyar orvosokról.Persze az is lehet,hogy azért pufoghatsz szabadon, mert az értékesebje már emigrált?!

  • Gyuri10:
    Agyatlanka abba a szerencsés helyzetben van , hogy -Petőfit idézzem szabadon- :
    „Amit rákentek a szocikok, lemossuk a baromságot”
    Vagyis a mostani Kormány , azután hogy a szocik bezárták a Sárgaházat , most ismét letrehozták pszichiátriai intézetet.
    http://frissvideok.hu/hirek/276444-video-ujra-nyilik-a-pszichiatria
    A hírek szerint lesz gerontopszichiátriai osztály is , az ilyen aggkori agylágyulásban szenvedőknek , mint ez a Marcsi itten.

  • na itt sokaknak maguk miatt kellene aggódni,csak erre még nem jöttek rá,szegények…….állapotuk az őrjöngő leveleik is mutatják!
    Részvétem!
    Jó film jön,legfeljebb a reklám alatt nézek be,hogy jót derüljek…

  • Tropának,hazai lámpának,Figyelőnek …stb.szóval az értelmeseknek üzenem,hogy a TÉMÁNÁL maradjunk,Nemes Jeles László,Röhrig Géza fsz,
    meg Erdély Mátyás öperatőr kapja meg a Kossuth- díjat a filmért,most
    március 15-én,aminek mindenki örül,gratulálunk!Igy igazságos!
    Aztán szerencsére sok selejt távozott hazánkból(kitüntetett is….)de sajnos szép számmal maradtak itthon is……
    Én válaszolni szoktam,lövöldözni kint szokás,főleg Izraelben,itthon
    a normális emberek beszélgetni,legfeljebb vitatkozni szoktak.
    Sötét geyza már az előző,cikkel kapcsolatos hozzászólásom sem értette(be is vallotta a szerencsétlen…)ne „izgassa” fel magát egy
    válasszal…..

  • Ez a normális,demokratikus eljárás Idióta Marcsa szerint:

  • Az, hogy kinek adnak vagy kinek nem adnak Kossúth dijjat, attól függ hogy a Kormánynak pillanatnyilag mi az előnyős.
    A teljesítmény indifferens.
    Mondok példát:
    Ákos, a raffinált hungarofasiszta* énekes , aki ezt a gusztustalan szövegű nótát prezentálta hatásos hangszereléssel, szintén megkapta a Kossúh dijjat :

    http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/477/akos/a-bosszu-nepe-zeneszoveg.html

    Akkor nyilván kellettek a Kormánynak a csontnáci szavazók.

    Most úgytűnik a Világ szimpátiájából kell(ene) neki pár morzsácska , ezért tolakodik rá erre a filmre.

    Pontosabban kicsit csillogni akarnának vele az Oszkár farvizén.

    Dehát..ettől már nem lesz jobb Mo. megítélése a Nagyvilágban.
    Odalett a nimbuszunk, amit még Horn Gyalu és Német Miki gründolt össze nekünk, pedig akkor még ideiglenes jelleggel szovjet csapatok állomásoztak itten .

    *A „hungarofasiszta” abban tér el az ortodox fasisztától hogy mélységesen antiszemita. Mussolininél vagy Salazarnál ilyesmi nem volt megfigyelhető.

  • Marcsi,
    talán túl naiv vagyok,de a szokásosnál is blődebb beírást követtél ide. Rőhrig Géza után pl elképzelhetetlen mit jelent a fasz.még akkor sem érthető,ha az”a”betűt kihagytad.Mint sok egyéb értelmeset is ki szoktál hagyni mondandóidból.Persze vannak nálam fiatalabbak is,akik nálam sokkal idősebbek bajaival(öregkori demencia)vannak megáldva. Nem állítottam,hogy te lövöldözöl,mert szerintem még saját magadnak is csak mellélőni tudnál.Különben ne hidd,hogy Magyarországot csak selejt orvosok hagyták el.Két új bevándorló magyarországi orvos haverom van.Fantasztikus tudású emberek. Lehet,hogy selejt orvosoknak azokat nevezed akik véletlenül nem zsidók?Amennyiben nem zsidók is képesek az orvosi diploma megszerzésére.További kellemes filmnézést és kokárda készítési kísérletezést kívánok.Utána ne felejtsd el az izraeli érdekeltségű gyógyszergyár készítményét bevenni és jó éjszakát,szép álmokat.

  • Olvasgatva itt a sok pisológus írtikülísit egymásilag, a tanittóur emondott eggy viccet, de aszonta itten murvára megáll..
    Szal.. Pisológusná fexik a pácijencs. Doki meg kírdez:
    – Vóta családba ollan, aki mentális betegsígbe szenvedett?
    – Nemvót. Nekem ugytünt mindeggyikük élvezte..

  • IDIÓTA GEYZA!!!
    Mindenki ismeri az MSZP-s „sérelem”történetét,ami nem a kormánytól indult ki foglalkoznak vele illetékes szervek ,kivizsgálják(hanem egy polgármester feleségétől,az sem bizonyított,hogy a kopaszok az ő emberei voltak)Aztán ugye ehhez a cikkhez semmi köze!!!!!
    Aztán nem érdekből szokták a díjakat osztani,mint egyes HÜLYÉK!!! állítják („fasiszta” kormány,agyrém….) a kormánynak erre semmi szüksége,nem politikai,
    hanem művészeti elismerést adtak,ha nem adták volna, akkor is kormányon maradnak,szánalmas és szerencsétlen vagy,nem kicsit hanem nagyon!!Minél több hülyeséget írsz annál inkább égő neked meg a hasonlóknak!!!te még az átlag sötét szélsö balosoknál is
    sötétebb vagy!!!

  • Gyuri10,te egy fokkal eddig…”értelmesebb” voltál,talán képes vagy felfogni amit írtam,segíts geyzának…..ha képes vagy rá!
    Abban bízom,hogy az itthoni és kinti normális emberek talán megértették a cikkel kapcsolatos hozzászólásaim,és csak azért nem
    írnak véleményt,mert egyszerűen elképedtek ennyi idétlenség láttán,vagy képtelenek megőrizni a jó modorukat…..
    Na nyugi,én jól vagyok!

  • Marcsi,
    én nagyon jó tanuló voltam.A magyar nyelv különösen kedvenc tantárgyam volt.Igaz elmúlt azóta 6 évtized,de a nyelvet mindig műveltem és szerettem,akkor is ha művelői egy részétől undorodtam és ma is megvetem őket.Sajnos a te beírásaid nagy része nem éri el felfogó képességem alsó szintjét sem.Érdekes módon még Geyzával is van egy kis problémám.Nagyon is okos fiúnak tartom és pontosan ezért nem értem meg miért csörtézik értelmetlen,kezdődő esetleg már nem is kezdődő demenciásokkal.Gondolom előbb-utóbb kinövi.Meg előbb utóbb én is átadom a helyet az elszabadult hajóágyúknak.

  • Marcsi ne kiabájjá te gyagyás elment a maradék eszed is.

  • abban bízik hogy tán a kinti meg itthoni értelmes emberek megértik a hozzászólásait

    Istenem…

  • Gyuri10!

    Lehet,hogy jó voltál magyarból.de most semmiben sem vagy jó…..
    aztán az ÁLTALAD mint a fórum egyik „értelmiségije”közölt szót,hogy
    „fasz” te és nem én írtam le…Kezdesz geyza szintjére süllyedni …
    se te,se ez az agyalágyult geyza nem értitek a normális szót….hát ez van,az állapototok romlását a beírásaitokból pontosan nyomon lehet követni…..a saját érdeketekben forduljatok orvoshoz,meg a
    fórumot se járassátok le még jobban….!

  • Szerencsétlen Gyuri 10,te nem csak sötét vagy hanem még hazudsz is
    én a főszereplőt az általad állított jelzővel soha nem illettem,(ha okom lett volna rá akkor sem ez a stílusom,mint nektek…)hanem pontosan dicsértem!!!örültem az itthoni elismerésének!!!!
    Na tényleg egyre tragikusabb a helyzetetek!
    Ami az orvosokat illeti talán itthon jobban tudjuk mi a helyzet…..
    vannak nagyon rendesek lelkiismeretesek,de sokan lelketlenek,kórházi
    ellátás keretében is próbálják a kiszolgáltatott betegeket JOGTALANUL megvágni,meg még egy sem halt éhen itthon!
    Egyébként ti zsidóztok örökké(ez már beteges),nem a vallásotokkal,származásotokkal van baj,hanem az ELMÉTEKKEL!!!!!!
    meg ugye hitetek sincs….
    Rossz lehet a kinti orvosi ellátás,ha az ilyen állapotban lévők
    nincsenek zárt osztályon…itthon vannak egészségügyi problémák
    ,de az ilyenek ment ti azért már rég ápolás alatt állnának,annyi hely még van……!

  • Ja visszanéztem és rájöttem,hogy a „fsz”rövidítést értetted el,illetve nem fogtad fel ugyanis az a főszerepkő rövidítése,te szerencsétlen,nem gondoltam,hogy ennyire tragikus az állapotod….
    Nagy az Isten állatkertje!!!!!

  • Marcsi:
    Jókat írsz, csak az a baj velük hogy ezek mind afféle „kontraviccek” !
    Olyan vagy mint az óvodás, ahogy makacsul ismételgetsz minden építő jellegű kritikát amit veled szemben megfogalmazunk.
    Pedig mi csak jótakarunk neked, elhiheted.
    Szeretünk téged, mégha ilen kis hüle is vagy.

    Mindenki Isten teremtménye, még a svábbogár is…

    Más.
    Zakkantnak az összefüggéstelen félszavait nehéz megérteni.
    Csapong ide-oda a kontroll alól kikerült elme , leír dolgokat aztán elfelejti aztán más jut eszébe aztán viszakanyarodik az elejére…nehéz az ilyennel.
    Mivelhogy jól ismerjük gyűlölködő attitűdjét, legjobb ha -mások számára érthetetlen- betűkonstellációiból a legrosszab variánst vesszük, mert az áll jelleméhez a legközelebb.

    Szaal Marcsuka moderáljed magad ha azt akarod hogy emberszámba vegyünk.

  • geyza neked és a hasonlóknak nem kell szeretni nem tartok rá igényt,vannak bőven ,akik
    szeretnek és okkal,moderálni meg nem nekem kell magam…..nem olyan a stílusom eleve….,de ha esetleg te képes lennél normális eszmecserére,az
    örvendetes lenne,de ennyi idő után sajnos nem hiszek ebben…..és
    nem biztos,hogy sikerülne!Elég ha nem válaszolsz,vagy ha nem bírod ki,akkor kulturáltan és főleg érvekkel!

  • Igyijotyka:
    Nyugi, csak viccből mondtam.
    Nem érzed benne a kifinomult cizellált gúgyt?

  • Maruszja Igyijotovics:
    Hiba hogy elutasítod az emberek szeretetét.
    Egészen el vagy már vadulva !
    Maugli hozzád képest tanársegéd a Yale-n !

  • Geyza,
    hogy csinálod ezt?Mindig fején találod a faszöget!Jó a Maugli is,de ez az észcsődtömeg sajnos jobban hasonlít a Novarrán elszabadult ágyúhoz.Erre bizonyítékot csak akkor lehetne bemutatni,ha fényképen össze lehetne hasonlítani marcsikát az ágyúval.Lövöldözés közben. Tudod milyen jó poén lenne,plakátnak kiragasztani a városligeti ZOO kapujára.Még a denevérekben is megfagyna a vér a félelemtől.De addig folyvást küzködni kell…

  • Gyuri10:
    Naon eccerű:
    Fakalapáccsal csépelem a fejem.
    Ha fáj, akkor mellé
    Ha szúr,akkor a faszög.

    Löveg-kérdés:
    Na jó jó…de emésztő-csatornájának melyik végivel lövöldöz ?
    Persze…végülis mindegy.
    Alul-felül ugyanaz jön belőle:
    A bűzhődt neonáci antiszemita szar.

  • svábbogár,vagy csótány tök mindegy ,mindkettő féreg én erre gondoltam….ezektől ne várható el ész és még gusztustalanok is.
    Egyébként nem csak az a baj,hogy a gúnyolódást értem,(bár nem érdekel)hanem ennél
    többet is….,ezzel szemben az én értelmesen leírt mondataim többek
    agyához nem jutnak el…de sebaj!
    Azt azért én nem állítanám,hogy szeretlek benneteket(nem vagyok az orvosotok)persze én sem tartok rá igényt!

  • geyza a fórum szégyene,csak ő képzeli,hogy a „krémje”…..
    az,hogy sötét az,hogy jellemtelen az,hogy bunkó….az nem új,de,hogy
    még „jópofizni”, szellemeskedni is próbál,az már csak hab a tortán!
    Nem izgat,jót derülök szerencsétlenen(sírjanak a hozzátartozói…van miért!)
    Na pá,a kultúrát választom!

  • Igyiotovnya rufnya:
    Nemgondolod hogy egy liberális demokrata fórumnak inkább a magadfajta csak gyűlölködni tudó , lealjasult antiszemita megátalkodott balhékeltő inkább a szégyene ?
    Én jól érzem magamat a hasonló gondolkodásúak között, a kedvemre való cikkek olvasása közben.
    ÉS te ?

    Te csak azt a szellemi szemetet öntöd ide amit a kedvenc náci ujságjaidból merítesz , pedig MI arra egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak.
    Mégis mindenkit elárasztasz folyton azzal a szennyel , amiben TE dagonyázni szeretsz.
    Undorító vagy , akár csak a helyi barátaid és a nézeteid. Pfuujjj..

  • Harcsa-Marcsa:
    Látom azé mégsem vagy annyira buta:
    Vetted hogy a sbábbogár,mint hasonlat,terád értendő.
    Annak a gusztustalanságával és undorító mivoltával együtt.

    Kedveském,tudsz te okos is lenni ha nagyon összeszeded magad.
    Olyankor mégjobban szeretünk tégedet.

    (Virágot azért ne remélj idióta.)

  • geyza nálad butább,aljasabb,jellemtelen ember kevés van….
    válasz:”00000′ vagy!Csak így tovább…..

  • „dagonyázz tovább a szennyben”,te genetikai lelet..a hasonlókkal!

  • Harcsuka: 😀
    Köszönöm a kitűnő hozzámszólást.
    Akkor lennék bajban, ha az ellenkezőjét fuvoláztad volna.

  • Az,hogy ha valaki sötét,trágár és gyűlölködő már magában is minősíti de,hogy még „jópofizni”is mások utánzásával(falusi..)igyekszik,az már nagyon égő és ráadásul nem jön be,nevetgess csak magadban,van min!

  • Azért,hogy a témánál maradjunk Nemes J.L a főszereplő és a rendező Kossuth díjat kaptak,amit meg is érdemeltek,idáig rendben a dolog,de azon kívül,hogy a „dobogóra”Nemes kint nem engedte fel a főszereplőt
    (amit régebbi hozzászólásomban kifogásoltam is,mivel nem volt etikus
    pláne,hogy R.nagyban hozzájárult a film sikeréhez!!!)március 15-én
    a díj átvétele után,részt vettek a Kossuth téri pedagógus tüntetésen,amihez nem sok közük van…..
    Hát ez megint kicsit gusztustalan dolog,délelőtt átveszik a díjat
    délután meg tüntetnek ugyanazon kormány ellen,akikkel tárgyalásos
    békés úton is lehetne egyezkedni,az egyébként több jogos követelés
    érdekében!
    Nem dőlt össze a rendszer,nem történt semmi,de azért kicsit elítélendő,nem korrekt,ízléses dolog!

  • Marcsi
    2016 március 16
    6:17 du.
    T Hölgyem, ugye hülyéskedni tetszik?
    Mi a bánatos lóvagina köze van egymáshoz a kettőnek?
    Ha valaki kap egy Kossuth díjat, akkor már nem támogathatja a közoktatás hiányosságai ellen tüntetőket?

  • Falusi:
    Az,hogy Marcsi mekkora nyalógép,ebből a beszólásából is szépen kitűnik.
    Pedig tiszta erőből tagadja!
    Most , amikor semmi érdeke nem fűződik hozzá mégis így nyal , felveti a kérdést:
    Mekkora vehemenciával nyalhatta a szocializmus idején a felette lévő seggeket, hiszen akkoriban érdeke is fűződött hozzá.
    ( Hivatali előmenetel, plusz pénzjuttatás stb.)
    Saját bevallása szerint -többek között- szakszervezeti ajánlásra adta neki a főnöke a prémiumot.
    Erről csak annyit kell tudni hogy ÁLTALÁBAN jó munkáért szokták adni a plusz juttatást , nem pedig azért mert az akkoriban ( és sajnos ma is ) súlytalan Szakszerveztben, a havi értekezleteken valaki állandóan felszólal, tépi a száját és hülyeségeket hord össze.Olyat is hallottam anno hogy valakinek azért adtak jutalmat hogy a jövőben ne pofázzék már annyit a gyűléseken. Akkoriban nem volt unalmasabb dolog a szakszervezeti gyűlésnél.
    A Tanszéken valaki mindig elszunyált rajta.Olyankor a dékán egy vonalzóval elkezdte csépelni az asztalt , a többiek meg röhögtek. De ugyanígy volt előtte az Orionban is 😀

    Még azt is el tudom képzelni -bár nehezen- hogy tűrhetően elvégezte a rábízott feladatokat , talán még a prémiumot is megszolgálta , de régebbi beírásából az jön le nekem hogy seggnyalással ALAPOSAN körbe támogatta azt hogy mindenképpen megkapja a jutalmát.

  • Na megint nem értenek semmit azok akiknek nincs normális értékrendjük,erkölcsi tartásuk
    .ítélőképességük(magukból indulnak ki!)
    Hogy a „gyengébbek” is megértsék(többen vannak!)
    Ha például valaki délelőtt köszönettel,örömittasan átveszi a főnökétől a kitüntetést,jutalmat az délután nem szidja,nem akarja leváltani,nem tüntet ellene….na ezt egy normális és tisztességes ember bizony érti és elítéli,vagy egyik vagy másik?……
    Nemes J.Lászlónak nincs gyereke aki itthon járna iskolába,a főszereplőnek van több is,de ugye nem itthon,hanem Amerikában él,tehát egyik sem érintett az oktatásban.
    Amúgy jellem kérdése a dolog…..az meg az értetleneknek ugye nincs….!!!

  • Ja mint nagyon sokszor elmondtam én nem nyalásból éltem sem régen,sem most,mint itt sokan,akiknek mostanában ez nem hoz hasznot,mert a lecsúszott baloldalnál eredménytelenül,feleslegesen nyalnak,rém bosszantó,idegesítő lehet…….

  • Marcsi:
    Csak nem valami érzékeny pontod ez a te felfelé-nyalás dolgod?
    Nem szégyen az , minden hivatalban voltak olyanok mint TE !
    Persze útáltuk őket.

    Dehát istenem…nem lehet mindenkit szeretni !
    Kell lenni szemétládáknak is az irodán.
    Mint TE például.

  • geyza megint alaptalanul rágalmaz(csak próbál,kínjában,de ki figyel oda…)akik ismernek,tisztelnek és számítanak! azok tudják egyenes jellem vagyok és voltam,az itteniek meg nem számítanak,senki hazudozók,akik magukból indulnak ki és nem tartozom magyarázattal,elszámolással feléjük!Az általuk szellemesnek tartott támadások,őket minősítik……meg ki nem tojja le őket?…
    Na megyek,mert túl sok volt a hülyeségeikből!

  • Marcsi
    2016 március 17
    1:33 du.
    Tisztelt Hölgy.
    Ön valamit roppantul összekever. Egy Kossuth, vagy akármilyen díj nem azt jelenti, vagy követeli meg, hogy az egyénnek fel kell adnia a maga által felállított erkölcsi normákat.
    Hadd mondjak példát.
    Ha ön, mint oktatásügyio dolgozó megkapja a Kiváló Önkéntes Mérvadó plecsnit, még mindenféle arcvesztések nélkül elmehet délután demonstrálni a hármasmetró statikai állagának helyzete ellen. Mert egészen más.
    Még az sem kizárt, hogy sem NJ rokongyerekei, vagy R-éi érintettek a jelenlegi oktatásban, vagyis nem Kossithdíjas kitüntetettként, hanem magánemberként vettek részt a tüntetésen. Hiszi, avagy sem, ezt hívják demokratikus látásmódnak.

  • „Még az sem kizárt, hogy sem NJ rokongyerekei, vagy R-éi érintettek a jelenlegi oktatásban, vagyis nem Kossithdíjas kitüntetettként, hanem magánemberként vettek részt a tüntetésen.”
    Helyesen:
    Még az sem kizárt, hogy NJ rokongyerekei, vagy R-éi érintettek a jelenlegi oktatásban, vagyis nem Kossuthdíjas kitüntetettként, hanem magánemberként vettek részt a tüntetésen.

  • Ennek magyarázhatsz.Esze mint egy marék molylepke.

  • Hármat teszek egy ellen, hogy Marcsi és Géyza rövidesen összeköltöznek..
    Mert „nem szerelem ez már, könyörgés”… 😀

  • Van akinek van erkölcsi tartása,morálja,érzéke…hogy mit illik, mit nem,vannak akiknek nincs…!
    Amit írtam azt az értelmesek megértik!Még példát is írtam a gyengébbek kedvéért!…Nem dőlt össze a világ és nem
    vagyok elvakult Fidesz rajongó!!!!!
    Egyébként én elsőre is megértem a válaszokat(egyesekkel ellentétben)
    nem vagyok gyógyintézetben,hogy ismételgetni kelljen!
    geyzának meg magyarázzanak az ápolói….bár reménytelen!sötét és jellemtelen,morál,erkölcs?na ne… a leírtaknál egyszerűbb dolgokat sem lépes felfogni!
    Részemről befejeztem!

  • Marcsi,
    írod,hogy”most befejeztem”.Remélem ez nem újabb átvágás!Nyugtass meg,hogy komolyan gondolod!

  • „Fontos,hogy hibáinkból tanuljunk,és ne gyártsunk folyamatosan selejtet.”…ennyit a jópofi…kötekedőknek!

  • Falusi:
    Ne légy más ennyire vidéki hehehehehehe

  • Agyatlanka:
    A mondás jó , csakhogy a selejtes szerkezet ( te vagy az, gondolom kitaláltad) nem képes nemselejtet termelni.

  • Már nagyon ki lehet akadva a hülyetyúk, hogy ezt a nem-is-tudom-kinek a dakota-jellegű okosságát prüntyögi ide ismét.
    Akkor menekül ezekhez a baromságokhoz, ha a szemétkedései miatt belegyalogolunk a lelkébe.
    Lásd egy régebbi itteni topicból:

    ***************************************
    Marcsi
    2014 október 20
    4:21 du.

    Ille!
    Vannak idézetek,mondások amelyek közismertek egy átlagos intelligenciával rendelkező ember számára és vannak olyanok amellyel
    az olyan “kocka fejűek” akarnak sziporkázni(hosszas keresgélés után…)mint maga!
    Én megválaszoltam,a maga szégyene ha kifogásolja helyes választ!
    Csak azt tudom tanácsolni “Fontos,hogy a hibáinkból tanuljunk,és ne gyártsunk selejtet!”Na ez magára illik…..csak képtelen elfogadni,egyébként ismert ember mondta….!
    Egyébként nincs olyan szinten,hogy vizsgáztasson…..meg vegye már észre,hogy nem kívánok magával társalogni….bírja ki,ha egy cikkhez hozzászólok,vagy esetleg másnak válaszolok,a fórum ugyanis nem egyenlő magával,még ha azt is képzeli az elborult agyával!
    Na ennyi!
    ****************************************

    Magának a topicnak pedig a második felében jelent meg ez a hülyetyúk és gyakorlatilag onnantól mindenkinek vele kellett foglalkozni. Vagyis széjjel trollkodta az egészet.
    http://kanadaihirlap.com/2014/10/14/magyarorszag-osszefogott-magyarorszag-gyozott/

    Idióta:
    Ilyenkor oda illik írni a forrást, vagy ha magad találtad ki (nem hinném mert ahhoz nincs elég eszed hogy bármit magadtól kitalálj) tehát ha mégis, akkor elé kell írni hogy ” REPRINT ”
    Hogy mi, hozzád képest tanulatlan tulkok is megérthessük hogy magadtól idézel.

  • szerencsétlen őrjöngő!
    Régebben odaírtam a forrást is (azzal sem tudtál mit,kezdeni)gondoltam amíg keresgéled,addig sem tudsz mocskolódni,no meg egyszer régen idézetként adtad elő a sötét hülyeséged,amit te találtál ki,persze ezt elfelejtetted közölni.
    Én ha idézek,bizony tudom,hogy kitől és olyat, ami találó az illetőnek…..mások meg rájönnek,ha nem te kérdezed megjelöltem volna!
    Na ne erőlködj,veled nincs miről tárgyalnom,sziporkázz és hazudozz
    tovább az „elvtársaidnak” a törzs kocsmádban…….
    No meg nem derült ki,hol élsz,(itt is ott is..)jártál-e iskolába(?),mi a szakmád?(voltál te már minden….)na és,hogy a mocskolódáson,hazudozáson kívül mihez
    értesz,miből is élsz?…..
    Na van takargatnivalód bőven…..bár egyik sem érdekel!

  • Ja Ille meg már jó rég eltűnt,nem is hiányzik senkinek,ő is nagy bunkó volt,de téged nem lehet „túlszárnyalni”a régi levelek keresgélése helyett,próbálj kicsit kulturálódni és a napi eseményekről tájékozódni,persze,ha éppen tiszta az elméd….

  • Na egye fene megszánlak,mielőtt megint rohamot kapnál…..
    Többek között Murphy,Edgar Gayce idézetet küldtem,meg T.Rooselvelt-től(ez utóbbit meg is jelöltem,ez a legtalálóbb rád,csak ne tudtad,vagy akartad felfogni…)
    Ja és én nem szoktam idegen tollakkal ékeskedni kopasz kakas…..
    Na megint több időt pazaroltam itt e feleslegesen,mint érdemes lenne!

  • marcsi,
    most már többszöri átvágás után,teljesen szava hihetetlen vagy.

  • gyuri10!
    kezdesz geyza szintjére süllyedni,se ész,értelem,,csak idétlen kifogások,még olvasni,utánanézni sem tudsz dolgoknak…szánalmas vagy,de a te bajod…!Átvágni,meg ti próbáltok másokat,de nem vagytok képesek rá….ez van!

  • Te Gyurka !
    Mit verdesi már ez a idióta itt a gyönge kis szárnyait?

  • Marcsi,
    te kis aranyoskám,nem süllyedhetsz le Geyza szintjére,mert előbb fel kellene érned az alfeléig.Mi pedig rajtad kívül senkit nem vágunk át.Téged tulajdon képen mindenki becsap,aki veled szóba áll. Úgy csinálunk,mintha emberszámba vennénk.Ez az évszázad legnagyobb, de sikertelen átverése!

  • Gyuri10:
    A frászt hozod reám !
    Ugye ismered A grafikont?
    X tengelyen az elmúlt évek , míg az Y tengelyen azok száma van feltüntetve akik kinyalhassák.
    A vonal egyre emelkedik.
    Egyszer csak a görbe elér egy függőlegeshez.Az van mögé írva:
    „Innentől már ki sem nyalhatják”.Vagyis továbbra is múlnak az évek de az utánajövők már nem nyalhatják ki!
    Namármost ez a féleszű hálistennek e függőleges mögött helyezkedik el.