Csehov: A 6-os számú kórterem című műve nyomán

Sardar Targirovsky több előadást létrehozott már Budapesten a Laboratorium Animae független társulattal. Jelenleg Marosvásárhelyen Bocsárdi László rendező osztályában harmadéves hallgató. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban rendezett Csehov Meggyeskert című előadását beválogatták a 2015-ös POSZT versenyprogramjába.

A Nemzeti Színházban „6” címmel bemutatásra kerülő előadását az ifjú alkotó a következőképpen ajánlja: Csehov drámáiból könnyű múzeumot vagy mai szórakozóhelyet építeni. A cél nem lehet sem az egyik, sem a másik. Csehov világa megmutatja azt a 19. századot, ami magában hordozta annak a folyamatnak a kezdetét, amely a ma élő emberek természettől való elszakadásához vezetett. Az átláthatóság, a kontroll, az ellenőrzés vált elsődlegessé a múlt századfordulón, az ember és a világ megfigyelése pszichológiailag, biológiailag, iparilag feljogosított bizonyos embereket a hatalommal való visszaélésre, nagyobb méreteket kezdett ölteni a közöny és a magány.

Mára, másfél évszázad után az emberek jelentős része eljutott oda, hogy az emlékek és az álmok ereje és működtetése nagymértékben csökkent, kevésbé lett fontos a közlés, a metafizikai kommunikáció, az álmokkal való kapcsolódás, a tudatalatti érzetek kibontása. Ez a folyamat nem csupán tragédia, hanem szükségszerű „fejlődés”, bármennyire is fájdalmasak a részletek.

A 6-os számú kórterem című Csehov-novellá­ban felfedezhetjük azt a helyet, amely állítólag rosszabb a pokolnál. Egy elmegyógyintézet egy tár­sa­dalomban mindig arról szól, hogy valakik a többséghez képest „állítólag” nem normálisak. Az számít nem normálisnak, aki kiszámíthatatlan. És persze ott van a pakliban az is, hogy kiszámíthatatlan, mikor lesz valaki kiszámíthatatlan. Kiszámíthatatlan a beszámíthatatlan. Veszélyesebb a kiszámíthatatlan és jámbor ember az érdekek szerint cselekvőnél?

A 6-os számú kórterem lehetősége ott van közöttünk: az utcán idegenek között, a baráti társaságokban, vendégségben közeli vagy távoli rokonoknál. A 6-os számú kórterem bennünk van. Menedékeket keresünk, olyan belső igazságokat, amelyekkel túlélhetjük a legnagyobb elmegyógyintézetet, amit világnak hívunk. Próbálunk gyógyítani, akár az orvos és ápolásra szorulunk, mint a beteg. Szükségünk van arra a játékra, amelyben eljátszhatjuk az emlékeinket és az álmainkat. Jól esik a fájdalom, ami pillanatokra kinyitja a szabadságot.”

(forrás:színház)

Szereplők:

Bartók György m.v., Bánsági Ildikó, Beczásy Áron m.v., Béres Miklós m.v., Farkas Dénes, Horváth Lajos Ottó, Katona Dávid m.v., Lukács András m.v., Mátray lászló m.v., Tompos Kátya, Tóth László, Varga József

Operaénekes: Balogh Zsuzsanna Eszter

Hárfaművész: Kriesch Barbara

Rendező: Sardar Tagirovsky

Fotók: Gergely Bea