A vasárnapi vásárlásról ‒ egyszerűbben

2016 április 23 1:38 du.84 hozzászólás

Mélyen egyetértek barátaimmal, Christopher Adammal és Göllner Andrással, hogy a boltbezárás körüli „győzelem” olyan jelenségre is rávilágít, amit nem kellene ünnepelni, mert az a magyar közélet súlyos betegségére utal inkább. Amikor azt írtam annakidején, hogy „a magyar gentikusan alattvaló”, vagyis hogy sorsa, történelme által meghatározottan ‒ szinte maradéktalanul ‒ csak az erő előtt meghódoló alattvalóként képes viszonyulni minden elnyomó hatalomhoz, az pontosan azt jelentette, hogy az olyan pitiáner ügy, mint a vasárnapi boltbezárás vagy nyitva tartás még át képes lépni a tömegek ingerküszöbét, még indulatot ‒ vagy legalább vágyakozást ‒ tud gerjeszteni, ennél jelentősebb probléma azonban nem képes fölrázni az embereket.

Igen, ha arról van szó, hogy háromszáz forintos (egy pofa sör ára!) vizitdíj ellenében elindítson-e az ország egészségügyi reformot, akkor az alattvaló gondolkodás nélkül leszavazza a reformokat. Pofon egyszerű: nem fizetni jobb, mint fizetni. Hogy milyen ára lesz később, arra az alattvaló nem gondol, akár a kőtehetségtelen sakkozó, aki már a második lépést sem látja előre. Ha ma két forintot nyerhet, nem gondol rá, hogy holnap százezreket veszíthet rajta, ezért lehet beadni neki a rezsicsökkentés nevű maszlagatot is. Ezért lehet belerántani a legprimitívebb pilótajátékba, lásd Questor-botrány, ezért van, hogy a legpofátlanabb hazugságnak is bedől!

”Nem tudni áldás”, írja John Updike a Kentaurban ‒ az igazság, a tudás csak annak való, aki kezdeni is bír vele valamit; a boldog tudatlanság a leghatásposabb kábítószer.

Ehhez képest olyan dolgok, mint szabadság, demokrácia, kollektív érdekérvényesítés, jogállam, alkotmányosság vagy kisstílű, átlátszó puccsal az Alkotmány zsebredugása és helyettesítése egy alaptörvénynek csúfolt gumitákolmánnyal, hogy a felcsuti Number One akkor alkothasson új törvényt, ha böffen egyet ‒ mindez kívül esik az alattvaló érdeklődési körén. Ez nem az ő világa, ez nem „bread and butter” kérdés. Ebbe nem gondol bele, mert beledilizne… bár ezt senki be nem ismerné soha, mert ez a magyar szupremációról szóló mítosszal szöges ellentétben áll, de mégis ez a félelem motiválja itt a lelkeket.

Persze, valami történt, és ezt meg kéne magyarázni. Első és kézenfekvő magyarázat Orbán zseniális stratégiai érzéke: ha sansz van rá, hogy az ellenzék nemet mondjon valamire, akkor elébemegy, és megakadályozza az elenzék győzelmét. Mit szívóskodtok, butuskáim?! Nincs is mire nemet mondani!

Az egész boltzárlatnak a kisöccs, a KDNP dogmagyártói megróbáltak valmi keresztény ideológiát adni, na ez az, ami humbug. A vasárnapi zárvatartás ötlete nem ideológiai alapon jött, hanem ‒ csak.

Bruck Andrásnál olvatam először, hogy ennél rosszabbul, dilettánsabb módon nem is lehetne kormányozni, ez valmi megmagyarázhatatlan önsorsrontó kontárság! Nincs elég baj, nem frusztrált még eléggé a népesség, a vasárnapi zárvatartással még mélyebben bele kell avatkozni az emberek szokásaiba, magánéletébe, hogy még elviselhetetlenebb legyen számukra a létezés?! Hiszen a vasárnapi nyitva tartás nem csak azt jelentette, hogy a hétköznapokon agyonhajszolt ember végre nyugodt körülmények között, családostul megejtheti a heti nagybevásárást; a vasárnapi csámborgás a plázákban vagy shopping hallokban a városi ember olcsó és kedvelt szórakozása is volt. Amíg Magyarországon éltünk mi is gyakran ebédeltünk bevásárlás közben a Corában vagy az Auchanban: volt thai-büfé, kínai konyha, hagyományos európai étterem, grillezett és barbecue jellegű ételek, jó cukrászsütemények, fagyi, gyerekeknek valamiféle játéklehetőség, a népek kimentek családostul, esetleg szomszédostul, ismerősökkel futottak össze ‒ eltelt az idő. Nem mondom, hogy színvnalas szórakozás volt, de mégis… valami. És lassan szokássá vált, programmá.

Na ebbe kellett beletaposni, belerondítani!

Meggyőződésem, hogy a rendelkezés akkor nem dilettantizmus volt, nem is kontárság, még kevésbé a keresztény hittételek érvényesítése az Úr napján.

Szonda.

Ki kellett próbálni, mit visel el zokszó nélkül a tömeg. Mint amikor Mengele úgy mérte a fájdalomtűrés küszöbét, hogy érzéstelenítés nélkül operált. Hiszen a cél egy olyan modern, huszonegyedik századi totális diktatúra kialakítása, ahol a sortűzet a kommunikáció, a „szirénének” helyettesíti. A „hízelgő átverés”, ahogy ezt Göllner András is megfogamazta.

A vasárnapi zárvatartásnak semmiféle racionális értelme nincs és nem is volt. De be lehetett beszélni az tömegnek, hogy neki jobb, ha vasárnap „pihen”. Hogy ha a boltok zárva tartanak, mindenki otthon lehet boldog családi körben. Ha nincs nyitva a pláza, tele lesznek a templomok. A legszociálisabb intézkedés, hogy szegény kereskedelmi dolgozókat ne kényszeríthessék az idegenlelkű multik, akik mögött „tudjuk, kik állnak”, vasárnapi munkára, ne szakíthassák ki őket az Úr napján szerető családjaik köréből.

Mivel az ellenzék, a baloldal, a szocialista párt automatikusan a boltok nyitvtartását visszakívánók ‒ vagyis a többség ‒ mellé állt, csípőböl lehetett tüzelni rájuk, hogy jobboldali, antiszociális módon, a kapitlisták érekeit kiszolgálva vennék el a vasárnapi pihenőnapot szegény kereskedelmi dolgozóktól.

Azok a jobboldali prominens személyiségek, akik a boltok újra megnyitását súlyos elvi opportunimusnak tekintik, nem csak a keresztényi erkölcs, de a dolgozók jogai nevében is protestálnak (a szocikat megszégyenítve) az újranyitás ellen. Mintha egy modern társadalom nem volna tele permanensen, 24 órán keresztül működö szolgáltató területekkel. Ez annyira magátólértetődő, hogy nevtséges a szolgáltatásokat fölsorolni is: víz-, gáz-, villanyszolgáltatás, rendőrség, katonaság, egészségügy, mentők, tűzoltók, közlekedés, hírszolgáltatás, rádió-televízió, vendéglátóipar, szórakoztatóipar… ‒ emberek milliói élnek abból, hogy akkor dolgoznak, mikor a többség pihen, aki ilyen munkakört vállal, ezt a hendikepet is vállalja. Az már a kollektív érdekérvényesités kérdése, a szakszervezetek dolga, hogy ezeken a területen dolgozók tisztességes pótlékot és szabadságot kapjanak a föláldozott pihenőnapjaikért. Ez a baloldal föladata!

Szegény kereskedelmi dolgozók!? Micsoda álnok hazugság ez?!

És miért nem szegény orvosok és ápolók? És szegény pilóták és buszsofőrök? Miért nem szegény tűzoltók? És szegény ügyeletesek az Elektromos Műveknél? He?! Hogy Lázár János úrnál el ne aludjon vasárnap a villany!

A vasárnai vásárlás kérdése annyira hétköznapi dolog, mint a vasárnapi közlekedés vagy a vasárnapi áramszolgáltatás. Egy év után kiderült, hogy a KNDP „elvi” kísérlete nem vált be, a többség változatlanul a vasárnapi vásárlás mellett van, ezért nem érdemes konfrontálódni velük, pláne nem érdemes hagyni, hogy a többség mellé álló szocialistáknak, balliberálisoknak legyen igazuk.

Ennyi.

Hát ezt csakugyan nehéz nagy győzelemként elkönyvelni, még akkor is, ha a nyitva tartás sokaknak meg fogja könnyíteni az életét, s a kereskedelmi

dolgozóknak is hoz egy kis többletpénzt konyhára. Vagyis ez a győzelem csak megerősíti az Orbán rezsimet s meghosszabbítja az életét.

Mert bármilyen fájdalmas is, azt tudni kell, hogy minél rosszabb, annál jobb.

Kertész Ákos

84 hozzászólás

  • Én már akkor sem értettem egyet ezzel a „bread and butter” megállapítással, mikor Chris írta, Göllnert meg nem olvasom.

    Az álellenzéki megélhetési pártoknak lehet, hogy a jó éeltszínvonal a legfontosabb, ők hajtották ezt a kérdést. Azt, hogy a magyarok hogyan viszonyulnak az illiberális demokráciához, az egypárti alkotmányhoz és a szakmai érdekképviseletek bedarálásához, nem derül ki a boltzáras népszavazásból.

    De lehet rá következtetni pl. a tanárlázadás széleskörű támogatásából.

  • Megjegyezni kívánom, hogy a hazai gyakorlat mindig is az volt (még bőven a Rendszerváltás előtt is ) hogy az Állam, vagy bármely gazdálkodó szervezet szívesen kiadott mondjuk 1000 Forintot azért , hogy megtakarítsanak 100 Forintot.
    Az emberek ezt tanulták…pardon…tanultuk meg.

  • Még annyit, hogy némi ellentmondást érzek ebben a Mi érdekli a magyarokat? kérdésben.

    Sokan sokszor leírták már, hogy Orbán a hamis nemzeti önképpel nyűgözi le a magyarok lelkét, tartja fogva a gondolkodásukat. Illetve, hogy a ballib ellenzék és értelmisége képtelen ezekre az identitásbeli kérdésekre választ adni.

    Akkor hogy is van ez? A magyar emberek, akiket csak a margarin meg a kenyér érdekel, azokat le lehet nyűgözni történelmi mesékkel? Az ellenzéki értelmiségiek, akik elvileg érdeklődnek az olyan elvont dolgok iránt, mint szabadság, jogállam és demokrácia (pedig mintha a szabadság, egyenlőség és testvériség fontosabb elvek lennének), azok nem tudnak értelmes épkézláb válaszokat adni a legalapvetőbb kérdésekre? Kivel is van akkor itt baj?

  • Nem véletlen, de ösmét egy halál pontos írás Kertész Ákostól. Valóban egyszerűen feltárja a tiszta igazságot – bár ezt nagyon kifinomult árnyalt nyelvezettel a felszíntől a mélyebb lényeget feltárva fejezi ki. Az se véletlen, hogy az idézett emberekkel teljes harmóniában gondolkodik, velem is szintén, csak kár hogy én nem tudok így írni:)

    Erre jó ellenpélda lámpa barátunk, aki valóban teljesen el van veszve mind a megértés, mind a mondandó tekintetében. Írása annyira összefüggéstelen, hogy komoly feladat eldönteni, hogy melyik szavától kezdje az ember – aztán gyorsan feladja..

  • Hazaikám:
    Olvasd Göllnert.
    Okosabb leszel tőle.

  • A boltbezárás után is volt élet ! – Amikor nekem belengették, hogy Krakkó után, a torontói egyetem,lesz a pályafutásom, irigyelt állomása, igazán lázba jöttem …Ismerőseim óvtak, csak magyarokkal ne cimborálj, főleg az 56-osok, utániakkal…Kertész Ákos, tisztelője, vagyok, sok gondolatát magaménak érzem ! Tudom, hogy Ő az aki soha nem kívánt visszaélni szellemi fölényével, és nem fukarkodott közreadni akár karcos véleményét is… Ez a cikk, nem írói munkásságának megkoronázása, de utal olyan dolgokra is, amit nem szívesen vall be bárki…pl. a magyarországi kormányzás marketingje, az ellenzék válasz nélkülisége… Egy esetleges kormányváltás, hiányzó alternatívái… Irigylem fiatalos de sok tapasztalatot hordozó utolsó mondatát… Arra gondolhatni, hogy Orbánt, ha 2018-ban, valami katyvasz, pl. törpepártok + Jobbik, legalább egy szavazattal, leváltja, kap egy olyan Orbánt, aki ellenzékben sokkal ütősebb politikus, mint most, és majd egyenként mossa föl velük a padlót… Persze levennék a válláról a felelősséget, illetve vádját az egyszemélyi dominanciának.. Köszönöm, hogy Kertész Ákossal egy fejléc alatt, „írogathattam” igaz hogy csak mezítlábas kommentelőként. Mindenkinek kívánom, (magamnak is) hogy ennyi megharcolt év után is lelkesen, vállalják mondanivalójukat… és viseljék el mások véleményét !

  • A vasárnapi (és bármely napi) nyitvatartás vagy bezárás eldöntésének a joga az üzleté. Az alkalmazottak bérezése és munkaideje pedig az alkalmazottak (szakszervezet) és az üzlettulajdonosok közötti megállapodás kérdése. Pártunknak és kormányunknak normális esetben ebbe nem sok beleszólása lehet(ne).

    Ennél egyszerűbben nemigen lehet erről beszélni.

    A „magyar nép” egyes tagjai vásárolni akarnak vasárnap, mások templomba menni, megint mások pedig otthon henyélni. Ilyenek vagyunk. Ebből elsősorban a média (a kormány, vagy az ellenzék sugalmazására) csinál nemzeti, vagy politikai kérdést.

    De mi ne tegyük.
    Van éppen elég más bajunk, nem?

  • Úgy van Géza. Olvasni Göllnert, Bruck Andrást és Christ, mindenkinek csak az előnyére válhat. Persze ez nem elvárható mindenkitől, akik a Für Elise-en kívül nem képesek zenét befogadni.
    Az utóbbi két hozzászólással egyetértek, de nekem a hangsúly nem magán a vásárlási lehetőségen van, hanem KÁ által leírt ördögi szándékon és annak alattvalói elfogadásán, a maszlag demagógián. Nem kell állandóan az elkárhozott ellenzéket okolni, sajnos ez a nép sara legalább annyira.

  • Hazai lámpa!
    Érdekes én és többen mások is (akik esetleg nem ezen a fórumon töltik minden idejüket…!)pontosan értem miről is írsz.
    Aztán valóban nem kellene politikai kérdést csinálni az ügyből,de ugye a lecsúszott ellenzék(jobb ötlet hiányában….)nagyon erőlködik.
    Az ünnepnapi munkavégzés díjazása,szabadnap biztosítás,meg az önkéntesség(nem közelező munkába állás)valóban a munkáltató és a munkavállaló megállapodása,de ugye a boltzár előtt sajnos több
    szabályt megsértettel a munkáltatók (pótlék hiánya,kötelező munkavégzés,szabadnap stb)na ezeknek a dolgozók érdekeit képviselve szigorú törvényi szabályozása az adott kormány részéről igenis dicséretes és helyénvaló,ugyanis gátat szabhat
    a multik kizsákmányoló,zsaroló politikájának.
    Az sem mellékes,hogy nekik jutott eszükbe és nem az ellenzéknek,akik most bőszen saját „ötletként” hirdetik ugyanezt,hát nagyon szánalmasak,mint általában….!

  • Ja az meg külön röhej(szégyen!)hogy ismét kint élők osszák az észt…..akik,most örülnek,hogy az egyébként(ellenzék szerint!..) „éhező” magyar családok plázázhatnak,ahelyett,hogy esetleg kirándulni,vagy rossz idő esetén moziba vinnék a gyerekeiket,vagy normális,értelmes családok
    netán hamburger helyett ….ünnepi ebédet főznének….mint a régi időkben,sőt még akkor is, amikor nem volt szabad szombat,érdekes
    akkor meg tudták oldani hétköznap is a vásárlást?…..
    Na elérték amit akartak,de nem lettek többek(vihar a biliben),meg
    ugye ez nem tekinthető sorsdöntő győzelemnek???

  • Christopher Adam

    Marcsi,

    Hamburger is lehet „ünnepi.”

    Pont arról szóltak az elmúlt írások is e témában, hogy nem kéne, hogy sorsdöntő kérdés legyen a boltzár vagy boltok nyitvatartása vasárnap, mert van ennél sokkal, de sokkal fontosabb ügy és kérdés, mely sajnos nem éri el a társadalom ingerküszöbét…a boltzár viszont igen.

  • C.A!

    Bár nézeteink különböznek több dologban,köszönöm,hogy válaszoltál,a mi (és sok más..)családunkban a hamburger nem
    számított ünnepi kajának….de nem is ez a lényeg,meg a vasárnapi boltzár ellen sem tiltakoztak itthon széles tömegek,elhiheted,
    egy esetleges népszavazás nem biztos,hogy baloldali győzelemmel végződött volna,de a felsőbb vezetők bére(MNB elnök,stb) és a földüggyel kapcsolatos rendelkezések sok jobboldalinak sem tetszenek,a nyugdíjemelésről (0,9%…)már nem is beszélve,pláne ha az aktívak jelentős jövedelemnövekedését tekintve(Családi kedvezmény,adókulcs csökkenés stb)tüntető pedgógusok,orvosok..)
    akik már eddig is sokat kaptak és ki tudnak menni a Kossuth térre üvöltözni….nem vagyunk irigyek,de valami középutat kellene választani,ugyanis mi nyugdíjasok 40 évet dolgoztunk becsülettel…Na ez inkább érint szélesebb tömegeket!
    Ez ügyben és régebben több másban is írtam fideszes fórumokra,nem vagyok elvakult jobboldali,többször választ is kaptam,de megjegyzem mindig kulturált módon,nem úgy mint többektől ezen a fórumon!

  • Az ezt megelőző régebbi hozzászólásomat jamboreenak írtam főként,de biztosan észre is vette!

  • Alma:
    Amit felhoztál, annak a neve :
    KORPORATÍV ÁLLAM .

    Egyszerűbben : fasiszta ( most még inkább csak fasisztoid ) államberendezkedés.

    Ennek leglényegesebb eleme az , hogy maga az ÁLLAM kívánja képviselni mind a munkaadók mind pedig a munkavállalól érdekeit.
    Ami ugyebár lehetetlen. Ez egyet jelent a dolgozók jogfosztásával.
    Mindezt leöntve egy visszafelé révedő hamis nacionalizmussal és jóadag álkeresztény-blablával.

    Nem tévesztendő össze a nemzetiszocialista állammal, mert a kettő távolról sem ugyanaz de teoretikusaik jól megértik egymást.

  • Látom ez a topic is a Marcsiról fog szólni.

    Hát…kár érte…

  • Bánfi Miki:
    Pontosan ez a lényeg.
    Mert tudjuk jól:A dolgok többnyire nem azok aminek látszanak.

    (Vagy aminek láttatni akarják.)

  • Csak azt nem értem, hogy miért zavarja a boltbezárás valakit, mi és hogyan van Budapesten, olyant, aki ma Montrealban él!

  • Christopher Adam
    2016 április 24
    10:09 de.

    A vasárnapi nyitvatartás is politika, mint az iskolaügy! Én pl. fontosabbnak tartom a földkérdést meg a felsővezetők fizetését, de ha az mszp a boltzárat tűzte a zászlajára, ám legyen!

    Innentől kezdve kőkeményen ki kell tartaniuk amellett, hogy ők a neoliberális gazdaság hívei, akármi is áll a nevükben! Ezért elvileg föl sem háborodhatnak a fidesz tisztán neokonzervatív politikáján, legfeljebb a nemzeti színű pántlikával nem érthetnek egyet!

    http://hvg.hu/itthon/20160419_TGM_zsenialis_idiotak_es_idiota_idiotak_boltzar_vasarnapi_nyitva_tartas_baloldal

  • Göllner András

    @ Almási

    „A “magyar nép” egyes tagjai vásárolni akarnak vasárnap, mások templomba menni, megint mások pedig otthon henyélni. Ilyenek vagyunk.”

    És mind ezt nem lehet egy nap alatt megtenni ? A „magyar népet” mért nézi hülyének a Fidesz-KDNP csalétekgyár? Mért gondolja, hogy ez a nép nem tud sétálni és rágózni egy időben? Mért ne lehetne lenyomni vasárnap délelőtt 10-kor egy jó kis istentiszteletet az egész családdal, akár Hegedűs Lóri bácsi portáján, utána, hogy meg ne hallja, el énekelni a „Szól a kakas már” majd beugrani az asszonnyal meg a klambókokkal egy rántott csirkére az Auchanba, onnan a vécébe (a budaörsi Auchanba pisiltem a legjobbakat), majd az eladótérre és kicsikét körülnézni, bábamészkodni, kostolgatni. Misi mindíg is szerette lecsekkolni a hűtőket, hány másodperc nyitvatartás után homályosodnak be az üvegajtók, hogy utána senki se láthasson már be rajtuk. Ádám az avokádok keménységére volt rettentően kíváncsi. A legkisebbik, a cukorkák közt turkált, annak reményébe, hogy egy darab valahogy, titokzatos módon a szájába repül. Az asszony általába a legyeket hesegette. Én, mint a hazai lámpás tudja, magammal voltam általába elfoglalva. Szerettem belekostolgatni a szölőfürtökbe, itt ott gyorsan benyomni egy cseresznyét, körbekostolgatni a kitett mintaszeleteket, egy-pár szóra bírni az eladólányokat, majd mikor már eljött az ideje, felpakolni egy 50kg zsák kutyaeledelt a kocsira, Montenegrónak, hogy ne ugasson már annyit. Ez után, már odahaza, jöhetett egy pár óra csicsókázás, majd késő délután, ki a focipályára vagy a belvárosba, farkasszemet nézni a nagy semmiséggel. Elszálltak a felhőőőők, felsütött a naaaap, de az én életem, mégis üres maradttttt.

    Itt Montreálba, du 5-kor bezárnak a boltok, a piac, utána az emberek kiülnek a teraszokra – ha már az időjárás ezt megengedi – és bedobnak egy fröccsöt, vagy egy feketét, gesztikulálnak, udvarolnak egymásnak, egyik másik arról álmodozik, de jó lenne mezitláb mászkálni a szomszéd asztalnál ülő fiatal hölgy aurája alatt, mások megállás nélkül a „purple rain-t” dudolgatják, vagy Lotta Hicskenóva, az unitárius segélyszolgálat szóvivőjének mosolyát próbálják feleleveníteni egyre halványabb emlékezetükben. Hála Istennek, itt nem kell Semjén Zsoltal foglalkoznunk, így marad egy picivel több idő a demokrácia karbantartására.

  • Göllner András

    Kedves Ákos:

    Írjál, írjál, írjál !!!!!

  • hazai lámpa
    2016 április 24
    7:06 du.
    Én annyiban látom másképpen a dolgot, hogy a boltzárral kapcsolatosan a fidesz jelenlegi visszavonulóját tartja előtérben. Sokat gyalultuk az ellenzéket, hogy nem taktikus. Most az, mivel a boltzárhoz kapcsolódóan hozott bérpótlék csökkentés már nem csak az ágazatról szól, hanem az összes folyamatos munkarendben dolgozókról. Van egy indulat, amit meg lehet lovagolni.

    A felső-vezetés fizetésének limitálása nem új keletű ugyan mert a szorzók az elmúlt rendszerben is életben voltak. Viszont van értelme a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésében. Most ezt nem ismerem pontosan, mivel két verzió volt. Élt egy limitösszeg elképzelés, valamint az átlagbérekhez viszonyított szorzó. Nem tudom, az aláírás gyűjtésben melyiket favorizálják.

    Az állami földek védelméről szóló népszavazási kérdéshez nincs mit hozzátenni.

    Az meg hogy ez milyen sorrendben szerepel a felsorolásban szerintem csak néhány ember szemében politika. A valóságban sehogyan, mivel három különböző ív van a három kérdésre, és minden kérdésre külön íveken gyűjtik az aláírást.

  • Göllner András

    @ Hazai lámpa

    Mond, ha nem irok, akkor olvasol ? Megbántva érzed magad ? Mért nem érted, hogy engem vonz a vidék ?

  • A cikk megszokott ujjgyakorlat – hogyan jussunk el a boltzártól Mengeléig? – eme példáját terjesztem is ismerőseim között. Rengeteg tapasztalat és célirányzat sűrűsödik benne, ugyanakkor alapvető és bizonyára ártatlan tévedések is tarkítják a cikket.
    ……….
    A „kötelező vizitdíj az egészségügyi reform volt”, a rezsicsökkentés a népnek az pedig „maszlag”, tudatja a genetikusan alattvaló magyarokért aggódó cikkíró.
    ……..
    A hatalom megszerzése okán a puccs szót emlegetni, szintén röhejes, mivel Gyurcsány előbb bolsevik módon kinyírta Medgyessyt, majd demokratához híven, kinyírta Kiss Pétert is, akit az MSZP elnöksége 8:0 arányban jelölt kormányfőnek. A kedves és oly pártatlanul érzékeny cikkírónak ezen időkben, ezek a turpisságok nem tűntek föl.
    …………
    Az Úr napján keresztény hagyomány a lelki tartás megerősítése templomainkban, ehelyett a cikkíró egy másik templomot, a plázát ajánlja, ahol családostul feltöltődhetünk eldobható árucikkekkel és „áldozhatunk” is a „thai-büfében” vagy a „barbecue-s pultnál”. És a „tudatlan boldogságban” sem kell tovább „disznóként dagonyáznunk”, hisz a multiplexben megnézhetünk egy tanulságos Oscar-díjas fimet.
    ………….
    Hmmm.

  • Valóban, ha a végeredményt nézzük akkor tök egyszerű a képlet : vasárnap kinyithatnak a boltok és kész.
    De miért kellett bezárni ezeket, ráadásul a háziasszonyok megkérdezése nélkül ?
    Miért kellett az MSzP-nek 4x nekiveselkedni, legutóbb már verőlegények ellenében ?
    Miért kellett az MSzP-t egy éven át alázni azzal, hogy még egy népszavazási kérdést is képtelenek beadni ?
    Ja, tudom már : Gyurcsányahibás…
    Persze az MNB pénzköltési szokásai miatt is…))) Olvassátok a mai, tegnapi híreket !

    Szervusztok, jó napot !

  • Csárli:
    látom hogy írsz.Hosszút írsz.
    Amint Karinthy Frederick bácsi mondaná :”Úr ír”
    (De hogy minek? És főleg kinek?Észrevehetnéd már magad.)

  • Mavtelep:
    Csak sikerült meglovasítani a 240-260 milliárdocskát, az MNB-ből. Ez az a pénzecske, ami az álságos „rezsicsőkk” révén maradt meg.
    Merthogy nem a teljes energiahordozó-árcsökkenést számították bele a hazai fogyasztói villany és gáz-árba.

    Most ez a pénz szépen „elveszíti közvagyoni jellegét”.
    Egyéni képviselői indtítványra.

    Mert egy önálló gondolatokkal és hazafias érzésekkel rendelkező FIDESZ „honatya” (különben valami jabranc) úgy ébredt egy szép reggelen, hogy a hazai GDP 0,8 % -a veszítse el közvagyoni jellegét.

  • Szerintem az ellenzéknek nincs MÁS síralma, azaz támadási felülete a mai kormány ellen, mint a vasárnapi üzletzárás.
    Szerény véleményem szerint, soha ne legyen nagyobb probléma egy kormány intézkedésivel, mint a fenti.
    Természetesen, ezzel az ellenséges véleménnyel, még nem tudják megbuktatni a kormányt. Az ellenzék képtelen összetartani, kis pártok hőzőngenek, az MSZP-vel egyűtt.

  • Göllner András
    2016 április 25
    12:25 de.

    „A “magyar népet” mért nézi hülyének a Fidesz-KDNP csalétekgyár?”

    Hobbid ez a csalétek. Majd oda is írok, csak még rágom egy kicsit… 🙂

    A fidesznek politikai téma kell. Ha felületesen nézem, még jó is, hiszen állandó témát szolgáltat. Csakhogy egy idő után belefárad az ember a hülyébbnél hülyébb politikai „nagy kérdésekbe”… Aztán amikor jön az igazi nagy – most például Matolcsy és a Nemzeti Bank – na, éppen akkor fullad ki a lázadozási lendület… Nem tudom, tudják-e a fiúk, vagy csak véletlen… De ügyes…

  • Göllner András

    @ Charlie

    Mond, kedves fiam, Neked csak az Úr napján jut időd a lelki tartásod megerősítésére ? Ezt a tartést napi szinten kellene gyakorolnunk, akár a plázákban, és főleg akkor, amikor a paradicsomok közt keresgéljük ártatlanságunk elvesztésének okait.

  • Göllner András

    @ Almási

    Az én hobim egészen más mint a csalétekgyártóké – én a hetes szám körül keringek, a zene, az improvizáció hangszálain szeretek játszani, és szigorúan betartom Orfeusz tanításait.

    Alma ! (Így hívták azt az osztrák nevelőnőt, aki az éhhaláltól megmentette az életemet az ostrom végén. Ezt, az utóbbit,kérem kezelje bizalmasan, maradjon kettőnk közt, nem szeretném ha a rosszmájú kispolgárok ebből is egy politikai ügyet csinálnának). Kérem jól figyeljen. Matolcsy Gyuri nem képes igazán nagy dolgokra – a szüleink jóba voltak, ismerem a fiukat. Reggeliztem vele a Kempinszkibe. Higgye el nekem, a Gyuri, ellentétben velem, nem a vidék, hanem a pénz szerelmese. Én kecskékéket szeretek fejni, ő a Magyar Nemzeti Bankot. Érti amit mondok ?

    Nyugodtan rágjon engem még egy kicsit. Ezért vagyok.

  • Göllner András

    @ Figyelő

    Az utolsó hozzászólása nagyon ciki volt. Gondoljon már az unokákra !!! Az X generáció már tudja, hogy nem a méret a lényeg. Halgasson a Bizottságra: „Kis lábasok, kis fazekak, Kis tányérok, kis poharak.Kis villák és kis kanalak”. El énekelném magának. De minek. Fenn van a You Tube-on.

  • Alma, ugye nem pejoratív értelemben értetted, hogy Göllner professzor úr hobbijának nevezed a csalétekgyárat?
    Nem hinném, hogy a hobbija… Sőt boldogabb lenne nélküle – tutti. De hát adott egy nagyon találó nevet a jelenségnek. A hozzászólásod további része úgy talán erre utal. Tudják-e? Nézd, ez egy teljesen szakmai inkompetens társaság a kormányban. Ezek semmi máshoz nem értenek, csak a propagandához és a korrupció eszközeihez. Ezek meg se tűrik maguk között a szakértőket. Lásd pl. Ángyán J. és Illés Z. esetét..

  • Göllner András

    @ Mávtelep

    Okos dolgokat mondasz a háziasszonyokról. Hányat ismersz ? Nekem is kellene egy okos háziasszony, aki megmondaná mért kell egyáltalán bármit is bezárni. Csak az a baj, hogy egy shy és nyugtalan srác vagyok. A nyitottság és a bezártság közti zónába keresem a válaszokat az élet nagy kérdéseire. Egy Mávtelepen biztos, hogy megtalálnám őket…

  • Figyelő:
    Már mondtad.
    De ami neked nem fontos, az még a mogyorik kb 75 százalékának lehet fontos nem ?
    De ha gondolod gyere haza , állj ki az Oktogonra ( tudod..a Novhét tér) és fennhangon hirdesd hogy ez nem fontos.

  • Göllner Bandi:
    Egy dögös házvezetőnő nekem is elkellne.
    Olyan aki mindenre nyitott.

    Legyen húsz éves szőke hosszúhajú, három diplomával és legyen kocsija , balatoni nyaralója.

    Ez alatt nem engedek be munkaerőt a házamba.

  • Chris:
    A sorsunk nem érdekel minket.
    A gyomrunk igen.
    Így mulat a mogyori.
    Mert aki mogyori, annak fontos a gyomori !
    Megmondta már Aranyjankó is :
    „Hasadnak rendületlenűl légy híve oh magyar! Bölcsődtül kezdve sírodig. Ezt ápold, ezt takard.”

    Az Alkotmányunkat már elmulattuk. A nyugdijmegtakarítást is.Az oktatásügyet is. A betegellátást is . A nyugdijemelést is . A szabadsajtót is.Az Alkotmánybíróságot is. Az önkormányzatiságot is. A MALÉV-et is.Most akkor hagyjuk veszni a vasárnapi bevásárlás össznemzeti ünnepét is ? Nem mintha ez engemet érdekelne, én inkább az éjjeli nyitvatartást hiányolom piszkosul. Én éjjel szerettem bevásárolni.

  • Géyza, majd hazamegyek, ha Göllner is hazamegy(végleg).

  • Don Ovuz
    2016 április 25
    12:29 de.

    A vidékieket jobban érinti az állami földek sorsa, a városiakat a plázázás, de az mszp városokban van inkább jelen.

    A felső vezetők fizetése annyiban érdekes, hogy a fidesz ellenzékben páros lábbal ugrándozott az állami szektor nyugati színvonalú bérei ellen, most meg áradoznak az MNB elnökükről, hogy az minden pénzt megér.

  • hazai lámpa
    2016 április 24
    7:06 du.

    TGM utóirata a múltkori cikkéhez:

    „Még azt is hozzábiggyeszteném, hogy helyeslem az imént alaposan lehordott MSZP javaslatait: a párt módosítást nyújtott be a Munka Törvénykönyvéhez, „amely a százszázalékos vasárnapi bérpótlék mellett tartalmazza a heti munkaidő meghatározását, a munkaidőkeret szabályozását, valamint rögzíti, hogy a munkavállaló két vasárnapnál többet nem dolgozhat egy hónapban”. Gondoljunk a közértpénztárosokra, akik napi 10-12 órát állnak szolgálatunkra egyre visszeresebb lábukon.

    Négymillió magyarországi honpolgár él a létminimum alatt. A magyarországi gazdaság termelékenysége az EU átlagának 67 százaléka, a magyarországi reálbér az EU átlagának 34 százaléka.

    Üdvözlettel

    Tamás Gáspár Miklós”

  • mavtelep
    2016 április 25
    7:18 de.

    Akiket Kertész Ákos felsorol föntebb, pl. tűzoltók, vízügyisek és pékek, azok szerintem létszükségletet látnak el, de a vasárnapi vásárlás nem az. Ha most rászavazunk a vasárnapi boltolásra, akkor hol lesz a vége? Visszatérünk az ókorba, ahol még vasárnap se volt pihenőnap?

    Ha egyszer a dolgozók a kisujjukat nyújtják, a tulajdonosnak a fél karod is kell. Sokszor a főnöknek is van főnöke másik városban, országban, és egymásra mutogatnak. Még a világgazdasági válság előtt sokszor mentek itt olyan gyárak is folyamatos műszakban, amik nem létszükségleti cikkeket állítottak elő. Annyit azért nem fizettek pluszban, és nem volt mindig meg a két szabad vasárnap. Lelkiismereti gondot is okozott nem is keveseknek, de akkor senki nem volt erre kíváncsi.

  • hazai lámpa
    2016 április 25
    9:04 du.
    Jó kérdéseket feszegetsz, és jó irányban.
    Abban is igazat adok, hogy a boltzár nem csak a boltzárról szólhatna. De a CBA és a COOP helyzetbe hozása nem azonos a Munka Törvénykönyve által szabályozott munkaköri kötelmekkel. Ha ténylegesen a munkavállalók mellett állt volna a kormány, nem egy ágazattal kekeckedik, hanem leszabályozza a pihenőnapokat. Mint amerre most az MSZP indulna.
    Ami tetszik az egész aláírás gyűjtésben, hogy egymás mellet gyűjt, összefogva a három nagy ellenzéki tömörülés.

    Viszont a válaszodban el is érkeztünk a probléma lényegéhez. Mint írod is, az ellenzéki pártok elsősorban városokban, nagyobb városokban vannak jelen. Ráadásul nem is aktívak. Ez sajnos igaz minden ellenzékre. A magára hagyott ember egyetlen fűszál a sivatag közepében, nincs talaja ahol gyökeret eresszen. Kiégeti a nap, és nincs alternatíva. Ha most megmozdul az ellenzék, és nem csak egyetlen módosító javaslat erejéig, valamint ezt kommunikálni is tudja, még lehet belőle valami.

  • Figyelő
    2016 április 25
    12:54 du.
    Csak a fideSS mindhalálig ugye?
    https://media.giphy.com/media/7TtvTUMm9mp20/giphy.gif

  • Hölgyeim és Uraim !
    Speciel ismerek háziasszonyt – jó, csak több évtizedes ismerete és gyakorlata van -, aki ráadásul itt-ott- amott napi 8 órában dolgozott. Ja, jut eszembe, a rohattkomcsik alatt az embernek még mellékfoglalkozása is lehetett.(Volt is) Megcsináltuk.
    Mostanában persze változtak az idők, itt nálunk a MÁV telepen is
    egyre nehezebben műveljük kertjeiket (azt a 300 négyszögölt), és egyre nehezebben tudjuk leszedni a napi történéseket.
    Mert ugye már Bródy Tini Bácsi is megmondta :” hülyén néz ki, ha egy 20 éves oktat ki arról, hogyan is éltem 40 évvel ezelőtt”…)))
    Szervusztok, jó reggelt !

  • Húha, kedves Göllner András!
    Látom már, maga makacsabb, mint én, tehát legyen úgy, visszaszívom a pertut!

    Hobbin én azt értettem, hogy maga (Ön? Önmaga? 🙂 ) előszeretettel lát csapda-állítókat szerte a világban, legalább is a hétrészes cikksorozatában is, meg a vasárnapi boltbezárás ügyben is céloz erre.

    Semmiképpen sem szerettem volna megbántani, de sőt, rágni sem magát gondoltam (nekem már bizonyára túl rágós lenne, nem annyira jók a fogaim 🙂 ), hanem az említett cikksorozatát…

    Az én képem a világról sokkal egyszerűbb, kézenfekvőbb tudja, ahogy a költő költi:

    „A jó Isten egyszerűnek
    Alkotta az eszemet,
    Nincsen abban nagy modernség
    Csak szelídség, szeretet.
    Kicsi kunyhó, szerető szív,
    Messze égbolt, tiszta, kék…”

    A többit magára bízom…
    (Én addig is igyekszem megérteni az okosabbakat, naná!)

  • Miklos Banfi
    2016 április 25
    4:16 du.

    „Alma, ugye nem pejoratív értelemben értetted…”

    Ellenkezőleg! Mindenkit nagyra becsülök (eddig még), akit itt elöl-s-utol találok. Majd csak később fogom kimutatni a fogam fehérét, ha majd jól bevackolok ide Geyza és Figyelő közé… 😀

  • Na akkor jól van:) Akkor majd a nagyrabecsülés gazdálkodása is előbb-utóbb helyreáll.
    A cikk viszont nagyon jó, elolvastam mégegyszer – ezzel eltudom magamban nyomni a sok becstelen hozzászólást:)

  • Göllner András

    @ Almási Alma

    Sokkal jobb lenne, ha Kertész Ákos cikkével foglalkoznánk mint azzal a mellékvágánnyal amelyiken én sétálgatok és eldobott csikkeket keresek. Nagyon röviden válaszolnék hát, mert nem a hátatfordításra, hanem az udvariasságra neveltek, de ezzel, kérem engedje meg, hogy lezárjam ezt a beszélgetésünket.

    Először is, szeretném felhívni kedves figyelmét a következetesség és a makacsság közti különbségre. A szeretet látszatát keltő átverés műfajának megértésére tett szerény kísérletemet társadalmi munkaként, népnevelési célból, pro bono, végeztem. Örülök, hogy végéhez értem, de annak még jobban örülnék, ha ezt az alkotásomat, a kedves kritikusok alaposan górcső alá vennék, hiányosságaira felhívnák a figyelmemet, akár tovább fejlesztenék. Ezt kellene tennünk itt Kertész Ákos írásával is, csak sajnos ezzel is gyakran félrecsúszunk.

    Örvendek, tehát, hogy elgondolkoztatta a munkám, és annak is, hogy rágcsálgatja. Tegye azt jó ízzel. Nem kell mindent lenyelni amit rágcsálunk. Én is ehhez tartom magam, következetesen. Nyugodtan alakítgassa saját véleményét és ossza azt meg másokkal. Ezt a kis agorát amit itt jó barátom, Chris Adam működtet, ezért van.

  • Don Ovuz

    2016 április 26
    12:53 de.
    Kedves Don,
    Ennek semmi köze a cikkhez és a beírásokhoz.
    Egyszerüen, nagyon jól látom, hogy nincs más az ellenzéknek síránkozni, mint a vasárnapi bezárás. Ezt lovagolta meg Kertész Ákos és kővetői.

    Nekem semmi közöm a Fideszhez és kőbvetőihez. De szívem mélyéből ellenzem az MSZP munkáját és vágyait!

  • Kedves Göllner András!
    Kertész Ákos cikkéről a következőt írtam (de talán elsikkadt a viharban):

    „A vasárnapi (és bármely napi) nyitvatartás vagy bezárás eldöntésének a joga az üzleté. Az alkalmazottak bérezése és munkaideje pedig az alkalmazottak (szakszervezet) és az üzlettulajdonosok közötti megállapodás kérdése. Pártunknak és kormányunknak normális esetben ebbe nem sok beleszólása lehet(ne).

    Ennél egyszerűbben nemigen lehet erről beszélni.

    A “magyar nép” egyes tagjai vásárolni akarnak vasárnap, mások templomba menni, megint mások pedig otthon henyélni. Ilyenek vagyunk. Ebből elsősorban a média (a kormány, vagy az ellenzék sugalmazására) csinál nemzeti, vagy politikai kérdést.

    De mi ne tegyük.
    Van éppen elég más bajunk, nem?”

    Ez idáig egyszerű.

    A kettőnk beszélgetése – másodszor – alakult, ahogy alakult, van ez így.
    De most zavarban vagyok: az utolsó beírásából nem tudom eldönteni, szívesen venné e, ha hozzászólnék a cikksorozatához (természetesen őszintén), vagy pedig háta közepére sem kívánja. Ezért úgy döntöttem, nem megyek arrafelé. Legyen béke köztünk. Rajtam nem múlik.

    Nem kell válaszolni, azt hiszem, értjük egymást. De ha nem, sebaj. 😀

  • Kedves Figyelő!

    Ha úgy látod, hogy Magyarországon nincs más baj a kormánnyal, mint az, hogy az MSZP siránkozik a vasárnapi nyitvatartás miatt, akkor ezt rosszul látod.

    Az persze igaz, hogy az MSZP képtelen felmutatni azokat a súlyos bűnöket, amiket a kormány sorozatosan elkövet. Ennek örülhetsz. De egyben el is gondolkodtathatna, vajon miért van így? És miért nem képes egyetlen ellenzéki erő sem lábra kapni ilyen vitamindús csemegén?

  • Kedevea ALma, probáld nekem bemutani azokat a sulyos bűnőket, amit a mai kormány sorozatosan elkővet .
    Érdekelne, mint messze élőt.

  • Madarat tolláról, embert barátjáról…
    Még falusi hiányzik és kész is a négy görény bandája.

  • Don Ovuz
    2016 április 26
    12:49 de.

    Ha az mszp kiharcol pár forintot a dolgozóknak, azt persze üdvözlöm.

    De én sokkal jobban örülnék, ha végre valami olyan szimbolikus ügyben győznének, ami Orbánnak a szive közepéig szúr. Pl. fölújíthatja a Várat az utolsó zöldbársony klozetajtóig – de nem magának. Ez a kis ellenállás, amit a minipártok előadnak Orbán Rómeóról és az ő erkélyéről, vihar a biliben. Kit érdekel, még a műemlékvédelmet sem! Ha ez tetszik az ellenzéki pártoknak, ahelyett hogy kitessékelnék a miniszterelnököt örökre a Várból, ám tegyék. De ebből az erkélyjelenetből nem lesz országos hír.

  • Figyelő
    2016 április 26
    2:24 du.
    Géyza!!
    Neidegíjjé!!
    „Megmondta már Aranyjankó is :
    “Hasadnak rendületlenűl légy híve oh magyar! Bölcsődtül kezdve sírodig. Ezt ápold, ezt takard.””
    🙁

  • Figyelő:
    Demencia Prékox -ban szenvedsz ?
    Legutóbb ugyanerre a kérdésedre kábé 10 napja adtam kimerítő felsorolást.
    Hogy miket követtek / követnek el folyamatosan a nép ellen.

    Hányszor írattatod még le itten magadnak ?

  • Gondolom egyértelmű, hogy a beírás Geyzánknak szólt és nem Figyelőnek..

  • Falusikám.
    Hát ugyi .. a mi Jánosunk, az Arany , tudott yokat írni 😀

  • Figyelő
    2016 április 26
    2:14 du.

    _oktatás
    _egészségügy
    _államháztartás, államadósság
    _közpénzek „hivatalos” magánosítása
    _alkotmánybíróság
    _ügyészség
    _rokoni összefonódások a hatalmi ágak között

    Elég?

  • Itt van egy jó cikk ezt megválaszolni. Trolljaink örvendjetek. Ki fogjuk kérdezni!

    http://parameter.sk/melyiket-utaljam-jobban

  • En passant, tisztelt Göllner András: Örülök, hogy nem írtam semmit ahhoz a cikkhez. Ott ugyanis olyan mély, undorító zsidógyűlölő mocsár alakult ki, amelybe egészséges gondolkodású ember nem szívesen lép bele.

    Nem csodálom, ha ebből kiindulva sokan igazolva látják, hogy ilyen a magyar nép. Hát én 73 év tapasztalata alapján állítom, ez nem így van. Itt egy „válogatott csapat” működik. Sok a baj nálunk, sokmindent meglovagol és felerősít a mi kedves kormányunk, erősödött is mindenféle irányú gyűlölet, de itt még nem tartunk.

  • Miklos Banfi
    2016 április 26
    11:18 du.

    A cikk MAJDNEM jó. De lenne néhány korrekcióm azért, ha nem lenne teljesen felesleges erről beszélgetni.

  • Alma, nem tudom, hogy ez a MAJDNEM mennyi szubjektivitással bír, de ez a cikk átfogóan bár felületesen ad egy kórképet a mai Magyarországról ’76-hoz viszonyítva, ami azért egy furcsa látószög – de nagyon leíró és tökéletesen alkalmas arra, hogy a két idősebb hölgy és Moshe hetente ismétlődő kérdéseit egyszer és mindenkorra megválaszolja. Ők nem nácik, a nácikra ez viszont nem is hatna. Nekik más kell..

  • Göllner András

    @ Almási Alma

    Viszket a hátam közepe, bátran vakargassa. De ne itt, hanem ott. Közbe kapcsolja be Jim Morrisont a hifijén, van egy fontos üzenete a számára: „The time to hesitate is through, no time to wollow in the mire”. Kezicsókolom.

  • Almási Alma

    2016 április 26
    3:40 du.
    Mikor volt az utolsó választás? Úgy tudom, hogy többséggel jött be a kormány! Annak ellenére, hogy nem az ELSŐ alkalom, tehát a választók tudták mire szavaznak.
    Van egy öreg mondás erre: Minden ország megérdemli a kormányát amire szavazott.

  • Uraim ! Ne hozzátok rám a frászt !
    A Szózatot Vörösmarty írta !

  • Mellesleg az itteni beíróknak.
    Kanadában is nemrég volt választás. Erről már írtam. NEm a konzervatívok jöttek be,hanem a liberálisok. Voltaak akik a konzervatívra szavaztak, voltak akik liberálisra. Ők voltak többen.
    Azóta is ők vannak hatalmon. Senki sem panaszkodik, még az ellenzék sem.Mindenki várja a legközelebbi szavazást,. talán akkor ők jönnek be- Ez így van MÁSHOL, de nem a magyaroknál.

  • mavtelep

    2016 április 27
    11:37 de.
    Valóban! Mennyire igaz…….

  • Figyelő
    2016 április 27
    11:31 de.

    „Mikor volt az utolsó választás? Úgy tudom, hogy többséggel jött be a kormány! Annak ellenére, hogy nem az ELSŐ alkalom, tehát a választók tudták mire szavaznak.”

    Tudták, nem tudták… Akarták, nem akarták… Mindegy az, kedves Figyelő, azért Viktorék így is, úgy is tönkreteszik az országot. Még a te egyetértésed ellenére is.

  • Göllner András
    2016 április 27
    11:25 de.

    ???
    Na jó. Jöjjön az a „mire”… De mire?
    Találkozunk a vérpadon… 😀

  • Figyelő
    2016 április 27
    11:31 de.
    Galambocskám, neked komoly gondjaid vannak mind a számtannal, mind a százalékszámítással..
    Kb 1O az ennedikenszer magyarázták el már neked mindenféle főrumokon, hogy a választásra jogosultaknak mindössze 27%-a szavazott a jelenlegi kormányra.
    Amitől mégis kormányt alakíthatott, az a saját szükségletére alakított választási törvény.
    Melyik részét nemérted?

  • mavtelep
    2016 április 27
    11:37 de.
    Magam is ezt reklamáltam Geyzánál….

  • Helyreigazítás
    Index
    2016.01.15. 06:55

    Valótlanul állítottuk, hogy Kovács Ákos nyilatkozata szerint a nő dolga a szülés, és lehetőség szerint más nagyon nem.
    Valótlanul állítottuk, hogy Ákos nyilatkozatával mások helyett akarta volna megmondani, hogy kinek mi a dolga.
    Valótlanul híreszteltük, hogy Kovács Ákost a Telekom éves szinten ötvenmillió forintos nagyságrendű támogatásban részesíti, illetve hogy a technikai-technológiai támogatás is további súlyos tízmilliókat jelent.
    Valótlanul állítottuk, hogy Kovács Ákos a Fidesz egyik kedvenc udvari kobzosa.
    Valótlanul állítottuk, hogy Kovács Ákos azt nyilatkozta, hogy a nőknek nem kell ugyanannyit keresniük, mint a férfiaknak, hiszen ez Mózes könyvében sem szerepelt, no meg inkább szüljenek, ha lehet.
    Valótlanul állítottuk, hogy a szerződésbontás Tiffán Zsoltnak zsebbenyúlós buli volt, mivel nincsen Kovács Ákossal olyan közös vállalkozása, amelyben a Telekom is érintett lenne.

  • Bocsánat nem ide akartam.
    Hogy kell ezt innen törölni?Segítsen valaki!
    Ajaj! Mellé ment.Elnézést

  • Almási Alma

    2016 április 27
    12:47 du.
    Menj vissza az előbbi beírásomhoz. Én csak azért hoztam fel a kanadai választást, hogy megírjam, a vesztes fél nem síránkozik , hanem várja a legközelebbi alkalmat, hátha győzni fog.
    Sajnos, erre képtelenek a magyar vesztes pártok és mást sem jajgatnak, hogy az országot a Fidesz tönkreteszi. Már nem sok rosszat tud tenni szerintem, tönkretették az elődei.

  • Mavtelep:
    A Szózatod lehet , de azt a baromságot hogy ” Hasadnak rendületlenül légy híve oh magyar ” , azt bizony Jankóbácsi , az Arany ferdítette 😀 😀 😀

    Mostan még benyomok ide egy-két Aranyt, melyek meg szoktak engemet ihletni mint holmi múzsa :

    1:
    Népdal-variáció

    Ki lett mondva az itélet,
    Elodáztak engem tőled;
    Ha is úgy lőn: ide-oda!
    Egy tehén még nem egy csorda.

    2:
    A SZÁJASOK

    Sokan szeretnék a hazát:
    De gyűlölik minden fiát,
    Ha népszerű alkalmakon
    Oly nagyot, mint ők, nem kiált.

    3:
    EMLÉKRE
    Mondták neki írna verset egy honvédemlékre

    Itt nyugosznak a honvédek:
    Könnyű nekik, mert nem élnek!

    És végül
    4:
    HASADNAK RENDÜLETLENÜL

    Hasadnak rendületlenűl
    Légy híve, oh magyar!
    Bölcsődtül kezdve sírodig
    Ezt ápold, ezt takard.
    A nagy világon ekivűl
    Nincs más, amit mivelj:
    Áldjon vagy verjen sors keze,
    Itt enned, innod kell.

    Ez a föld, melyen annyiszor
    Apáid vére folyt,
    Ez a föld másra sem való,
    Csak hogy eltékozold.
    Itt küzdtenek honért a hős
    Árpádnak hadai;
    Bátorság volna ezt a hont
    Neked fenntartani.

    Szabadság! itten hordozák
    Véres zászlóidat,
    Szabad száj! itt csikorgatod
    Véres fogaidat.

  • Geyza
    Hamut szórok a fejemre !
    Én az „Így irtok ti” c. műnél leragadtam, Arany hasonló verseit nem ismerem…(((
    Szervusztok, jó reggelt !

  • Figyelő
    2016 április 27
    5:22 du.

    Nem az ellenzék beszél – mert az gyakorlatilag nincs. Hanem az eléggé valószínű, hogy a fidesz-méretű rombolást az ország négy évig – még kettő – nehezen bírja ki.

    Kedves Figyelő, jobb, ha nem húzol párhuzamokat Kanada és Magyarország között. Mert eltévedsz…

  • mavtelep

    Az 1967-es kiadású Összesben megtaláltam. Köszönöm Geyza !

  • mavtelep
    2016 április 28
    7:07 de.

    Van egy gúnyverse a magyar emberről, aki a bajuszáról ismerkszik meg. Még nagyon régen olvastam, de már nem tudom, hol.

    Mennyit kerestem pedig…

    Nekem ez a kötet nincs meg. Van valami linked hozzá? Megböngészném…

  • Ja, nem a Bajusz című versre gondolok, azt kívülről is tudom…

  • Almási Alma
    Arany János Összes költeményei I.-II.kötet. Szépirodalmi Kiadó 1967.
    Petőfi, Vörösmarty költeményivel és Mikszáth köteteivel együtt fognak agyoncsapni, ha rám dől a könyvespolc….)))
    Linkelni nem tudok, de mindjárt belenézek a könyvbe, hátha megtalálom a címet.

  • Almási Alma
    A szerkesztők ebben a kiadásban csak 4-5 verset neveznek paródiának, ezeket nem illesztették az időrendi sorrendbe.
    Nem találtam köztük azt, amit keresel.
    Végig kell olvasni a költeményeket !….)))
    800 oldal + a Toldy és a Csaba Trilógia, szóval föladat !

  • Igazán örömmel tölt el kedves kollegák/kolleginák,
    hogy megannyi marakodás után kevéske szellemi gyönyörűséget okozhattam nektek/maguknak 😀

  • Kedves mavtelep!
    Kösz. Úgy látszik, már sosem találom meg…