Botrány Kanada parlamentjében — A miniszterelnök két ellenzéki képviselőt bántalmazott

2016 május 19 12:04 de.27 hozzászólás

A kanadai parlament éppen a heves vitákat kiváltó orvosilag asszisztált öngyilkosságról szóló vitát zárta volna le, amikor dulakodás tört ki az Alsóházban. Nem túl szerencsés módon Justin Trudeau liberális kormányfő úgy döntött, hogy beavatkozik, de kimondottan rosszul sült el az intervenciója, amikor könyökével mellkasba vágta a baloldali Új Demokrata Párt egyik képviselőjét – Ruth Ellen Brosseau-t -, illetve megtépázta a konzervatív Gord Brown képviselőt. Az új demokrata Tracey Ramsey szerint Justin Trudeau nyomdafestéket nem tűrő szavakkal rontott oda a parlamenti padsorok között álló és állítólag a szavazást szándékosan halasztó ellenzéki képviselőkhez.

„Ne álld el a kib*szott utamat!”–üvöltötte Trudeau, Ramsey elmondása szerint. A baloldali politikus szerint a kormányfő „erőszakosan” elkapta és szorongatni kezdte a konzervatív Brown karját.

Botrány, dulakodás Kanada parlamentjében.

Botrány, dulakodás Kanada parlamentjében. A jobboldalon látható, amikor megsérül az egyik baloldali képviselő.

A szocialista új demokraták és a konzervatívok ritkán értenek egyet, de az incidens után, szolidaritást vállaltak a két párt fizikailag „bántalmazott” képviselőivel.

De a legnagyobb felháborodást az váltotta ki, hogy a liberális kormányfő könyökével mellbe döfte Ruth Ellen Brosseau-t.

„Milyen férfi az, aki megkönyököl egy nőt?”–kérdezte Tom Mulcair, az új demokraták vezetője a kormányfőtől. „Maga egyszerűen szánalmas!”–üvöltötte Mulcair.

Brosseau megerősítette, hogy Kanada miniszterelnöke mellkasba vágta, amire Trudeau elnézést kért. Brosseau-t annyira megviselte az incidens, hogy elhagyta a termet és kimaradt a szavazásból.

Niki Ashton, az NDP képviselője szerint az incidens, mind a bal, mind pedig a jobboldali ellenzék számára „mélyen traumatikus” volt.

„A viselkedése miatt nem érezhettük biztonságban magunkat a parlamentben. Mélyen aggaszt a miniszterelnök magatartása”–tette hozzá a baloldali képviselő.

Justin Trudeau elnézést kért az Alsóházban elhangzott felszólalásában. Elmondása szerint, az ellenzéki képviselők egy, a C-14-es törvénytervezethez fűződő szavazás ütemét próbálták feltartóztatni, és emiatt lépett közbe a kormányfő.

„Szeretném tolmácsolni fenntartás nélküli bocsánatkérésemet”–mondta a kormányfő.

Peter Julian, az NDP képviselője szerint „példátlan Kanada történelmében” amit a kormányfő tett az Alsóházban. Peter Van Loan, a Konzervatív Párt képviselője „fizikai megfélemlítésnek” nevezte a kormányfő viselkedését.

Rona Ambrose, a Konzervatív Párt ideiglenes vezetője „szégyenletesnek” nevezte Trudeau magatartását és jelezte: elfogadhatatlan, ha a miniszterelnök miatt félnek felszólalni és teendőiket elvégezni az ellenzéki parlamenti képviselők.

Egyébként Stephen Harper, Kanada korábbi konzervatív kormányfője szintén a teremben volt, amikor az incidens kitört. Nem nyilatkozott az eset után, de szemtanúk szerint, csendben és kissé megdöbbenve figyelte a botrányt a padsorokból.

27 hozzászólás

  • „a kanyar volt a hibás”, ugyanúgy mint a F1-en a Mercedes mkiütötte a Mercedest… mind a kettő kiesett a versenyből…versenyláz volt az oka, ugyanúgy, mint a parlamentben, le kell jobban hűteni, és altatókat kiosztani vita előtt… azért ez borzasztó, végre történik valami és akkor nem teccik

  • Deák Sándor

    Nem láttam semmit,noha háromszor megnéztem.

  • Amikor a képviselőt karon fogja és magával húzza el arról a helyről ahol volt ekkor vágja mellbe a hölgyet! lassan,figyelmesen kell nézni!Bár nem szándákosságnak látszik hanem az intézkedés hevében történhetett meg.Ami meg oldalt történt az tényleg nem látni,mert a kamera statikusan állt.
    A nyomdafestéket nem tűrő szavakat meg nem lehetett hallani ,mert nem volt hang!-Magyarországból meg nem hallottam-no meg nem is értettem volna.
    Üdvözlettel.

  • Ch.A.
    Dicséretes dolog volt személyesen felvállalni ezt a dolgot,mint liberális internetes laptulajdonos és nem másra bízni e feladatot.
    Lám -lám a liberálisok is jobb szeretnének ellenzék nélkül ténykedni.
    Miniszterelnökük egy bélyeget ragasztott magára,ezt élete végéig hordozni fogja!
    A fiatalos hevületet ilyen magas szinten féken kellene tudni tartani.Merem remélni -megbántás nélkül- hogy nem „valami” hatása alatt tette.
    Tanulság ez sok mindenkinek.
    Üdvözlettel.

  • Ennek tényleg van tanulsága. Bár a hölgy képentörlése tényleg véletlen lehetett, no de egy miniszterelnök nem tud uralkodni magán, elég furcsa. Bár ezt úgy is lefordíthatjuk, ha ellenkezel egy liberálissal, beletapos a földbe.

  • Na nem semmi,de dicséretes,hogy C.Á.megírta a cikket!
    Ilyen indulatok,viselkedés,stílus egy normális parlamentben elfogadhatatlan(pártállástól függetlenül)!
    Nagy kár,hogy a világban ennyire elszabadultak az indulatok és a gyűlölet,akkor mit várnak a kisemberektől?…
    Verekedés,hasonló incidens Ukrajnában,meg valahol Ázsiában voltak(az utóbbi
    országra pontosan nem emlékszem,de TV közvetítette régebben),szerencsére itthon nem!
    Aki a parlamentben egy népcsoportot,pártot képvisel, ilyet nem engedhet meg magának,ez kocsmai viselkedés!

  • A jámbor reakciókat olvasva, kiváncsi lennék a kommentekre, ha Justin Trudeaut netán Orbán Viktornak hívnák (a hölgyet meg mondjuk Vadai Ágnesnak…!)

  • Még mindig jobb ha veri őket, mintha lakat alá teszi mindet.
    Amint azt éppen a napokban készülnek megtenni Törökországban, -aki nekünk állítólag- potenciális partnerünk és példaképünk- a TELJES ellenzék ÖSSZES képviselőjével.

    De persze ki is lehet őket végezni mint Oroszországban vagy Azerbajdzsánban..variáció van épp elég.

    Nade ilyent tenni velük ??!

    Ugye Totkám azért ilyen már mégsem való !
    Kultúráltan le kell lövetni oszt jónapot.

    Esetleg gázba velük, amint azt példaképed tanította anno.

    Megjegyzem a hatvanas években napirenden voltak a súlyos ökölharcok a Jappán Alsóházban , aztán mégsem lett semmi havária.

    Inkább egy kis bunyó mint valami udvarias keretek közötti török-módszer nemiga?..:)

  • Kedves evelin.
    Justin egy elkényeztetett gyerekként szerepelt, akinek az akarata nem érvényesül!
    Nem hinném, hogy Orbánt az élet úgy elkényesztette, mint Justint!

  • Még annyit, hogy nem valsósznű hogy valaha Stephen Harper így visekedett volna a parlamentben, vagy más Miniszterelnök a műltban.

  • @geyza megint kibújt belőled …
    emlékezz JFK-re 3 irányból lőttek rá, hogy biztos legyen, pedig csak a FED -et akarta államosítani

    a többiek tanulékonyak, Ottawa kis esemény nagy füsttel

    mi is van a tarsand természetkárosítással? ahelyett, hogy megújuló energiaforrásokra költenék a pénzt ami nincs mer van csőd, ahelyett az olajlobby most megvette kilóra az albertai NDP-t még nem mondta nekik senki hogy szarháziak? pedig azok…

    most melyik noteszedet használod a kék borírtóval zöld kocekásat vagy a lila borítóval szürkevonalast és a mi a mai diganózis?

  • @geyza
    ehhez mit szóssz (nanemparadicsom)

    http://magyarhirlap.hu/cikk/55597/Nyilt_level_Bill_Clintonnak

    most megy a szardobálás és a lengyelek meg őserdőket vágnak ki mert nincs gáz hanem fával tözelnek már lassan kőkorszak lesz ott is kacsinszky a törzsfőnök

  • @figyelő, már megint nem figyelsz???

    a harper kartárs az olajlobby, főleg a tarsand szülötte és ő rendszeresítette az államcsődöt kanadában

    nagyon kedves ember, kár hogy még él

  • Seres Róbert

    Ugyan kérem, semmi ez egy kis ukrán vagy török parlamenti civakodáshoz képest!

  • Seres Róbert

    rodeo36
    2016 május 19
    4:47 du.

    @geyza megint kibújt belőled …
    emlékezz JFK-re 3 irányból lőttek rá, hogy biztos legyen, pedig csak a FED -et akarta államosítani

    Jól mondod, de attól a CSAK-tól, ha sikerül, lehet hogy, koldusbotra kerültek volna a Rotschildok!

  • @seres róbert

    azért azt még szeretném látni amint a Notre Dame sarkán ül az aszfalton és kitartja a kezit…és akkor lehetne valami ….új rencer

  • rodeo36

    2016 május 19
    5:09 du.
    Csak szeretnéd ha nem figyelnék!
    Nekem Harper tökéletesen megfelelt.

  • Rodeókám:
    Minden tiszteletem a Tiéd , kedvellek-tisztellek mint állat de már mostanra nagyon fáradt vok az értelmesnek LÁTSZÓ csevejre.
    Tudod: az elektronikai tervezésnél nem babra megy a játék, ha eddig nem öltem meg (a termékeimmel) senkit, akkor esztán sem akarok.
    Tehár beláthatod….

  • @figyelő

    és neked személyesen milyen előnyöket adott a harper uralkodása?
    puszta kíváncsiság, de ha már benyalsz neki publikusan akkor elemezd is publikusan?

  • @geyza

    te gyártod a deleyes hurkát? exportra? vagy vízi kaktuszt bádogból? vigyázz a szikráknál, és a bitek is veszélyesek ha hexadecimálban gyünnek

  • rodeo, ha valakinek van valakiről pozítiv véleménye, az mindjárt „benyal” a te szótárodban?!
    Jót vagy semmit, ez az én itteni politikám.
    Naívitásod elképesztő, ha szerinted valakinek egyéni haszna van azzal, hogy nem szíd egy poltikust.

  • Justin barátunkról sem írtam soha negatívon. Véleményem az Róla, hogy nem tehet arról ki volt az apja és az anyja. Senki sem tehet arról hová születik.
    Sem arról, hogy MIT örököl tőlük. Justinnak, szerintem nincs más problémája, csak ez. Örökölte anyja szépségét de nem örökölte az apja eszét.

  • Rodeókám:
    Mindenféléket készítek.

    Akarsz egy sztép kis budapesti anzikszot?
    Pl. egy fából faragott májkrémet ?

    /A tréfás kérdést egy ’60-as évek-beli kabaréból kölcsönöztem/

  • @figyelő

    nem jól figyelsz, és érdektelen semmit firkálsz (legalábbis számomra az, ha másoknak jelent valamit majd megírják)

    szóval halvány lila fogalmad sincs arról, mitől volt olyan jó -számodra- a harper?

  • @geyza

    nem tudom elképzelni mit fabrikálsz…ha eladható, akkó’ jó (nem biztos, hogy én vevő lennék rá)

    Budapestet amely most új arculatot fog kapni a megalománia kiírtya a fákat és a zöldet és tesz a helyükre teljesen fölösleges vaszbeton kolosszusokat meg 15 év alatt a budai várat visszateszik a 18. századba ha addig nem lesz másik dilinyós akinek más ötletei lesznek és nem akarja a várost egy vadiúj barokk rokokó erkélyről szemlélni, mint Nero mikor felgyújtatta a favellákat a bűn tanyáit Rómában (ezért sokan nem szeretik, pedig más megoldás nem volt kéznél)

    toronto folytattya a szocreal-t, egymásba érő 3 emeletes fakalyibák kurva drágán és másra nem is jók, mint fáklyának, réműlten nézem a légifelvételeket ezek a megfizethetetlenűl drága fakalyibák pontosan úgy néznek ki felűlről, mint a szocializmus kezdetén a lakótelepi 9-11 emeletes 54 négyzetméteres…csak itt már félmillió dollárért lehet kapni „óriási” condo-t: 45 négyzetméter, ha egy dupla ágyat (imperiált felejtsd el) beteszel akkor be sem lehet menni vagy ki sem lehet jönni és akkor hol a konyha (tábori konyha az ágy alatt? egyégős aktatáska méretű?) és hol fürdenek…a kommunizmus kitört a kapitalizmusban csak itt 15 szörösen túl van árazva

  • rodeo
    ha érdekltelen amit írok neked, akkor nem írok többet. Ennyi.

  • G.
    A munkásőrök kezéből Te tépted ki azt amit leírtál csak Te tudod megtenni,bár ez nem esik messze tőled .Tudod : 1.-szer kisnyilas módra,2.-szor meg munkásőr módra,3.-szor liberális módra —mindegyikben járatos vagy.

    Szívből jövő szeretetteljes üdvözlettel OIG.-nak