Kína külügyminisztere megtámadott egy kanadai újságírót — Kanada kormánya pedig némán figyelte

2016 június 4 9:08 de.118 hozzászólás

Az iPolitics nevű online újság munkatársa pusztán újságírói kötelességének tett eleget, amikor a Kanadába látogató Wang Yi kínai külügyminisztert az ember jogi aggályakról kérdezte, illetve a Kínában bebörtönzött Kevin Garratt kanadai állampolgárról, akit a kínaiak kémkedéssel vádolnak. Az észrevehetően felháborodott kínai külügyminiszter kapásból Kína-ellenességgel vádolta a kanadai újságírót.

„A maga kérdése tele van Kína-ellenes előítéletekkel és arroganciával. Ez teljesen elfogadhatatlan! Kérem, ne tegyen fel ilyen felelőtélen kérdéseket! A jóindulatú javaslatokat el fogadjuk, ugyanakkor elítéljük az alaptalan vádaskodást!”–nyilatkozta indulatosan Wang Yi Ottawában.

Wang Yi pont Kanada külügyminisztere  – Stéphane Dion – mellett állt, amikor kiborult a kritikus kérdést felvető újságíró ellen. Dion egy árva szót sem mondott az újságíró védelmében. Amikor később megkérdezték, hogy egy ilyen helyzetben miért maradt néma Kanada külügyminisztere, a következőképpen válaszolt:

„Én tisztelem Madame Connolly szakmaiságát és bízom vastag bőrében. Neki nem volt szüksége arra, hogy kimentsem.”

Stéphane Dion és Wang Yi

Stéphane Dion és Wang Yi

Tony Clement, az ellenzéki Konzervatív Párt képviselője szerint a külügyminiszter nem érti az eset lényegét.

„Ez az ügy nem arról szól, hogy egy újságíró el tudja-e viselni az  inzultust, hanem arról, hogy Mr. Wang a szabad sajtó alapjait vonta kétségbe”–mondta Clement.

A baloldali Új Demokrata Párt (NDP) képviselője – Peter Julian – hasonlóképpen bírálta a külügyminiszter némaságát. „Szerintem ez kétségkívül hiba volt Stéphane Dion részéről. Elmulaszott egy fontos lehetőséget deklarálni, hogy Kanadában a sajtószabadság alapelvét követjük mindannyian”–jelezte Julian.

Colin Robertson, egy korábbi kanadai diplomata szerint az eset gyengének és „esdeklőnek” mutatta Kanada kormányát a világ felé.

Justin Trudeau miniszterelnök – miután beindultak a kritikák a kormány hozzállása kapcsán – bejelentette: Kanada a kínai külügyminiszter és a kínai nagykövet tudomására juttata a kanadai kormány „elégedetlenségét.”

118 hozzászólás

  • Ugyanilyen idióták engedték meg a fidesznek is, hogy az tisztességes embereket sértegessen, mocskoljon!

    A gyengekezű neoliberálisok okozzák a demokrácia halálát, nemcsak az önkényuralkodók.

  • Aha. Ha mondjuk Netanjahu járt volna Kanadában és egy újságíró rákérdez a bebörtönzött palesztinokra, és Netanjahu reagál így, abból is kerekített volna CA egy ilyen írást?

    Költői a kérdés, persze, hogy nem. CA indián neve Kettős Mérce lenne.

  • @hazai lámpa: az akármilyen liberálisok okozzák, hogy az emberek megutálják, tévesen, a demokráciát. Ez azért is van, mert pont a liberálisok mossák össze a kettőt, holott azok nem ugyanazok.

  • Amúgy ez az iPolitics-os pasi tanulhatna CA-tól: nem kell közvetlenül kérdezni. Nyílt leveleket kell írkálni. 😀

  • akkor most az ellenzék kiélheti a sajtószabadságát, meg is kapta bőven…asszem a kínai külügyminiszternek szuterén joga, hogy úgy válaszoljon ahogy neki az jól esik, az meg az ő szabadsága!!! a vita egy újságíró és egy külföldi diplomata (a diplomaták vezetője) között zajlott és nem a két kormány között

    egyszer meg kellene már szokni azt, hogy az ellentétes vélemény is ugyanolyan értékű mint a „piszi” nála az a piszi… itt meg az ellenzéknek rögtön van beszélnivalója, és ki is használják, hetekig fognak rajta…

    másik dolog, ha egyik országnak (szuverén) lehet nukleáris ereje akkor bármely másiknak (szuverén) is lehet… és ez nem lehet vitatéma!!!

    ha valaki úgy akar élni ahogy éppen csinálja akkor abba beleszólni pofátlanság, még akkor is ha ez annak aki másik ez nem igen teccik…

    végre el kellene ismerni az egyenlőséget a Föld nevű bolygón

    teljesen egészségtelen állandóan a mások életével foglalkozni

    a kanadai belső helyzet, tele van ganggekkel és napi sorozatban rablások és gyilkosságok, a középosztály elsűllyed mert nincs (nem adnak nekik) megfelelő jövedelme az ingatlanok, élelmiszerek és szolgáltatások árai mennek felfelé a bérek be vannak fagyva 25 éve

    ha kanada baráti viszonyt akar ápolni Kínával MERT NAGY SZÜXÉGE VAN A KÍNAI TŐKÉRE ÉS KANOSSZÁT JÁRNAK A POLITIKUSOK KÍNÁBA (IS) MERT HÁZON BELŰL NEM TALÁLNAK MEGOLDÁST AHELYETT, HOGY MEXÜNTETNÉK A SUNCOR-T HAGYJÁK GYILKOLNI ÉS SZENNYEZNI A KÖRNYEZETET

    ugye, hogy ugye

  • Mit is várhatunk S.Diontól? És mit váthat az mber egy kommunista főnöktől?
    Csak a fentieket.
    Mr. Dion arcából a végtelen butaság árad, akinek halvány fogalma sincs a kommunista Kináról.
    A kinai meg, a szokott komcsi arrogánkiával reagált.
    Én egyik viselkedésen sem csodálkozom.

  • Rodeokám:
    És még örülhet az a pökhendi kis firkászocska, hogy a kínai nagyúr nem lövette le ott a helyszínen őt !

    Még az a szerencse hogy a kínai főurak végtelenöl jóindulatú, humánus , türelmes emberek.

  • @gáyza… te leírtad röpiratodat én meg az enyémet, ez eddig demokrácia…több szót rád nem fecsérlek

  • Kína már egy párszor világosan kijelentette, a plurális demokrácia darabjaira szakítaná Kínát, ezért akik ezt propagálják a kínaiaknak, azokat az ország ellenségeinek tekintik. Mit nem lehet ezen érteni? Miért nem lehet ezt tiszteletben tartani a nagy toleránsoknak? Vendégségbe érkezett a külügyminiszter és az előre várható reakciót csak kiprovokálják „macskajancsi”, felelősséget semmiért nem vállaló firkászok.Több ezer éves kulturális múlttal rendelkező népnek több tisztelet jár.

  • dióhéjagyú,
    hajrá!Hajts rá.Itt az alkalom egy nem is túl diszkrét,de jó kis „szalonképes”zsidózásra.Te nem vagy kettős mérce.Teljesen egyértelmű a mérce nélküli,pimasz antiszemitizmusod.Te például milyen cikket tudnál írni a vitéz nagybányai gyalogsági lovas tengerész és a bajuszos szörnyszülött kapcsolatáról?Ma este láttam a duna televízióban a Trianon zokogásotokat.Miért nem arra viszket a segged.Az neked testhez állóbb.Arról már ne is beszéljünk,hogy Natanjáhu is fekete seggű.

  • Gyuri10:
    Te ilyen pöcegödröket nézel?
    Mint a Duna-TV ?
    (Ráadásul úgyhallottam még fizetős is.)

  • Rodeókám.
    Látom megint túl komoly vagy.
    Végy fel laza lelki tartást, igyál pálinkát.
    Ezek a dolgok kellenek ahhoz hogy kellemesen érezd magad.

  • @gáyzazizi

    hogy én mitől s hogyan az maraggyon az én titkom, Tanqueray+mentha+tonic+piñacolada ticado…

    és vidám vagyok, a lelki tartásom már lazább nem is lehetne, viszont szeretnék ídézni önmagamtól neked itt: (fentebb olvashatta lehet elkerűlte aggódó tekinteted)

    „egyszer meg kellene már szokni azt, hogy az ellentétes vélemény is ugyanolyan értékű mint a “piszi” nála az a piszi… ”

    és ez még tréfásan is halál komoly

  • Geyza,
    a duna televíziót ingyen nézem,a műbolygó tányérom segítségével. Őszintén megvallom,hogy egyetlen műsora érdekel:szombat vasárnap kivételével minden este van a”Maradj talpon”,Gundel Takács Gábor vezetésével.Élvezetes jó műsor.A többi műsor nagyon ritkán tud elcsábítani.Ja… és a paródiát is élvezem,amikor”Magyarország jobban teljesít”!Jókat lehet röhögni a kék alapon fehér betűs táblákon.

  • diohejban
    2016 június 4
    9:42 de.

    Nekem semmi bajom a liberalizmussal. Csak a tehetségtelen képviselőit utálom, és nem istenítem őket csak azért, mert egy oldalon állunk.

    Az a nem demokratáknál szokás, hogy a Vezért nem szabad bírálni, mert ő mindent jobban tud.

  • A szólásszabadság kritériumainak kettős mércéjére példa, ami hétfőn fog történni hazánkban. Megérkezik ugyanis Ajelet Saked izraeli igazságügyi miniszter hozzánk, aki azonnal népes konferenciát fog összehívni nálunk „Jogi eszközök az online gyűlöletbeszéd megfékezésére” címmel. Minket(?) Trócsányi László miniszter képvisel majd, aki elmondta, hogy a magyar közbeszédet mennyire mérgezik egyes portálok – köztük a kuruc.info. Tehát konferencia lesz a legolvasottabb magyar politikai portálról, illetve annak mérgező hatásáról.
    ……….
    Remélem kiderül majd a sok elfogulatlan és jeles szakértő előadásából, hogy nem a történésekről hírt adó a mérgező, hanem maguk a történések. Közben az ember elgondolkozik, milyen fogadtatásban részesülne egy jobbikos igazságügy-miniszter Izraelben, ha konferenciát hívna össze a zsidó média anomáliáit kitárgyalni.

  • charlie,
    normális embernek tartottalak.Azt tudtuk,hogy egy jobbikos provokátor vagy,de ez még nem jogosít fel arra,hogy hazug meséket állítsál be valóságként. Ajelet Sakédot ha a jobbik hívta volna meg,nem valószínű,hogy a meghívót nem dobta volna a szemétkosárba Arról pedig,hogy valami jobbikos-náci akárkit hívnánk meg látogatóba,ne is álmodozz.Nálunk olyan meghívások jöhetnek számításba,ahol az alap nem szépen rejtett,de ügyes elítélése a zsidóságnak akár an block.A végső igazság pedig az,hogy nagyon csodálkozom a kormányunk választásán.Egész Európában már nem is találtak egy normális országot?Ha pedig a jobbiknak lesz magyarországon gazságminisztere folytathatjuk a találgatást,ki kit és hova fog meghívni.Addig is azért a kuruc in fosról annyit,hogy akinek ilyen ingerei vannak csak nyugodtan olvassa.A szennycsatorna házhoz jön.A varga béla féle náci-tetvek gondozásában.KITARTÁS!

  • @csárli, és miért hívták meg, mi vele a céljuk? nincs elég hülye házon belűl, pont egy cionista őrűltet kell propagálni? és palesztínokat mikor hívnak meg ugyanarra a napra és ugyanabba a terembe? egy kis inglish szélsőjobbost ugyanakkor összeereszteni őket és filmre venni

    ugye senkinek sincs igaza, csak a duma harsog mindíg a leguccsó a leginkább addig amíg más szar nem jön helyette

    mint most a GOP kurva nagy gondban van ott maradt nekik a tramp és nincs versenytársa és az folyik még a kanálisból is és kurva unalmas meg egyre undorítóbb

  • @gyurka11

    miért kell a zinternetet szabályozni, és ki fogja szabályozni milyen szabályok alapján…nem lehet elkerülni, aszt sem, hogy kiderűljön a cionizmus ugyanaz a lófasz mint az ISIS, meg alkaloida és alnuszra és kukuxklan meg a délusai redneckek és neofasizmus az USA ban? a tramp assziszi majd ő ki ha ő nem de hát ott az összes ámen D’ ment (dehová???)ia…kong ressz(elő) szenát US és a Nafta, TTIP, AIPAC, és a riflesek akik nek van rifléjük meg azok akiknek házi ágyújuk is van…és sorolhatnám a fácsé a twíííít a csikorgósok, és a többi és ő meg a középen és szózatot intéz a néphez mind a 12000 hívéhez akik szerte széjjel követik ha eszt mexorozzuk 51-gyel akkor lesz fél millió és a zusa 300 milliónyi élni vágyó de nem tudó

    szóval hogyan is van a cionizmus ????

  • ro(ha)de jó számtalanszor,
    nincs probléma,hogy ide freccsentetted lapos homlokod teljes,de érthetetlen tárházát.A 11-et is abból a tárházból kapartad ki, gondolván,hogy elhisszük,miszerint ismered az arab számokat tízen felül is.A szalon-antiszemita,anticionista ötleteid tetszenek.Azt viszont,hogy bárki Gyurkának nevezzen csak úgy respektálom,ha előtte kiissza a lábvizemet.

  • @gyurka
    összekevered a vidd ki a bilit, az idd ki a bilit szlogennel

    látom megviselnek a napi eccerű dolgok ha azok nem úgy vannak, ahogy azt @gyurka (mongyuk 13) onnan alsó izéről elképzeli… fel is vagy izgulva?

  • @gyurka 17.005

    a lábvizedről jut eszembe, akkor ez aszt is jelenti, hogy lavórozol? hol élsz? a kőkorszakban?

  • Gyuri bácsi, mi volt ebben a hazug mese? Likud miniszter meglátogatja testvérpártjának fideszes miniszterét és elkonferenciázgatnak arról milyen információ hasznos vagy haszontalan a plebsznek. Aki haszontalan információra szomjas annak majd elveszi a törvénykezés a szomjúságát.
    Minek ide utazgatni a „fasiszta keltetőgépbe” népes küldöttséggel, mikor elég lett volna egy telefon is?

  • Rodeonak es a tobbi „jol ertesultnek”-
    akik a „kettos merce”rol gagyognak,es a cionizmust
    az El-Kaida-hoz,az El-Nuszra-hoz,az ISIS-hez
    es a tobbi „szent”hez hasonlitjak.
    Mi van akkor, ha a „palesztin” Prof,Azmi Bisshara
    beismeri,sajat szajaval,hogy a palesztinok
    kitalalt nep-es az „umma arabije”hez ,”arab nemzet”hez
    tartoznak ?
    Ugy,hogy szegenyeknek csak 23 allam all{ana}
    rendelkezesukre {ha befogadnak oket}.
    Jordania lakossaganak 70%a „palesztin”.
    Igaz,ez nem zavarta Jordania kiralyat,Husseint,
    hogy kemeny kezzel torolje meg a nehai „palesztin”
    Fekete Szeptember szervezet „renitenskedoit.”
    Igaz,ekkor az ENSZ sohivatal,es a tobbi „humanista”
    melyen hallgatott .
    Nezzuk- mit is mond a „palesztin”
    Prof. Azmi Bisshara.
    REmelem,ertik az angol forditast.

  • @iiiiii zr a eli

    szóval körbejártad a „tortát” de nem haraptál bele, nem nézem meg a linkedet!!! te már láttad én meg nem fogom látni!!!

    szóval arról amit írtam egy árva szóközi vesszőt sem tucc „mondani” de hosszú betűsort rittyentettél valami másról…

    beszéljünk kurdokról, és beszéljünk a gázai rabokról, és még sok mindenki másról, létezik egy palesztin nép (asszem a biii bl ia is említést tesz róluk)

    ilyen hosszan semmitsem mondani az már majdnem művészet, ha nem lehet hülyeség

  • ro (hadt) de jó,
    egész szép nagy darabra sikerítetted magad.Szerencsémre ekkora azért nincs a nadrágomba.Képzeld el,ha tényleg felizgulnék akkor egy lavór hideg vízben kellene a lábamat mosni.Nyáron,a 40 fokon felüli kárpát lavórban lenne mit innod hűsítőként.Igen ám,de azt ki kellene érdemelned,hogy elküldjem neked.Addig viszont szórakozhatsz azzal,ami a tied,egy szeme van és egyidős veled. Fájdalmadra leírom,hogy mi nem élünk a kőkorszakban és a mai világban az egyetlen ismert talán még lábmosásra sem alkalmas medence a kárpát lavór.Ti viszont erősen oda tendáltok.Lehet, hogy a lakosság cserétek,mely igencsak nyomja már a beleteket megmenti még a jányi féle szent hazátokat.Vigyázz csibém,ne erőlködj túlságosan,mert még megcsúszol a sajátodon,mint torreádor a rodeón.

  • Izraeli,
    miből meríted ezt a súlyos vádat,hogy az ilyen ro(hadt)deohoz hasonló csatornapatkányok angolul értenek,hiszen még magyarul is csak röfögni tudnak.

  • @gyurcsika, van még ilyened? kárpát lavór meg hasonszőrűek

    mivel nem tudhatod honnan írok, maraggy tudatlan mint mindíg is vagy

    szavaid(???szókezek???) kristály tisztán mutíttyák mennyire fel vagy borzolva (izgulva nem lehecc …egy ekkora …hát annyi hidraulika nincs is benned)

    röhögényes vagy

  • rodeoooo
    Kosz,regen nevettem ennyit.
    Egy „intelligens” mint te,aki osszekeveri
    „az ingo firmat- a fingo Irmaval”.
    Tudod mit? Csereljunk. „Homalyosits” mar fel.
    „Asszed a Biblia emlitest tesz palesztin neprol.
    Mi az egy ilyen „intelligensnek”?
    1} Mikor letezett a tortenelemben-Palesztina?{Evszamok}
    2} Hol voltak a hatarai?
    3} Legalabb 1 palesztin kiraly vagy hadvezer.
    Ja igen, a kurdok.
    Ok-sajnalatodra,nem Izrael,hanem az Iszlam Allam
    ellen harcolnak Irakban.
    Bator katonak,kulonosen a nok.Mivel ok is muszlimok,
    tudjak,hogy ha egy ferfi egy no kezetol esik el,
    nem jut a Paradicsomba,ahol 72 szuz varja.
    A palesztin raboknak Gazaban: ha nem fogjak raketazni
    Izraelt es alagutakat asni polgari telepulesei
    alatt,nem lesznek rabok.
    Sot, nem lesznek aldozataik,ha „bolcs vezereik”
    nem teszik a polgari lakossagot „emberi pajzs”nak.

  • @iz rae lililili

    szóval nincs palesztina, és nem van nem volt nem lesz? akkó’jó!

    szóval gázában az a baj a palesztínokkal, hogy rosszúl viselik a rabságot, a befalaztatást, hogy a saját tengerpartyukon sem horgászhatnak…

    azután a palesztín telepeseket ízr ael „kilakoltassa” és tesz a helyükre nem palesztínokat …ez nem rasszizmus, hanem humanitárius gyilkosság?

    anno decibel kezdődött Palestina és anno cuncibel lesz vége ha ci Ón népe úgy cincálja? hááát nem kedves? meg bájos…
    mongyá nekem valamit Góliáth ról és „Il Gigante”…szóval kik is és hogyan …Óhhhh de tes tam e ntu M ban van róla szó, nagyban

    gyújcsál gyertyát (vigyázz le ne égjél!!! aggódom érted) hátha valaki megláttya annak fényében…netánya Húúúúúúúúúú a Bé Késch

    szóval várom a zúttörők tíz percét vagy kispajtások? olyan zavaros ez a tel epesch probléma …járnád körűl mégeccer?

  • ro hadt de00000,
    Izraeli מרים helyett járjon körül téged a Kozarek vagy a Bali Mihály utódja.A nekrológot vállalom.Sőt ragaszkodom,hogy én mondjam,de már a születésed előtt kellett volna,akkor amikor még abba voltál amivé lettél.

  • rodeooooo ur!
    Ur ir?
    Ujra kosz,most meg jobban mulattam.
    Hja,ha egy „geniusz” „magyarazza” a Kozel-Keletet.
    Csak egy szereny kerdest-ha lehet.
    Pszichiater mar latta ont???
    Ha kapott nyugtatot,megprobalom az on „geniuszi”
    szintjen- elmagyarazni a tortenteket,nehogy ujra-
    osszetevessze „az ingo firmat- a fingo Irmaval”.
    Csak attol tartok,hogy az on ertelmi fokanak-
    mint ahogyan mar jelezte, ez „hosszu” lesz.
    1} Ha mar Goliatot emlegeti- akit a „zsidrak”
    David legyozott,ugy 3000 eve- o nem volt
    arab, hanem filiszteus,{egei tengerrol jott nep}.
    {Van valamennyi dunsztja- a geografiarol?}
    Egy ilyen „geniusz”nak mint on,illene tudni.
    2} Beszeljunk az uj tortenelemrol{amit- szinten-nem ismer}.
    Tehat.Gaza 1949-1967-ig,a fegyverszuneti hatarok
    ertelmeben-Egyiptomhoz tartozott.
    3} 1967-ben Egyiptom,Sziria es Jordania-megtamadtak
    izraelt.Mit lehet tenni? Izrael megvedte magat,
    sot,Szinait is elfoglalta.
    4} 1979-ben az Izrael-Egyiptomi Bekeszerzodes ertelmeben-
    Izrael visszaadta Szinait Egyiptomnak.
    Gazat- a „palesztinokkal” nem kertek vissza.
    5} 2005-ben IZRAEL KIVONULT GAZABOL,tonkre teve
    viragzo izraeli telepuleseket,kivonva tobb ezer
    zsido csaladot- a beke remenyeben.
    6} A „valasz” volt- a Hamasz {nemzetkozileg elismert}
    terrorszervezet valasztasa,amely azota „igazgatja”
    Gazat.

  • rodeooo ur!!!
    Apropo, akiktol onok most be vannak
    szarva, a „migrancsok” – nem „bekeharcosok”-
    mint a Hamasz „hosei”???
    Igaz, ok {meg} nem raketaznak es asnak
    alagutakat, de mar kezdenek robbano oveket hasznalni.
    Azta!!
    Megis-tanultak valamit.

  • @ííííííz R ael íííííííííí

    mindennek a „köménynek” mi köze ahhoz, hogy a cionisták kibasznak a gázai övezet lakosaival? és filiszteus, az égei tenger az Ége mellett van a szikláktól jobbra ahol a kurtafarkú cionista túr

    vidám dolgok ezek…és aszongya a(na asztmárnagyonrégenmon’tadeigazzávált) sohasem lesz béke nálatok…és íme lőn, a knesszet nevű csinnbummcirkusz a legjobb példa rá meg a netán yahú és társai amint ordibálnak

    kedves vidám dili és narancsos is, jaffa, nem alsóalcsútbasznádosch kissé rothadt…de …

  • @zizizra eli

    és honnan veszed, hogy én onnan alcsútbasznád mellől irogatok neked anzixokat??? hátha tévecc? vagy ??? szóval rev Ide ál DDDD

  • rohadtdio,
    lehet hogy nem értettél meg,mert szellemi képességeid elég labilis alapokon állnak.Most lassan és szótagolva leírom,hogy előző beírásom alapja:”A-pu-kád nem té-ve-dett.A-mit be-tett az jött ki.”

  • מרים!
    Kár az erődért.Ebbe a baromba beszélhetsz,mint egy beteg lóba.

  • @gyurika ideges, gyurika beveszi a lila kapszulákat a zöld és sárgapöttyösökkel eccerre és lenyuxik…nagyon ziláltnak tűnsz drágám…hideg vizes lepedő, egyéb borogatás?? nagyon aggódok miattad, még megárt neked ez a sok szó…na gyerünk, vedd be…mindet pohár hideg vízzel

    honnan ismerted apukámat? és az ő cselekedeteit? ez így olyan snassz…legalább fésűlköggy meg??? ja, hogy segghajú is vagy? nahát? egyre jobb

    itt most 0706 van AEST megyek készítek egy jó kis kávét

  • Mondd te barom képzeletbeli bikaviadal,
    mikor szabadultál a lipiről és ki írta alá?

  • @gyurika
    egyre jobban aggódom miattad…
    reg dalber ohy csá kütyü rótke dil mash tutu gerber hekmekükütyű y lambda berha rododendron kapka quti dalla pócci

    ezembirizga grósz unt halberstrasse gründ gorcsevics

    hasszán tuggya kertimalac

    quella cosa

  • Vitéz mányokrekettyén pölöttyén pattyáni nemes-nemtelen ápolt, de rosszul. Egyszóval: rohadtdió. Ki küldött téged ide és mennyi időre vagy fizetve az idiotizmusod terjesztéséért?Talán már elég is lehet,hogy büdösre fertőzted ezt a jobb sorsra érdemes oldalt. Nem akarom a férgeket megsérteni,ezért szólítottalak meg más- képen.Kellemes lenne,ha lekopnál kedves genere de genere vagy igyál még egy kávét.Jó lenne,ha ez lenne az utolsó.

  • Kedves Chris,
    elnézésedet kérem,nincs szándékomban Neked tanácsot adni,de az a kérdésem,hogy egy ilyen rodeo36 nicknevű szörnyetegnek meddig engeded meg,hogy teljesen értelmetlen szövegeivel és undorító, anti-izraeli levegő fertőzésével sértegessen mindenkit?Magamról nem beszélek,mert én valahogyan csak elviselek ilyen csapásokat is.Ennek a szörnyszülöttnek az értelmetlen makogása csak az oldal nívóját rontja és foglalja a helyet értelmes emberek elől.Ne érts félre.Az egyáltalán nem zavar,hogy bárkinek a véleménye nem egyezik az enyémmel.Legfeljebb lehet vitázni,de egy ilyen felesleges makogásnak azt hiszem nem itt van a helye.Újfent elnézést.Nem óvóbácsinak kerestelek meg.Üdv:Gyuri.

  • rrrrrodeoooo!!!!!
    Ugy latszik,a pszichiaterek lemondtak
    magarol,mint remenytelen esetrol.
    Ugy, hogy talan nem ildomos reszemrol a
    „beszelgetes”.
    De amikor- olyan jol mulatok!!!!
    Vilagos,hogy aki tovabbra is OSSZEKEVERI
    AZ INGO FIRMAT- A FINGO IRMAVAL- honnan szerzi
    „ertesuleseit”.
    Apropo, Varga Bekat, a kuruc infos „eszet”,tulajat,
    fofofofo szerkesztojet-mar nem uldozik az
    amerikai birosagok???
    Eleget osszelopott vedo ugyvedekre?
    Errol jut eszembe!!
    A Hamasz vezerek,gazai baratai bolcs vezetoi
    nem elnek rosszul az 5 csillagos szallodakban,
    ahova gyakran utaznak. Mas javaikrol-
    nem is beszelve. Telik az ENSZ-tol osszetarhalt
    segelybol.
    Ha az o parlamentjukben is ugy lehetne ordibalni
    mint a Kneszetben {ahol arab parlamentarok is ulnek}
    talan valaki-a kormukre nezne.
    Naluk-lehetseges,hogy egyhamar „eltuntetnek”.
    Bizony,”primitivus baromicus” {pszichologiai kifejezes}
    meg van mit tanuljon.

  • @gyurika

    egyre ziláltabbnak tűnsz, elgurultak a gyógyszereid…üdv innen

  • @izizizizizi r aeli

    szóval…bele vagy gabalyodva a motringba?

    horgoljál az lehet, hogy segít, tudod? kis terítőcskék rózsaszínű meg ekrű fonalból…vigyázz nehogy megbökd magad

    látod a gyurika már az óvóbácsit is hívta mert nem bírja cérnával, te még knesszet?

  • @gyurika lelkem a „más-képen” az magyar helyesírás szerint 2p

    vagy a valakinek a képéről ábrándozol… olyan hisztérika vagy, kezeltetned kellene, még megárt?

  • rrrrodeo!!!!
    Kerd vissza az iskolapenzt,mert – ugy latszik,
    a fejlodesben visszamaradt,magyarul-hulye gyerekek-
    intezete helyett-ahova kellett volna jarnod-
    rendes iskolaba kuldtek.
    Sajnos, ez nem volt neked valo.
    Ettol szenvedsz- felnottkent.
    Fogadd reszvetemet.

  • @izizizizizi r aeli

    honnan veszed mindesztetetetet? nem tudhatod! miben akarsz részt venni? vegyél rá belépőt

  • Huha,rrrrrodeo!
    Most latom,hogy nick nevedet az alekszandriai
    gorog Ptolemaiostol „szerezted”.
    Micsoda szerenyseg! A nagy matematikus,csillagasz,
    geografus,stb.stb. nevet felvenni.
    Igaz,hogy az o geocentrikus elmeletet mar
    megdontottek.
    Arrol mar nem is „mereszelek” irni,hogy mivel
    romai allampolgar volt,es id.u 2-ik szazadban
    elt,biztosan tudott a Bar-Kochba felkelesrol
    Provincia Judeaban {i.u 132-135}amit a „josagos”
    Hadrianus csaszar verbe fojtott,es Judeat bosszubol-
    Palesztina-nak nevezte.
    Kulonben,sajat „jellemzesedbol”-csak a „fanatico”
    illik hozzad.
    Igy,bar fajo szivvel,”empressario”, klasszikus
    zenehez,inkabb az Izraeli Operaba valtok jegyet.

  • Izraeli,
    most már elhiszed,hogy egy ilyen roggyant,evolúcióból kiesett hulladékkal kár az erőért és az érvekért?Az agya helyén ami van halvány lila finggal van tele,nem értheti meg az emberi szót.Meg aztán olyant még nem is hallott.Vedd figyelembe népének és környezetének fogyatékos voltát.Tudod ott lent a csatornában a patkányok között nőtt fel.Makogás,sikoltozás.Vigyázni kell vele, mert ha nem figyelünk oda beleharap a cipőtalpunkba.Közel sem szabad engedni,mert leheletével is terjeszti a tífuszt.Sajnos a mi általunk ajánlott gyógyszeres kezelés sem segít.Ezért tették ki a Lipiről is.El kell fogadni,hogy hendikeppes és hagyjuk lógva!

  • Gyuri,
    Az utolso megjegyzessel-nem kellett
    erveket hozzak.
    Beleneztem ennek a pofanak a profiljaba –
    es bocs, jot mulattam.
    Tudod miert? Mert azt hiszi a tokfej,hogy
    ha valamilyen latin nyelven{ugy nez ki,olasz}
    aradozik magarol,meg el is hiszik neki.
    Ugy,hogy nem veletlenul irtam- Ptolemaiosrol-
    akihez- „o szerenysege” szeretne-hasonlitani
    magat.
    Nalunk, mint Talmai-t ismerik.

  • @gyurika

    então vamos despedirnos para la eternidad, com idiotas não irei
    desgastar mi tiempo muito valoroso

    adeus meu loco, quídate bem

    melhor que Vc dizerlhe ao ªízraeli que la mesma coisa a ella

  • מרים!
    Megnyugtatásodra csak annyit,hogy ez a balfácán nem olaszul írt. Valahonnan kimásolt spanyol,latin,görög szavakat.Összekeverte néhány idióta-turul félszóval és idekotyvasztotta a levegő mérgezése céljából.Ha tudna ez a degenerált olaszul akkor sem válaszolnék neki.Féregül pedig nem tudok,tehát trolloskodja össze a KMH-t,ha Chris ezt megengedi???!!!Azt tudom,hogy Ille már rég elküldte volna a ki…ott k…a anyjába. Fellebezési lehetőség nélkül.

  • Caro amico della teste di culo,
    vai vaffan culo.

  • Gyuri!
    Bravo,amigo!
    Akartam meg kuldeni a balfacannak
    egy cikket arrol,hogy a spanyolok bocsanatot
    kertek a zsidoktol az inkvizicio miatt
    es visszaadjak az allampolgarsagot
    {annak,aki eredetet bizonyitani tudja }.Ugy tudom,
    nem sokan folyamodnak erte.
    Feltem, hogy a tisztelt „empressario”t ettol-
    teljesen meguti a guta.

  • Rodeokám:
    Aztat birom Benned hogy ilyen kuvvayol sprehheled a svédet.
    Pirézül nem tucc ?

  • GY U R I 10
    Csalódást okozol nekem wazze.
    Méghogy a Neocsárli normális ember ??!
    Ilyen alapon Eichmann is az volt.

  • Izraeli:
    Inkább néztél volna ennek a profilnak a pofájába…

  • gyuri10
    2016 június 8
    6:40 de.

    A szöveg portugál, viszont a mondatszerkesztés tipikusan magyar.. 😀

  • Gezya,
    lehet,hogy meg fogsz lepődni,de eichmann minden alapon normális, de pszichopata volt.Nézz utána!Az hogy valaki pszichopata nem jelenti azt,hogy nem állítható bíróság elé.Sőt még halálra is itélhető tetteiért.

  • Geyza!
    Koszi a humort.
    Ez jobb- minden „szonoklatnal”.
    Hogy a nyelvi nehezsegeknel-es a humornal
    maradjunk…

  • @falusi

    reqtifique-no aquí, o espero, e pronto

  • @gyurka

    Caro amico della teste di culo,
    vai vaffan culo.

    nem voltam és nem akarok a te „caro amico”-d lenni! mint a mellékelt idézet mutattya mélyen edukált vagy, dehát mit lehet várni egy @gyurka-tól aki még számozott is 1-től sokig

    mikor elveted a súlykot akkor reklamáld az admin-t, ilyen mértékű „@gyurka” az már sok

  • @ ro(ha)deo, @
    te usito da culo di tuo madre la putana-turuleze.
    pöcsfej,a te mocskos gondolataidban csak akkor leszek Gyurka, ha kiiszod a lábvizemet.Addig azért sokat kell küszködnöd,mert egy patkány nem tud olyan sok vizet meginni.Ezen túlmenően,ha volna mivel,még fel is foghatnád,hogy egy patkány nem lehet a barátom. Amilyen te vagy,még kísérleti patkánynak sem kellenél,mert a kinézeted a neveddel együtt néhány ezer kilométer távolságból is mérgezi a levegőt.Most egy értelmesebb ember megkérdezhetné: „hogyan lehet egy náci patkány?”…Így.

  • @gyurka

    mindez a te lelki mélységed és cizelláltságod jellemzője, semmi kevesebbet nem vártam egy @gyurka13.62 -től

    ha nagyon fel vagy borzolva akkor -ugye tudod- a zöld kapszulákat kell megkeresned lila békákkal és a sárgafekete tablettákkal bevenni…el ne felejtsd bevenni, nagy aggodalomra adsz okot

    ha elfelejtetted hol hagytad őket akkor nem marad más, mint jégbehűtött csákány a lékelés szokott segíteni és sok minden kiderűl utána

    nagyon vigyázz magadra

  • Gyuri10:
    Na igen…
    Kilógott belőle a pata.
    Akárcsak ebből a Neocsárliból itten e.
    És az sem mentesíti ezeket hogy a patájuk psichó.

  • Geyza,
    pata ide,pata oda. Chris nem küldi el a szerencsétlen barmot a hülye k.. anyja 3.14…jába. Talán igaza is van.Végül is el lehet kacarászni és megfigyelni,hogy két lábon járó véglények miket tudnak kibugyborékolni.Mivel a KMH-nak én csak egy egyszerű kis kommentelője vagyok,és nem pszichiáter,nem foglalkozok tovább egy ilyen veszett,agysérült gyógyításával.

  • @gáyza

    a patások mikor összejönnek és „pszicsó” is

    patások: gyurka, izizizizizRa eli, gáyza és mind pszicsó is

    milyen kedves barátaid lettek nagyhírtelen, összeilletek…ja a falusit kihagytam

    jártamablakíííídalattslepisáltamafalat…aluggykedvesálmoggyálsenkisincsmárébrencsakanagymamapihenazéjjeliedényen

  • rodeo36
    2016 június 8
    3:48 du.

    Você, pobre, pequeno prato china

  • @falusi

    látod? nem látod? na látod…

    szóval ennyit tudtál összegúglizni…és mekkora marhaság? akkora, mint @falusi, még röhögni sem tudok rajtad, olyan nyamvadt vagy

  • Rodeókám.
    Eztetetet most valóban jól látod.
    Mink itten táv-psichológusok vagyunk és mikor olyan beírást látunk kilógni a képernyőről mint ez it :

    ******
    rodeo36
    2016 június 9
    2:23 de.

    @gáyza

    a patások mikor összejönnek és “pszicsó” is

    patások: gyurka, izizizizizRa eli, gáyza és mind pszicsó is

    milyen kedves barátaid lettek nagyhírtelen, összeilletek…ja a falusit kihagytam

    jártamablakíííídalattslepisáltamafalat…aluggykedvesálmoggyálsenkisincsmárébrencsakanagymamapihenazéjjeliedényen

    **************************************

    akkó virtuálisan összenézünk és mindenttudóan bólintunk rá egyet.
    Ahogyan az konzíliumon szokás, mikor a tudós urak között nagy az egyetértés a páciens kórképével kapcsolatban.

  • @gáyza

    nem elég, hogy hülyék vagytok de még ráadásul nagyképűek is…ez a bolondok tipikusok jellemzője… gyurka, gáyza, falusi zizizizi rael i, és bólogattok, mint a fakutya

    siralmas lenne ha nem tudnék rajtatok jóízűt röhögni

  • idióta,
    ha rajtad nevetni tudnánk az lenne siralmas.Anyukádat kicsúfolták amikor a világra fosott egy ilyen nyomorék agyút? Ahogy elnézem a benyögéseidet,egyszerűen csak egy gumi defekt áldozata vagy.Akkor is csak a fele folyt be.Amiben az ész lett volna benne maradt a gumiban.

  • @gyurka

    egyre ziláltabb vagy, vigyázz, és ne feledd el bevenni

  • Gyuri bácsi, szerintem ezt érdemes lenne abbahagyni, se füle se farka az egésznek.

  • Amigos!
    Nem kell mindent olyan komolyan venni.
    Itt van pl. a nagy muvesz,aki hasonlit
    rrrodeohoz, a muveszhez,impresszariohoz,
    filozofushoz,stb.stb

  • charlie,
    most nem csináltál rosszul semmit.Igazad van.

  • @ezekiziziziz r aeli gyurka gáyza falusi (kiscsoportos óvoda a retardáltakból) assziszi, pedig nem is ferenc és semmiképpen sem assis-i

    de jobb rájuk hagyni, mert ha nem akkor toporzékolni kezdenek és a kis homokos kezükkel csapkoggyák a homokpiramis oldalát amíg kibújik a szédűlt giliszta jajongva hogy ő nem ilyen rezgő piramist akart

    és mindíg elfelejtik bevenni

    kakaó kis bögrécskében és kiflicske kis tányéron, és lenyuxik de előtte megmossa a homokos kezejit

  • @falusi

    nem tudod használni a gúglit!!!
    ez: Você, pobre, pequeno prato china (portugál szavak egymás után, jelentésük te, szegény, kis kínai tányérka (tálka))

    semmiféle más jelentése nincs…

    gyalázatos az ármánykodásod: azoknak szól, akik nem ismernek idegen nyelveket a levédiain kívűl…

  • charlie,
    köszönöm a tanácsodat.Találtam magamnak egy hosszú-hosszú vicc sorozatot.Van min mulatnom.Tudod a röhögés nem kultúremberek profilja.Értelmetlen állatokkal nem foglalkozunk tovább. Üdv:Gyuri.

  • @gyurka

    megtaláltad? minő öröm, Mórickások meg kutyások és a részeg tengerészek…. pont a te „szinted”

    én meg kuncogok…még a gáyza és falusi és iziziziziz R a Eli kellene hogy találjanak valami mást mint amit a blogon elkövetnek és máris béke és mosoly lenne…

    látom bevetted… és jó vala

  • rohadeo,
    Ha anyádat még nem vitte el az ördög neki is beadom.

  • Tudjatok, hogy rrrrodeo-t meg az operett
    hadseregbe sem vettek fel?
    Hogy miert?
    Mert amikor masirozni kell-es a kikepzo
    tiszt vezenyel: Bal,jobb,bal jobb”=
    mindeg osszekeveri a labakat.
    Meg az sem segit neki,amivel a paraszt
    legenyeket vezenyeltek tobb mint 100 eve
    „Szenas labad,szalmas labad!!!”
    Hiszen-meg igy sem erti.

  • @gyurka

    elveted a súlykot… már anyázol is? akkor a másikat is vedd be talán az segít…és lenyuxol…(viccek helyett altatódalokat javaslok olaszul)

  • @i ziziziz R al Eli

    csak az „tudhassa” amit írtál, aki ott volt, tehát te voltál a krumplivirágos aki őrjöngeni kezdett mert megtréfáltam? és az egész század rajta rötyögött? csak nem ??? Béla!!! jól emléxel, nagy volt a röhögés

  • Izraeli:
    A különbség csupáncsak annyi hogy Bab-úron tisztaszívből tudunk mosolyogni, Rodeo36-on csak kínunkban.

    Apropo Rodeo36:
    Inkább a pénzt gyűjtsed , ne az ellenségeidet.
    Amennyire én tudom, a művész-féleségek, pláne az ilyen nehéztermészetűek, szegényházban szoktak tengődni mikorra megkacsosodnak az újjaik és már nemtudják pöngetni a szárazfát.
    Szaal pajtás figyejjé’ oda Magadra.

  • Neocsárli te meg mit mit mitakarsz?
    Az NKVD vagy kiafene arra is felkért, hogy az itt marakodókat békítgesd?
    Mikor ilyen elcseszett békemissziót teljesítesz, a hangulat és lelki hozzá-hasonulás kedvéért felteszed a pirosszegélyes szürke tányérsapkát is ?

  • rodeo36
    2016 június 10
    4:17 de.

    Egészen pontosan annyit tesz, te szegény kistányér… 😀
    A „csörömpkét” nemlehet fordítani.. 😀

  • rohadék,
    látom nehéz felfogású is vagy,hát kényszerítesz rá,hogy végül is egyértelműen elküldjelek a kib…ott k…@ anyád alfelébe.Így megérted?Nem hiszem.És a csatorna patkány eszedtől el sem várom.

  • @falusi, @gáyza, @zizi

    maraggyatok magatoknak

    te falusi meg csörömpöljél még sok baromságot

    röhejesek vagytok

  • @falusi

    ha te gúglival akarsz fordítani, az azt jelenti nem érted a nyelvet:

    estrondo

    motim, estalo, tempestade, bramido, rugido, explosão, trovejar, ronco, sonido, zoeira, atroada, atroo, baque, estalido, estardalhaço, estrugido, mugido, rebuliço, ribombo, trovoada, bumbum, esturro, repique, trabucada, trovão

    válaszd ki amelyikkel le tudod írni a hülyeségedet

  • Gyuri10:
    Ezt kedvelem Benned:
    Ezt a csöppet sem bonyolult módszert,
    arra hogy elmagyarázd az arra érdemeseknek hibáikat
    és hogy mi a legmegfeleőbb eljárás számuka azok konpenzálására

  • @gyurka, most szakítok némi időt rád…ugye a stílusod jellemző rád!!!! nagyon cizellált! és magvas

    természetesen mindez akkor, ha a „rohadék” alatt az én kódnevemet akartad behelyettesíteni (tévesen)

    még majd komolyabb kezelésre fox szorúlni, ha így folytatod a zöld kapszulák a lila békákkal hatástalanok és a sárga kék tabletták úgyfent, valami mást kellene bevenned ezek helyett, hátha az segít, bár kituggya, hátha már aszt is kipróbáltad? és nagyobbra vágyol, egyre nagyobbra…

    őrizd meg nyugalmadat így a kanyarban kisodrócc és nekimész, és még korlátoltabb leszel ha összegabalyocc a korlátoddal

    üdv innen a távolból…nagyon vigyázz magadra

  • @gáyza
    olyan simlis vagy…még majd észreveszi, és akkor kapsz te is…
    (szerintem soha, fogadunk?)

  • rohadeo=@
    látom,a turulverebek nyelvén nem értesz.A lényeg mellett mindig elsiklasz és ezért próbálsz bevetni mindenféle,latin,portugál, spanyol,görög eredetű szavakat.Azt is összefüggéstelen zagyva módon.Nos…hogy egy kis kulturált nyelvet is olvashass itt leírom neked a mai világon létező legősibb kultúrnyelvén,amit a turul záptojásból kifröccsentek nyelvén nem értesz meg:לך להיזדיין הומו מסריח.נישארת זונה כמו אמך והגעת לכאן ישר מהדז’ורה.תחזור למקמך הטבעי.בי-בי

  • @gyurka

    nem a legősibb… de a te kurva anyád

    nagyon beteg emberszabású vagy szedd, de előtte keresd meg a gyógyszereidet

  • rodeo36
    2016 június 10
    4:42 du.

    Ládd-e, bogárkám, jevés vagy, mint vöröshagymában a proletár öntudat. Azt, hogy csörömpöp, lehet fordítani. Chocalhar.
    Azt, hogy csörömpke, azt nem.
    Tod, hiába próbálod magad a portugal nyelv nagy ismerőjének feltüntetni, nemmegy. Sokat hibáznak még a fordítóprogramok.. 😀

    Amiket idefirkáltál, abból talán a rugido lenne használható, ami annyit tesz, hogy zörög.. Viszont zörögke-nek azt sem lehet semmiképpen.. 😀 Csak mondom. Okosoggy, wazze.. 😀

  • @falusi

    az, hogy te nem tudsz igét képezni az azt jelenti nem ismered a nyelvet egyébként a chocalhar nem csörög, hanem zörög és arra ott a többi hasonértelmű amit neked küldtem

    de nyugoggy le, nem érdekel a nyomorod

  • @falusi

    mivel kis butuskácska vagyol és nem értessz ahhoz amiről írsz,
    a chocalho az pontosan „csörgő” olyan értelemben mint a csörgőkígyó, tehát a következők egyike lehetne csörömpke de nem az, hanem csörgőke (mint vekker)

    chocalho
    chocalheiro
    chocalhando
    chocalhinho
    chocalhão

    melyik az?

    és végűl, de nem utóljára, csak neked, hogy ne kelljen annyit keresgélned mert nem tudod hol kell keresni, magadtól meg ugye nem tudod

    Significado de Chocalhar
    v.t. Agitar, produzindo som como o chocalho.
    Vascolejar, agitar líquido contido em vaso.
    Assoalhar.
    V.i. Fazer soar o chocalho, acompanhar com chocalho.
    Rir às gargalhadas.
    Mexericar, divulgar segredo.

  • rrrodeoooo!
    Mivel mindannyiunkat igyekszel-„kioktatni”-
    valaszolok neked,meg egy osi nyelven-
    arameusul-egy mondattal-ami jellemez teged .
    איסתרא בלגינא קיש קיש קריא
    Isztra bilgina kis kis karja
    Vagyis- ” az apro penz csorog AZ URES HORDOBAN.”

  • @iziziziziz R ae Lí

    a saját karakterisztikáidat ne vetítsed másra

    egyébként (mióta tucc arameusul és héberűl? mert hogy egyiket sem beszéled az hótt zicher)

    vagy ha igen, tégy ide valami szöveget amit te komponáltál és nem gúgliztad beeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

  • סוף מעשה במחשבה תחילה

    de a te esetedben
    הדיוט קופץ בראש

    Ezt guglizd ki,Einstein!!

  • @zizi ali eli eri

    tudod mit? nem érdekel

    mindíg meggondolom, mit fogok tenni

    és -következésképpen- sohasem vagyok „fejetlen”

    namost,ilyen kincstári óvodai intelmekkel tele van a Rozi néni falvédője szépen szinesben hímezve és tarkítva

    addig jár a cserépköcsög a kútra míg eltörik, te már repedezel

  • Faszfej,
    hacsak a tizedrészét tudnád a turulverebek nyelvéből annak amennyit IZRAELI tud ivritül(héber)már észre se lehetne venni milyen tanyasi paraszt vagy.Fuss neki újra!

  • rrrrrrodeo!!!!!!

    ?”מ”ארצה של מריה

    „גם אם מתעטף ב”סודיות”
    אפשר לראות שיש לנו כאן ענין
    .עם אידיוט מושלם
    ,ובאשר לכלי החרס שמתבקע
    ! דאג לעצמך
    .אינך עשוי מחומר מעולה

  • rodeo36
    2016 június 11
    8:53 du.

    😀
    Egyiksem jó..
    Javaslom, ne szenvedj atanyló ereiddel az enlevedben főtt portugál szőrösvirslin kuporogva.
    Nemmegy ez neked.. 😀

  • @gyurka

    látom elgurult a gyógyszered, vegyél be valamit nagyon gyorsan, az -talán- segít

  • @ziziziziz r aeli

    neked is ugyanaszt

  • @falusi

    foda-se

  • rodeo,
    megpróbáltalak emberként kezelni,de úgy látom tévedtem.Egy paraszt csak az ostor csattogást és a hegyes köpést érti.Mi lesz veled?Ha Izraeli,falusi és én nem foglalkoznánk veled, a verebek sem szarnának le.

  • @gyurka

    az lenne az üdvös, ha egymásal foglalkoznátok, a verebeket majd csak megoldom

  • @gyuri10, Geyza, izraeli
    szerintem Chris kísérletezik, hogy hol a határa a szabadjára engedett elmebajnak.
    Nem szégyellitek magatokat ezekkel a nácikkal szóba állni?!
    Lehúznak az ő szintjükre!

  • @vénséges erdő meg amit akartok

    te talán tudod, mi az a nácikok? egészen beleizzadtál és semmi más nem gyütte ki magát mint, hogy halvány lila fingod sincs arról, miről is van szó

    oldberg LOL

  • oldberg,
    azt hiszem megfogadom a tanácsodat.Szégyenről nincs szó,de valóban feleslegesen rontjuk az ázsiónkat.

  • @gyurka

    ááááááááááááá zsi Ónka ‘t, na az nincs nektek, az zöld és lila ti meg kékek vagytok narancsszínű pettyekkel…

    fel vagy fúvódva Béla, még majd kipukkacc? assziszed, hogy te… pedighát ti sem…szóval: zakazakazakazaka tóóóóóóóóóóóól

  • dunamenti mongol idióta.

  • Na ebben a topikban, azaz a hozzászólásokban sincs sok szó az cikk lényegéről!