A Kanadai Magyar Hírlap a magyarországi Balpárt Juniálisán

2016 június 8 2:56 du.21 hozzászólás

A Kanadai Magyar Hírlap főszerkesztőjeként veszek részt egy, a baloldali sajtó helyzetéről és kilátásairól szóló panelbeszélgetésen 2016. június 18-án, 14 órától a budapesti Köztársaság téren. A panelbeszélgetésnek a Balpárt Juniálisa ad otthont és ezen szintén részt vesz Csókás Máté, a Munkások Újsága című online lap főszerkesztője. A rendezvényen többek között felszólal Tamás Gáspár Miklós filozófus, aki az autentikus magyar baloldal felépítéséről beszélget Berta Tiborral, Galba-Deák Ádámmal és Kalmár Szilárddal együtt.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Ime a hivatalos program:

14.00 Köszöntőt mond Berta Tibor, a Balpárt elnöke

14.05 A baloldali sajtó helyzete és kilátásai (Christopher Adam, Kanadai Magyar Hírlap és Csókás Máté Munkások Újsága)

14.45 Civil blokk
1. FNA a baloldal csodafegyvere? (Hortobágyi Anna)
2. Devizahitelezés, rablás állami segédlettel (Szabó József)
3. Tombol a nyomor, Miskolci rászorulók és segítésük (Tyetyák Zoltán)
4. Akcióegységben az erő? A Szociális Érdekegyeztető Kerekasztal (Tóth Kata)
5. A fideszes bekussoltak, a szentesi szoborvédők (Barát Endre)
6. Cigányok, a politika áldozatai (Pintér Szabolcs)

16.00 Vita:
Lesz valódi baloldal végre itthon is?
(Berta Tibor, Galba-Deák Ádám, Kalmár Szilárd, Tamás Gáspár Miklós)

Az esemény fedett sátorban kerül megrendezésre, így 18.00 órától kivetítőn lehetőség lesz megtekinteni az adott napon megrendezésre kerülő Magyarország-Izland focimeccset.

Balpárt

Balpárt

21 hozzászólás

  • a 16:00 órától kezdődő vita válasza egyértelműen, nem.
    Chris, csak egy kérés: amikor magyarországra jössz, hányingered szokott lenni? Nem a repülésre gondolok, hanem inkább arra az érzésre, amit e ország és a magyarok iránt érzel.

  • Chris, a „tömegre” figyelj majd. Nézd végig mennyi fiatalt látsz, mennyi csillogó szemű tenni vágyó baloldalit. A kifosztott Mszmp székházat is érdemes felkeresni a téren, az ikonikus épület az enyészet martaléka lett. A vitát majd érdemes lesz egy költői kérdéssel kezdeni: A Fidesz vagy az Mszp okozott-e nagyobb kárt az igazi baloldalnak?
    Ha képeket készítesz, és tartasz egy úti beszámolót, azt megköszönöm.

  • Ha tudok elmegyek.

  • Deundorítóvagy Neo.

  • Magyarországon az a szó, hogy „BAL”, veszélyes varázsige. Mert nem látni pontosan, mi van mögötte – és sajnos egy politikai megmozduláson nem is fog a valóság kiderülni, attól tartok.

  • Már a szóhasználatuk is lekezelő: Balpárt. A balf-nak. (Pordon.) – Ugyan, ki másnak? Ellenben a polgárnak – aki birtokol, aki kap, aki aláz, aki parancsol – magyarán kizsákmányol – jobboldal.

    Undorító.

  • Avi Ben Giora

    Hu de gyorsak tetszenek lenni. Az igaz, hogy a jövőhéten van a rendezvény, de sajna nem tudom szabaddá tenni magamat. Pedig szivesen ott lennék. Kiváncsi lennék TGM beszédére mint filozófus hogyan értékeli a mostani és a húsz évvel ezelőtti időszakot na meg ami közben volt. Jó szórakozást és persze egy jó riportot már most előre is köszönök.

  • Almási Alma
    2016 június 9
    4:00 de.
    Kedvea Alma,
    Tudod egy kanadainak egészen mást jelent a „baloldal”, mint egy magyarországi magyarnak!
    Sajnos ezt a KHM szerkesztősége nem érti, vagy nem tudja.
    Mivel ez a lap mindkét országban fut, a amindenkori válaszok a kérdésre eltérőek.

  • Avi 8:51, ha TGM-re kíváncsi vagy, elolvashatod előzetesként ezt a cikket. Ha hasonló mentalitással én írnék, egyből lenácizna a többség. De TGM megteheti. Vajon miért?
    ……….
    http://kettosmerce.blog.hu/2016/06/08/tgm_mediahelyzetunk?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_media_201606
    ……….

  • Figyelő
    2016 június 9
    11:39 de

    Akkor most írd le, ehy kanadainak mit jelent a baloldal. Aztán majd én is leírom, mit jelent egy magyarnak…

    És akkor aki akar, tisztán láthat.

  • Kedves Alma, nagyon szívesen teszek eleget kérésednek. Magyarországon a baloladl még ma is komcsit jelent.
    Kanadában a baloldal liberálist jelent, a szó igazi értelmében.

  • Figyelő
    2016 június 9
    4:06 du.
    ” Magyarországon a baloladl még ma is komcsit jelent.
    Kanadában a baloldal liberálist jelent, a szó igazi értelmében.”

    Szerintem nem jól tudja. Itt mindegyik komcsi. Konzervatív komcsi, nemzeti demokratikus komcsi(mondjuk itt mi a francot jelent a nemzeti Kanadában még nem jöttem rá) és libtard komcsi. A különbség annyi, hogy ezek itt nem akasztanak, börtönöznek meg hasonlók viszont Ceausescu is meg írigyelné az állami megfigyelést. Továbbá mindenféle adózással kinyírják a lakosságot anyagilag és mindent megtesznek, hogy tönkretegyék a családokat. Szóval megy itt a dolog csak nem annyira szembetűnő vagy érzékelhető. Lehet, hogy egy nyugdíjasnak nem úgy tűnik viszont az elmúlt húsz év drasztikusan rossz irányba halad. A középkorúak a megélhetéssel vannak teljes mértékben lefoglalva a fiataloknak meg semmi jövőképük és csak múlnak a napok a fejük felett. Mi ez ha nem igazi kommunizmus? Demokrácia meg szabadság biztos nem….

  • stárcsild,

    Már máshol írtam, nem lehet ezen csodálkozni.
    45 évig volt komcsi kormány, majd 90-ben jött az úgynevezett rendszerváltás, de aki kormányba került, mégis abban nőtt fel, sőt bele született!

  • Figyelő
    2016 június 9
    4:06 du.

    „Magyarországon a baloladl még ma is komcsit jelent.”

    Ja, sztálinista nemzőszerveket. Legalább is a jobboldali „konzervatív” olvasatban. Ebben a mi magyar jobboldalunk éppen száz évvel van lemaradva… És akkor még csodálkozunk, hogy nincs nálunk „igazi” baloldal…

  • Én csak olvasom a baloldali hozzászólásokat, ebből látom az ismert mentakitást.

  • Figyelőkém.
    Há most kézeld el akkó milenne, ha nemcsak olvasnád, de gyártanád is a ballerek hozzászólásait.

  • Figyelő
    2016 június 9
    4:06 du.
    Nü, akkó hadd homályosítsalak fel ezügyben..
    Kanadában az NDP a baloldali párt. A liberális, az liberális, a konzervatív, meg konzervatív.
    Az óriási különbség a két ország politikusai között az, hogy amíg kanadában nem kizárt, hogy a két ellentétes párt képvilejője a parlamentben megesett késhegyre menő vita után, még akár együtt is ebédel, vagy golfozik a pásik párt képviselőjével, odahaza ez kizárt. Ott azonnal gyanakodva néznék az illetőt, árulónak, téglának tartanák, aki információkat szivárogtat ki. Magyarországon a politikus 24 órában politikus, kanadában meg csak munkaidőben..
    Remélem nem voltam túlságosan bonyolult..

  • falusi, nagyjából igazad van!
    Egyet elfelejtesz!
    A kanadai politikus csak politizál, mert neki úgy tetszik. A magyaroknál a politika egészen mást jelent!
    A magyarok emlékeiben él egy hosszú idő ami elnyomást, kirablást és börtönt jelentett. Egy diktatura emlékei, amit az akkori gyermekek, felnőtt korukban továbbviszenek, és emélekznek!

  • ” Magyarországon a politikus 24 órában politikus, kanadában meg csak munkaidőben..”

    Ja, mert ugyanabban a páholyban fohászkodnak az ő általuk imádott baphomethez. Viszont MO-on is már hasonló a helyzet csak ott még nem értik annyira…

  • Starchild, mi az a baphomet?.

  • Figyelő
    2016 június 11
    10:11 du
    Hát sokféle magyarázata van de végül egyről szól: