Anglia nem Magyarország — Nálunk a „dögöljön meg a szomszéd tehene” stílus az uralkodó

2016 június 27 2:16 de.28 hozzászólás

A New York Times szerkesztőségi cikkében a Brexit fontos aspektusára hívja fel a figyelmet. Igen, a kérdés nem csak a maradék EU integritása és egész jövője, hanem az ezzel szorosan összefüggő amerikai-európai együttműködés is. Ez pedig elvezet bennünket a legfontosabbhoz, az igazi téthez: ahhoz, hogy hogyan alakul a liberális jogállamra épülő demokráciák, vagyis a Nyugat sorsa. Távolinak, elvontnak tűnik ez a felvetés? Igen, ahogy 22-én a Brexit is annak tűnt. Éppen ezért ideje kihúzni a fejünket a homokból. A jólétnek, a gazdasági, politikai stabilitásnak a biztosítéka egy mégoly megreformált, ám erős, értékalapú Európai Unió és a vele tandemben elő, nemzetközi együttműködésben érdekelt, a világtól nem elforduló, hanem a globális folyamatokban nagyon is résztvevő Egyesült Államok. Ehhez nem politikusokra, hanem az ezen értékeket és a köz szolgálatát mindeneknél előbbre valónak tartó államfőkre van szükség az európai és az amerikai kontinensen egyaránt.

*

Még mielőtt bárki elkezdene fantáziálni: a brit döntés (vagy konkrétabban Cameron népszavazási kezdeményezése, vagy éppen Boris Johnson kilépés pártisága) semmiben nem hasonlít Orbán politikájához. Minden birodalmi felsőbbrendűségi-érzés hagyománya ellenére sem dominál Nagy-Britanniában az idegen ellenesség, függetlenül az utóbbi hetek felelőtlen kampányától. Épp ellenkezőleg: az egy világra nyitott, a szabad kereskedelemben hívő, befogadó ország, ahol a „népképviselet”, a „liberális jogállam” és a „demokrácia” nem tankönyvi fogalmak, hanem napi valóság, minden polgár számára megélt gyakorlat. Ezért özönlenek az emberek a világ minden részéből Londonba és más brit városokba. A britek mindig adtak is, áldoztak is a világnak, mert a reálpolitikai megfontolások mellett él egyfajta idealizmus az ottani vezetőkben. Tessék tanulmányozni a történelmüket és a vezetőik írásait.

A mai magyar politikai elit kevés tagjában él bármiféle építő, másokra figyelő idealizmus. Magyarországon ma a parvenü, a közösség kárára történő, egyéni meggazdagodásra épülő, a „dögöljön meg a szomszéd tehene” stílus az uralkodó. Ebből a szempontból ég és föld Nagy-Britannia és Magyarország. Sajnos. Széchenyi (is) forog a sírjában…

Kerék-Bárczy Szabolcs

28 hozzászólás

  • a NT cikkéből: Apart from creating economic turmoil, Britain’s calamitous vote to leave the European Union could have no less profound foreign policy consequences, weakening the interlocking web of Western institutions and alliances that have helped guarantee international peace and stability for 70 years.

    méghogy international peace? hol? a Holdon, a Marson? pont az önző és gyilkos usa külpolitika teszi lehetetlenné és a IIVH után
    71 évben a VH áldozatainak többszöröse húnyt el a sebesültek és hontalanok ebben nincsenek benne, és mindezt pofátlanúl világbékének meri nevezni a NATO nevű gittegylet a fegyvereladások marketing hivatala (superpriced MSRP+ FEAR) semmi más, az usa exportjának jelentős része ezen a hivatalon keresztűl kerűl értékesítésre és a vevők: ISIS, alkaloida, szentgyilkosok szövetsége, és a tönkretett és 100 éven belűl újjá nem építhető országok, melyek eme „külpolitika” nélkűl tényleg békében élhetnének és csak a saját kultúrájukban nem pedig rájuk oktrojált -számukra- használhatatlan demagográcia a világ rüheje az usa allkotmánya az szép kis koszos cetli ami bármi egészséges intézkedést keresztbetesz és még élvezik is, lásd a dem ülűsztrájkja a kongresszus nevű csinnbummcirkuszban

    és most még van a főbohóc és nem i9s ingyen a trump elvtárs a diktátorhajlamú aki az elnökséget mint egy CEO diktátorságát fogja fel, és senki sem mondta meg neki hogy a szenátus, a kongresszus és a legfelsőbb bírák gittegylete majd szépen keresztbe tesz neki és tényleg a Kanye West lesz a következő jelölt 2020-ban vagy a Kardashianok

  • ezt a NT cikket nem a habonyművek követte el? ennél undorítóbb hazugság ömlenyt régen olvastam

  • Kerék úrnak azért vannak hiányosságai az angolok történelme tekintetében. Ismerje meg a brit gyarmatbirodalom kialakulását vagy akár az észak-amerikai függetlenségi háborut (az angolok ellenében…). És ezeket vesse össze a szomszéd tehenének az elhalálozásával….!

  • Igen. Ez az a népünk gyalázó demagógia amit sikerült még közülünk is sokakkal elhitetni.
    Jó kérdés, h mi milyen mértékben és hogyan uralkodik.
    A dögöljön meg a szomszéd tehene mentalitás a kufárok (népek szintjén a kereskedő népek) mentalitása.
    Ez alap esetben a káröröm, mert mások megszorultsága adja a zsíros bizniszt.
    És, igen. Hazánkban is JELENLEG MÉG ez a szellemiség uralkodik. Nyomorítja a nagyon másképpen gondolkozó nagy többséget.
    A szemétség uralmának Hazánkban (is) az az alapja amit úgy is megfogalmaztak, h a fortélyos félelem igazgat.
    Ennek két alap pillére az uralkodók elsöprő erejében való hit és a sorstársaink rosszindulatú gazemberségének hite. Ez utóbbi azt eredményezi, h még beszélgetésbe sem kezdünk a szomszédainkkal és hajlamosak vagyunk kíméletlenek lenni azokkal akikről azt hisszük, h gazemberek.
    Egyenként pedig a megélhetésünkért belekényszerülünk a felülről diktáltak szerinti életmódba.
    Ha lebontjuk a sokszínű díszletet, akkor ennyire egyszerű az egész.
    Hálistennek, már egy ideje a legfelső vezérkar által vezényelten, bontogatják a díszleteket.
    Úgy is, h már egyre inkább a központi média felületeken is, a képünkbe vágják, h „ezt és így csináljuk”, tegyetek ellene, ha tudtok.
    A mi hagyományainkban pedig ott van a gyógyszer. Az organikus (ezzel hatalmas önvédelmi képességgel (immunrendszerrel) bíró), valódi társadalom receptje.
    Csak elő kell szednünk, leporolnunk, aktualizálnunk és a jelenlegi konstrukciót kiváltóan újraépítenünk.

  • Lehet hogy jobb lesz az EUROPAI UNIÓNAK így.
    Nagybritannia eléggé vonakodva lépett be a hetvenes években a Közös Piacba, emlékszem pedig milyen örömmel fogadták őt anno.
    Azóta pedig sorra fúrja meg az EL-KE-RÜL-HE-TET-LEN integrálódási folyamatokat.

    Az európai „nemzetállamok” nem képesek tartani a versenyt a sokkal fegyelmezettebb, egységesen működő távolkeleti országokkal, hiába van az hogy pedig itt (és az USA-ban) lettek kitalálva azok a technológiák amiből ezek profitálnak.

    Ráadásul Oroszország , most hogy (nyugati segítséggel) túlvergődőtt a tiz-valahány évvel ezelőtti közel-államcsőd helyzetén, gyakorlatilag ismét fenyegeti Európát.
    (Az USA-t és a Nagyvilágot nem tudja mert nincs meg hozzá a globális hadviselési kapacitása.)

    Tehát minden amellett szól hogy Európának meg kell erősödnie.

    Az kétségtelen hogy gyökeres átszervezésre szorul a brüsszeli bürokrácia is:
    Pl. kezdhetnék azzal önmaguk megreformálását hogy nem tűrik meg soraik között a neonácikat.

  • Kedves Geyza!
    Csak a jelenlegi paradigmarendszerben többé kevésbé igaz amit írtál.
    Valójában, ellátottságra van szükségünk.
    Ehhez termelésre és valamekkora mértékű korrekt árúcserére (kereskedelemre).
    A kézi eszközös termeléssel is mi voltunk Európa éléskamrája, élelmiszer termelője, ellátója.
    A jelenlegi gépesítettség, gyártásautomatizáltság mellett, még kevesebb munkával tudjuk ugyanezt megtenni.

  • Geyza!

    A neonácikkal kapcsolatos megjegyzéseddel feltétlenül egyetértek – szerintem is ez lenne az alapja a „reformációnak”

  • Geyza
    2016 június 27
    5:37 de.
    A távol kelet európa és az usa „szemétlerakója”. Ott gyártatják azokat a termékeket, ami az egészségre kimondottan ártalmas technológiák, anyagok miatt a saját hazájukban nem gyárthatóak. Ez alól egyetlen nagy gazdasági hatalom sem kivétel. Ma már erről is sokkal többet hallani, több az információ erről. Ha lehet választani, én inkább tovább élnék.

  • Érdekesség, hogy még nincs ugyan bejelentve hivatalosan a kilépés, de máris megjelentek a rasszista indíttatású támadások, egyenlőre verbálisan. Erről panaszkodtak a Lengyel vendégmunkások.

  • N’agyaláGyula !

    Azelőtt Magyarország Ausztria éléskamrája volt.
    Igy aztán szinte minden szomszédnak volt tehene, úgy is mondhatnám, minden marhának volt szomszédja.
    És tudja, hogy hogyan ment a magyar marha Bécsbe ? Nem ám Szuzukival, hanem a saját lábán… És mit gondol kik vitték, hajtották a csordákat ? Kereskedők. Gyalog, vagy ritkábban lóhátról…
    Minden népnek vannak parasztjai, marhái, iparosai, munkásai, szolgáltatói és kereskedői is.
    Nincs olyan kategória, hogy kereskedőnép kedves N’agyaláGyula. Ezt magának még a 8 elemijével is illenék tudnia. Ott is tanítják, hogy a kereskedők viszik Piacra és forgalmazzák a nemzetgazdaságban megtermelt javakat, termékeket, ők és ott teszik azokat áruvá…

    .

  • Naggyula:
    Nemtom mijaza a „jelenlegi paradigmarendszer”.
    De memmondom őszintén:
    Nemisnagyanizgat.

  • Don Ovuz!

    júni.27.7:05

    Ma de. láttam – azt hiszem a „juronyúzon” – amint néhány kinti munkavállaló panaszkodott,úgy tűnik nem lesz maradásuk!
    Az egyik kutya-szalon tulajdonosa panaszolta, hogy az addigi nagy forgalma és közkedveltsége szinte egy csapásra eltűnt, miután többen közölték vele nem viszik most már hozzá az ebeket ápolásra, mert nekik már fellőtték az „irány haza” pizsit!(egy magyar hölgy volt, ha jól értettem)

    Eközben megy a számláló – mely mikor utoljára néztem kb húsz perce 3.709.247-en állt – arról, hányan írták alá, az újra szavazási kérelmet!?
    A fő mókamester pedig, aki az egész kilépési kampányt megkoreografálta, nyilvános Tv műsorban határolódott el kedvenc szlogenjüktől, miszerint azt a 350 millió fontot amit havonta(!)küldenek Brüsszelbe, azt majd kilépés esetén az egészségügybe fogják pakolni – amikor a műsorvezetők megrökönyödve szembesítették a videóval melyen az a furgon volt látható melyen hatalmas betűkkel virított az „ígéret” és amellyel járták az utcákat, falvakat, osztva az észt – nos ez a derék ember beismerte, hogy egyrészt „nem számított győzelemre”, másrészt ő aztán végképp nem tudja garantálni, hogy így lesz! Amikor a műsorvezető hölgy a felelősségét firtatta, hogy emiatt brit polgárok ezrei szavaztak a kilépésre mert komolyan vették, csak zavartan heherészett mint egy alapviccen szokás!
    A legfelháborítóbb azonban az a hölgy volt, aki elismerte,hogy a családjával együtt elment, és a kilépésre szavaztak, de már fogalma sincs miért döntöttek így – bizony menne vissza a szavazófülkébe, hogy újra szavazhasson, szíve szerint visszacsinálná az egészet!

    Tökre nem értem az angolokat – mi sem épp a gondolkodókészségünkről vagyunk híresek, de úgy tűnik hozzájuk képest érsebészek vagyunk !

  • Don Ovuz:
    Meglehet, azonban én inkább arra tippelnék hogy azért vitték oda a gyártás javarészét, mert azokban az országokban olcsó volt a nyersanyag, olcsó a munkaerő és közel voltak a piacok.
    Legkorábban a Texas Instrument kezdte , Malaysiába (mai angol nyelvben : Molojzsa hehe ) telepítette a kiváló integrált áramköreinek a tömeges gyártását.
    Ma „Molojzsa” annyira feljött ezen anyagilag, hogy már ő diktál a Nyugatnak bizonyos kérdésekben.
    (Persze csak gazdaságiakban.Amúgy pedig az US Navy őrködik arrafelé Kína expanziós tervei miatt.)
    De ugyanígy : Korábban Japánnak passzolták le a tranzisztorokat és a zsebrádió-gyártást. ÉS hol tart MA Japán?
    Később Délkóreába passzolták le a CB-rádió gyártást és a laposképernyő-gyártást. Délkórea gazdasági világhatalom lett ezek miatt.
    Vietnámot is bevonták a buliba: odatelepült az USA textiliparának jelentős része.
    Ma már a szegény , lenézett „kis” Vietnám ott tart hogy tavaly vagy tavalyelőtt vízrebocsátotta az első saját tervezésű és építésű csúcstechnikás hadihajóját.

    Csak épp valahogy MI nem bírunk ezekből a dolgokból profitálni…és aszem már nem is igen fogunk.
    A „dicsőséges” Antall-kormány beszántotta a hazai ipart. Helyét sóval szórta fel és a telkeket -gondolom- eladta pártközeli ingatlan-spekulánsoknak.
    Így ma van MOM Parkunk, de nincs MOM gyár.Nagy dicsőség..

  • Besancon
    2016 június 27
    9:01 de.
    A számlálóval baj van
    Elméletileg csak angliában élők nyomhatnák az x-et. A legtöbb x viszont anglián kívülről megy. Persze, ettől még meg lehet az érvényes szavazatokból is, de miért gondolod, hogy szelektíve tájékozódom?
    Én lengyelekről olvastam, és nem kell lebecsülni a nacionalistákat, mivel a hivatalos politika és az emberek érzelmei nem mindig vannak szinkronban ott sem. Persze, attól még orbán hülye, és a magyar politika ebben nem oszt, nem szoroz. Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy azért a másik oldalt se avassuk szentté, ha nem az.
    Amiről írsz, a BBC híradóját, a szavazás másnapján láttam. Viszont a Németek most kezdenek bekeményíteni az angolokkal szemben, és lehet hogy mire oda kerül a sor, nem lesz miről szavazni.

  • Geyza
    2016 június 27
    9:13 de.
    Valóban olcsó munkaerő, és nincsenek környezetvédelmi és egészségügyi megkötések. A ruhafestékek zöme rákkeltő, a hatástalanítás milliárdos tétel lenne, a kártalanítások még több. Így kikerülik a dolgot. A németek a gén-kezelt termékeket termesztik arra az uniós szabályok miatt, meg a szintén rákkeltő, és egészségkárosító gyógyszeripara, az angolok gyerekmunkával varratnak indiában,… és végig sorolható a mindegyik fejlett ország.

  • Az tény,hogy Anglia valóban nem Magyarország,más csak a mérte,múlja miatt is,de van egyéb is:
    Ugye a gazdagságát a volt gyarmatainak köszönheti,míg mi mindig
    elnyomottak voltunk,a háborúkat csak elszenvedtük nem mi profitáltunk belőle,sőt mind a fasizmustól,mind a kommunizmustól is csak szenvedtünk,Trianonról már nem is beszélve,hogy az ország nagy részét elvesztettük….Mi nem nyomtunk el,nem igáztunk le senkit!!!!
    Nekik kell dönteni mi nem avatkozhatunk bele,mi meg kis ország lévén is támogatjuk a más országokhoz csatolt magyar közösségeket,ami dicséretes!
    Ismétlem (a másik cikknék meg is írtam)a kormány a maradásra ösztönözte az angolokat!!!!de nem dönthet helyezzük!
    Hát ennyi,meg egy ilyen cikk megírása előtt,egy magyar hírlapnak végig kellene gondolnia mit is ír.

  • Helyesbítés:mi nem dönthetünk helyettük!

  • Kedves Don Ovuz!

    Elolvastam kétszer a válaszod, aztán még egyszer amit én írtam du,és az a helyzet hogy nem igazán értem, pedig általában szoktam venni az írásaidat!
    A szelektív tájékozódást mondjuk fel sem tételeztem – ezt vajon mire írhattad? – lengyelekről, nacionalistákról szót sem ejtettem,(szándékom szerint) nem hogy lebecsülném….
    Pusztán néhány számomra érthetetlen dolgot próbáltam megfogalmazni,a szavazással kapcsolatban,amit tegnap ill. ma láttam a Tv-ben és a neten!
    Azt már ugye nem kell mondanom, hogy a szentté avatás is gondot okoz? Nem is próbálom vitatni, hogy velem van a baj!
    Na, mindegy – így jártam, pedig csak egy hétre utaztam el, és máris átmentem Cilikébe?

  • Ne röhögtess Gyula! (5:55) Ez az „éléskamra” duma tán igaz volt 150 évvel ezelőtt, de akkor is csak a sík termőföldet szinte teljesen nélkülöző Ausztriával kapcsolatban. A magyar mezőgazdaság teljes élelmiszerexportja még fénykorában sem lett volna elég London város ellátásához sem. Mióta meg a magyar paraszt boldogan hazarohant egy traktorkerékkel, „nehogymá a közösé legyen”, azóta végképp befellegzett. Pedig már a „világhír” idején is háromszor annyit termelt pl. Dánia a sokkal rosszabb éghajlati, meg földterületi viszonyok között. Igaz, „rohattkomcsi” szövetkezetekben.

  • Nagy Gy!

    Ma már a nagybirtok restauráció miatt a „szomszéd” fogalma is megváltozott.
    Nézze meg, hogy akivel éppen beszélget, az a szomszéd mivel rendelkezik vagyon dolgában. Van e Főddje nekije, avagy csak nyugdíjas, vagy esetleg aktív korú, aki a följár a közeli városba melózni.
    A földdel bíró, ugyan már mekkorával rendelkezik? És tényleg ő – személyesen – műveli e aztat? Ja! Mert ha nem, akkor biza ő egy kufár, tehát élősködő… Úgybiz a !
    MA már a falvak lakosságának 95 %-a nem rendelkezik gazdaságilag jelentős földtulajdonnal. Akkor maga szerint milyen falu az ilyen, ahhoz képest, hogy a mezőgazdasági termelő szövetkezetben anno még még biztosítva volt minden tag számára legalább a bevitt vagyon mértékében valamilyen arányos részesedés is, amelllett, hogy az utóbbi években már munkabér keresetére is lehetőség volt… A falut az akkori szövetkezeti ember legalább ezen az alapon a magáénak érezhette.

    Egyébként Talalom 2:00 „kerekes példáját” hatalmas csillagos ötössel díjazom és egy 🙂 -val.

  • ui: A nagybirtokos pedig úgy szomszéd, hogy húsz – ha nem 200 – kilométer távolságról a szomszédja magának…

  • És másokkal dolgoztat, vagy bérbe kiadja. Manapság már dehogyis „azé a föld, aki megművelné…”

    ???

  • Besancon
    2016 június 27
    9:01 de.
    Bocs, amióta itt vagyok, kezdek asszimilálódni. Én olvastam felületesen.
    A mókamester azért indította a számlálót, mivel akkor még úgy nézett ki, a maradás pártiak vannak többségben. Erre az eshetőségre készült a számlálóval. Most visszanyal a fagyi.

    Az angolok többsége nem a tényleges kilépésre gondolt, hanem a nacionalistább pártra voksolt. Ez mondjuk azért is érthető, mivel lehet hogy a politikusok sem gondolták komolyan a dolgot, csak újabb engedményeket, és a jelenleginél is kedvezőbb feltételekkel akarták újra gondoltatni a kapcsolat rendszert. Így az is érthető, miért keményítettek be a Németek. Nem ismerjük az ő forgatókönyvüket, de ha nem rogyik össze a gazdaságuk és kemények maradnak, Németország, és Franciaország profitálhat hosszú távon az angolok által hagyott űr betöltésével.

    A rasszista megnyilvánulásokat a Lengyel külképviselet sorozatos jelzései alapján kezdték vizsgálni.

    A kilépést viszont még jóvá kell hagyni a parlamentnek is, de sehogy nem jönnek jól ki belőle. Ha kilépnek, mi sem.
    A népszavazás eredménye nem kötelező érvényű, mindössze egy szándéknyilatkozat, amit a parlament el utasíthat. Ez felfordulást okozna a belpolitikában, de így is nagy a baj. Ha akceptálják a népszavazást, egyrészt mintha a belső tagállamoknak is lenne ebbe beleszólása. Mintha lenne ráhatásuk, és mint tudjuk, ők maradni akarnak. Talán meg is vétózhatnák, de ebben nem vagyok biztos. Ezt talán az ott élők jobban tudják.

    Ha nem vétóznak és lenne rá lehetőségük, az azért lesz, mert függetlenedni akarnak. Az előző népszavazáson többségben voltak a királyságba tartozni akarók, most viszont a Brexittel mintegy 68 % körüli lett a függetlenséget akarók aránya.
    Ez attól is függ, hogy az UNIÓ hogy áll hozzá a kérdéshez, mivel enélkül ők összeomlanának. Ha orrba akarják nyomni az angolokat, és folyamatosnak veszik a skótok, írek tagságát, széthullik a királyság.
    De ha az angol parlament felvállalja az elutasítást, akkor is zsarolhatóak lettek a tagállamokkal, és néhány kedvezmény nem hogy bővülne, lehet szűkíteni. Vagyis akkor nekünk jó, és az angolok szívják csak meg, de azt nagyon.

  • Fikázhatjátok amit mondtam.
    A számszakilag láthatatlanúl elvitteken felül, most is stabilan export aktívumunk van.
    Minden importunk exporttal ellentételezett.
    Igaz ez most is amikor az EU gyarmata vagyunk.
    És igaz lesz a kilépésünk után is.

  • Én őszintén sajnálom ezt az Egyesült Királyságot!
    Bele lavírozták magukat egy helyzetbe, melyet végképp nem tudnak sem lenyelni sem kiköpni, és most aztán pislognak!

  • Besancon:
    Én is sajnálom, de talán jobb is így.
    Mindenesetre -véleményem szerint- az EU végét fogja vetni ennek a gyalázatos gyakorlatnak ami sajnos Britanniában most végkifejletét érte el.

    Juncker már odaszólt tegnap a görény UKIP képviselőknek hogy
    „Maguk meg még mit keresnek itt?”

    A Hungarónáci-Jobbnyikoknak is hasonlóképpen odaszólhatnának már…

  • Málnaszőr!

    A falusi ember most is a magáénak érezheti a falut. Különösen a község főterén az EU-s pénzből megépült, körforgalom közepén lévő szökőkút adja meg neki az otthon boldog érzését… 😀

  • Hát, igen.
    Jó érzés az is amikor az Osztrák sógorok köröl röhögnek bennünket, h nálunk veszélyes hulladéknak minősítették a konyhai hulladék moslékot.
    Az is nagy vicc, h az eladhatósághoz akkreditált intézményekkel kell műbizonylatolni a kiskertekben termelteket.