Átírták Izrael entebbéi (villám) akcióját

2016 július 8 7:38 de.9 hozzászólás

Negyven éve, hogy az izraeli hadsereg a világ egyik legmerészebb kommandós akcióját hajtotta végre, több mint négyezer kilométerre az ország határaitól, minden idegen erő támogatása nélkül.

Operation Entebbe

Operation Entebbe

1976 junius 27-én az Air France Párizsból Tel Avivba közlekedő járatát terroristák eltérítették. A gép megváltoztatva az útírányát először a líbiai Bengáziban szált le. Miután feltankolták, folytatták útjukat ismeretlen irányba. A terroristák követelése természetesen az izraeli és más börtönökben fogvatartott gyilkos terroristák szabadonbocsájtása volt, hogy cserébe elengedjék a túszokat.

Az eltérített gép hajnalban érkezett meg Ugandába, a főváros Kampalához közel fekvő Entebébe. Uganda akkori diktátora, Idi Amin Dada előzőleg értesítve lett a terroristák által. Miután a túszokat leszállították az elrabolt repülőgépről, a repülőtér egy régi épületébe hurcolták őket. A három terroristához akik közül kettő német állampolgárságú volt(sőt egyikük nő) itt csatlakozott még két palesztin. Idi Amin annó az izraeli hadseregben kapott ejtőernyős kiképzést, és az izraeli hadseregben használatos ejtőernyős jelvényt, mint az egyik legnagyobb kitüntetést viselte a zubbonyán. Egy nagy beszédet tartott a tuszoknak, és megigérte hogy segíteni fog nekik, hogy minél előbb kiszabadulhassanak. Ezek után a fogvatartók az előzetesen beszedett útlevelek alapján elkezdték szelektálni az utasokat. Külön az izraelieket és külön a külföldieket. Ha a név alapján valakit zsidónak mínősítettek, de nem volt izraeli ugyan úgy az izraeliek közé teték. Sok idősebb izraeli ettől sokkos állapotba került mert visszaemlékeztek a SOA-ra amikor a haláltáborokban hasnló szelekción estek át. Az izraeli kormány élén Jichák Rabin miniszterelnökkel válság stábot hívott össze.

Dacára annak, hogy Izraelben a vasárnap nem munkaszüneti nap, az ejtőernyös tisztek és vezetőik amolyan szabadságos házibulit (möszibát) tartottak egy tel avivi villában. Miután értesültek a repűlőgép eltérítésről, és a fogjul ejtett izraeliekről, azonnal terveket kezdtek készíteni. Itt volt Dan Somron tábornok, az ejtőernyős kommandós alakulat főparancsnoka valamint Mota Gor az izraeli hadsereg akkori főparancsnoka.

A hajnali bulit követően Dan Somron és Mota Gur a kormány rendkívüli ülésére mentek. Ott Rabinnak elmesélte Dan Somron a tervét amit Mota Gur végrehajthatatlan tervnek mínősitett. Azzal érvelt, hogy a terv az idő rövidsége miatt kivitelezhetetlen. Rabin látott fantáziát az akció sikerében és megbízta Simon Perezt, az akkori hadügyminisztert, hogy kezdjék el az akcióra való egység felkészítését és felszerelését.

Teljesen kilátástalannak tünt az akció sikeressége, mert a terroristák csütörtök délig adtak haladékot a fogolycsere lebonyolítására. Alig 48 óra alat meg szinte lehetetlenségnek tünt az akció tökéletes megtervezése és lebonyolítása. Ennek ellenére azonnal hozzáláttak az egységben résztvevők kiválogatására. Az akció vezetőjének Yonathan Natanjahut nevezték ki (egyes történészek Ehud Barakot jelölik meg tévesen, vagy tudatosan,- csupán résztvevője volt az akciónak,- mint ahogy az akció fedőneve is Yonathan akcióként vált ismertté) Ami kissé megkönnyítette a felkészülést az akcióra az egy egészen aprónak tünő dolog volt. Annó az entebbéi repülőteret egy izraeli építésügyi cég a Solel Boné tervezte és építette.

Tehát nagyjából egészen pontos térkép állt rendelkezésre a terv kidolgozásához. Közben az idő vészesen fogyott, ám sikerült meghosszabbítatni a terroristák által megszabott eredeti határidőt. Minden a legnagyobb titokban és előzetes tervek szerint folyt. Több alkalommal is próbarepülést végeztek a Szinájban az erre a célra kiszemelt C 130 vagy másnéven Herkules tipusú szállító gépekkel. Mota Gur továbbra is szkeptikus maradt az akció sikerességével kapcsolatban. Jó oka volt rá, hiszen több mint négyezer kilómétert kellett egyfolytában megtenniük a repülőknek a céljukig, és eközben ellenséges légtérben. Hogy elkerüljék a felderítő radarokat, lokátorokat, kis magasságban, száz kétszáz méter magasság közt repültek. Ezek után, tervezni kellett a visszatérést is. A gépek levegőben történő újratankolása túl kockázatosnak tünk. Éppen ezért közbe kellett iktatni egy szárazföldi tankolást. A választás a szomszédos Kenyára esett, akikkel működő kapcsolatai voltak Izraelnek.

Közben a terroristák elengedtek 43 túszt. Július elsején a kormány hajnali ülésén Mota Gur beszámolt a felkészülés menetéről, és kijelentette, hogy még nagyon messze vannak attól, hogy az egység bevethető legyen. Rabin akkor úgy határozott, hogy minden előzetes tervet félredobva tárgyalásokba kezd a túszejtő terroristákkal. Simon Perez és több más miniszter tiltakoztak ez ellen, mondván, hogy ezzel csak ujabb terrorakciókra adnak töltetet a terroristáknak, hogy újab terrorakciókat hajtsanak végre. Ám ahhoz, hogy még időt tudjanak nyerni ez látszott a legkézenfekvőbbnek.

Sikerült időt nyerni és a terroristák még további fogvatartottakat engedtek szabadon, természetesen a nem izraeli vagy zsidó fogjok közül. Július harmadikán Mota Gur arról számolt be Rabinnak, hogy az akcióra felkészült az egység, és várja az indulásra a parancsot. Rabin ekkor esett igazán kétségbe, hogy egy ilyen akció során legalább 25-30 áldozatra kell számítani. Somron és Gur tábornokok megnyugtatták, hogy igyekeznek a legkevesebb áldozattal járó akció-tervet alkalmazni. Július negyedikén hajnalban több mint hétórás repőlés után megérkezett az első Hercules Entebbébe. Szerencsére a leszállópálya ki volt világítva, ezért nem kellett sem reflektort sem radat hasznáni a leszálláshoz. Rögtön a leszállás után kinyilt a hátsó rámpa és ezen kigurult Amin szolgálati Mercédeszének pontos mása. Ezt követte három dzsip és az egység egy csoportja, akiknek az volt a feladatuk, hogy biztosítsák a másik három Herkules landolását, valamit az itt található vadászgépeket lássák el időzített bombákkal. Az egész akció a foglyok kiszabadításával együtt nem tartott tovább mint 53 percet. Az utolsó pillantban az ugandai katonaság tűzharcba keveredett az izraeli kommandósokkal és ennek során kapott halálos lövést Joni Natanjahu. Még aznap délben megérkezett Tel Avivba a tuszokat kiszabadító négy gép sértetlenül.

A BBC History egyik adásában, egy történész kicsit „átírva” és természetesen lekicsinyelve az eseményéket úgy állította be az akciót, hogy inkább a szerencse, mint a kommandósok felkészültsége járult hozzá az akció sikeréhez. Közben olyan elemekkel tarkította az akciót, amik negyven év távlatából is hanzugságok ferdítések sorozatát tartalmazta. Bárhogy is álljon, Izrael ezzel az akciójával a világon mai napig egyedülálló akciót hajtott végre, melyet azóta sem sikerült túlszárnyalni egy nagyhatomnak sem.

Avi ben Giora

9 hozzászólás

  • hat azer a 6 napig tarto izraeli gyozelemmel vegzodo haboru is egyedul allo……..

  • Avi Ben Giora

    Így igaz de a kettő közt rengeteg a különbbség. 67 háború volt, melynek során Izrael „megelőző” csapást mért az egyesült arab seregek ellen és szabad hajózást biztosított a déli határán a Vörös tengeren.(úgy tessenek elképzelni, hogy Éjláttál szemben volt Akába és hol volt akkor még békeszerződés? Igaz Husszein király apja Abdulla még 56 után titkos tárgyalásokat folytatott Golda Meir asszonnyal Kelet Jeruzsálemben. Sajna kitudódott és életével fizetett) Az ugandai akció, egy kommandós akció volt. Nem háború volt, noha fenntállt a veszélye annak, hogy ha nem sikerül a tuszok kiszabadítása háború törhet ki újra.

  • Magyarán :
    Izráel olyan hatalom, amely képes globális akciókat végrehajtani.

    Mégha nem is összehasonlítható az USA vagy -némileg korlátozott mértékben- Anglia teljesítményével.

    Deazért manapság a többi ország nem képes ilyesmikre.

  • Avi, lesz még folytatása az osztrák cikksorozatodnak? Mert vannak történések azóta, de csak felszínesen tárgyalja a magyar sajtó.

  • A British Bull Crap (BBC)-tol nem lehet jobbat elvarni, csak rosszabbat. Messze a legrosszabb nyugati felretajekoztato gittegylet.

  • Seres Róbert

    Moshe Akiva
    2016 július 8
    2:01 du.
    Nem messze a legjobbat akartál írni?

  • Kedves Robert!

    Ahogy vesszuk…
    A felretajekoztatasban nagyon „jok”, de nekem ez nem tunik igazan jonak.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Szívesen olvasnék egy ugyancsak annak minden részletére kiterjedő írást (cikket) az ACHILLE LAURO nevű olasz luxushajót 1985-ben ért gyilkos terrortámadásról, amelyet egyértelműen az úgynevezett Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSz – á’ lá Arafat) számlájára írnak. Aztán mi lett a terroristák sorsa, stb…

  • Avi Ben Giora

    Ebben most nem csak a BBC kezei vanak benne. Vannak más tényezők is akik nagyon szeretik elferditeni a dolgokat kényük kedvük szerint. Most is olyan falazások kenések mennek, hogy az emberben felmegy a pumpa. Elszabadult a pokol Amerikában egy csomó rasszista balhé tört ki. Öt rendőrt szó szerint felnyársaltak mert előzőleg két szinesbőrüt is lelőttek teljesen jogtalanul. Rendőti tulkapás volt mind a kettő és most kitört a bosszúhadjárat az afróamarikaiak részéről. És hogy legyen hab a tortán valakik előkapirgálták és már a nettre is feltették Obama fiatalkori képeit. Teljes muszlim „népviseletben” pózol. Lehet vagy 15-16 éves. De ő soha életében nem tartotta az iszlám vallást ő baptista(csak zárójelesen írom Mazochista is)
    Charli! Természetes hogy fogok róla írni, de itt maga a leköszönő államelnök sem tudja mi lesz hogy lesz. Annyi bizonyos, hogy október másodikán(Orbanisztánban erre a napra tűzték ki a népszavazást, hogy miért azt nem tudom csak sejtem)lesz itt is szavazás az új államelnök személyéről.