EVITA a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

2016 július 10 12:20 de.39 hozzászólás

Andrew Lloyd Webber – Tim Rice:

EVITA  a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

Egy törékeny, szőke asszony áll egy hatalmas ország elnöki palotájának erkélyén. Előtte százezres, rajongó, zokogó tömeg, s könnyekkel a szemében búcsúzik: „Ne sírj értem Argentína!” Eva Perón, a nő, aki hihetetlen mélységekből jött és hirtelen magasra jutott. A nő, akit istenként imádtak, mert nem akart más lenni, mint egyszerű ember: valaki, aki bárhol is van, segíteni akar másokon. Bár a pompa lett az osztályrésze, jól emlékszik még, mit jelent a nyomor.

Evita életútja példaértékű a ma embere számára. Hitével és kitartásával, a szegénység kátyúját maga mögött hagyva az ország élére emelkedett. Életének mottója nem a fényűzés és a gazdagság elérése volt, hanem lelkében romlatlannak maradva segíteni másokon, reményt adni az elesetteknek. Az utca emberéből az elnök feleségévé válva adott millióknak hitet.

(forrás:színház)

Eva Perón: Radnay Csilla
Che: Sándor Péter
Juan Perón: Egyházi Géza
Magaldi: Bot Gábor
Lány: Török Anna

Közreműködik: Szegedi Kortárs Balett, a Szegedi Nemzeti Színház énekkara, tánckara és a Szegedi Szimfonikus Zenekar

Magyar szöveg: Miklós Tibor
Díszlettervező: Fodor Viola
Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias
Világítástervező: Stadler Ferenc
Karigazgató: Kovács Kornélia
Súgó: Molnár Tünde
Ügyelő: Bacsa Erika
Zenei asszisztensek: Flórián Gergely, Kovács Gábor
Koreográfus-asszisztens: Czár Gergely
Rendezőasszisztens: Czene Zoltán

Karmester: Koczka Ferenc
Rendező-koreográfus: Juronics Tamás

A Szabad Tér Színház és a Szegedi Nemzeti Színház koprodukciós előadása.

Fotók: Gergely Bea

Evita a Margitszigeten 008

Evita a Margitszigeten 041

Evita a Margitszigeten 066

Evita a Margitszigeten 097

Evita a Margitszigeten 143

Evita a Margitszigeten 189

Evita a Margitszigeten 233

39 hozzászólás

  • Egy romantikus hazugság, amit a tömegeknek – egy dallamos sláger megható szöveggel – hatékonyan be lehet adni…

    A fasiszta Perón számos tömeggyilkos nácinak és háborús bűnösnek menedéket nyújtó puccsista államfő volt, köztük Joseph Mengelének, a horvát usztasa Pavelicsnek, Adolf Eichmannak stb.
    Utóbbi elrablásánál és a per idején Perón igyekeztt Izrael ellenes világbotrányt kavarni a védence és a maga érdekében.

    Csak azt ne mondja erre bárki is, hogy ehhez semmi köze nem volt a Perónt népszerűsítő, ill. valóban népszerűvé tevő Eva Perónnak…

    Kérdés, Eva (Evita 😀 ) Braunból, Hitler babájából, ugyan mikor kreálunk már végre egy hasonló szentet?
    Nincs valakinek egy eladó jó dallama ??? Igazán, az is jól mehetne a fid-SS-es Margitszigeten…

  • Voronyezs!

    Jó a hasonlatod.

    És ha már Eva Peron példáján a „gonosz” védangyanlait frirtatjuk, egy picit a mi Erzsébet-királynénk is hasonló szerepet játszott Ferencz József cs.kir. őfelsége életében, illetve népszerűsítésében. Ugyanis a király sok mindenben népszerűtlen lépéseit, egyfajta titokzatos női attitűddel – a magyarok nagy barátjaként – oldotta és volt képes a látszatot ellensúlyozni.
    Ugyanakkor, éppen az ellene elkövetett merénylet körülményei viszont arra mutatnak rá, hogy még ő sem volt minden monarchiás nép számára a szertetett Erzsébet-királyné, hiszen egy olasz nacionalista szúrta le – szegényt.
    Mellesleg Erzsébet eme drámája százszorta „hálásabb” téma lenne egy Evitához hasonló musical-operett forgatókönyve gyanánt, természetesen beleértve a rejtélyes Andrássy szálat is…

  • Persze hozzáteszem mindehhez, hogy inkább élnék száz Ferencz Jóska „alatti” monarchiában, mint egy unorthodox Orbanisztánban, illetve diktatúrában.

  • „Az utca emberéből az elnök feleségévé válva adott millióknak h i t e t”,
    – persze az is valami, kenyér helyett…

    Azaz adott nekik hamis tudatot, hamis illúziót… Mert, ha már annyira visszavágyott, úgy szerette a maga – eredeti társadalmi osztályát – illetve közöttük, a szegény egyszerű emberek sokaságában érezte jól magát, akkor miért nem gondolkodott abban, hogy visszamegy közéjük, de még jobb: mondjuk egy népfelkelésben. Nem gondolhatta komolyan, legföljebb magát is csak illúziókban ringatta, hogy némi odafentről jótékonyan lehullatott morzsácskákkal ki lehetne elégíteni 30-millió nyomorgó ember szociális szükségletét. Ez is csak egy hazug ámítás, a legjobb esetben is primitív ön-ámítás.

    .

  • BrunszvikTeri

    Voronyezs!

    A történelem sok hasonló történetet tár elénk, ahol propagandisztikus céllal vonják be „az ártatlan, semmit sem tudó nőt”, hogy az rendet tegyen a politikus szennyesében…

    Ez esetben érdekesen hasonló, Horthy . m e n y e, a túl korán özveggyé lett, ifj.Horthy Istvánné sorsa, akinek az idő mindent megszépítő flastromán túl is, a horthysta utókor adta ezt a kozmetikai feladatot, hogy az apósából legalább így utólag egy némileg rendes embert faragjon a világ közvéleménye előtt… (Arról, akiről tudjuk, hogy csak Sztálin vétója mentette meg a Nürnbergi Háborús Bűnösök Bíróságától.) Ez részben sikerült is neki, mert a tömegek – ugyanúgy, mint Peronnál – látszólag a saját érdekükben veszik és eszik a romantikus regényt, hisz a múltunkkal kapcsolatban ma a magyar emberek úgy gondolják, hogy elemi szükségük van egy jótékony történelmi vakolásra, némi stukkó díszítéssel, mert hát nagyon romos az épület.
    Ezek után, egy ilyen „döntő tanúnál” még az se számít, hogy a fia, H. unokája (ifj.H. István) muzulmán vallásúvá lett, akinek a gyermeke meg már – H. dédunokája – rasszista szemszögből nézve, bizony színesbőrűnek számít… Mely legföljebb egy kellemetlen mellékzönge, de mi magyarok a „kicsire nem nézünk”…

  • BrunszvikTeri
    2016 július 12
    5:31 de.
    Nem csak a fiatal özvegy propagandája, de vannak még élő tanuk az akkori korról. Én is egy vagyok köztük. Amit a Kádár kormány történelmi könyvei hírdettek tele van hazugsággal arról a korról. T.i. a politika érdeke, hogy sötéten fesse le .Van viszont olyan aki, emlékezik még arra a békés, jóléti korra arra a 20 évre, amig a Horthy kormány volt hatalmon.
    A balos történelem, lefesti a nagy sátánnak, a náci kolaboránsnak stb.

    Én és sok millió magyar NEM tudta, hogy Sztálin mentette meg Horthy Miklóst, de joggal tette. T.i. egy könyvem van arról, az eseményről, mikor Horthy ki akart lépni a háborúból és levelet küldött Sztálinnak.
    T.i. a levél kézbeísitőjét ismertem és ma egy könyve kapható a m. könyvüzletekben, aminek a címe: ” Horthy futára voltam”.

  • Brunszvik Teri

    Figyelő!

    A tények magukért beszélnek.

    – Már a Horthy kor előtt az admirális nevéhez egy hirhedt matróz tizedelés fűződik. (Lásd: A Cattaroi Matróz Lázadás véres megtorlása.)
    – E debütáció után következik majdnem két év fehérterror.
    – Ezt követően a „konszolidáció” jeleként bevezeti a Numerus Claususnak elnevezett, gyakorlatilag „faji” törvényt (8 évvel a Mein Kampf előtt!), ami már önmagában is több mint 1millió állampolgár további sorsát pecsételte meg.
    – Az azt követő, F. szerint „boldog 20 év” veleje nem is szólt másról, mint hogy a minden bajok gyökere a zsidó…
    – Aztán beléptünk a háborúba, akár Jugoszlávia, és persze a Szovjetunió ellen, ami maga is legalább 500ezer állampolgárunk számára jelentett végső élettragédiát.
    – Nomeg aztán, 1941-ben a főméltóságú úr hivatalos rendszere egy idegenrendészeti eljárás keretében összeszedetett majdnem 20ezer magyar-ajkú ide menekült lengyel állampolgárt, hogy majd kivégeztesse őket Ukrajnában… Mind emellett a jobboldal még ma is azzal dicsekszik, hogy mennyi lengyel állampolgárt (kb.3000-et) mentettek meg a velünk szövetséges németek markából…
    – Az előbbi főpróba után három évvel, immáron úgy félmillió magyar állampolgárt pakoltak vagonokba és vittek a megsemmisítőbe …
    – A vég pedig a kitartás végsőkig, amikor a Horthy-rendszer maradék krémje az utolsó csepp véréig fölesküdött Szálasira és tulajdonképpen a lakosságot veszélyeztetve annak az utolsó csepp vérig, harcoltak az addig lebecsült, de mostmár valóban túlerőben lévő, ám lakosság számára mégiscsak békét sejtető szovjet haderő ellen… stb.

    És ezek a történelmi tények csak a legfeltűnőbb bűnei őfőméltósága rendszerének, amit nem igaz, hogy a Kádárkor festett sötétre, hanem maga a Horthy féle ellenforradalom – a rendszer – termelt ki önmagából tényként, nekünk mindannyiunknak. Így lett az megalkotva, bizony, kedves Figyelő.
    Csak az érthetetlen a számomra, hogy mindezt itt ezeken az oldalakon százszor is kifejtették már oly sokan, és Te mégis, még mindig ezeket a hazug blöffjeidet mantrázod itt… nekünk.

  • B.Teri:
    Ismered a Mörfi-féle ajánlást:
    „Ha az elképzeléseidtől a tények eltérnek, változtassad meg a tényeket.”

    Naa–hát Figyelő ezt gyakorolja körömszakadtáig kb 60 éve.

    Mit neki olyan apróságok hogy többezer leírt oldal, levéltári anyagok, stb.

    A Horthy éra neki jó volt, kövezkezésképpen jónak kell annak lennie mindenkinek. Aki mást rohadt balos szemkilövető hazudozó.
    Ennyi.

  • Engedjétek meg, hogy még egy – ma élő – szépítő őrangyalra emlékeztessek.
    Egy nappal az adott ügyben megtartott „parlamenti” szavazás előtt a tüntető bank-károsultak, miközben ott verték a tamtamot érdekes módon hirtelen jött ötlettől elhatározva, a belvárosból negyed óra latt! rendőri biztosítással felrohantak a Vezér Czinege Lajos utcai villájához. Őfőméltósága nem volt otthon, de otthon kedves háziasszony felesége, aki a csöngetés hangjára, kötényt kötve karcsú derekára, kigyütt és (a kamerák füle hallatára) előadta, hogy „Nincs itthon a férjem.”, mire a lentről jött – értsd, a belvárosból, föl a hegytetőre – bankkárosultak előadták magyar Evitának, hogy mit szeretnének a holnapi szavazással elérni… Nosza, a jótevő asszony ki is jelentette, hogy „Jó, majd elmondom a férjemnek”.
    Ennek a bájos és spontán 🙂 közjátéknak kellett megtörténni ahhoz, hogy a >lentről jött< javaslatnak másnap a ház majd kellő többséget szavazzon meg. Hát ilyen jóságos a mi drága Evitánk, illetve Anikónk – persze teljesen véletlenszerűen. Hát nem megható?

    Talán ide tartozik az is, hogy az "Alkotmány" Bíróság épp tegnap utasította el – talán ugyanezen – bankkárosultak panaszát, miszerint a Miniszterelnök házánál a rendőrség örökre betiltotta a tüntetést – persze csak, ha azt éppenséggel nem fentről szervezik.

  • Ui:
    ˙

    A Czinege utca a Svábhegy tetején, úgy kb.400 méterre a város felett fekszik, nem ám valamely panelrengeteg közepén.
    A villát a Führer az első politikusi fizetéséből kuporgatta össze. 😀 Nade megérdemlik, hisz Ők Anikóval legalább annyira kiegészítik egymást, mint Juan és Evita… Még világhírű sláger is válhat a kettejükből együtt, amiből akár hungaricum is lehet. Az pedig tényleg az egész ország, Orbanisztán érdeke.

    .

  • Brunszvik Teri
    2016 július 12
    1:39 du.

    Horthy barátai már meghaltak vagy bujkáltak a németek elől a Szálasi-korban pl. Bethlen, ő maga fogságban volt. A szovjeteket szerintem nem becsülték le, csak hibás információk, következtetések alapján azt gondolták, hogy legyőzik őket a németek. A Tanácsköztársaságot is ilyen alaposan elemzed, és elítéled, hogy csak addig élt, amíg a bolsik pénzzel támogatták?

    A Horthy-unoka vallása mondjuk arra jó példa, hogy az anyja nem volt egy elnyomó, bigott katolikus. Gondolod, hogy dróton rángatta őt az apósa, miközben egy öntudatos, értelmes nő volt?

  • Mellesleg, Horthy és családja református volt, kedves Hazai lámpa és Nem katolikus!
    De én, most Terikének akarok válaszolni.
    Többször írtam, nem voltam soha Horthy és környezete kedvelője.
    DE, legyünk öszinték és higgyétek el nekem, hogy a magyar történelmet az utolsó 70 évben tőbbszőr teljesen átírták.
    Átírták olyan módon, hogy az előbbi uralkodó maga a sátán fia volt, és aki jelenleg van az a kosher.
    Ez az ami nem igaz , sem az akkori kép, sem a közel multi. Kedeves Teri, amit te törtéánelmi tényeknek nevezel, annak többsége hazugság, vagy elferditése az eseményeknek.
    Nem vagyok jobbos, a családom is szenvedett a náci korban, de probálj, igenis TÁRGYILAGOS lenni, és ne a bolsi történelmi „igzságokat” kövesd, hanem a valódi igazságot és tényeket.
    Talán, itt én vagyok a legöregebb, akinek volt „szerencséje” túlélni a náci kort és a rákosi kort is.
    Valóban, a 40-es években teenager voltam már és tiszta képem van az akkori korról, a Horthy időről,.a deportálásokról, és munkaszolgálatról, láttam a sárga csillagos embereket és házakat, láttam több hullát a Dunában, láttam, mikor hajtották az embereket a téglagyárba stb.
    De, Horthy korra is emlékszem és az ő szerepére. Tudod, ma ő a”bünbak” pedig nem egészen igy volt.
    Itt már írtam arról, hogy ismerek túlélőket, zsidókat akik egész más képet festenek le arról a korrol amiről szó van.

    Már máshol írtam erről, de ismétlem, Horthy a budapesti

    zsidókat védte amig tudta. A náci kormány átvette a hatalmat, és NEM igaz, hogy Szálasi kormányában régi politikusok voltak, Mind náci volt.
    A puccs amit a námet-magyar náci erő tett a Horthy elmozditása volt, mert NEM deportált elég zsidót, ahogy tőle elvárták. Véksőfokon, ezért mentették fel Nünbergben is.

    Olvsom feljebb, hogy Horthy bűne volt az 1919-es ellenforradalom. Tudomásom szerint, őt küldték Magyarországra „rendet csinálni”, természetes, hogy a bolsi csőcselékből volt aki akasztófán végezte, vagy börtönben. De voltak sokan akik kimenekültek, így Kun Béla is.
    Már azt is írtam máshol, hogy a forradalmak véres emények.Csak a francia forradalmat kell megnézni, hány arisztokra nő és férfi fejét vágták le akkor.
    Vissza Horthyhotóz, a Numerus Clausus NEM csak Magyarországon volt, hanem Kanadában is, a montreali McGill egyetemen stb. az 1920 as években. Ezt a tényt, a Wikipédiában találtam. Tehát ez SEM egyedűl Horthy bűne volt.

    Űgy látszik ez általános volt, mert az egyetemeknek még korlátozott volt a befogadó képessége, és a zsidó gyerekek voltak nagy többségben.

    Még annyit, hogy Horthy „nem fogott magának lengyeleket” hanem azok valóban menekültek, mert hol a német, hol az orosz szállta meg őket! Azóta is nagy a magyar-lengyel barátság!

  • hazai lámpa

    A tanácsköztársaság túlélése erő és túlerő kérdése volt a „Vöröshadseregnük” és a nemzetközi ANTANT haderő vonatkozásában… Már így ránézésből sem kétséges, hogy ki rendelkezett itt a túlerő szerencsés adottságával.

  • Figyelő!

    Egy ország kormányzója, mint többek között a törvények ellenjegyzője, tulajdonképpen államfő, mint az adott ország f e l e l ő s v e z e t ő j e, midenért felel… Ha még időben lemond, akkor talán csak az lehet enyhítő körülmény az „országában” az á l l a m n e v é b e n elkövetett égbekiáltó b ű n ö k ért. De Horthynak – mint egy makacs gyereknek – esze ágában nem volt lemondania… Ez maga a beismerés.

  • Horthyt nem mentették föl Nürnbergben, mert Sztálin akaratából mégcsak vádat sem emeltek ellene…

    Klára saját maga írja, hogy „nem deportált eleget”. Tehát d e p o r t á l t, c s a k (a németek szerint) nem eleget. Gondoljon csak bele Klárika, ha magának c s a k az anyját, c s a k az apját, c s a k a nagyszüleit és c s a k a testvéreit deportálta, vagy ezek közül csupán egyet deportált volna ez a jóember ?
    Ugye, hogy mennyire abszurd és morbid ez a „megengedő” és megbocsájtó attitűd a más halottak és más családok számlájára.

  • Klára!

    Az 1,39-es felsorolásom történelmi tények listája, bár nem teljes, de hiteles, tehát n e m s z u b j e k t í v és n e m egyéni „r á f o g á s”…
    Ezt az állításomat fenntartom és amennyiben egzakt ellenvéleményed volna, kérlek hivatkozásokkal add elő. Csak így fogadom el…

  • Ha ezt tételesen, érvelve nem teszed meg, akkor az 5,22-es kommented egyszerűen szólva a hazugság beismerése.

  • BrunszvikTeri
    2016 július 20
    10:44 de.

    A Tanácsköztársaság hőse Kun Béla később a Szovjetunióban részt vett népirtásban, ha jók emlékszem a Krímben. Nem az angyalok és ördögök harca volt a vörös-fehér forrongás, én erre utaltam.

  • Horthy egy istenverte háborús bűnős és ennyi.
    Csak éppen Sztálin, egyéb okoknál fogva kihúzta a vén tömeggyilkos nyakát a hurokból.

    Pedig az USA lógva akarta látni.

  • Geyza
    2016 július 20
    12:20 du.

    Szerintem a magyar vidéki zsidóság pusztulása az, ami jóvátehetetlen, főleg az asszimiláltakra gondolok. Ezt nem úgy értem, hogy a galíciaiak pusztuljanak nyugodtan, hanem az ő kultúrájuk nem pusztult ki egészen. A zsidó boltos, gazdálkodó, kisvállalkozó az viszont eltűnt a magyar történelemből visszahozhatatlanul.

    A budapesti zsidók a pusztulásukat főként az elhibázott kiugrásnak köszönhetik, amit ti pont Horthy egyetlen érdemeként szoktatok fölhozni. Karsai László idézi Deák Istvántól, hogy ha nincs a kiugrás, akkor nincs Szálasi, és talán a kormányzónak lett volna annyi esze, hogy ne kölcsönözze a munkaerőt a németeknek, meg nem garázdálkodtak volna a nyilas csapatok.

  • Hazai:
    Engemet összetévesztesz valakivel.
    SOHA nem hoztam fel Horthy érdemének a „kugrási” kísérletét.

    Ha kugrott volna, azt TALÁN igen.

    Tudod kedvesem , már Hofi is célzott rá:

    A kapufa az lószar.Mégha nem is a játékos a hibás, hanem a kapufa. Az a hülye akác..az..

  • hazai lámpa
    2016 július 20
    3:30 du.

    Bocs, javítok: Karsai azt idézi, hogy Deák szerint az összes magyar zsidó akkor maradhatott volna életben, ha nincs a Kállay-kormány hintapolitikája. Ugyanis akkor nincs német megszállás, és akkor békén hagyják, mint Antonescut a 2-300 ezer román „zsidójával”.

    Én ebben nem hiszek, mert a nácik szerintem nem hagytak volna meg akkor sem 800 ezres létszámú magyar zsidóságot „magnak”.

    De azt tartom, hogy a kiugrás nélkül Horthy végig a helyén maradt volna, és akkor kisebb a budapesti zsidók pusztulása. Mivel a deportálás Auschwitzba akkor már nem fenyegette őket. De így meg tuti, hogy akasztófán végezte volna Horthy valszeg Sztálin javaslatára, ami újabb bizonyíték lett volna arra, hogy nem érdemes jót tenni másokkal.

  • Geyza
    2016 július 20
    12:20 du.

    „Érdekes” történész vitára bukkantam, bár lehet, hogy téged nem „érdekel” az ilyesmi.

    Ungváry elmélete elég ismert lett a náci emlékmű óta, miszerint a magyarok nem törődve az auschwitzi kémények túlterhelésével, ész nélkül küldték kifelé a zsidókat. Karsai egy cikkében azt állítja, hogy a nácik a lehető legtöbb zsidót akarták deportálni Magyarországról, ezt bizonyítják a megszállás előtti auschwitzi előkészületek.

    Nem mintha ez csökkentené a magyar felelősséget, de tényleg nem valószínű, hogy a megszálltak diktáltak a megszállóknak.

  • Természetesen tudom, nem egy alkalmam volt megtapasztalni, hogy több kommentelő, pl. Figyelő, Hazai Lámpa és társaik nem olvasnak csak írnak, sőt Horthy mosdatása közben szemrebbenés nélkül hivatkoznak olyan szaktörténészre, aki homlokegyenest épp az ellenkezőjét írja annak, mint amire a hölgyek „bizonyítékként” hivatkoznak. Épp ezért semmiképp nem Hazai Lámpának és tsai.-nak szól a fenti két Karsai László írás – de hátha akad, aki elolvassa. (Bár már nemigen bízok ebben, így lassan abba is hagyom a teljesen fölösleges kommentelést; akik szándékosan nem akarnak tudni, azokat fölösleges tanítani.)

    http://beszelo.c3.hu/cikkek/horthy-miklos-1868%E2%80%931957

    http://beszelo.c3.hu/cikkek/horthy-miklos-1868%E2%80%931957

  • Bocs, ez amásik Karsai cikk hHa véletlenül mégis elolvasná valaki);
    http://beszelo.c3.hu/cikkek/szalasi-ferenc-a-tokeletes-bunbak

  • Nem tudom, ki és honnét szedte, hogy a főperben Horthy vádlottként állhatott volna a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék előtt, ahol kizárólag a Harmadik Birodalom vezetői felett ítélkeztek. (12 halálos ítélet, 7 börtön, 3 felmentő ítélet) Üres fecsegés helyett esetleg el lehetne olvasni a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróság statútumát, pl. itt:
    http://www.jura.uni-muenchen.de/fakultaet/lehrstuehle/satzger/materialien/img1945e.pdf

    Horthyt csakis Magyarországon lehetett (és kellett) volna elítélni (véleményem szerint idős korára tekintettel életfogytiglanra, de nem halálra télték volna)) épp úgy, ahogy Lavalt és Pétaint Franciországban, Vidkun Quislinget Norvégiában, Jozef Tisot Csehszlovákiában ítélték el.

  • Belzebub
    2016 július 20
    6:26 du.

    Okoska, hol ír ebben a cikkben arról Karsai, hogy mi lett volna a kiugrás elmaradása esetén? Idéznéd?

    Statisztikailag biztos megállja a helyét, hogy a Szálasi korszakban nagyobb volt az esély a túlélésre (Karsai). De azt Karsai is elismeri, hogy a magyar zsidók életben maradására akkor lett volna esély, ha Horthy Terézanya és Superman gyermeke, plusz a náci vezetés lemond a szerintük angolszász hatalmakkal paktáló magyar zsidóság kiirtásáról. Ugyanis Deák elmélete szerint Horthynak helyt kellett volna állni a fronton, nem kezdeni béketapogatózásokat, de a románokkal ugrásra készen kellett volna várnia a Vörös Hadsereget, amelyik ellen éppen harcoltak. Te biztos olyan fasza gyerek vagy, hogy fél kézzel megoldottad volna mindezt.

    Én nem ítélem el Horthyt, mert nem tudom, mit csináltam volna a helyében.

  • Belzebub
    2016 július 20
    6:26 du.

    Sokszor megfogadtad már, hogy abbahagyod a kommentelést, de egyszer sem tartottad be. Ha az eszet tudod osztani, akkor észrevehetnéd, hogy ciki, mikor valaki segget csinál a szájából.

    Én Horthyt nem mosdatom, csupán leírom róla a véleményemet. Ha tévedek, akkor cáfolj meg!

  • Geyza
    2016 július 20
    4:47 du.

    Te szoktad mindig írni, hogy Sztálin megvédte az öreget. Márpedig Sztálin magasról tojt rá, hogy Horthy a zsidókat a Holdba küldte vagy bárhová. Legalábbis a sokat idézett érvelésben csak a kiugrást említi Sztálin mentő érvként: „mert „öregember már”, és „mégiscsak fegyverszüneti ajánlatot tett 1944 őszén”.

  • Hazaikám ne püföljük mán a szart, végy fel laza lelki tartást.

    Kezdesz ismét nagyon „nekifeszülni” a dolgoknak, még a végén gyomorcsillapítót kell írassál.

  • Geyza
    2016 július 21
    4:43 de.

    Azt még elmondanám, hogy Karsai nem meri föltenni a kérdést, pedig ott van a sorai közt. Hogy ti. Horthy g.ciségből hagyta a vidéki zsidók deportálását vagy reálpolitikából?

    Ismerve a tényeket és összevetve a Zsidó tanács álláspontjával, szerintem Horthy felmérte, hogy mire van esély és mire nincs. Sajnos azt kell mondanom, szerintem reálisan látták, hogy max. a fővárosiakért tudnak tenni valamit, és az sem sikerült tökéletesen.

  • Hazai:
    Hát lehet.
    Minden meglehet.
    Még az is meglehet hogy olvasván soraidat hátradőlök és egészen más képzettársítások jutnak eszembe , de nem akarnálak most azokkal szembesíteni.

    Olyszép ez a nap, yot napoztam a terraszomon, kezemben koffi van és vár odale egy fasza meló.

    Mit idegejjem magamat nemiga,..:-)

  • Geyza
    2016 július 21
    10:30 de.

    Nem válaszolok, mert az mondtad, hogy szálljak le a témáról!

  • A sok baromságot miért nem Webber és Rice szerző elvtársaitoknak címzitek?

  • A sok baromságot miért nem Webber és Rice elvtársatoknak címezitek?

  • Hazai Sötétkamra:
    „Belzebub Sokszor megfogadtad már, hogy abbahagyod a kommentelést, de egyszer sem tartottad be.”

    Ejnye, én megértem, hogy az Ön életkorában már kissé meszesedik az agya, romlik a memória, de azért mégis… Nem fogadtam meg, hog abbahagyom a kommentelést. Azt igen, hogy Önnel, rosszindulatú, tudatlan, ám nagyszájú, goromba, hisztérikus hölggyel nem folytatok eszmecserét. Ezt be is tartanám, ha Ön nem fecsegne bele, amikor másokkal szót váltok.

    Hazal Sötétkamra:
    „Én Horthyt nem mosdatom, csupán leírom róla a véleményemet. Ha tévedek, akkor cáfolj meg!”

    Igaza van, a véreskezű tömeggyilkos Horthy valóban „reálpolitikus” volt, kb. annyira, és hasonló eredménnyel, mint Hitler (igaz, Horthy „csak” valamivel több, mint egymillió magyar bűnrészes), bár nem annyira, mint a szintén véreskezű tömeggyilkos Sztálin, akinek azért legalább bejött a „reálpolitikája”.

    Egyébként „reálpolitika”… Maga valaha valahol nem hallott esetleg olyat, hogy „mert szükség, hogy botránkozások essenek, de jaj azoknak, akik által a botránkozások esnek”?

    Nem szükséges válaszolnia.

  • hazai lámpa
    2016 július 21
    5:51 du.

    Naaa…Hát végre egy jó idea.

  • Fodor István
    2018 július 31
    6:21 du.

    Mikor beszéltél az elvtársakkal?
    Üzentek valamit?

  • hazai lámpa
    2016 július 21
    7:50 de.

    Hazai lampa – idézem amit ide bírtál írni, amivel feltetted a koronát a beirásaidra, és amivel megmutattad, hogy ki is vagy valójában:

    „”Sajnos azt kell mondanom, szerintem reálisan látták, hogy max. a fővárosiakért tudnak tenni valamit, és az sem sikerült tökéletesen.””

    Tudod, egy ennyire undorítóan aljas némber, egy emberileg utolsó bírt csak ilyet leírni.
    Mert abban az időben sokan féltek, valóban.
    Na kitol? Horthy csendőreitől féltek igen, AKIKNEK Horthy parancsolt.
    VAGY NEM HORTHY VOLT MAGYARORSZÁG HELYTARTÓJA???

    De nem mindenki félt tőlük, mert ismertem olyat aki nem félt tőlük, hanem eléjük állt, és azt mondta, hogy a községbe már pedig be nem teszik a lábukat. Hanem fel is meg le is le is út.
    El is húztak a pics@ba.

    De most te kitől félsz, csak nem Horthytól?
    Nem szégyelled magad?

    Nem akarlak soha meglátni és megismerni.

    És tedd meg azt a szívességet, hogy ne válaszolj – hogy ne köpjelek le