Tiltakozik a magyar Balpárt Kanada és az Európai Unió szabadkereskedelmi egyezménye ellen

2016 július 12 12:33 du.37 hozzászólás

A Balpárt megdöbbenéssel értesült arról, hogy Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke szerint a Kanada és az Európai Unió közti Szabadkereskedelmi Egyezményt elegendő, ha a bizottság jóváhagyja, és nem kell azt az egyes tagországok parlamentjeinek ratifikálnia, holott az uniós jog szerint erre mindenképp szükség lenne.

A TTiP-ről azaz aTranszatlanti Szabadkereskedelmi Egyezményről szóló tárgyalások és sajtóhírek kapcsán már többször is felhívtuk a figyelmet arra, hogy az ilyen egyezmények a munkajogi védelem továbbá a környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi szabályozás drasztikus leépítését hozhatják magukkal, elsősorban a transznacionális nagytőke érdekeinek védelmében. Emellett az ITDS-mechanizmus szinte teljesen el fogja lehetetleníteni az európai polgárok érdekében tett gazdaságpolitikai lépéseket, hiszen a nagy nemzetközi cégek független (?) bíróságokhoz fordulhatnak majd, ha úgy látják, hogy érdekeiket sérti egy-egy kormányintézkedés vagy új törvény. Pedig ahhoz, hogy az Európai Unió mindannyiunk közös hazájává válhasson és ne hulljon darabokra, egy szociális Európára és a nagytőke hatalmának drasztikus korlátozására lenne szükség.

Szabadkereskedelmi egyezményt kötne Kanada és az EU.

Szabadkereskedelmi egyezményt kötne Kanada és az EU.

Alig néhány nappal a Brexit-döntés után azonban a brüsszeli döntéshozók épp a másik irányba indulnának el. Ahelyett, hogy a tanulságokat levonva egy átláthatóbb és demokratikusabb működésű, a szociális egyenlőtlenségeket jóval erőteljesebben kiegyensúlyozó politika felé tennének lépéseket, eddigi rossz gyakorlatukat erősítik, és nem csakhogy a polgárok de azok választott képviselőinek feje fölött is nemzedékek sorsát meghatározó döntéseket akarnak hozni.

Döbbenetesnek tartjuk azt is, hogy Magyarországon mindezt teljes hallgatás övezi. A sajtó nem ír róla, a politikai pártok meg sem szólalnak. A kormány pedig a Brüsszel elleni retorikai hadjáratát egy, 1300 menekült letelepítése elleni, xenofób népszavazási kampánnyal folytatja tovább. Holott – ha már a nemzeti szuverenitást akarjuk védelmezni – akkor a szabadkereskedelmi egyezmények megakadályozása sokkal fontosabb volna.

Balpárt*

*A KMH olvasói már korábban is olvashattak Kalmárd Szilárdtól, a Balpárt korábbi elnökétől és egyik alapítójától. Lapunkban megjelent írásait itt találhatják meg.

37 hozzászólás

  • Az utolsó bekezdésben leírtakkal nem értek egyet, tudni való,hogy a fidesz nem akarja,úgy a kormány sem , az mszp és többi baloldali elfogadja e kereskedelmi feltételeket,csak kicsit sunyítanak.
    Az 1300-as létszám miatti népszavazás KOMOLY csúsztatás : nem erről van szó,de egyesek ezt akarják kihallani belőle és azt hiszik erről van szó.Helyette arról van szó,hogy a későbbiekben az Unió ne tehessen kötelező betelepítési lépéseket , ezt akarják megelőzni a szavazással,csak ugye ezzel lehet ellentmondani a kormánynak és bírálni ok nélkül !!!!Mert az 1300 -as létszám sunyi leple alatt lopakodik a kötelező kvótás elosztás!! Csak ezt a baloldal nem akarja meghallani , csak az 1300-as létszámot szajkózza.
    Emberek értsétek már meg : Európát ha elárassza a világ menekültáradatai , akkor itt többé európaiak nem lesznek,hamarosan többségbe kerülnek és vallási alapon fognak ők működni.Na ezt jött megtámogatni Amerika küldötte : Soros György Úr.Megmondta mennyi pénzt kell a menekültekre fordítani,SŐT MÉG HITELT is vegyen fel az UNIÓ–így aztán szép sorjában eladósodik és innentől kezdve a hitelezők diktálhatnak Európának,mint a görögöknél ,persze a hitelező Soros úr lesz ,meg cégei,meg az ájemef,meg a többi ami meg Amerika kezében van.El akarják játszani ugyanazt mint a Szovjetunióval,csak őt katonai kiadásokkal tették tönkre,De a többi országokat,köztük Magyarországot is a kitett hitelekkel vitték csődbe és kényszerítették arra,hogy mindenüket eladják a nyugatnak,odaadják piacaikat és ki legyenek téve mindig a nyugat kívánságának.
    Kb. ennyi az egész–ennek meglátásához nemigen kell sok egyetem elvégzése-ezt ,ahogy felénk mondják „józan paraszti ésszel” is észre lehet venni.
    Az utolsó bekezdés előtt lévőkkel 100 %-ig egyetértek.Csak egyre kérem ezt a „Balpárt”-ot ,hogy: ki ne forduljanak e véleményük alól—későbbi anyagi érdekeltségük,vagy ez irányú felizgatásukat követően.
    E cikket el is mentettem,hogy később majd megnézzem,hogy alakul a Balpárt véleménye és esetlegesen szembesítsem őket más vélemény esetén.
    Balpártos Üdvözlettel.!!!

  • HUNT*
    Felebarátaidnak ehhez annyi a közük mint lónak a hegedüléshez.

    De te csak okoskodjál tovább.

    Jól áll neked.

  • A nagytőkéről a következő a véleményem.

    Lehetne élni kellemetlen reklámok, nagytőke és állandó hajsza nélkül, végülis megpróbáltuk.
    Az eredmény:árúhiány !!

    A probléma ott van hogy nem nagyon érné meg senkinek tárgyakat készíteni akkora tömegben, hogy mindenki akkor vehessen raktárról bármit amikor eszébe jut.

    Választhatunk:
    Vagy három hónapot várunk egy új vízcsapra és mikor végre elkészül akkor kifizetünk érte kb. százezer Forintot,mert egyedileg csak nekünk készítik, vagy pedig elviseljük az örökös reklámot, nyaggatást hogy vegyünk vízcsapot ( vagy valami mást ) , elvisejük hogy a plázákban szinte belénktolják a vízcsapot vagy bármit , cserébe akkor vásárohatunk ilyesmit mikor szükségünk van rá, kb.csak háromszor annyiért amennyit amúgy ér.

    Mert a nagytőkés, mikor elkészíttet a gyárában félmillió ilyen vízcsapot ( vagy bármi mást) akkor szeretne belőle igen jól élni.
    Szerintem jogosan.
    Úgysem élnek sokáig mert beleszoktak gebedni az üzlet körüli idegeskedésekbe. Rámegy a gyomruk.

    Valamit valamiért kedves feleim !

  • tóth péter
    2016 július 12
    2:34 du.
    Te szegény…

  • Noszticzius Judit

    Régen óta sem-sem elfogadtunk Fidesz-Jobbik összefogásért!!!!!!!!!!!!!!! Persze,kell fordulni az Európai és Nemzetközi Biróságához tárgyalásért!!! Nagyon szerintjunk balpártok még MEGERŐSÍTENI TTiP-el(Transzatlanti Szabadkeresedelmi Egyezménnyel) együtt EU,USA és Kanada fogalkozásért!!!!!!!!

  • Végső soron, minden a nagy tömegek világképén múlik minden.
    Az is, h mennyire vagyunk hajlandók a diktált szabályoknak engedelmeskedve élni, formálni a környezetünket, a Földi létterünket.
    A Magyar mindig híres volt a szbálykritikusságáról, az elnyomókkal szembeni renitensségéről (a rebellis Magyar).
    Jól megtanult az elnyomásnak engedve élni, túlélni minden elnyomót, de a szíve mélyén midig érezte, tudta, h nem jól van ez így.
    Úgy is mondhatom, h nem jellemző ránk a Stockholm szindróma.
    Az elnyomóink mindent megtettek annak érdekében, h feledtessék velünk a múltunkat, hagyományainkat és a helyébe egy szégyellni való múltképet ültessenek (a semmirekellő, notóriusan bűnös nép kép).
    Az elnyomóink most szembesülnek azzal az egyszerű igazsággal, h a múltat nem lehet végképp eltörölni.
    Szépen terjed annak a tudása, h nem az a magyar aki szereti a túrórudit és tudja, merre folyik a Lánchíd.

  • Geyza
    2016 július 12
    5:45 du.

    A nagytőke mindig jól érezte magát a fasiszta rendszerekben, viszont az angol kapitalizmus is vér, könnyek és szenvedés útján jött létre, és ma ez az egyetlen „alternatíva” a világban.

    Tuti, hogy az arany középút valahol a túl erős állam és a szabad rablást megengedő gyenge állam között van.

  • Avi Ben Giora

    Jaj még ezt sem tudjátok értelmezni? Pedig roppant egyszerű. Ha valami ellen a kormány népszavazást rendel el, akkor az tutti, hogy a kormány részíről megvalósul. Nem akarok itt sorolni olyanokat (példul Bős nagymaros amit aztán pusztán azért fújtak le mert vízalá került volna a felvidék egy része és nem akartak Csacseszku tavat létesíteni a környéken.Persze az a sok sok milliárd az szépen leúszott a befektetők és a sleppjük zsebeibe) Szóval a kormány támogatná az ITIP dolgot mert mindig is az volt a vágyunk, hogy valami Amerika meg Canada. Hogy az eleve rossz? Na és! Amit a russzkik ránksóztak az jó volt? De azt kellett nyomni ezerrel. És szavazni sem kellett avagy lehet hogy igen de pusztán azért hogy a szavaztatás költségeit is bezsebeljék. Erre készünek most is. A kötelező menekült betelepítés meg egy duma. Azt sehogy sem lehet majd megúszni. Lehet hogy saját fajom ellen pofázok de benne vanna Soros úr keze. Ha csak úgy egészen véletlen is, de pont ő az egyik támogatója annak hogy legyenek menekültek betelepítve szerte Európában(naná hiszen ezzel lelehet verni a béreket) Nem tudom de én szivesen visszadobnám nekik a lasztit orbitális sebességgel. Ugyan miért nem fogad be semmiféle menekültet az USA? Ott nagyobb területek vannak jobban belehetne őket olvasztani. Mindjár lenne egy ajánlatom is. Hamza bin Laden Oszama nagyvezir fia kijelentette,hogy apja nyomdokaiba fog lépni. Most tessenek jól figyelni mert nem rizsa. Bin Ladent az USA képezte ki. Eszükbe nem jutott, hogy egyszer majd ellenségük lesz. A fia amikor még az USA területén élt azt mondta nem akar tudni arról hogy bin Laden fia. Most meg hogy mondták neki ellehet húzni a búsba(kiderült hogy még most is nagy pénzekkel támogatja a terrorizmust) rögtön vissza mert ugatnu. Na igen. Az USA úgy gondolja kínlódott már eleget a világ dolgaival jól rosszul Európán a sor. Csak ahhoz miért kell Európát vazallussává tenni arra nem ad magyarázatot. Persze mi tudjuk. A ruszki is ezt tette hát miért ne tegyék ugyan ezt ők is.

  • Hazai Lámpa:
    Teljesen igazad van ebben.
    A modern demokráciákban az Államnak kell játszania -hatalmánál fogva- a mérleg nyelvét a munkadók és a munkavállalók között.

    Ha nem teszi, érvénybelép a Marxi axióma a munkavállalók és a munkaadók közötti kibékíthetetlen ellentétről.
    Ami viszont előbb utóbb válságokhoz, társadalmi robbanáshoz vezet.

    Az nem számít hogy a robbanás vége mi lesz : szélsőbalos vagy szélsőjobbos fordulat.

  • Nekem az az állam konstrukció tetszik amelyet használva Géza fejedelemék úgy elpicsázták az ellenünk tört összeurópai hadsereget, h utána vagy másfél évszázadig felénk sem mertek nézni.
    Pozsonyi csata néven tanítják az USA katonai akadémiákon is.
    Az akkoriban alkalmazott működtetési módi a jelenlegi gépesítettséggel is jól használható.

  • Nagy Gyula:
    Az már rég idejétmúlt alapokon nyugvó állam-berendezkedés.
    Mi itt jobb’szeretjük a modern társadalmi rendet.

    De TE (és a hozzádhasonló kövületek) , álmodozzatok csak róla tovább.

    Nomeg a csodaszarvasról is, amit nem tudni miért le akartak nyilazni (vagy le is nyilazták?) a régi királyfiak.

  • Nagy Gyula
    2016 július 13
    10:18 de.

    Azért tegyük hozzá, hogy István király idején még nagyhatalmi vákuum volt a Kárpát-medencében. A németek még nem találtak magukra, Bizánc meg már gyengült.

    A középkori Magyar Királyságról ábrándozók hasonlítanak az árvízi területre építési engedélyt kiadó önkormányzatokhoz. Lehet, hogy évtizedekig nem történik semmi, és elég egy vizes év, mind víz alatt állnak majd a drága családi házak. (Hacsak nem a Római-parton áll.)

    Biztos, hogy a középkori magyar dinasztiák egyesítették pl. a Zrínyieket a Hunyadiakkal stb., mert szerintem a magyar Koronához inkább tartozik egy horvát, mint a szerbhez. De ebből azt a következtetést levonni, hogy mi ezeken a nagy népcsoportokon (szláv, román, germán) „uralkodunk”, téves következtetés lehet, a történelem nem ezt mutatja évszázados távlatokban.

  • hazai lámpa
    2016 július 13
    10:40 de.
    Az a baj a Nagy Gyula félékkel, hogy a történelmet még címszavakban sem nagyon ismerik, nem hogy a kor sajátosságait is bele kalkulálják az információkba.
    A horvátok mindig is autonóm területként tartoztak ide, és inkább nevezném szövetségnek, mint országrésznek. De mai ésszel nehéz átfogni azt a gondolatvilágot, ahol Zrínyi például horvátnak vallva önmagát életét adja a magyar Szigetvárét, és elkötelezett a Habsburg-ház iránt. No erre kössön csomót a Nagy Gyula!

  • Nagy Gyula
    2016 július 13
    10:18 de.
    Ott kezdeném, hogy amíg az Etelközben campinoztunk, némi turistaútra el-el jöttünk errefelé. A Morvák háromszor kértek segítséget tőlünk, a Germánok kétszer. Vagyis jól ismertük a stratégiájukat.
    Az öreg Szvatopluk halála után ez a szövetség lanyhult, így amikor a Frankok legyőzték a Morvákat, egy széthullott birodalom ritkán lakott, és katonai erőt nem képviselő elhagyatott területre tartottunk igényt. Ez az úgynevezett honfoglalás. Vagyis egy másik cikkre utalva, a fehér ló legendája sem igaz, hiszen az üreg Szvatopluk már az örök vadászmezőkön háborúzgatott.
    A környező hatalmak a Morva birodalom megtörése után kicsi kivérezve volt, akkora haderőt még a nemzetközi kontingens sem képviselt. Ehhez vegyük hozzá, hogy a hódító utak kivételével soha nam a teljes hadsereg háborúzott, hanem a határos törzsek.

  • Tanzáni Nyerere Géza !
    Köszönöm jókívánságaidat!
    de van egy néhány dolog amiről értelmesen írsz! Ennek is örülök.
    Örökös üdvözlettel Tanzáni Nyerere Gézának.

  • falusi
    2016 július 12
    7:31 du.

    Nem kellett volna rögtön mindent elmondani magadról! ez így nagyon kitárulkozó!Ennyit nem szabad egyből,bemutatkozásképpen magadról elárulni! Kicsit visszafogottabban!
    Vidéki üdvözlettel Falusinak.

  • Nagyon más a valós történelem, mint az a mesecsokor (csokor, mert jópár variációt kitalált a megvezetőségünk).
    Ráadásul a Föld különböző területein különféleképpen csaltak a tömegvezérelhetőség érdekében.
    Én más területeken élő legendáknak is utánanéztem és jópár jelenleg is létező tárgyi emléknek.
    A megismertek alapján úgy látom, h az újmaterialista filozófia bázisra épített materialista köztudományosság vallás keretében gyártottak, kiemelkedően a leggagyibbak.
    Minél hamarabb ébredtek és szembesültök azzal, h a becsapottságotokban élve milyen szörnyűségeket tettetek, annál jobban jártok.
    A legfelsőbb vezérkar a halak világhónap nagy katasztrófa nélkül való túlélésére létrehozta az impériumi világrendet. A korszak elmúltával már el is kezdte visszabontani. Azok akik útjába állnak az átalakításnak, eltörnek, mint a kerék küllői közé esett bot.
    Ne higgyetek senkinek. Nekem se. Járjatok mindennek utána és alakítsátok ki a saját vélelmeiteket.

  • Orsós Elemér

    Nagy Gyula
    2016 július 13
    10:18 de.
    Nem akarom hatalmas tudásodat szándékosan lejáratni, ezért diszkréten megsúgom Neked hogy, a pozsonyi csata 907-ben volt és ebben az időben még Géza apja, Zojta( Solt?, Zsolt?)is csak apja, Taksony zsacskójában készülődött: a pozsonyi csatát Árpád vezényelte le, az amerikai katonai akadémiák és a mi nagy örömünkre, a többi stimmel!

  • Vigyázz nagyon Tóthkám, erősen Marcsásodsz.

    *OIM:
    *HUNT:
    /Mint tudjuk/

  • Kedves Orsós Elemér!

    Köszönöm a kiigazítást.
    Szerencsére a tévedésem a mondandómat nem sérti.
    A győzelmünk egyértelműen mutatja a nagyon magas szintű szervezettséget ami nem csupán a hadsereg szervezettségét jelenti. Mert, az erős sereghez erős gazdasági háttér is szükséges.
    Az Istvánék által elkövetett imperializálásunk (akarat isten földi helytartósága konstrukció) egyértelműen gyengített rajuunk és megteremtette a további lerontásunk alapját.

  • Katona Zsombor

    Nagy Gyula
    2016 július 13
    3:38 du.
    Azért az istváni imperializálás nélkül egy félig törzsi, félig bizánci katolikus vallású állam acsarkodó római katolikusokkal körülvéve nem biztos hogy, sokáig húzta volna! Azt a téves vagy szándékosan ferdített tudományos megállapítást, miszerint Géza idejében pogányok lettünk volna, ékesen cáfolják a csarodai, feldebrői és más árpád-kori templomok jellegzetes bizánci szenteket ábrázoló freskói amik még István előtt készültek.

  • Tanzáni Nyerere Géza!
    Mérsékelt hatások alatt vagy -valószínű aludnod kellene,hogy erőre kapjál!
    Álmosodó üdvözlettel az ébredésedért Tanzáni Nyerere Géza

  • Kedves Gyula!

    Irod:

    „A győzelmünk egyértelműen mutatja a nagyon magas szintű szervezettséget ami nem csupán a hadsereg szervezettségét jelenti. Mert, az erős sereghez erős gazdasági háttér is szükséges.”

    Ez nem szuksegszeruen igaz. Pl. Mohamed elvtars „gazdasagi rendszere” abbol allt, hogy a legyilkolas utan kifosztottak az elfoglalt teruleteket, a noket, gyerekeket eladtak rabszolganak.
    Ebbol eltek, amig ez lehetseges volt. Es epp ezert valt gyakorlatilag semmive az egesz muzulman vilag, meg annak ellenere is, hogy a torok valamivel sophisticated-ebb volt, mint az arab.

    De ettol fuggetlenul a hadsereguk elegge sikeres volt evszazadokon at.

  • A Toth Peter elso beirasa ehhez a cikkhez elegge jol leirja a helyzetet.

    A cikkironak is igaza van abban, hogy a felnotas Juncker es tsai., ahelyett, hogy tanultak volna valamit a brexit-bol, meg hulyebb modon probaljak menteni a menthetot.

  • Akiva:
    Szerintem HUNT* beírásai eleve hazugságokra épülnek, bármit is ír.
    Egy neonáci suhasem fog igazat írni, maximum féligazságokat hoz fel azért hogy utána azokból aljas következtetéseket vonjon le.

    *HUNT = Humortalan Náci Tóthpéter.

  • Kedves Naggyula:
    Hogy TE mennyi sületlenséget vagy képes összehordani.
    Soraidat ovasva valahogy mindig a Google-Fordító elképesztő bakugrásai jutnak eszembe.

    Ezután is tanulmányozni fogom kinyilatkoztatásaidat, persze csak ha kellően rövidek.

    A hosszú értelmetlenségeken való „átrágáshoz” se időm se energiám .

  • Kedves Moshe Akiva!
    Nagyon nem igaz amit írtál.
    Történelmi tapasztalat, h a notóriusan (életmódszerűen) a környezetük rovására élők ellehetetlenülnek.
    Csak felső vezérkari protekcionalizmussal lehet bűnszervezeteket huzamosabb ideig fenntartani.
    Erős statisztikai igazság, h a hagyományosan Muszlim területeken volt az elmúlt ezer évben a legkevesebb durva agresszió. Jól elvoltak a törzsszövetségi konstrukcióban és patriarchális diktatúrákban is.

  • Sakkor mit tegyünk Naggyula?
    Zárjuk be a kocsmáinkat és építsünk a helyükre mecseteket?
    Csakhogy a kedvébe járhassunk pénzelőiteknek, az iráni iszlám-náciknak?

  • A Muszlimok az ősattyuktól csalárdsággal elsinkófált örökségükre áhítoznak.
    Ki ki vonja le magának a tanulságot a tömeges betelepítésükből.

  • Kedves Geyza!

    A naci raketamernokok tudasat nem csak elismertek, ki is hasznaltak az amerikaiak. Es akkor meg az sem biztos, hogy a Toth ur naci.

    xxx

    Kedves Gyula!

    Az iszlamnak 1400 ev alatt 270 millio halalos aldozata lett. Ebbe nem foglaltatik bele hanyat adtak el rabszolganak, hany not eroszakoltak meg. No es a rombolas sem lett megemlitve.

    Meg egymas kozott sem ertik meg egymast, ugyanugy, ahogy ma is, leginkabb egymast irtjak.

    Nekik folyamatosan kellettek uj es uj teruletek, amiket ki lehetett fosztani es lehetett talalni rabszolgakat.
    A jo muzulman a Korant es a tobbi zoldseget tanulja egesz nap, es ha kell mudzsahid, de nem dolgozik.

    Manapsag ugyan egy kicsit jobb, tanultak valamit abbol, hogy a 19. szazad vegere total lmaradtak.

  • Kisnyilas,mszmp-s,balliberális ,nagyon gondolkodó, de mindenkit kiosztó,abszolút igazság tulajdonosa, a nagyon barátságos GÉZÁ-nak,aki felvette a Tanzáni Nyerere előnevet:
    Kedves GÉZA a hazugság jogfolytonos tulajdonosai ti vagytok,ezt terjesztitek Európában,Amerikában és az egész világon.Kitalált történeteket adtok el ,mintha az megtörtént volna ,ferdítésekkel adtok el híreket és ezekkel járatjátok le Magyarországot ,és kegyetlenül örültök amikor sikerül.Ti azt mondjátok,csak Orbán kormányát bíráljátok,de fejetekben lévő gondolkodó hely nem bírja felfogni,hogy tettetek hatása az egész országra kihat ,érinti.
    Úgy tesztek,mint aki nem is magyar csak beférkőzöttek vagytok,beépítettek ,hogy zűrzavart keltsetek, minél nagyobb káosz legyen,fegyveres megdöntést is emlegettetek volt munkásőr segédlettel.Ezek vagytok ti,csak elmétek ezt nem képes felfogni,mert a gyűlölet elvakít benneteket.
    A folyamatos nácizás pedig tehetetlenségedből táplálkozik.Normális ember minden hatodik szavában nem náciz le mindenkit,akivel találkozik.De konkrétan a ti volt pártotok vették be a nácikat 1945 után a Pártba,és azok ott elhintették náci gondolkodásukat.Azóta vagytok ti szó szerint valódi nácik,mert ezeket átvettétek,beépítettétek az elődpártokba és magatokba szívtátok.Így alakultatok ki mint ” kisnyilasok” kommunista ruhába bújva,ezt már ledobtátok magatokról,de már most nem találjátok helyeteket,,ezért aztán mindenkit gyűlöltök,mindenkit besároztok ,,olyanná akarjátok tenni a többit mint ti vagytok,hogy ne lehessen megkülönböztetni tőletek, pedig a tisztességes emberek látszanak akárhogy is akarjátok.
    Az hogy neked ennyi a képességed : náci ez,náci az náci mindenki, még a náci is náci! ez nagyon nagy szegénységre vall.Valószínű Tanzányi Nyerere hatás hozta ezt létre benned.Éljél vele , lelked hátha megnyugszik,csak a forradalmat hagyjátok békén , az nem hiányzik nekünk. Mert tudod ott mindent kitalálhattok.

    Tanzáni Nyerere Géza : a józan ész érjen útól,ezt kívánom,mert ez helyrerakhatja gondolkodásod,”kisnyilas” stílusodat meg próbáld levetkőzni.Ennek reményében küldöm Néked mélyről jövő üdvözletet.

  • Kedves Moshe Akiva!
    Muszlim területről egy impériumbirodalom építést indítottak (oszmán birodalom).
    Magadat talán be tudod csapni. Engem nem.
    Ami pedig a jövőtöket mutatja az, h az életfilozófiaként használt vallásukból adódóan, a zsidókra, a zsidó mentalitásúakra vannak kihegyezve és az életfilozófiájuk része a dzsihád is. És a legfelsőbb vezérkari szintről való Európába telepítésük.
    Magas szintről még be is jelentették, h meg fog változni Európa kultúr alapja ami a hatalmi viszonyokat is adja (Muszlimizálás).

  • Kedves Gyula!

    Amit irsz:

    „Erős statisztikai igazság, h a hagyományosan Muszlim területeken volt az elmúlt ezer évben a legkevesebb durva agresszió.”

    a tokeletes peldaja annak, hogy ket malomban orlunk.

    En a mohamedi „gazdasagi modellrol” irtam (elfoglalunk egy teruletet, az emberek felet kiirtjuk, a masik felet eladjuk rabszolganak, kiraboljuk az egeszet, es amig tart a fosztogatasbol, addig elunk. Mikor elfogy a cucc ujabb kifosztando terulet es nep utan nezunk), erre te azt irod, hogy a mar elfoglalt muzulman terueteken kevesebb durva agresszio volt. Na es?

    Hat persze, ha ma keresztulszaladnak Magyarorszagon, kiirtjak a fele lakossagot, a masik felet elhordjak rabszolganak a muzulman vilagba, akkor termeszetesen a volt Magyarorszagon szinte semmi agresszio nem lesz.
    Hacsak nem a dugni kivano szarvasok osszeakasztjak az agancsaikat.

    Erdekes kulonben, hogy azert eszrevetted, hogy mit irtam, mert mas szavakkal ugyan, de igazat adtal nekem:

    „Történelmi tapasztalat, h a notóriusan (életmódszerűen) a környezetük rovására élők ellehetetlenülnek.”

    Tovabba irod hogy:

    „Muszlim területről egy impériumbirodalom építést indítottak (oszmán birodalom).
    Magadat talán be tudod csapni. Engem nem.”

    Senkit se akarok becsapni, de ahogy elnezem neked mar sikerult becsapni magadat: Muzulman teruletrol mar tobb birodalom is kiindult. Az Oszman mellett pl. az arab es a mameluk is.

    Az viszont igaz, hogy a Koran szerint a legaljasabb emberek a zsidok, es kiirtandok, ami a Korant „felemeli” a Mein Kampf szintjere.
    Hogy te mint magyar ennek esetleg orulsz meg valahogy meg tudnam erteni, de almelkodva nezem es hallgatom azon „liberalis” zsidokat, akiknek ugyanez baromira tetszik.

  • Katona Zsombor

    A hatalmas Balpártról ez a vicc jutott az eszembe:
    A kisegér és az elefánt megy át a fahídon, a felénél megszólal a kisegér: hallod hogy dübörgünk?

  • Don Ovuz
    2016 július 13
    11:35 de.

    A pozsonyi csatáról mindössze ezt tartalmazzák a korabeli évkönyvek:
    „907. (év) A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Luitpold herceget (bajor határőrgróf) megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták.

    907. (év) A bajorok teljes seregét megsemmisítették a magyarok.

    907. (év) Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál (Pozsony) július 4-én.”

  • Don Ovuz
    2016 július 13
    11:35 de.

    Én nem értem, hogy neked miért mániád, hogy az öreg Szvatoplukot sajnálgatod. Ha mi nem foglaljuk a legendákba a nevét, ma már senki nem ismerné. Nem hallottam még, hogy ma ezt egy szlovák sértésnek tartaná, bár ettől a Ficótól sok minden kitelik.

    A kalandozó magyarokról még a 19. században is azt hitték Nyugaton, hogy barbárságból, a buli kedvéért gyújtogattak kolostorokat, raboltak ki falvakat. A huszadik században tárták fel a történészek, hogy ezek zsákmányszerző és politikai célú hadjáratok voltak.

    Megjegyezném, hogy állítólag Batu kán sem a nagykán választás miatt hagyta el Magyarországot, hiszen az általában több évig eltartott. Inkább a magyar és lengyel csatákban elszenvedett vereséget kellett kihevernie a tatároknak. Így tarthatatlan az elmélet, hogy a mongolok verhetetlenek lettek volna, és csak a véletlen akadályozta meg a világuralmukat.

  • A kalandozások kora az a háromszáz év amelyet Német kutazók kezdtek vizsgálni, h konkrét hamisságok létrehozására betoldották az idővonalba (kitalált középkor).
    Az valószínűleg igaz, h volt egy begyűjtőkörút amellyel visszahozták a Kárpát-medencéből nyugat európába széthordott szkíta műkincsek egyrészét.