Olajosok

2016 július 25 9:12 de.30 hozzászólás

Nem tudtam, hogy a rendszerváltoztatást követő – az eredeti tőkefelhalmozás több tényét, alanyát és áldozatát ismertető – 85 évre titkosított történéseknek ilyen gazdag “filmirodalma” van.

Meglehetősen fárasztó figyelmesen végignézni és -hallgatni ezt a különös dokumentációt, de fontos. És szükséges is ahhoz, hogy sokak meggazdagodásának eredeti forrásáról, továbbá napjaink gátlástalan rablásának megalapozásáról némi fogalmunk legyen.

Nem volt ez maffia – mondja az összeállítás egyik, az akkori állapotokat behatóan ismerő szereplője –, piti bűnözők gazdagodtak meg viszonylag rövid idő alatt. Ezer fölött volt azok száma – mondja az egyik film készítője egy másik filmben, amelyet az ő életveszélyes megverettetését követően mások készítettek –, akik hirtelen lettek milliárdosok, igaz, száznál kevesebben voltak képesek ezt a vagyont megtartani.

Illusztráció: Daniel Dove

Illusztráció: Daniel Dove

Azt javaslom, hogy ízelítőül (hangsúlyozom: csupán kedvcsinálónak) tekintsék meg a Szemben a maffiával, avagy olajozott viszonyok című (a sorban a harmadik) filmnek a 45. percétől látható-hallható részletét, amelyben a Papa néven elhíresült, börtönbüntetését letöltött nyomozó többek között elmeséli fogvatartásának szerinte leggusztustalanabb epizódját. Amikor 2001. március 20-án egy nem létező tárgyalásra fuvarozzák a Markóba csak azért, hogy ott bilincsben, vezetőszáron vezetve mutathassák meg a közvéleménynek. Pedig, b@…ák meg – mondja mosolyogva – nem őt kellett volna ott végigvezetni, hanem…

Tippeljenek, hogy kiknek a nevét említi!

Hárman vannak és őket Magyarországon szinte mindenki ismeri.

Aczél Gábor

30 hozzászólás

  • Portik, Nógrádi, Pintér.. Mondd, ha tévedtem…

  • Pintér Sándor, Orbán Viktor és Kövér László.

  • Göllner András

    Kedves Gábor

    Valamit nem értek, és kérlek ezt vedd bíztatásként, konstruktív kritikaként. Ha képes vagy 8 vagy nem tudom hány részletben leközölni egy történetet a KMH oldalain ami a 80-as években történt és ma már senkit sem érdekel, miért nem tudsz többet mondani annál a fecninél, amit most idebigyesztettél, egy olyan témában ami VALÓBAN, ORDÍTÓ MÓDON közfigyelmet, alapos elemzést követel? A FIDESZ legfelső vezetői (de az MSZP közt is akad jó néhány) a bűnözés talajáról, a bűnözés eszközeivel, tornászták fel magukat a hatalomba, és ma is a bűnözés módszereivel – a bűneiket álcázó, tisztára mósó főügyész, rendőrfőnök segítségével – hízlalják magukat. A Fidesz vezérkara, Orbán, Rogán, a rokonok, és a haverok, úgy nyelik az adófizetők pénzét mint az egy-karú banditák a zsetonokat a játék-kaszinókban. Ki vele, halljuk a neveket és a bizonyítékokat ! A hozzászolások soraiba elfogadható, ha valaki figyelmeztet bennünket arra, hogy mit nézzünk a moziba. Én többet várok e lap munkatársaitól, és főleg Tőled aki, a fentinél sokkal többre vagy képes. Kérlek, bonts formát, tárd ki mit tudsz a témában, foglald össze nekünk, írd meg, mond el, hozd a bizonyítékokat, húzzál bele, mert ez a kis ízlelítő, nagyon gyenge volt, ettől éhen lehet hallni. Ha félsz a megtorlástól, használj álnevet, mért is ne. Az elhalgatás nem megoldás. Magyar Bálint, Debreczeni József, Ferency Krisztína és sokan mások már kiálltak bátran. Minél többen, bátran ki állunk és a nyilvánosság elé tárjuk a bizonyítékokat annál hamarabb lesz vége ennek a rablógazdálkodásnak.

  • Nem szokásom OFFolni, de ez most tényleg fontosabb ügy, mint hogy a közmunkásokat behívták katonának?

    Ne legyenek illúzióink, a behívottak közül tényleg csak az ötvenkilós kultúrházi diplomás nők nem fognak megfelelni. Az évek (évtizedek) óta sehol nem dolgozó életerős férfiak nemhogy átmennek az alkalmasságin, de végre igazi fizetést kapnak majd! (Ebből lesz a rendszer igazi támasza.)

    Ezt most vesd össze azzal, hogy a szadesz szerint jó ötlet volt megszüntetni a sorkatonaságot …

    http://hvg.hu/gazdasag/20160725_Megindult_a_kozmunkasok_nagyuzemi_atkepzese_katonanak

  • Göllner András
    2016 július 25
    10:43 de.

    Ferenczy Krisztináról az átlag magyar hírolvasó akkor hallott először, mikor meghalt szegény. Jellemző a ballib média „újságíróira”, hogy Orbán királyi rezidenciáját végül Jázmin kutya buktatta le a fészbukon …

  • Göllner Bandival értek egyet.
    A félúton való megállásnál még az is jobb, ha el sem indulunk.

  • Aczél Gábor

    Kedves András, kritikádat bíztatásként (-nak) értékelem, és konstruktivitásra is törekszem, de ebben az esetben – vissza-visszajátszva, olykor jegyzetelve – szinte két napon át néztem, hallgattam az általam többnyire először látott filmeket, amelyek készítőinél erről a témáról nem tudhatok többet. Remélem, hogy ezek a filmek – elemző összefoglalás nélkül is – közfigyelmet keltenek. Tucatnyinál több kollégám kutatásának eredményét értékelően összefoglalni nem a bátorság hiányzik belőlem, hanem egyszerűen nincs annyi időm.

  • Jo szerencset hozza!

    Itt annyira ossze vannak fonodva az erdekek, hogy talan meg egy becsuletes miniszterelnok es kormany sem tudna megszuntetni a korrupciot.
    Az Orban es corp. pedig nem hinnem, hogy erdekelt benne. Vagy akarmelyik masik part vezetoi.

    Csakugy, ahogy nalunk. Kanada a szaudi olajat veszi, mikozben a kanadai olaj szinte ingyen van. Vajon ez hulyeseg, avagy korrupcio?
    Lehet ellene barmit is tenni? Hat persze hogy nem lehet. Meg a cakcervezti dolgozok partja sem emliti meg ezt, pedig hat ok szinte mindig ellenzekben vannak.

  • Az olajmaffiához annyit, hogy a rendszerváltozáskor senkinek nem volt tőkéje Magyarországon. Így ha az új tulajdonosi réteg kialakulásáról akarunk beszélni, nem fogunk találni egyet sem amelyik abszolút tiszta eredetű. Ha más nem, irányított megszerzés.
    Most nem tudom pontosan melyik kormány akarta megpiszkálni ezt a kérdést. Azt hiszem a Medgyesi, amikor Boros azt mondta egy televíziós beszélgetésben, hogy nem kell piszkálni, mert már beépült a tőke a gazdaságba.
    A cikknek annyiban lenne jelentősége, hogy meglengeti az én tudom rólad, te tudod rólam dolgot. Így nem várható az sem, hogy a mostani gátlástalan rablásnak bármi következménye lenne.
    Még akkor sem, ha közben teljesen lerabolják az országot.
    Ebben Göllnerrel értek egyet. Ha konkrét ismeret van, fel kell vezetni, mert ez így köztudott, és ebben a formában értelmetlen írás. Sem folyamat, sem rendszerelemzés, sem új ismeret.

    Akkor már inkább Hazai Lámpa felvetése a sorozásról, vagy az, hogy újra elővették a régi tervet, ami szerint a háziorvosoknak kell teljes vagyonfelmérés végezniük majd a betegkörről.

  • Göllner András

    @ Aczél Gábor

    Sajnos az idő gyakran áthúzza a legjobb terveinket – ha netán összejön egy dolgozat a témában, azt biztos érdeklődéssel fogják követni a KHM olvasói. További jó munkát 🙂

  • Göllner András

    @ hazai lámpa

    Szerintem az átlag magyar hírolvasó nem csak Ferenczy Krisztináról, de mind azokról az írókról nem hallott, illetve nem akar hallani, akik Orbán igazságtalan, hazug rendszeréről lehúzzák a leplet. Ezt többek közt a nemzeti együttműködés rendszerének illetve olyan kis szorgalmaskodóknak köszönhetjük, mint amilyen te vagy, hazai.

    Az átlag magyar hírolvasó arról se akart tudni, hogy hová viszik a vonatok a zsidók százezreit 1944-ben, vagy arról se, hogy milyen szerepet játszott a zsidók lemészárlásában, nagyrabecsűlt kormányuk. Az átlag magyar hírolvasó, mint Te, mindig a hírközlőket rugdossa. Hoztad megint a formádat, kis galambepém.

  • Moshe is,mint fogadatlan prókátor rögtön védelmébe veszi az ő Vezérét azzal, hogy aszongya:

    „Nem hinném, hogy az Orbán corp. érdekelt lenne benne.”

    És többen is kéltelkedőleg lépnek föl a cikkel kapcsolatban, hogy „kevés a bizonyíték”.

    Olvtársaim, olvassátok már el . f i g y e l m e s e n . a cikk szövegét, és az első mondatát is, amely éppen az itt felvonultatott filmirodalomban megszólaltatott . t a n ú k . kvázi [nem törvényszéki] vallomásai alapján igenis lehetőséget ad a bizonyító erejű egyéni képalkotásra, ha valaki tényleg látni akar és nem dugja homokba a fejét, vagy propaganda célból tagadja a filmkockákon bizonyított tényeket.

    .

  • JA!!! És legyetek szívesek az olajügyes filmeket tényleg végignézni. A Keresztapa ehhez képest pöttyös leányregény.

  • JA !!! és – Egyetértve Göllner András minden szavával !

  • A magyar történelem kitermelt már egynéhány nem mindennapi Lajost nekünk.

    Voltak Nagy Lajosok, Kossuth Lajosok,
    de a legtöbbet a rendszerváltás produkálta O LAJOSOK formájában.

    Csak az itt felvonultatott filmek szerint vannak vagy százan – és mind milliárdosok – feltéve, azok akiket még nem robbantottak ki maguk közül, mert beszéltek…

  • Akiva!

    Az Orbán és Co’ egyik legjelesebb olajos tagja Pintér Sándor mai belügyminiszter, akire – a később egy tanyasi kút mélyén (ki)végzett – Nógrádi nevű koronatanú vallott rá már akkor*…

    Másfelől meg, a Papa nevű titkos nyomozó azon a tipikus náci típusú vezetőszáras sajtó (előtti) bemutatón jelentette ki volt rendőrtársainak, hogy
    „…b…ok meg itt nem engem kellene vezetni, hanem Orbánt, Pintért és Kövért…”

    Nézd meg a dokumentumfilmet! A cikkből könnyen odatalálsz…
    ˙

    *
    Itt már csak a kútbafojtott tanú egyik fia mesél hosszan az esetről. A másik fiút „az apja meggyilkolásával vádolva” ítélték mittomén hány évre, ugyanis az is, szemtanúként túl sokat látta Pintért ötezres bankókkal tömött diplomatatáskával a saját kezében. [Ti. akkor még az ötezres volt a legnagyobb címlet.]

  • Még egy pár megjegyzés dióhéjban az előbbihez:

    A cikkhez mellékelt egyik (angol) film tévesen közelíti meg a témát, amikor Tasnádi Pétert veszi górcső alá az olajüggyel kapcsolatban, amelyhez tudtommal neki semmi köze nem is volt.

    Ellenben Tasnádi volt annak a konkurens őrző-védő cégnek a tulajdonosa, amely pályázott az egyik legnagyobb Kínai Piacnak az őrzésére. Pont annak, amelyre Pintér őrző-védő cége időközben komolyan szemet vetett. No, annak rendje és módja szerint, a volt rendőr – később és ma is fidSS belügyminiszter – jogi eszközökkel úgy kikészítette T-t, hogy az még ma is ennek látja kárát… Mondanom sem kell, hogy persze az őrzés és „a védés” is Pintér cégéé lett…

    Kérdés persze, és kíváncsi lennék rá, hogy hogyan is kerülhetett ez az angol forgatócsoport éppen az olajos-Pintér által monomániásan üldözött, ám olajszőkítésben teljesen indifferens Tasnádihoz…? Mert tegyük még hozzá, annak a film részletnek se füle, se farka…

    .

  • Dubois
    2016 július 27
    6:29 de.
    Rendszerváltáskor eltűnt egy teljes páncélszekrénnyi irat a rendőrségről.
    Azt hiszem, van kapcsolat a között hogy pintyőke ha kijelenti hogy belügyes akar lenni, az lesz.

  • Göllner a.

    Az átlag magyar olvasót ezek a témák már nem érdeklik! Nem csak mostantól-már régebbről! Mindig elég baja volt nekie 1944-től és belefeledkezett saját problémáiba.Ez így lesz később is.A mai fiatalokba meg végképp hiába akarsz ilyeneket beleplántálni,mert „nem vevő ” rá,az okostelefonok ,meg egyebekre fogékonyabbak!Amelyik,vagy szülei nem tapasztalták meg ezeket — azoknak fogalmuk sincs mi is történt akkor.De nemigen hiszem,hogy más országokban is nem így van.A múlt az múlt,ma itt mindenki a jövőnek akar élni : az ” átlag magyar „. Ha el fogadjuk,ha nem , nemigen sokat fogunk tudni ezen változtatni.Azt mondják : rövid az élet!Alig éltem és már lassan nem is vagyok!
    Üdvözlettel.

  • Kedves DonGolo!

    Felreertetted a hozzaszolasomat. Nem vedtem az Orbant, pont ellenkezoleg:

    ” meg egy becsuletes miniszterelnok es kormany sem tudna megszuntetni a korrupciot.
    Az Orban es corp. pedig nem hinnem, hogy erdekelt benne.”

    Magyarra forditva ez azt jelenti, hogy az Orban es a gittegylete nem erdekelt abban, hogy felszamoljak a korrupciot. Hozzatennem, hogy elsosorban azert, mert ok is korruptak.

    Amugy erdekes a tema, ezen kene dolgoznia az ellenzeknek, ha lenne valodi ellenzek. De ahogy igy elnezem az urakat es az elvtarsakat, egyik korruptabb, mint a masik. Emiatt egyik sem igazan erdekelt a korrpucio megszunteteseben. Csak azert hozongenek, es kiabalnak kigyot-bekat a masikra, mert ok akarnak a husos fazekhoz jutni.

    Jo szerencset Magyarorszag!

  • Tóth Péter

    Arra velős magyar filozófiára gondolsz, hogy
    „rövid az élet, hosszú a sír, ba@@on mindenki, amennyit bír” ?
    – Ez még nem is rossz. 😀
    .

    Amit viszont itt 4,26-kor kifejtesz az
    csöppet s e m . a . j ö v ő n e k ,
    hanem sokkal inkább, csak a
    . j e l e n n e k . é l é s . kórisméje…

    Mert a fidSS elvette a lehetőségeket
    – még az önálló gondolkodásét is –
    így aztán ez az enervált mának élés,
    egyre inkább járványos magyar betegség.

  • Tóth és Dubois urak!

    És akkor a Vezér még ezt az enervált tömeget etetgeti mindenféle szórakoztató csemegével csak, hogy eszükbe se jusson politizálni.

    Ilyen volt ez a tulképp a vesztett VB kormányközeli, jól feltáplált vállalkozások általi kivetítése, a nekik kölcsönadott helyeken (Pl: Uttörő stadion) majd a több-ezer hektó sörrel jól feltankolt ifjúság utcára csődítése és önfeledt ünnepeltetése, nameg aztán még a hazaküldött Válogatott csapat ünnepélyes állami fogadtatása a mi adóforintjainkból…
    Mindebből amúgy az is kicseng, hogy a Vezér alapvetően lenézi az így – már ok nélkül is – kicsábított lelkében enervált plebszet, azaz nem is alaptalanul, ő csak ennyit néz ki belőle… Pont úgy, mint nagy elődei, a római császárok – Nero, Traianus, stb. – tették anno a maguk népszerűsítése érdekében a cirkuszi játékokkal és pogány ünnepi felvonulásaikkal Rómaszerte.

  • HUNT*

    Elolvastam furi írásodat.
    De okosabb sajna nem lettem tőle.
    Gndolod hogy akkor most bennem van a hiba ?

    *HUNT = … Áááá szóra sem érdemes.

  • Igen! ezzel egyetértek

  • A hiba az ” ÖN ” készülékében van.
    Készülékes üdvözlettel

  • A magyar emberektől nem most vették el a gondolkodást.A „kádárista rendszerben” : azt mondták : ne csináljatok semmit majd mi intézünk mindent helyettetek-levesszük a vállatokról a terhet.( mondván : csak ne szóljatok be le a politikába). Itt lett megalapozva minden-ezt követően már génekben hordozzák az emberek.No meg minden új kormánytól a kánaánt várják,remélik az emberek,és amikor látják,hogy nem szó szerint kell értelmezni a „KÁNAÁN”-t,akkor jön ez a magyarországi betegség.
    Nagyon üdvözlettel

  • Totya! VII.30/ 9:47

    Olvasd el inkább Voronyezs VII.29/4:18-i kommentárját.
    Abból tudod meg az igazságot.
    Az amit itt elmesélsz, az blöff. Ugyanis azokban az „átkos” kádári időkben az emberek létbiztonságban éltek. Ha valami altathatta a politika iránti érdeklődést, hát akkor ez a biztonság volt egy automatizmus. Ezzel szemben ma senki nem fogadna a saját jövőjére, az olyan bizonytalan, mint az ingovány… A fidSS-nek létérdeke az emberek maximális elhülyítése, kábítása ezzaz el a „panem et circenses” sport cirkusszal, de ide tartozik az iskolaköteles életkor felső határának a 16 évre történt leszállítása, az iskolák autonómiájának az elvétele, és az általános műveltség tudatos csökkentése és bagatellizálása.
    Ezt nevezzük összességében az agyak apolitizálásnak…
    És akkor itt most a média és sajtó 98%-át bitorló fidSS országosan apolitizáló hatásáról a gyakprlatban, nem is beszéltünk…

    .

  • Tóth Péter és Dubois !

    Ma a Vezér minden eszközzel a tökéletes elhülyítés politikáját nyomatja, amelyben a Fidesz információ monopólium az oktatás és a sport fétis játssza a főszerepet. Ebben a programban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nyújtja neki a legnagyobb segítséget…

  • HUNT* mester azt állította nemrég itt hogy még nagyon fiatalka volt a Kádár-rendszerben.
    Akkor meg honnan szop ilyen hülyeségeket?
    Taláncsak nemhogy a Magyar Nemzet és egyéb fasisztoid hírharsonák oldalairól ?

    *HUNT : Mint tudjuk.

  • Géza : kisnyilas liberalistanáci,liberalistának átvedlett komenista