Izrael nagykövete szégyellje magát!

2016 július 29 3:25 du.207 hozzászólás

Szégyelje magát, Ilan Mor!

Izrael magyarországi nagykövete elfogadta a héten a magyar kormánytól a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. Ezt a kitüntetést adta vissza Elie Wiesel és Randolph Braham, tiltakozva a magyar kormány által vezényelt Vészkorszakbeli történelem szerecsenmosdatása miatt. „Egyre tisztábban láthatjuk, hogy a magyar hatóságok a magyar történelem tragikus és kriminális fejezeteinek szerecsenmosdatására buzdítanak. Elsősorban a több százezer zsidó származású állampolgár deportációjáról és meggyilkolásáról, illetve a magyar kormány szerepvállalásáról van szó”–jegyezte korábban Elie Wiesel.

Az Izrael Magyarországon című Facebook oldal fotósa a tökéletes albumot hozta össze a szégyenletes izraeli nagykövet számára, iletve a magyarországi zsidó közösség valamennyi, az antiszemita Fidesz-kormánnyal kollaboráló vezetőinek számára is. Gratulálunk nekik!

Kérem, osszák meg másokkal is ezt a hírt és gyakoroljunk nyomást Izrael külügyminisztériumára, hogy a kitüntetés visszaadására kötelezzék a nagykövetet!

Bayer Anna

*

A fenti felhívás a Kanadai Magyar Hírlap angol nyelvű testvérlapjában jelent meg. Fontosnak tartottuk, hogy magyarul is olvashassák a szöveget.

Ilan Mor, Izrael nagykövete Szijjártó Pétertől fogadja el a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. Szégyen és gyalázat Izraelre nézve! Fotó: Izrael Magyarországon.

Ilan Mor, Izrael nagykövete Szijjártó Péter külügyminiszterrel fogott kezet a Magyar Érdemrend Középkeresztjének átadása alatt. A kitüntetés elfogadása szégyen és gyalázat Izraelre nézve! Fotó: Izrael Magyarországon.

207 hozzászólás

  • Eszter Garai-Édler

    Anna! Nem fogja magát rosszul érezni, sőt, neki ez kijár, megdolgozott érte alaposan!!!!

  • Lehet ezt másképpen is értékelni!
    Talán a mai kormány mégsem olyan antiszemita. ahogy az ellenzék szeretné lefesteni?!
    Talán, a mai kormány úgy látta, hogy valamivel meg kéne oldani az erőszakkal felépitett feszültséget? Talán, azt is tudatositani akart a magyar kormány, hogy ma már Izrael és Magyarország baráti államok?

  • Számomra teljesen érthetetlen,hogy Ilan Mor mire kapta és miért fogadta el ezt a brutális lealázást.Izrael állam nagykövetének nem kellene úgy viselkednie,mint egy Sip utcai rabbinak.Nincs függő helyzetben sem a Jobbiktól sem a Fid SS-től.

  • Figyelő,
    sajnos a Te értékelésed,mintaérték nélküli borítékba jó.

  • György Molnár

    Akkor ettől kezdve a Fidesz-bunkók már nem antiszemiták, nem rasszisták és nem bevándorlás ellenesek? Izraelbe a megalakulása óta 10 millió bevándorló érkezett, közöttük biztos több mint 1 millió muszlim……Én már nem értem a politikusokat, hála Isten már nem sok van hátra…….

  • Gyuri, vélemény kérdése.
    Egyelőre semmi jele nincs annak, hogy a mai kormány antiszemita lenne, csak olyanok hirdetik akik az ellenzékhez tartoznak. Nekik Gurcsány jobban tetszik.
    Különben is, a véleményemet nem azért írom, hogy valaki is értékelje, csak ennyi.

  • ” antiszemita Fidesz-kormánnyal ”

    Tenyleg? Sok hulyeseget osszehordtatok mar a Fideszrol, de ez azert mar tenyleg sok.

    Viszont ha igy folytatjatok, lehet hogy elobb-utobb tenyleg azza valnak. Aztan csodalkozni fogtok.

  • Moshe!

    Minek nevezed azt a kormányt, amely Horthy Miklóst, Nyirő Józsefet és Wass Albertet ünnepeli?

    Miért táncolsz megint a hat millió meggyilkolt zsidó holttestén? Enniyre jól esik?

  • Szocdem, egyik sem ölte meg a hat milliót!
    A törtélmünk alakjai voltak és most emlegetik őket.
    Nyirő és Wass nem is volt politikus.
    Nyirőt nem olvastam, mert untatott a stíilusa, de Wass könyveit igen. Talán a sok könyve között, amit írt egyszer utazott a vonaton egy zsidóval. Akkor sem írt csunyán róla.
    Különben, nem volt témája az egész—CSAK RÁFOGTÁK, t.i. születése szerint gróf származású volt.

  • Hogy lehet antiszemita a fidesz kormány, amikor a fidesz-szóvivő és a kormány-szóvivő is zsidó, a két választási főtanácsadó is zsidó, az államtitkárok egy része szintén.
    Tényleg egy Mazsihisz kormány lenne csak elfogadható nektek?

  • Aczél Gábor

    charle meg fogsz lepődni: ahogy az antiszemitizmushoz nem kell zsidó, akként antiszemita is lehet zsidó.

  • Aczél Gábor

    charle meg fogsz lepődni: az antiszemita is lehet zsidó.

  • ‘’A Magyar Érdemrend Középkeresztjét olyan személyeknek ítélik oda, akik a kultúra, a tudomány, a művészet, továbbá saját szakterületük terén – Magyarország érdekeinek előmozdítása, az egyetemes emberi érdekek gyarapítása érdekében – példamutató tevékenységet folytatnak.’’
    Ezt furcsának és cinikusnak találom, hogy ez az érdemrend egy olyan kormánytól jön, kiknek kegyetlensége és embertelensége ahogyan a mai menekültekkel bánnak, semmiben nem különbözik abban a megbocsáthatatlan bánásmódba amit elkövettek a zsídó honfitársaik ellen a magyar kormány által vezényelt II világháborúi vészkorszak alatt.
    A második világháború alatt különböző nemzetek eltérően viselkedtek a zsidó lakosság felé. Pl. a zsidó lakosság Bulgáriában és Dániában túlélte, míg a zsidó lakosság többsége Szlovákiában és Magyarországon nem élte túl a holokausztot.
    Ez nagy különbséget mutat a nemzetek kollektív tudat/viselkedéseik között és régen itt az ideje, hogy ezt a különbözetet nyíltan és tényszerűen kellene boncolgatni/értékelni, hogy végre megtudjuk, hogy a magyarok zsidó gyűlőletének és a mai menekűltek elleni agresszivitás mögött milyen okok bújócskáznak.
    A Magyar kormány mikor fog bocsánatot kérni a zsidó néptől Magyarország részvételéért egy népirtásában ?
    Figyelmeztetés ! – Megemlékezés, bocsánat kérés egy családban teljesen semmitmondó ha a szeretet hiányzik belőle !

  • Kedves Szocdem!

    Itt senki sem tancol semmin. Viszont annal inkabb eltuloznak mindent.

    Mindenkit a maga koraban es a maga helyzeteben kene ertekelni, meg ha az a kor elegge sotet is volt.

    Nem tudom hogy hallottal-e rola, de annak idejen Kanadaban is ki voltak irva bizonyos biznicek ajatara, hogy „zsidot es kutyat nem szolgalunk ki”.
    Most akkor iteljuk el az akkori kanadai miniszterelnokot es nacizzunk es fasisztazzunk minden kanadait, aki valamikeppen pozitivan emlekezik meg rola?

    xxx

    Kedves Charlie!

    Koltoi kerdesedre azt valaszolnam, hogy amig a „liberalisok” lopnak, addig akar akaszthatjak is a zsidokat, egyikuket sem erdekelne.

    xxx

    Kedves Pityi Palko!

    Ugyanmar! Lehet, hogy az izraeli nagykovet segitett valami nagyot lopni az Orbannak. Igy tehat „Magyarország érdekeinek előmozdításan” dolgozott.

    Ezt: ” ahogyan a mai menekültekkel bánnak, semmiben nem különbözik abban a megbocsáthatatlan bánásmódba amit elkövettek a zsídó honfitársaik ellen a magyar kormány által vezényelt II világháborúi…”
    ki tudnad fejteni bovebben? Szerintem azert van egy paranyi kulonbseg a normalis emberi viselkedesre keptelen vademberek kivultartasa es a mar benn elo civilizalt emberek kiirtasa kozott. Nem gondolnad?

    A Daniaval kapcsolatos hibadra most nem vilagitok ra, csak annyit, hogy a magyar kormany mar minimum egyszer bocsanatot kert a Soah miatt. Hanyszor akarod hallani?
    Naponta, 10 percenkent, hogy?

  • ez kizarolag kulpolitikai ugy.
    Ilan Mor soha nem fogja hordani azt a szart ssehol.a vitrinbem meg elfer.
    ——————————————————-
    Charlie
    antiszemitizmus es zsidok..?
    ne feledd a legtobbet es legtobbszor niggerezok az USA-ban is maguk a fekete amerikaiak.

  • Parács Péter Pál

    Tisztelt Magyar Kanadai Hírlap és Hozzászólói!

    ** „FigyelŐ”
    -„…,már Izrael és Magyarország baráti államok.”
    Kedves Figyelő! Már megint igazad van. De!
    Álláspontom szerint a „baráti” szó emberileg nagyon-nagy összekötődés. Politikailag viszont elgondolkodtató ezen szóhasználat.
    -Magam részéről ért csalódás, miután fel tudtam fogni, hogy ki a „Barát”. Magyarországon, Nyugat-Közép-Kelet Európában stb. nagyon sok ismerősöm van. A kapcsolat mélysége alapján voltak-vannak jó ismerősök illetve „csak” ismerősök. Azt hittem hogy a jó ismerősök vagy jó üzlettársak barátaim. Számíthatunk tehát egymásra kvázi testvériesen. /Bár tudjuk, még testvérek között is van viszály, „háború”/
    Ne tudd meg! Rá kellett jönnöm, hogy amikor ki kellet volna állni mellettem a sok százból 3-4 ember volt az, akiket ezek után barátnak érzek és ez oda-vissza így realizálódott.
    Olyan is megtörtént velem, hogy barátias kapcsolatnak véltek után ez az ember csúnyán megalázott emberek előtt.
    Nem fogod elhinni miért. Azért mert egy időközi önkormányzati választásokon a neki szimpatizáns Jobbik jelöltjével szemben a nekem „csupán” ismerős független jelölt „megelőzte”. Az én független ismerősöm a második lett, az övé harmadik, a „győztes” pedig fideszes.
    A mai napig nem értem, miért aláztak meg azért, hogy csupán ismerősöm volt ez a független emberke.
    Aki megalázott, hónapok teltével elnézést kért tőlem, sőt egy sörre is meghívott. Nem a sör miatt, hanem nekem is kellemetlen volt, hogy naponta elmegyünk egymás mellett és ismerve egymást nem köszönünk egymásnak. Így, többek között ezért is helyre állt a kapcsolattartás. Azonban ez már koránt sem nevezhető barátinak, maximum „érdeki kapcsolatnak”, „passzív” ismeretséggé vált számomra.

    – Politikára vonatkoztatható barátság megítélésében innen Magyarországról tudnék felvetni hozzászólásokra is alkalmas témát, miszerint:
    Szovjet-Magyar barátság. Ugye emlékezünk rá! Szerintem egészen biztosan, mivel kvázi agyunkba „nevelték” és a történelembe is be van írva. Nos, felmerül a kérdés! Ezzel a barátsággal Magyarország minden állampolgára szimpatizált vagy ahogy ezen a Lapon nevezett „vezérkari” illetve diplomáciai paktum? Lásd 56 és utána „Russzkik haza”!!! Most meg Orbán-Putyin találkozók Moszkvában, sőt ebben a világtérképen látszó „porszemnyi” Budapesten, ahol még az utcai csatornafedeleket is lehegesztették biztonsági okokból Putyin fogadásakor.

    Összefoglalva. Izrael miért ne bocsájthatná meg a múltat akár diplomáciailag, baráti gesztussal vagy…?

    **-Pityi Palkó

    -„…Magyar érdemrend…..”

    Igazad van! A Magyar Érdemrend is „személyre szóló”.
    A társadalom, ország, egyesület, szövetség, önkormányzat, felekezet és még sorolhatnám helyzetében vannak választott vagy kinevezett vezetők, akik ezeknek a nevében, képviseletében magánszemélyként releváns.
    A szóban forgó Érdemrend tehát személyre szóló – másként nem is lehet – de az abban foglaltak szerint értelem szerűen a személy által egy személyben képviselt közösségre vonatkozik. /Nem igazán kivitelezhető másrészt, hogy pl. egy elnökhöz tartozó szféra minden tagja személy szerint külön-külön kapjon jelen példában Érdemrendet.

    **-Aczél Gábor

    Szerintem a témát realitással lezártad!
    -..”az antiszemita is lehet zsidó.”

    Ezt azért gondolom ugyan így, mert én Hitler családfáját, közeli és távoli rokonságát stb. is megnézném.

    Ezen túllépve, a sajnálatos mai eseményeket tekintve a muszlinok egymást gyilkolják. Ráadásul ez nem mondható vallási „háborúnak”. Az ismert „Hiszler” jóslat után nehogy teljesedjen a „sárga veszedelem”!

    PPP

  • Avi Ben Giora

    Na kérem. Fentebb valaki megállapította, hogy ha valaki antiszemita az nem zárja ki azt a tényt, hogy az illető zsidó. Tetszettek hallani az igazi Trabitchről? Viccen kívűl. Nem csak a Piszkos Fredben létezett hanem a valóságban is. Trebitsch Ignác volt a neve és ahol csak felbukkant ott pillanatok alatt feje tetejire állt minden. Még a bajszossal Hitlerrel is levelezett és felajánlotta szolgáltatásait pint spiritiszta. Szóval bármennyire is kiakarják egyesek sajátítani hogy csak ők loehetnek antiszemiták és zsidó nem lehet antiszemita ez téves. A zsidó is csak ugyan olyan halandó ember mint a többi.
    Ilan Moor miért kellett volna hogy visszaadja a kitüntetést? Valóban senki sem kényszerítette rá ő nem függ senkitől. Csak úgy mellékesen jegyezném meg, hogy ha vissza is utasította volna akkor sem ment volna semmire, mert ettől még a politika maradni fog ugyan olyannak amilyen most. Pusztán protokoláris része van a dolognak semmi más. Ezért nem utasította vissza.

  • Parács Péter Pál

    *Magyar Érdemrend*

    Bizonyára tudjátok, hogy Magyarországon is több Nemzetiség él akár magyar állampolgárként, akár tartózkodási- vagy letelepedési engedéllyel. Tizenhárom különböző Nemzetiségi Önkormányzat működik. A Magyar állam anyagilag is támogatja működésüket. Magyarország álláspontom szerinti helyes és ezen túlmenően emberséges ilyen tekintetben, hogy a Nemzetiségeket teljes joggal elismeri, sőt a nemzetiségi kultúrát stb. maga az Alkotmány is értékként deklarálja. Magyarország nem feledkezett meg a mostani határokon túl rekedt vagy az országot -emberi méltóság sérelme stb.- miatt elhagyni kényszerült magyarságról.

    A Magyar Érdemrend motivációja tehát, hogy egy nemzetiség -jelen esetben zsidó- „hozzájárul” Magyarország nemzetiségi értékeihez stb.

    Azt viszont tudjátok-e, hogy Magyarországnak nincs Alkotmánya!? Augusztus 20. Régebben ez a naptárban is „Alkotmány” ünnepe, majd „István Király-kenyérünnep”, most az „Állammal ünnep” szerepel a naptárban. Miközben olyan, hogy „Az Alkotmányról szóló törvény” egyszerűen eltűnt és „A Magyar Köztársaság Alaptörvénye” lépett helyébe. Ehhez képest a Kanadai Himnusz módosításának indítványozása Uri Geller szindróma. Vagy Ti hogyan gondoljátok??!!

    PPP

  • Bayer Anna !
    A távozó Nagykövet úrra ilyen kijelentést tenni… Legszívesebben leribancoznám !!

  • Amikor nincs normális vélemény–így lehet egy dolog körül hisztériát kelteni.És az almenőktől-felmenőkig minden magyart lehordani.Ez olyan mint az antiszemitizmus : „antimagyarizmus”.Gratulálok.
    Megértő üdvözlettel

  • Brunszvik Teri

    Kedves elbagatellizáló jobbszélsők !

    Csak arra adjanak nekem választ, hogy Randolph L. Braham és Elie Wiesel is miért adták vissza Orbanisztántól kapott kitüntetéseiket?

    Ők, bár idősek voltak de nem jutottak el az elhülyülésnek arra a fokára, ahová Kertész Imre az alzheimer-kór jóvoltából és Ilan Mor egyelőre még megmagyarázhatatlan okokból elvesztve az önkontrolljukat átvették a fasiszta kitüntetéseket.

    Minden esetre Ilan Mor, már a kezdet kezdetén, nagyköveti hivatalba lépését azzal kezdte, hogy ország világ színe előtt, kamerák tüzében kijelentette, hogyaszongya:
    „Magyarországon jó zsidónak lenni”. 🙁
    Csupán egy hónappal a beiktatása után Ő már csak tudhatta. Neki biztos jó volt…

    Aztán mit ad a sors játéka, a közelmúltban Ilan Mor ki mellett is ült egy fid-SS rendezvényen egy általuk szervezett foci meccsen, vagy miafenén…? Na ki mellett is ???????????? Nem fogjátok elhinni, hát
    közvetlenül Vona Gábor, a jobbikvezér náci legény mellett.*
    Együtt vizsgálták az üres bőrgömb sorsát… 🙁
    ˙

    .
    *Annyi bizonyos hogy a fidSS nagy mestere nemcsak a cinizmusnak, de a cinikus megalázásnak is. A fenti történetek és próbálkozások mind ezt a projektet szolgálták – zsidók kárára. Egy nagykövetnek azonban a vénájában kell lenni az érzékelőnek, ami azt jelzi:
    VIGYÁZZ, MÁRIS HÜLYÉT CSINÁLTAK BELŐLED !

    .

  • Jichak Perlmutter

    PPP

    Az 1998-as fidesz-kormány, hogy felmérje az ő „népe” összetételét, népszámlálást rendelt el. Ezerrel nyomatták, préselték ezt a „nemzetiségi önkormányzat” témakört, meghogy még a zsidók is legyenek nemzetiségiek. Hogy „bátran vallják meg…”stb. Már csak épp, a Józsefvárosi Pályaudvaron nem sorakoztatták még föl a marhavagonokat…
    A Vezér Köves Slómóban és szervezetében látta meg azt a jellemtelen médiumot, aki az Ő propagandájukat kellően, majd a zsidó szájíznek megfelelőn adja be e kiszemelt népcsoportnak. Csakhogy KövesS ehhez még túl zöldfülű volt és ráadásképp nem is illetékes… Na aztán a zsidók el is küldték Őt egy melegebb éghajlatra, persze nem-ám a szentföldre, mint inkább édesanyja melegebb tájaira…
    ˙

    .
    1 Megjegyzés:
    Szegény cigányokat ellenben sikerült a fidSS propagandával, Farkas Flórián magyar hangjával csőbe húzniuk, hogy legyenek mááá nemzetiségijek! Jaaaaa !

  • Figyelő:
    „Nyirőt nem olvastam, mert untatott a stíilusa, de Wass könyveit igen.”

    Ezt érthetőnek tartom.
    Nyírő ugyan vitathatatlanul náci-szimpatizáns volt, de tudott írni, Wass Albert – akár háborus bűnös volt, akár nem – írni nem tudott, s az ilyesmi egy író esetében azért talán mégsem teljesen igyelmen kívül hagyható szempont.

  • Jichak Perlmutter

    PPP és Figyelő !

    Ez, hogy „Magyarország és Izrael baráti államok” csak abból a primitív, és misztifikált feltevésből táplálkozva léphetett a köztudatba, amely úgy gondolkodik, hogy „e z e k” óriási és titkos hatalommal bírnak az egész világban, jó lesz velük jóban, sőt barátságban lenni, illetve azt színlelni.
    Orbanisztán mind emellett sem hajlandó egy méltó – egy igaz tartalmú, nagy méretű, és frekventált helyen felállított – „mea culpa, maxima mea culpa” emlékművet állítani a Holokauszt magyar áldozatai emlékére.
    Valójában ez az ő sajátosan igaz barátságuk tartalmi része Izraellel, mely hamisságot Ilan Mor nagykövet úr sajnos képtelen felismerni… 🙁

    .

  • Mosha Akiva:
    „a magyar kormany mar minimum egyszer bocsanatot kert a Soah miatt. Hanyszor akarod hallani? Naponta, 10 percenkent, hogy?”

    Nem tudom, és nem is érdekel,hogy a fenti nick nevet viselő alak zsidó -e, vagy sem. Most mintha egy kicsit túllihegné a ráosztott szerepét, ezért a beszólásért aligha kap prémiumot a magyar kormányzattól. Ilyen aljas szövegért manapság talán a Jobbikból is kirúgnák.

  • Gyuri10:
    „Számomra teljesen érthetetlen,hogy Ilan Mor mire kapta és miért fogadta el ezt a brutális lealázást.”

    Ilan Mor őexcellenciáját néhányszor volt alkalmam meghallgatni, és az a benyomásom alakult ki, hogy igen szerény képességű ember. (Tévedhetek, hiszen csak a nyilvános szereplését ismerem, a munkájával együtt járó kulisszák mögött végzett tevékenységét nem.

    Most viszont veled szemben vagyok megvédeni, ugyanis Ilan Mor nem magánemberként fogadta el a magyar kormány plecsnijét, hanem Izrael Állam budapesti nagyköveteként, aki a kormányát képviseli, és ebben a minőségében nem tehette meg, hogy visszautasítsa.

    Hja, minden foglalkozásnak megvannak a maga hátulütői. 🙁

  • Belzebub, te milyen tulajdonságod alapján tudod megítélni, hogy Wass Albert „tudott-e írni vagy mégsem? (ja, hallottad a klubrádión, akkor értem).
    Mivel egy íróról tett értékítélet annyira szubjektív, ezért az olvasóközönségre kell bízni a dolgot, szavazzon a pénztárcájával. Ebben Wass remekül áll, milliókat adtak el a regényeiből, volt olyan év, hogy két könyve is vezette az eladási listákat.
    Nincs olyan magyar család, ahol ne lenne legalább egy példány a könyvespolcon.
    ……..
    Moshe-t senki nem rúgná ki se a Fideszből, se a Jobbikból, ugyanis semmiféle „aljas szöveget” nem olvastam tőle. Nem kenyerem a zsidóknak való hízelgés, de beírásai alapján egy felkészült, jó humorú, békére vágyó és rendkívül toleráns öregúr, akire büszke lehet bármely közösség, amelynek erejét gyarapítja. Csak sajnálni tudom, hogy ilyen távol él tőlünk.

  • Parács Péter Pál
    2016 július 30
    5:07 de.
    Valóban, jól írtad le a ” barátságot”, de azért örülök, ha nemzetek barátilag közlekednek egymással és nem háborukkal, vagy gyülőlettel.

  • Brunszvik Teri
    2016 július 30
    9:51 de.
    Kedves Teri,
    Rossindulatú hsz.-éhez az a véleményem, hogy minden m eglátás kérdése. Én nem igy látom a kitüntetés átadását, hanem egy nemzet békejobbjának.Bizonyos fokig szimbolikua.
    Valószinű akik NEM fogadták el a hasonló gesztust, azokban nincs megbocsájtási hajlam.

  • Belzebub
    2016 július 30
    10:42 de.
    Tudja, a románok itélték halálra, mint háborus bűnöst,azért mert a háza,.birtoka kellett.Ha a románok a atelonok ebben, akkor higgyen amit akar.
    Magyarok nagyon tisztelték mindig, mint írót. Az amerikai emigrációban.Mellesleg, a románok itt is ki akarták többször nyírni, még Washingtont is körül udvarolták, hogy itéljék el Wass Albertet, amit persze az USA kormány kiröhögött.
    Floridában Wass tanított középiskolában, ebből tartotta fenn magát, na meg könyvei terjesztéséből.

  • 1. Nyírő igenis politikus is volt – országgyűlési képviselő.
    2. Wass regényei primitívek, hazugok, de legfőbb bűnük, hogy lektűrnek se jók: baromi unalmasak.

  • Göllner András

    Azok akiknek kizárólag egy dolog böki a szemüket az Orbán kormány magatartásával kapcsolatban – nevezetesen, a zsidók, Romák és egyébb népek elleni explicit, vagy implicit gyűlöletkeltése – azok nagyon egyszínű, egy dimenziós képet festenek a kortárs magyar zsarnokság természetéről.

    Én már elég mélyen és részletesen leírtam, kritizáltam a magyar keresztény-nemzeti kurzus követőinek gyalázatos magatartását Zsidó testvéreimmel szemben. Nincs szükség arra, hogy megismételjem magamat. De sehová se jutnánk a zsarnokság megszüntetésének érdekébe, ha kizárólag azt feszegetjük, hogy veri át Orbán a hazai és nemzetközi Zsidóságot. A zsidóság átverése, nem az egyedüli és nem a legnagyobb bűne az Orbán rendszernek !!!

    Az Orbán rendszer legnagyobb bűne az, hogy a hazaszeretet álarca mögé bújva, a szeretet látszatát keltve, veri át az össz- magyarságot !!! Legnagyobb bűne, hogy a kereszténység, a nemzet, a hazafiasság nevében veri át a szegényeket, az elesetteket, a meghurcoltakat és mind azokat, akik az igazságosság, az esélyegyenlőség, a jogállamiság elvei szerint szeretnék élni életüket.

    Nem csak Ilan Mornak kellene szégyelnie magát, hanem mindazoknak, akik az Orbán rendszer igazságtalanságának csak egy szeletével képesek foglalkozni, és a fülük botját se mozgatják ha Orbán két lábbal beletipor azoknak a jogaiba akik törtáénetesen nem kizárólag a Zsidók, a Rómák, a Muzulmánok táborába élnek, hanem ne adj isten, melegek, nők, környetzetvédők, két kézzel dolgozó egyszerű munkások, diákok, törvényt tisztelő polgárok, akik a tisztességes verseny és nem egy maffia állam játékszabályai szerint óhajtják élni életüket. Ha képtelenek vagyunk felfogni hogy ennek a rendszernek a legnagyobb bűne, az hogy EMBERISÉGÜNKBEN, AZ IGAZSÁGOSÁGOSSÁGHOZ FŰZŐDŐ JOGAINKBAN, ŐSZNEMZETI ÉRDEKEINKBEN vagyunk veszélyeztetve, hátráltatva, sehová se fogunk jutni.

  • Találom:
    „1. Nyírő igenis politikus is volt – országgyűlési képviselő.”

    Egyetértünk, ebben nincs közöttünk vita. Nyíró náci-szimpatizáns parlamenti képviselő volt. Nem volt világirodalmi jelenség, de tudott írni, tűrhető, közepes író. Sajnos, nem ő volt a világon az egyetlen náci-szimpatizáns, aki tudott írni.

    „2. Wass regényei primitívek, hazugok, de legfőbb bűnük, hogy lektűrnek se jók: baromi unalmasak.”

    Ebben is egyetértünk. Wass nem tudott írni.
    TGM egyszer azt írta róla, hogy Wass az egyetlen „szórakoztató fasiszta” magyar író. Érthetetlen számomra, hogy TGM miért tartja „szórakozatónak.”

  • Figyelő:
    „Magyarok nagyon tisztelték mindig, mint írót.”

    Ön szokása szerint „valahol utat tévesztett”.
    Ön magyar és tiszteli, mint írót. Nyilván vannak más magyarok is, akik jó írónak tartják. Vannak megint más magyarok, akik nem tartják írónak. Mi köze van ennek a magyar/nem-magyar mivolthoz? Semmi.

  • 2016 július 30
    Charlie:
    „Belzebub, te milyen tulajdonságod alapján tudod megítélni, hogy Wass Albert “tudott-e írni vagy mégsem? (ja, hallottad a klubrádión, akkor értem).
    Mivel egy íróról tett értékítélet annyira szubjektív, ezért az olvasóközönségre kell bízni a dolgot, szavazzon a pénztárcájával. Ebben Wass remekül áll, milliókat adtak el a regényeiből, volt olyan év, hogy két könyve is vezette az eladási listákat.”

    Nem hiszem, hogy értelme lenne Önt győzködnöm. Én ugyanis mint olvasó – Önnel, az eyébként nyilván kiváló üzletemberrel ellentétben – nem üzleti, profitábilitás szempontjából ítélem, hogy egy szerző jó író -é, avagy sem, hanem esztétikai szempontból.

  • Kedves vagy nem kedves,de MINDENKI,
    Az Éli Wiesel által visszaadott megalázó”kitüntetés”elfogadásával Ilán Mor nem csak saját magát alázta meg.Megalázta a zsidó nép magyarokhoz fűződő multját,kiirtott családomat,engem mint izraeli állampolgárt és nem kevésbbé megalázta Hazámat: Izrael államát, melynek nagyköveteként lett kiküldve.Valószínünek tartom,hogy tévedésből!Remélem,hogy az izraeli külügyminisztérium felelősei rövid időn belül észreveszik ezt a mellélövést és vissza parancsolják még mielőtt további károkat és szégyent hoz országunkra és népünkre.Izraelnek nincs rá szüksége,hogy Sip- utcai szinten legyen képviselve.Sehol,de legkevésbbé M.O.-on.

  • Belzebub, mikor a könyveit már ki lehetett adni Magyarországon, best seller lett Márai Sándor könyveivel együtt. Nem győzték kiadni a könyveiket.
    Ők ketten a legjobb magyar írok voltak a 20.században.
    Kiváncsi lennék, hány könyvét olvasta ?

  • Na még egyszer: Belzebub, te milyen tulajdonságod alapján tudod megítélni, hogy Wass Albert “tudott-e írni vagy mégsem?
    Legyen már bátorságod válaszolni, de halandzsa nélkül.

  • Gyuri10:
    „Az Éli Wiesel által visszaadott megalázó”kitüntetés”elfogadásával Ilán Mor nem csak saját magát alázta meg.Megalázta a zsidó nép magyarokhoz fűződő multját,kiirtott családomat,engem mint izraeli állampolgárt és nem kevésbbé megalázta Hazámat: Izrael államát, melynek nagyköveteként lett kiküldve.’

    Sajnos, kizártnak kell tartanom, hogy Ilan Mor nagykövet, amikor megbízatásának lejártakor, a Magyaroszágról történő végleges hazatérése előtt elfogadta
    a magyar kormány plecsnijét, az izraeli külügyminisztérium határozott tudomása és előzetes hozzájárulása nélkül cselekedett volna. Egy nagykövet normális körülmények között nem a maga ura.

  • Belzebub,
    akkor most miért kell csodálkoznunk a Berend,Werdiger,Köves féle Sip utca töltelékeken.A nagy lányom B.p.-en született,de nem jegyeztettem be a hitközség anyakönyvében.Én már 60 évvel ezelőtt is tudtam,hogy van rá okom.

  • Charlie! Belzebubnak szóltál ugyan, de mivel egyetértek B-vel, elmondom az én érveimet. A funtinelli boszorkányt kölcsön kaptam (ilyesmire nem áldozunk pénzt, meg főképp helyet az amúgy is zsúfolt könyvespolcokon), ezért nem tudok szöveghű idézetekkel operálni. Hát akkor: miért rossz?
    1. A történet. Egy hegyi pásztorlányka titkos viszonya a gazdag báróval. Esetleg megérne egy rövidebb novellát. De regénnyé van duzzasztva.
    2. A szereplők: a pásztorlányka tiszta, kedves és rajongó. A báró nagylelkű, gavallér és szerelmes. Egyiknek sincs lelke (se gondolatai), csak „szű”-je.
    3. A környezet: a regényben nem létezik. Feltűnnek ugyan papírmasé alakok, többnyire segítenek. Még a „zsidó” is, aki bár zsidó, mégis segít. Ez az antiszemitizmus – meg mindenféle rasszizmus – alfája és omegája: nahát, nahát! Ez zsidó (cigány, arab, magyar stb.) mégis ember?!
    4. A nyelvezet: nem régies, hanem görcsös, dagályos. Móricz, Mikszáth (Veres Péter, Szabó Pál) is használt „népies” kifejezéseket, de micsoda különbség! Emiatt a hosszan hömpölygő tájleírások semmit nem láttatnak – legfeljebb egy rettenetes faliszőnyeget, amelyen erdő mélyén, kis patak szélén szerelmére vár a szarvasbika. Jókai sem fukarkodott a tájak bemutatásánál a mondatokkal: a különbséget tényleg csak hosszú idézetekkel lehetne érzékeltetni.
    Nem az a baj, hogy a cselekmény nem reális: nem kell mindenkinek realista regényt írni.
    Van helye a tisztességes lektűrnek az irodalomban szerintem. Nem mindenki képes gyönyörködni az Ulysses, vagy a Függő körmondataiban. De jó lektűrt írni tán nehezebb is, mert abban a történet végig fordulatos, a párbeszédekből még valami jellemrajzra, korfestésre is futja. Ilyesmit A funtinelli boszorkány-ban nem találunk. És nem azért, mert az írója magyar (sőt Magyar), hanem azért, mert reménytelenül dilettáns.

  • Bocs, még valami. A „népi” írónak tartottak kétségtelenül legjobbika Németh László, aki szintén nem volt mentes némi magyarkodástól. Mégsem ezért szeretjük az Iszony-t, meg a többit.
    Charlie! Milliókat adtak el a Wass könyvekből. Szerintem meg a világ legjobb kajája a lócitrom. Milliárdnyi légy nem tévedhet…

  • MÁRTON László

    A cikk írójának fogalma sincs a diplomáciai szokásokról. Egy távozó nagykövet, függetlenül a fogadó ország belpolitikai helyzetétől általában kitüntetést kap, ha a fogasdó ország elégedett munkájával. Ilan Mor rendkívül aktívan fejlesztette a magyar-izraeléi kapcsolatokat.
    A ktüntetés visszautasítása súlyos hiba és feszülktségforrás lett vollna a két ország között.
    Egy karrierdiplomatát (bármilyen orsazágot képovisel) Elie Wieselhez, baghy Randopl Brahamhoiz hasonlítani ostobaság!

  • Aki Vagy !

    „Itt mindent eltúloznak” írja.

    Amikor valakinek a sofőr gondatlansága miatt elüti az autó a gyerekét, az mit érez a vezető személye iránt??? Pedig az egy kissé mégiscsak fatális tragédia…
    Ámde kéremszépen, akinek „csak egy” hozzátartozóját szánt szándékkal gyilkolják meg az már nem lehet eléggé „túlzó” a gyilkos iránt. Most meg gondoljunk bele abba, ahol a Horthy-állam tudatos politikájának következtében ezen kívül még öt rokonát, a szomszédait, a barátait és ki tudja hány ismerősét majd őt magát is kifosztották és deportálták s csak a véletlen jóvoltából szabadult fel ,és úszta meg a gázkamrát, az hogyan és mitől törődne bele az elfogadhatatlanba, hogyan viszonyulna e véres igazságtalansághoz?

    Tehát ne játszd itt a nyegle eszedet Nácikám*, a tömeges népirtást azt nem lehet eléggé túlzó mód interpretálva elítélni. Mindenkit el kell, még azokat is akik csak közömbösségből tűrték el még a jószomszédok, a szomszéd gyerek elhurcolását is… Aki pedig személy szerint még így sincs érintve ilyesmiben, az nyugodtan – tehát nem túlozva – a bűnös felmenők nevében gyakoroljon megbánást, például halk imával. Ezt, mint megbízott fizetett és fogadott prókátornak is, be kell látnod.
    ˙

    .
    *Nácikám = Kedves Szerkesztőúr még mielőtt kicenzúráznál nácizás miatt, kijelentem, hogy ez a név az Ignác becézett formája és nem Akiva olvtársunk minősítése, akitől nyilvánvalóan oly távol áll a nácizmus, mint Makó Jeruzsálemtől… Ugyebár? 😀

  • Avi Ben Giora

    Gyuri!
    Fentebb már többen is megírták ugyan azt, hogy Ilan Moor nem saját akaratából fogadta el a KITÜNTETÉST. Protokoláris okok miatt nem adhatta vissza, hogy köszönöm de nem. Ne ítéljed ezért el mert jól végezte a munkáját a lehetőségeihez képest. Hogy a Sip utcai szövetség milyen abban véletlen egyforma véleményen vagyunk. Ha kicsit kontrolálnánd magadat akkor észrevennéd hogy néha saját magadnak mondasz ellent. De nem érdekes. Ime itt egy példa hogy hatvan évvel ezelőttről tudod miért nem anyakönyveztetted a Budapesten született lányodat. Nos ebben is egyet értünk mert sokaknak pont az okozta a tragédiáját hogy be volt jegyezve mint zsidó. (erről is más vémenyed volt sokszor csak előbbre kellene kicsit lapoznod)Nem szándékom „kikezdeni” csak nagyon bírom az olyan embert aki mindig úgy alakítja a véleményét hogy az valahogy illeszkedjen a többségéhez(sokan elítélték Ilan Moort erre persze te is elítélted. Vállaljad néha önmagadat is még ha esetleg egyedül is vagy egy kijelentéseddel)

  • Figyelo
    nyiro a magyar futar c ujsagba irt erosen antiszemita hangu cikkeket.

  • Brunszvik Teréz:
    „Kedves elbagatellizáló jobbszélsők !
    Csak arra adjanak nekem választ, hogy Randolph L. Braham és Elie Wiesel is miért adták vissza Orbanisztántól kapott kitüntetéseiket?

    Ők, bár idősek voltak de nem jutottak el az elhülyülésnek arra a fokára, ahová Kertész Imre az alzheimer-kór jóvoltából és Ilan Mor egyelőre még megmagyarázhatatlan okokból elvesztve az önkontrolljukat átvették a fasiszta kitüntetéseket.
    Minden esetre Ilan Mor, már a kezdet kezdetén, nagyköveti hivatalba lépését azzal kezdte, hogy ország világ színe előtt, kamerák tüzében kijelentette, hogyaszongya:
    “Magyarországon jó zsidónak lenni”. 🙁
    Csupán egy hónappal a beiktatása után Ő már csak tudhatta. Neki biztos jó volt…”

    Kedves Brunszvik Teréz!
    Nem voltam, és föltehetően soha nem is leszek diplomata, pláne nem nagykövet. Engem „elbagatellizáló jobbszélső”-nek tekinteni több mint nagyon nehéz. A jelenlegi magyarországi rezsimet Ungváry Rudolf nyomán) „mutáns fasizmusnak” tartom. Braham tanár úr és Elie Wiesel Ön által is említett mélyen egyetértek. Ilan Mor általam ismert magyarországi nyilvános megnyilatkozásait pedig hmm… nem tekintem kifejezetten szerencsésnek.

    De.

    Braham tanár úr és Wiesel nem egy állam diplomatáiként, hanem magánemberekként cselekedtek. Ilan Mor nevű magánember pedig az elmúlt pár évben nem létezett; csakis Izrael Állam magyarországi nagykövete létezett, Izrael Állam Magyarországra delegált képviselője. Amit jól-rosszul tett, nem tett vagy nyilvánosan mondott, azt nem Ilan Mor, hanem Izrael Állam magyarországi képviselője mondotta, tette vagy nem tette.
    (Természetesen senki nem köteles elfogadni, hogy hazája kormánya diplomatának nevezze ki, de ha elfogadta, akkor addig, míg nem mond le állásáról, normál időben kormányának utasításait és elvárásait kell követnie, ennek megfelelően beszélnie és cselekednie.)

  • avi ben gergely és az összes scharf móricok,
    senki véleményére nem volt szükségem és a jövőben sincs,hogy azt írjam,amit írtam. A továbbiakban a tiedre sem.2016.junius 27 12:48 as bejegyzésed „A baloldali magyar zsidók szerepe Izrael felépítésében”Eliezer Slomovits cikkéhez,pontos képet ad rólad. Elég grotekszet.Mivel elküldtél engem,hogy basszam seggbe Natanjáhút,nem vártam,hogy a továbbiakban még merészelsz megszólítani.Az én véleményem mindig konzekvens,senki nem befolyásolhat.Semmiféle önantiszemita söpredék nem befolyásolhatja nézeteimet,melyek nemzeti és népi hovatartozásom kikristályosodása.Kettőnk közül nem én szoktam változtatni még a hazámat is.Izraelből én még turistaként sem mennék a hitlerájba, nemhogy letelepedni egy elátkozott földön.
    Amiket eddig ideböfögtél igen sok bűnbánatot igényelne ahhoz, hogy beszélgessek veled.Menáchem Begin emlékétől külön kellene bocsánatot kérned.Lehetőleg nem ivritül,mert ezen a nyelven félanalfabéta vagy és nincs rá szükség,hogy még a nyelvet is lealázzad.Nos…remélem nincs panasz a konzekvens vélemény nyilvánításom megváltoztatgatására.

  • Kedves talalom, Wass Albert a Jóisten kereséséről, az emberi gyarlóságról, a haza, az otthon szeretetéről ír könyveiben. A könyveit nekünk írta, és nem neked, tehát teljesen érthető ha téged hidegen hagy. Minket meg lehet, hogy a te íróid nem érintenek meg. Tartsd ezt tiszteletben.

  • Először, a kitüntetés.
    Igenis, „ma jó zsidónak lenni Magyarországon!”
    Viszont 1944-ben NEM volt jó, sőt halálos veszedelem volt!
    Minden alkalommal az emberek elfelejtik, hogy a magyar, német megszállás és német uralom alatt volt!
    A legtöbb keresztény is szenvedett ettől bizonyos fokig.
    Arról nem is beszélve, hogy sok magyar keresztény ember,meg pap és apáca probált menteni zsidót ahol tudott.
    Aki nem volt még diktaturában, annak fogalma sincs mi az, hogy saját családja és maga életével játszott.
    Anyám is bujtatott egy zsidót, egészen a felszabadulásig!

  • charlie
    2016 július 31
    12:27 du.
    Kedves charlie, nem érdemes könyveken vitázni. Valóban ez izlés dolga. Engem érdekelt az erdélyi táj és ottani élet, van akit nem.
    Különben, a funteneli boszorkány nem a kedvenc könyvem Wass Alberttől, Hanem a két kötetes, Kard és Kasza.

  • Kétségtelenül undorító a Kádár rendszerben az egzisztenciájukat megalapozó köpönyegforgatók által a két világháború közötti időszak világát feltámasztó rezsim pondróival való együtt parolázás, és különösen kellemetlen, ha ezt a zsidóság nemzeti otthonának képviselője teszi. De naivság a meglepődés, a diplomácia már csak így működik, ahogyan az egyik korábbi hozzászóló lényegre törően megjegyezte. S még az izraeliek Orbán-rezsimhez fűződő viszonya is relatív. Az Európai Unió például nem plecsniket fogad el Orbán rezsimjétől, hanem egyenesen eurómilliárdokkal kitartja a rezsim potentátjait és személyesen a „vitéz felcsúthy kormányzó urat”, cserébe a – főleg német – multik érdekeinek kiszolgálásáért és a harmadik világbeli szociálpolitikáért, amellyel rekord hatékonysággal töri le a béreket… ( a neoliberálisnak becézett szélsőségesen tőke-barát és szélsőségesen a tehetőseknek kedvező – alulról-felfelé történő perverz újraelosztás – gazdaságpolitika ) De érdekes volt az előző kanadai kormánnyal való együttműködés is… A Putyin-rezsimmel való viszonyról nem is beszélve, az ország energiafüggetlenségének feladásával és sok ezer milliárd forint nagyságrendű gazdasági hátrány okozásával egy kizsigerelt, nyomorgó ( persze a kegyelt kevesek jól élnek benne ) országban. Nyilván Izrael gazdasági-politikai uralkodó osztályai számára fontosabb mondjuk a Teva részvényárfolyama, mint holmi értékelvűség, történelmi emlékezet, magyar zsidók érzékenysége stb. De mi is az előbb felsorolt, több országon átívelő példákban a közös? Természetesen a kapitalizmus logikája, azaz a profitmaximalizáció és a tőkefelhalmozás mindenek felettisége; a nyers erő, hatalom és pénz kultusza az emberközpontúsággal szemben… Bármely ország nagykövete ebben az egészben csak gyalogbábu, a rendszer fogaskereke. „Tőke és fasizmus jegyesek…” Átzuv me’od…

  • Kedves Malnaszor!

    Olvasd at ezt a cikket ujra, es probalj meg emlekezni a hozzaszolasokra is. Meg az elvtarsaid kozott is talalsz olyat, akik szerint a cikk baromsag. En szerenyen tulzasnak tartottam.

    Itt nem a Soah-rol volt szo, mint eltulzott dologrol, hanem errol, es ugy altalaban a legtobb, mai Magyarorszaggal foglalkozo cikkrol.

    De kulonben majdnem jo kiserletnek szamit a kis beirasod.

  • Eleftheria
    2016 július 31
    6:08 du.
    Sajnos, ezt a hsz-t nem értettem! Biztos bennem van a hiba.

  • Klárikám,
    kezdesz világosodni.Segítség nélkül felismerted,hogy Eleftheria hozzászólását nem érted és hogy Benned van a baj.Az évek folyamán oly sokszor leírt mantráid zavarják az amúgy tisztességes,emberi gondolataidat.A Te felkészültségeddel ehhez a cikkhez nem mernék hozzászólni.Dehát ez Önismeret kérdése.

  • Figyelő július 31. 5:50
    „…1944-ben nem volt jó! (zsidónak lenni Mo-n) Minden alkalommal elfelejtik az emberek, hogy a magyar, német megszállás és német uralom alatt volt!”
    Ezzel szemben:
    1939. évi IV. tv a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásáról
    1939. évi VIII., XVIII. és XIX. törvények
    1940. évi IV., XVII., XIX., XXVII., XXXI. és XXXIX. törvények
    1941. évi XI., XIII., XIX., XIX., XXI. törvények
    1942. évi IV., VIII., XI., XII., XIV., XV. törvények
    A német megszállás időpontja: 1944. március 19.

  • Eleftheria:
    Jókat írsz a fene egye meg.
    Az ember elgondolkozik ezeken a dolgokon.

  • Figyelő!
    júni. 30 3:55

    Én meg arra lennék kíváncsi,hány 20.századi magyar írót ismer, és nekik hány könyvét olvasta? Lehet, hogy kimerül Máraiban és Wass Albertben ? Hiszen nem véletlen, hogy épp Őket hozta párhuzamba, ez arra utalhat, hogy egyedül tőlük olvasott néhány könyvet, a „többiekről” legfeljebb hallott!
    Igaz, már az is meredek, hogy Wass Albertet egy kalap alá hozza Máraival, mert kérdem én, mit érthetett meg az utóbbiból, mit foghatott fel belőle, ha lazán kijelenti, hogy ők a 20 sz. legjobb magyar írói!
    Hogyan sikerült ezt eldöntenie, hogy ők ketten a legjobb ….stb,minek alapján? De ha így világosabb, kérdezhetem Csárli mintájára is, aki Belzebubhoz intézte kérdését, hogy „neked milyen tulajdonságod van arra, hogy eldöntsd ki mennyire és hogyan tudott írni”? Ugyan kicsit nyakatekert a kérdés, de hát nem vagyunk egyformák. Itt természetesen csak Wass A. a téma, én magam véletlenül sem keverném ide Márait,ő ugyanis vitán felüli !

    Kedves Figyelő, talán írja azt, hogy „én személy szerint az ő műveiket tartom a legtöbbre”, és akkor bárki tudhatja, hogy ez Figyelő véleménye, és aszerint is áll hozzá! Érthető?

    Az megint rejtély, honnan veszi, hogy a magyarok mindig is tisztelték Wass Albvertet? Honnan tudja mindezt 6 ezer km távolságból, hogy a magyarok kit tiszteltek?
    Talán Ön kedves Figyelő tisztelte mindig is, és megint – mint ahogy rendre teszi – összemossa a saját véleményét mások véleményével!

  • Talalom !

    Egy kissé megnyugodtam írásod olvastán,hogy nem egyedi a véleményem! Én ugyanis „A funtinelli boszorkányt” végig sem tudtam olvasni! Elkezdtem, óriási elhatározással, hogy megismerkedjek Wass Albert írásaival – kb mikor kezdődött a nagy „felfedezése” itthon – és miután néhány versétől falnak mentem, amikor egy esküvői vacsorán az örömanya „útravalóul” felolvasott néhány gyöngyszemet az ifjú párnak – úgy gondoltam, talán a prózában írott gondolatai eljutnak hozzám(?)! Hát, nem! Bevallom, még a feléig sem sikerült eljutnom.
    Minden amit erről a műről írtál, szerintem helyt álló, a nyelvezete nem, hogy nem régies, de egyenesen hajmeresztően émelyítő,és mintha a hajamat húzták volna midőn olvastam! Nem szól semmiről- bukolikus életképnek talán elmenne bárgyúsága okán,ahhoz viszont túl dagályos és terjedelmes!

    A versei üres tirádák, sehova nem visznek, viszont hatalmas pátosszal előadva a legüresebb és legtehetségtelenebb előadóművész is könnyeket csak a mélymagyar szemekbe – és ez már elég is!
    Nem a magyarsággal és nem a hazával van a gond, hanem azzal amit ezen szavak égisze alatt elkövetnek egy nemzet ellen, anélkül hogy a e nemzet ezt tudná, tisztában lenne vele – vagy ha mégis, már rég nem érdekli! Itt tartunk…

  • Besancon
    2016 augusztus 1
    6:04 de.

    Tudja, 10 évig magyar könyvterjesztéssel is foglalkoztam az emigrációban. A kérdésére a válasz, a könyvek forgalmából itélhető meg, melyik író a legnépszerübb az olvasóknál.
    Ez iléyen egyszerű!

  • Göllner András
    2016 július 30
    1:10 du.

    Az szdsz anno egymillió munkahely megszűnésével kalkulált, és abban bízott, hogy majd a piac fölszívja a „potyadékot”. Távol áll tőlem Orbán védelme, de nem vele kezdődött a hazai kizsákmányolás.

    Ami Orbánnál új, az alsó középosztály rohamos lecsúszása, és a segély eltörlése alanyi jogon.

  • Belzebub
    2016 július 30
    2:37 du.

    „esztétikai szempontból”

    Pl. múltkor olvasatlanul megállapítottad egy Wass novelláról, hogy azt a zsidókról írta, pusztán a megjelenés időpontjából.

  • Nem, nem Figyelő! Nem ilyen egyszerű. Egy könyvterjesztő (könyvtáros, -árus) ismeri is, amit terjeszt. Szükségképpen válogat, hiszen nem ismerhet-adhat mindent. Wass nemcsak ócska giccs, de kártékony is. Most már érteni vélem, honnan szedték azok a hazatért emigránsok rólunk az ismereteiket, akik között bizony számosan akadtak fennhéjázó szélhámosok, mint az Andy Vajna.

  • találom, egy üzletember azt árul, amit vesznek, különben tönkremegy.

  • Besancon
    2016 augusztus 1
    6:04 de.

    Erre a kérdésére még nem válaszoltam,.Mit értettem meg Márai könyveiből?
    Egyedűl én rendeztem meg Montrealban a Márai szerzői estet. Még telefonon is beszéltem Máraival.Előző nyáron 65 könyvét olvastam ki. Az előadáson ismert művészek szerepltek, mint Szörényi Éva Los Angelesből és Bánffy György Magyarországról.

  • talalom
    2016 július 31
    3:47 de.

    Itt nem ízlések vitatkoznak, hanem politikai értékrendek! Nem hiszem, hogy Wassról valaha is bármely irodalomtörténész bebizonyította, hogy értéktelen a munkássága, azok után, hogy Baumgarten-díjat kapott. Egyszerűen a politikai hovatartozás miatt nem került be a szocialista irodalmi kánonba, míg egy Németh László, Illyés ugyanakkora antiszemitizmussal simán bekerülhetett!

    Ugyanígy Gorkijt is politikai hiszti söpörhette ki a magyar iskolákból a rendszerváltozás után, miközben az Éjjeli menedékhely világhírű dráma. A fidesz részéről a Wass-életmű egy politikai trükk a közvélemény manipulálására, de akár holnap simán megtagadják a grófot, ha érdekük úgy kívánja, ahogy Horthyval tették.

  • Kihagytam előbb, hogy az anyagot én válógattam ki és írtam hozzá a kisérő szöveget. Az előadást, a torontói magyarok is átvették és előadták.
    Mindez 1989- áprilisában történt.Márai, sajnos februárban fejbelőtte magát. Így, már emlékest lett a szerzői estből.

  • Figyelő!

    Kis különbség van aközött hogy „ők a 20 sz. legjobb magyar írói” vagy a „könyvek forgalmából ítélve a legnépszerűbb író az olvasóknál” !
    Legjobbnak lenni vagy legnépszerűbbnek nem ugyanaz!
    Viszont láthatóan megint elkövette a szokott tévedését: a könyvek (és most kizárólag Wass A.- ről folyik a szó) forgalmából ítélve jelentette ki, hogy ki a 20, legjobb magyar írója!
    Igaza van talalomnak, a könyv terjesztését ne tévessze össze a könyv eladásával!

    Ön, mint egy elektromérnökbe oltott könyvterjesztő csupán műkedvelői szinten áldozott a hobbijának – arról nyilatkozhat, hogy mely könyveket keresték a legtöbben, de arról nem, hogy mely könyv, ill. mely szerző e legjobb, mert ebben nem kompetens!
    Kivéve, ha a saját azaz Figyelő véleményét ismerteti – ám Ön rendre egy ország, egy nemzet, vagy akár egyy halmaz nevében szokott nyilatkozni!

  • Figyelő!
    júni.31.5:50 du.

    „…igenis ma jó zsidónak lenni Magyarországon.. ” Nocsak, lemaradtam valamiről?

    Ön zsidó? És a tetejében Magyarországon él?
    Sem egyik,sem másik? Akkor mire is az „igenis”?

    Na,látja kedves Figyelő,folyamatosan erről beszélek, bár sosem érti mi bajom van Önnel!

  • Íme :egy értelmes nagykövet!

    Emberi üdvözlettel

  • talalom
    -es kimaradt a elso zsidotorveny a feelsorolasabol.
    az elso zsidotorveny eletbelepett 1938-ban.
    vagyis jo egy evvel a masodik vilaghaboru kitorese elott.
    a masodik-/1939 evi IV.ik TC/- eletbe lepett 39 majus ho 05-en.
    ez is jo 3 honappal a vilaghaboru kitorese elott.
    nem kellene megse mindent a nemetek nyakaba varrni. mert sem 38-ban sem 39 majusaban semmilyen nemet kivansag ezugyekben nem volt. ezek kimondottan MAGYAR indittatasu antiszemita torvenyek.

  • Figyelo
    ne ferditsen. ezt meg maga se hiheti komolyan……….
    egy valamire valo konyvterjeszto eppenhogy a terjesztendo konyvek tartalma alapjan donti el terjeszti-e vagy sem.

  • hazai lampa
    kar tagadnia.
    was albert bizony irt esszeket novellakat es verrseket erosen antiszemita tartalommal.

  • barlev
    2016 augusztus 1
    11:09 de.

    A népi írók mind antiszemiták voltak és a svábokat is a magyarság megrontóinak tartották. Megjegyzem, hogy csak addig, amíg rá nem jöttek, hogy a náci németeknél a zsidókérdés megoldása nem a kitelepítést jelenti valami távoli, kies trópusi szigetre …

    Ha őket nem tagadjátok ki, akkor Wasst miért? A grófi származása miatt, és mert háborús bűnösként elítélte a román népbíróság, amit szintén vitatnak manapság?

  • barlev ezt írod: „was albert bizony irt esszeket novellakat es verrseket erosen antiszemita tartalommal.”
    Rászoktál, hogy minden alap nélkül próbálsz sistergően írni, támaszd már alá egy linkkel vagy példával a mondandódat.

  • Was egy náci volt.
    Nemértem mit próbálják folyton kifehérítani.

  • HUNT*
    Tőled az „emberi” jelző oly messze van mint Makó Jeruzsálemtől.

    *HUNT = Humortalan Náci Tóth.

  • talalom
    2016 augusztus 1
    4:09 de.
    Tudja, én elég öreg vagyok , sajnos. Képzelje el, hogy emlékszem a törvényekre és a zsidókra.
    Mellesleg, a 20.as években, a montreali Mc Gill egyetemen is behoztak olyan törvényét, ami megszabályozta a zsidó származású egyetemi jelentkezők SZÁMÁT! Azaz, a numerus clasus itt is
    életbe lépett.
    Ezen felül, emlékszem, hogy nem csak a 39-ben, de a negyvenes években is jómenő zsidó gyártulajdonosok és sikeres zsidó újságszerkeztők léteztek Budapesten! Tudja ki volt pl. az Est főszerkekesztője és tulajdonosa? Faragó Miklós, aki 48-ban kiment Izraelbe fiaival együtt. Nézzen utána.Ja, és ő adta ki a filléres „Világvárosi regényeket” is, igen jómodú volt.

    Az egészet csak az igazság kedvéért hoztam ide.

  • barlev
    2016 augusztus 1
    11:09 de.
    Lenne szíves Wass Albert novellák, versei és irásai cimét idehozni, amelyik antiszemita volt. Nagyon érdekelne, mert a legtöbbet olvastam. Ja, és novellát Wass nem is írt, csak könyveket.

  • Geyza
    2016 augusztus 1
    2:57 du.
    „Was egy náci volt.” (PUNKTUM!)
    Mellesleg:
    – két s-el írják, úgy mint a segget, csak azt két g-vel,
    – lehet hogy antiszemita volt, de náci nem,
    – egy rádió specialista hogyan lehet egyben esztéta is,
    – aki nem ért veled egyet az ex katedra mitől náci?

  • Megérdemelte a kitüntetést, Jóbarát Andréval ellentétben, mert kurva jó diplomata és valószínű sok igaztalan kritikát kapott otthonról is okos megfontoltsága miatt!

  • Az 1920. évi, az egyetemekre felveendők nemzetiség szerinti létszámának korlátozását direkt nem hoztam ide, ne legyen érv, hogy másutt is volt ilyen.
    De igaza van Figyelőnek: kihagytam az 1938. évi XV. számú törvényt. Emellett a német megszállás időpontjáig 250-nél több rendelet gondoskodott a felsorolt törvények végrehajtásának módjáról.
    De egyvalamit nem ért Figyelő – ebben nincs egyedül. Diktatúra nem hétfőről keddre virradóra keletkezik. Szívósan, álságosan terjed, mint a szénmonoxid. Óvatosan elfed, takar – ha nagyon muszáj, vissza is lép. Ilyen pl. a magyar egyházügyi törvény, amelyben az a diktatúra, hogy politikai többség döntheti el, milyen hívők alakíthatnak egyházat, és kik nem. Erőteljes lépés a diktatúra felé a nyáron hozott törvény, amely szerint az ország költségvetését a kormány a parlament nélkül módosíthatja. Ez látszólag értelmetlen, hiszen ez feles törvény, a kormánytöbbség bármikor módosíthat. Igenám, de ha nem kell parlament elé hozni, akkor nem is tudhatjuk meg, hogy mikor, mennyiben változtatott a kormány. Ha erre nincs pénz, akkor mire van? Mivel a jelenlegi első szolga kormányainak idején – már ’98 és 2002 között sem – készülnek jegyzőkönyvek a kormányülésekről, azt is nehezen lehet megtudni, hogy akkor mi az épp esedékes törvény? Ez a diktatúra biztos jele.
    Wassról:tőlem lehetett volna akár harcos liberális, baloldali – akkor is ócska író. Mondok baloldali példát: Darvas József.

  • Kedves Klárika,
    a gengszterváltás előtt bizony nem sokan ismerték wass albertet. Utólag emlékszem,hogy József Attila „krisztus papírba”csomagolt absniclit vásárolt.Persze az még 1936ban volt.Miután már”kiadták” wass albert”könyveit”nem tudom van-e rá bizonyíték,hogy lapjai alkalmasak”krisztus papírnak”?!

  • Geyza
    2016 augusztus 1
    2:57 du.

    A dualizmus kori magyar arisztokrácia házasodás révén rokonságba került a zsidó nagypolgári családokkal, pl. Wass édesanyjának neve losonczi báró Bánffy Rachel (1859-1936).

    Imrédy megbuktatásánál csak ürügy volt a zsidó dédnagymama, aki ráadásul nem is esett a törvény hatálya alá, mert az csak nagyszülőig visszamenőleg volt érvényes.

  • gyuri10
    2016 augusztus 2
    5:16 de.

    „a gengszterváltás előtt bizony nem sokan ismerték wass albertet.”
    Milyen meglepően tájékozott vagy a hazai ügyekben, mikor állítólag rögtön a háború után itthagytad az országot, mint a Szaharát. Persze, hogy nem ismerték Wasst, mert indexen volt, ezt elfelejtetted hozzátenni.

  • talalom
    2016 augusztus 1
    10:02 du.

    Politikai többség, ne nevettess! 🙂 Pl. a Horthy-korban elképzelhetetlen volt, hogy egy személy dönt mindenről, ezért nem volt diktatúra a történészek egybehangzó véleménye szerint.

    Wassal nem az a baj, hogy ócska író (nem az), hanem hogy kurzusírónak használják.

  • Hazai Lámpa:
    „“esztétikai szempontból”
    Pl. múltkor olvasatlanul megállapítottad egy Wass novelláról, hogy azt a zsidókról írta, pusztán a megjelenés időpontjából.”

    Nem éppen olvasatlanul, mert a „Patkányok honfoglalása” c. „műalkotásról” folyt az eszmecsere, amit többször is volt alkalmam elolvasni újnyilas magyar honlapokon. A KMH fórum szélsőjobbos hozzászólóinak egy része és Ön szerint a „mű” nem antiszemita (én ugyan nem tudom, miért kell ezt tagadnia, ha szélsőjobbos volnék, én nem tagadnám, sőt… de mindegy)

    No már most:
    1. Hogy írásmű miről, kikről szól önmagában sem miféle kapcsolatban nincs az írás esztétikai értékével vagy annak hiányával. Tehát „Patkányok honfoglalása” kapcsán a fórumán nem esztétikai kérdésről folt a vita.
    Ezt Ön is tudja. (Ha nem tudja, iratkozzon be az általános iskola 7. osztályába.)

    2. Valóban, én pl. ha elolvasom „A velszi bárdok”-at, és tudom, hogy azt Arany János mikor írta és publikálta, rögtön meg tudom állapítani, hogy a vers nem I.Eduárd angol király tettéről és koráról szól.
    Anélkül,hogy Wass-t Arannyal egy lapon akár csak említeném, hasonló a helyzet a „Patkányok honfoglalása” c. uszító antiszemita fércművel.

    És nem én vagyok zseni, hanem ahogy „A velszi bárdok” megjelenésekor mindenki tudta, hogy Eduárd király alatt Arany kit értett, ugyanúgy a „Patkányok honfoglalása” megjelenésekor is – legföljebb az Önhöz hasonló figurák kivételével – mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy Wass kikről írta.

    Ui.: Most egy kis időre ismét távozom Hunnia úri trágyadombjáról, igy esetleges megjegyzésére nem fogok válaszolni.

  • Belzebub
    2016 augusztus 2
    8:55 de.

    Ne is válaszolj, mert még kiderülne, hogy egy nagy büdös semmi az, amit te érvelésnek szánsz!

    Anno szdsz szavazó voltam, majd lmpés, nem mintha közöd lenne hozzá, de soha nem voltam széljobb. De amióta ennek a fórumnak egyes hozzászólóit ismerem, már erősen bánom …

    Wass Patkányhonfoglalásáról senki nem esztétikai szempontból állította, hogy nem antiszemita, hanem tények alapján. Tény: valós információk alapján hozott logikus következtetés, de tudod te ezt, csak nem szereted …

  • Nem olvastam az emlitett „patkány” novellát, eddig csak zsidók idézték még amit itt olvastam róla.
    Nem volt szabadon menő novella, mert az új Wass művek kiadásában nem szerepel.
    Én meg abban a korban éltem otthon, mikor Wass művek indexen voltak, csak külföldön volt szerencsém olvasni a könyveit.

  • Gé.
    Kisnyilas nácis-kommunista-munkásőr csegavaralista tanzánista-nyererés,fejbekólintott-„csipszes” Kedves Barátom :
    A régi vagy ! Gratulálok elmédhez! Vigyázzál rá,most már a drogos valamik nem használnak neki.Pince helyett inkább a levegőn legyél!Ha az országban laksz akkor a nap megégetne egy kicsit -legalább ennyi látszana rajtad.
    Kifejezhetetlen nagyon baráti üdvözlettel a „kis-náci-nyilas” Gézának.

  • Kedves Toth Peter!

    Ugye azt akartad irni a Geyzanak, hogy „ha videken laksz”?

    Latom, nagyon kedvelitek egymast. 🙂

  • Többeknek (charlie és Figyelő figyelmébe):

  • charlie és Figyelő figyelmébe:

  • Megbocsájtani nem bűn, a fájdalmat feledni szörnyű.
    Megbocsájtás, érdemrend. Ki tudja mi van mögötte.
    Egyébként úgy tudom Orbán apja cigány, anyukája meg zsidó vonalú.
    pont

  • Kedves Pravda!

    Igy van, az elso ciganyvajda, akibol miniszterelnok lett Magyarorszagon es pont a baloldalnak nem tetszik! 🙂

  • Aczél Gábor, a Patkányok honfoglalása a patkányokról szól, és mindenkinek szíve joga, hogy milyen átvitt értelmet tulajdonít neki. A mű lényegét megérti és helyesli egy kínai, egy baszk, egy örmény vagy egy finn nemzetiségű, aki történelméből kifolyólag találkozott már a leírt cselekménnyel. Persze odáig még nem jutottál, hogy magát a megvetendő cselekménysort valósnak gondold, és elítéld.
    Ennek az oka azért érdekelne.

  • most se aki vagy!

    „És a baloldalnak nem tetszik”

    „Hát persze, mert jobboldalibb náci, mint sokan mások a III.Birodalomban…” Ő maga a Posvány…

    .

  • Most se!

    Írod, hogy „ő az első vajda, aki…”

    Azért mégis volt már ilyesmi, amikor egyik erdélyi v a j d a, Szibnyáni Jankó fiából lett Magyarország Királya. 🙂

    .

  • Moshe!

    Aki cigány, nem feltétlenül vajda – ha esetleg már nem emlékeznél tisztán!
    Én ugyan még nem hallottam, hogy akár maga Orbán, akár az apja vajda lett volna, de ha te mondod onnan 6 ezer kilométerről a jól értesültek tévedhetetlenségével, hát biztos így van!Ez valami kanadai -nyugdíjas szokás lehet nálatok, hogy rendre megmondjátok a tutit olyan ügyekben amelyekről egyébként halvány firhangotok sincs!

    Azonkívül miért kellene, hogy egy „cigány vajda” miniszterelnök – pusztán a fenti titulus okán tetsszen a baloldalnak? Vagy bármilyen oldalnak?
    Másként kérdezem, mert erősen gyanítom, hogy nem érted: az hogy cigány vajda, már önmagában elegendő ok egy miniszterelnöknél arra, hogy elfogadott legyen ? És ebben a baloldal miért illetékesebb mint bármelyik oldal – már ha lennének oldalak?
    Tehát lehet akármekkora gazember, hitvány spekuláns – mindez nem ok, hogy elutasítsák, ha egyszer a cigányok vajdája?
    Őszíntén kérdezem – téged orvos látott már?

    A magad primitív, tunyaságában, nagy ráérésed közepette hallottál már olyanról, hogy tények? Ismeretek? Hogy valaminek a tárgyi-eszmei ismerete birtokában formálni véleményt? Valaki, aki oly keveset tud a magyar lélekről a magyar társadalomról,a magyarországi őslakosok jogos vagy nem jogos elvárásairól,politikai és egyéb szerepvállalásairól – no és persze az évek óta aktuális politikai szereplők elképzeléseiről és valós cselekményeiről mint te, az miért foglalkozik és nyilatkozik ha kell hanem e témában?

    Lásd be kedves M. mindaz amit te ott a montreali (vagy ahol élsz) nagy nyugalmadban azokkal a gyér és igencsak ficamos ismereteiddel összekombinálsz az agyadban, az köszönő viszonyban sincs azzal ami itt történik!

    Nyugodj meg tehát,lehet Orbán cigány vagy sem, de aki elutasítja, garantáltan nem azért teszi, hanem mert egy maffiavezérbe oltott lókupec, aki még a tetejében sunyi és gyáva is, aki soha semmit fel nem vállalt, és akinek különös ismertetőjele, hogy 3-4 lépéssel mindig maga elé tolja a sameszait, így biztosítva hogy mindig más vigye el a balhét – de hát gondolom, Kanada szerte is ismert annak a bizonyos korsónak az esete…. !
    E szempontból sajnos rosszabb mint egy vajda,mert az legalább (ahogy eddig tudtam) a sajátjai érdekét képviseli!

  • Uristen! Hat vakok azok, akik olvasni tudnak?

    Nem vettetek eszre, hogy csak viccelodtem a „ciganyvajdaval”?

  • Moshe Akiva
    2016 augusztus 2
    8:40 du.

    Fején találtad a szöget: a liberálisoknak viszont egyre jobban tetszik! Az újkeletű szerelem Orbán és Konrád György között egy rettenetes dolog, mert vagy most hazudnak vagy eddig hazudtak!

    Ha ezek védik meg Európát a muszlim hordáktól, akkor kösz inkább nem …

  • Orsós Elemér

    hazai lámpa
    2016 augusztus 3
    11:39 de.
    Légy szíves gondolkodj: ha ezek nem védik meg Európát, akkor a többi kapcabetyár megvédi? Ezek legalább ígéretet tettek rá, a többitől már rég térdig járnánk a muszlimban! Igenis védjék csak meg, majd utólag finnyáskodhatunk, fanyaloghatunk hogy, miért hagytuk hogy, ezek védjenek meg bennünket!

  • Orsós Elemér

    Parács Péter Pál
    2016 július 30
    5:48 de.
    „A Magyar Érdemrend motivációja tehát, hogy egy nemzetiség -jelen esetben zsidó- “hozzájárul” Magyarország nemzetiségi értékeihez stb.”
    Nos a fenti kijelentésed kissé sántít, mert -nézz utána- a zsidó népesség nincs a tizenhárom elfogadott nemzetiség között, pedig amúgy a létszám tekintetében a másodikak lennének. Ennek oka úgy tudom az hogy, az utolsó népszámlálás előtt kikérték maguknak a nemzetiségi megkülönböztetést és a megszámláltatást, azt viszont nem tudom hogy az állami támogatást azért kényszeredetten elfogadják-e amit folyamatosan és bőségesen megkapnak.

  • Végül a témához:
    Szeretnék rámutatni arra, hogy a zsidók nagyon jól prosperáltak a korábbi időkben Magyarországon, zsidók gyárai, újságjai egymásután keletkeztek , igenis a Horthy korban!
    A mai kormányban, több zsidó származású van, tehát a mai kormányra sem lehet ráfogni, hogy antiszemita.
    Lehet, hogy sokat beszél a kormány hazaszeretetről és kereszténységről, valószinű azért, mert hosszú ideig, nem illett hazafinak, vagy kerszténynek lenni kis hazánkban.
    Mindig közös volta a magyarság TUDAT a magyar zsidók és a magyarok között. Ismertem nem egy magyar zsidót, aki hazaszerető volt és ha a rádióban a himnuszt játszották, még fel is állt tiszteletből.

    Ideje lenne már, a náci kort eltemetni, de a kommunizmus dioktaturáját úgy látszik már egyesek elfelejtették!
    Pedig az is volt, igen hosszú ideig!

  • Parács Péter Pál

    **Orsós Elemér**
    Én azt írtam, hogy 13 Nemzetiségi Önkormányzat alakult és működik Magyarországon, nem pedig azt, hogy ennyi lenne elismerve. Magyarországon minden nemzetiségnek jogában áll önkormányzatot létre hozni. Jó felvetés, hogy ezt a zsidók miért nem tették még meg. Magyarországon az Ukrán Országos Önkormányzatot ismerem részleteiben. Én városi szinten területi ukrán önkormányzatot hoztam létre. Elnökeként az ukrán-magyar/ezen belül a kárpátaljai magyar-ukrán és ukrán/
    illetve a Magyarországon élő nemzetiségek baráti kapcsolatát, kultúrák egymás közötti megismerését irányoztam elő. Egyik képviselőnk például ukrán nemzetiségű Kassán született zsidó vallású. Keresztény vagyok. Apukája zsidó-temetésén tisztelettel vettem részt.
    Még a zsidó sapkát is felvettem kérésükre.
    Egy szó, mint száz és jó kérdés. Miért nincs zsidó nemzetiségi önkormányzat Magyarországon?

    Egyébként segítségül kérdezném, hogy Kanadában élnek Ukránok? Segítenétek felvenni a kapcsolatot velük?

    Köszönettel

    PPP

  • Orsós Elemér!

    Értsétek már meg kérlek, hogy a hazai zsidóság nem kér ebből a nemzetiségiesdi játékból. Elég volt ez nekik ’19-től ’45-ig is, minek eredményeképp, ha jól tudom a számokat, több, mint 60%-ukat veszítették el felmenők, családtagok és barátok személyében…

    Egyébként Jichack Perlmutter igen érdekesen írja meg a kérdés részleteit a júli. 30-i, 10:27-es kommentjében. Mindent megválaszol neked és még nagyon érdekes is…

  • Orsós Elemér
    2016 augusztus 3
    4:32 du.

    Eddig Orbán mit is védett meg? Például a magyar termőföldet? Na, az jól meg van védve – a magyaroktól!

    Ha véletlenül igaza is van az Orbán-Konrád szerelmespárnak, akkor meg fölmerül a kérdés, hogy eddig hány jó ötletet torpedóztak meg a liberálisok, csak azért mert „Orbán mondta”!? Az egész eddigi politikáját tagadta meg ezzel Konrád, csak azért mert fosik a muszlinoktól!

  • Klárikám és charlie,
    ezt nektek írom,mert bár sok ellentétes pólus van köztünk,de titeket emberszámba veszlek.Ellentétben az idióta,hazudozó,náci- barmokkal,akiket csak evolúciós hulladékkén letisztelek,mert még a saját véleményük és lehelletük is hazugság.Nos… 1956 nov 23-án délután 3 órakor barátaimmal indultunk egy zisz teherautóval diszidálni a VI.ker Izabella u.87 ből.Vissza kellett fordulnunk, mert akkor tudtuk meg a Nyugati p.u.-nál,hogy „csendszünet” van.5 óráig csak az lehetett az utcán aki híve az ujdonsült Kádár-kormánynak.5 óra után elindultunk és apróbb, nagyobb kalandok után megérkeztünk Csornára.Az éjszakát ott aludtuk egy határ ávós szüleinek a tehén-istállójában.A határt 25.-én délelőtt léptük át oberpullendorfnál.Másnap Nikits(fülek) és Eisenstadt után már robogott velünk a vonat Udine-Bologna és Ravenna felé.26.-án megérkeztünk Marina di Ravennába.Itt egy Mussolini idejéből maradt kaszárnyát rendezett be számunkra,300 magyar menekült számára az olasz vöröskereszt.A bajok itt kezdődtek,mert 300 fajmagyar közé bekeveredett 16 nem fajtiszta is.A mi szobánkba 50 menekült közé bekerült 3 zsidó is.Egy hét után kiírták a szobánk ajtajára,hogy Mautchausen.Rólam nem tudták,hogy az alacsonyabb rendű fajhoz tartozok.Ezért sikerült kimentenem 16 ilyen nem fajtisztát egy hosszú kések éjszakája- pogromból a Ferrarai hitközség és a questúra segítségével nem kis kalandok és veszélyek vállalásával.Ez juttatta eszembe gyerekkori cionista neveltetésemet.1957 febr. 17.-én leszálltam a hajóról Haifán.Azóta vagyok Izrael Állam polgára.Sajnos a 44 től 56 végéig tartó szart árvalányhajiában ettem.Mindezekkel nem autobiográfiai disszertációt akartam leírni.Csupán annyit,hogy a néhány rohadék is megtudja,miért nem gyűlölöm,hanem undorral lenézem őket.A gyűlölködő,horpadt homlokú,nácibarmokat 1957-ben úgy vágtam át,mint szart a palánkon.Akinek pedig ez nem tetszik sok mindent megtehet nekem és utána nem lesz a barátom.Különös tekintettel az undorlandból pötyögtetőkre.

  • gyuri10
    2016 augusztus 4
    11:45 de.

    Nem lehet, hogy te írtad ki a szobád ajtajára? Elég nehezen tudom elképzelni, hogy az ötvenhatos menekültek pogromozással foglalkoztak volna.

    Ha ilyen szar volt, akkor minek jöttél vissza?

  • Katona Zsombor

    hazai lámpa
    2016 augusztus 4
    12:17 du.
    Elképzelhető, ha már a MAZSIHISZ liftjében is találtak frissen vésett horogkeresztet, de olyan is volt hogy, valamelyik amerikai egyetemi kollégiumi szoba ajtajára festettek ugyanezt, a harmadik esetnél elkapták az ártatlan zsidó kislányt ecsettel a kezében, ezért csak egy fél svasztikát alkothatott a saját ajtajára.

  • Katona Zsombor

    Jichak Perlmutter
    2016 július 30
    10:27 de.
    Dubois
    2016 augusztus 4
    9:37 de.
    Ti ezekkel a kommentekkel olyan brutálisan ávágtátok a gojok hülyének nézésének határait, mint az afgán szívspecialisták a röszkei határon a NATO drótot:
    hogyan lehet az hogy, a másik 13 népcsoport nem félt a népszámlálástól és nem vizionáltak marha vagonokat, sőt még a megszámlálásuk után sem toloncoltak vissza senkit az országból, pedig nekik is volt 1945 után hasonló élményük kitelepítés címszó alatt, a cigányoknak meg a háború alatt cigány holokauszt címszó alatt? Kik vagytok Ti ha semmilyen közösséghez nem tartoztok, akkor Ti a magyarországi népszámlálásból is kimaradtatok és csak megszámlálatlanul, listázhatatlan pirézként tévejegtek az országban? Várom a dogmatikus jelzőket, mert értelmes, elfogadható válaszra természetesen nem számítok!

  • Göllner András

    @ Katona Zsombor

    Ezzel a gilisztafarkú kis meséddel mit akartál mondani Zsombika ? Azt hogy a zsidó népírtásért a zsidók felelnek ? Mért nem a nagyidat hülyíted ? Búj vissza a föld alá, ott a helyed, giliszta.

    Geyza, most Te jösz. Nekem le kell mennem a piacra. 🙂

  • Kedves Parács Péter Pál!

    Viccelsz? Ukrajnan kivul talan Kanadaban van a legnagyobb ukran kozosseg.

    En szivesen osszehozlak veluk, de elobb megkerdeznem, hogy milyen nyelveken tudsz? Ugyanis a lgtobb ukran mar minimum 3. generacios es nem beszel, csak angolul.

    Van egy ukran szarmazasu baratom is, megadnam a nevet, de elobb meg kell kerdezzem tole, hogy rendben van-e?

    xxx

    Kedves Zsombor!

    Azok a magyarorszagi zsidok, akik nem akarjak magukat megjelolteni mint zsidok, a magyar kozosseghez tartoznak, es nem bujkalnak.
    Talan egy kicsit tartanak az uldoztetestol, mert az utobbi 2000 ev folyaman tobbszor is elofordult az ilyesmi, tobb helyen is.

    Ha Magyarorszagon elnek, en sem dicsekednek vele, sot meg a mezuzat sem szogelnem fel az ajtofelfara. Igaz, neha mar gondolkodom, hogy talan itt Kanadaban is jobb lenne levenni a mezuzat a bejarati ajtorol, ahogy egyre inkabb novexik a bekeharcosok szama errefele is.

  • Katona Zsombor

    Göllner András
    2016 augusztus 4
    5:27 du.
    @Kedves András
    Úgy látom nálatok ez így működik:
    na én most egy keveset tereltem, bele is fáradtam rendesen, eridj kutyám Geyza most már terelj Te!

    Kedves Moshe!
    Ezt a választ maximálisan el tudom fogadni, de vajon mástól miért félrebeszélést, gilisztázást kaptam helyette, netán szándékos provokálás volt a cél? Egyébbként csak nézz utána, itt egyesek szándékosan provokatívan elterelik a felvetett témákat, azért hogy kiélvezhessenek egy kellemes nácizást, antiszemitázást, homofóbozást és egyébb gyönyöröket amikor a megondolatlan balek belelép a csapdájukba! (Sajnos néha én is, pedig nagyon jól ismerem ezt az aljas módszert!)

  • Parács Péter Pál

    Kedves Moshe Akiva!

    -„Viccelsz? Ukrajnán kívül talán Kanadában van a legnagyobb ukrán közösség.”-
    *Ezt tudom, tudjuk akár Alaszkát és mást is tekintve.
    Úgy tudom, Kanadában az angol /nangol-angol vagy amerikai-angol/ és a francia nyelv használatos. Ez csak internetes info.

    (1) Szeretném azonban megkérdezni, hogy Ti „odakinn” miért nem felejtettétek el a magyar nyelvet és akár „törve” is beszélitek, írjátok, olvassátok nemzedékekre átadva?
    Magyar anyanyelvű vagyok. Az iskolában ugye ezt tanították és tanítják, mint minden országban. Nem voltam 5-ös belőle, mint sokan mások. Még nyelvészek is vitatkoznak egymással a helyességen. „Nem bírnak és nem tudnak” vele a tájszólások miatt sem.

    (2)Nem róható fel azonban egyetlen embernek sem, ha „veszít” nyelvtudásából. Magamról is tudom, ha visszatérek magyarul beszélők területére, át kell adaptálnom magam.
    Ezért sem értem meg a kanadai Ukránokat. Anyanyelvet nem igazán lehet teljesen elfelejteni vagy a szülők hibásak ennek átadásában.
    Bárki, bár mit mondjon én úgy gondolom, hogy a nyelvtudás és bármely tudás olyan érték, amit nem tud elvenni senki.
    -Magyarországon egy komolyabb állást angol nyelvtudással lehet betölteni./Nem német/ A németet, majd az oroszt valamikor kötelezően tanították. Velem itt Magyarországon az oroszt, mint ahogy a Szovjetunióban az ukránokat is, sőt ott hivatalos nyelv volt.
    – Köztudott, hogy fiatal „agy” tanulékonyabb-fogékonyabb.
    Nekem, már nehézkes megtanulni angolul, németül stb.
    Magunkról kiinduló példa. Fiam beszéli, írja, olvassa a magyart, oroszt, ukránt, tanulja az angolt és „lurkói” fantáziájával érdekli a spanyol illetve kínai nyelv is. A német valahogyan nem. Nos, ezt már nekem kell tanácsolni, de kifejezetten hangsúlyozom nektek, hogy ezt ne keverjétek bele a „nácizáló” hozzászólások fantáziájába. Ez csupán praktikum és nyelvi érték.

    (3) Да! Я могу розговаривать и понемаю по укрански либо порусски Мой Skype: petroskype64

  • pilács,
    adok egy utolsónak egy utolsó információt:Részben Olaszországban történtek miatt kerültem Izraelbe 1957-ben.1961-ben visszamentem a szemétdombodra,mert tennivalóim akadtak ott.1966-ban végleg hazajöttem és azóta napjainkig folyamatosan leszarom hazádat, az országházadat,a lánchidat,a zsidó vértől duzzadó dunádat,az egész dunamenti mongol kárpát lavórodat,néped 80%-át,akik közé szépen kiérdemelve berukkoltál.De mostmár igazándiból értékelni tudnám,ha végleg lekopnál Rólam és Népemről.A hivatásos náci propagandádat igazán áttehetnéd a kuruc in fos szennytelepére. Onnan nem kellett volna ide rohadnod,oda való vagy.

  • gyuri10
    2016 augusztus 5
    12:39 du.

    Hm. Ha így érzel, akkor monjdad,miért ezeken az oldalakon töltöd az idődet?

  • falusi,
    nem akarok semmilyen jelzőt használni a beírásodra.Kérlek,ne provokáld ki belőlem a rosszindulatot.

  • Kedves Zsombor!

    Nem ertem en sem, miert nem lehet normalisan valaszolni valaki kerdesere.

    xxx

    Kedves Peter Pal!

    Megtalaltalak a Skype-al es kuldtem egy contact request-et.
    A magyar keresztnevem Miklos, a csaladi nevemet nem akarom itt kozzetenni, tehat ha latsz valakit Miklos nevvel, az nagyon valoszinu en leszek. 🙂

    Ha nem beszelsz angolul, akkor megkeresem itt neked az ukran gittegyletet, ok biztos beszelnek ukranul. A baratom alig-alig beszeli, csak angolul tud, meg amiota mexikoi a felesege egy kicsit spanyolul is.

    A magyarok itt szuletett gyerekeinek tobbsege elfelejti a magyart, mire felno. Nekem 5 gyerekbol 1 beszeli tokeletesen, o tud irni es olvasni is, a masik, aki szinten Magyarorszagon szuletett meg beszel, de elegge furcsan. A masik harom csak erti, de nem tud beszelni.
    Akiket ismerek, azok mind igy nottek fel.
    Mi meg kulonben egy kevereknyelvet beszelunk, amiben ugy kb 80% magyar, 20% angol.

    Ismerek olyan not, aki negy evvel idosebb nalam es ket evvel hamarabb jott ide, mint en, de igy is 30 eves volt akkor. Ma mar o sem tud magyarul, csak nyogdecsel es angolra valt. Mondjuk ez kiveteles eset, altalaban akik 20 eves koruk utan erkeztek ide megtartjak a nyelvet.

  • Kedves Peter Pal!

    Ez az Ukran Kanadai Kongresszus website-ja:

    http://uccab.ca/

    Itt Edmontonban ez a cimuk es emailjukl:

    Ukrainian Canadian Congress
    Alberta Provincial Council
    #8, 8103 – 127 Avenue
    Edmonton, AB, Canada, T5C 1R9
    office hours: 9:00 – 4:30 pm
    phone: 780.414.1624 | fax: 780.414.1626
    e-mail: [email protected]

  • gyuri10
    2016 augusztus 5
    12:39 du.

    Nehezen tudom elképzelni, hogy te és 16 társad életveszélyben lettek volna a magyar nem zsidó menekültek miatt Olaszországban!
    A legtöbb disszidens rendes ember volt (és Andy Vajna), és nehezen hihető, hogy nekiáll pogromozni menekülés közben.

    Annyit azért megjegyeznék a te gyűlöletedről, hogy semmiben nem különbözik a zsidóüldözőkétől!

  • Kedves Hazai Lampa!

    Aki atelte, annak kicsit nehezebb a megbocsatas. Ismerek, illetve ismertem tobbet is, akibe gyerekkoraban palyaudvaron belerugtak a kakastollasok, ha leeresztette a kezet. Voltak koztuk egesz kisgyerekek is.

    Jobb helyeken meg a levagasra transzportalt allatokkal sem bannak igy.

  • Moshe Akiva
    2016 augusztus 5
    6:12 du.

    56-os történetről van szó feljebb, ha elkerülte volna a figyelmedet.

  • Moshe Akiva
    2016 augusztus 4
    10:39 du.

    Azért ne vicceljünk már, elmúltak a negyvenes évek! Lehet, hogy neked újdonság, de Magyarországon nem rugdossák a zsidó gyerekeket az iskolában, és nem dobálják a lakásaikat kővel.

    Hozzátenném, hogy ha a jobberek kiteszik a magyar zászlót vagy kokárdát, akkor már megy a gyűlöletkórus, hogy nácik meg magyarkodnak! (Az más kérdés, hogy a fidesz alantas politikai célokra használta a nemzeti jelképeket.)

  • Kedves Hazai Lampa!

    En nem allitottam, hogy manapsag uldozik a zsidokat Magyarorszagon.

  • hazai lámpa!

    Fordítsd meg a dolgot! Magad írtad, hogy a Fidesz alantas politikai célokra használta a nemzeti jelképeket – talán épp ez volt az oka a „gyűlöletkórusnak” aki magyarkodásról énekelt!Nem lehetséges?

  • Moshe Akiva
    2016 augusztus 5
    6:12 du.

    A hozzászólásod témájához meg azt írnám, hogy pontos forgatókönyv szerint zajlott a zsidók összegyűjtése és deportálása, aminek minden részletét pontosan kidolgozta az Eichmann-kommandó! Ennek része volt a csendőrök kiválogatása és felkészítése is, megjegyzem még így is voltak emberséges és embermentő csendőrök a csapatban (Endre László, nem rokona az államtitkárnak)!

    Rettenetesen álnaiv dolognak tartom ennek a részletnek a kiemelését, amellett hogy természetesen szörnyű élmény lehetett az érintetteknek. Egy halálba, de legalábbis az ismeretlenbe tartó vonatra hogyan lehet megfelelően föltenni az embereket? A szenvtelen legyen szíves ugyanolyan gonosz dolog lenne, mint a k. anyázás!

  • Pilács,
    nem tartozok sem felvilágosítással sem magyarázattal a különböző majmoknak.Amit én írok lehet ellenkezni vele,tudatlansági alapon.1957 januárjában már nem voltunk menekülés közben.A velünk levő börtönből szabadultak fenyegetésén kívül Olaszországban teljes biztonságban éltünk volna.Persze ezektől a börtönből szabadult szennyektől a nyugodt kis nyaralóvároska Marina di Ravenna sem úszta meg a „magyar menekültek”(profughi ungaresi) időleges befogadását betörések nélkül.Mint ahogyan a Mautchausent sem írtam a szobánkra(te rohadt hazudozó hulladék) úgy jelentem előre,hogy a betöréseket is a te fajtiszta börtöntöltelékeid követték el.Elfogták őket az olasz carabinierik,de néhány pofon után(nem véresre verés)a revans forradalom iránti szimpátiájuk és felső parancsra két nap után kiengedték és már újra köztünk éltették salosiánt és mindenért a biboldók voltak a felelősek.Külsőre lehet,hogy szebbek voltak nálad,de belülről ugyan olyan rothadt alja férgek voltak.Igaz, nálad egyszerűbben és primitívebben tudták kifejezni aljas gondolataikat.

  • gyuri10
    2016 augusztus 6
    6:15 de.

    „A velünk levő börtönből szabadultak”

    Na, pontosítod már a képet, nagyon helyesen! (Ha még azt is beírtad volna, hogy mennyi is volt a 100 valahány menekültből a kétes elem, akkor képet kaphatnánk, hogy 16-an mekkora életveszélyben voltatok.)

    Ismétlem, az 56-os menekültek között rengeteg volt a jól képzett, jól szituált ember, az ilyenek gyorsan elhelyezkedtek, beilleszkedtek Nyugaton. A kísérő nélkül, divatból elinduló kamaszok nagy veszélyben voltak, egy részüknek tanfolyamokat, kollégiumokat indítottak külföldön! De sokan nem kaptak ilyen segítséget, és amikor Kádárék amnesztiát hirdettek, kereken 10 ezer ember tért haza. Az amerikaiak állítólag kampányt indítottak az érdekükben, mert nagy szégyen lett volna, ha a „szabad, nyugati” világból sokan hazamenekülnek, hogy ne haljanak éhen …

    Megjegyzem, apám egyik unokatestvére így került ágyútölteléknek az idegenlégióba. Szerencsére megúszta, végigszolgálta az idejét. Utána a francia vidéken telepedett le egy lakókocsiban egy karibi nővel. A férjem anyukájának unokatestvére szerencsésebb volt, dzsesszdobosként a zenekarral mulatókban léptek fel.

  • Besancon
    2016 augusztus 6
    4:20 de.

    Csakhogy nem lehet minden jobbos mellé odaállni, és megkérdezni, hogy te most alantas célból teszed ki a nemzeti jelképet vagy hazafias érzületből?

    Biztos voltak, akik csak a fidesz kedvéért tettek ki seggig érő kokárdát, mert pl. éppen zsíros állásra pályáztak vagy zsíros megrendelésre. De a gyűlölethiszti csak azt eredményezte, hogy a balosok leszoktak a kokárdáról, Orbán meg már akkora magyar zászlókkal van körülvéve, hogy sátorozni lehetne benne …

  • Moshe Akiva
    2016 augusztus 5
    11:09 du.

    A magyar zsidók közt is van szerintem, amelyik a rendszerváltás után lett nagyon vallásos. Ugyanolyan visszataszító, mint a párttitkárokból lett mai „ostyafalók”. Ez válthat ki ellenérzést a magyar lakosokból, nem a hanukázás meg menóraállítás önmagában (most az átlagmagyarról beszélek, nem a neonácikról).

    Hozzátenném, hogy az mszp-s nyugdíjaskommandók meg a katolikus ház és középület-szentelőktől ugranak a plafonra (amiből persze a fidesz szintén paródiát csinált).

  • Jichak Perlmutter

    Csombor ! aug.4. 4,07

    Kik vagytok Ti ? kérdezed Te. Aztán hozzáteszed, „természetesen e l f o g a d h a t ó . v á l a s z r a . n e m . s z á m í t o k”, amely rád jellemző skizoid előítéletesség, akár Joseph Goebbels náci propaganda miniszter kijelentése is lehetne, aki meg azt üvöltötte, hogy
    „azt majd én mondom meg, hogy ki a zsidó”.

    Na szóval, eme hallatlan ordenáréságod ellenére is válaszolok, mert más – ám veled ellentétben jószándékú olvasók – is olvassák ezt a fórumot.

    Tehát, ha rövid akarok lenni, hogy kik is vagyunk „Mi”, akkor így hirtelenjében azt válaszolom persze nem fontossági sorrendben, hogy Kádár Bélák, Weiss Manfrédok, Radnóti Miklósok, Szerb Antalok, Rejtő Jenők, Ránki Györgyök, Ránki Dezsők, Wigner Jenők, Gábor Dénesek, Kiss Józsefek, Karinthy Frigyesek, Neumann Jánosok, Milton Friedmanok, Oláh Györgyök, Robert Capák, Ráday Imrék, Básthy Lajosok, Hajós Alfrédok, Teller Edék, id. és ifj.Benedek Tiborok, Petsauer Attilák, Fényes Adolfok, Iványi Grünvald Bélák, Czóbel Bélák, és még sokáig sorolhatnám azokat a honfitársainkat, akik a többség igazságtalan besorolása és szegregációja dacára a munkájukkal és emberségükkel is nagy-nagy dicsőséget szereztek a magyar névnek idehaza és a nagyvilágban. Egyszóval „Mi” olyan magyarok(!) vagyunk, akik ennek a népnek a büszke tagjaiként igyekezünk a legtöbbet adni magunkból, és tudásunkból hazánk és a magunk felvirágzása és dicsősége érdekében. Mert a NÉP fogalma, ma is:
    „a teljesjogú, büszke, és független polgárok összessége”.
    És itt nagyon fontos és kiemelkedő ez a teljesjogú és független jelző, amely kizár a nép tagjai között mindennemű spekulatív megkülönböztetést és rasszizmust, nem tűr megalázást.
    Ergo, a „nép” megszámlálása során is csak azok sorolhatók bárminemű népcsoportba, akik e jog (mert állítólag ez is egy jog) keresztjét önként, maguk vennék a vállaikra. Ugyanis egyszer(?) ebből már elég halál termett itt, ezen „a magyar ugaron”.

    Márpedig akiknek önjelölt és törzsökös „népvédők” már elhurcolták, elüldözték, megverték, vagy kinyírták ill. lemészárolták a gyerekét, vagy a legközelebbi hozzátartozóját, avagy csupán a kedvenc költőjét, íróját, és több kiváló ismerősét, barátját is, azoknál nagyon is érthető, ha nem kérnek többé ilyen Csomborok, Zsomborok és Komondorok megkülönböztető és szegregációs törekvéseiből, aljas tombolásából, de különösen nem az ilyen sandaszándékú listázásaiból…

    Amúgy meg, fölösleges is egy népen belül a születés, illetve származás szerinti megkülönböztetés és listázás. Ennek egyetlen értelme a hátrányos megkülönböztetés, vagy annak a szervezett előkészítése.

    .

  • Jichak Perlmutter

    Ui:

    írhattam volna még többezr nevet is a magyar palettára tévedt listázottakról, de ezt hely hiányában nem tehettem, Az olvasótársak közül biztosan sokaknak eszükbe jutottak ezek honfitársak is…

  • Jichak !

    Weiner Leó a magyar zene tekintélyes és tudós ismerője, jellegzetesen magyar zenei művek szerzője.
    Herman Ottó természettudós és ’48-as önkéntes katona,stb.
    Rózsvölgyi Márk verbunkos(!) zeneszerző, később zeneműkiadó.(Petőfi jó barátja)
    stb

  • Jichak Perlmutter

    Dubois!
    Magam szándékosan nem írtam foglakozást, ill. hivatást, nézzen utána Ő. Bár a stílusa után nem nézem ki belőle, hogy ez érdekelné őt egyáltalán…

    Persze neked köszönöm a kigészítést.

  • Jichak Perlmutter
    2016 augusztus 6
    9:45 de.

    Mindez nagyon szép!

    Tehát ezen az alapon biztos nincs kifogásod az Európába telepítendő százezrekkel szemben, akik kultúrájukat megőrizve, de nem beolvadva építik majd az európai társadalmakat.

  • Jichak Perlmutter
    2016 augusztus 6
    9:45 de.

    Goebbelshez talán nem kéne itt senkit hasonlítani. Főleg nem, mert ez a kijelentése pont azokra a zsidókra vonatkozott, akiket ők árjásítottak, ha jól tudom. A poszt elején említett két zsidó híresség kijelentéseivel is az a bajom, hogy nem derül ki, hogy csak a kormánnyal van-e bajuk, vagy az egész magyarsággal?

    Ami az általad írt illusztris névsort jelenti, ugyanígy fel lehetne sorolni számos nem zsidó származású személyt, akik ugyanekkora dicsőséget szereztek a magyar népnek, de mégsem verjük a mellünket unos-untalan az ő neveikkel, Bolyai, József Attila, Szent-Györgyi Albert, Bartók stb.

    Azt kéne megérteni, hogy ha betelepedtek egy fejletlen agrártársadalomba, ahol a népesség kb. 20%-át kitevő uralkodó osztályba tartoztok, akkor az az álmoskönyvek szerint sem jelent jót. Felesleges most a szegény zsidó iparosokkal jönni, mert a zsellérekéhez képest még az ő helyzetük is fényévekkel jobb volt.

    Ez addig nagyon jól is ment, amíg dualizmus volt meg gazdasági fellendülés. Világválság és a trianoni országcsonkítás után hirtelen nagyon sok lett az eszkimó és kevés a fóka. Emberi számítás szerint valahol robbanni kellett a feszültségeknek, sajnálatos, hogy ti voltatok a szenvedő alanyai. Nem volt ez sorsszerű, nemzetközi összefogással, gazdasági szervezetekkel sikerülhetett volna elkerülni, miként a háború után sikerült is újabb 70 évre viszonylagos békét és jólétet teremteni. Reméljük így is marad, és nem a demagógia, az oszd meg és uralkodj győzelmeskedik, hanem a közös érdekek!

    „Az érdek, mint a gazda, úgy igazgat, – ezt érti rég, de ostobán, ki gazdag s ma már sejteni kezdi sok szegény.”

    József Attila: Emberek

  • Pilács,
    mellé lőttél.Szentgyörgyi Albert félzsidó volt és Bartók Bélában is volt egy vonóval.Izraelben vannak magyarországról menekült zsidó Nobel díjasok.A neveiknek nézzél utána.Születési vagy származási helyüket le is tagadják.Ugyan úgy mint az én utódaim. Az unokáim részére csak mint néhány betű a térképen léteztek.Az elkövetkezendőkben új hírességeitek is lesznek p.l. Varga Ahmed, Kovács Mohammed,Kiss Machmud,Kertész Hasszán,Pesti Ibrachim és így folytathatjuk tovább.Hogy miben lesznek híresek az a jövő zenéje.Minden esetre több megbecsülést adjatok nekik,mert a sarijjával és görbe karddal szemben nem lesz divatos a kakastoll. Ezek nem lesznek lojális jámbor magyar állampolgárok.Nehéz lesz őket marhavagonokba zárni és a dunába lőni.Ti előbb fogtok csadrában seggel az ég felé imádkozni.Akkor fogjátok igazándiból visszasírni a chanukázó zsidókat.Persze amilyen gerinctelen vazallus horda vagytok ezt is hamar fogjátok megszokni.Erre már sok példa volt előéletetekben.Az igazi jó magyar az jó nyilas,jó kommunista és jó muzulmán is lesz.

  • Jichak Perlmutter
    2016 augusztus 6
    9:45 de.

    „fölösleges is egy népen belül a születés, illetve származás szerinti megkülönböztetés és listázás.”

    bezzeg mennyivel jobb, mikor csak úgy minden lista nélkül éheznek, nyomorognak a népcsoportok! A rendszerváltozás első két évtizedében tanúi voltunk a polkorrekt kórus jajgatásának a cigányság ügyében. Nem lehetett statisztikába venni pl. a bűnelkövetők származását, mert az „rasszizmus”. Épp ezért nem is készülhettek arról statisztikák, hogy a húszezres segély mellett hányan kénytelenek „megélhetési bűnözéssel” foglalkozni.

    Itt az eredménye, Orbán nem polkorrektül, de ötvenezerre emelte a segély új formáját, a közmunkás fizetséget! A hazai cigányság között biztos szavazóbázisa van.

  • gyuri10
    2016 augusztus 6
    1:17 du.

    Következő lépés mi lesz nálad? Bebizonyítod, hogy Bartók Béla magyar fele nem vett részt a zeneművei írásában? Mikor zenét komponált, akkor bekapcsolta a zsidó génjeit? Különben én nem nagyon ugrálnék a helyedben, mert öndicséret mindig büdös, mint az érett sajt! 🙂

    Hogy is volt azzal az egyiptomi herceggel, aki a vályogtégla vetőket összegyűjtötte a mocsárban, és az egyiptomiak kirablására biztatta őket … ?

  • Jichak Perlmutter
    2016 augusztus 6
    9:45 de.

    Még annyit a listázásról, hogy ma tilos listázni, mégis be tudnak azonosítani sokakat a lakhelyük és a személynevük alapján.

    A jobbik háborgása is idetartozik „a körúton belüliekről”. A cigányokat is így szűrik ki munkahelyi vagy kollégiumi felvételinél. Ez ellen mikor tiltakoznak a liberálisok, akik méregdrága magániskolákba járatják a gyerekeiket?

  • Hazai lampa!
    Orulok,hogy emlitetted Jozsef Attilat.
    Igaz, hogy nem volt zsido,de aki onzetlenul
    segitette nehez eveiben,sogora,Makai Odon-az volt.
    Talan- azert is irta- ezt a verset-nem hiszem,
    hogy tanitjak.

    http://www.mek.oszk.hu/00700/00708/html/kolto00000/kotet00001/ciklus00443/cim00455.htm

  • Bocsanat
    Talan igy-jobban hangzik- a vers

  • Kedves Gyuri!

    Mikor en toltottem kozel egy evet az osztrak menekulttaborban (bar minket kitettek egy alpesi hotelbe, gyonyoru kornyezetbe) en is lattam nehany magyart, akik azt hittek minden szabad nekik.
    A menekulttabor kozeleben volt egy kis bolt, meg magyarul is ki volt irva, hogy „ne lopj, kamerak vannak mindenhol”.

    A hotelben, ahol laktam viszont volt egy okos es egyben ugyes srac. O minden nap meglopta azt az 1-2 uveg palinkajat, es az agya alatt halmozta fel oket. Mielott elroppent Amerikaba eladta az egeszet.

  • Kedves Moshe,
    amit én láttam,tapasztaltam és harcoltam ezek ellen a pogromhős köztörvényesek ellen,itt és most nincs hely a leírásra.Egyszer majd ha hangulatom és időm lesz rá,le fogom írni részletesen az egész rémregényt.Elsőbbségi jogot adok majd Chrisnek a megjelentetésre.Csak negatív válasza esetén tovább küldöm még néhány magyarul író-olvasó portálra.Izraelben már több hivatalos helyen ismerik a témát,melyről barátommal együtt 25 évig nem beszéltünk,nem hoztuk nyilvánosságra.Ma már 60 év elteltével idelyét látom kiteregetni a krombi kabát tolvajok forradalmának szennyesét.

  • Katona Zsombor

    Jichak Perlmutter
    2016 augusztus 6
    9:45 de.
    Hihetetlen hogy, milyen profi módon tudtok félrebeszélni, terelni és „ártatlanul visszatámadni”, ha nem akartok őszintén válaszolni, mert rettegtek az igazságtól vagy a lelepleződéstől! Csak arra voltam kíváncsi, hogy a többi nemzetiségtől ellentétben miért csak Ti nem mertek Izraelen kívülre szakadva büszkén identitást vállalni, mitől rettegtek, mi az oka vagy célja az önkéntes és érthetetlen elkülönüléseteknek, valami felsőbbrendűségi tudathasadás ami a vallásotok tudvalevő legfontosabb alapeleme vagy valami sokkal egyszerűbb, amit a buta goj nem érthet meg mert az összefügg titkos világhatalmi megalomániátokkal? Sokkal okosabbnak gondoltalak, azt hitted elfogadom ezt a szánalmas, átlátszó szalmabáb érvelést? Egyszerűbb és célszerűbb lett volna figyelmen kívül hagyni kérdéseimet, főleg azok után hogy, már Moshe okos érvelését elfogadtam, de nem, mert hogy meri megkérdőjelezni az ősi talmudi fajelmélet jogosságát egy primitív goj? Igaz? Azt meg hogy, egyszer melldöngető magyarok vagytok, máskor meg kizárólag melldöngető zsidók, egyszer turulzáptojás szagú Kárpát lavór Magyarország, máskor meg édes haza mi dönti el nálatok, csak az elmaradt vagy bőséges profit? Tekints költői kérdésnek alsóbbrendű, szemtelen kiváncsiságaimat!

  • Moshe Akiva
    2016 augusztus 6
    3:33 du.

    Azért ez a pogromozástól még elég messze van.

    Azt hiszed, hogy a fehérgalléros bűnözők bűnei nem olyan fölháborítóak, mint a pialopás? A császár is kalóz, csak neki a feneke alatt van egy hajóhad, ahogy Villon írja egy régi versben.

  • Izraeli
    2016 augusztus 6
    3:05 du.

    Ez szép, de én arra lennék kíváncsi, hogy a magyar embermentők történetét is tanítják az iskolában? Horthyról miért azt tanítják, hogy nem mentette meg a budapesti zsidókat?

  • Na most ki szegyellje magat?

    http://www.barenakedislam.com/2016/08/06/lebanese-muslim-olympians-block-israelis-from-boarding-bus-to-opening-ceremonies/

    Azoknak, akik nem tudnak angolul: A vadak nem engedtek fel az izraeli sportolokat a buszra a nyito unnepseg elott Rioban.

  • Nem tudom, hogy manapság megjelőlik a szűletési papiron a valaki vallását Magyarországon, vagy akár Európában?!
    Teljesen felesleges. Sajnos, akkoriban, minden születési dokuemntumban ez szerepelt!

  • Érdekes, egy József Attila estét is szerveztem itt, anno, és olvastam rengeteg versét, irását, de ezt az írását soha nem láttam, sehol!

  • Kedves Gyuri!

    56-ban sajnos kiengedtek a koztorvenyeseket is a bortonokbol, es eleg erdekes dolgokat muveltek. Meg itt Kanadaban is. Hogy mi ment Europaban azt nem tudom.

    xxx

    Kedves Hazai Lampa!

    En nem voltam ott 56-ban es 57-ben a menekulttaborokban, nem tudom mi tortent. De nem lepodok meg, ha akadt egy kis koztorvenyes bunozes is.
    Az sem tul meglepo, hogy akadtak koztuk zsidogyulolok is.

  • Kedves Zsombor!

    Irod:
    ” valami felsőbbrendűségi tudathasadás ami a vallásotok tudvalevő legfontosabb alapeleme…”

    Ez tipikus felreertese a „valasztott nep” fogalmanak. A zsidok a Torvenyek betartasara lettek kivalasztva (allitolag) es allando uldoztetesre (a jelek szerint).

    „… vagy valami sokkal egyszerűbb, amit a buta goj nem érthet meg mert az összefügg titkos világhatalmi megalomániátokkal? ”

    Ez megint elegge razos kijelentes, mert bar lehet, hogy akad koztunk 1-2 megalomanias idiota, addig, akiket en ismerek azoknak nincsenek ilyen vagyai.

    ” … hogy meri megkérdőjelezni az ősi talmudi fajelmélet jogosságát egy primitív goj? ”

    A Talmudban levo hulyesegeket fajelmeletnek nevezni kisse tulzas lenne.
    Ha jobbnak kezelte magat a Chazal (a Talmudban szereplo rabbik) az csak azert volt, mert szerintuk ok kozelebb alltak az Istenhez, mint masok. Ne felejtsd el, hogy ok leneztek azokat a zsidokat is, akik nem voltak kivancsiak a hulyesegeikre.
    No es meg akkor is, amikor a Talmudot „lezartak” (nem adtak hozza tobbet) a zsidosag tobbseget nem erdekelte mi van benne.
    Manapsag ugyanugy, a tobbsegunket nem erdekli, es valoszinu tobbsegben vannak azok is, akik soha nem is olvastak egyetlen sorat sem.

    Tehat, ha meg lenne is benne fajelmelet (van benne altalanositas) akkor sem mervado, mert kozel senkit sem erdekel.

  • Jichak Perlmutter

    Katona!

    Én ilyen ordenáré dolgokat nem írtam rólad. Azzal vitasd meg, aki ezeket mondta!

    A gyűlölethabot meg, kérlek, töröld le a szád sarából, mert fröcsög.

    .

  • Jichak Perlmutter

    sarából helyett: sarkából

  • Jichak Perlmutter

    Hazai Lámpa! 11:43

    Korántsem hencegésből vetetettem papírra ezt az „illusztris névsort”, hanem csupán Katona Zsombor élénk, sőt arrogáns stílusban megírt . k ö v e t e l é s é r e , ahol és az előtt is kihangsúlyozza a MI magyarságtól való különállásunkat.
    E válogatás mégcsak nem is volt válogatás, hanem egyszerűen – úgy hasra ütve – szakmai szempontok és a betűrend figyelmen kívül hagyásával született. Azóta a kiválóságok újabb sokasága jutott az eszembe, akiket már épp a sietség okán nem írhattam be a sorba…
    Tehát, ez nem a magyar kultúrával és dicsőségtáblákkal szemben született, hanem éppen ellenkezőleg. Azt hiszem te is úgy gondolod – azért feltételezem rólad – hogy ez a „”lista”” inkább szervesen illeszkedik a magyar kultúra épületébe, minthogy a különállást fejezné ki. Ezek nélkül az emberek nélkül már elképzelhetetlen lenne a magyar kultúra és Magyarország. Az pedig már csak az összkép kontrasztját fokozza, hogy egy időben éppen a magyar kultúra volt az amely ki akarta taszítani magából többek közt e dicsőségtábla szereplőit is…
    Naszóval, végül ismét hangsúlyozom, ezt a tényleg urimód finom választ az váltotta ki belőlem, hogy ez a ……………., a
    ” kik vagytok ti, hogy ”
    rejtett alanyú, lesajnáló formulát vágta oda a képembe, mint sertéseknek a moslékot szokás…

    .

  • Zsombor:
    Álságos a kérdésed.
    PEdig már kezdtem azthinni tárgyilagos, józan és jószándékú Hungaró-jobboldali gondolkozású ember vagy.

    Egyelőre úgytűnik tévedtem.

  • Jichak Perlmutter

    Még csak annyit, hogy nem csak ki akarta, de többeket ki is taszított sé az ő drága életükkel szegényítette pontosan a magyar kultúrát…

  • Jichak Perlmutter

    Csombor !

    Megsúgom, de ne mondd el senkinek. Széles rokonságomban sajnos soha egyetlen tőkés, tehát a profitjából élő családtag nem fordult elő.

    Most aztán nehogy meg azzal a jellegzetesen antiszemita álbölcselettel gyere elő nekem, hogy
    „Jah kérem ha egy zsidó okos, akkor nagyon okos, ha viszont hülye, akkor is nagyon az.” – ti., hogy még egy kis tőkére se tudott valahogy szert tenni.
    [Vansapkájanincssapkája]

    .

  • Ki hinne, mi? A kanadai – beleertve a KMH-t is – nem dicsexik ezzel a hirrel:

    https://www.jihadwatch.org/2016/08/canada-muslims-who-planted-bombs-at-legislature-freed-police-manufactured-crime

  • Parács Péter Pál
    2016 augusztus 5
    7:58 de.
    Az én gyerekeim itt születtek Kanadában, azaz Montrealban. Tudvalevő, hogy ebben a városban KÉT nyelv a hivatalos nyelv az angol és a francia!
    Gyerekeimnek mindkettőt tudnia kellett.
    Viszont mind a négyet küldtem a helyi szombati magyar iskolába, ahol megtanultak írni és olvasni magyarul!
    Egyszer, a legidősebbet a követség is felkérte, hogy forditson le egy magyar hivatalos papirt angolra!
    Ma is magyarul beszélnek, ha együtt van a család, a legkisebb m. cserkész is volt évekig.

    Szerintrem minden a szűlőtől függ az ilyesmi, fontosnak tartja e, és akar e áldozatot hozni érte.

  • Ilan Mor olyan nagykövet, aki rengeteget tett a két ország egymás jobb megismeréséért, a negatív előítéletek és rossz történelmi beidegződések tompításáért, a két ország barátságának kiépítéséért. Rengeteget dolgozott, programokat szervezett, azokon részt vett és kedvességével, derüjével, következetes baráti közeledésével kivívta sokak szimpátiáját. Ha valaki, ő valóban megérdemli a kitüntetést. Sajnálom, hogy elmegy, remélem az utódja folytatja majd az ő elkezdett munkáját.

  • Kedves Figyelo!

    Az en Kanadaban szuletett harom gyerekem csak azert erti meg a magyart legalabb, mert en magyarul beszeltem hozzajuk.

    Az anyukajuk azonban egyszercsak angolra valtott otthon is es ugy beszelt veluk. Hiaba kertem oket, nem voltak hajlandok magyarul beszelni.
    Most mar banjak…

  • Klárika és Moshe,
    látom magyar-nyelvi problémáitok vannak.Nekem soha ilyen problémám nem volt.Kettesben a nejemmel beszélünk turulul,de ha valamelyik gyerek vagy unoka nálunk van nem nevettetjük ki magunkat.Így aztán a család nálunk tiszta maradt.A gyerekek angolul anyanyelvi szinten beszélnek,mert azért nem árt az ivriten kívül mégegy kultúrnyelvet tudni.

  • Parács Péter Pál

    *gyuri10*

    Igen! Többek között a nyelvtudás is érték, még ha törve is beszélik. Nekem „idegen” nyelvet tanulni már nehézkes (51)
    illetve ott lehet megtanulni, ahol azt anyanyelvi szinten beszélik. A „tört” nyelvtudás nem szégyen, sőt aki így beszéli és „kritikát” kap érte félni fog kifejezni magát.
    Vicces! Havarjú a vetésön – ha varjú van a vetésen.
    Dezsából döla víz – dézsából dől a víz.
    Bocs! Már megint elvont vagyok, de a nyelvtudásban szerintem igazam van.

    Üdv.

    PPP

  • Parács Péter Pál

    **Kedves Moshe Akiva **

    Ne bánkódj, ha egyáltalán kellene!
    -Senkire nem praktikus „erőltetni”, hogy nyelveket tanuljon.
    A magyar nyelv másrészt nem „világnyelv”.
    -Álláspontom szerint a mai világban az anyanyelven túl praktikus az angol-francia-német-orosz-kínai és szláv akcentusú nyelvismeret.
    Ugye jártunk iskolába! Ami kötelező volt attól ódzkodtunk, ami tiltva volt az meg érdekelt bennünket. Ami pedig mindezektől függetlenül érdekelt bennünket az saját magunkat motiválta.
    Saját fiamból indulok ki, ha lehet. Anyukája az én „szeleburdiságomhoz is képest” nagyon komoly. Kárpátaljai magyar-ukrán-magyar. Itthon három nyelven beszélünk:
    -Feleségemmel oroszul és kicsit magyarul
    -Feleségem a fiunkkal ukránul
    -Én a fiammal magyarul és az iskolában is ezt tanulja
    -Fiam az iskolában a magyaron kívül tanulja az angolt.
    „Ez a lurkó” most 9 éves. Nincs kényszerítve nyelvtanulásra, hallja. Nem tudom azonban hová tenni a spanyol, olasz és a kínai nyelv utáni érdeklődését. Ha anyagiakban bírjuk, támogatjuk amíg fiatalként fogékony.

    ÁLLÁSPONTOM SZERINT AZONBAN EGY BIZTOS!
    – A NYELVTUDÁS HATALMAS ÉRTÉK, DE ENNÉL VAN FONTOSABB.
    – AMILYEN NYELVEN TUDOK TANULNI, AKKOR EZEN TANULJAK:
    Matematikát, fizikát, történelmet, természetet és
    minden olyan tantárgyat ami emberi érték, humánus és nem
    agresszívitás.

    Üdv.

    PPP

  • Parács Péter Pál

    *****KEDVES FIGYELŐ*****

    Nem tudom mi ez, de valahogy nem is tudom igazán kifejezni!?
    Te -ha szólíthatlak tegezően- Nagyon komoly és barátságos Ember vagy!
    Kedves „Figyelő”! Kérlek figyelj és taníts minket hozzászólásaink „kultúrájában”. Szerintem nem vagyok egyedül ezen kéréssel. Megítélésem szerint vagyunk egy páran akik komolyan veszik ezt a Lapot.

    Üdvözlet mindenkinek

    PPP

  • Parács Péter Pál

    ******* AZ ALAP TÉMÁHOZ VISSZATÉRVE ÉS KAPCSOLÓDÓAN *******

    A fő témáktól többször „nagyívben” eltértünk. Ez nem baj!
    Ennek oka szerintem, hogy akarunk egymással kommunikálni a fő témán belül, de attól kitérve.
    -Valami megoldást kellene találni, hogy „szortírozzuk” a hozzászólások témáját és ne legyen belőle „turmix”!

    „IZRAEL NAGYKÖVETE SZÉGYELLJE MAGÁT”

    – Miért?????????

    Egyébként tudja valaki, hogy mi a MAGYAR ŐSVALLÁS?
    Hová és honnan vonatkoztatható a „FÖLDANYA”?

    PPP

  • Tiszzelt P.P.P.
    Nem vagyok benne 100%-ig biztos,de tudomásom szerint a MAGYAR ŐSVALLÁS a sámánoktól származik.A „FÖLDANYA” a PACHA MAMA a mexikói természeti elemek indián vallási fogalma.Ha tévedtem,mea culpa!

  • Tisztelt P.P.P.(az előző hibámért elnézést”Tiszzelt”)

    Kultikus pogány szertartás.

  • Figyelő
    2016 augusztus 6
    8:17 du.

    Javasolnám az izraeli irodalomtanároknak a De szeretnék gazdag lenni és a Hazám mellett pl. a Külvárosi éjt.

    „S odébb, mint boltos temető,
    vasgyár, cementgyár, csavargyár.
    Visszhangzó családi kripták.
    A komor föltámadás titkát
    őrzik ezek az üzemek.
    Egy macska kotor a palánkon
    s a babonás éjjeli őr
    lidércet lát, gyors fényjelet, –
    a bogárhátú dinamók
    hűvösen fénylenek.”

    Boltos temető az talán zsidó temetőre utal. Családi kripták, ez utalhat az akkori nagyiparosokra, vagy a bennük dolgozó munkások életkörülményeire is.

  • Jichak Perlmutter
    2016 augusztus 7
    9:01 de.

    Én az atombombát inkább szégyennek érzem, nem dicsekszem vele.

    Közben eszembe jutott, hogy Hunyadi János és a nándorfehérváriak emlékét őrzi a déli harangszó, ez kevéssé ismert a nagyvilágban. A Halló! kifejezés is a magyar nyelvből származik a világ minden nyelvében, mert Puskás Tivadar úgy szólt bele a készülékbe, hogy Hallom! Az igazi büszkeség mindig az összefogásból megy, évszázadokig fennmarad.

  • H.Lámpa:
    Mibajod van az atombombával ?
    Atombomba nélkül már rég kiirtották volna az emberek egymást, igaz hogy apránként.
    Neked kb. annyi a közöd hozzá mint mondjuk a Holdraszálláshoz.

    A HALLÓ kifejezés EGYÁLTALÁN nem Puskás Tivadar óta ismert.
    Előtte is használták már a kifejezést, tekintve hogy NEM a mi Puskásunk találta fel a telefont.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Hall%C3%B3
    Vagyha nem jön fel akkor Google és „Halló kifejezés eredete”

    Tájékozódjék kérem, mielőtt észt oszt.

    Mindig mondom : hagyja a fenébe a régmúltat,ahhoz mitsem ért.
    Foglalkozzon a HAZAI jelennel, abban jók a meglátásai és tájékozott is benne.

  • Hazai lampa!
    Bar on Figyelonek irt gunyosan- az izraeli
    irodalomtanaroknak „javasolva” Jozsef Attila
    ezen verseit-foleg, a zsido gyarosokra „celozva”-
    kapaszkodjon meg!!!!
    Van- Jozsef Attila valogatott verseinek forditasa-
    ivritul!!!- Itamar Jaoz Keszt forditasaban.
    Igaz,nincs az iskolak tananyagaban,de Magyarorszagon
    sem tanitjak,mondjuk- Bialikot,Natan Altermant,
    Agnont,hogy csak a legnagyobbakat emlitsem.
    Mas kerdes, hogy onoknel bizonyos versek-ugy latszik-
    „listara” vannak teve.
    Pl Ady Endrenek- ez a verse-
    {A belyeges sereg}.

    https://www.youtube.com/watch?v=gRwqZxs8YjU

  • Geyza
    2016 augusztus 9
    1:58 du.

    Nem is írtam, hogy a telefont találta fel, mert Puskás a Telefonhírmondót találta fel.

    A wiki Puskás szócikkében ez olvasható: „Edison szerint a telefon tesztelésénél Puskás Tivadar használta elsőként a („hallom” szóból származó) halló szót, amely a telefonálásnál azóta az egész világon elterjedt.”

  • Izraeli
    2016 augusztus 9
    2:47 du.

    Én inkább arra céloztam, hogy a gazdag gyárosok milyen életkörülményeket biztosítottak a munkásaiknak. Nem volt pl. állami munkanélküli segély, pedig azt 1931-ben be akarta vezetni Károlyi Gyula kormánya, de a liberálisok megakadályozták.

    A fasiszta jellegű munkás szervezeteket Bethlen és Chorin Ferenc köre torpedózta meg, mert féltek Gömbös túlzott hatalmától. Ha ezeket is tanulnák a gyerekek, akkor talán reálisabb képet kapnának a világról, nem csak azt, hogy őket mindenki gyűlöli és üldözi teljesen ok nélkül.

  • מרים,
    ilyen komolyan veszed ezt az idióta,antiszemita szentfazekat? Nem vagyok biztos benne,hogy nem valamelyik nácitanácsadó inspirálását vette igénybe József Attila versének ilyen szemét magyarázatára.Amúgy biztos vagyok benne,hogy soha nem hallott a költő Smá Jiszrael című verséről.Ady pedig vörös posztó a mai turultetveknek.Ne vedd komolyan ezt a hazudozó, tudatlan, rosszindulatú senkit.
    Már az is egy kissé elmebajgyanus,hogy Figyelőnek meséli el,amit az izraeli tanároknak javasol.Mivel tudtommal ez az állat egy nemzetes asszony,jólneveltségem tiltja,hogy oda küldjem…

  • Parács Péter Pál

    ***gyuri10***

    Én csak hallottam az állítólagos magyar ősvallásról, ezen belül a „Földanya” teóriáról. /Mária kultusz/
    Azért kérdeztem, mert csak hallottam.

    Köszi
    és
    üdvözlettel

    PPP

  • Parács Péter Pál
    2016 augusztus 9
    11:02 de.
    köszönöm a bizalmadat!
    Az itteni beírókat én nem taníthatom semmire, ha maguktól nem tudják mi az intelligens kommunikáció!
    Aki nem képes erre, annak hiába is beszélhet az ember!

  • Amiért meg a magyar nyelv tanitását gyermekeinknek „forszirozunk”, végsőfokon kétféle inditéka van: az egyik hogy a gyerek tudjon elődei nyelvén beszélni, a másik ok, hogy minél több nyelvet tud az ember, annál többet ér. (Ezt nem én találtam ki, csak így hallottam).
    Persze, nekem könnyű volt, mert a férjem is magyar volt!

    Az már más lapra tartozik, hogy naívan azt hittem, hogy így megismerik majd a gyönyörű magyar irodalmat és élvezni tudják !
    Sajnos, ezt már nem tudtam elérni.

  • Katona Zsombor

    Jichak Perlmutter
    2016 augusztus 7
    8:23 de.
    Kedves Jichak!
    Nincs gyűlölethabom, még bosszúálló sem vagyok, csak nem szeretem ha hülyének néznek, ezt még a nálam sokkal okosabbaktól sem fogadom el, annak ellenére hogy tisztelettel elismerem eddigi hozászólásaidból leszűrhető észbeli fölényedet. Moshe érveinek megnyugtató elfogadása után ment fel bennem egy kissé a gőz nyomása, amikor érvként olyan közösen szinpatikus prominenseket soroltál fel -amit én is tudtam volna bőven folytatni- akikre méltán közösen büszkék lehetünk és csak abnormális ember fejében fordul meg magyarra és zsidóra szétlistázni Őket, annál is inkább mert sokan közülük büszkén kinyílvánították kettős identitásukat. Nem szép dolog, de hirtelen azok a bájos magyarok bosszantottak fel, akik lemoslékzabálóznak, könyvet írnak arról hogy, hogyan kell gondozni bennünket, akik sokkal jobban gyűlölnek bennünket, mint ahogy mi őket, akik azt hirdetik hogy, ha minden kívülről jött kultúrát visszavennének tőlünk, akkor ott álnánk megszeppenve egy szál szittyafingos gyolcsgatyában, akik hálából alamuszi módon megshortolják a forintot, stb, stb! Tudod a legnagyobb probléma az hogy, az együttélésünk anomáliáit addig nem lehet kiküszöbölni, amig ezeket ti dogmákkal véditek és nem hagyjátok nyiltan, őszintén kitárgyalni, ezzel nem azt akarom mondani, hogy mi bezzeg ártatlan báránykák vagyunk!

  • Katona Zsombor

    Geyza
    2016 augusztus 7
    9:17 de.
    Nyugodj meg, nem tévedtél, de néha elszalad a ló alólam is, hiába próbálkozom sakkban tartani!

  • Parács Péter Pál

    Zsombor

    Lehet a Lónak van igaza? Ráadásul a Magyaroknak a Ló, majdhogynem Szent. Úgy tudom a ló nem mindenkit tűr meg a hátán. A Vadnyugaton is „betörték” a lovat és ott is az ember „barátja” volt. Most akkor be kellene törni a lovat, hogy ne szaladjon el alólad! Nevezhetjük szimpátiának is a Ló részéről.
    PPP

  • gyuri10
    2016 augusztus 9
    3:59 du.

    Mi lenne, ha egyszer a mocskos gyűlöletfolyam helyett értelmes hozzászólás jönne ki a szádból? Még véletlen normálisan beszélgetnénk, nem rombolhatnád a topikot, az lenne.

    Nem tanultunk minden egyes verset valóban, de az irodalomtanárunk mindig azt tanította, hogy a jelzők nem véletlenül vannak a versben!

    József A. a külvárosi éjt ilyen jelzős szerkezetekkel írja le: homállyal teli, faldarab hulljon-e, olajos rongyok, sóhajt az éj, mint omladék úgy állanak, visszhangzó … kripták, mogorván szövik, babonás éjjeliőr, lidércet lát, földre ledőlt fa, motyogó munkás, romlott fény, tócsát okádik stb.

    A megváltás apránként bontakozik ki a versben, de a végén álomnak tűnik: a fény hálóját lassan emeli, szinte lábrakap, egy kevés holdat gyújt … komor föltámadás titkát őrzik, piros kisdedet álmodik, füstölögj, olvaszd ki, győzelemre … alszom hát.

  • Parács Péter Pál
    2016 augusztus 9
    4:35 du.

    A honfoglaló magyaroknak táltos vallása volt, ami egy szervezett államvallás lehetett. Központi alakja a Felső-Ég isten, akinek lent a földön a fejedelem a tükörképe. A sötétség-fény harca a perzsa vallásra hajaz, ez jelenik meg pl. a Szent László mondákban.

    Az ősmagyaroknál a totemizmus és a sámánhit megvolt valószínűleg, ennek nyomai a turulmondákban és a regösök alakjában őrződött meg.

  • gyuri10
    2016 augusztus 9
    3:59 du.

    A Smá Jiszrael, A bélyeges sereg és Aranytól Az örök zsidó mind a bolygó zsidó legendájára megy vissza.

    Wikipédia
    „Az örök zsidó legendáját Matthew Paris angol szerzetes 13. századi krónikájából ismerjük. (Karthaphilos, Pilátus ajtónállója a halálra ítélt Krisztust a palotából kiléptekor megütötte, s ezt mondta: Menj már, miért késlekedsz. Krisztus így felelt neki: Én megyek, de te várj, míg visszatérek.) Ez a történet Vörösmartyt is foglalkoztatta, de költeménye töredékben maradt. … Arany költői nyelven fogalmazta meg a kérdést, amely Világos után tépelődésre késztette: körkörös-e a történelem vagy létezik fejlődés?”

  • Izraeli
    2016 augusztus 9
    2:47 du.

    Mi egyszer vettünk egy zsidó mesegyűjteményt, mert akciós áron kínálták az egyébként több mint kétezer forintos mesekötetet.

    A kommunizmusban a zsidóság tabutéma volt, úgymint híres magyarok zsidó származása és zsidó népmeséket, népdalokat nagyítóval sem találtál a gyerekeknek szóló gyűjteményekben. Ezt köszönjétek az elvtársaknak, ne a magyarok legyenek ezért is hibásak!

    A modern szerzőkre egyszerűen alig marad idő az iskolában, jó, ha a huszadik század közepéig eljutnak az irodalom és történelemtanárok. Ez nem kivételezés a zsidók hátrányára, még a magyar kortárs költőket se tanulják mindenhol, nemhogy a külföldieket!

  • Parács Péter Pál

    ***** Tisztelt Hozzászólók *****

    Nekem nincs „fedőnevem”, főleg nem nyilvánosan. Parács Péter Pál vagyok. Bízom ezen lap komolyságában, de úgy tűnik egyes hozzászólók nem tudnak kilyukadni, csak Magyarország és ott élő Népeinek – hozzáteszem, itt nem csak magyarok élnek- lenézésére, ócsárlására, nácizására, fasisztázására stb. (Egyébként Magyarországon büntetendő az ilyen szóhasználat és jelkép a vörös csillaggal együtt) Felteszem a kérdést ezen embereknek:
    ************** Elnézést, Elnézést, Elnézést **********
    kérve azon „ÖTVENHATOSOKTÓL”, akiknek nem volt más választásuk, mint az emigráció – köszönet Kanadának is – illetve semmi esélyük nem volt hogy élve vagy „hosszútávú” börtön nélkül legyenek Önmaguk vagy emberi méltóságukban éljenek.

    „Tisztelt” nácizó, fasisztázó, anti-magyarországi stb hozzászólók! Ti kik vagytok?
    HA MAGYARORSZÁGOT KRITIZÁLJÁTOK MAGYARSÁGGAL, AKKOR GYERTEK ÉS TEGYETEK RENDET! O.K.??? DE, NE TANKOKKAL A TI HÜLYESÉGEITEKKEL TÖLTVE!!!
    VAN ESETLEG MÁS „CÉLORSZÁG IS”??? Скажи!
    Nem tudjátok felfogni, hogy ez a Lap inkább egymás közötti kulturált, baráti és kvázi nemzetközi kapcsolat olyan emberek között, akik nem az agressziót, ócsárlást, nácizást, zsidózást stb. kívánják, hanem „egymást”???!!
    Nem tudjátok felfogni, hogy vannak ép eszűek közöttünk (rajtam kívül) akik nem akarnak, de rákényszerítitek a témától való eltérésre!!!!!????? Ugye látjátok a témát! Vakvágányon vagyunk, már megint miattatok. Mi köze a lónak Izraelhez stb. Bocs! Lehet igazatok van. Izraeli Nagykövet lehet a trójai falóval érkezett, mint ahogy Horthynak fehér ló volt a kedvence.
    Mondtam, hozzászólásaimat át tudom fordítani toleráns, de „kikérő hangnemben” is.

    Most akkor:

    **************** Geyza és …..??!*****************

    – Miért kell szurkálni a másikat? /zsidó „bibliát”, Marxot, meg mit tudom én miket olvastad?/
    – Miért kell oktalanul nácizni stb.?
    – Miért nem lehet minden politikai, vallási, nemzetiségi
    „esetleges különbözőség- mellett normálisan „értekezni”?

    Most, mindentől függetlenül kíváncsi vagyok Emberi mivoltodra. „Angolos úri módon is”. Tudsz /tudtok/ válaszolni korábbi hozzád feltett érdeklődéseimre?!

    Tisztelt Hozzászólók!!

    Fenti írásom kikívánkozott belőlem emberileg. Elnézést és minden kritikát, véleményt, tanácsot köszönettel várok.

    Köszönettel

    Parács Péter Pál

    Порач Петер Пал Палевич

  • Parács Péter Pál
    2016 augusztus 10
    10:06 de.
    Kedves Parács Péter Pál!

    Gondolom, hogy új tag lehetsz ezen a lapon és még szokatlan a „társaság” stílusa és a témái.
    Ne feledd el, hogy itt mindenféle korú, nemű ás vallású ember ír, két országból, Kanadából és Magyarországról.Ráadásra, vannak benszülott magyarok, vannak emigránsok Kanadából többnyire, de van aki Izraelben is olvasa a lapot.
    Talán ezért tűnik a lap fegyelmezetlennek és ellenmondónak.
    Pl. a fenti cikk is bizonyos fokig provokatív!
    Nem érti a cikk írója, hogy a magyarországi izraeli kővet elfogadja a kitüntetést a kormánytól, hiszen 70 éve volt a zsidóűldőzés is ott.
    Persze, azt már egyeseknek meg kéne értenie, hogy 70 év nagy idő és a mai magyar kormány már bocsánatot is kért ezért!

  • Mégegy dolog: ez egy baloldali lap, a lap szerkeztője ellenzi a mai magyar kormányt és ebben a szellemben működik.
    Mindezt jó figyelembe venni!
    Mint egy 56-os menekült, akit Kanada befogadott és bőkezüen támogatott, magyar származású kanadainak tartom magam és gyermekeimet!
    Mivel én a forradalom leverése miatt hagytam el hazámat, természetesen, NEM értek egyet nagyon sokszor a lapnak véleményével, ami ellenkezik az enyémmel!
    Ezért van nekem a”fedőnevem” is.

  • Parács Péter Pál

    Tisztelt „FIGYELŐ”!

    NE HARAGUDJ ÉS NE ÉRTS /ÉRTSETEK/ FÉLRE!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    A „fedőnév” témában nem Reád és más korrekt, diplomatikus és „Vitaképes” hozzászólókra céloztam, nem is lenne rá okom illetve semmi közöm nincs hozzá ilyen tekintetben sem!
    A hozzászólósom „második fordulata” egyértelműsíti szerintem, hogy mi és miért kívánkozott ki belőlem.
    Én azt akartam kihozni, hogy „fedőnéven” senki ne bujkáljon és acsarkodjon és ne személyeskedjen vagy nácizmust stb. hozzon fel ami ráadásul nem is a témákhoz tartozik és mégis ide lyukadnak ki. Nem Reád és más korrekt olvasókra értettem!!!!!!!!!!!

    És még mindég felteszem Geyzának és a többi náci stb. motivációjú hozzászólóknak a kérdést!
    Akár fedőnévvel is. Miért nem válaszolnak kvázi saját magukban is elgondolkodtató kérdéseimre??!!

    ** Miért ne tarthatnád magadat és családodat Kanadainak**
    Az, hogy ki miért „telepedett” le Kanadában az saját egyéni döntés. Ez lehet családi, érzelmi vagy bármi, ha ott érzem jó magam. Az meg teljesen természetes, hogy ahol élek, letelepedtem stb. azt is hazámnak tekintem, sőt..! Egy azonban nagyon szörnyű és nem akarom már megint feltépni a sebeket. Akik ötvenhat vagy más hasonló okokból kényszerültek „megválni” Magyarországtól témában annyit tudok mondani, hogy: Tisztelet a befogadó országnak és azoknak akik tisztességgel be tudtak illeszkedni az ottani közösségbe és társadalomba illetve békében, nyugalomban tudnak élni családjukkal.

    Ez nem keverendő és hasonlítható össze a mostani ” világot
    rezgető” migráns problémával. Ha jó hallottam a mai korai magyar híreket, már Kanadában is kavarják a „trotilt” a muszlinok. Nem bántom őket, de ők sem bántsanak minket. Semmi okot nem adtunk rá, hogy ezt tegyék velünk.
    Hülye példa, de valahogy ki kell adni magamból. Egészen biztosan az 56-os emigráció során a menekülő emberek nem „Matuska Szilveszter” hamuba-sült robbanásveszélyes pogácsáival kényszerültek útnak indulni.
    Magam részéről a helyzet „fonákos”. Többnyire itt élek Magyarországon. Hazámnak tekintem, mivel szülőföldem is.
    Van azonban másik ország, amit családom miatt és ettől elvonatkoztathatóan is hazámnak tekintek. Ezen túlmenően a világ minden békés szándékú emberét kvázi „Honfitársamnak” tekintem, mivel a Földön születtünk.

    PPP

  • Parács Péter Pál

    ***”Figyelő****

    Az, hogy új tag lehetek-e ebben a Lapban rajtam nem múlik.
    Nem tudom, hogy ez mivel járna, mit kell tennem érte.
    Engem érdekelnek a világ eseményei, emberek véleményei minden témában, amihez hozzá tudok szólni. Általában megbízható forrásokra, néha lüke logikámra vagy saját érzéseimre alapozva szólok hozzá.
    Információim nem csak Magyarországról származnak és nem csak a Kanadai Magyar Hírlappal osztom meg. Azt sem tudom, hogyan „keveredtem” össze ezen Lappal. Nem bánom, sőt lehet együttműködést tudok kezdeményezni más külföldi lapokkal is.

    Egyébként már megint a fő témán kívül vagyunk. Ezért kellene valamit kitalálni, hogy ha egymáshoz akarunk szólni, akkor legyen külön lehetőség és így nem „keveredünk bele személyeskedésekkel a fő témát zavarva.

    *** AZ ÍGÉRT CIKKEM EGYIK FŐ TÉMÁJA EGYÉBKÉNT A ZSIDÓ KÉRDÉST IS TAGLALJA:
    – Nehéz összefoglalni, ezért kések vele. Lehet sokaknak nem fog tetszeni vagy meg sem fog jelenni.
    Az I. világháborútól kell kiindulni, hogy eljussunk 56-ig. Három meghatározó személy körül igen sok „hírességek” forogtak akár bábként is.
    De Horthy-Szálasi-Rákosi a meghatározóak.
    – A magyarországi zsidóság szörnyűségeiben egyértelműen és saját téziseiben is Szálasinak volt oroszlán része és nem a magyar népnek.
    – Az 1956-os események pedig nem a rendszer ellen, hanem Rákosi pöffeszkedő, állampolgárokkal pereskedő, padlássöprő kultusz-politikájából adódóan személye ellen indult. Hasonló személyi diktatúrát képviselő Sztálin halála után azonban Rákosi „munkássága” már nem tettszett Moszkvának sem. De már késő volt. Az 56-os események megítélésében kulcsszerep Maléter Pál tettei is.
    Ezen cikk részleteiben hosszú lesz, ezért is kések vele.
    Addig a Három kormányzó- és Maléterről szedjétek össze Ti is amit tudtok.
    IZRAEL TÉMÁHOZ PEDIG SZÁLASI FERENC IGEN MEGHATÁROZÓ!!!!

    Sziasztok
    Üdv.

    PPP

  • gyuri10
    2016 augusztus 9
    3:59 du.

    Ami kimaradt, hogy a Külvárosi éjt se tanultuk, mert a proletárlíra nem volt menő akkoriban. A rendszerváltás után a Medáliák és a Születésnapomra, azaz az avantgárd és az életrajzi ihletésű verseit szerették József Attilának az irodalomtanárok.

    Hogy most mi a helyzet nem tudom, a fideszes irodalomkönyvet szívesen megnézném, de hónapok óta elérhetetlen a Köznevelési portál. Amit eu-s százmilliókból indítottak nyilván, amit tankönyvfejlesztésre kaptak …

    Ahhoz nem kell nácikat ismerni, hogy az ember fölismerjen zsidó motívumokat egy versben. A zsidóság csak a kommunisták szerint tabu téma. Ady Endrét meg nem utálja senki, csak éppen a mai korban nem istenítjük. Az kommunista szokás volt, hogy a vallás helyett az élcsapat istenítését erőszakolták rá az emberekre, amit legjobban ezek a nagy költők helytelenítettek volna, ha megérik azt a kort …

  • Érdekes lesz ez a cikke, feltétlenűl!
    A zsidó űldőzásre még jól emlékszem.Arra is, hogy sok magyar probált menteni őket.Ahogy már írtam, pl, Anyám is!
    Számomra, mind a magyar nácizmusban, mind a bolsi uralomban, a nép alja szerepelt legjobban. Már írtam valahol, főleg a házmesterek voltak ebben nagyok!
    Persze, abba a hibába én is belesesm, hogy probálom a magyar nép becsületét mentegetni.
    Élettapasztalatom az, hogy minden nációban van olyan réteg akit könnyen lehet aljas eszmékre felbujtatni.

    Aztán volt egy réteg a bolsi uralom alat, amiből a bosszú áradt, köztük volt Rákosi is!
    Szerény véleményem szerint, Sztálin viszont hitt az „eszmében”! A probléma az volt vele, hogy megalomániás volt és üldőzési mániában szenvedett! Mindenki ellenség volt aki élt a közelében.
    Sajnos igen sok áldozata volt a 20.században, Európának KÉT abnormális ember uralmának, Hitlernek és Sztálinnak.

  • Kedves Figyelo!

    Abban egyetertunk, hogy Sztalin megalomanias volt. Az uldozesi maniaban mar nem vagyok biztos, vegulis „elvtarsakkal” volt korbeveve, jogosan tarthatott attol, hogy egy bolsi barom ki fogja nyirni.

    Viszont abban biztos vagyok, hogy Sztalint annyira erdekelte a cocjalizmus mint engem, vagy teged.
    Ha kicsit jobban megfigyeled mit csinalt – nem azt amit mondott – lathatod, hogy o volt a komcsik legnagyobb oroszorszagi gyilkosa. A car atyuska csak jelenteni tudott volna neki ebben az ugyben.
    Viszont megmentette Ororszorszag nagyhatalmi helyzetet ugy-ahogy, tehat valamikor majd par szaz ev mulva ot Nagy Jozsi Bacsi neven fogjak hivni a minden oroszok tortenelemkonyveben.

  • Parács Péter Pál

    ****Figyelő*****

    Megírtam a cikket, elküldtem az editor@hungarianfreepress.
    com-ra. Remélem jó a cím.
    Most, hogy olvasom a hozzászólásodat kitérhettem volna a bolsik témára is. Én annyit tudok röviden, hogy az igazi bolsi, aki nem élt vissza némely kiváltságaival inkább barátságos, segítőkész volt.

    Úgy, ahogy Te írtad! Mindenhol van vagy „kinevelnek” alja népséget. Mióta a világ világ, ez így volt, van és lesz.

    Hála Istenek manapság már eltudjuk magunkat határolni tőlük. Vagyis nem biztos. Lásd a növekvő terrorista akciókat, no meg ezt az Iszlám kérdést nem tudom hová tenni.

    Üdv.

    PPP

  • Figyelő
    2016 augusztus 11
    11:45 de.

    Azok a hivatalnokok, akik éppen lakbért fizettek, és nem hagyhatták ott a munkájukat, mitől ALJA NÉP?? Súlyos tévedésekben leledzel te a náci kollaboránsokkal kapcsolatban mint gyuriék, csak te a másik végleten!

    Értelmes, tanult, iskolázott emberekről beszélünk, akik kijelölték a nagyobb városok területén a gettót, majd átadták „X.Y. zsidó lakost Németországba munkára”. Nem voltak szadista állatok, de csavarok voltak egy gépezetben, ezt kár tagadni. A történészek szerint mindenki náci kollaboráns, aki valamilyen módon részt vett a náci gépezetben, mégha nem is vallott a magánéletében náci eszméket.

  • hazai lámpa,
    sok mondatod sántit,mert az előtte vagy utána jövő seggbe rúgja.

  • charlie,
    kicsit késve,de törve nem.A 2016 juli.29 5:58-kor ide követett beírásodra.Semmiféle mazsihiszes vagy egyéb zsidó vezetés ne legyen sehol Izrael államán kívül.Tudod az én nézetem néha hasonló a tiedhez csak fordított előjellel.Magyarországon különösen elegünk volt egy ilyen hulladékzsidó szegedi csanádból vagy a kurvai hisztínából.Sajnos az egész világon ha egy zsidó eredetből származó magas állásba kerül ellenbizonyítékként a zsidó nép smádoltjaivá válnak.A gójok szemében akkor válnak zsidóvá,ha Isten ne adja,bármiben Izraelt nem marasztalják el.Természetesen a keresztyéni megbocsájtás nevében az egész zsidóság bűnévé válik.

  • György Molnár: „Izraelbe a megalakulása óta 10 millió bevándorló érkezett, közöttük biztos több mint 1 millió muszlim……” ???
    Elszaladt veled egy kicsit a ló??
    Izraelben jelenleg 8 és fél millió ember él, ezeknek már 75%-a bennszülött, azaz, NEM bevándorló. Rajtuk kívül még kb 300 ezer izraeli állampolgár él külföldön, ezek egy része is már Izraelben született. Azaz, ha mindent összeszámítsz, akkor sem jön ki 10 millió bevándorló, és az 1 millió muszlim bevándorló is ugyanilyen „hiteles”. Már több éve nagyjából állandó a bevándorlók száma: rossz években tízezer, jobbakban 25 ezer az éves számuk. Ha ez így marad, akkor a következő 40 év alatt talán újabb 1 millió bevándorló tér haza. Az újszülöttek száma mínusz az elhúnytak száma viszont kb 150 ezer évente, azaz, 7 év alatt egy millióval fogunk gyarapodni.
    Aki számokat ír le, nézzen utána előbb.

  • Kedves gzeevi,
    amit leírsz azt hiszem tökéletesen fedi a valóságot.Az egyetlen amit nem értek:Ki az a György Molnár?

  • hazai lámpa,
    az átlag és vezető magyaroknak halvány lila gőzük sem volt,hogy mi a”nácieszme”.Az egyetlen eszme ami vezérelte a szittyákat a zsidó gyűlölet és annak”természetes”velejárói:A szabadrablás,a szabaddá váló gyilkolás,pogromok,bevagonírozás még akkor is amikor a németek már kérték az „elégetni való áruk”szállításának lassítását,mert a krematóriumok már túl vannak terhelve.Ezek a „gépezetcsavarok”hűek maradtak a sokszáz éves turultradicióhoz. Csak már tovább fejlesztett módszerekkel.
    Izraelnek és Ilán Mornak közös a bűnük.Szóba álltak és állnak a gyilkosaink utódaival.Dehát…minden elmúlik egyszer.A Trianon zokogás és az antiszemitizmus kivételével.

  • Kedves hazai lámpa!
    Nem tudom hol olvastad az információidat, de nem egészen így volt.
    Én nem tagadom, hogy voltak a magyar „intelligenciában” német pártiak, de az alja nép volt az aki végre hajtotta a német követelményeket.
    Ezt ismertem meg abban az időben, és ugyanez volt a tapasztalatom a bolsi időben is!
    A lecsúszott, vagy félresikerült karrierű ember volt mindkét időben az aktív cselekvő!
    Valahol akart érvényesülni és eredményt látni.
    Természetesen, volt és van mindig egyszerűen rosszindulatú ember is.

  • Parács Péter Pál

    2016 augusztus 11
    10:33 du.
    Kedves PPP.!
    Lehet, hogy elfogult vagyok, mert én valóban megszenvedtem a bolsi kort, de nem emlékszem ”
    barátságos, kedves bolsikra”

    Arra emlékszem csupán, hogy volt szovjet katona, mikor elfoglalta a házunkat, hozott levest béna nővéremnek. Mert igen jószívű volt némelyik és nem volt ennivalónk!
    De a későbbiekben, mikor a magyarok kerültek kormányba , nem tűntek annak.

  • Parács Péter Pál

    2016 augusztus 11
    7:01 de.
    Bocsi, csak most olvastam újra el ezt az írásod.
    Sajnos Szálasiról, nem sok új információt tudok írni. Kis lány voltam még akkor, de arra emlékszem, hogy a zsidó űldőzés az ő ideje alatt vált igazán aktivá Budapesten is ! A nyilas karszalagosokat többet láttunk.
    Talán a Wikipédiában komplett információt kapsz róla.
    Ami meg a másik témát illeti, az I.Világháború után a 19.-ben, nem szabad kihagyni Kun Béla szerepét, aki behozta a szovjet és német mozgalmat, a kommunizmus eszméjét. Kun Béla rengeteg embert akasztatott fel Magyarországon anno, akik kommunizmus ellenesek voltak. Nekem egyszer valaki elküldte a névsort és a foglalkozásukat ezeknek az áldozatoknak, több ezren voltak : papok, tanítók, falusi jegyzők stb.

  • Parács Péter Pál

    Szerintem olyan, mint szovjet ember soha nem volt kormányban
    Magyarországon.
    A katonaságra pedig a mai napig más törvények vonatkoznak, mint a civilekre.
    Háborús időszakban pedig az adott helyzet dönt.
    Másrészt és a mai napig úgy tudom, hogy a szovjeteket támadták meg.
    A szovjet katona közvetlenül nem bántott civileket, főleg időseket és gyerekeket.

    PPP

  • Parács Péter Pál

    ***Figyelő***

    Amit írtál az nem csupán Wikipédia, hanem tény.
    Horthy történetére konkrétumokkal visszatekintve elemezni kellene azt a puccsot, mellyel Szálasi átvette a kormányzóságot. A nyilaskeresztes náci pecsétet Szálasi tette rá Magyarországra.
    Kun Béla pedig érdekes kérdés, hogy „egyszerre” német és szovjet mozgalommal „szimpatizált”.
    Ezt nevezik szerintem hinta-palinta áll komcsinak vagy áll
    náci pártinak. Azaz minden áron, csak a hatalom. S, ha ez így volt, ez aljasság volt.

    PPP