Örkény Kerti vigasságok

2016 szeptember 11 8:45 de. Örkény Kerti vigasságok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A most már hagyományosnak számító Örkény Kert az Örkény Szinház évadnyitó ünnepélye. Ebben a szinház teljes személyzete részt vesz és hatalmas tömeg gyűlik össze minden nyáron, a szinház elött, a Madách átjáróban, amelyet ilyenkor valóságos kertté alakítanak át, fűvel, nyugágyakkal, kerti székekkel, mintha az egész esemény valóban a kertben zajlana. Az időpont mindig augusztus vége, szeptember eleje táján van, hogy az új szinházi évadot bevezesse és ahhoz a közönségben kedvet csináljon. Ez az esemény évről évre egyre nagyobb érdeklődés mellett megy végbe, ebben az évben már két szinpadot is beállítottak. A közönség imádta, méghozzá jogosan.

Az este befejező aktusa az Esztrád Műsor volt, amelyben minden résztvevő előadhatta a magaáltal kiválasztott számot . De azért voltak jócskán kollektiv darabok is, mint ez a bámulatos a capella darab.

Érdekes volt ahogy a fiatalabb tagjai a szinháznak elénekelték, vagy inkább rap formába törték a következő évad teljes műsorát. A két-három ezer főnyi közönségnek ez nagyon tetszett.

A műsor vége felé került sor az alábbi nagytermészetü, stílusos előadásra Kerekes Viktóriával.

Az elmúlt hat-nyolc évben az Örkény Szinház igen tekintélyes helyet szerzett magának a budapesti szinházak között. Ha a ”legjobb” cím talán nem is lenne helyénvaló, hiszen a budapesti szinházak hallatlanul szinvonalasak. Többen közűlük káprázatos előadásokat tartanak, melyekre néha három-négy hónapra előre sem lehet jegyet kapni. Minden esetre, az Örkény igen megbecsült és nagyon szeretett szinház, amelyben nem is oly régen még pótszékesek voltak az előadások. Mostanra azonban, amint hallom, a szinház közönsége megfogyatkozott. Talán sokan eltávoztak külföldre, vagy máshova, de bizony a látogatók száma mintha csökkenne. Vagy talán az anyagi helyzetük romlott meg annyira, hogy a szinházat kevésbé tudják megengedni maguknak? Bármint legyen is, annak ellenére, ha van miért, mint amilyen ez az Örkény Kert is volt, a szinház barátai ezerszámra jönnek el.

Kerekes Sándor

Comments are closed