Hajóval az Adrián…egy nap a Telašćica öbölben

2016 szeptember 24 4:20 du.6 hozzászólás

Lassan véget ér a nyár a nyaralások ideje. Ha valaki mégis úti célul most választja a csodás Adriát, egy felejthetetlen hajókirándulást ajánlok.

Telašćica a szépséges öböl.

Zadarból indultunk, és három órás hajókázás után elértük a meseszép Telašćica öbölt. Három órát kaptunk, hogy megnézzük a Natúrpark nevezetességeit.

A Telascica Nemzeti Park az Adriai tenger kellős közepén, a Dugi sziget déli végén fekszik. A hivatalos neve Telacsisa Natúrpark, azonban a köznyelv Telascica Nemzeti Park-ként hívja. A Telascica-öböl 8 kilométer hosszan nyúlik be a Dugi sziget déli oldalába. 70 kilométernyi tengerpart és 25 öböl teszi változatosság a gigászi méterű Telascica-öblöt. Az öbölben hat kis szigetecske, míg az öböl délkeleti részén 13 további sziget található. A Natúrpark teljes területe 70 km2 melyből, 26 km2-t fed le a Dugi sziget. A fennmaradó 44 km2 a tengerre és a környező szigetvilágra terjed ki. 1988-tól védett terület. A Telascica-öböl egy különleges geológiai jelenség. A Park délnyugati részét sziklás domborzat és buja növényvilág jellemzi, míg a szemközti lankás, dombos félsziget kopár. Itt csak a szőlő és az olíva él meg. A Natúrpark területét gazdag növény és állatvilág jellemzi. Elég gyakran fel lehet fedezni itt fokozottan veszélyeztetett állatokat is, mint a vándorsólyom, delfin vagy a vörös korall. Több mint 2500 órát süt itt a nap egy évben. A januári átlaghőmérséklet 7 fok felett van. Télen a tenger hőmérséklete 13 C míg, nyáron 23. Ritka jelenség erre a hó. A Telascica-öböl az Adria legvédettebb kikötője.(…)”

A Natúrpark egyik látványossága a Mir nevű sós tó. Mi ezt jártuk körbe. Átmérője mintegy 2 és fél kilométer. A sétánk során egy kőparkba botlottunk. Ezt a különleges karsztképződményt sehol nem említik, de feltétlenül ajánlom, hogy mindenki nézze meg, aki arra jár!

” A Természeti Park harmadik legkiemelkedőbb híressége a “Mir” nevű sóstó, melynek vize gyógyhatású. A tavat a természeti park dél-nyugati felében találjuk, egy keskeny földnyelven a Telašćica-öböl és a nyílt tenger között. A legutolsó jégkorszak után a tenger szintje 120 méterre emelkedett, így elérte a karszt-fennsíkot, melyet azután keresztül-kasul szabdalt. Ennek a nyomai mind a mai napig megfigyelhetőek, leginkább az északi oldalon. A tó hossza körülbelül 900 méter, a szélessége pedig 300. A tó legmélyebb pontján a víz mélysége eléri a 6 métert. A tó vizének sótartalma magas, amely a párolgási folyamatnak tudható be, illetve annak, hogy a tavat földalatti csatornák kötik össze a tengerrel, így a tengervíz folyamatosan táplálja a tó vizét. Viharok idején a tó dél-keleti partján a tengervíz időnként át-átcsap a tómeder káváján. A tómeder alját agyagréteg borítja illetve a dél-keleti oldalon gyógyhatású iszap. Köszönhetően az alacsony vízmélységnek a tó vize általában melegebb mint a tenger vize (33 fok nyáron, 5 fok télen).”

(forrás:net)

Fotók: Gergely Bea

img_1461-szerkesztve

img_1464-szerkesztve

img_1473-szerkesztve

img_1475-szerkesztve

img_1504

img_1503-szerkesztve

img_1480

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6 hozzászólás

  • Köszi a képeket és a leírást!
    Bizony, kicsit irigykedem is.

  • Évtizedek óta nyaranként, ha rövid időre is, de magam is a csodába illő Adria vendége vagyok. Általában én is a Zadar-Biográd körzetébe eső 2-3-ezer szigetet számláló Kornáti Nemzeti Park közelében…
    A cikkhez és annak szépséges fotó illusztrációihoz csak a kőrakásokról mondanék, fűznék néhány szó kiegészítést.
    Az több-ezres számú szigetvilág tagjait, azok felületét kő kerítések hálózata borítja. Ezeket részben a szükség, másrészt a sajátos állattartás “alakította” ki évezredeken(!) keresztül. Szükségként említeném meg itt az igen-szűkös termőföld, illetve sovány legelők mai szóhasználattal ösztönös, s mégis “őkológiai” védelmét, amikor a tulajdonos, birtokos, vagy annak pásztora az adott birtokot a kövek folyamatos eltávolításával szabadította meg annak terhétől, így téve szabaddá maréknyi füves legelőket. Ti.a birka legeltetés ápolja a “pázsitot”. Ennek során a köveket mindig valamilyen rend szerint dobták félre, vagy pakolták fel megfelelő falak formájában, amelyekből évezredek során egész rendszerek és labirintusok alakultak ki a birtokviszonyoknak megfelelően így, kőből épült legelő határokkal, mezsgyékkel. Hozzátéve, hogy épp a fenti kő-gazdálkodás miatt az ilyen birtok közepe többségében (a széleihez képest) mindg mélyebben fekszik, hisz “fogy”…
    Sok szigetre messziről tekintve, az emberi tevékenység e rácsozatos raszterével teljesen beborított képet mutat, de más kisebbek viszont ennek hiányában csak egy-két négyszög parcellával dicsekedhetnek a külvilágnak, mint afféle különálló ablakokkal. A kisebb nagyobb falakkal elválasztott, többnyire legeltető négyszögek hálózatát utak szabdalják, illetve választják el egymástól és vezetnek le a sziget, vagy szigetecske kikötésre alakalmas öblébe, akár egy labirintus…
    Tehát az emeberi tevékenység, a tudatos gazdálkodás a legelők védelmén kívül, a legeltetéses gazdálkodásnak ezt sajátos módját alakította ki úgy, hogy a birtokosok, vagy fogadott pásztoraik, jobbágyaik kora-tavasszal hajóval kivitték a birkanyájakat adott szigeten birtokolt legelő rekeszeikbe, ahol azok egész nyáron kint legeltek, sokszor őrzés nélkül is… Csak fejni, vagy/és itatni mentek, eveztek oda a jószághoz…
    Más helyeken, nagyobb szigeteken a pásztorok az Ariára eme jellemző szintén a helyi kőből “rakott” kis (inkább pici) hevenyészett kőkunyhókban húzták meg magukat egy-egy nyáron át, mely dalmát pásztorkunyhók makettjai, mint a népi építészet jellemző fajtája, emléktárgyként funkcionálnak – túristák számára. 🙂

  • Ps.

    Míg a birka ápolja, ezzel szemben a kecske kilegeli, tehát nem ápolja, “de tönkreteszi” a legelőt.
    Birka legeltetéssel füves repülőtereket, is ápolnak…

    .

  • Köszönöm szépen a kiegészítést. Én is megteszem:
    Sok apró szigeten ma már csak szamarakat tartanak…, Pl. Tribunj kis halászfalujával szemben van egy kis sziget, ahol már csak szamarak élnek. Régen a szamár nagy jelentőséggel bírt, hiszen mindent szamárháton szállítottak. Mára látványosság a szamár,de minden évben szamárversenyt tartanak,kinek a “szamara ügyesebb,gyorsabb”. A verseny napját aztán nagy mulatozással zárják.
    Ezért látni sok városka főterén a szamarak “tiszteletére” állított szobrot.

  • Kedves Trixi!

    Na persze, mert a birkanyájakat hosszú idők óta, már hagyományosan sok helyűtt szamárral vezettetik.

    *

    [ Nem bírom megállni, de ez némileg az emberi társadalomra is enged következtetni. A mai “konzervatív” Magyorzág megaztán már vezet e hagyományban, élén a legnagyobb szamárral… 😀 ]

    .

  • Trixi és Fortínbras!

    Még egy kis adalék tőlem is, ha megengeditek:

    És akkor a . t ö b b i . k é p e n . ott van még a mediterraneumot olyannyira reprenzentáló – ez éghajlat alatt mindenűtt elterjedt – aleppóifenyő, valamint a sziklák közt is burjánzó, az örök életet hirdető, szintén fűszeres illatokat árasztó mediterrán “ősgyep”. E szívet lelket melengető vidék nem véletlen, hogy az európai kultúra legselymesebb bölcsője, még akkor is, ha sok közte a szúrós folyondár is…

    Viszont a képekről kimarad az a szimfonikusokat is megszégyenítő, miriád zenészt számláló kabóca zenekar, amely egy láthatatlan karmester intésére időnként egyszerre lassítja, majd gyorsítja a teljes összhangzat hullámzó tempóját. Senki sem tudja, hogy mi befojásolja e különböző ritmusváltásokat náluk. Annyi azonban bizonyos, hogy amikor egy-egy sirály sötét árnyéka elhúz a fenyők lombjain, akkor egy pillanatra mindannyian egyszerre hagyják abba ezt a közös zeneélvezetet, hogy aztán majd újra együttesen zendítsenek rá, a világ felé hirdetve az élet örömét…

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.