Innen indult Pest

2016 október 6 12:18 du.74 hozzászólás

A Turizmus Világnapján nyitotta meg ismét a kapuit Pest városának legrégibb épülete, így a főváros legújabb turisztikai látványosságává vált. A páratlan építészeti és kulturális örökséggel büszkélkedő Belvárosi Plébániatemplom több mint két éves rekonstrukciót követően újból látogatható és a nyitás után tudatosan törekszik a helyszínben rejlő turisztikai adottságok kihasználására.

belv-1

A Március 15. téren található Belvárosi Plébániatemplom rekonstrukciója a templom régészeti feltárását követően 2014 júliusában kezdődött meg és nem várt eredményeket hozott. A leletekből megállapítható, hogy ahol a jelenlegi templom áll, ott egykor az úgy nevezett Contra-Aquincum területe volt. A régészeti feltárások legjelentősebb lelet együttese a római kori, amely alapján kiderült, hogy feltételezhetően a 200-as évektől egészen a 700-as évek közepéig római helyőrségi tábor volt ezen a területen és itt volt a kiindulópontja a későbbi Pest városának. A plébánia számára a legfontosabb a román kori bazilika fölfedezése és föltárása, amelynek alapfalai jó állapotban kerültek elő. A régészeti munka befejezését követően a templom padozatának helyreállításakor gondoskodtak arról, hogy ez a páratlan érték látható maradjon, ezért a padló egy részét vastag üveglappal helyettesítették.

belv-2

A templom, melynek egyik érdekessége, hogy sohasem volt az egyházé, mindig a város tulajdonában állt – és ez ma is így van – nem szűkölködik értékekben. I. István idejében a Duna túloldalán lévő területet Kis Pestnek hívták és ott volt egy kicsi kápolna. Szent Gellért meggyilkolásakor a testét először oda menekítették, de éjjel áthozták ide, a főtemplomba. Itt volt a nyughelye 1053-ig, amikor is I. András király engedélyezte, hogy Csanádra visszavigyék. Ma a testet Olaszországban, Murano egyik templomának oltára alatt őrzik, de a Belvárosi templom számára egy ereklyét, a szent sarokcsontját a velencei pátriárka, értékes muranoi üveg ereklyetartóban, 2002-ben visszaadott. A látogatók megtekinthetik a templom főhajójában.

belv-3

Vele szemben látható a Molnár C. Pál által festett szárnyas oltár, mely a Nagyboldogasszonyt ábrázolja. Az eredeti majolika oltár a II. világháború alatt összetört. Fölötte a kereszt szintén Molnár C. Pál alkotása. Bár erősen hasonló ahhoz, amit Assisi Szent Ferenc is használt, a ferencesekkel nem áll kapcsolatban. A mellékoltárok, a keresztelő kápolna megtekintésekor szembetűnő, ahogy a templomban a művészetek szinte ünnepeltek. Mindegyik művészet. Nemcsak az építészet, szobrászat, festészet, hanem hasonló módon ünnepel a textilművészet is. Ez utóbbi művészeti ág egyik remeklése a kiállított gyönyörű vecsernye palást melyről viták folynak. A kutatók vizsgálják, mert lehetséges, hogy Ferenc József császár eskütételekor hordta a papság. Tudjuk ugyanis, hogy plébánia területén két alkalommal választottak királyt: 1308-ban Károly Róbertet, 1490-ben pedig II. Ulászlót. 1867. június 8-án a templom előtti téren épített koronázási dombon tett esküt az ország megvédelmezésére Ferenc József. Innen ered az Eskü tér elnevezés is.

belv-4

A helyreállított templomnak három fő tere van. Az első maga a szakrális tér. A második a feltárt és látogathatóvá tett altemplom, a harmadik pedig a templomon kívül található; a Szent Kinga és Szent Hedvig által vigyázott rózsakert. A templom gazdag múltja lehetőséget ad arra, hogy a magyar történelem eseményeit az építészeti stílusokat, térben és időben egy helyen mutathassunk be akár a magyar, akár a külföldi turisták számára. A feltárás eredményeképpen tizennégy építéstörténeti korszakot lehet bemutatni egy épületen belül. Az altemplom és kripta a közösségi programok számára szolgál majd helyszínül, mert amikor az Erzsébet-hidat építették 1897-ben, lebontották a templom kétemeletes plébániaházát. Gyönyörű épület volt, a szalonjában Liszt Ferenc 100-200 embernek adott többször is koncertet és a földszintjén volt az első pesti Tűzoltóság!

belv-5

Az 1200-as években emelt román bazilika alapfalai között fekvő altemplomot úgy újították fel, hogy abban az Árpád-korig visszamenően bemutathatóak a különböző építészeti rétegek – mondta el a Turizmus Világnapján rendezett bejáráson dr. Osztie Zoltán főplébános. Nagyon jól látszik a másodlagosan beépített kövek sora, hiszen az évszázadok viharában többször is megrongálódott a templom, de mindig újjáépítették. Néhány színes freskótöredék a mai napig megmaradt és a restaurálás után jól látható lesz. A terület egységes, szép terazzo padlót kap majd és ide kerülnek a kiállítási vitrinek is. Bennük a feltáráskor előkerült kincseket, részben pedig az egyházközség meglévő értékeit mutatják be. Már áll az altemplomban az úgynevezett „szembemiséző” oltár, melynek felépítésében a főplébános saját kezűleg is részt vett. Budapest lesz a színtere 2020-ban az Eucharisztikus Kongresszusnak és abban a templomra is fontos feladat hárul.

belv-6

Nyitott kapuk és nyitott szívek várnak itt mindenkit – hangsúlyozta Baán Teodóra, a Budapesti Nyári Fesztivál igazgatója a templom bemutatásakor. A turizmus mindenkié – mondta. A kisgyermekes családoktól egészen az időskorúakig. A látogatható helyek közé pedig a szakrális helyszínek is beletartoznak. Ebben a templomban korábban is tartottak már hangversenyeket. A templom orgonája a teljes felújítás után – várhatóan – 2016 decemberében kerül vissza a karzatra. Ekkortól orgonakoncerteket is rendszeresen hallhatnak majd a látogatók. Az épület több éves felújítási munkáit vállalkozások is támogatták. Az egyik, a Silverline Cruises Kft. – melynek hajói esténként zenés vacsorával egybekötött utakra viszik a turistákat a Dunán – programjába iktatja a templom megtekintését is. A Belvárosi Plébániatemplom – a misék idejének kivételével – belépődíj ellenében lesz látogatható, minden nap 9-től 18 óráig, vasárnap este tízig.

belv-7

74 hozzászólás

  • Köszönjük szépen a beszámolót, amiről nem tudott sok külföldön élő magyar!

  • Nem szívesen mondom, de a szép felszín mögött ez is a kultúrharc része.

    Ugyanis negyven évig azt tanították a kommunisták, hogy a reformáció előtt a katolikus egyház kizsákmányolta az országot, és nem teremtett semmit. Ma meg rohamtempóban tárják föl a régészek a törökdúlás előtti templomokat, kolostorokat, művészeti értékeket. Most majd negyven évig kell hallgatnunk, hogy a kálvinisták meg a török hogyan tette tönkre ezeket a szép emlékeket, amit most föltártak?

    Egyébként a román kori műemlékek nagyon szépek, és a puritánságuk sokkal jobban tetszik, mint a csilivili neobarokk templombelsők. A gótikusoknál gyönyörűek az oltárképek és freskók.

  • Hazai L.! Nem szép dolog ráfogni a kommunistákra vagy bárkire -, ha Te nem tanultál. Mert tanították. Már az általánosban is, aztán a gimnáziumban. Nem istenhitet sulykoltak – hanem azt, hogy mi volt a szerepe a kereszténységnek a rabszolgatartó társadalom lerombolásában, és a feudalizmus kialakításában. Miért kellett saját egyházat alapítania Nagy-Britannia királyának. Sőt, azt is, hogy miért következett be a reformáció, amelynek során a nemzetek kialakultak. (Kálvin, Luther, Huszt).
    Mellesleg: évtizedekig néztük ennek a templomnak az egyik csonka tornyát (nem tudom, azt mikor építették vissza, de még ’89 előtt). A másikat lerombolta egy bomba, még a második világégésben.

  • találom, tiszta komcsi dumát oszt még mindig! Nem vette észre, hogy fordult a világ?
    Hazai Lámpának igaza van, különben a vallásüldözés megszűnt a rendszerváltás óta.

  • hazai lámpa, a kereszténység elfogadása után került Magyarország a nyugati országok közé.
    A kereszténységben tanultak meg az emberek olvasni, a papok voltak az első tanárok.
    A római művészeti kincsek többsége vallás eredetű, de a többi országé is.
    A királyok fizették régen a művészeket, de rendelésik főleg vallás eredetűek voltak.

  • hazai lámpa, a kereszténység elfogadása után került Magyarország a nyugati országok közé.
    A kereszténységben tanultak meg az emberek olvasni, a papok voltak az első tanárok.
    A római művészeti kincsek többsége vallás eredetű, de a többi országé is.
    A királyok fizették régen a művészeket, de rendelésik főleg vallás eredetűek voltak.
    Pl. a Pieta, Mózes stb.

  • Figyelo
    bla-bla-bla……………a keresztenyseg elott mar tudtak irni mindazok akik egy egy yeshiva-ban tanultak.a karpatmedenceben is a mai Esztergom es Nyiregyhaza kornyeki zsidok lakta kisvarosokban

  • Magyarországon az „embereket” nem a papok – csak ők is – tanították meg olvasni. Magyarul olvasni meg csak 1868-tól, az általános népiskolai oktatás keretében, ahol már nemcsak paptanárok működtek.
    A Magyar Királyság részeiben (önálló Magyarország csak 1920 óta van) 1844-ig nem a magyar, hanem a latin volt a hivatalos nyelv, az írásbeliség is főként latin nyelven zajlott – a törvények, hivatalos iratok nyelve a latin volt.
    A 18. sz. második felében jutottak el a felvilágosodás eszméi Magyarországra, ahol olyan nemzeti nagyságok, mint Kazinczy, Kölcsey, Berzsenyi a magyar nyelv megújítására, használhatóvá tételére tették fel életüket. (Figyelemre méltó, hogy akkor még késés nélkül jutott el a felvilágosodás Nyugat-Európából.) Magyarul írták műveiket, de pl. Kölcsey már nem érhette meg, hogy a Himnusz a nemzet hivatalos jelképe legyen. A verset Kölcsey 1823-ban írta, Erkel zenéje 1844-ben nyerte meg a pályázatot. Hivatalos nemzeti himnusszá 1903-ban nyilvánították, de a törvényjavaslatot a magyar király (I.Ferenc József) nem fogadta el, így az alkotmányba csak 1989-ben(!) került.
    Nem volt szükség az írásbeliségre: a hűbérest eligazította a hűbérura, illetve annak papja – mert a nemesség sem tudott írni-olvasni. (Az arisztokrácia a király hűbérese volt – gyakran rebellis hűbérese.)
    Kizárólag Figyelő kedvéért: nem 1945 előtt nem tudott az arisztokrácia írni-olvasni, hanem korábbi századokban. De később is gyakori volt, hogy magyar főnemes nem tudott magyarul írni-olvasni, hiszen ügyeit latinul intézte (intéztette), a királyi udvarban meg – tekintettel arra, hogy a Habsburg császár volt egyben a magyar király is – németül folyt a szó.

  • talalom
    2016 október 7
    10:07 de.

    A reformátorok szerintem igazából sz.rtak a szegény emberekre, és a ferencesek voltak Európa első igazi népművelői. A reformáció jelentőségét én inkább abban látom, hogy elfogadtatta a hitvitát, és kiszabadította az Egyházat a dogmákból. Az ellenreformáció, a jezsuiták azért tudtak olyan sikeresek lenni, mert a reformátorokkal való sok vitán megedződtek.

  • Figyelő
    2016 október 7
    10:55 de.

    A fönti templom bemutatója kihangsúlyozza, hogy hányféle kor épül itt egymásra. Jól megmutatja, hogy a román korban és a gótikában sokkal kisebb volt a fényűzés, mint a reneszánszban meg a barokkban. Konkrétan a reformációt (Luther föllépését) is az váltotta ki, hogy a pápa a búcsúcédulák bevételét a Szent Péter bazilikára akarta fordítani.

    Az igaz, hogy ma a legelterjedtebb irányzat a neobarokk, ahogy a fönti templom belseje is mutatja, és igazad van, hogy Rómában nagyon szép dolgokat hoztak létre. De arra is fölhívnám a figyelmet, hogy katolikus templomban is lehet egyszerűt csinálni, ami azért művészi is, és igény is van rá.

  • talalom
    2016 október 7
    12:19 du.

    A felvilágosodás előtt is voltak katolikus népiskolák. Eötvös József kora inkább azért fontos, mert kiterjesztették a tanulók körét, és iskolás műveltséget adtak az alsóbb néposztályok tagjainak is. Előtte inkább a paraszti vagy a városi kézműves létre készítették föl a tanulókat, kinek mi volt a társadalmi helyzete.

    Pukánszky Neveléstörténet

  • hazai lámpa, ebben egyetértek, vannak túl díszitett templomok valóban. Én, inkább annak a kornak tudom be, amikor épült! Volt eg kor, amiben minden épület nem csak egyházi cifra díszítéssel jött létre.

  • barlév és találom, tetszik vagy nem, ez a történelmi valóság, olvassanak utána, a papok kezdtek olvasni, az is igaz, hogy csak a Bibliát, később tanították a
    z embereket rá. Aztán a tudás elterjedt szépen.

  • találom, ezt is tudom, mi volt a Habsburgok korában, tud
    ja, én is jártam iskolába. A nemesek sem tudtak olvasni valóban, a pap tudott egyedül a faluban. Persze, ez az állapot abban a KORBAN, nem csak Magyarországon volt, hanem más európai országban is.

  • Kerekes Sandor

    Attól tartok, hogy egy kis téved;s lopódzott a máskülönben igen érdekes cikkbe.
    Az eskütételre a hatvannégy vármegye földmintáiból emelt dombot a Lánchíd tengelyében, a Széchenyi téren készítették el. Nem az Eskü téren. Arra négy rámpán lehettett fellovagolni, melyeket kőből faragott korlát szegélyezett. A dombot a kardvágások után hamarosan szétbontották. A korlát pedig felhesználást nyert a János Hegyi Kilátóban, ahol ma is mint korlát funkcionál.

  • barlev
    2016 október 7
    12:07 du.

    Attól, hogy a zsidóság körében régebbi az írásbeliség kezdete, még igen dicséretes, hogy a magyar király papokat hívott az országba ezer éve, akik a kódexeket, adományleveleket másolták a kolostorokban.

    Egyébként szóbeli szellemi kultúra előtte is volt a magyarságnál, csak azt sokkal nehezebb fönntartani évszázadokig, mint az írásbelit.

  • barlev
    2016 október 7
    12:07 du.

    „Figyelo
    bla-bla-bla……………a keresztenyseg elott mar tudtak irni mindazok akik egy egy yeshiva-ban tanultak.a karpatmedenceben is a mai Esztergom es Nyiregyhaza kornyeki zsidok lakta kisvarosokban”

    Sőt, Árpád meg anyanyelvi szinten beszélt óhéberül, mivelhogy a Levi törzs nagyfőnöke volt! Még a végén holt-tengeri tekercseket is fogtok legyártani, hogy valami Holt-Duna ágban rátalálhassatok, bizonyítandó, a Kárpát medence is jogos jussotok! Már a hat millió is elég abszurd, miért akarjátok fokozni a telhetetlenségetekből fakadó utálatot?

  • barlev
    2016 október 7
    12:07 du.
    Jut eszembe, van-e még vagy öt testvéred, mert egyedül nem lehetsz ilyen abnormális, hatan talán kitesztek egy nagyon buta gojt!

  • Kerekes Sandor
    2016 október 7
    4:27 du.

    Sokat foglalkoznak azzal a koronázással. „Valaki király akar lenni.” (Popper Péter)

  • Kedves Figyelő, kedves Lámpa!
    Leragadtatok az 50-es évek (Rákosi korabeli) általános iskolai tananyag szamárságainál.
    Nekem viszont van három darab 1000 oldalas, 5-6 cm vastag könyvem, amelyek a katolikus egyház történetét, valamint a Bibliát tartalmazzák, bőséges jegyzetekkel, amit még a „komcsik” adtak ki úgy a 70-es években. És akkor még nem számoltam a művészeti és épitészeti albumaimat, amelyek természetesen részletesen bemutatják a különféle vallások – többek között a kereszténység – eredményeit. Szintén a „komcsik” adták ki.

    Igaz, hasonló könyveim vannak a Koránról és számos muszlim ország művészetéről is (mit tesz isten, azt is még a komcsik adták ki). Sajna, az ilyen magamfajta elátkozott ateista nem csak a saját papjainak és vallásának a szűk, elfogult világába szorul bele, hanem az egész világban megpróbál körülnézni. Ti is megpróbálkozhatnátok ezzel, sohasem késő…

  • Figyelő
    2016 október 7
    10:55 de.

    „a kereszténység elfogadása után került Magyarország a nyugati országok közé…”

    Akkor most, kedves aktuális keresztényeink – Semjén Zsolt, és vidéke – vajon miért próbál minket kiszakítani a nyugati országok közül, és vajon te és a többi hívő miért támogatjátok ebben olyan nagy buzgalommal?

  • -„nagyon dicseretes hogy a magyar kiraly papokat hivatott”
    cask meg elotte tuzzel vaal kiirtottta a sajat fajtajat akik nm akartak beterni a kereszteny hitre……!
    holott onmaga is a regi hitben es Vajk neven jot vilagra Geza nagy ur es Sarolt asszony gyermekekent.ezt hamar felre lokte………..es g gyerekkori gyamolitojat bese-t is lefejeztette mert regolni mert estenkent.

    ——————————————————–
    ennyire nem osmk a sajat fajtatok tortenelmet…szegyen ratok.

  • Nagy Bela
    anyadat…………..es ott ahol en gondolom.
    hol irtam -/mutasd mar te nyamvadek buzerans??!!/-hogy a mienk zsidoke a karpatmedence?
    az viszont regeszeti leletekkel bizonyitott hogy a zsidok joval a magyeri torzsek verreckei-/986/-bevonulasa elott mar ott eltek a karpat medenceben.
    kituno pelda erre az esztergomi kotareeban lathato romai-zsiso legionaries sirko amin menorah van.
    amirol ndem tudsz miertt tagadod koromszakadtaig te majom nyilaspocs?

  • hazai lampa
    miert nehezebb fenntsartani a szobeli-t?
    nalunk zsidokknal addig amig Yehuda hanassi el nem kezdte leirni a Torah-t -/i.sz.elotti; 2600 evvel/-addig az is cask oralisan adodott tovabb majd 1200 even at aparol-fiura………….kozossegrol-kozossegre.
    a ma kozel 4700 eves iromany ugyanaz mint a korabbi szoban tovabbadott.

  • Almási Alma, én nem ismerem a mai magyar politikusokat, többször említettem már! Fogalmam sincs ki az akiről írsz.
    Tehát soha, sehol nem állítottam, hogy „támogatom”!

  • Kerekes Sándor:
    „Az eskütételre a hatvannégy vármegye földmintáiból emelt dombot a Lánchíd tengelyében, a Széchenyi téren készítették elj

    Tisztelt Kerekes Úr!

    Meg tudná adni a forrásmunkája adatait?

    Csak azért lennék rá kíváncsi, mert a Magyar Szentkorona Országai (1867től 1918-ig között ez volt a hivatalos elnevezés) nem 64, hanem 71 vármegyét foglaltak magukba + a Fiume magyar kormányzatu szabadkikötőt és kerületét.

    Vajon, a 8 horvát-szlavon vármegye és Fiume földmintáit miért hagyták volna ki a dombból? Viszont ha ezeket kihagyták, akkor csak 63 vármegye földmintáiból állt a domb.

    Nem értem, vagy valamit rosszul tudok.

  • Almási Alma:
    „Nekem viszont van három darab 1000 oldalas, 5-6 cm vastag könyvem, amelyek a katolikus egyház történetét, valamint a Bibliát tartalmazzák, bőséges jegyzetekkel, amit még a “komcsik” adtak ki úgy a 70-es években.”

    Nekem is megvan a Vanyó László szerkesztésében 1980-2009 között megjelent, húszkötetes Ókeresztény Írók c. sorozat néhány kötete. Az első 12 kötet 1980-1986 között látott napvilágot, ha nem is kifejezetten a „komcsiknál”, de a budapesti Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója kiadásában.
    Bár lehet, hogy némely, korábban magas munkakört betöltő, művelt jobboldali polgártársunk szemében ez a kiadó is „komcsi”, maga a könyvsorozat pedig esetleg komcsi-ateista propaganda-füzetnek minősül. 🙂

  • Almási Alma
    2016 október 8
    3:22 de.

    Személyeskedés a te érvelési hibád.

    Lehet, hogy a ráérő értelmiségiek tudtak venni ilyen kis példányszámú albumokat, jelzem eléggé támogatott áron a mai horrorárakhoz képest. De a Rákosi korabeli propaganda nem maradt hatástalan, a fősodor az volt, hogy a protestánsok jól tették, hogy fehérre meszelték a templomokat, mert a szegény nép verejtékéből készültek a freskók, szobrok stb. Sok katolikust eltávolítottak így a vallásától, ráadásképp ateistává is tették.

  • barlev
    2016 október 8
    5:45 de.

    Mózes meg szétverte az aranyborjút, és a próféták sokszor ostorozták a népet, amíg egyistenhitre tértetek.

    A pogánylázadások mögött hatalmi harcok voltak, ezért kellett leverni fegyverrel, nem azért mert a nép a sámánizmushoz ragaszkodott volna.

  • Amikor itt fent is hozsannákat zengünk, közben nem ejtünk szót a hat éve – már a fid-SS-es Tarló’ alatt – b e t e m e t e t t . viszonylag nagy kiterjedésű római helyőrségi kaszárnyáról, és őrtorony alapjairól, amelynek romjai az Erzsébet híd felújítása során kerültek elő, illetve feltárásra és 30 ÉVEN KERESZTÜL szépen restaurált, állandó látványosság és bemutató helyszínei voltak a túristák és a budapestiek nagy örömére.

    LEGALÁBB ITT NE CSINÁLJUNK ÚGY, MINTHA VALAMI ÚJDONSÁG KERÜLT VOLNA ELŐ. INKÁBB AZT KUTASSUK, HOGY HOGYAN TÖRTÉNT A BETEMETÉS!
    FELVETŐDIK A KÉRDÉS, CSAK NEM AZ EGYHÁZ AKARTA ÍGY ???

    ui:
    Fogadok, hogy fönt a Várban a Sándor (elnöki) Palota előtti, mélységükben is kiterjedt ásatások is erre a sorsra jutnak majd.
    OTT – 8 méter mélyen – történetesen egy középkori zsinagóga és rituális fürdő maradványait tárták fel. (Tehát nem is egy zsinagóga működött a középkori vár területén, mint ahogy a honfoglalást időben már jóval [legalább 800 évvel] megelőző szintén római Aquincumban is találtak meghatározó zsidó emlékeket.)

  • Figyelő!

    Írja, volt egy kor, amiben nem csak cifra egyházi épületk épültek.

    Hát bizony mindenek előtt a . r o m á n . és a . g ó t i k a . volt az, amely még az eredeti „puritán kereszténység” jegyeit hordozta építészetén és iparművészeti tárgyain. Ezt, az említett puritán megjelenési módot* pedig a kereszténység nem máshonnan örökölte, vette át, mint az „idősebb testvér”, a zsidóság vallás-esztétikai elveiből… Később ez a szemlélet gyökeresen megváltozott, „feloldódott” és éppen avele ellentétes a pompa kezdett eluralkodni a hiten is… – Az ellenreformációt reprezentáló barokk és a rokokó már homlokegyenest tagadta a puritán elveket.

    * Módot és nem formát írtam, mert ez nem az alkotó művészen, hanem az egyház művészi elvein múlott.

  • Figyelő!

    A vallás és a mitológia jó ürügyül, keretként szolgált arra, hogy – már a reneszánszban és a barokkban is – más „emberi” témákat, mondnivalót bele csempésszenek a művészi alkotásokba.

    .

  • NOCSAK

    A 2020-ra – mostmár itt, az AN-ben is – meghirdetett Eucharisztikus kongresszus, reméljük nem lép a hírhedt elődje, az 1938-as Budapesti EC nyomdokaiba, amely mint propaganda esemény inkább és kimondottan a Horthy rendszer . n e m z e t k ö z i . elfogadtatását és . l e g i t i m á c i ó j á t . szolgálta, mint Jézusét…

    Annak volt a díszvendége volt az Pacelli bíboros, aki XII.Pius néven, már pápaként függetlenítette magát a Holokauszt eseményeitől – szinte nem vett rőla tudomást – és nem adta ki a már megírt, az azt elítélő enciklikáját, amely kinyilatkoztatás, ha kiadja, milliók életét menthette volna meg…

    🙁

  • voroonyes,
    Anyám fantasztikusnak tartotta az 1939-es Eucharisztikus világtalálkozót, amin ott volt. Nagy élmény volt az a nemzetközi mozgalom.
    Semmi propaganda nem volt és nincs ebben. A világ katolikusai, akik vannak néhány billióan ünneplik Jézust ez alkalomból.

  • voronyes, a világban, CSAK a katolikus szervezetek nővérei, papjai törődtek anno a világ szegényeivel és elesettekkel.

  • pl. Mother Theréz is, aki valódi példát mutatott a világnak életével.

  • Fpgyelo

    anyad nehezen talalhatta 1939-en annak……………
    az eucharista congress az 1938-ban volt/egyidoben a magyar irredenta congress-al.

  • Figyelo
    ocska hazugsag
    nem CSAK a katholikusok……….

  • voronyezs
    2016 október 9
    5:59 de.

    Most nem azért, de a szegedi zsinagóga képe alá mi hozzászóltunk, most meg Figyelőn és rajtam kívül senki nem kommentálta a fenti képeket!

    Te legalább hozzászólsz a poszthoz, annyit, hogy miért nem támogat a kormány zsinagóga meg római légiós feltárásokat?! A román meg gótikus stílus tudtommal nem a zsinagógákat másolta, hanem pogány római meg barbár elemeket vegyített, pl. oszlopsorok, stilizált szobrok, egyszerű emberalakok. A gazdag reneszánsz polgárok korában építették a pápák a kupolás márványtemplomokat, bele is buktak, bár az építményeik ma is állnak.

    A barokk valóban az ellenreformáció találmánya, de ma a legelterjedtebb templomtípus az eklektikus, katolikusoknál a neobarokk-copf stílus. Ezeket a formailag egyszerű, egyhajós, oltárokkal, csavart oszlopokkal díszített, közepes vidéki templomokat nehezen lehet a hívek kizsarolásával vádolni, amit ma is sokat kell hallgatni egyes liberális médiumoktól.

    Ez a fönti templom valóban túldíszítettnek tűnik, és nekem problémásnak tűnik a koncertekből való fenntartás is, de ez alapján nem lehet általánosítani, pl. vidéki közösségeket vádolni, hogy miattuk nincs pénz a római kori emlékek feltárására.

  • voronyezs
    2016 október 9
    6:49 de.

    Most nem az AN-en, hanem a KMH-n vagyunk, már ha ugyanazt olvassuk! 🙂

    Horthy nemzetközi legitimációjával nem volt semmi baj, mert az antant támogatta a hatalomra kerülését 1920-ban. A világkongresszus inkább egy elismerés lehetett nemzetközi részről. Bármilyen felelősség terheli a pápaságot a holokausztban, nem kéne úgy csinálni, mintha 1938-ban Pacelli bíboros kussolt volna a holokauszt eseményeiről, mivel azok később kezdődtek.

    Visszatérő vita, hogy az egyház mennyit tudott a nácik ügyeiről, de azt sehol nem olvastam, hogy milliók életét megmenthette volna a pápa. Hitlert kellett ahhoz előbb legyőzni, aki titokban készítette elő a végső megoldást, amiről a németek és az érintettek nagy része sem tudott.

  • voronyezs
    2016 október 9
    5:42 de.

    A mostani esztergomi bazilikát gond nélkül ráépítették a román kori falakra, tehát ha itt valami be van építve, akkor a régi, középkori emlékek. Van, ami szükséges, de van, amikor értéket semmisít meg az új, divatos épület. Tehát ez a fenti templom és a felújítás kiváló példája a különféle stílusok együttélésének, más korok tiszteletének!

    Középkori zsinagógákból nem vagyok naprakész, de nem hallottam még soha, hogy ez is a fidesz kormány ármánykodásának része lenne, hogy direkt betemet minden leletet, ami nem katolikus és 19. századi, bár az látható, hogy az egyházi épületek kiemeltek, akárcsak a várak, kastélyok!

  • barlev
    2016 október 8
    5:50 de.

    Eleve nincs olyan, hogy Holt-Duna ág, de azért szépen földobta neked a labdát nagy Béla, amit te le is ütöttél.

    Az, hogy a római korban a zsidók mindenfelé szét voltak szóródva a provinciákban, talán nem újdonság senkinek. Tegyük hozzá, hogy a történészek szerint a honfoglaló magyarok a Kazár Birodalomban kapcsolatba kerültek a zsidó vallással, és egyesek szerint a későbbi magyar király Aba Sámuel zsidó hitű volt.

  • -„aba Samuel is zsido hitu volt…”
    no latod. ennyire tudatlan kis senki vagy.alapveto fogalmakkal se vagy tisztaban te hulye tyuk.
    IZRAELITA VALLASU- olyan van cask.
    olyan hogy zsido hit nincs es sose volt.
    meshuge goya

  • barlev
    2016 október 10
    8:25 du.

    Zsidó hitközség?

  • IZRAELITA HITKOZSEG

  • HAZAIKAM TE NIEMAND HA ISMERNED VALOBAN A MI IZRAELITA VALLASUNKAT AKKOR TUDNAD MIERTT IZRAE;ITA ES NEM ZSIDO…………….DE TE AHHOZ TULONTUL TUDATLAN KIS SENKI VAGY,CSAK SZAJKOZOD ITT A BEMAGOLT ANTISZEMITA SZOVEGED.

  • A ZSIDOK EPPENHOGY -/HA VALAKIK NEM HAT EPPEN OK NEM!!!!/-NEM VOLTAK SZETSZORODVA A ROMAI PROVINCIAKBAN.
    VOLTAK VISZONT VIRAGZO KIMONDOTTAN ZSIDO KERESKEDOK ALTAL LAKOTT TELEP[ULESEK ESZAK KELET PANNONIA ES NYUGATPANNONIA RESZEIN.-ES MINDEZ EVSZAZADOKKAL A MAGYERI TORZSEK BEOZONLESE ELOTT.

  • barlev
    2016 október 11
    3:30 de.

    Fölfogtam, hogy az általam és a Mazsihisz által használt elnevezés szerinted hibás.

    Ezen kívül van valami hozzászólni valód a topikhoz, vagy marad a sértegetés? A katolikus templomok felújítása azt hiszem nem vont el pénzt a hazai zsinagógák rendbetételétől, amiben gondolom szintén benne volt az adófizetők pénze.

  • azsinagogakat kulfoldi izraelita kozossegek adomanyaibol hoztak rendbe.abban egyetlen magyar adofiller sincsen. ugyhogy ujfent cask egy mocskolodo hazugsag gyaros nember vagy…………….

  • barlev
    2016 október 12
    6:29 de.

    Szerintem benne van a magyar állam pénze is, de ezen nem fogunk összeveszni.

    A mocskolódásaidat meg tartsd meg magadnak, köszönöm!

  • mocskolodas??hol??
    amit irok azt erdemled korabbi aljas hazug zsidozasaid utan

  • Figyelő szerint „a kereszténység >elfogadásaelfogadta< a kereszténységet, mint államvallást. Szent István, nyugatpárti képviselő javaslata alapján a nép negyedének 98%-a (azaz 24,5 %) akarta a kereszténységet, ám az olyanokat, mint pl.Koppány, sámánista frakcióvezetőt a népszavazás szellemében felnégyelték és tagjait kitűzték a parlamentnek becézett országház négy égtájra néző tornyára…
    Na – így, ilyen békés és demokratikus viszonyok között lettünk nyugatiak.

    .

  • hazai lámpa!!
    Tudta ön, hogy Hitler katolikus vallású volt?
    Mert mint ahogy voronyezsnek írott emlékeztetőjében deklarálja, nem tudta, hogy XII.Pius -alias Pacelli- nem adta ki a Soát elítélő nyilatkozatát, amellyel legalább az igaz, hívő német katolikusokra tudott volna hatni, lekiismeretükre hatva, legalább azokat visszavonni az élvonalakból és a gyilok gépekből… – De ő ezt nem tette meg.

    .

  • UI:

    És nem 1938-ban, hanem 1944-ben !

    (Bocs voronyezs, hogy helyetted reagáltam)

  • barlev
    2016 október 12
    10:22 de.

    Te már akkor őrjöngesz, ha valaki leírja, hogy zsi … ráf. Mint már írtam, én megértem az életeseményeidből fakadó feszültséged.

    Én egy szóval nem kritizáltam a népedet, hanem rólad meg a hozzád hasonlók itteni viselkedéséről írtam.

  • Vögelein
    2016 október 12
    11:34 de.

    Most akkor döntsd már el, hogy melyik évszám miatt akarsz itt meglincselni! 1938-ban Pacellit náci kollaboránsként megvádolni szerintem meredek.

  • Vögelein

    Azt se felejtsd el, hogy a nácikat leverő amerikai szövetséges katonák legalább fele részben katolikusok voltak.

  • Vögelein
    2016 október 12
    11:31 de.
    Hitler, úgy tudtam protestáns volt. Mindegy, azt is tudjuk, hogy ateista volt!
    Az akkori pápát, már Izrael is felmentette 1944-ért. Nem tudom a részleteket, nézzenek utána.

  • Vögelein
    2016 október 12
    11:12 de.
    Szent István, nem képviselő volt, hanem az első magyar király!
    Mikor is volt ez? Nézzen utána az éveknek! Ha a valaki a király parancsa ellen cselekedett, akkoriban ezt a büntetést kapta, mint Kopány.

  • halá!

    Jó, ha megtudja, hogy az Antant nem csupán támogatta Horthy „hatalomra kerülését”, hanem katonai erővel teremtette meg a feltételeket ahhoz, hogy aztán trónra ültessék a fővezért (mert akkor még csak így titulálták a későbbi kormányzóúrőfőméltóságát).

    – „Sehol nem olvasta, hogy a pápa milliók életét menthette volna meg.”
    Pedig hosszú irodalma van ám annak, hogy az egyház a nyilvánosság helyett a tiltakozásnak inkább választotta a titkos, ún. „diplomáciai” útját akkor, amikor már 1937-ben XI.Pius – Pacellinak [XII.Piusnak] az elődje – „Mit brennender Sorge” című enciklikájában, bár csak >mint mozgalmat<, de egyszer már elítélte a nácizmust. Viszont, ehhez hozzá tartozik még az az előzmény is, hogy Vatikán-állam[!] mindjárt Hitler hatalomra jutása után, 1933-ban konkordátumot kötött a náci Németországgal… [stb]

    .

  • halá!

    – Nameg az az észrevétele, hogy én egy pillanatra összetévesztettem ezt a lapot az Amerikai Népszavávavl [AN]. Szerintem ez a „tévedés” felér egy nagy dícsérettel, mégis köszönöm, hogy felhozta, legalább most is dícséthetem annak nagyszerű és szakszerű – profi – szerkesztését, és főleg ahol nincs helye náciknak.

    – A restaurált római helyőrségi őrtorony „betemetésének” pedig csak azért tulajdonítottam jelentőséget, mert az – ismétlem – hosszú évtizedeken keresztül, az új Erzsébet híddal együtt, [1964.óta] Budapest egyik nevezetességeként, üveg vitrinekkel, pihenő padokkal kiegészítve, mint >szabadtéri múzeum< is a hazai turizmus egyik kedvenc centrumaként szolgált. Na, hát ezt a múzeumot "tette a földdel egyenlővé" ez a főpolgármester, amikor betemetve 2000 év lábnyomát, Tarlóssá változott…

    – Aztán meg, pont itt a KMH-ban kell meglátnunk, hogy az altemplomban ez – persze már csak néhány négyzetméteren – úgy jelenjen meg, mint az újra feltalált . s p a n y o l v i a s z … 🙁

    .

  • Ui

    Tudniillik, néhány éve éppen egy, azon a helyen megrendezett nagy Erzsébed-hidi tüntetés során kellett rádöbbennem, hogy ezt a magyarságot megelőző mementót is – s e . s z ó, s e . b e s z é d – csak úgy á’lá fid-SS, és persze (nesze neked) kereszténydemokrácia, bejelentés nélkül betemettették – majd befüvesítették. Ugye, természetesen ebben sem voltak elég szak és stílszerűek, mert ha azok lettek volna, hát akkor sóval hintik be ezeket a sziklaszilárd, a honfoglalást is megelőző archeológiai tanúságtételeket, mint pedig anno Karthágót, ennek az építői… 😀

  • Figyelő! 10,37 Nagysasszonyom! Köszönöm, felvilágosító előadását, és ezt a mérhetetlen tudást is igyekszem majd az én hiányos ismerettáramba beépíteni…
    – Még hála a Mindenhatónak, vagy Jézusnak- ahogy tetszik – hogy Maga van nekünk !!! hhhmmm ))) 😀 (((

  • Figyelő! 11,31 Nem!
    Az a hánydék bizony katolikus volt. Nem volt ateista, csak sajátosan viszonyult az istenhithez.
    Azon kívül, nagyon tisztelte a Katolikus Egyházban azt a szervezettséget, amit az – az ő szavaival – a kétezer év alatt ki tudott építeni. Igaz, önmaga számára más tisztelnivalót nem talált benne, elhidegült tőle… Diktátoroknál van ilyen uygebár…
    Anno, gyerekkorában az osztrák falusi plébánia kórusában is énekelt a kis Hitler, sőt volt, hogy ministrált is… Ergo, még a katolikus liturgiát – eukharisztia, stb – is kellett, hogy valamelyest ismerje.

    .

  • Figyelő! 2,07

    Hogy Édesanyja úgymond „fantasztikusnak találta az Eucharisztikus Kongresszust”, hát istenem ! Azonban az nem von le smmit abból, amit én ismertettem eme egyházi rendezvény világi hátteréről, hiszen minden katolikus rítus, sőt az egész rituálé misztikus és
    F A N T S Z T I K U S.

    – Nyugodtan mondhatjuk, hogy abban van a pláne, mint csontban a velő. 🙂

    .

  • 2,10

    Méghogy csak a katolikus nővérek és barátok foglalkoztak komolyan a szegénységgel?

    Nem hallottam arról, hogy akár egyetlen templom is felajánlotta volna, az arany monstranciáját, vagy teszemazt ezüst cibóriumát a szegények javára…

    .

  • Figyelo
    izrael nem mentette fel 12 pius-t. ne hazudj.

  • barlev
    2016 október 12
    6:29 de.
    Öreg.. Ez téveés.. Két közeli barátom is van, aki komoly pénzekkel szállt be a győri zsinagóga felújításába.. A város pótolta ki a maradékot, ami bárhonnét nézed, állami támogatás.

  • falusi
    amit jovatetel cimen adott at a gyori onkormanyzat mert a biroi itelet erre kotelezte oket a gyorbol elhurcoltak hozzatartozoi javara.
    ne keverd. nem ugyanarrol van szo.

  • voronyezs
    -monstranciat,stb…………..
    nem alomodj ha ebren vagy……….azok cask azt ajanljak fel maximum hogy hat majd imadkozunk ertuk

  • Látom itt az ateisták és komcsi utódok többségben vannak, úgy rám szálltak, mint a húsra a légy!

  • Nagy Béla
    2016 október 7
    5:23 du.
    Érdekes, ezt most olvastam. A maga által adott idézet, téves, mert nem engem illet.
    Én nem foglalkoztam soha a magyar ősnyelvvel, vagy a m. ősökkel.