Egy bukott népszavazás ürügyén

2016 október 19 12:34 du.17 hozzászólás

Szívem szerint mindössze annyit üzentem volna a hírre, hogy Eörsi Mátyás nem pályázik a Demokráciák Közössége szervezet főtitkári tisztére, mert ehhez a jelenlegi kormány ajánlására lenne szüksége, hogy: köszönöm. A főszerkesztő azonban figyelmeztetett, hogy 150 szó a minimum, amit érzékelni képes a furfangos technika. Hát legyen.

Annak idején (2016. augusztus 4-én) ebben a lapban fejtettem ki, hogy miért nem értek egyet az ilyen együttműködéssel. Ezért itt kell üdvözölnöm azt is, hogy a képviselő megváltoztatta a döntését. Ahogyan egyébként a Demokratikus Koalíció is, amelynek alelnöke, és amely a napokban döntött úgy, hogy országgyűlési képviselői a következőkben nem vesznek részt a parlamenti üléseken. Kizárólag azokon a szavazásokon, amelyekhez egyszerű kétharmados többség kell. A jelenlegi kormánypártnak ugyanis a „történelmi” kétharmada elveszett az időközi választásokon, így két szavazat hiányzik ahhoz, hogy minden körülmények között azt tehessék, amit akarnak. Két szavazat ugyan nem a világ, könnyedén megszerezhető akár a független (parlamenti frakcióhoz nem tartozó) képviselők körében, akár a mai kormányt amúgy a legtöbb kérdésben támogató jobbikosok között. De legalább rákényszeríti a helyzet Magyarország mai első szolgáját valamiféle látszategyeztetésre, ahogyan legutóbb is történt a Párt (a néhai Fiatal Demokraták Szövetsége) alaptörvényének változtatása ügyében.

Apropó. A gránitszilárdságút „magasztos és szép” szöveggel óhajtja kiegészíteni a jelenleg regnáló. Nézzük.

Négy helyen kerülne új szöveg az alaptörvénybe. A nemzeti hitvallásba bekerülne egy mondat: „Valljuk, hogy a történeti alkotmányban gyökerező alkotmányos önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége.”

Bekerül egy passzus, ahhoz a részhez, amely kinyilvánítja, hogy az Eu szerződésekből keletkező jogait az állam az EU intézményein keresztül gyakorolja. Ez arról szól, hogy összhangban kell állnia az alaptörvényben foglalt jogokkal és szabadságokkal, és nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát.

Egy passzus arról szól, hogy „Magyarország alkotmányos identitásának védelme az állam minden szervének kötelessége”.

Végül egy új bekezdés arról szól, hogy tilos a betelepítés. Az ország hatóságainak egyedi jóváhagyása nélkül idegen állampolgár nem élhet Magyarországon. Ez nem vonatkozik az Európai Gazdasági Térség (???) polgáraira. Vajon ez az Európai Gazdasági Térség, ezmiez? Talán azon államok polgárait jelenti, amelyek ugyan nem tagjai az EU-nak – mint pl. Svájc, Norvégia vagy Izland – de ezer szállal kötődnek az EU-hoz?

Lehet, hogy ez a szöveg szép – van, akinek az is tetszik, hogy: „Gyere Bodri kutyám…”

De hogy mit jelent? Főként a bukott népszavazás teljesen értelmetlen, de legalább érthető kérdésére hivatkozva…

Igaz, szegény Alaptörvény összképén nem sokat változtat: a homályos semmitmondás eddig is a sajátja volt. Pár dagályos blöffel több vagy kevesebb, oly mindegy. Csakhogy ezt végzett jogászok fogalmazták – és megalapozott a gyanú, hogy megint valamilyen hátsó szándékkal.

Minden magyarázatot szívesen várok…

Rátesi Margit

alap

17 hozzászólás

  • A Nemzeti Hitvallást kis fehér füzetkében megkapták az ötödikesek év elején a történelemórán. Címer van az elején, és mindenki ráírja a nevét a saját példányára.

    Ezt tanulják a gyerekek, hogy már elavult az, amit egy hónapja kaptak? Jelzem, a mi diákkorunkban a nagy „demokraták” még ahhoz is smucigok voltak a kilencvenes években, hogy minden iskola kapjon legalább egy példányt az alkotmányból.

  • Nos Eörsi Mátyás maga „nyalt” a Fidesznek a posztért,aztán most
    „pártnyomásra”visszavonta!.
    Ami a népszavazást illeti illeti,egyértelmű,hogy nem bukott meg,akkor sem ha „csak” 43-46 %-os volt és nem 50,ugyanis sokan
    nem mentek el szavazni,mint máskor sem,meg ugye az EU.belépésre
    ennél kevesebben szavaztak és azt ugye elfogadták(??!!!)
    Aztán akik szavaztak 98 %-uk nemmel,a töredék érvénytelenül és az
    elenyésző kisebbség igennel.
    Az is magáért beszél,hogy több baloldali tisztességes politikus is felvállalta a „NEM”-t felülkerekedve a pártpolitikán…szerencsére vannak köztük normálisak,akik megértették,hogy most nem kormány választás van és az ország jövőjéről van szó,amiben ők és családjuk is élnek!!!!

  • Rátesi !
    „A politikusok lejáratása a legnagyobb kártétel!”- írta valamikor (pár centivel feljebb.) Mást sem csinál…
    Kiváncsi vagyok fog-e fütyülni (a Bodri kutya dallamára) a vasárnapi központi ünnepségen, s közben elvárni, hogy az Alaptörvény bizosítsa az ehhez való jogát !?
    Amig a vén ötvenhatosok élnek és mozogni tudnak, ez csak pár másodpercig tarthat !!!

  • A dolgozat első három sora érthető…Fletó, betett Matyinak ! „Eörsi Mátyás, a DK országos tanácsának tagja levélben tájékoztatta Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy nem kíván élni a kormány jelölésével, mert „a demokrácia megerősödéséért küzdő globális nemzetközi szervezet élén nem állhat hitelesen olyan személy, akit egy, a demokratikus intézményrendszer lerontásában elhíresült kormány jelöl”. Minden párt tiltakozott, az abszolút vállalhatatlan Matyink, támogatása, ellen… Most mire kibrusztolta Szijjártó, beleegyezését, Fletó is azt mondta nyet… De hogy jön ide a népszavazás, amit már rég elfelejtett mindenki…Meg a Bodri kutyám…???

  • Ötvenhatos
    2016 október 19
    4:50 du.
    És hol voltatok ti, ötvenhatosok tíz évvel ezelőtt, amikor a demokratikusan megválasztott kormány ellen utcára ment a fradi béközép?
    Pedig az a kormány a jelenlegi hibáinak a tizedét sem követte el!!
    Kiástad megzsírozni a dobtárast, nosztalgiából?
    Valamit kurvára nemértek. Szinte minden országnak megvannak a maga forradalmai, szabadságharcai. Valamennyi ilyen ország együtt, tisztelettel adózik, tisztességgel emlékezik meg a dologról. A magyarok nem. Mi ahányan vagyunk, annyiféleképpen akarunk emlékezni, és egyesszámú ellenségnek kiáltunk ki mindenkit, aki másként ünnepel, vagy máshogy emlékszik.
    Az idő sokat enyhít, vagy túloz el.
    Apám szerint, nem lehet egy életet forradalmárként leélni, mert az teljesen kiégetné az embert.
    Többtucat megemlékezésen vettem részt szanaszét a világban. Kettő olyanon mindössze, ahol az emlékezés volt a fontos, nem a sárdobálás. Az egyiket Miska János, a másikat Apt Kamil tartotta.
    Becsülöm is mindkettőjüket..

  • abwind
    2016 október 19
    5:05 du.
    Jókomám, nem tudhatod, hogy mi lett volna az „ára”.
    Énsem tudom. Dehamegám Eörsi visszahátrált, annak bizonyára oka van.

  • falusi
    2016 október 19
    6:24 du.

    „az a kormány a jelenlegi hibáinak a tizedét sem követte el!!”
    Sokan hittek abban, hogy az mszp-szdsz koalíció választási csalással került hatalomra! Én ezért ellenzem a nagy petőfieskedést, amit itt is erőltet néhány balos ember. Mert Orbán már csinált egy forradalmat a fülkékben, most nem hiányzik még egy forradalom az országnak plusz rendszerváltás, plusz szabadságharc Brüsszel ellen!

    „Valamennyi ilyen ország együtt, tisztelettel adózik,”
    Khmm … most olvastam, hogy a vendeé-i parasztlázadás leverését háborús bűntettnek minősítették (a nagy francia forradalmárok által elkövetve).

  • falusi
    Szóval nemzeti ünnepséget megzavarni szabad, ez nem széthuzás ? De ezt most tényleg hagyjuk.
    Milyen kicsi a világ ! Kamillal Salzburg/Sitzenheimben találkoztam 1956.november végén. Ő Sopronból került oda Bécs/Klosterneubug utvonalon, én meg Budapestről, „közvetlenül”. Miután golyószóró volt nálam az illemtudó osztrákok internáltak, de rövidesen kiszöktem és visszajöttem Budapestre. Kamill nyilván később csatlakozhatott a Kanadába tartó erdőmérnök hallgatókhoz. A szomszéd priccsen feküdtem és együtt „éhségsztrájkoltunk”.
    Ha valamit tudsz róla, jelezd! Köszönöm ! Ő pár évvel ifjabb nálam, talán most lesz 80. Felköszönteném….
    -r.t-

  • Minél nagyobb keretrendszerben vizsgálódunk, annál jobb képet tudunk alkotni az egyes részletekről, a miérteket (a mozgató rugókat) is jól meglátva.
    Az (inter)galaktikus asztronómia, az ebben meglátható ciklikusságokkal, már egy jó kiinduló keretrendszer.
    A következő alapvetés az, h az a jó modell amely önmagában és a mindenséggel való összehasonlításban ellentmondás mentes (Logosz tiszta fénye tévedhetetlenül megmutatja az ellentmondásokat, ezzel a modellben létező hibákat).
    Úgy is mondhatom, h a modellezés egy térbeli és időbeli puzzle kirakós játék. Egy olyan, amelyben a végén minden adatnak (valamilyen értelmezéssel) bele kell férnie.
    Én évtizedek óta tudományos igényességgel modellezek.
    Az eddig összeállt mozinak csak a gyenge töredékét tudom megmutatni és ahhoz amit megmutatok, alátámasztásként csak gyenge töredékét tudom megmutatni annak ami igazolja az adott részlet igazságát.
    A nagy modellből most az arany és vaskorok ciklikusság és ennek a Földre, ezen belül a bioszférára, ezen belül a ránk gyakorolt hatása az érdekes.
    Az aranykori szakaszban a személyiségtudatosságaink rá vannak nyitva a nagy egészre. A vaskori időszakban rázáródnak az elme tudatosságra. Ez sokféleképpen megfogalmazva egye jobban már a „nyugati” világban is bekerül(t) a köztudatba. Ez rövidlátóságot és felelőtlenséget okoz. A gyakorlatban, az elmetudatosságainkban létező képzetek szerint látunk, cselekszünk (nem látva, h a tetteinkkel mit okozunk a létfeltételeinket biztosító nagyobb egészben).
    Földanyánk több, korábbi nagy technikai civilizáció nyomát viseli úgy, h ezeknek nagy katasztrófa vetett véget. A kataszrofák egybe esnek a vaskorok legmélyebb időszakaival Az Atlantiszi katasztrófát elmosó katasztrófáról egyértelműen meg lehet, h az emberiség csinálta, felelőtlen technológia használattal (Tesla technológia).
    A Földünk szellemi vezérkara vállalta, h valóságokat gyártva számunkra elszórakoztat bennünket, ezzel nagy katasztrófa nélkül átvisz bennünket a szellemi sötétség korának legmélyebb időszakán.
    Létrehozták a jó és gonosz (fény és sötétség) harcának világát. Ebben a sötétség erőinek eluralkodását, majd elbukását.
    Ezt a színdarabot játsszuk az életeinkként éber álmunkban. Kis számú valamennyire beavatott irányítóval hangszerelten, nagy számú hitetett hittel élő, cselevő statisztával.
    Az irányítókat adó mentális szervezetekben olyan engedelmességi fogadalom a tagság feltétele amelyben kérdezés nélkül engedelmeskedni kell a felsőbbrendű tudással irányító elöljáróknak.
    Jelenleg a trend fordítás idején járunk.
    Azok számára sok ellentmondás van jelenleg, akik nem látják a nagy projektet. Jelenleg a felsőbb vezérkar egyes tagjai kénytelenek egyszerre játszani a jó és a gonoszság erőinek szerepét, ezzel a tetteik komolyan önellentmondásosak.
    A népszavazást is propaganda akciónak látom Hazánkon belül és a nemzetközi színtéren is.
    Úgy is, h Hazánk képét javítják vele a nemzetközi színtéren. Ezzel is segítik, h a nagy terv szerint mintaadóvá váljunk.
    Már nehéz nem észrevenni a propaganda műsor gyors és a nagy tervhez célszerű változását.

  • Ne zavarjon,hogy hazugsággal félrevezették az országot és ez nagyon befolyásolta azt,hogy ” demokratikusan megválasztottak ” lettek

  • Falusi!

    Abban teljesen egyetértek,hogy máshol „tisztelettel adóznak” a múlt dicsőségében,pld. egy népi felkelésben,forradalomban….
    hogy itt miért nem? hát arra csak a baloldal tudja a választ,amely vagy tisztességgel fejet hajt és ünnepel,vagy fogja
    be a száját….mert azzal csak az elődpártjukat…illetve netán a saját felmenőiket…minősítik,ami ugye ma már nem időszerű és csak még lejjebb csúsznak…Ha már nincs bennük tisztesség,legalább az eszüket(ha van?)használják!!!!!

    Ötvenhatos!

    Teljesen igaza van,csak remélni lehet,hogy sem a Kormány,sem a békés megemlékezők nem hagyják magukat provokálni az aljas csőcseléktől és a rendőrség a helyén van…..(Nagy Imre a kevés tisztességes kommunista után,ANNÓ: ” KORMÁNY A HELYÉN VAN”…!

  • Abban nincs semmi dicsőséges, h sikeresen csőbe húztak annyi embert amennyi már elegendő ürügy volt a legyakásunkhoz és a terror megtorláshoz.
    Abban már van, h az agressziónk szinte csak a közösségi önvédelemre, életlehetőség teremtésre irányult.

  • Orsós Elemér

    Elvtársak!
    A „rendszerváltozással” kiharcolt piacgazdaság liberális alapelvei csak a médiára nem vonatkoznak?

  • Ötvenhatos
    2016 október 20
    4:21 de.
    Kamill Apt néven megtalálod a facebook-on. (Lakóhelye Victoria, BC.)

  • Kedves Margit! Magyarországon születtem. Apai Nagymamám erdőtelki (ő is Margit), Nagypapám esztergomi, a másik oldalról Nagyszüleim tótok, s svábok. Én magyarnak vallom magam, mert szülőföldemen élek, s fogok halni, s mert ezt a csudálatos nyelvet beszélem. 🙂
    Papp Lajos professzor úrtól néztem végig az elébb egy előadást. A fészbúk felajánlott egy újabb cikket véle kapcsolatosan, s így kerültem ide, a „kanadai magyar hírlap”-ra. Mit két írás után átfutva: nem vélek magyarnak. 🙂
    És rettentően sajnálom. Rettentően! Hogy mit? Hát azt sajnálom, hogy a külhoni magyar nem érti meg a magyart, ki a hazában maradt!
    „Ifjú” vagyok még. Biztos azért fáj ennyire.
    Ne haragudjon meg, kedves Margit. Nem azért írok itten hirtelenjében, mert bántani akarom.
    Én csak azt szeretném mondani: a magyar politikába csak az szóljon bele, ki a magyarok országában él. Csak és kizárólag néki van jogosultsága… Ha meg itt teccik élni (már a kanadai hírlap), akkor lesszíves a magyar haza és a magyar nép mellett újsághírt szerkeszteni (akár gyurcsány, akár orbán a székben)…
    Merthogy össze kéne fogjunk: mi, magyarok! MI! Magyarok! 🙂

  • BéeM Kedves BéeM. Tehát az a magyar, aki átlépi a határt, az már nem is magyar? Az a magyar, aki a határon belül tartózkodik?
    Azt hittem, ezen a butaságon már túlléptünk. Aztán milyen alapon szólítja fel Margitot, hogy kiről és miről írjon? Ezt szűrte le Papp előadásából? Megy még neki a sámán üzlet?
    A megértés nem azt jelenti, hogy minden rosszat el kell fogadni, mert a hazából jön. Iszonyú nagy tévedés.

  • Magyarrá épp úgy, mint zsidóvá (és más egyébbé is) egy egy meglehetősen konkrét életfilozófia tesz.